Dunántúli Napló, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-06 / 260. szám
1962. NOVEMBER 6. 5 Nem hagyják magukra az öregeket Csaknem hárommillió forintot fordítanak évente Pécsett a rászorultak segélyezésére A Vöröskereszt, a Hazafias Népfront, nőtanács aktivistái a tanács szociálpolitikai csoportjának irányításával minden hónapban felkeresik a közsegélyeseket, elintézik panaszaikat, ügyes-bajos problémáikat. Segítenek az úttörők is. Különösén a gyárvárosi és mecsekszabolcsi iskolásokat illeti dicséret. Bár a szociális otthonokban van rádió, TV, könyvtár és van színházbérletük is az öregeknek, mégis nagy eseményt, családi ünnepet jelent egy-egy kultúrcsoport érkezése. Nagy sikert arattak a dohánygyári kultúrcsoport fiataljai. Egy orvosnő felírta, kinek mi a nótája, aztán kívánsághangversenyt rögtönző :t a betegszobákban egy magnetofon segítségével. Az otthonok vezetői igyekeznek tartalmassá, széppé tenni az öregek napjait, Abaligetre, Balatonra viszik őket kirándulni. Az anyagi segítségből, az emberek összefogásából, gondoskodásából érezhetik az öregek, hogy a társadalom nem hagyja őket magukra W. M. Idényzárás a Szigetvári Konzervgyárban Teljesítik termelési tervüket — 60 vagon zakuszka készül a Szovjetunió részére — Pécsváradon befejeződött a paprika feldolgozása Azokat a kereső- és munka- képtelen, jövedelemmel nem rendelkező öregeket, akiknek eltartására kötelezett hozzátartozójuk nincsen, a kerületi tanácsok szociálpolitikai csoportjai rendszeres segélyben részesítik. Pécsett csaknem hárommillió forintot fordít a tanács évente a rászorultak segélyezésére. Hatszázötven öreg havonta rendszeresen kap segélyt és'evente a téli tüzelőre, ruhára való pénzt is. Rendkívüli esetekben, ha önhibáján kívül baj ér valakit és nincs biztosítva megélhetése, a tanács segéllyel támogatja. Ez év első felében mintegy 800 alkalommal adtak ki rendkívüli segélyt Segélyt kapnak az elemi károsultak is. Amikor például a nagy esőzések alkalmával az egyik Vámház utcai ház lakóinak ingósága tönkrement, jelentős összeggel segítették a családot talpraállni. A városi tanács gondja a vakok támogatása, és 1000—2000 forint szülési segélyt folyósítanak a hat- vagy ennél több gyermekes anyáknak. Az idén huszonhatan kaptak már anyasági segélyt. Több, mint 100 ezer forintot költenek évente az öregeknek a Nagy Jenő utcában és az Ady Endre úton lévő napközi otthonára, ahol 130 rászoruló öreg kap ebédet. Délután a fűtött, barátságos napköziben tölthetik el szabadidejüket a környék öregei. A három pécsi szociális otthonban 370 öreg él. Eltartásuk évente négymillió forintba kerül, hiszen a cipőpasztától a dohánypénzig, mindenről a tanács gondoskodik. A gondoskodás nyomán szinte erőre kapnak az idősek. Bár férőhely-emelkedés csak 1967-re várható, az is nagy segítséget jelent, hogy a városi tanács 300 ezer forinttal többet költ 1963-ban szociális otthonokra, mint az idén. kából és paradicsomból szállítottak a gyár részére a megye termelőszövetkezetei. Vajon mit készítettek belőlük? összesen 102 vagon uborkát raktak el üvegekbe, s a 102 vagonból 97 vagon csemegeuborka. A paprikaszállítmányokból 31 vagon különféle készítmény lett és a paprikát felhasználták a lecsó és a zakuszka készítésénél is. Lecsóból 56 vagonnal készítettek, paradicsom-készítményt (sűrített paradicsom és lé) összesen 97 vagonnal gyártottak. A paprikafeldolgozás utolsó szakaszában készítik el a Szovjetunió részére rendelt 60 vagon zakuszkát, ezt a nálunk egyáltalán nem ismert és nem fogyasztott különlegességet. A paprika belsejébe paradicsommal leöntött zöldségféleségek kerülnek, s így teszik el üvegekbe. A pécsváradi „fiÓK- üzem”, ahoi a paprikát dolgozták fel, befejezte a munkáját, s jelenleg mindössze hatan tevékenykednek a pécsváradi telephelyen. Csővázas gépszínek Fagykárok esetére is biztosítási védelme kapnak a teroieioszoveikezeiek A% 1962163-as gazdasági évre bevezetik a fagy kár biztosít ást 6 hónapi időtartamra KUBIKOSOKAT felvesz a Pécsi Bőrgyár. Fizetés teljesítménybérben. Gépkocsisxerelfiket azonnali belépésre felveszünk- Pécsi Közlekedési Vállalat., Bacsó Béla u. 4. 18500 forint jutalom Ma délelőtt november 7-e alkalmából adják át a KISZ Központi bizottságának 18 500 forint értékű jutalmait azoknak az iskolai KISZ-szervezeteknek, melyeknek fiataljai a legjobb munkát végezték a nyári önkéntes ifjúsági táborokban. A Tanárképző Főiskola, KISZ-szervezetének Márkus József elvtárs, a KISZ megyei bizottságának tagja adja át a 6000 forint értékű dob- felszereléSt. A Közgazdasági Technikum ipari tagozatának KISZ-szervezetét egy 4500 forint értékű magnetofon felszereléssel jutalmazzák, melyet Kupka Sándor elvtárs, a KISZ megyei bizottságának titkára nyújt át Háromezer forint értékű sportfelszereléssel jutalmazzák az Orvostudományi Egyetem KISZ-szervezetét, valamint 2500—2500 forintos pénzjutalomban részesül a Janus Pannonius és a Széchenyi Gimnázium KISZ- szervezete. A baranyai közös gazdaságok SS csővázas gépszín berendezését rendelték meg az idén az AGROKERVállalattól. A homorudi Kossuth Termelőszövetkezetben már lel is szerelik a szint, hogy jó helyen teleljenek a gépállomástól átvett gépek. — A világhírű szovjet filmrendező, Ejzenstein 1927-ben Alexandrovval együtt Október címmel filmre vitte John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvét. Alexandrov most rekonstruálja a filmet Ejzenstein elgondolása alapján, zene- és hangfelvételeket készít a némafilmhez, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulóján mutatnak be. * — A lapok már évekkel korábban hírül adták, hogy Louis Aragon és André Maurois vállalkozott a Szovjetunió és az Egyesült Államok XX. századi — pontosabban 1917-től máig terjedő — történelmének megírására. A francia irodalmi lapok most közük, hogy elkészült a mű, és A két óriás címmel öt kötetben, csaknem kétezer oldalon nemsokára napvilágot lát. A Szovjetunióról szóló részt Aragon írta. * — Az UNESCO adatai szerint a Szovjetunióban 381 ezer könyvtár működik, egymilliárd 900 millió kötetnyi könyvállománnyal. Több mint száz könyvtárnak félmillió kötetnél nagyobb a könyvállománya. Ezek közül a legnagyobb a moszkvai henin könyvtár, amely 21 millió 200 ezer kötettel rendelkezik. * — A jövő színházait bemutató kiállítás nyílt Párizsban. A nemzetközi kiállításon színházak és művelődési házak makettjeit mutatják be. , — Uj rádióállomást avattak | nemrégiben Moszkvában. A ] Junoszty nevű rádióadó az 547 és az 54 méteres hullámhosz- szon a fiatalok részére összeállított műsort sugározza. * — Femandel Avanti la musica címmel most készíti 136. filmjét. Ebben a filmben lép fel először 26 éves fia, Frank Fernandel is, akinek apja megengedte, hogy használja művésznevét. * —» A Gosfilmfond Moszkva közelében elhelyezett filmar- chivumában több régi felvételt találtak Tolsztojról, amelyeket hosszas munkával rendbehoztak és egy néma dokumentumfilmet állítottak össze az anyagból. Ugyancsak eddig ismeretlen filmdokumentumokat találtak Rigában, a zseniális szovjet rendező, Ejzenstein életéről. Többek között rajzokat az 1908—1915 közötti évekből, valamint iskolai bizonyítványokat, amelyekből kitűnik, hogy Ejzensteinnek minden tárgyból kitűnő jegyei voltak, kivéve a rajzot * — Alexander Mirodan román író A híres 702-es fogoly című szatirikus színdarabját nagy sikerrel mutatták be Rostockban. A szatirikus mű alapját a Chessmann-ügy képezi, amely tizenkét évig izgalomban tartotta az amerikai közvéleményt í . > * ■ \ • • ' M • . »j ♦ AI PROUIBI PETES >EK r ♦ k. . Az elmúlt héten rendkívül súlyos balesetek történtek megyénkben. A ködös idő, a csúszós út am úgyis megnehezíti a gépkocsi- vezetők munkáját, s így az ittasság. figyelmetlenség, a gyalogosok szabálytalan közlekedése ilyen körülmények között feltűnően súlyos következménnyel Járt. CSÜTÖRTÖK összetörve, őrizetlenül találták az ócsárdi tsz tulajdonát képező FC 02—92 frsz. tehergépkocsit Pécsett a Köztemető bejáratánál november 1-én este 10 óra után. A tehergépkocsit engedély nélkül hozta el öcsárdról Lakner Tivadar pécsi lakosú gépkocsivezető és mintegy 70 kilométeres sebességgel vezette Harkány irányiból Pécs fele. A temetőnél kitört egy villany- oszlopot, s a kocsi eleje erősen megrongálódott. A balesetet műszaki hiba okozta s a gépkocsi- vezető ittassága is elősegítette. 6000 forint kár keletkezett. SZOMBAT Komlón, az Anna-aknai úton haladt november 3-án 12 órakor Mátyás Zoltán komlói lakos a saját tulajdonát képező CE 79—03 frsz. személyautóval. Araikor látta, hogy az út mentén egy teherkocsi áll, lassított, mert kerülni kívánta az álló jármüvet. A teherkocsi mellé érve észlelte, hogy mintegy 3 méterre egy kisfiú szalad át előtte az úton. Fékezett, de már nem tudott megállni és elütötte Malek János 4 és fél éves komlói kisfiút, aki a baleset következtében súlyosan megsérült. A balesetet a gépjármű előtt a szabálytalanul szaladó kisfiú okozta. VASARNAP Hasonló gyermekbaleset történt november 4-en 11 órakor Pécsett, a József Attila utcában is. Szalai Imre MÁV nyugdíjas a Szabadság út irányába haladt a CB 11—90 frsz. személygépkocsijával. Észrevette, hogy vele szemben halad a Pécsi Közlekedési Vállalat GA 53— 53 frsz. társasgépkocsija. Ekkor Hóhmann Tibor hétéves kisfiú, Semmelweis utcai lakos átszaladt az úttesten, miközben egyre csak a társasgépkocsit nézte. Mindkét jármű vezetője fékezett, de a személygépkocsi 14 méter fékezés után mégis elérte a kisfiút és úgy meglökte, hogy az a fékezésben lévő társasgépkocsi hátsó kereke alá került. Az életveszélyesen sérült kisfiút a mentők a kórházba szállították. HÉTFŐ Halálos kimenetelű közúti baleset történt november 5-én reggel So- mogyviszló felé vezető úton. A Görösgali Állami Gazdaság tulajdonát képező VA 16—17 frsz. Szuper Zetor pótkocsiján egy keresztülfektetett ülődeszkán utasként foglalt helyet Ébert Péter, a Görösgali Állami Gazdaság dolgozója: A csúszós, földes út dobálta a pótkocsit, Ébert Péter leesett az 1-ülődeszkáról és a helyszínen meg- i halt. A baleset azért történhetett, mert nem tartották be a közleke- I dési szabályokat, és nem a pót- | kocsi aljában, hanem, egy támaszték nélküli ölődeszkán utazott az I utas, Parkettának, (hordónak alkalmas tölgyfarönkök eladók. Hunyadi János u. 74. Egy különbc-jaratu üres szobát keresek. Napsugár cukrászdában. Eladó 3 szoba 4- személyzetis, szuterlnos telekkönyvileg elkülönített önrendielkezésű ház, 2 szoba lakáscserével beköltözhető. — Érdeklődni: Napsugár cukrászdában. Elcserélném szabolcsfalusl kettószoba 4- személyzetis buszmegállónál lévő modem lakásomat belvárosi szoba, konyháéért. — Szép lakás jeligére Sállal utcai hirdetőbe. Bokor- és futórózsák gyönyörű színeikben — állandóan kaphatók. Boszorkány út 6. Faredőny készítését, szerelését vállalom. — Atléta u. 20 sz. (Tüzér utcai futballpályánál). Mindennemű hangszer javítását garanciával, vállalom. Boczán Béla, Kossuth L. utca 52. Hálószoba és ebédlő bútor olcsón eladó. — Közép-Makár 1. sz. — Telefon: 49-04, ________ V blakredőny készítését, IHetvé javítását vállalom. Sallai u. 39. Todenbier. Lebonyolítási, beruházási, ügyintézői állást változtatna. — Választ ..Beruházás" jeligére Sallai utcai hjrdetőbe. Mos ógép javító: Rákóczi út 48. — Telefon: 26-48. Javítások min- dénkor garanciával. Zongora eladó. Mikes Kelemen utca 6 sz, Pécs és környékén 50 négyzetméter alapterü letű, vagy ennél nagyobb méretű zárható bálázott papír raktározására alkalmas helyiséget bérelnénk ^ hat hónapra. MÉH V. Pécs Doktor Sándor u. 14. Veszek használt férfi ruhát, nadrágot, bakancsot. esőköpenyt, gumicsizmát, férfi cipőt. — Koitai, Zetkin Klára tu 2 sz._________ Üres albérleti szoba kiadó. Távfűtés van. „Egy év előre fizető” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. _______ B eköltözhető 3 szoba, összkomfortos öröklakás belvárosban eladó. „Kényelmes” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. PIK-házban 2 szobás összkomfortos lakásomat elcserélném nagyobbra. Érdeklődni: 61-62. 9—6 óráig. Iker kulikocsi, kisipari és 700 kisméretű kliinker tégla eladó Pécs. Endresz György utca 75. Schneider. Eladó körpáncélos, páncéltőkés, márkás zongora. Kifogástalan állapotban stíl bútor: hármasszekrény, rekamié. fotelok:, párnázott székek, asztalok. Bonyhád, Kossuth £. utca 5 sz. Uj állapod»® vennék: jó rádiót, — kisebb elsősorban buklé- ebédlőszőnyeget, vagy összekötőket, ülőfürdó kádat. Címet «Igényes” jeligére SaiLLai utcai hirdetőbe. 2 szobás, konyhás ház rész eladó. részben cserelakás, részben beköltözhető 36 ezer Ft-ért. — Bányászok” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. A PÉCSI Fémipari Vállalat esztergályos, hegesztő és lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés; Pécs. Felsőmalom u. 13 sz. Belvárosi 2 szobás lakásomat elcserélném egyszobásra, bárhol le hét Vidéken is- Értesítést Sallai u. hirdetőbe i,33’s jefligére kérem. Vennék 2 szoba, összkomfortos újszerű csa ládi házat, lehet két család részére beköltözhető is. Lehetőleg OTP-vel, a belvárosban, vagy a szigeti városrészen. — „Készpénz” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Tágas szoba, konyhás lakást adóik albérletbe, kölcsön ellenében. ..Építkezünk” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Lakásomon csecsemő és gyermek gondozását vállalom. „ Gyermek’ s jeUgére Sallai utcai hirdetőbe. Eladó a belváros legszebb helyén 2x2 szoba, konyhás, két család részére beköltöz- hefcő gázos lakás. Antónia utca 9 Ed. A székesegyház mögött. Eladó pécsi belterületi gyümölcsös, szőlő épü letekkel, ezen túl központtá« kétszer kétszobás öröklakás házrész. Áron alul, esetleg fizetési könnyítéssel. i— Megbízottam: Ingatlankezelő, Pécs, Bajcsy Zeílinszíky út 4 sz. Veszek hálóbűtort, — konyhabútort. reka- miét, garnitúrákat, — hármasszekrényt» príma bútorokat, kályhá_ kát. Soóky, Zsolnay utca 1 sz. Hálóbútor, fotélágy, Hármasszekrény, kom bináltszekrény. rókáimé, csőgarnitúra, sa- rokrekamié, sezlon, ágybetétek, rékamié- váz, kályhák. Olcsóbb árban Soóky bútorüzletében eladó. Zsolnay V. u. 1 sz. Hármasszekrény, asztalok, rekamié. háló- szobabútor, konyhabútor, sezlon, székek, sodrony, matracok, — kályha, vaságy részlet re is eladó. — Szabó. Megyeri út 6. Skoda Octávia Super kifogástalan állapotban eladó* Saenifcló- rinc; Kossuth u? 9. — Telefon: 21, Madó rekamié. sezr Ionok, matracok, — ágyak, szekrények, sublót, konyhaszekrényeik, éjjeliszekrények, kanapé és foió- lyök. fehérszekrények Koltainál, Rákóczi út 48 sz. Kalor-kályha, modem konyhaszekrény, modem hálóberendezés, rekamié, fotelok, sez- lon, matracok, ágyak, szekrények eladók. — Felső-Vámház u. X Különleges kivitelű hálók, ülőgarnitúrák, rekamiék, fotelok, vitrinek. sezlonok, szekrények, ágyak, — sodronyok, könyvszek rények, heverők, virágállványok, kályhák tűzhelyek, konyhabútorok bőséges választékban Báránynál, — Hal tér 1 sz. Kubikosokat keresünk J elentkezés a vállalat Siklósi út 104 sz. alatti Parképítő üzemében Pécs Kertészeti Vállalat. Férfi mezőgazdasági segédmunkásokat keresünk facsemete kitermeléséhez. Fizetés teljesítménybérben. — Faiskola, Bicsérd. — Pécsi Kertészeti Vállalat. Két értelmiségi részére bútorozott szoba kiadó. Nagyvárad u. 11 6Z. I. em. Bontásból tégla, cserép és egy kandalló eladó. Cím: Vilmos utca 30 ez. Vennék gyári gázolaj. kályhákat, zománccá urdókádat. Munkácsy M. utca 23. fsat. 3. Berva motor eladó. — Rákóczi út 31. Pellér- den 187 számú szőlő eladó.________________ B őrkabát, irhabunda, festését, tisztítását valamint irhabunda fé nyes bőrszerű átdolgozását vállalom. — ígért tímár, Dankó Pista u. 14 sz. Uj telefonom: 36-37._____ B icsérdi állomástól 10 percre ház * eladói kétszoba, konyha, pince, mellékhelyiségek. 673 területtel 32 ezerért Volt Sánta malom. — Érdeklődni ugyanott vasárnap.____________ T áncruhát színes nylon tüllből kölcsönözzön. Ágoston tér 1 sz. Szőlő eladó, lakható épülettel. NagyvDain- dolban. Fizetési kedvezmény. Ágoston tér 1 sz.__________________ B entlakásos háztartási munkát vállalna azon- nalra is tásata, rendes, egyedülálló asz- szony. Cím; Kocsánné Garai utca 12._______ T elevízió, rádió, magnó, lemezjátszó mosógép javítás' Hohmann, Aradi vértanúk útja 11 sz. Telefon: 43-38. Ernyőüzem javítást, ót húzást vállaL Zrínyi utca 10 sz. ______ V askapukat, vaskerítéseket, vasajtókat, vasablakokat vidékre is készít. Gazdag Sándor lakatos, Szentlőrinc. 2500 kra-t futott új piros Pannónia fizetési kedvezménnyel el* adó. — Siklós 1. sz« Téglagyár* 4 \ , ellenére eléri a termelőszövetkezet a betervezett termésmennyiséget, kártérítés nem jár. Az Állami Biztosító a tervezett termésmennyiség és a ténylegesen várható hozam közötti termés- ! csökkenés 30 százalékát téríti meg. A 15 százalékon aluli kalászos fagykárokat nein térítik meg. Például: a termelőszövetkezet kataszt- rális holdanként 12 mázsa hozamot tervez, a fagy következtében azonban a várható hozam 6 mázsára csökken. A kártérítés ez esetben katasztrális holdanként 3 mázsa 36 kilogramm értéke. A kalászos növények fagybiztositási dija a termelési tervben feltüntetett katasztrális holdanként! bozamérték 2 százaléka. Helyes agrotechnikával a fagykárok hatását csökkenteni lehet. A biztosítás mellett is kívánatos, hogy a termelőszövetkezetek az összes agrotechnikai feltételeknek eleget tegyenek és a szükséges I munkákat elvégezzék. Ezek elmu- j lasztása esetén kártérítés nem jár. A kalászos növények fagybizto- sílását a termelőszövetkezetek — elhatározásuktól függően — az általános vagyonbiztosítás keretében november 20-ig költhetik meg. Köztudomású, hogy az őszi, téli. és tavaszi fagyok jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban. A statisztikusok számításai szerint sok évi átlagot figyelembevéve, a fagy a kalászos növényekben évi 250—300 millió forint értékű termés kiesést okoz. A tűz, vihar, Jégverés, állatelhullás és az árvíz által okozott károk esetére a termelő- szövetkezetek az általános vagyonbiztosítás keretében már biztosítási védelmet kaptak. Hazánkban eddig a fagykárbiztosítás ismeretlen volt. A fagykárokkal járó nagy veszteségek Indokolttá tették a termelőszövetkezeteknek azt a kívánságát, hogy a fagykárok esetére is biztosítási védelmet kapjanak. A termelőszövetkezetek kívánsága alapján az Állami Biztosító az 1062/63. gazdasági évre bevezeti a kalászos növények fagybiztosítását. A fagy biztosítás az őszi, téli és tavaszi fagy által az őszi és tavaszi búzában, árpában, továbbá a rozsban es a zabban, valamint a kétszeresben keletkezett károkra terjed ki. A kártérítés megállapításánál a kikelt vetésben kifagyás által keletkezett tökipusztulást veszik figyelembe. A fagybiztosítás célja, hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodását erősen veszélyeztető nagyobb fagykárok megtérülését tegye lehetővé. Ha a fagy csak olyan mértékű károsodást okoz. hogy a fagy i A Szigetvári Konzervgyárban az idén 68 millió forintos termelési tervet kellett megvalósítani. A tavaszi mostoha időjárás „ráijesztett” a gyár vezetőire és dolgozóira, akkor még kevésbé hitték, hogy év végére teljesíteni tudják terveiket Kisebb eltolódás így is történt, mert a tervezett gyü- j mölcsökből — egyiknél-mási K- nál — elégtelen volt a termés. Meggyből, őszibarackból, kör- : tőből és zöldborsóból keveseb- i bet tudtak feldolgozni, mint amennyit beterveztek. Papri- | kából is kevesebb termett, j mint amire számítottak, de e j téren a tervekkel nincs külö- ! nősebb probléma. Az évi 68 millió forintos termelési értékből november elsejéig 61 és fél milliót teljesítettek, ami azt jelenti, hogy a hátralévő hétmilliós termelési érték teljesítése már nem okoz nehézségeket a gyár dolgozói részére. A konzervgyári főidény befejeződött, sőt lassan minden munka véget ér a gyárban, s a törzsgárda hozzáláthat az előkészített alapanyagok feldolgozásához és a kü- I lönféle kiszerelésekhez. A legnagyobb tételekéi I uborkából, almából, papri-