Dunántúli Napló, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-18 / 270. szám
10 NAPLÓ 1962. NOVEMBER St 'A tegnap lezajlott tornász csapatbajnokság során pompás egyéni teljesítményt nyújtott Tolnai Márta, a PVSK versenyzője. Már a versenyévad kezdetén biztatóan versenyzett. Gyakorlata teljesen űj, modern. Erővel is bírja a nagy megterhelést kívánó gyakorlatanyagot. Ha eddigi szorgalma, lelkesedése nem lankad, kiváló szereplést és talán meglepetésszerü helyezést is várhatunk tőle a mesterfokú versenyen. MOTIL FEW. Megyei felnőtt tornász-csapatbajnokság Tegnap cíélután Pécsett az egyetemi tornacsarnokban szépszámú érdeklődő előtt bonyolították le a megyei felnőtt tornász-csapatbajnokság, küzdelmeit;. Színvonal tekintetében legjobban a férfi III. osztályban a PVSK tornászai tűntek ki. Nőknél az első és a második osztályban a PVSK, illetve a BTC tornászcsapata bizonyult a legjobbnak. Bár a női L osztály formáján meglátszott, hogy még nem teljesen készültek fel a versenyzők, de szereplésük biztató az országos bajnokság előtt. A bőrgyári tornászlányok jó erőt képviselnek és a tegnap délutáni ver- , senyén is helytálltak. A női III. osztály versenyei gyengébb szín- 1 vonalon mozogtak. EREDMÉNYEK: Felnőtt női I. osztály: Baranya megye 1962. évi csapatbajnoka a PVSK (Füzes, dr. Wágnerné, Ber- lován, Poprócsiné, Tolnai M., Tolnai K.) 178,7 ponttal. Női II. osztály: Bajnok a BTC csapata (Molnár, Tirnár, Várkői, Füzes, dr. Speiglné, Simonné) 177,8, 2. Pécsi Tanárképző Főiskola 164.6. 3. PEAC 155,1 ponttal. Női III. osztály: Bajnok a Pécsi Tanárképző Főiskola csapata (Tatár, Sipos, Szokol, Szalai, Baranyi, Komáromi) 168,9, 2. PEAC 164,6. Férfi III. osztály: Bajnok: PVSK csapata (Kiss. Kasza, Sudár, Kovács, Barakonyi, Detrői.) 270,95, 2. PEAC 252,9, 3. Tanárképző Főiskola 250,95 ponttal. MTK—Győr 2:1 (0:1) Hungária út, ötezer néző, vezette: Emsherger. Góyövő: Orosz, ill. Kuti és Bödör. A vezető gólt a 6. percben a vendégcsapat érte el. Jobboldali támadás után a beadott labdat a védők röviden mentették, s Orosz élesen a jobb alsó sarokba lőtte. (1:0). Továbbra is a vidéki csapat irányította a játékot, majd a félidő végén feljött a hazai csapát, de gólhelyzetet nem tudott teremteni. Szünet után eleinte a Győr támadott, de az utolsó negyedórában nagy hajrát vágott ki az MTK és nemcsak egyenlített, hanem a győztes gólt is megszerezte. A 80. percben Laczkó kitűnő beadását Kuti a jobb sarokba fejelte. (1:1). Alig telt el két perc és Ismét a győri halóba került a labda, kitűnő egyéni játék után Bödör volt eredményes. (2:1). Jók: Kovács III, Vasas. Kuti, Laczkó, illetve a védelem, Palotai és-Povázsai. Az MTK—Győr mérkőzés eredményével az MTK póntszáma 15 lett, s a kék-fehérek az U. Dózsa és a Szeged mögé a harmadik helyre zárkóztak fel a tabellán. A győriek á negyedik hélyről az ötödikre estek vissza 13 pontjukkal. Eddig 58 nevezés érkezett az olimpiai labdarúgó-tornára Éigból pottyant futballbíró John O. Nilsson (Svédország): A Dánia—Anglia mérkőzés veze- lésére küldtek Koppenhágába. Almikor a mérkőzés délelőttjén megérkeztem Stockholmból, a dán ffomros repülőterére, megtudtam, ftogy éppen repülőnapot tartanak. A fővárosban ez nagy eseménynek számított, sőt, a mérkőzésnek bizonyos konJcurrenciát jelentett. Kérdezték, nem volna-e kedvem egy további repülőútra, nevezetesen a pályára. Elfogyasztottuk a löncsöt, partjelzőimmel ,.,egyenruhánkba’ ' öltöztünk s pár perc múlva már benn ültünk egy kényelmes helikopterben. Nem sokkal később aztán ereszkedni kezdett lefelé a gépünk, a stadion gyepszőnyegére. A helikopteren való érkezés jó reklámA Mató—Riedl táncospár harmadik lett Berlinben A berlini Werner Seelenbinder Halléban pénteken, a. nemzetközi műkö’rcsolyázó verseny harmadik napján a jégtáncot bonyolították le. Ebben a versenyszámban az Éva -rMarie Bürger—Egert (NDK) kettő szerezte meg az elsőséget. Jól .szerepelt.. a magyar Mató Edit- Hied! táncóspár: a harmadik helyen végeztek. nak bizonyult (mint megtudtam, « újságokban előre írtak róla), teljesen megtelt a stadion nézőtere. Izgalmas, színvonalas küzdelem folyt a pályán, nem is -volt túlságosan nehéz dolgom. Mérkőzés után a rendezők elárulták: a helikopter az öltöző- j épület mögött készenlétben állt számomra a mérkőzés után is. í Ha a szurkolók netán nagyon I elégedetlenek lettek -volna a működésemmel .*. Jó tanács — felsőbb helyről Cesmi Basar (Törökország), por- tyázó magyar klubcsapatoknak is gyakran vezetett mérkőzést. Ezúttal viszont egy hazai bajnoki mérkőzésükkel kapcsolatos epizódról ír. Mersinben játszották a Galatase- ray—Demirspor Adana mérkőzést. Az első negyedóra vég-én egy hazai játékos megsérült. A szurkolók pillanatok alatt elözönlötték a Gályát, egy dühös néző 'motorkerékpáron (!) száguldozott a gyepen és össze-vissza dudált. A díszpáholyban ülő prefektushoz mentem megkértem: azonnal intézkedjék, mielőtt komolyabb baj lenne. A prefektus hangos válaszát ma is sokan emlegetik, akik — velem i együtt — hallották. Ezt felelte j ugyanis: i — Nézd, semmit sem kockáztatsz, ha a hazai csapat mellé állsz. Az 1964. évi tokiói nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájára eddig az alábbi nemzeti szövetségek jelentkeztek: Afrikából: Dahomey, Etiópia, Ghana, Kenya, Libéria, Mali, MaMózesek a labdarúgó aiegyebajnokságért 9 PÉCSI VASAS—P. PORCELÁNGYÁR 2:1 (0:0) BTC-édzőpálya. 300 nézó. vezette: Stadler. Az első félidőben mindkét csapát egyformán kivette a részét a támadásokból, komoly gólhelyzet azonban egyik kapu előtt sem adódott. Fordulás után a gépgyáriak ragadtak magukhoz a kezdeményezést és negyedórás fölényük góllá érett. A gól-után a vendégek védelme kapkodni kezdett, ez újabb Vasas-gólt eredményezett. A második gól után a Vasas engedett az. iramból, újból feljött a Porcelángyár, de a hajrát későn kezdték,-igy csak szépítésre tellett idejük, egyenlítésre nem. A játék képe alapján a vasas megérdemelten nyert, többet támadóit ellenfelénél, játéka hosz- szabb ideig volt folyamatos, mint a vendégeké..A három gól szerzője Becsei. Kőhalmi. illetve Gyurkó vólt'-.k. Kitűntek: Becsei, Futó, So- mógyvári, illetve Bencze. Kincsei. Vittrédi. PÉCSI ELŐRE—PVSK IJ. 2:0 (0:0) PVSK-edzőpaiya, 100 néző, vezette: Lukács. Az NB.n-es tartalékok lélektelenül és sok hibával tarkítva látszottak. ' ' erősen megfiatalítod r'.ó■■•••» . ezz~; símben igen leik s a U-. félidőben gólratőrőbóen játszott, megérdemeltek a győzelmet. A két gólt László lőtte. Kitűntek: Orosz, Denke, László, Bártalovics. a PVSK IL egyetlen játékosa sem nyújtott említésre méltó teljesítményt. _ Idénykezdés a cselgáncsozóknál A küzdősportok egyikénél a cselgáncsnál már a formában tartó időszakra tértek át a PVSK gáncsozói. Náluk ma, 18-án kezdődik meg a versenyidény, a bajai egyéni versennyel. Majd folytatódik az országos ifjúsági és felnőtt csapatbajnoksággal Miskolcon. Dóra és Molnár; edzők a. legerősebb (Várnai, Kovács, Varga, jSctiili- máiér, Daczó, Nahodil, Végh, Simon, Sárközi) összeállítású csapatot fogják szerepeltetni a bajnokságon. Reméljük, hogy a jó alapozás után nem maradnak el az eredmények sem. Harom’uss-verseny Szombaton kezdődött meg a Baranya megyei Háromtusa Szövetség és a Megyei Iparitanuló Sporttanács közös rendezésében az évad záró háromtusa-verseny, melyen a vártnál több versenyző állt rajthoz. A pécsi versenyzőkön kívül elindultak a komlói és beremendi háromtusázók. A pisztolylövés a késő délutáni órákig húzódott ei. Este került sorra az úszószám az Urán SC fedett uszodájában. Két szám utáni eredmények: Felnőtt egyéni: 1. Maletics MHS 1845 pont, 2. Péter Dózsa 1830, 3. Csethe MHS 1745. Ifjúsági egyéni: 1. Papp Cs. MHS 2039, 2. Huber Dózsa 1926, 3. Horváth M. Dózsa 1812 pont. Serdülő egyéni-: l. Lezskovár MHS 1960, 2. Gyurákovics Baja 1860, 3. Mattyasovsaky MHS 1840. összetett (felnőtt, ifjúsági, serdülő) csapatban: a Dózsa csapatai vezetnek 17 120 ponttal, 2. P.. MHS 15 778 ponttal, 3. Baja 14 258 pont. rokkő, Nigéria, Szenegál, Gsád, Togó, Tunisz, EAK, Rhodézia. Észak-Közép-Amerikából és a Karibi-tenger térségéből: Holland- Antillák, Panama, Egyesült Államok, Mexikó. Dél-Amerikából: Argentina, Brazilja, Chile, Kolumbia, Peru. Ázsiából: Japán, Burma, Ceylon, í India, Indonézia, Irán, Izrael, Korea, Libanon, Maláj föld, Pakisztán, j Szingapour, Vietnám. Európából: Jugoszlávia, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, : Anglia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Ma- I gyarország, Tzland, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Lengyel- i ország, Románia, Spanyolország, 1 Svédország, Svájc, Törökország és Szovjetunió. A nevezési zárlat 1962. december 3l-én lesz. Csapatösszeál'ílások PÉCSI DÓZSA: Danka — Bendes, Kocsis, Hegy — Vajda, Halasi —. Kovács. I Garami, Vári, Dunai I., Török KOMLÓI BÁNYÁSZ: Balogh — Komlói,. Palotás, Mes tyán — Szőcs, Soós — Gará Pallai, Göncz, Faragó. Ivén. PÉCSI VSK: Hámori I. — Hornung, Mohácsi. Hámori II. — Kutas, Bakonyi - Bérezési, Vincze, Rózsa, Faludi I., Szentannai. PÉCSI BTC: Gergely — Szőke, Konti, Torok — Szalai, Horváth — Görgényi Hauschl, Kincsei, Győrfi, Posta PÉCSI BÁNYÁSZ: Kovács — Ulrich, Farkas I.. Gyurkó Kása, Farkas II. — Györkő, Pintér, Tarr.as, (Selymes), Müller, Fülöp. Vasárnapi sportműsor LABDARÚGÁS: NB I. mérkőzés: Pécsi Dózsa—Újpesti Dózsa, PYSK-palya 13. NB I. tartalekmérkőzés: Pécsi Dózsa—Újpesti Dózsa, PVSK-Dálya 11.15. NB ÜL mérkőzés: Pécsi BTC—S/.ekszár'ii Petőfi, BTC-páiya 10. Pécsi Bányász—Bajai Építők. Pécsbányate- lep 10, Mohács—Kiskunhalas. 3VI3- } hács 13.30. Megyei l o.s/.tá?yf.. mér- I tízesek: Helyiipar—Magyarszék, j tíelyiipar-pálya JO. Postás;—KiTtlZái» •: Postás-pálya 10. Siklós —Láttv "•k. Miklós 13.30. • Boly—Vasas I. Bányász, Boly 14. .Szigetvár—JAC. Szigetvár 13.30, .'Vajszló—Urán SZ tajszló 13.30. ÖKÖLVÍVÁS: NB H. merkiizés: PVSK—Tatabányai Báiiyász, .PVSK tornacsarnok 15.30. TORNA: Pécs—Széke sicher va. városok közptti ifjúsági verseny: Egyetemi' Tornacsarnok 9. VIVAS: A PVSK országos il. osztályú tőr- és kaVdvivöf-versetvye Déryné utcai vasutas tornaterem 9. RÖPLABDA: Megyei mérkőzések: PEAC II.— Villány, Egyetemi Tornacsarnok 9. . PÉAC TI.— Bányász. férfi. Egyetemi, Torr* ■. '«írnok 10. Keszü—Villán y."érti. Egyetemi Tornacsarnok U, T~óár- képző Főiskola—Keszü,. férfi, Tanárképző Főiskola 8.30. HÁROMTUSA évadzáró versenv; futás 10, Téttye és környékénT A labdarúgó bajnokcsapato* Európa Kupa küzdelmeinek né- i gyeddöntőjét december 2-án Brüsz- I szélben sorsolják. A Kupagyőztesek Kupája negyeddöntőjének sor- : solasára december 4-én Zürichbe*» I kerül sor. m oz:/ llioinní»™"' VASÁRNAP Drukkerek egymásközt Csöng a szerkesztőségben a telefon. Szombaton, vasárnap számosán érdeklődnek a rádiótól az NB I-es futballeredmények felől. Tegnap — úgy fél hét tájban — egy borízű hang — tőle telhető udvariassággal kérdezte: — Nem tudja, mit csinált az MTK Győrben? — Nem kérem. ... én Fradi- drukker vagyok . . (Hosszú csend.) Ereztem valami lóg a levegőben. Majd újból megszólalt a hang: — Marha! . . . Bs letette a kagylót. — uist — — A Magyar Labdarúgó Szövetség legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy ma minden NB I-es labdarúgó-mérkőzés kezdési időpontja 13 óra. Ezek szerint a Pécsi Dózsa—Újpesti Dózsa ta- lu.KOzót is a plakátokon jelzett időponttól eltérően 13 órai kezdettel rendezik! Uj feladatok előtt a modellezők Az. Urán Modellező Klub ver- sénypályája mellett találkoztam Oláh Józseffel. Vérpiros színű és | körülbelül egy méter hosszú re- | pülő-modellt tartott a kezében. Az erős szél miatt itt nem nagyon lehet edzést tartani. Lenn az új játszótéren várnak ránk a ver- j senyzők és a klub elnöke Mohai István, menjünk együtt talán. Alig teszünk néhány lépést az uj-meesekaljai házak között, máris öt-hat kisgyerek kísér bennünket, j Nézik, bámulják a kis „rppesit”. ! Mire a játszótérhez érünk, lehet- | nek már vagy húszán. Várják, I hogy magasba szálljon a „gépmadár”. Mindnyájan örömmel segi* j lenének valamit a tankolásnál, de az intő szóra távolabb vonulnak. Hamarosan magasba emelkedik a modell. Mohai István biztos ! kézzel, hozzáértő mozdulatokkal 1 irányítja a gépet, a megfeszült | huzalokkal. Bizonyára sok labda- j rúgó-szurkoló megcsodálta már a i PVSK-pályán a modellezőket, amikor a mérkőzés szünetében bemutatót tartottak. így van ez j most .is. Sok felnőtt is akad a né- | zők között. Élénk berregés, né- í hány bukfenc és ügyes fordulatok j kivetkeznek, majd a „pirosszár- ! nyú madár” lassan földre száll. ' — Szeptember végén belei éződ! tek versenyeink — moridia Mohai 1 István, miután a gépről lekápcsol- ía a huzalokat. — Azóta is szorgalmasan dolgozunk. Minden délután és este szorgos műhelymun- ; kát végeznek a versenyzők a klub- ■ ban. A szombatokat és a vasár- j napokat ,reotetésekre használjuk í fel Nincs báj az utánpótlással sem. Sokan érdeklődnek a modellezés iránt, de több jelentkezőnél előfordult, hogy a lelkesedés hamar lelohadt, mert nem párosult kellő szorgalommal és kitartással. A mi munkánk ugyanis ezt igényli. Igen. A tftodellezők sportja nem akármilyen sport. Sok órát keli eltölteni egy-egy modell megépítésével, s csak azután jöhet a röp- tetés és a gyakorlás. Az Urán modellezők pedig ebben az évben jó munkát végeztek. Az ország 400 modellező szakosztálya között — bár még nincs értékelés — biztosan az első tíz között lesznek. — Három Dunántúl-bajnokságot, az országos bajnokságon pedig a sebességi és a mürepülő modelleknél egyéniben és csapatban is több jó helyezést értek el. Felmerült az a kérdés, hogy hova is tartoznak a modellezők, az MHSr-hez vagy a sportkörhöz? Ez a probléma az anyagi iámögatás szempontjából fontos a modellezők számára. Az új-mecsekalj ai fiatalok 46 versenyzővel működtetik klubjukat, köztük 20 kezdővel. Legnépszerűbbek a repülők, de sokan foglalkoznak autó- és hajómodellezéssel is. A felnőttek — mint megtudtam — maguk, mellé vesznek egy-egy 11—-15 éves fiatalt, akik az alapfokú (8 órás) tan folyam után már a többiekhez hasonlóan, önállóan dolgoznak. Maguk építik otthon, modelljeiket. A'klub repülőszakósziályában — amelynek vezetője Sij>os Imre — 22 versenyző az idei évben meg*- épített 80 modell közül mintegy negyvenet készített tí. Az * esve« (sebességi, mürepülő, túramodeü és szabadonrepülő) Kategóriákban egyre nagyobb követelményeknek kell megfelelniük a klubtagoknak Fejlődik az építéstechnika, nőnek az eredmények és nehezebbek lesznek a szabályok . . . — Nem lenne teljes a kép az Urán Modellező Klub életéről és munkájáról, ha „fellegvárunkat” a klubszobát, illetve a műhelyt nem tekintenék meg — mondja Mohai az országos válogatott keret tagla — és elindulunk a modellek „szülőhazája” felé. A legényszállás alagsori szobájában — amely a modellezők kluo* ja és műhelye is egyben — öt szekrény sorakozik a fal melleti. Benne festék, üzemanyag (éter, metilalkohol, amilnitrát, nitroben- zol) fúnérlemez és motoralkatrészek gondosan raktározva. Középén és egyik oldalon asztal, rajta lombfűrész, véső, kalapács és félig kész modellek. A falakon tablók, fényképek, melyek a klub életének kiemelkedő eseményeit ábrázolják. Itt dolgozik Lusz László, Rabb Ferenc, Sipos Imre, Per- czel János, Mohai István és a többi „menő”. Búcsúzóul a tervek felől érdeklődve ezeket mondotta a klub elnöke: — A jövőben klubunkban meghonosítjuk a rádióirányítású modellezést. Szorgalmasan készülünk a tél folyamán a február elején kezdődő versenyszezonra. mer, szeretnénk még jobban szerepelni mint az idén! Ezt kívánjuk mi is az Urán Modelled vtub tagjainak! őartó László A PÉCSI RADIO 1962. ilov. 18-i, vasárnapi műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Szabad idejében ... — Zenés Összeállítás. 17.30: Német nyelvű műsor: A búcsú. Vidám jelenet. (Az 19*: november 10-i adás ismétlése). Népi muzsikusok szórakoztató műsora 18.00: Hírek. 18.10: A Mecsek Művészegyüttesének- és zenekarának hangversenye. Vezényel: Hegyi Józse.'. 18.35: Pécsi utcák — híres embe rek. — Semmelweis Ignác. 18.55: Békességóhajtás. — Versek. 1S.05: Találkozásom Jávor Pállá’ Monori Ferenc összeállítása. 19.20: Dallam és ritmus. 19.45: Sporthírek, totóeredmények. 19.55: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Baiadér <déí- után 3 órakor). Cyrano de Bergerac (este 7 órakor). Tájszínház: Ham létnek nincs igaza (este fél 8 órakor Vémen- den). MOZI: Park; Hulot úr nyarai (délelőtt 10 órakor). Malachiás csodája (4, fél 7, 9 órakor). Petőfi: Miska kalandjai (délelőtt 10 órakor). Esős vasárnap (fél 5. fél 7, fél 9 órakor, szélesvásznú) Kossuth: Balti égbolt I. (délelőtt 10 órakor). Csodacsatár (fél 5. fél 7, fél 9 órakor). Fekete Gyémánt (Gvárváro6): Szökés a szigetről (délelőtt 10 órakor). Szombat este és vasárnap reggel (6 órakor). Csak 18 éven felülieknek. , 4 Jószerencsét (Pécsszabolcs): Szent Péter esernyője (délelőtt 10 órakor). Az utolsó vacsora (5, 7 órakor, szélesvásznú). Gárdonyi Géza kultúrotthon (ís- tenkút): Pirosbetűs hétköznapok (6 órakor). Építők kultúrotthona: Különös ismertetőiéi (délelőtt 10 óraikor). A rendőr (5, 7 órakor). Bőrgyári Művelődési Otthon: Pesti háztetők (fél 5 órakor). Rákóczi (Mecsékadja): Gleiwitzi eset (délelőtt 10 órakor). Aki átmegy a falon (5, 7 órakor). Május 1 (Vasas TI.): Párizsi balett (délelőtt 10 órakor). A Mylady bosszúja (5, 7 óraikor. szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Mese az arany hajú királylányról 4- Mackó- szöktetés (délelőtt 10 órakor). Esős vasárnap (4, 6. 8 órakor, szélesvásznú). Zrínyi (Szigetvár): ötödik ügyosztály (délelőtt 10 órákor). Randevú Koppenhágában (fél 4, fél 5 8 órakor). Táncsics (Siklós): Holna/D felnőtt leszek (délelőtt 10 órakor). Amerika egy francia szemével (fél 6, 8 órakor, csak 13 éven felülieknek, szélesvásznú). HÉTFŐ :.J0: Nemet nyelvű műsor: Magunk közt szólva . . . A tudomány és technika világából. Apróság, de jelentős. — Glossza. Kellemes szórakozást, . . f — Zenés műsor. 18.00: Hírek. 18.10: Sok kicsi sokra megy. — interjú Ródi Sándor újítóval. 18.15: Táncritmusban. 16.30: Orvosok a gyOgylíómunk* közbeni adminisztrációról. Beszélgetés dr. Sarlós Mihállyal, a rendelőintézet helyettes vezetőjével, dr. Balázs Béla ideggyógyásszal és dr. Horváth András körzeti orvossal. 18.45: Pécsi magyamóta-énekesek műsorából. 19.00: Dél-dunántúli híradó. 19.15: Két portré, két kongresszus küldött. Beszélgetés Reinhard! András és Dobos Károly elv órásakkal. 19.25: Szórakoztató zene. 19.45: A baranyai cigányok helyzetéről. 19.55: Műsorismertetés. 30.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Szünnap. A PÉCSI RADIO 1952. november V9-Í, hétfői műsora a 223.8 m középhullámon: u.oo: szerb—horvát nyelvű műsor: Hírek. Márkó bácsi nyugdíjba megy.. Hétfői beszélgetés. Dalról dalra. ZENE: Liszt Ferenc terem: Leöwey Gimnázium bérleti I. sorozat 2. hangversenye. Zeneikar) .hangverseny (délután 3 óraikor). Nemzeti Színház: In es Taddio (VeiLence) táncdalestje. Közreműködik a Club-együttes. (Délután lél 6 és este háromnegyed 9 órakor.) Komlói Erkel terem: Opera-est II. bérleti hangverseny (esté í óraikor). MOZI: Park: Esős vasárnap (fel 3, fél fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Malachtás csodája (4. fél és 9 órakor). Kossuth Csodacsatár (fél ő. fél 7 fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Szovjetunió népművészei. 23. sz. világhlradó. Bepillantás 9 holnapi napba. Nemzetközi bc- lyegkiállítás 1961-ben. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig.) Fekete Gyémánt (Gyárvárosi: Kétéltű ember (• Órakor). Sárvári Endre kultúrotthon (TJj- mecseíkalja): Az utolsó vacsora (fél 6, fél 8 órakor). Csak 18 éven felülieknek). Jószerencsét (Pécsszabodcs): Az utolsó vacsora (5 7 órakor. Csak 18 éven felülieknek, szélesvásznú). dunAntüu naplö A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapia. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Rét u. 4. Telefon: 15-32. 15-33 . 31-81, 17 óra után 17-00. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs Rét u. 4. Telefon: 15-S2. 15-33. 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u 10 sz. Teneszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi fiostáhivátaloknál és kézbesítőknél Előfizetési dl: 1 hónapra 11.— .4» f