Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-23 / 248. szám
’ IMS. OKTOBER 23. MAPI6 9 Tel]esiti-e éves tervét a Sopiana? A Sopiana Gépgyár idei módosított teljes termelési terve 58 millió forint, amelyből ez- ideig 41 millió 574 ezer forint értékű munkát teljesített. Ez azt jelenti, hogy az év végéig több mint 17 millió forint értéket kell előállítania, a teljes termelési terv megvalósításához. Ha a fentebb említett 41,5 millió forinté« tervteljesítést negyedévekre bontjuk fel, kiderül, hogy kb. 14 millió forintot teljesítettek negyedéven ként. Ezzel szemben az utolsó negyedben több, mint 3 millió forinttal többet kell teljesíteniük ahhoz, hogy adósság nélkül zárják az esztendőt. Ez pedig komoly erőfeszítést jelent, különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy ebben a 17 millióban jelentős exporttervet is teljesíteni ük kell. N06, a Sopiana Gépgyár vezetői, műszaki gárdája, az üzemrészek dolgozói együttesen vállalták, hogy az évet adósságmentesen fejezik be. Ebben a közös vállalásban nem a virtus, a hajrá szellem, hanem a tervteljesítés előtt álló akadályok gondos felmérése, aprólékos elemzése dominál. Tisztában vannak azzal, hogy a vállalás csak úgy járhat eredménnyel, ha sorra- vesznek, megvizsgálnak minden olyan tényezőt, ami az elmúlt 9 hónap során valamilyen formában akadályozta az egyenletes termelést. Itt jött számításba az önköltség-alakulás, az anyaggazdálkodás, a műszaki fejlesztés, a termelékenység, az öntödei selejt, a munkasélejt, s egy sor kisebb jelentőségű, de összességében mégis fontos tényező felmérése. Az elemzéseket követően kollégiumi határozat született, amelyben a pontosan megfogalmazott intézkedések mellé a felelősöket is kijelölték. A határozatban első helyen a tervteljesítéshez szükséges munkás-, szakmunkás-létszám biztosítása szerepel, s ugyanezen a helyen a produktív- improduktív létszámarány pon tos felmérése. Többek között megállapítást nyert, hogy az év III. negyedében felszabadult 35 fiatal szakmunkás teljesítménye szembetűnően elmarad a gyakorlott dolgozókétól. Ezért úgy határoztak, hogy a fiatal szakmunkásokat tapasztalt brigádokba osztják be, ahol minden lehetőségük meglesz a magasabb, s egyben a minőségileg is jobb teljesítmény elérésére. Ezen túlmenőén a termelékenységi terv teljesítése, a .veszteségi idők csökkentése érdekében is komoly intézkedéseket tettek. Például az eddigi gyakorlattól eltérően a munka darab mérésből adódó kiesési időt olyan formában csökkentik, hogy a mérőórákat nem a kiadónak, hanem a munkabrigádoknak adják ki a kontroli- mérések gyorsítása érdekében. S ami szintén figyelemreméltó, a munkapadok karbantartásából adódó kieséseket az üzemvezető mindenkori ellenőrzéséOktóber 26-án utaznak el a Prágai Nemzetközi Fodrászversenyre a Pécsi Fodrászipari Vállalat dolgozói A Pécsi Fodrászipari Vállalatnál nagy gondot fordítanak a dolgozók szakmai továbbképzésére. Ezt szolgálta többek között a „Pécsi Kupa” fodrászverseny, amelyben a vállalat fodrászai előkelő helyezésekét értek el. A verseny legjobbjai mo6t Prágába készülnek, a november végén megrendezésre kerülő Nemzetközi Fodrászversenyre. Kormány Józsefné vállalati főkönyvelő vezetésével tizenegyen utaznak el, köztük Mucst Ferencné, Fridrich Józsefné, Hesz János, Rózsahegyi Ferenc és Vörös Dezső, akik a budapesti versenyzők után legeredményesebbek voltak a Pécsi Kupa versenyben. A prágai F ehéren csillog « napsütésben a park közepén álló hatalmas kastély. Majláth gróf egykori birtokán, a bakó- cai gyermekotthonban 187 fiút nevelnek. A gyerekek többsége általános iskolás, de van- nak köztük túlkoros, 16—17 éves fiúk is, akik külön tanulnak, a kertész és az asztalos mellett próbálják elsajátítani a szakma fortélyait. Hideg Gyula igazgató 1955 óta dolgozik itt, szívesen kalauzol végig és mesél a tízéves nevelő- otthon életéről. — Kicsiben az ország fejlődéséhez hasonlíthatnánk az ittenit — mondja Hideg Gyula. — Nyoma sincs már a kezdeti szegényes berendezésnek. A szobák barátságosak és paplannal takaróznak a fiúk. Terített asztalnál fogyasztják a ■nécjtehetősen jó ebédet, vacsorát, A klubszobában televízió 1:Ö~J gyűlnek esténként, s a •ic’.cokon meséskönyvek mellett a Tamás bátya kunyhója és a többi hires ifjúsági regény mind megtalálható. Csukott fedéllel pihen a zongora a zeneszobában, fényesen csillognak a sárgatestü trombiták. A színjátszócsoport, kézilabda-csapat mellett komoly zenekara is van az otthonnak. Évente átlagosan 13 ezer forintot költenek az otthon mindén egyes lakójára, $ az intézet jövő évi költségvetésében több mint két és fél millió forint szerepel. Legalább négy váltás ruhája van mindegyiknek és új télikabát kerül valamennyinkre. A raktárban esi nemzetközi fodrászverseny két napos lesz, de a pécsiek hat napig tartózkodnak Csehszlovákiában. A szakmai továbbképzést szolgálják majd a jövőben a vállalati házi versenyek, amelyeket egy- vagy kéthavon- ként rendeznek meg. Ezzel elérik, hogy a fodrászok állandóan új megoldásra törekedjenek, a vérbeli versenyzők megőrizzék jó formájukat és új versenyzők nevelődjenek ki. A háziversenyek legjobbjait küldik majd a jövőben megrendezendő fodrászversenyekre, s arra a budapesti fodrászversenyre is, amelyet november 25-én rendeznek meg az állami, szövetkezeti és magánkisiparosok részvételével. nos, zipzáras ingek várnak kiosztásra és a vállfákon divatos öltönyök, amelyeket az Állami Áruházban vásároltak. Csinos, ízléses mind, itt már nem tudják, mi az a „lelencruha”. Ami a gyerekek egészséges testi és szellemi fejlődéséhez szükséges, mindent megkapvél, a forgácsolóműhely művezetői mérik, illetve korrigálják. Az önköltség minél nagyobb mérvű csökkentése érdekében több intézkedés végrehajtását tervezik. A vállalat technológiai, szerkesztési, anyag- és áruforgalmi osztálya közösen felülvizsgálja a raktárakban lévő olyan anyagokat, amelyek a jelenleg gyártott termékekhez már nem szükségesek, és megállapítja, hogy azokból me lyeket lehet helyettesítő anyag ként a folyamatban lévő gyártáshoz felhasználni. Ezáltal elősegítik az elfekvő készletek csökkentését, ami mérsékel tebbé teszi a magas kamat- költségeket is. A technológiai osztály felülvizsgálja a folyamatos töltőgép, készülék és szerszámozási helyzetét, s a szükségeshez mérten kibővíti ezeket a készleteket. E feladatkörhöz tartozik még az is, hogy a termelési osztállyal karöltve átszervezik a folyamatos töltő villamosdobozának szerelését, vagyis az eddigieknél gazdaságosabb szerelési folyamatot alakítanak ki. A vasöntödében a válogatott betét adagolásával, az adag pontos mérésével, a kúpoló- kemence-hőmérséklet, a nyomás, és a levegő mennyiség ellenőrzésével, az olvasztókoksz-adag pontos meghatározásával kívánják az anyagsé- lejtet csökkenteni. Az úgynevezett munkaselejt megszüntetése érdekében, — különös tekintettel a salakos öntvényekre — salaktisztító segédmunkásokat foglalkoztatnak majd. A fentebb vázolt intézkedési tervek nyomán széleskörű munkaverseny van kialakulóban a Sopiana Gépgyárban. Ünnepi műszakokat szerveznek, amelyek a VIII. pártkongresz- szus tiszteletére indított munkaverseny fontos részeit képezik. Az ünnepi műszakok idejére minden üzemrész megkapja a feladatokat, amelyekre megteszi a maga felajánlásait. A versenyben részt vállal a teljes műszaki gárda is, méghozzá olyan értelemben, hogy lent az üzemben közvetlenül részt vesz a termelés irányításában, az egyenletes munka biztosításában. Az elmondottakból ítélve minden biztosíték megvan arra, hogy a Sopiana Gépgyár vezetői, műszaki és fizikai dolgozói valóra váltsák az éves terv sikeres teljesítését. — sgy — keiket is, hiszen nagyon sokszor apróságon múlik egy gyerek boldogsága vagy tragédiája. A kapu tárva, nyitva. Ez jelképezi leginkább, hogy nem a kényszer, hanem a jólét, a szeretet és a közösség ereje tartja itt őket. Persze van, aki Pótolni a pótolhatatlant nak. De vajon milyen módon részesülnek a kis lakók a pó- tolhatalan család szeretetéből? — Még a legrosszabb családi környezetből is hoz valami jót magával a gyerek. Még ezt a kevés jót is nagyon nehéz pótolni. A gyerekek többsége túl- érzékeny, közönyös, cinikus, magábazárkózott, vagy összeférhetetlen, egyszóval valahol sérült, beteg lelkialkatú, amikor hozzánk kerül. Különösen azok a gyerekek kezelhetők nehezen, ahol a szülők elváltak, a gyerek egyedül maradt, s a szülök okozta csalódást nem tudja megbocsátani és elfelejteni. A nevelők programjában szerepelnek úgynevezett esti beszélgetések. Ilyenkor meghatározott cél nélkül sétálnak a parkban, elüldögélnek, beszélgetnek a fák alatt a gyerekekkel. Sokszor talán az esti hangulat hatására, egy- egy meghitt pillanatban a legkonokabb, legmagányosabb fiúhoz is utat találnak. Alaposan meg kell ismerni képességeiket, vágyaikat, de az emlémegszökik, aztán visszajön. Van, aki a legmostohább körülmények közé is hazavágyik pár órára. Akad, aki feltűnési vágyból szökik, ilyenkor vele többet foglalkozunk, mint a társaival. Még a szidást is elviselik, csak foglalkozzon velük valaki. A szökések alkalmával élénk fantáziával, kitalált történeteken színezik ki vágyaikat, esetleg otthoni emlékeiket pajtásaik előtt. Ide nagyon sok levelet hoz a posta. A gyerekek kéthetenként rendszeresen kapnak levélpapírt, s szinte kötelező a levélírás a szülőknek. Sajnos, kevés a látogató, pedig bármikor szívesen látják őket, és bizony « nyári szünidőben is száznál több gyerek marad az otthonban. Nem jönnek értük. Sokan írnak a régiek közül, és vannak többen, akik Bakó- cát érzik otthonuknak, itt töltik a karácsonyt. A fa alatt őket is mindig várja valamilyen ajándék. Az a legszebb, hogy ők se jönnek üres kézzel. Érzékeny műszerként reagálnak a többi gyerek problémáRákóczi úti székháza udvarán új irodaházai épít magának a Baranya megyei Építőipari Vállalat. Éléskamra“ 10000 négyzetméteren 78 vagon zöldáru télre — Pince vagy szabadtéri tárolás? A városi lakosság téli zöldségellátása nagy gondot ró ezekben a hetekben a MÉK dolgozóira. A sokféle zöldárut, gyümölcsöt most már nem elég felvásárolni és a bolthálózatban szétosztani, de gondoskodni kell hatalmas mennyiségű zöldség szakszerű téli tárolásáról is. Mig a zöldségfélék iránt az igények évről évre nőnek, a Baranya megyei MÉK jelenleg is tárolókapacitás hiánynyal küzd. Ezért vált szükségessé újabb vidéki tároló- lehetőségek felkutatása. Az egyik legnagyobb vidéki tároló körzet Mohácson van. Két évvel ezelőtt még a földművesszövetkezet bonyolította le itt a felvásárlást, azóta azonban a MÉK vidéki kirendeltsége termelteti meg és vásárolja fel a zöldségfélét a járás termelőszövetkezeteitől, jára. Érdemes Volt .velük foglalkozni. A gyerekeknek hiányzik « család, bár itt mindent megtesznek azért, hogy otthonra találjanak. Érthető, hogy kétszeres örömet jelent nekik minden családias alkalom, pillanat. Az otthonban mindenkit köszöntenek névnapján. Ilyenkor tortákat süt a szakács, málnaszörp kerül a poharakba, sőt a faluból is jönnek fel kis vendégek. P/j fiú érkezett Pécsről, amikor ott jártunk. Sétált a fák közt, ismerkedett a ; környezettel. — És tessék mondani, az erdőben nagy vadak is vannak? — hozta felénk a hangfoszlányokat a szél. — Persze — mondta az igazgató <— vaddisznó meg szarvas is. Ha kirándulunk, megkeressük • nyomát, ahova inni jár. — És a falusi iskola merre van? — szólalt meg némi hallgatás után bizalmatlanul a fiú. — Itt csak egyféle iskola van. A faluból is idejönnek, veletek tanulnak a gyerekek. Jó lesz így? — Jó — bólogat a fiú, fátyolos szemmel, s a levegőben vibrál a gyerek ki nem mondott gondolata: Akkor hát mégse „menhety”. Tekintete boldogan nyugtázza, hogy • füvön hancúrozó gyerekek jókedvűtek, * hogy a kapu mindig nyitva van. Pár perc múlva felhangzott a parkban hintázó gyerekek nevetése. Köztük volt az új fiú is. WESZTL MÁRTA háztáji gazdaságokból. Huszonnégy tsz-szel van szerződéses vi szonyban a kirendeltség, a járás zöldségterülete 1200 hold, ami jövőre 1500-ra nő, sőt a burgonyával együtt több mint 2000-re. Hogy a rendelkezésre álló gépkocsiparkot minél jobban kihasználják, jövőre egy- egy cikkből 5 holdasnál kisebb területre nem kötnek szerződést a termelőkkel. Egy zöldségfélét, nagy egységben, átlag 10-töl 30 holdas táblákban termelnek majd a tsz-ek ami a szövetkezetnek is gazdaságosabb. Ez a jövő. Pillanatnyilag azonban a jelen helyzet is komoly problémák elé állítja a kirendeltség vezetőit. Ezekben a hetekben teljes kapacitással üzemel a kirendeltséghez tartozó mohácsi savanyító üzem amely folyamatosan nagy tömegben igényli naponta az árut. Ez is egyik formája a téli tartósításnak. Az üzem összesen 100 vagon káposztát, paprikát, zöldparadicsomot, szerb paprikát, cseresznyepaprikát, uborkát, vegyes savanyúságot és lecsót tartósít a lakosság téli ellátáséra. A paprika és uborka lefutóban van, s e két áru hiánya pillanatnyilag megzavarta az üzemelést. Több száz üvegre való paprikát és uborkát kéne messziről ideszállíta- ni, ugyanakkor mikor a duna- falvai tsz határában több mázsa uborka, paprika és káposzta díszük szedetlen. Még egy fagyos éjszaka, és a paprikának vége ami nagy kárt jelent a tsz-nek, de pár száz üveg savanyúsággal megrövidíti a városi dolgozókat is. A tartósító üzem egyébként már most alapos bővítésre szorulna, elsősorban a dolgozók munkakörülményeinek megjavítása miatt. Jóformáin csak az üvegek kiszerelése történik tető alatt, a munka zömét szabad ég alatt végzik. Mint a kirendeltségien elmondták, ha mindent tető alatt akarnának elvégezni, akkor a 100 vagon helyett csak 20 vagon árut tudnának télire tartósítani. Bővíteni kéne az üzemet, hogy a tartályokat beépíthessék, ennek azonban első számú akadálya, hogy a város nem tud hozzá területet biztosítani. Az üzem terjeszkedéséhez kijelölt területen a város új vásárteret létesít, mivel a régit házhelyeknek mérték fel, sőt egy résziét már be Is építették. A zöldségfélék és gyümölcs nyers tárolása hasonló gondokat jelent Mohácson. A MÉK e célra már a város valameny- nyi számba jöhető állami pincéjét bérbe vette. Mégis csak elenyésző részét tudják pincében tárolni, a zöméj; szabadtéren. De állandó szabadtéri tárolóhelyük sincs bár mindössze 10 000 négyzetméter térség szükséges hozzá. Tavaly a pécsi, most a budapesti országút mellett kaptak két holdat e célra, de a városi tanács már most sürgeti a kirendeltséget, hogy legkésőbb márciusig bontsák fel a prizmákat, mert akkor megkezdik az új vásártér építését. Az „éléskamra” tehát vándorol s pillanatnyilag még nem tudni, hol kap majd újra helyet 70 vagon zöldség, mert ennyit tárol szabadtéren a MÉK. A pincehiány lényegében csak a gyümölcsnél súlyos, főleg most, hogy a bólyi termelőszövetkezet nem tudja a MÉK rendelkezésére bocsátani 3 vagonos pincéjét. A mohácsi központi gyümölcs- tárolóhelyen mindössze 2—3 vagon almát tudnak tárolni ezzel szemben a tavalyihoz hasonlóan az idén is — 13—14 vagon téli alma várható Szabolcsból, Zalából, Csongrád- ból és Jánoshalma környékéről A téli almaszüret csak most kezdődött meg s az alma érkezéséig újabb tarolóhelye- ket kutat fel a MÉK. A burgonya zömét szabadtéren tárolják, prizmákban. Egy- egy prizmába 100—120 méb.sa burgonyát raknak, majd letakarják szalmával és leföldé- lik. A prizmás tárolás előnye a pincével szemben az, hogy a burgonya nem csírázik ki, g. ha a prizma bemelegszik egyszerűen kibontják s így alaposan átszellőzhet. Már. két éve tárolják ezzel a módszerrel a burgonyát s a tapasza tálát szerint prizmánként átlag csak 5—10 kiló romlik él tavaszig. A burgonyán Icívül szabadtéren tárolják a káposztát* sárgarépát, karalábét és a céklát is. összesen 78 vagon zöldséget tárol télire a MÉK Mohácson s ebből Mohács város szükséglete csak kb. 10 vagon vegyes zöldség, a többit Pécs és Kom* ló téli ellátására tartósítják» * * i I P I f