Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-21 / 247. szám

1962. OKTOBER ÜL {/XZfä f RVI/V/ 14 to&StefidSSZOMj nem -tud menni­A mesterasszony mindig-í*- az akácfákat látja az ablak előtt, meg a ve­rebeket. A verebek aprók, szürkék és mozgékonyak. Szállnak ágról ágra. Olyan veréb is van, amelyik felbor­zolja a tollát és megül egy­helyben sokáig. Gubbaszt. Ezek ritkák, de a mesterasz- szony jobban szereti őket. A kocsi-stand is ott van az ablak elölt, de már messzebb. Reggel, ha korán fölkel, lát­ja az embereket, ahogy befog nak és a hangjuk is ^hallat­szik idáig. Ezt nem szereti nézni, meg a dereka is meg­fájdul, ha sokáig arra fordul. Az embereket ismeri — itt a tanyán mindenki ismer min­denkit —, legtöbbről azt is tudja, ki a szeretője. Az ő urának is van szeretője. A legfurcsább az, hogy ezért nem haragszik. Vagy ta­lán maga sem tudja, hogy haragszik-e. Ö menni szeretne. Olyan egyszerű az egész! Az ember feláll és megy. A mesterasszony tudja, hogy ez nem egyszerű. Az ablakban beföttesüveg- ben valami sárga lötty van. Már régóta. Celofánnal van befödve. Ha majd az meg- zöldül, akkor fel kell bonta- ni, bekenni vele a lábát és akkor újra tud járni. Tudja, hogy nem zöldül meg. Mégis megnézi minden reggel, hogy zöld-e már. Ma reggel sárga volt. Un­dorítóan sárga, A lánya meg a férje a sao­bában alszanak. Nem a szag miatt, mert azt már megszok­ták. Beleivódott a ruhájukba, mindenbe beleivódott. A mes lerasszonv ugyanis kövér, iz­zad, fürödni nem tud. Azért alusznak a szobában, mert itt a konyhában nincs több hely. A szobában lenne neki is helye, egy üres ágy is van, de akkör egész nap egyedül lenne, mert a szobá­ban csak alszanak, különben minden a konyliában zajlik. p lőször a f/"ie keK leL Kiju t, híu.óo.s csürgás- sál vizet töltött a lavórba. Ezt félátombaa nagyon kel­lemetlen hallgatni, de rend­szerint ilyenkor már ébren van, mióta beteg, nagyon ke­veset alszik. A férje most már sohasem csókolja meg. Eleinte még megcsókolta, de akkor még nem volt ilyen kövér. Még együtt is aludtak néha, de na­gyon kínos volt, ha megmoz dította a lábát éktelen fáj­dalmat érzett. így aztán el is maradt. Egyszer még, mikor nagyon kínlódott és a lány már lefeküdt, megfogta az ura kezét és suttogott neki. — Maradj itt. A férfi nem szólt semmit, bement a szobába, levetkő­zött, aztán visszajött és mel­léfeküdt. Az asszony megfog­ta a kezét, húzta maga felé. A férfi felugrott, kiszaladt az ajtó elé. Most mosakodott. Vékony fekete ember volt, szőrös. Az asszony nézte. Az ágy tám­lája eltakarta, mikor nagyon a lavór fölé hajolt. Élvezettel mosakodott, fröcskölte a vi­zet. LUKACS MIKLÓS: A hátát ilyenkor kezdte nyomni saját súlya — telesza­ladt vibráló idegességgel —, azonnal föl akart ülni. — Menyhért, szólj a Mari­nak. Felkelek. A lány kócosán, hunyorog­va kijött a szobából. Vézna, csontos -lány volt, inkább az apjára ütött — arcban is. Nem nagyon szeretett beszél­ni, mogorvának látszott, az arcán hiába kémlelt az any­ja örömet vagy bánatot, min­dig egyforma volt. Csak dél­utánonként, mikor az apja elengedte játszani, akkor volt vidám, jókedvűen szokott játszani, belefelejtkezve — de ezt az anyja soha sem látta. Leszedte róla a takarót. At enyhért már elkészült, azt mondta a lánynak: — Szólj, ha kész lesz a reg geli — és kiment Ügyes ágy volt emelőkkel meg támasztékokkal. Meny­hért csinálta. Menyhért ugyanis bognár. A lányán sohasem látszott az undor. Alapjában véve jó lány, csak egy kicsit mogor­va. Ha végiggondolta a csa­ládját, nem talált benne ilyen természetűt. Menyhért se volt mogorva. Vidám se, de mo­gorva se. Komoly volt de vic­celődni is tudott Reggelente jó volt ülni, frissebbnek érezte magát, csak esetefelé fáradt el az ülésben, és ilyenkor feküdni vágyott Régebben magyarázni szo­kott a lányának, hogyan ké­szítse el az ebédet mit ho­gyan kell főzni. Babot válo­gatni meg ilyesmit még mos­tanában is segít, de krumplit hámozni már nem tud, na­gyon erőtlenek és vastagok , az ujjai. Magyarázni már nem kell, mert a lány tud mindent főzni. Pedig még csak tizennégy éves. Ennyi idős korában ő még nem tu­dott mindent főzni. — Azt mondják, a Német Antalék kislányát meggyógyí lotta egy ember — mondta a lánya, míg a tűzrakással baj­lódott. Hangos reccsenéssel roppantak a vékony, száraz rőzseszálak a térdén. Ai asszony kicsit hirtelen fordult feléje, belenyilállt a derekába. — Milyen ember? — Nem tudom — mondta a lány, — úgy hallottam. Az asszony egyszer látta a Német Antalék lányát. Együtt vitték őket egy professzorhoz a városba. Az se tudott riien- ni. Vézna, kicsi gyerek,' az asszony azt gondolta, engem biztos könnyebb lesz rneg- gyógyítani, mint ezt a vakar­csot. De ez már régen volt. Azó­ta orvosokkal már nfem is pró bálkoztak. Egyszer volt Má- riagyüdön. Nagyon sokba ke­rült, de Menyhért nem saj­nálta a pénzt. És sokan jöttek ide. Az is, aki ezt a sárga löttyöt csinál­ta. Hiába. Nem zöldül meg soha. A többinek se volt fo­ganatja. Pedig az nem lehet, hogy ő többet ne tudjon jár­ni. Csak valaminek meg kel­lene benne pattanni. Mert mikor föl akar állni, akkor Tji'uiíkeny nyál hercegeit a lény a kalász hegyén, de mint szilaj ménes ha vágtat át. rézkengyelben égi csikóslegény cserdítette villámló ostorát. Pipacslobogásban perdült bokád, i nyár tüzes lándzsái sebezték vállad, — göncül szekéren így hozta i tücsökszót a réz szarvú esték. lamvadó szénák közé hull a rét. majd rezzen a diófa dérverten, utánad Vágja utolsó marék Lombját a szél, a riadt madarak elrebbennek s révedd szívedben szivárvány emléke ha marad. BÁRDOST NEMETH JÁNOS: rnándeu megy egy iH* g Most megfeszítem a lábam gondolja magában... és ak­kor valahogy minden meg­merevedik, nagy feszülés a gyomrában és a lába nem mozdul. Csak meg kellene va laminek pattanni benne és egyszerre fel tudna állni. Ij'hhez biztosan ért vala- ki. Valakinek tudni kell, hogy mi merevedett meg benne. Az orvosok csak latin szavakat mormolnak meg fir­kálnak. Ezek meg mind san- daszeműek. Erre eddig nem is gondolt. Mind sandaszemű volt, aki idejött hozzá és löty- työt kevert neki, meg hókusz pókuszt csinált körülötte, Csa lók voltak. Menyhért is tud­ja, hogy csalók voltak, és ta­lán Menyhért nem is hisz ab­ban, hogy őbenne még meg­pattanhat valami és akkor új­ra tud járni. Tálán éppen ez az ember az. Ha Németék lányát meg­gyógyította, akkor talán őt is. Lehetséges. A lába kis zsámolyon van. Meleg rongypapúcsban. Té­len is meg nyáron is. Olyan a lába, mint két nagy rongy- papucsba bújtatott sárkupac. Formátlan. Menyhért mindig kint a műhelyben veti le a kötényét. Úgy jön be ebédelni. A nad­rágja hajtókájába forgács szorult és néha enyvszagú, néha meg fenyőszagú. A fe­nyőszag az jó. Azt szereti az asszony. — A Németék lányát.., — Tudom — vágott közbe Menyhért és sötéten nézte az asszonyt A lány eléjük tette az ebé­det. ök ketten az asztalnál ettek, az asszonynak külön asztala volt. Mindig a kisgye­rekek magosszéke jutott róla eszébe, de ez nem szék volt, hanem asztal. •— Elmegyek — mondta ebéd után Menyhért és ki­piszkálta a forgácsot a nad­rágja hajtókájából. Az asszony reménykedve nézett rá. Menyhért tiszta in­get húzott és mielőtt elment megcsókolta. " ‘í; A fán gubbasztott egy ve- réb.'Fölborzott.. tollai, mozdulatlanul. — HeSs — intett feléje az asszony, de a veréb nem szállt el. Menyhért késő délután jött még az emberrel. Az ásszony mindjárt a szemét' nézte. Nem volt kancsal. Tiszta, kék sze­mé volt; r — Nem lett volna szabad ennyire elhízni — mondta, de mosolyogva mondta. Nem né­vétve, talán a száját se húz­ta el, mégis mosolygott, mi­kór mondta. — Itt a fölső ésigotyák, ezek fájnák nagyon. Felhúzta az- asszony szok­nyáját, kezét végigcsúsztatta hájas, dudoros, alaktalan combján., Bűvös, sovány, ide­ges kézé Volf.; Az-érintéstől megbizsergett á mester- asszony vére, N.em vizsgálta sokáig Az asszony szerette volna, ha még végighúzza lá­bán a kezét, de az fölegyene­sedett, sűrű. keihöny, szőke 1 haját hátrasimította a homlo­kából. kis bőrönd Volt nála. Két üveget szedett elő, egyik­ben sárga folyadék, á másik­ban zöld. Nem kért sok pénzt — Az állomásra mennyi idő alatt érek ki? — Semennyi alatt — mond ta Menyhért. Csend támadt. Menyhért a két üveget néz­te. Az ajtónak támaszkodott háttal. Két ökle súlyosan ló­gott, mint két kalapács. — Innen maga addig él nem megy, míg a feleségem meg nem gyógyul; ''’., •. — Az nekem pénz — mond .la az.,embér ijedtség nélkül és nevelett. Most á sáá’jéval . nevetett. Két' ézüstfogar volt. — Megfizetem .. Ha nem gyógyul „meg, akkor Is meg­fizetem ’ i Ezt nagyon halkan mondta és közben összeszorította az öklét. Az ember nevetett. Hango­san. Az asszony félt tőle. Nem tudta miért, de félt. . — Jó, maradok. Nevetett, egyre csak neve­tett. Most már derűsen, a mes terasszony már nem félt tőle.-p H« nevessen — mondta Menyhért — Magának mi a foglalko­zása? — Bognár. — Akkor tud kereket esi nálni. — Tudok. — Na látja. Híz nem kancsal, gondolta a mesterasszony. — A táskáját adja ide. — Miért? — Bezárom, hogy ne tud­jon megszökni. A z ember nem maradt mindig a szobában. Né­ha kiment a műhelybe és be­szélgetett Menyhérttel, meg segített neki. Menyhért cso­dálkozott, milyen jól áll a ke­zében a gyalú. Aztán Marinak segített — Na kisasszony, ne vág­jak egy kis fát? A lány elpirult azt mondta: — Nem bánom. Fütyölve szokott fát vágni. Ismeretlen, furcsa daliamé- [ kát fütyült, de mindegyikben volt valami pezsdítő lükte­tés. Az asszony szerette ezt az embert Mikor reggelenként megkenegette a lábát köny- nyűnek és biztosnak érezte i magát — Mikor próbálhatom | meg? — Még kicsit várni keö, i asszonyom, nem lehet egy- | szerre futóbajnok. Jobban ér-: zi magát? — Igen. Talán már mozdí- i i tani is tudnám. — Ne mozdítsa. Mindig azt csinálja, amit én mondok. A mesterasszony már nem figyelte serfia a verebeket, A lába mintha egyre könnyebb lenne s nem fájna annyim Egyik éjjel megpróbálta meg mozdítani. És sikerült De ezt lehet hogy álmodta csak. p leinte bottal tud majd járni. Vigyázni kell, hgey jnég.ne fázzon, ezért ju ntefegén ■ felöltözik. Aztán majd bot nélkül is tud. EJ tud menni a kútra vízért Mari meg az ember kint beszélgettek a ház előtt. — & akkor maga elmegy? — kérdezte a lány. — Persze. — És nem jön vissza soha? ?■ — Azt' honnan tudjam? — nevetve megsimogatta a lány arcát és bement a műhelybe A lány a siifiogatás helyére szorította a kezét. Menyhértnek a város járt az eszében. Azt mondja ez az. ember, hogy Ott jobb. Nyolc ;órát kell dolgozni, tiszta mun kát. Egy jó szakmunkás so kát kereshet. A felesége rend­ibejön és akkor elmennek. — Biztos tud szerezni he­lyet? — Persze, hogy biztos — Lakást is lehet kapni? 1 •—> Lehet. Majd én segítek —’Mennyi idő múlva bírja az asszony a költözést? — Két-három hónap. Esc? leg fél év. Nem kell elsietni Meg kell. várni, míg egészen rendbejön. Aznap este azt mondta Menyhért. — Ne haragudjon, hogy a táskáját elzártam. — Ugyan, megértem én ezt. — Kiveszem, ha akarja. — Csak hadd maradjon, legalább nem vész eL Meg aztán holnap amúgyia elő­venné. Mosolygott A mesterasszony beleszé­dült. Holnap. A konyha meg­fordult, imbolygóit. Holnap menni fog. Soká, nagyon soká kezdett derengeni a konyha. A mes­terasszony alig aludt vala­mit. Az első fénysugár min­dig oda esett ahol ormótlan lábfeje kinyomta a takarót Nevetett magában; Hallotta a verebeket : meg a kútfcerék. nyikorgását Itattak. A z ura jött ki először. As- tán a lánya. Aztán as ember. — Egy nagy fazék forró vizet — rendelkezett. — Lo­bogjon! Kiment Nagyon lassan tel­tek a percek. Ä fazékban már zubogott a víz, a gőz emelgette a fedőt. — HoVa Ment? — kérdezte a mesterasszony. — Nem tudom — felelte a lány. BESSENYEI Bús tann-areod sokszor rám mered böngészvén régi könyvet, verseket a csodás bécsi fény lobog, ragyog, láncot járnak a testőr-magyarok. De ellobog a mennyel varán, darázs királynőnk háza az a ház. hol egymást váltja nap és éjszaka, így mentél te is kiverten háza. Az otthon puszta volt és dndva, sir, boros marik, vad paraszti nyomor, melyben minden szép szándék fuldokol. Szikrázó lelked, roppant, bús tatár, fényt gyújtott akkor merészet) nagyot, mely azóta is arconkba ragyog. TEN AGY SÁNDOR: költői hajnal Érzem, valami iszonyú történt: a tökéletesség hegyomlásaiból tökéletesebb szépség teremtődött, lúdbőrözik az ártatlan képzelet, vérzik az őszben a kékség, mert átszúrja, megsebzi a sok gyilkos fenyörönk. (Túlságosan mély ez az ősz és nagyon félelmetes, és gyors, mint gépkocsink kilométer-mutatója _ — m arad-e emlék a halál-előtti pillanatokra? a nyers levegő harapásaiból mi emlékeztet a székely Anikóra?) Eg veletek, fenyők, sziklai-büszkék, tavi-csonkák; kőekötelét szaggatja, tépi a csónak, látom a partról a búcsúzások integető lobogóját, arcom tűnődéseit lányosán becézi a hegyre felszaladó nap GALAMBOST LÁSZLÓ: * A9das>$ék Htuc a Szabadítának Robog e vihar v&föspaÉéfú lovaival * mássza meg a mélység peremei ki köti meg a halai kerékét Egek közt suhanó fénnyé vált anyám (úzaganesú-orltán röpítette apám Asszonyom színarany táltoson ssáMt égi ■ gyermekem ringatta kékhold bölcsőjébe Bátyámnak sisakja tejútfehér fetleg kardja piros élén est s hajnal lebegnek Hugóm barna Vénusz rózsájává nyílott - kezében lángokat szelídítő sípok • Robog ■ vihar vöröspatájá lovaival Megmászom a mélység peremit megkötöm a halál kerekét Segít egek közt suhanó Fényanyám t üzagancsú-Orkánt szőrén ülő apám Tarajos stsakú bátyám kardja villog húgom fátyla izzik harsognak « Sípol. Zászlóimon vörös s fekete Nap lobog nborhegyü dárdám hegyek pajzsán koj • Irakad a sötétség ördög-szárnyú lova ’beket vág rajt a sugarak pallosa ■■■ Robog « vihar . vöröspatájú lovaival altosom patája folyamokon csattan mennybolt-palástomból láng száll a magasban Segít egek közt suhanó Fényanyám tuzagancsü-orkánt szőrén ülő apám Tarajos sisdkú bátyám kardja villog húgom fátyla izeik harsognak a sípok Zászlóim fölött szivárvány-ablakok nyílódnak áldassék neve a Szabadítónak Lantos Ferenc: Kaja. A taaékfcea zubogott a víz, a gőz emelgette a fedőt Menyhért körülszaladta a házat. — Hahó, hahó! Merre van? A fazékban zubogott a víz. Egy kevés ki is csapott a platnira. Sistergett —- Hahó, hahó. •« Semerröl sem jött válasz. Az út némán nyújtózott a fás lu felé. A mesterasszony mozdulat­lanul. oldalra fordított fejjel ült. Nézte a verebeket,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents