Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-20 / 246. szám

' I 1962, OKTÓBER 2ft A szocialista országok életéből Moszkvában automaták szerelik össze a házat A moszkvai Városépítészeti Hivatal legnagyobb építőszerve- zelének tudományos és kutató- intézete rádióirányítású elekt­ronikus berendezésekkel fel­szerelt daruk segítségével ér- - dekes kísérletet, automatikus házszerelést végez. A szerelés helyességét és a daruk munká­ját fénytablón regisztrálják. Békés atom az NDK-ban 'Az utóbbi években a békés atom mind nagyobb szerepet kap az NDK iparában és tu­dományában. Jelenleg 700 ipar- vállalat, laboratórium és inté­zet dolgozik izotópokkal. Szá­mos tudományos intézmény foglalkozik a népgazdaság kü­lönböző területein az atom­energia felhasználása további útjainak kidolgozásával. A KG­ST ajánlásainak megfelelően a drezdai tudományos központ meghatározott izotópokat fog termelni a szocialista tábor or­szágainak. Az NDK-ban ma már az orvostudomány és az ipar terén teljesen maga fede­zi. izotóp-szükségletét. Csehszlovák bizsá a világ minden részében Ezt a. címet kapta e néháity héttel ezelőtti észak-csehorszá­gi Jablonec városkában rende­zett bizsu-kiállítás. A három­ezerötszáz négyzetméternyi ki­állítási területen 1570 különbö­ző cseh gyártmányú bizsut mu­tattak be, amelyeket Csehszlo­vákia jelenleg 112 országába, vagyis a világ csaknem vala­mennyi országába exportálja; De Gaulle beszéde után kiéleződött á népszavazási harc Franciaországban A Francia Kommunista Párt nagygyűlése Párizsban Befejeződött az ENSZ-közgyűlés általános vitája nyitjáik az utat a nyílt fasiz­mus előtt’. A l’Humanité ezeket írja: „szavazzatok igennel, vagy me­gyek — mondotta De Gaulle. A demokratáknak el kell fo- gadniok a kihívást. Vissza kell utasítaniok a zsarolást és ne­met kell mondaniok a dikta­túrára”. M. THOREZ: MINÉL ELŐBB TÁVOZIK DE GAULLE, ANNÄL JOBB A Francia Kommunista Párt csütörtökön este tartotta első párizsi nagygyűlését a nép- szavazási kampányban. Maurice Thorez a Francia Kommunista Párt főtitkára rá­mutatott: október 28-án nem az elnökválasztás módjának megváltoztatásáról lesz szó. De Gaulle újabb lépést akar tenni a személyi diktatúra felé. „Távol áll tőlünk —, hogy aggódjunk a tábornok-elnök távozása miatt. A mi vála­szunk egyszerű: minél előbb távozik De Gaulle, annál jobb Több mint 21 milliárd «loty megtakarított pénz Lengyelországban Ez év augusztus végén a ben* gyei dolgozók által megtakarí­tott összeg több mint 21 milli­árd kétszázmillió zlotyra emel- kedett. A lengyel dolgozók ta­karékbetétjei csupán augusz­tusban 340 millió zlotyval emel­kedtek. Ez év első nyolc hó­napjában a betétek több mint 3 milliárd 400 millió zlotyval lettek magasabbak. A lengyel takarékpénztárak csupán ez óv nyolc hónapjában 350 millió zloty kamatot fizettek ki. Ben Bella havannai látogatásának amerikai visszhangja New York, (MTI) Az Egyesült Államok reak­ciós körei felhördüléssel fo­gadták a kubai és az algériai vezetők tanácskozásáról ki­adott közleményben megnyil­vánuló nézetazonosságot. Azok, akik helyeselték, sőt támogat­ták az amerikai kormánynak és az amerikai üzleti körök­nek azt a törekvését, hogy bizonyos rokonszenvet mutat­va az algériai nép szabadság­küzdelme Iránt kiszorítsák francia és angol „szövetsége­seiket” és behatoljanak a szaharai olaj mezőkre, most felháborodva tiltakoznak. A New York Mirror című lap szerint „Ben Bella meg­mutatta igazi arcát”. Az algé­riai miniszterelnök szembefor­dult az Egyesült Államokkal és elkötelezte magát a kom­munizmus mellett. Ezzel elját­szotta azt a jogát, hogy segít­séget kapjon az Egyesült Álla­moktól, — írja a lap. Monroe demokratapárti sze­nátor egyenesem Rusk ameri­kai külügyminiszterhez for­dult, követelve, hogy az Egye­sült Államok szakítsa meg kapcsolatait Algériával. Három másik republikánus politikus pedig felszólította Kennedy elnököt „azonnal mondja meg hány millió dol­lár amerikai segélyt ígért Ben Bellának”, Szerintük az Egye­sült Államok tekintélye forog kockán. Mi az, ami legjobban fáj az amerikai „tekintély” védelme­zőinek? A visszatérő és közös panasz: a havannai tárgyalá­sok során Ben Beüa áílásit- foglalt a guantanamoi ameri­kai haditengerészeti támasz­pont kiürítése mellett. Cape Canaveral. Az Egyesült Államok Orszá­gos Űrhajózási Hivatala, vala­mint a kaliforniai Pasedane- ban működő nyomkövető la­boratórium vezetősége — a nyugati hírügynökségek egy­behangzó jelentése szerint — alig 10 órával a Ranger—5. nevű amerikai holdrakéta ki- röpítését követően bejelentet­ték, hogy megszakadt a rádió­összeköttetés a rakéta rádió- állomásával. A hivatalos közlések feltéte­lezik. hogy a rakéta napener- giagyüjtő elemei felmondták a szolgálatot, elmaradt a ra­kéta energiatelepének feltöltő- dése és így a rakéta repülésé- | nek kilencedik órájában — 8 óra 44 perc múlva — már gya­korlati haszon nélkül haladt a Hold felé. A Ranger—5. berendezésé­nek hibás működése — mint a közlésből kiderül — azzal a következménnyel jár, hogy nem lehet távirányítással el­végezni a holdrakéta számí­tott pályájának későbbi szá­Csődőtt mondott as amerikai Hanger Ezúttal az ecergiatelep mondta fel a szolgálatot Rendőrkézen a pécsi garázda banda tagjai öt fiatalember a rendőrségi fogda lakója. Gyors névsorol­vasás. Czéh István, Balogh La jós, Kálmán István, Gaadagh József és Meszler László. Amikor nevüket kérdezzük hozzáragasztanak egy-egy mel lékneveit.. „Tigris”. „Kobra”. „Leopárd”. „Paraszt” — és Az utolsó király, akinek 200 felesége volt I. AJsmed imám valószínűleg ügy k**ni! !>o a történelembe, mint az abszolút uralkodók kö zül az utolsó, aki ellen számos merényletet kíséreltek meg, mégis békésen halt meg ágyá­ban. amit egy olasz mérnök szerkesztett számára. Agyát egy áramra működő szerkezet ringatta, mert a jemeni ön­kényúr idült álmatlanságban szenvedett. Mikor a vén imám halálának hire, villámgyorsan szétfutott a taizzi királyi palota termeiben, a háremhölgyek sikoltozni, jajgatni kezdtek. A kétségbe­esett jajveszékeléstől visszhang zott a palota. Az imám négy törvényes felesége közül kettő, a legidősebb és a legfiatalabb, azonnal öngyilkos lett. Példá­jukat később több tucat ldrályi ágyas és rabnő követte, vagy ’ re ngeteg hasist nyeltek le, vagy pedig megfulladtak für­dőszobájukban. Mikor a főeu- nuch nem akarta teljesíteni j adott szavát, hogy urát a ha­lóiba is követi, körülvették a feldühödött „özvegyek” és egy selyemszállal megfojtották, mint ahogyan azt a Nagy Mo­gul idejéből származó „régi jó szokások” megkövetelik. Nehéz ellenőrizni mindeze­ket a híreket, amelyeket az adeni angol rádió közölt, mert Jemen még most is hozzáfér­hetetlen a külföldiek számá­ra. Lehet, hogy ezek a hírek túlzottak, de lehet, hogy még távolról sem felelnek meg egy kegyetlen valóság szomorú igazságának, amely négyezer éven át napjainkig tartott. A legenda azt tartja, hogy Izmáéi — Abrahám bibliai ős­apafia — alapította meg az első jemeni államot, s ez Mekkából tekintve a felkelő »tea Jobb oldalán” (.arabul Jemen) fekszik. Az ország ezer éves történelmében a valóság és a legenda összeszövődik. Jemen a Vörös-tenger és az Arab-félsziget délnyugati fenn síkjai között terül el. Ez az antik geográfusok Arabia Fe- lixe, a görög történészek Eudai monja, az arab hódítók Je- manja, illetve Jemenje. Vala­mikor itt volt a Sába király­nőjének állama, annak a Sába királynőnek, aki a napot imád ta és ajándékokkal zsúfolva el indult, hogy elcsábítsa Sala­mont, a bölcs királyt. Jemen pogány volt, zsidó, keresztény és muzulmán. Itt találkozott India Afrikával. A középkor­ban itt virágzott a kereskede­lem és a kultúra, hogy később átadja helyét a barbárságnak. A letargia azután századokig ; tartott. Csak századunk elején kezdett az ország ébredezni. Jahija imám görbe kardjának fényénél, aki Mohamed közvet len utódjának kiáltotta ki ma­gát. Jahija imám harcolt a törökök ellen, s amikor azok 1919-ben elhagyták az orszá-1 got, „gyors eljárással” eltette: láb alól minden vetélytársát, \ aki számításba jöhetett, hogy j elragadja előle a hatalmat. Aden be való betörései azonban már kudarccal jártak, mert az • angol repülőgépek felborítot­ták számítását, s ugyanígy járt Ibn Szauddal, Szaud Arábia ' királyával, aki elragadta tőle ! az ország néhány határmenti j részét. A betiltott gramofonok Jahija, a szuverén Jemen el­ső imámja elutasított bármi­lyen újitást, ami nem állt össz­hangban e Korán előírásaival. Így többek közölt betiltotta a gramofonok behozatalát is, mert ezek szerinte a bún igazi csábeszközei voltak. Elutasí­totta minden európai ország ajánlatát, hogy diplomáciai és konzuli képviseleteket nyissa­nak Jemenben. A XX. század első három évtizedében Jemen lakossága másfélmillióról öt­millióra gyarapodott. 1948 februárjában Juhiját, aki akkor már 78 éves volt, San’ai királyi palotájában meg gyilkolták. Utódját a handzsár és a méreg döntötte el. Végül I. Ahmed került a trónra, aki sajátkezüleg tette el láb alól minden riválisát. Ünnepélyes kikiáltása után Ahmed meg­ígérte, hogy alkotmányt és parlamentet ad Jemennek, de ezt az ígéretét sohasem váltot­ta valóra. Hogy elkerülje a fő városi pletykát, ahol egyéb­ként sok ellensége volt, Taizzi nevezte ki fővárossá. Taizzban, ebben a húszezer lakosú városban l. Ahmed sa­ját felfogása szerint kezdte igazgatni az országot. Megen­gedte néhány amerikai társa­ságnak, hogy Jemen területén kutassanak a fekete arany — kőolaj után, < királyi zsebének az összbevétel ötven százalé­kát biztosította. Ebből a gaz­dagságból a népnek és a köz­munkákra majdnem semmi sem jutott, mert Ahmednek rengeteg pénzre bolt szüksége, óriási udvara eltartására, fan­tasztikus háremjére, amelyben több mint 200 asszony élt, va­lamint, hogy megv^ztegesse számos irigy rokonát és vazal­lusát. Ahmed - megengedte alattvalóinak o lustálkodást, mert ősrégi szokások szerint a 30 éves férfiakat feleségeik tar tották el, akik elvégezték a legdurvább mezei és házkörüli munkákat, mig férjeik a dzsá­mik előtt ültek és beszélget­tek. Rabszolgatartó rendszer Minden reform ádáz ellen­ségeként, Ahmed életének utol só órájáig fenntartotta a kö­zépkori kasztrendszert. fi kasztrendszer felépítése a Kö­vetkező volt: Mohamed leszár­mazottai, harcosok, kereske­dők és rabszolgák. Továbbra is érvényben volt a Korán ré­gi törvényein alapuló bírósági rendszer és a büntetések: a testcsonkítás, a nyelv kivágá­sa, megkövezés, több hónapos vasraveretés •— mindennapos volt. Ugyanígy minden politi­kai ellenielét megkinoztatta, mielőtt még — néha sajátkezű leg is — lefejezte volna őket. Mikor tavaly Olaszország­ban járt, hogy gyógyítsa ál­matlanságát, reumáját, beteg máját és más betegségeit, ame lyeket káros ösztöneinek kielé­gítése közben szerzett, három­hónapos olaszországi tartózko­dása alatt egymilliárd-hétszáz- mtilió lírát költött el dollárok­ban és ezüst tallérokban. Any- nyira szórta a %>énzt, hogy Olaszországban az ezüst ára érezhetően esni kezdett. Érde­ket, hogy ezek az ezüst tallé­rok ugyanazok voltak, amiket 1938-ban Mussolini kormánya veretett „afrikai birodalma” használatára, s amelyek egytől egyig mind a jemeni kincstár­ba kerültek. csak az egy Meszlemek nincs t másik neve. Ök azok. akik * 1 hetek óta garázdálkodtak a városban éjjel és nappal. Egy- egy hír adott csak tájékozta­tást időnként tetteikről, amit ismeretlen tettesekként, követ­tek el. Most már nem isme­retlenek ..: Terjedelmes a bűnlajstro­muk. Összetörtek telefonfül­kéket, ellopták az üzlet elé kirakott tejet, az utcán álló állami gépkocsira kukás edé­nyeket raktak, leszerelték ró­la a lökhárítót, antennáját le­törték, fogadásból nőket szó­lítottak le az utcán és ha az nem volt hajlandó szóbaállni velük, akkor megpofozták vagy aprópénzt vágtak „jel­képesen” arcába stb., stb ... Az elismert fővezér Czéh István, a „helyettes” Kálmán István. — Hogyan kerültek össze? — Sportolni jártunk együtt, ökölvívásra, cselgáncsra és így ismerkedtünk össze — vallja Czéh István. És az ut­cán folytatták azt a sportot, amit tanultak, azaz pontosab­ban azért tanulták, hogy az utcán folytathassák olyan em­berekkel szemben, akik sem ökölvívók, sem cselgáncsotok nem voltak. A Déryné utcai művelődési ház előtt egy mo­toros elvesztette járműjéről a kinufogócsövet. Kálmán kész­ségesen odaszalad és amikor a tulajdonos megköszönve a szí­vességet átvenné tőle, akkor messze hajítja. A motoros nem állja meg szó nelitül a tettet, de ez elegendő ahhoz, hogy Kálmán leüsse, Czéh pe­dig összerugdossa az utcán. Más esetben együtt megy a „galeri” az utcán. Szembejön velük egy idős járókelő, akit Czéh egyetlen ütéssel a földre üt, hogy fogsora eltörik. — Miért tette? — Nem tért ki az atomiból és csúnyán nézett rám. — Ezt Czéh István, a „tigris” vallja. Más esetben az esti munka után a Csendes éttereimben köt bele a sörét iddogáló gép­kocsivezetőbe és összeveri. Megint máskor lányokat kér­tek fel táncolni és ha erre nem voltak hajlandók, akibor meg- I pofozták őket. Ök voltak azok, akik a leg­különfélébb éjszakai botrá­nyokat okozták, akik munká­ból hazatérőket inzuJtáilak, akik „leszólilottak'’ a hazatérő családos anyát és nekitáinad- tak az igazoltató rendőrnek. — A szüleik nem keresték, nem kérdezték, hogy hol jár­nak az éjszaka idején? — Fiatalember vagyok és úgy gondolom. hogy mint ilyennek joga van kimaradni) is — mondja megdöbbentő ci­nizmussal Czéh István. És ha szol a szülő, akik valamikor és valahol kiejtették kezük­ből gyermekük nevelésének gyeplőjét, akkor- ott a kocso­nyás tányér, amit oda lehel váuni az apa fejéhez. És itt a rendrőségen a meg­bánásnak még a jelét sem mutatják. Cinikusak és fölé­nyesek és úgy vélekednek, hogy „tévedésből” tartóztatták le őket, mert ők „csak szóra­koztak és azt ugyebár sza­bad ... Vagy már azt se?” — Miért ilyen cinikusak itt a rendőrségen is és adnak flegma válaszoltál? — Flegma válaszokat? — tűnődik Czéh „tigris” — Fel­fogás dolga ez szerintem ... Igaza van. Felfogás dolga, annak az eltorzult felfogásnak a következménye minden tet­tük amelyben hónapokon át. éltek, hogy nekik az utca „hő­sednek”, a cselgáncstudóknak mindent szabad. Rövidesen a bíróság elé kerülnek és re­mélhető, hogy a bíróság nem lesz olyan elnéző velük szem­ben, mint amilyenek a szüleik voltak és olyan büntetést kap nak, ami méltán kiváltja majd a város lakóinak egyet­értését. Idojárásjelentés Várható időjárás szombat estig', felhösebb, időnként szeles tdő; Néhány helyen esővel. Az éjszakai lehűlés mérséklődik. A nappaB felmelegedés holnap kissé gyen­gébb lesz, mint ma. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet holnap plusz 2—S, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap tt-— fok között, * i kaszában a szükségessé váló helyesbítést és így a Ranger —5. 480—500 kilométerrel ke­rüli majd el a kitűzött célpont­ját. A pasadenai figyelőállomás tudósai mihelyt észlelték a hiba első jeleit, igyekeztek a Ranger—5.-nek távirányítást adni, de erőfeszítésük hiába­való volt. Az amerikai holdrakéta-ki- sérletben részt vett. hivatalos szervek elismerik, hogy a kí­sérlet kudarcba fulladt, mert a Hold felé haladó rakéta energiahiány miatt a tervezett tudományos feladatok egyikét sem tudja végrehajtani. Ismeretes, hogy a csütörtö­kön kilóit holdrakéta elődjei, az áprilisban kilőtt Kanger—4. időzítő berendezésének hibája miatt összeütközött a Holddal és valamennyi műszerével megsemmisült, a januárban útjára indult Ranger—3 pedig hajtóművének hibás működé­se miatt túlságosan felgyor­sult és majdnem 35 000 kilo­méterrel tért el a Holdra ve­zető pályától. le, hogy a közgyűlés hétfőn délután megkezdi Kína ENSZ- k ép viseletén ele megvitatását. A szovjet ENSZ-küldöttség pénteken határozati javasla­tot juttatott el a tagállamok­hoz a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak helyreállításáról. A határozati javaslat hang­súlyozza, hogy csak a Kínai Népköztársaság kormányának képviselői jogosultak elfoglal­ni Kína helyét a közgyűlésben és az ENSZ valamennyi szer­vében. Ugyanakkor követeli a határozati javaslat, hogy tá­volítsák el az ENSZ-bő! a Csang Kaj-sek-klikk képvise­lőit. Az ENSZ-közgyűlés politi­kai bizottságában. amely a n ukleór is fegyverk í sér 1 etek megszűri tetősének kérdésével foglalkozik, pénteken felszó­lalt a magyar küldöttség ve­zetője, Mód Péter, a külügy­miniszter első helyettese. * Az ENSZ-közgyűlés szociá­lis-. humanitárius- és kulturá­lis bizottságában az általános vita keretében felszólalt Had- i'ányi János követ, a magyar delegáció tagja. * Ben Bella, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztársa­ság miniszterelnöke pénteken búcsúlátogatást, tett U Thant ügyvezető főtitkárnál. Az algériai miniszterelnök az esti órákban haza indul New Yorkból. •k Gromiko szovjet külügymi­niszter — aki csütörtökön a Fehér Házban Kennedy elnök­kel tanácskozott — pénteken délelőtt visszautazott New Yorkba. New York Csütörtökön délután az | ENSZ-közgyűlés befejezte az . i általános vitát. Az utolsó ülé­sen Nogueira portugál külügy t1 miniszter és Zénón Roszidesz . • ciprusi küldött szólalt fel. Az általános vita befejezté- í vei a közgyűlés elnöke közöl­! Franciaországra nézve” - mondotta Maurice Thorez. A Francia Kommunista Pár főtitkára ezután a demokra tikus erők összefogásánál szükségességét hangoztatta. De Gaulle és a köztársaság ] hívei között kiéleződött a'harc. i A politikai pártok nyílt ‘ kihí- I vásként fogadták a köztársa- ; sági elnök csütörtöki bestédét. Fenyegetése —, hogy lemond, ha nem kap erős többséget, ez esetben Franciaországot polgárháború fenyegeti — fel­háborodást váltott ki a fran­cia közvéleményben. 5 „DURVA, TCRHETETliEN ZSAROLÁS!” | Ezt tükrözik a francia lapok | kommentárjai. A Libération ..durva és tűrhetetlen Zsaro­lásnak” nevezi azt a rrtódot, j ahogyan a köztársaság elnöke ki akarja erőszakolni egyed­uralmának szentesítését. I „De Gaulle azt kíván# a franciáktól — írja a Combat — hogy hagyják jóvá szemé­lyi egyeduralmát. Benúnyt szemmel egyetlen emberre és annak ismeretlen utódjára bíz­zák életüket és szabadságukat. Franciaországra nézve drámai következményei lesznek, ha a j választók, megszavazzák a. ki- : vánt többséget. Ezzel meg- ' "... ' .............

Next

/
Thumbnails
Contents