Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-19 / 245. szám
1962. OKTÓBER 19. ItlAPLÓ 5 Az illetékesek vMa&zoltook NyiU levél » koaérmíslenyi gépállomás igazgatójahor * A gépet gyorsabban is meg ietie.eit volna javítani Vértes József igazgató elvtársinak címzett nyílt levélre távollétében en válaszolok. Először is köszönettel tartozunk az ipari üzemekből a gépállomásra jött dolgozóknak, hogy segítenek az őszi munkák elvégzésében. Köszönettel tartozunk Kiss Győző elvtársinak is, aki rövid idő alatt bebizonyította, hogy szeret es akar dolgozni. Belátjuk, hogy a mezőgazdaságban, így nálunk a gépállomáson is a munkaszervezés nem a legmagasabb fokú, de hisz- szűk, hogy a problémák mélyebb ismeretével és magyarázatával az altala felvetett hiányosságok közül egypárat meg tud érteni és nem a vezetés hibájának rója fel. Kiss Győző traktorával, a DT 54-essél valóban voltak bagók. A „Panaszhönyv helyett” Ön isz lgáló étierem lesz KövágószölösöB A kővágószőlősi dolgozók „Panaszkönyv helyett” címmel a Dunántúli Napló október 17-i számában megjelent levelükben panaszkodtak, hogy a Me esek vidéki üzemi Vendéglátó Vállalat konyháján kevés a kiszolgáló személyzet, 40— 45 percig la eltart egy dolgozó étkezése. A vállalat vezetősége megvizsgálta és jogosnak találta a panaszt. Úgy határoztak, hogy egy hét múl va önkiszolgáló rendszerű étteremmé alakítják át a jelenlegit. Ezzel a tervvel a kővágószőlősi párt- és szakszervezeti vezetők is egyetértettek. Így rövidesen kényelmesen, gyorsan, 10—15 perc alatt megebédelhetnek a dolgozók. JOZIFEK JÄNOS, a Meesekvidélci Üzemi Vendéglátó Vállalat igazgatója. traktort vasárnap 7 órára rendeltük be, de csak 10 órára érkezett meg, ezért ment el a gépállomásról a két szerelő. Hétfőn kerékét kerestünk, méghozzá selejtezett, de felújítható kereket, mert az olcsóbb. Tény, hogy hétfőn délután 2 órakor mégis új kereket hoztunk. mert használtat nem találtunk. A szerelő azért hagyta abba a munkát a gépen, mert az akna fölöltit egy másokat javítottak. Amikor készen lett, álltunk neki a •másik gépnek, a DT 54-ecmek. Csütörtökön újlból meghibásodott a gép, de nem ugyanaz a kerék, hanem .a mások lánckoesd. Azért vittünk ki balost, mert jobbost nem kaptunk. A sebességváltó hibáját is anyaghiány miatt voltunk kénytelenek egy másik típusú alkatrész beépítésével megoldani. A traktoroknál az összes probléma törésből, tehát helytelen kar ; bantartásból és más körülmények- I bői következett be. Kiss elvtárs, I reméljük, rá fog jönni, hogy a traktort nemcsak vezetni, hanem karbantartani is kell. Válaszom a szabadságon lévő igazgató elvtárs helyett írtaim: Vukovics Mihály főmérnök, * Vértes József elvtárs szabadságát megszakítva bejött szerkesztőségünkbe és elmondta: „Kis® Győző elvtársinak alapjában véve igaza volt és a gépet gyorsabban is meg lehetett volna javítani. A bírálatot a vezetőségnek el kell fogadnia Amikor Kiss Győző és társai szál- lásproblémáját megtudtam, rögtön, már másnap intézkedtem. A géppel kapcsolatos problémáról is elbeszélgettem Kiss elvtárssal, örülök annak, hogy szeretnének segíteni, nekünk is ez a célunk. A mo háosd tsz-ek nevében a tanács például köszönetét fejezte ki a gépállomás jó munkájáéit. Kiss elvtárs bírálatát mégis el kell fogadnunk és igyekeznünk kell a szerelési munkákat még jobban elvégezni. Nem kötelező, de drága Szem előtt tartjuk a hivatalos árakat A Dunántúli Naplóban október 5-én megjelent „Nem kötelező, de drága” című cikkre szeretnénk válaszolni. A cikkel nem értünk egyet, mert szövetkezetünk az árakat nem maga állapítja meg. hanem az Országos Arhivatal Ipari Szolgáltatás című 86. sz. árjegyzéke, melytől sem lefelé, sem felfelé eltérnünk nem szabad. Ebben * hivatkozott képek ára 30 Ft. karton nélkül. A kartont rezsiben a szövetkezet díjmentesen készíti a képekhez. Azok az árak. amelyekre a cikkíró hivatCsúcsforgalom idején kozik. sajnos, igen elburjánzott kontártevékenység árai. Ezek ugyanis sem jövedelmi adót, forgalmi adót, alkalmazottak utáni betegségbiztosítást és sorolhatnánk még az egyéb kötelezettségeket, nem fizetik és igen súlyosan megkárosítják az államot. Az a kérésünk az összes intézményektől, hogy akadályozzák meg ezeknek az államunkat megkárosító és törvénytelenül működő egyéneiknek a kontármunkáját. Makray László, a • FÉNYSZÖV elnöke RÁDIC-IS 1963. október 22-tő 1 38-ig Még két pótkocsi» autóbuszt kúp u lO-es járat Túlzsúfoltak a 20-as és 10-es járatok délután, a csúcsforgalmi időben. Ezt panaszolta a Dunántúli Napló október 17-i számában „Csúcsforgalom idején” címmel megjelent levél. A csúcsforgalom Idején három csuklós és egy nagy autóbusz közlekedik a 20-as vonalon. A 10-es útvonalán 2, az 1-es útvonalon pedig ugyancsak két pótkocsis busz jár. Természetesen a 10-es vonalon utazók megérezték azt a hiányt, amit a 10-es vonalra állított két kocsi elvétele okozott. A probléma rövidesen megoldódik, mert az egyes vonalon közlekedő két pótkocsis autóbuszt a 10-es járatra helyezik visz- sza és Uj-Mecsekaljáról a Már tírok útján keresztül a Főpályaudvar érintésével a Széchenyi térre új járatot Indítanak. Az új járathoz természetesen új autóbuszokat Is biz- tasítanak, ami megkönnyíti és meggyorsítja majd a közlekedést. Bori István forgalmi vezető „Mi a fontosabb” A fürdő már a dolgosok rendelkezésére áll Október 17-i számunkban „Mi a fontosabb” címmel közöltük Varga Józsefnek, a Pécsi Bőrgyár szakszervezeti bizalmijának a levelét, amelyben arról számol be, hogy a cseres műhely dolgozóinak oly fontos fürdő javítását még mindig nem végezték el az illetékesek. A panasszal kapcsolatban Hein János, a bőrgyár gépészeti üzemvezetője a következő választ adta: A gyár vezetősége sürgős átszervezés és a termelői munka fontossága miatt október 15-re jelölte ki a karbantartó osztály részére a kérdéses fürdő átadását. A szakszervezet elnökének személyes kérésére határidő előtt egy héttel átadták rendeltetésének a fürdőt, amely a cseresműhely dolgozói nak gondatlansága miatt szorult javításra. A cikkben is megjelent kritikus kijelentés tréfás formában hangzott el, s hogy az Illetékesek másként \ élesednek erről a kérdésről, azt a bőrgyár szociális berendezéseinek jó karbantartottsá- ga is bizonyítja. A fürdő tehát már a kijelölt határidő előtt és azóta is a dolgozók rendelkező sére áll. Október 22 KOSSUTH RADIO 8.10: Operarészletek o.oo: Lányok, asszonyok ,.. 9.20: Tánczene 10.10: Az óvodások műsora 10.30: Mezei csokor 11.00: Versek 11.15: Zene- és előadóművészét 12.10: Napirenden 12.15: Mindenki kedvére 13.50: Táncolnak az ordasok 14.10: Heti zenés kalendárium 15.10: Válaszolunk hallgatóinknak 15.25: Szív küldi... 16.05: Üttörőhíradó 16.25: Operaegyüttesek 17.15: Tánczene 18.10: Jean Calas perének 200. évfordulóján 18.20: Változatok egy témára' 19.05: A mikrofon előtt 19.20: Népdal- feldolgozások 20.25: Holló a hollónak. Vígjáték 21.45: Francia sanzonok 22.15: Sport- hiradó 22.30: Német operaest 23.15: Könyüzene PETŐFI RADIO 14.20: Népi együttesek műsorából 14.40: A három aranygyűrű. Magyar népmese 15.Ó0: Operettdalok 15.15: Kodály Zoltán élete és művészete 16.05: Könnyűzene 16.35: A Bogárhegyen. Regényrészlet 16.55: Fúvószene 17.15: A többoldalú kereskedelem problémái 17.25: Bartha Alfonz és Hambalkó Edit hangversenye 18.10: Szórakoztató 18 A5: Ifúságl Magazin 19.05: Tánczene 19.20: A ma és a holnap 19.35: Budapesti zenei hetek, 1963 20.20: Négy évszak a Balatonon 21,30: Gulyás: Hevesi szvit 21.45: Gyermek- nevelés 22,00: OIRT- hangverseny Október 23. KOSSUTH RADIO 8.10: Operettrészletek 9.00: A molnár meg a vizitftndér. Mese 9.20: A Gyermekrádió énekszakköre 9.40: Régi magyar táncok 10.10: Pázmán lovag. Rádiókomédia 11.20: Zenekari muzsika 12.15: Tánczené 13.00: Napirendéin 13.05: Operarészletek 13.55: Versek 14.00: Népdalok 14.40: Nem boszorkányság, technika! 15.10: A magyar vonóstrió hangversenye a stúdióban 15.40: Megtudtak, elmondjuk 16.00: Szív küldi... 17.15: Szerelmi kettősök operákból 17.45: A budai Sándor palotában történt 18.00: Könnyűzene 18.50: Az Ipari rovat műsora 19.00: Zenekari muzsika 19.25: A Szabö család 20.25: OIRT- hanghangverseny 21.15: Rózsa Sándor. Folytatásos rádiójáték 21.45: Giuseppe de Luca énekel 22.15: Mai szemmel 22.25: Zongoraművek 23,25: Nótaesokor PETŐFI RADIO 14.20: Zenekari muzsika 15.10: Éjszaka az erdőben 15.25: Operett- részletek 16.05: Orosz operákból 16.40: A Rádió jogi műsora 16.55: Nyíri Pál énekel 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések 17.25: Magyar nóták 18.10: Egyetemi éveim. Regényismertetés 18.35: Fúvószene 19.05: Art Tatum zongorázik 19.35: Budapesti zenei hetek 20.20: Amikor feljön az esthajnalcsillag. Elbeszélés 21.20: Édes anyanyelvűnk 21.25: Tánczene 23.05: Brahms- kórusok 22.15: Éva napióla. Vidám irodalmi műsor Október 24. KOSSUTH RADIO 8.10: Napirenden 8.15: Reggeli hangverseny 0.00: Elő világirodalom 9.20: Népi zene 10.10: Üttörőhíradó 10.30: Fúvószene 11.00: Énekkarok 11.25: A Szabó család 12.15: Klasszikus operettek 13.15: Válaszolunk hallgatóinknak 13.30: Kamarazene 14.20: 17 év novella- terméséból 14.40: Népi zene 15.10: Arany János három balladája 15.30: Szív küldi... 16.25: A barátság hullámhosszán 16.35: Alfred Piccaver énekel 17.30: A kőszívű ember fiai. Rádiójáték 18.20: őszi érzés — októberi változatok 19.05: Az ipari rpvat műsora 19.20: Népi zene 20.25: Rózsa Sándor. Folytatásos rádiójáték 20.55: oiRT-hangversenV 22.25: Operaénekesek 22.50: A furfangos Dalia. Vidám rádiójáték PETŐFI RADIO 14.20: Könnyűzene 14.40: Orosz nyelvlecke a VII. I osztályosoknak 15.00: Operarész.letek | 16.05: Isten malmai. Rádióváltozat 17.15: Wehner Tibor zongorahangversenye i 17.40: Tánczene j 18.30: Rádió-szabad- i egyetem 19.05: Operettdalok 19.20: Bérelt szakasz.. Vidám jelenet 19.35: Orvosi tanácsok 19.40: Sporthlradó 20.00: Hangverseny 22.00: Tánczene CSÜTÖRTÖK Október 35, KOSSUTH RADIO 8.10: Gyermek- operákból 8.25: Lúdanyó mesekunyhója 9.00: Édes anyanyelvűnk 9.05: Népi zene 9.30: Rádió-szabadegyetem tO.10: Gratulálunk 10.15: Sibylla barlangjában. Rádiójáték 11.53: Hanglemez 12.15: Könnyűzene 13.00: Amit és amiről a gazdasági vezetőnek tudnia kell 13.10: Händel: Három concerto 13.55: Napirenden 14.00: Egy falu -- egy nóta 14.35: Futurusz kapitány újabb kalandjai 15.10: Operarészletek 16.05: Lányok, asszonyok ... 16.20: Könnyűzene 17.10: Faluról falura 18.05: Operettrészletek 18.20: Ifjú Figyelő 18.40: Könnyűzenei híradó 19.30: Megjegyezzük 19.35: Budapesti zenei hetek 21.35: Népdalcsokor 22.15: Offenbach: Fortunio dala. Egy- felvonásos daljáték 23.15: Otthon a világban 23.30: Fúvószene PETŐFI RADIO 14.20: Chopin- zohgoraművek 14.50: A külföldi sajtó hasábjairól 15.00: Könnyűzene 15.35: A gyermekek barátja 16.05: Zenekari muzsika 16.45: 1000 szó franciául 16.55: OIRT- hangverseny 18.05: Rádióegyetem 18.45: Egy könyv- terjesztő portréja 19.10: Mefistofele. Operarészlet 19.35: Ajánlom magamat. Galambos Szilveszter szerzői estje 20.45: Előszóval -a muzsikával Október 26. KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Dallal, tánccal 9.00: Rádióeiryetem 9.40: Bástyasétány 77. Részletek 10.10: Az óvodások műsora 10.30: Téglagyári indiánok. Elbeszélés 10*50: Kórusok 11.00: Irodalmi műsor 11.47: Fúvószene L2.15: Mindenki kedvére L4.00: Az évszakok L4.20: Dalok 14.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról L5.10: A Gyermekrádió énekszakköre L5.30: Miért szép? [SJM^srfv kflldt... ALLAKDO Mü SORSZÁMOK* Kossuth rádió: iJt: Rákóczi tnduló. — 4JB: ««ki jelentés. — i.iS-töl 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. Közben: 5.30: Hírek, idöjárásjelentés. — 5.00: Falurádió. — «-JS. Sport- és totóhírek. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7M: Hírek, idő* járásjelentés. — 7-lit: Uj könyvek. — Kb.: 7.30: Színházak és m zik műsora. — Kb.: 7.45: Hirdetöoszlop. - 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés, idöjárásjelentés. — 8.08: Technikai szil» net. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, lapszemle idójárásj&etfries. — 11.50: időjelzés. — 12.00: Déli harangszó, hirek, időjárás- jelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika, idő jár ás jelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, idöjárásjelentés. — 24.00 Hírek, idöjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Víz jelzőszolgálat. Petőfi rádió? 5.30: Hirek. idő Járásjelentés. — 6.00-tól 8.00-i Reggeli zene. — Közben: Kb.: 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek, időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 13.50: Idegen nyelvű víz jelző szolgálat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 16.00: Hírek idő jár ás jelentés. 18.00: HirVk idöjárásjelentés. — 21.00: Hirek, idöjárásjelentés. — 23.00: Hírek, idő járás jelentés. — 23.15: Műsorzárás. 16.20: R—62-es riporttekercs 17.15: Tánczene 17.40: Rádóiskola 18.25: Donizetti: Lammermoori Lucia — őrülési jelenet 18.40: Menyasszonyok, vőlegények iskolája 19.00; Pénteken este ... 23.00: Zénekarl muzsika PETŐFI RADIO: 14.20: Operettrészletek 15.10: Sérelem* Elbeszélés 15.30: Haydn-művek 16.05: Mátyás Mária és Joviczky József énekel 16.22: Daloló Borsod. Zenés összeállítás 16.45: 1000 szó franciául 16.55: Muzsikáló fiatalok 17.25: Ifúságl őrjárat 17.40: Fúvőszene 18.10: OIRT- hangverseny 19.05: Eszmecsere 19.15: Magyar nóták 19.35: Zenei hetek 20.25: Láttuk, hallottuk 21.30: Zenei műsor 21.45: Sporthíradó 22.00: Tánczene mám Október 27. KOSSUTH RADIO 8.10: Lányok, asszonyok . .. 8*30: Zenekari muzsika 9.00: Menyasszonyok vőlegények Iskolája 9.20: Népi zene 10.10: Rádióiskola 0.55: Könnyűzenei híradó 11.45: Fúvószene i2.15: Operarészletek .3.00: Szív küldij... .4.00: Mit olvassunk? ,4.15: Népi zene L5.10; Előszóval — muzsikával 16.50: Hét nap a külpolitikában .7.45: Munkás- akadémiák .8.00: Beethoven: VIII. szimfónia 8.25: A Rádió irodalmi hetilapja 9.05: Mario del Monaco lemezeiből 0.00: OlRT-hang- verseny 2.15: Sporthíradő 2.35: Alomital. Rádiójáték 3.40: Tánczene PETŐFI RÁDIÓ 4.20: Heti hangversenykalauz 5*10: Válaszolunk hallgatóinknak 5.20: Kodály: A magyar népzene 5.55: Fotoamatőrök ötperce 6.05: Fejbőlintó Johanna. Rádiójáték 6.50: Zenei útinapló.: Itália 7.40: Hanglemezgyűjtők húszperce B.05: Ismeret- terjesztő előadás 8.20: Könnyűzene 9.10: Az Állami NéuJ Együttes műsorából 19.35: Budapesti zenei hetek I 20.25: Arcképek I rivaldafényben i 21.20: Az őrült, j Elbeszélés I 21.50: Muszorgszkij összes dalai 22.15: Tánczene STOTTTO Október 28. KOSSUTH RADIO 8.10: A bajadér. Operettrészletek 8.40: Zenés mese- délelőtt 9.15: Munkás - hétköznapok 9.40: Édes anyanyelvűnk • 9.45: Népi zene 10.10: Két jelenet 10.30: Tánczene 12.15: Operarészletek 12.50: Hétvégi jegyzetek 13.00: Könnyűzene 13.25: Rádiólexikon 13.55: Helyszíni közvetítés a Magyarország- Ausztria nemzetek közötti válogatott labdarúgó- mérkőzésről a Népstadionból 14.45: Ausztriai népdalok 15.00: II. félidő közvetítése 15.50: Zenekari muzsika 16.40: Operettdalok 17.10: Üj Zenei Újság 17.35: Családi körben 18.35: Sporthírek 18.38: Tánczene 19.10: A két Bolyai. Színmű négy felvonásban 20.15: Amiről beszélni kell 21.45: Sporthírek, totóeredmények 22.45: Magyar nóták 23.25: Kamarazene PETŐFI RADIO 7.30: A református egyház félórája 8.00: Dalnok Lajos orgonái 8.30: Mit hallunk a jövő héten? 9.00: Operakalauz, Rameau: Castor és Pollux. Ismertetés 10.00: Vers és dal 10.12: Harpo Marx hárfázik 10.25: Budapesti zenei hetek 11.20: A mű és a közönsége 12.25: Könnyűzene 13.00: Gazdaszemmel... 13.15: Falusi életIrAnplr 14.20: Miska bácsi lemezesládája 14.50: Mozart: Bastien és Bastienne. Egy- felvonásos opera 15.42: Fúvószene 16.00: Vaszilij herceg. Mesejáték 16.53: Könnyűzene 18.10: Kamarazene 19.05: Kulturális jegyzet 19.10: Szüreti bál. Népdaljáték 19.45: Egy negyedóra Alfonzéval 20.00: Zenés tájékoztatás 20.55: Befejezetlen történet 21.10: Hanglemezparádé 22.45: Couperin: Laudate pnerl Dominum TELEVÍZIÓ Kedd, október 23. 18.00: Szórakoztató filmek az Ifjúságnak 19.00: Ipari mozaik 19.30: TV híradó 19.45: Mezőgazdászok fóruma 19.55: Hintónjáró szerelem. Magyar film 21.25: A Szécsi vonósnégyes játszik 21.45: Hirek 21.50: A TV Híradó ismétlése Szerda, október 21. 18.11: Tanuljunk oroszul 18.90: Kisdobosok műsora 19.00: A jövő hét műsora 19.05: Telesport 19.30: TV Híradó 19.50: Darázsfészek. Magyarul beszélő csehszlovák film 21.20: Féltékenység. Galambos Szilveszter «Mám műsora 21.50: Hirek 21.55: A TV Híradó ismétlése Péntek, október 26. 18.00: Röplabda VB- döntő, 1962. Átvétel Moszkvából 20.00: Északi országokban 20.30: Budapesti zenei hetek, 1962. 21.30: Hirek Szombat, október. 27, 17.45: Két év után Egyeken 18.30: Mexikói rózsa. Kisfilm 10.00: Hétről hétre .., 19.05: Emlékezés Varsányi Irénre 19.30: TV Híradó 19.05: Fedezzük fel Pestet, Kabarérevü 22.40: Hírek 22.45: A TV Híradó ismétlése Vasárnap, október 28. 9.45: Hétmérföldes kamera 10.00: Jelenetek a Fekete Színház műsorábóL Közvetítés Prágából 11.00: Az OIBT Fesztivál záró- hangversenye. Közvetítés az NDK- ból 13.30: A Magyar Hirdető műsora 13.40: A bemutató mozik jövő heti műsorából 13.50: Magyarország- Ausztria labdarúgó mérkőzés közvetítése a Népstadionból 18.00: Lámpafénynél 18.35: A kisfilmek kedvelőinek 19.00: TV Híradó 19.20: Újságolvasás közben 19.35: Vasárnapi vers 19.40: Te vagy* a muzsika NSZK-revűfilm 21.10: Telesport 21.25: Hirek (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) • • Mit tenne On, ha nyerne másfél milliót? l | Érdekes közvéleménykuta- i tást végzett a közelmúltban a ( Pécsi II. Totó-Lottó Körzeti i Iroda. Többszáz törzslottózót I kérdeztek meg arról, mit ten- l ne egymillión felüli lottónyereménnyel? i Kócsi László, az iroda veze- i tője elmondotta, hogy a nagy 1 összeg egy pillanatra meg- t hökkenti az embereket. A lot- 1 tózók többsége azt mondta, ha t ennyit nyerne, abbahagyná a s munkát. Pár percnyi gondol- i kodás után azonban főként az •> asszonyok válaszoltak élénk c nemmel. Azt mondták, hiá- i nyozna a megszokott körítvetet és a munka. Rövid töprengés után a férfiak többsége is így határozott, a felmondás lelyett inkább szabadságot térne egy időre. A vágyak, kívánságok körött első helyen a külföldi itazás szerepel, de sokan szedetnének családi házat, autót, lyaralót vásárolni. A leendő xyertesek többsége a háztar- ását is gépesítené. A kérdések között szerepelt, hogy foltét vásárolna-e valaki. Ilyen iem akadt. és olyan sem. rkl o nagy összegből kis- pari műhelyt szeretne nyitni. Érdemes megemliteni az idősebb lottózók' önzetlenségét Van aki egy kis szőlőt vásárolna a nyereményből, hogy öreg napjaira legyen hol dolgozgatni, a többségük azonban először a gyerekekre, az unokákra gondolt, ,, Lakást vennék a lányomék- nak, autót a fiamnak” stb szerepelt a kérdőíveken. Felkeresték az egy vagy másfél évvel ezelőtti nagy nyerteseket is, vajon mire fordították a nyeremény összegét. Egyik négytalálatos szel- vény tulajdonosa villát épített a Balaton mellett, de változatlanul a szakmájában dolgozik. A példák azt mutatják, a városi emberek hamar elköltötték, elvásárolták a sok pénzt, a falusi nyertesek többsége azonban takarékba tette a nyeremény jelentős részét. Azt tartja a mondás, bolondnak áll a szerencse és sokan vannak, akik nem haragudnának ezért a megállapításért. Van aki hajszolja a nyereményt. túl nagy összeget lottózik el mégsem térül meg a befektetése. Megesik, hogy valaki az első alkalommal nyer, de a szerencse általában azoknak kedvez, akik ugyanazokkal a számokkal kitartóan lottóznak. Van alti a születési vagy házassági dátumot tartja biztos nyerőszámnak, de meg- játsszák a taxik rendszámát is. Akadnak önkéntes álomfejtök, akik bizonyos álomképeket számmal fejtenek meg. Hogy aztán az ilyen álomkulccsal meghatározott számok milyen szerencsével járnak, arról már nem szól a krónika. Érdekes, szórakoztató játék a lottózás, önbizalmat ad, mért a nyerési lehetőség mindenki előtt nagy távlatokat nyit. Bátran tervezgetnek az emberek, hiszen a húzás napjáig minden lottózó egyaránt esét lyes az öttalálatos lottónyere* mengte. i W.U. J