Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-16 / 217. szám

SZEPTEMBER 1«. NAPLÓ 7 Olvasóterem a Megyei Könyvtárban A Megyei Könyvtár ide­gen nyelvű részlege 1956. óta működik, s azóta csak­nem 24 ezerre szaporodott a könyvállománya.- A polcok zsúfolásig megrakva orosz, német, angol, francia, olasz, spanyol regényekkel, sőt még eszperantóból is akad néhány kötetre való. A sta­tisztika szerint az idén az év első felében 7806 kötetet kölcsönöztek, s az állandó látogatók száma 420, legin­kább diákok és pedagógusok. A pécsi idegen nyelvű könyvtár eddig éveken ke­resztül kiadta a különféle értékes külföldi folyóirato­kat is, amelyek azután el­szóródtak, s drága pénzért sem lehetett őket pótolni. Ezért beszüntették az idén a folyóirat-kölcsönzést. Mivel az idegen nyelvű könyvtár termében nincs lehetőség az olvasásra, átvitték a több száz darabos folyóiratállo­mányt a Megyei Könyvtár­ba, ahol bárki rendelkezésé­re állnak. Átmeneti megol­dás ez, mert a jelek szerint januárban megnyílik a jól. berendezett új olvasóterem, ahol a folyóiratokon kívül nagyszámú könyv között vá­logathat az olvasó. A könyvtár terveiben az is szerepel, hogy az idegen nyelvű részleget a velük kapcsolatos szomszédos épü­letbe telepítik, mihelyt a je­lenlegi lakóknak sikerül la­kást adni. Addig is rendezik a kibővített, rendbehozott könyvtárat, s ha befejeződik a munka, az udvarban kis olvasóparkot is létesítenek. Országos fodrá 4 Színes hajak, modern, célszerű frizurák I CCSCII Rövid haj a divat Visoczky Rózsi ismét elkészítette Danyi Bertalanné halványlila „fantázia”- frizuráját. A felszabadulás óta nem ren deztek országos fodrászver­senyt Pécsett, érthető tehát, hogy nagy készülődés előzi ''meg a szeptember 30-án sorra- kerütő nagyszabású fodrász­vetélkedőt. A Pécsi Fodrászipari Válla­lathoz megérkeztek a neve­zések és így összeállíthatták a versenyző csapatokat. Hat csa­pat, harminc versenyző indul majd minden versenyszámtoan, ezenkívül számos budapesti pécsi és más városbeli fodrás: nevezett be az egyéni verseny­be. A hat csapat közül két pé­csi lesz. oldalt felfelé rövid hajból fé­sült hajviselet, nem túl szép, de a fiataloknak bizonyára tet­szeni fog. A pécsi fodrászok bizakod­nak, remélik itt marad a ku­pa és hogy az egyéni számok­ban kiírt hét első díj közül legalább hármat megtarthat­nak. — Ennek érdekében vasár­nap edzést tartunk — mondja Kovács Béla igazgató — Nagy Tóbiás budapesti kollégánkat kértük meg, hogy lássa el az „edzői” tisztet. Meghívásunkat elfogadta, bizonyára sok szak­mai tanácsot, útmutatást. vár­hatunk tőle. Az elismerésen, jó verseny- eredményeken kívül természe­tesen hasznos tapasztalatokat is várnak a versenytől. A pécsi állami fodrászok másfél év óta minden jelentősebb helyi és or Az éjszaka bátrai Ozemi TIT-csoport az Autóközlekedési Vállalatnál Az első pécsi üzemi TIT­csoport szeptember 11-én tar­totta alakuló ülését a 12. sz. AKÖV-nél. A vállalat műsza­ki, közgazdasági és szakszer­vezeti szakemberei közül mint egy 14 taggal indul a TIT- csoport munkája. Az üzemi TIT-csoport elnökéül Szako- nyi Lajos műszaki osztályve­zetőt, titkárául pedig Horváth József pénzügyi osztályvezetőt választották meg. Feladatként a közlekedési jellegű vállalatok tudomá­nyos ismeretterjesztésének se­gítését, a munkásakadémiák téma kidolgozását és az elő­adók soraik közül történő fel­készítését vállalták. A 12. sz. AKÖV dolgozói kö­zött már több száz jelentke­zési ív fut, amelyen feltüntet­te a Szakszervezeti Bizottság, milyen oktatási forma közül lehet választani. Az idén a munkásakadémiának négy ta­gozata indul: műszaki, üzem- gazdasági, közlekedési és ifjú­sági tematikával. A versenyzők legtöbbjét í Kossuth Lajos utcai fodrász­szalonban találjuk. Itt dolgozik Mucsi Ferencné, akit már régi versenyzőként tartanak nyil­ván, a lengyel származású, te­hetséges kislány Visoczky Ro­semarie és Hesz János, akik már egy hónap óta szorgalma­san gyakorolnak és szórakozás ra, pihenésre szolgáló idejük­ből napi négy-öt órát is el­szakítanak a versenyfrizura kedvéért. De lássuk csak sor­jában őket! Visoczky Rosemarie kurtára nyírt vöröshajú kislány. Reg­geltől késő délutánig ott áll „gombája” mellett. Most ép­pen „modellje”, egyik csinos kolléganője ül a székben és békésein tűri, hogy fésülje, tupírozza, s ha kell sötétebb lilára fesse a haját. — Pedig már így is elég sö­tét. Ügy megnéznek az utcán miatta... A reflektorfényben valami­vel sötétebb lila kell — magya rázza Rózsi — mert úgy érvé­nyesül majd a frizura Igazán.. Visoczky Rózsinak ez lesz a negyedik országos versenye. Az eddigieken tíz oklevelet, legutóbb egy első helyet szer­zett; — ö már csak első helyért megy — mondja róla az igaz­gató, de valószínűleg első sze­retne lenni Mucsi Ferencné is, aki ugyancsak csapatban in­dul a versenyem *— Nappali, színházi, fantá­zia és vasihullám frizurákat készítek. Ezek közül a vashul­lám az, amit a pécsi közönség nagyon szeret. Minden frizu­rám olyan lesz, ami nappal is hordható, nem feltupírozott, inkább szép, kis sima fejek és rövid haj lesz jellemző rájuk. A versenyen ő is színes ha­jakkal dolgozik. Egyik modell­je óvónő, másik műszaki raj­zoló, egyikük zöld, másik vilá­goskék hajjal jelenik majd meg a versenyen. •— Ez természetesen nem je­lenti azt, hogy a verseny után is színes hajat viselnek, de reflektorfényben sokkal inkább érvényesülnek a lila, rózsaszín kék, zöld, vörös és ezüstös hajak. Míg a nők a színes hajkoro- nával pompáznak majd a ver­senyen, a férfiak fehér-szőke és fekete hajból ikészítik majd a legdivatosabb frizurákat. — Kovács Ferenc szívesen be is mutatja Rózsahegyi Ferencen, hogyan készüli a legdivatosabb, úgynevezett sima „plasztik” frizura. Ez választék nélküli, szágos versenyen részt vettek és ez idő alatt olyan tekin­télyre tettek szert szakmai kö­rökben, hogy még pesti kol­légáik is tartanak tőlük egy- egy találkozón. A pécsi ver­senynek különös haszna lesz, hogy egy kicsit innen diktál­ják az országos frizura-divatot, és ez „vidéki” helyzetünket te­liintve nem éppen utolsó szem­pont A Pécsi Kupa fodrász­versenyt két évenként rende­zik meg a jövőbeni Az idei meleg nyár meghoz­ta a pécsi éjszakai élet vad­virágzását is. Kedden értesül­tek az újságolvasó pécsiek ar­ról a vandalizmusról, amit éj­szaka követtek el ismeretlenek a Köztársaság téri óvodában. Bármennyire is megdöbbentő, hogy már a gyermekintézmé­nyekre is kezet emelnek az éjszaka „erősei” ez mégis csak egy eset az utóbbi hóna­pok bőséges tárából. Újság ugyan nem írt róla, de meg­történt, hogy a Kórház téri benzinkútról jó világítás, szin­te állandó forgalom mellett el­lopták a tömlőt és néhány na­pig üzemképtelen volt a kút. Kinek, miért kellett a tömlő9 Ez rejtély. Az éjszakai szóra­kozóhelyek környékének lakói fejük tetejéig vannak panasz- szal. Ordüozás, sikoltozás, verekedés, a környék összerondítása olyan mindennapos mint az. hogy reggel felkél a nap. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Válla­lat a megmondhatója, hogy hányezer forintos csak az a kár, amit a fiatal fákban és nö­vényekben okoztak az éjszaka randalírozói. Szinte minden­napos eset, hogy a Pécsi Köz- tiszitasági és Útkarbantartó Vállalat dolgozóinak munka­eszközeit a negyedik-ötödik ut­cába hurcolják ©1. Feltéptek már frissen felkent aszfaltot és talicskával toltak haza részeg komát, leemelték a nyitott ab­lakot és szemtelenkedtek mun­kából hazatérő családanyával. A napokban mondták, hogy az „OÁZIS” törzsvendégei újabb botrányt okozva a Felső­malom utcában ablakokat akar tak bedobálni, mert egy óvónő bátor volt kiszólni, hogy „le­gyenek szívesek csendesebben viselkedni; Csak a gyorsan leengedett redőny mentette meg az ablakokat. De nem­csak az „Oázis” éjszakai ven­dégeiről van szó. Előbb zár a Béke söröző, amelynek környé kén este, a névvel ellentétben, sokszor nincs béke. Már azon kezdődik, hogy a csendrendelet ellenére milyen jogon és mi­lyen alapon játszik a zenekar egy nagy bérház udvarán este 11 órakor és miért zenghetnek zajos kórusok ott, ahol leg­alább 150 ember szeretné ki­pihenni fáradtságát? Kik azok honnan szerzik a pénzt, akik a hét mind a hét napján mulatni tudnak? A zárás utá­ni folytatásról a házfelügyelő tud bővebbet mondani és a környék lakói. A másik tűzfészek a „Hold­fény”, ahonnan az éjszakai Tipikus főúri kúria bár6 Biedermann volt kastélya Szentegáton. A parkhoz veze­tő utat jegenyesor szegélyezi és ha gondolatban visszaröp- penek 20—30 évet, szinte lá­tom a bárói hiútokat, hallom a vitézkötésű parádéskocsis ostorpattintgatását, a volt fő­urak duhaj jókedvét. Sétálok a vagy negyven szobát magában foglaló, ci- rádás kastély körül, mélye­ket szívok a fenyőillatú leve­gőből, nézem a nyolcas for­mára ültetett ciprusbokrokat. A kastély előtt vagy 200 mé- terer fenyők övezte kupolás épületre találok. Jobban szem ügyre veszem, a budapesti bazilika kicsinyített mását vélem benne felfedezni. Bolt­íves homlokzatán római szám mai írt évszámot betűzgetek: 1896. Overálos ruhájú fiatalem­ber közelít felém, traktoros­nak nézem. — Templom ez, vagy minek tekintsem? — kérdem tőle. — Eszi fene, ide temetkezett a bárói család, az ősök krip­tája — mondja. Megnézem belülről is, de biába nyomogatjuk le a kilin- tset, nem nyílik. — Valakinél meg van ám a kulcs, de kinél, én bizony nem 'tudom — mondja és indul to­vább az irodák felé. — Nem igen járnak a báróhoz a szen- tegátiak látogatóba — szól vissza búcsúzóul; En is visszasétálok a köz­ponti épülethez. Bemegyek az Irodába. Az íróasztalok mel­lett három fiatalabb és egy A világ legboldogabb embere idősebb bácsi ül, előttük nagy ívű papírok. Az idős bácsika arca majd kicsattan az egészségtől. Nagy fehér bajúsza visszakunkoro- dik. Akkurátus mozdulatok­kal teszi az indigót a lapok közé. — Látja elvtárs, ez az írás, ez nehezen megy — mondja és lassú mozdulattal nyomja tintaceruzájának hegyét a rubrikák közé. „Munkalap”, „Takarmányozási napló” — olvasom az előtte lévő ívek fejléceit. Szóba elegyedünk. Elmondja, hogy 1800 sertése van, ő a sertéstenyésztési bri­gádvezető, Zámbó Istvánnak hívják. — Hatvannyolc éves va­gyok, már elmehettem volna nyugdíjba, de tudja, még jól bírom magam, hát dolgozom — mondja. Szó, szót követ, a dolog kezd méginkább érdekes len­ni. Tízen voltak testvérek, édes apja gazdasági cseléd. Ker­gette őket a nincstelenség az egyik zalai uradalomból a má síkba. Mint fiatal gyerek, is­kolába csak télen jutott el, mert kora tavasztól késő őszig az ő kezemunkájára is szük­sége volt a családnak. — Disznókat őriztem gye­rekkoromban — mondja. — Fekete klottgatya és egy csú­csos zöld kalap, ez volt az öl­tözetem. Kora reggeltől késő estig kinn a mezőn. Emlék­szem, ősz felé már reggel na­gyon hideg volt a harmatos fű, cipőm nem volt, a lábam fázott, levettem a fejemről a kalapot, letettem a fűre és beleálltam a kalapba... Szinte kontrasztként jelenik meg előttem a kalapjában áll­dogáló gyerek és ez a hatal­mas kastély, a park, a bolt­ívű kripta. — Mondok én az elvtársnak még érdekesebbet is. Jöjjön velem ide ki a parkba, majd elvezetem oda, amiről beszél­ni akarok! Szálegyenes, magasba törő fenyőfák között állunk meg — Itt volt a báró kedvenc kutyáinak temetője — mutat a földre. Vagy kilen? ku­tyájának emelt itt sírkövet. A sírkövön a kutya szül A -\si éve, neve, az évszám, amikor megdöglött. A sírkövekre még rávésve az is, hogy jó pihe­nést kíván nelkik..> De ha megnézi amott az erdő mel­lett lévő temetőt, bizony sír­követ nemigen talál. A zsellér nek nem volt pénze sírkőre... Hej, de sokat mesélhetnék én az életemről! — Miért ne beszélgethet­nénk — mondom, aztán le­ültünk egy kidöntőtt fa tör­zsére, s a báró volt kutya- temetője fölött hallgatom az öreget. — Nem akarom a szót sza­porítani — csak röviden mon­dom el, ha érdekli. — Amikor az első világháborúban meg­sebesültem, hadifogoly lettem. Mint hadifogoly kerültem Moszkvába és egy volt kato­natársam révén bejutottam munkára a Krelmbe. Láttam Lenint, néhány szót még be­szélgetett is velünk. Akkor persze már nem voltunk ha­difoglyok. Négyen sétáltunk a Kreml udvarában, amikor Le­nin elvtárs az egyik épület­ből a másikba ment. Mellet­tünk haladt el és megállított bennünket... Megigazítja a kalapját. — Pontosan akarom idézni a szavait — folytatja. — Kér­dezte tőlünk, hogy volt hadi­foglyok vagyunk-e? — Igen — válaszoltam és hozzátettem, hogy jó az orosz népnek, mert kivívta a sza­badságát. — A szabadság, elvtársak, mindenhova elérkezik — mon dotta. — Jó az orosz népnek, mert Lenin elvtárs vezeti őket — mondotta egyik társam. — Minden forradalom meg szüli a maga vezérét. Ha én nem lettem volna, más állt volna élére a nép akaratának — mondotta, aztán arról be­szélt, hogy ha hazamegyünk, harcoljunk népeink szabadsá­gáért. Soha nem felejtem el szavait. Sokan a volt hadi­foglyok közül — köztük én is — akkor már beléptek a kom munista pártba. Azóta is párt tag vagyok... Hallgattam az öreget, Lenin szavait és nézem a volt zsel­lért, aki itt a néhai báró kas­télyának árnyékában a sza­badság szavait idézgeti..: Mostani életéről beszélge­tünk. — Én vagyok a világ leg­boldogabb embere — mondja. — Három fiam és egy lányom van. Az egyik fiam itt dolgo­zik, gépesítési brigádvezető, a másik villanyszerelő, a har­madik a Bikali Állami Gaz­daság igazgatója. Lányom Pécsett a városi tanácson dol­gozik. Mind jól vannak és én sem panaszkodhatom. Van rendes munkám, keresetem. De higgye el, néha nem árt a fiatalokat a múltra emlékez­tetni, mert a mai gyerekek nem ismerik azt, szinte fehér cipőben, fehér harisnyában jönnek a világra. Órájára pillant. — De elment az idő, lassan etetni kell menni a telepre — mondja. Elmegyünk az istállóba, be­fogja a kis kocsiba a lovat. — Ez az én szolgálati ko­cám, — mondja — mert a telep messze van. Megveregeti a ló nyakát. — Úgy számolom, hogy még dolgozik két évet, ezzel az öreg lóval együtt „tesszük le” a munkát, együtt megyünk nyugdíjba... Felül a bakra, megemeli a kalapját, aztán elporzik az úton. Garay Ferenc órákban nem kilépnek, hanem kigurulnak a késői „vendégek” Ilyenkor, ahogy mondani szok­ták. a „vezérhangyák már el­indultak” és következik a ré­szeg duhajkodás meg a „Pan­nónia bár”. Ez utóbbiról mondják a jó­zanok és a józanabbak és az éjszakai nyugalmat szeretők, hogy bar ne lenne. Nem min­denki duhaj és nem mindenki részeg a Pannónia barban sem és a tisztelet .'ezúttal is kijár a kivételeknek. De azl, bogy milyen a légkör bent és kint az éjszakai órákban a bárban és környékén, csak az tudja, aki legalább egyszer-kétszer kíváncsi volt rá. És természe­tesen a környék meg a szál­loda lakói. Strázsát állnak ott mindennap az erkőlosrendé- szet, a bűnügy, a közrend hi­vatott emberei és ők tudják a legjobban, hogy milyen pál­ma halászterület. Dehát érde­mes-e ilyen áron „halászni”? Jogos a kérdés: teil-e a pécsi vendég­látóiparnak az a kétes értékű megjegyzés, hogy „mint valami világvá­rosban, olyan lehetőségek van­nak az éjszakai szórakozásra?” Szó se róla, van ezen jövede­lem is. A vállalatnak is. meg a pincérnek is, meg másoknak is, akik — mármint a „mások” néha szoknyát, néha pedig nad rágot viselnek. Jó ez Pécs hír­nevének, jó ez a pécsieknek? Igaz az, hogy eredőjét kell megszüntetni a bajoknak és eb bői következik, hogy a pécsi vendéglátóipar vezetőinek gondolkodniok és főleg csele­kedniük kellene, hogy az ere­dőjét megszüntessék azoknak a jelenségeknek, amik „nagyvo­nalú” nyitvatartásibál fakad­nak. Mert ki az, miféle em­ber, miből és hogyan él, aki hétköznapokon (szombat nem számítva) éjszaka kettőig vagy reggel négyig tud mulatni, szórakozni és nem egy eset­ben világos virradatkor a vas­úti restiben fejezi be a követ­kező napot? Hozzátéve még azt, hogy ezeknek a szórakozó­helyeknek vezetői és alkalma­zottai a „törzsvendégek” na­gyon is tekintélyes létszámát ismerik. Tud dolgozni az em­ber egy átszórakozott vagy du­hajkodott éjszaka után? A vá­lasz az, hogy nem. Az éjszakai botrányok szem­tanúi és szenvedői mind sű­rűbben rendőrségért kiáltanak és telefonálnak. ígérik, hogy kiküldik a járőrt, dehát mire a járőr odaér, bizony nem egy­szer már a nap is felkel. És a szenvedők jogosan mondják a jelenségek láttán, hogy nem tudják, hol a rendőrség. Jó lenne, ha több rendőr lenne, mert tény, hogy kevés van, dehát mindent agnációval és valamiféle újkori „ráolvasás­sal” nem lehet megoldani. Saj­nos, elég szép számmal vannak akiknek a jó szó nem basznál. Szép és kiteljesedő a mi de­mokráciánk, de éppen a kiter­jedése érdekében kell megfé­kezni azokat, akik ezt meg­rontják, megzavarják, újra és újra kárt okoznak, Ha hi­szünk abban, hogy az emberek nevelhetők és megváltoztatha­tók, akkor higgyük azt is: nemcsak egyfajta eszközre, az úgynevezett társadalmi ráha­tásra van szükség. Amíg tál­cákon és udvariasan kínáljuk egyik oldalon a lerészegedés- hez vezető szeszt és az alko- | holtai nyitunk sorompót az éjszakai randalírozásnak, ad­dig ne várjuk, hogy maguktól megtérnek az eddig meg nem lértek. Amíg megtorlás — és példás megtorlás — nélkül maradnak az éjszakai vagány­kodások és azok következmé­nyei, addig ne várjuk, hogy bárki is leszokjon róla. És ne várjuk azt sem, hogy meg­szűnnek ezek maguktól, anél­kül, hogy a vendéglátóipar, a rendőrség és az erre hivatott társadalmi szervek tennének valamit. Sokan, sok ezren vár­ják a tetteket, ami nemcsak tüneti kezelést jelent, hanem a baj gyógyítását. Haszon József j Mucsi Ferencné ügyes keze nyo­mán alakul az estélyi frizura.

Next

/
Thumbnails
Contents