Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-13 / 214. szám

NAPLÓ 1962. SZEPTEMBER 13. 1 Érdekes Jelenet a rijekai kapu el fitt. Megkezdődött a 7. atlétikai Európa-ba Szerdán Belgrádban a Hadse­reg-stadionban ünnepélyes keretek között megkezdődött a 7, atlétikai Európa-ba j nokság. Az ünnepségen ott volt Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke és felesége. A meghívottak között German Tyitov, a második szovjet űrhajós és felesége. A 28 ország 976 férfi és női válo­gatott atlétájának impozáns felvo­nulása után Vlado Ivkovics, a Ju­goszláv Atlétikai Szövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket, utána Exeter márki, a Nemzetközi Atlé­tikai Szövetség (JAAF) elnöke ARappan Kupa eliintőjébe került a Pécsi Dózsa Pécsi Dózsa—FC Rijeka 2:1 (2:0) PVSK-palya, 12000 néző, vezette: Gél ha (cseh&zlovak), (Vadas, Bállá Gy.). Pécsi Dózsa: Danika » C&upák, Kocsis, Hegyi — Serédi, Halasi — Kovács, Dunai Is Vári* Opova, Török. FC Rijeka: Mtafcs Vratíkovics, Bmcies, LuMcs — Radakovics, Mu gocsa — Lukarics, Zadel, Veselica, Naumovics. A vendégcsapat kezdte a játékot, éfc a kezdés után hamarosan a pécsiek vették át a játék irányí­tását. Az első helyzet Vári előtt adódott a 3. percben, de a csatár elszalasztottá a kínálkozó alkal­mat. Az 5- percben egy rijekai el­lentámadás közben a 16-os vonalá­nál Halasi melléfejelt és Lukarics elé került a labda. A jobbszélső pár métert vezette, majd hatalmas lövést eresztett meg, amely alig kerülte el Danika kapuját, FéLpesr- cel később Dunai I. előtt kínálko­zott kecsegtető helyzet, amelyet ő is kihagyott. Ebben az időszakban váltakozó volt a játék. Gyors le­futásokkal kísérletezett mindkét csapat, de eredménytelenül. A 7. percben Opova hagyott ki biztos­nak látszó gólhelyzetet; A 10. perctől kezdődően a pé­csiek fölénybe kerülték és egymás után két szögletet érték el. A lila- fehérek játékába azonban sok hi­ba csúszott és a kapu előtt leg­többször túlkomibinálták a csatár rok a legjobb helyzeteke' is. A 24. percben Serédi labdáját Dunai I. kapásból lőtte a jugoszláv ka­pus kezébe. A 27. percben egy ártartalmak látszó hazai támadás során Csu- pák lövésszerű beadása Mugocsa fején Irányt változtatva, a kapus kezéről vágódott az ellenfél há­lójába. öngól! (1:0). A következő percben a „megke­vert” jugoszláv védelem nem tudta feltartóztatni Opovát, aki Vári elé tálalt és a középcsatár Ifi méterről védbetétlenül lőtt a hálóba. (2**. A &ŐL után is a dozsások marad- I tafc fölényben, de gólt már nem tudtak elérni. A vendégek me­zőnyben szépen adagottak, csak a 16-os előtt torpantak meg és adó­sak maradtak a A második félidőben az eslső perc komoly izgalmat ho­zott. Vári egy hátulról kapott lato dával gyönyörűen elszaladt, két játékost is kicselezett, a Il-es pont környékén Dunai I-hez gurított, aki a kifutó kapusba lőtte a lab­dát. A veszélyes helyzet után pár perc múlva ismét Vári alakítása aratott nagy tapsot, de sajnos ez sem eredményezett újabb gólt. Ettől kezdve a lila-fehérek mintha megelégedtek volna az eredmény­nyel, lelassították a támadásokat és még körülményesebben játszot­tak, mint azelőtt. Mindkét csapat csak a mezőny­ben játszott és főleg álmosan, lágy matagon. A 16-osmáI megakadtak a támodások a jói záró védelmek miatt. A jugoszlávok a 33. percben ér­ték el góljukat. Raszpar a balol­dalon egy-két szép csellel elment és az alapvonal környékéről be­adott. Beadására Veselica ugrott fel fejelni és a labda a vetődő zengői mellett a hálóba jutott, (fel). A gól után kissé felvillanyoaó- dott a Rijéka és több veszélyes támadást indított a lila-fehérek kapujára. A támadások erőtlenek voltak és így a félidő befejezéséig az eredmény már nem változott. A két csapat találkozójára nagy melegben került sor. A színvonal' tekintetében mélyen a vártnál alul maradt. A pécsiek még mindig nem lábaltak ki a hullámvölgyből. Ezen a találkozón sem nyíntottak többet, mint a Szeged ellen. Ter­mészetesen a Rijeka csapata sem képvisel olyan játékerőt, mint a SZEAC. Az első félidőbon még hajtottak a hazaiak, ekkor érték el mindkét góljukat. A második félidőben azonban, érthetetlen mó dón leálltak és hagyták az ellen­felet játszani. Végeredményben a Pécsi Dózsa nagyobb rutinjával és gólratörőbb játékával megérdemel­ten győzött és került be a Rappan Kupa négyes döntőjébe. A pécsi csapatból Kocsis, Serédi, Vári és Török, a vendégegyüttes- ből a válogatott Radakovics és Lu- karics játszott jól. Fertői Miklós mondott beszédet, majd Joszip Broz Tito kellemes szórakozást, nagyszerű versenyeket és jó ered­ményeket kívánt a résztvevőknek. Hangsúlyozta: Jugoszlávia öröm­mel rendezi az EB-t, amely a né­pek közötti barátságot is segíti. Ezután megnyitotta az Európa- bajnokságot. A 400 méteres gátfutás előfuta­maival rajtolt az ötnapos küzde­lemsorozat. Huszonhárom ver­senyző indult ebben a számban. Sor került a 100 méteres férfi sík­futás előfutamaira is. Az első fu­tamban Rábai 10.6 mp-el ötödik lett és kiesett, ugyanígy járt a harmadik futamban Mihály fi (10.5 mp, negyedik hely) és a hatodik­ban Csutorás (10.6 mpi ötödik hely). A 400 méteres női síkfutás me­zőnye négy előfutamban mérte össze erejét, az első három-három helyezett jutott tovább, közöttük a magyar Munkácsi is. 20 km-es gyaloglás Európa-baj- nok: Kenneth Matthews (Nagy- Britannia) 1:34:54.8 óra, 2. H. Rei­Vasárnap* E heti totótippjeink Népsport Népszab. Népszava D, Napló 1. Dorog—Vasas X 21 X 2 2X1 1 X 2. Komló—U- Dózsa x 1 x 2 2X1 1 X 3. FTC—Szombathely 1 1 1 I 4. Szeged—Salgótarján 1 X l 1 1 5. Győr—Debrecen 1 1 1 1 6. PVSK—Csepel 2 X 2 2 1 2 X 7. EVTK—B. Spartacus 1 x 2 1 1 8. ZTE—Dunaújváros 1 1 X 1 X X 1 9. SKSE—Szolnok *1 X x 1 1 X 10. DEAC—Özd x 1 2 2 I 1 z 11. Bp. Spartacus—Miskolc X 1 1 I X 1 12. Ausztria—Csehszlovákia 1« í XI % Pécsi Bányász —Bp. Spartacus női kézilabda­mérkőzés A kézilabda-bajnokság ősri hato­dik fordulója során vasárnap Pé­csett két NB-s mérkőzés kerül le­játszásra. Különösen érdekesnek ígérkezik a Bányász—Spartacus NB l-es női mérkőzés. A Sparta­cus csapata már többször nyert magyar bajnokságot, ez idén is jelentős előnyre tett szert a tabel­lán, s jóformán már bajnoknak is tekinthető. A pécsi csapatnak a jobb helyezés eléréséért van szük­sége a pontokra. A találkozó esé­lyese a válogatott játékosokkal te­letűzdelt fővárosi együttes. A Bányász NB Il-es férfi bajnok­ságra törő csapata a kiesés elke­rüléséért harcoló Komlói Bányász együttesét fogadja. Tavasszal a komlói pályán is a pécsi csapat győzött és így nem valószínű, hogy a komlóiak akár csak meg is tud­ják szorítani a mindjobban formá­ba lendülő hazaiakat. Az NB Il-es együtteseink közül a legnehezebb feladat a Pécsi Meteor női csapa­tára vár. A csapat szintén a kieső­jelölt Budapesti Divatcipő ottho­nába látogat, amelyeknek jófor­mán ez az utolsó lehetőségük, hogy a bentmaradáshoz pontot tudjanak szerezni. Ha a Meteor győz, akkor emberi számítás sze­rint nincsenek további kiesési gondjaik. A Pécsszabolcsi Bá­nyász női csapata az eddig nye­retlen, utolsó helyezett KISTEXT- tel játszik Budapesten, ahol a ha­zai együttes legyőzése nem jelent­het akadályokat a szabolcsiak számára« man (Németország) 1:36:14.2 óra, 3. V. Golubnyicskij (Szovejtunió) 1:36:37 óra. Női súly lökés Európa-bajnok: Tamara Press (Szovjetunió) 18.55 m világcsúcs beállítás, 2. R. Ga- risch (Németország) 17.17 m, 3. G. Zibina (Szovjetunió) 16.95 m. A 10 000 méteres síkfutás Európa- bajnoka: Pjotr Bolotnyikov (Szov­jetunió) 28:54 perc, 2. Janke (Né­metország) 29:01.6 p., 3. Fowler (Nagy-Britannia) 29:02 p. A 100 méteres férfi síkfutás elő-, futamaiból tovább jutott 18 ver­senyző, három újabb futamban küzdött a döntőbe jutásért. A fu­tamokból az első két-két helyezett került a döntőbe. A csütörtöki döntőben két-két lengyel, francia és német sportoló küzd az Európá-bajnoki címért. A férfi diszkoszvetésben 27-en áltak rajthoz. 53 méter volt a se­lejtező szint, ezt 10-en elérték. A magyarok közül Szécsényi bizto­san tovább jutott, Klics azonban kiesett. A női súlylökésben a magyar Bognár Judit 14.44 méteres dobás­sal a 8. helyen végzett. A 100 méteres női síkfutás elő­futamaiból az első három-három helyezett jutott a csütörtök dél­utáni középdöntőbe. A magyarok közül Heldt és Markó jutott to­vább. Bata pedig kiesett. Hármasugrásban 26-an indultak, itt nem volt magyar résztvevő. A várakozásnak megfelelően a vi­lágcsúcstartó lengyel Szmidt érte el a legjobb eredményt 15.98 mé­terrel, honfitársa, Jaskolski (15.86) és a szovjet Gorjajev (15.54) előtt; Hemzelknz kupamérkőzés Újpesten Az Újpesti Dózsa labdarúgó* csapata szerdán délután megkezd­te szereplését a Kupagyőztesek Kupájában. U. Dózsa Zag ebie Sosnowiec 5:0 ^2 0) Újpest, 8000 néző, vezette: Stoll v osztrák). U. Dózsa: Lung — Káposzta* Rajna, Sóvári — Solymosi, Színi — Lenkei, Göröcs, Bene, Kuharszky* Rossi. Zaglebie: Dzinrnowicz — Skiba* Fulczyk, Bazan — Spiewak, Ma- jewski —- Gareczka, Uznansky* Kosider, Miga, Pieczyk. A második percben Göröcs a tél­pályáról kiugrott, átcselezte magát a védőkön, s amikor a kapus elé­je futott, Benéhez gurított, aki közelről a hálóba továbbította a labdát (1:0). A magyar csapat fö­lényben játszott, de sokat kényel- meskedett, ezért nem született újabb gól. A lengyelek a mezőny­ben szépen adogattak, kapura azonban nem jelentettek veszélyt, A 32. percben Göröcs megsérült* néhány percig ápolták. A 40. perc­ben Kuharszky labdáját Göröcs szépen levette, majd hat méterről a bal sarokba lőtt. (2:0). A félidő hátra lévő részében is az U. Dózsa támadott. A második félidőben a Dózsa egyre inkább fölénybe került a fá­radt lengyel csapat ellen. A 63; percben Lenkei átadásával Göröcs villámgyorsan kiugrott és élesen a jobb sarokba lőtt. (3:0). A 65. perc­ben Solymosi lövése a jobb sarok­ban kötött ki. 4:0. A 87. percben Göröcs labdáját Sóvári közelről a kapuba vágta. (5:0); Nyilatkozatok a Pécsi Dózsa— Rijeka találkozóról APPQMIBDETESEK Rövid bécsi zongora eladó. Felso-Balokány utca 28 sz. ____________ K iárusítás. Varrógépek asztali tűzhely, bőrka­bát, magas termetre, ágy garnitúra, József utca 42 sz.___________ E ladó kisméretű kom- bilnáltszekrény, reka- mié, konyhaszekré­nyek, vitrin, ebédlő­bútor, afrik matracok éjjeliszekrények. — ágyak, szekrények, re­dőnyös iratszekrény. Koltainál,' Rákóczi út 48 sz. Jó karban lévő Danu- via építkezés miatt sür gősen eladó. Fieztési kedvezmény. Kertvá­ros. Táncsics M, u. 47. Eladó kis szoba, prés­ház, pince, 355 n. öl szőlő konyhakerttel, beköltözhető, némi készpénz, életjáradék. Pécs, Urög 25 Mayer. Pianinót keresek bér­be, ugyanott fehér gyermek fehérnemű- szekrény eladó. Dr. Kishon ti, Jókai ül 46. Telefon: 40-54 sz. Angol nyelvtanítás — rendkívül jutányosán különórában. Telefon: 18-81. Mellékállomás 87 Egyszemélyes rekamié csőgarnitura, hálószo­babútor, franciaágy, székele, sodrony, mat­racok, szekrények, vaságy, toalett-tükör olcsón eladók. Megye­ri út 6 sz. Üzlet. Elcserélném olcsóbérű két kisszobás parket­tás, teakonyhád. gázos fürdőszobás lakásomat hasonlóra, vagy na­gyobbra a belterületen Pécs városi Tanács Kórháza, Péosbánya- telep pályázatot hirdet gépész technikusi ál­lásra, október 1-i ha­tállyal. Havi fizetés R. 507 kulcsszám szerint. Azonnal beköltözhető fürdőszobás családi ház 75 ezerért eLadó. Antal utca 1/a. ______ C ezetta 175-ös robogó résziéire eladó. Palo­tai, HL k. Körösi Cso­rna Sándor u. 3/A. I. em. 2. Ablakretíöny készíté­sét, illetve javítását vállalom. Sallai u, 38. Todenibier­____________ K étszoba, összkomfor­tos lakásomat elcserél ném reptéri másfél­szabásra. Molnár, Jó­kai tér 11 sz. Háztető szerkezethez szükséges akácfa és egy forrázó teknő el­fogadható áron eladó. Pécs, Szigeti tanya, bognárműhely. — (Uj- Mecsekalja mellett dél re), Oszlánczi József. Belvárosi 2x2 szoba, konyhából álló - ház­rész éLadő. 1 szoba, konyha cserével, 2 szó ba konyha mellék- helyiségből beköltöz­hető. 40 ezer kp, 20 ezer részlet. Érdeklőd­ni: Citrom utca 4. Modem ágyak, söbel- ágy, 55 literes boros- hordó, teherszállítás­ra kisszékér, tea-kály­hák, káposztáshordó eladó. Hunyadi út 22. Hálószobabútorok, — asztalok, székek,. ágy­betétek, vaságyak, éj­jeliszekrények. kony­habútorok, matracok, szekrények, ágyak, varrógépek olcsón el­adók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet. Eladó Nagypostavölgy 64 sz. ház három szo­ba, mellékhelyiséggel beköltözhetően. Nagy w___________________ udvar, kert, szö&x-— J fissef utca 2. — JOtSö KógmeOen WengO. SzjlDoatiö, rtftrua VrcaesrSrwmiStnR ? Eladó ülő és csőgami- túrák, egy_ és kétsze­mélyes csőrekamié, ío telok, sezlonok, ágy­betétek, szekrények, kombináltszekrény, — könyvszekrény, lószőr matracok újszerűek. Báránynál, Hal tér le­veszek hármasszek­rényt, ágybetétet, sez- Iont, sodronyt, afrik matracot, rékamiét, pámásszékert. konyhá- kat. Bárány, Hal tér L Használt asztali tűz­hely eladó. Kossuth u. 79 sz. Az udvarban a délutánig órákban; Lakatos karbantartót felvesz a Pécsi Tej­üzem. —■ Jelentkezés: Rákóczi út 18-20. Rekamié, sesfort; gyér mekágy, kombinált­szekrény, ágyak, mat­racok, hálóbútor, kony habútor eladó. Soóky- nál, Zsolnay u. 1 sz. Páncéltőkés, kereszt­húr os bécsi rövid zon­gora eladó. Irányi Dá­niel tér 3A Telefon: 34rO0.________________ 4 hónapos fajtatiszta pulikutya eladó. Pető- fi utca 47. H. emelet. Budapesti szoba hallos személyzetis örökla­kásomat elcserélném hasonló pécsire „Krisz tina város” jeligére a Sallai utcai hirdetőibe. Gyermekem mellé la­kásomra idősebb nőt keresek. Horváthné, Márton utca 6 sz. 125-ös Danuvia motor- kerékpár eladó. Pécs, III. kér. (Kovács-télért Sázszorszép u. 7 sz. Moszkvics 407 eladó. — Honvéd utca 3. fezt. C Délután 4 óra után. Autóbuszmegállónál épülő társasházba je­lentkezhet. Érdeklődés 39-47 telefonon, este tói 8 óráig Szoba, konyhás lakást keresek sürgősen, meg egyezés szerint. „Húsz ezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Bejárónő megbízható 6 órai háztartási mun­kát keres. Kaposvári, Kettőszoba hallos, szu terinos, kertes családi ház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: 19-31 telefonon. ____________ S zőlő, lakható lakás­sal, részletre vagy élet járadékra eladó, Gáe- pár utca 34 sz._______ Z ongorát keres bérbe zenekonzervatóriurni hallgató. Lehetőleg jó állapotban lévő angol mechanikásat, , ,Blü th_ ner” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Használt táskaxrógépet vennék. Értesítést, ár­megjelöléssel Bottíik Sándor, Zsigmond u. 30 sz. Csehszlovák fonott mélykocsi újszerű ál­lapotban eladó. — Ugyanott cseh sport­kocsit keresek. Érdek­lődni: 34-92, Lánc utca 23 sz. Két darab 65 kilós sül dő eladó. Ugyanott ga ráas kiadó. Csoronika 1. sz. Főiskolánál. Elcserélném komlói nagyszobás, komfortos lakásomat az ország bármely részén lévővel Komló, Gorkij u. 4 sz, Horti,________________ É letjáradékra. éladó kettőszoba, konyhás ház, egyszoba, kony­ha beköltözhető. Kis- boldogasszony u. 32. Érdeklődni délután 1 órától. Eladó egy asztali tűz­hely, nagyméretű régi diófa szekrény, nagy pálma és egyéb bú­torok. Vas Gereben u. 47 SZ. Csecsemő, gyermek gondozását lakásomon vállalom. ,,Jókai út” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _____ K ifogástalan állapot­ban lévő Trabant Corn bi eladó. Megtekinthe­tő: Bajcsy Zsilinszky út 45. Garázs, du. 3—6. Donátosi kápolnánál szőlő eladó. Érdeklőd­ni: Sallai el 26 SZ. — Udvarban. 10 ürméier száraz tűzi fa eladó. Tiborc u. 70. Intelligens, komoly dolgozó nőnek 15-re vagy október l-ne al­bérletet adok. „Szép otthon” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Használt boroshordók és lemez játszós rádió eladó. Szent Vince u. 20 sz. ANGELD ZSIKOVICS, a Rijeka edzője: — Az első szerencsétlen gól na­gyon rányomta bélyegét csapa­tunk további játékkedvére. A já­tékvezető ítéleteivel nem voltam elégedett, mert sokszor tévedett, és a helytelen ítéletek nemcsak a mieinket, hanem a hazai csapatot is sújtották. Egyébként csak gra­tulálhatok a pécsi csapat nagysze­rű teljesítményéhez és sok sikert kívánok a további Rappan Kupa mérkőzésekhez is. A pécsi csatár­sor játéka nagyon tetszett. Ez a csapatrész szerintem sokkal erő­sebb, mint a védelem. Mi már Ri- jekában elvesztettük a mérkőzést. Itt idegen pályán nehéz lett volna győzelmet aratni. A hazai csapat­ból Vári, Opova és Török' játéka tetszett, míg a mieinkből Lukarics és Radakovics nyújtott kiemelkedő teljesítményt^ KÁLLAI LIPOT, a Dózsa edzője: — örülök • továbbjutásnak; a játéknak azonban nem. Remélem, hogy a közönség egyszer végre elégedetten távozik majd a PVSK pályáról. A második félidőben egyébként hiába követelték, hogy cseréljem le Opovát, ezt a szabá­lyok értelmében nem lehetett. Tő­lünk Danka, Kocsis, Vári nagy akarása és Halasi második fél­idei játéka tetszett. PERO RADAKOVICS, rijekai csapatkapitány: — Reálisnak tartottam volna a döntetlent. A balszerencsés öngól nagyon elvette kedvünket. Sze­rintem két egyforma képességű csapat küzdött a pályán. A Dózsa nagyon jól játszott, különösen a csatársor játéka tetszett. KOCSIS ERNŐ, a pécsi csapatkapitány; — A jugoszláv csapat most job­ban játszott, mint otthonában. A mi játékunk sajnos nem javult va­sárnap óta. Győzelmünket a sze­rencsének is köszönhetjük; VLADIMIR LUKARICS, 3 Rijeka jobbszélsője: «- Nagyon jó volt a játék. Én is reálisabbnak tartottam volna a döntetlen eredményt. Nem vitatom az ellenfél képességeit, de a bíró nem volt igazságos. Nekem tetszett a pécsi közönség sportszerű visel­kedése, VÁRI GYÖRGY, a Dózsa gólszerzője: Várakozáson felül játszott a Rijeka. Nagyon gyorsak voltak a jugoszláv védők. Örülök, hogy győ zelmünkkel tovább jutottunk és ehhez nékem is sikerűit egy góllal hozzájárulnom. A vége felé kicsit fáradtnak éreztem magam, mer# még nem kielégítő az erőnlétem. M sor. Színház, Felülszelepelt Moszk­vics első kézből olcsón eladó. Várad! Antal u. 4 sz. Telefon: 10-83. Kisgyermek gondozá­sát (lehet iskolás) fel­ügyeletét lakásomon völlaäom. , .Belváros*? jeligére a SaRai ö. hirdetőbe. ____________ D iáklányt albérletbe felveszek, esetleg ellá­tással. „Kossuth tér” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.____________ B eköltözhető összkom fortos öröklakásom 'Pozsony cto 3* Két értelmiségi nő kü­lönbé járatú albérleti szobát keres. ,,Gyógy­szerész” j eligére a Sal- Iai utcai hirdetőbe. Bútorozott utcai nagy­szoba, három személy nek, vagy gyermekte­len dolgozó, igényes házaspárnak kiadó. — Gyárváros. Ságvári E. utca 18 sz. ____________ F érfi segédmunkáso­kat felvesz a Baranya megyei Tala j erőgazd ál kodásí Vállalat Pécs, Kossuth Lajos b. 3 sz. Fiatal dolgozó nő al­bérletet keres október elsejére. „Különbejá­rat előnyben” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Petőfi u. 14 sz. ház eladó. — Kettőszoba, konyha, fürdőszoba azonnal elfoglalható cserelakás nélkül. Ér­deklődni Sallai tl Ü. Kalapüzlet. Az abaligeti fmsz szak képzett boltost keres, Kovácsszénája, vala­mint Meesefcrákos bolt italboltj áriak kezelésé­re. Jelentkezés az fmsz ig. elnökénél. Cserdi szőlőhegyen 740 négyszögöl szőlő ter­méssel lakható épület tel eladó. Érdeklődni: Bükkösd II., Petőfi S. utca 8 sz. Keleti kifogástalan, eladó. — Pozsony u. 2 sz. Szaferi Sürgősen eladó kettő­szobás házrész beköl­tözhetően liegyerl út 42 sz. Hálóberendezés, kony­haszekrény, ágybetét, Egy modern sötét ! matracok, szekrények, komSbhfcá&fc szobabútorl ágyak, stelázsi, ká2y_ eiadrx Címe Pécs. Eiszfc hők «tedófc. — Fefcő- Ferewc utca 9 s&. 1 Vámház m 2 sz* A PÉCSI RÄDIÖ 1962. szept. 13-i, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Kátolyiakkal a mezőgazdasági kiállításon. — Riport. A kommunizmust epíitá ország­ból. Bárác István énekel. Néhány perc vidámság. 17.30: Német nyelvű műsor: Szakmai továbbképzés és terme­lés. — Kommentár. A tudomány világából« Színes népi muzsika. 18.00: Félévi mérleg a beremencM termelőszövetkezetben. — Riport- műsor. 18.10: Hanglemearevu. 18.50: Dél-dunántúli híradó* 19.10: Táncoló 19.20: Jegyzet. 19.25: Szauloezkij: Fantázia Chaptttt filmek zenéjére. 19.35: istálló vagy nem istálló? — Interjú. 19.45: Táncarettősök, 20.00s Műsorzárás. MOZIS Parkt Elveszett paradicsom (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvász­nú). Jó idő esetén az utolsó elő­adás 8 órakor a Kesrtmoziban lesz. Petőfi: Hófehérke és a hét törpe (5 7 és 9 órakor). Kossuth: Hófehérke és a hét tör­pe (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Nem igaz, 6. sz. sportbir­adö. Úszó Europa-bajnokság Lip­csében. (Előadások 11 órától foly­tatólagosan 3 óráig). Építők kultúr otthona: Én és a tábornok (5 és 7 órakor). Jöszerencs ét (Pécsszabolcs): Eltűnt egy asszony (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsékalja): Egy idegen telefonál (7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Szemtől szemben (7 órakor). Kossuth (Mohács): Szerelmi leve lezés (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Elveszett nr radicsom (8 órakor). Csak 18 éve felülieknek! Művelődési Ház (Szigetvár): Különös kirándulás (8 órakor). Táncsics (Siklós): Amikor a f még nagyok voltak (fél 8 órake* DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkád Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat. Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivata Pécs. József Attila u. 10 Telefon: 15-32, 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postainvatalo*- nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11.— Ft ?

Next

/
Thumbnails
Contents