Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-23 / 223. szám

to NA8H.Ö 1962. SZEPTEMBER ] gnfin'Kg Biztos Vasas-gyisefmei vár Posten mindenki a Komló ellen Meglelem elméleti ismeretek is szükségesek ' a repüléshez Ae MHS repülői hetenként elméleti oktatáson vesznek részt és fii be­szélik meg a felvetődő problémákat. Képünkön: Vajcsv Géza aerodinamikai előadást tart a hallgatóknak. VASTAPS köszöntötte szerdán | este az Európa Kupa-mérkőzésről j levonuld Vasas csapatát, s ezt a I vasfcmsot ritkán érdemelte ki úgy ' csapat, mint ahogyan a Vasas ki­érdemelte. Első mérkőzésén 4:l-re győzte le idegenben ellenfelét, 1 szerdán pedig olyan játékkal lep- i te meg a Népstadionban meg­jelent igen kevésszámú nézőt, amilyenre csak ritkán akad példa, — Minden mar» számára nagy jelentőségű és A P««ilium Napié szeptember SB-i számában megjelent Márki László főmérnök elvtárs válasza Megszűnő sportlétesítmények” cí­mű írásunkra. A válasz bizonyára meglepte azokat a dolgozókat, kö- üerlskolai tanulókat és katonákat, akik munkaidő után társadalmi munkában segédkeztek a Kinizsi- pálya, a Bányaipari Technikum sportkertje, valamim a Gyermek­klinika mögötti teniszpálya építé­sében. Hosszá hónapokon keresz­tül lapátoltak, kublkoltak. bog] legyen hol apnrtolnluk. Márk László elvtárs munkájukat catipéi egy mondattal értékeli, bogy az *az építési huliganizmus tlptkuz ■t -'-e”. Bizonyár* nem gondolt rá. hogy mostani tiltakozása ellenére maga la támogatta ezt az „épltéM huliganizmust”. Ne vágjunk azon­ban a dolgok (Mi kezdjük el nép torjában! A EUahnl Sport kOr g dkk Mb ‘ti —«n Idején a pálya építéséhez minden Intéz­kedést megtett, csak éppen építési engedélyt felejtett el beszerezni. Vagy csak a városi tanács építési osztálya nem emlékszik rá7 Az egyesület ugyanis Bodó Imre osz­tályvezető mérnök helyettes alá­írással 19SS. szeptember 21-i dátum­mal az 583—3*9. számú ügydarabon építési engedélyt kapott. Ezek sze­rint mégiscsak építési engedéllyel létesült a Kinizsi-pálya. és a veze­tőknek sem szóltak, hogy nem aza- bad pályát létesíteni, mert ezen a helyen pár év múlva megkezdik a bólgárkertl lakótelepek építésé! Márki elvtárs cikkében megemlíti, hogy a sportkör semmiféle másik pályára jogigényt nem formálhat, pedig egy minisztertanácsi határo­zat ezt előírjál A Pannónia Sörgyár irodájában őriznek egy olyan Jegyzőkönyvet Is, amelyben s városi tanács v. be ja a jelenlegi in. kereted pályát, melyet a dolgozók ugyancsak tár- tadalmi munkában építettek, te- lekkönyvileg a Pécsi kinizsi Sí- kezelésébe adja. Ez a határozat azonban érvényét vesztette, mivel az új-meesekaljal gyerekeknek épült játszóteret erre a célra nem volna célszerű Igénybe venni Ha már egyszer úgy történi hogy más célra használták fel a pályái méltányos volna, hogy az építési osztály újat létesítsen. Lehetetlen állapot, hogy azóta sincs megfelelő edzési lehetősége a Kinizsi Sport­kör tőbbszáz sportolójának] A Bányaipari Technikám s,építési huliganizmusát” bírálva a levél Írója megfeledkezett saját In­tézkedéséről. írásában ugyanis ki­jelenti, hogy a Káptalan u. 3. szám alatti kb. 100« négyzetméteres tel­ket egyáltalán nem sportpálya cél­jaira kapta meg az Iskola. A tech­nikum irattárában ezzel szemben a következő szövegű és aláírású hivatalos ügydarab található: _A Bányaipari Technikum ká­sái la, hagy végleges épületek épí­tésére engedélyt nem adhatnak kL A technikum diákjai ennek elle­nére építettek egy kis téglából lé­vő helyiséget a tornaszerek eső el­leni megvédése céljából, vízveze­ték és Illemhely nélkül. Az építést osztály viszont engedélyezte a he­lyiség további fenntartását mind­addig, amíg a területet más célra felhasználni nem kívánja. Itt ken megemlíteni a kapa kérdését, amit Márki László elvtárs írásban úgy tűntetett fel, hogy engedély nélkül építették. Megnéztek az Ml. má­jus 15-én kelt Lévőt Tibor csoport- vezető aláírásé ügyiratot, amelyen a Pécs Város fi. kerületi Tanács Építési és Közlekedési Csoportja, mint l. fokú építésügyi hatáság a technikum kérelmére a kapu nyi­tását ----- ­é pült teeteepátyával kapeaoMbaa el kell mondanánk, hogy az épí­tési osztály a Hullámfürdő feletti pályát más célra használta fel, de újat helyette nem Jelölt ki és nem is épített. Adott 50 ezer forintot és a salakfuvaron kívül mással nem törődött. Az egyetemi sportolók a kínálkozó legkönnyebb megoldást m párnát tané máy&am mondták, oda ne építsenek, mart a városrendezési terv alapján at Erdőgazdaság ás a Pácot Állami Gazdaság ápitkesfk ott ma jd fú­vóra. Vasárnapi mámánkban megjelent Írásunk as egyre fogyó pécsi sportlétesítményekkel foglalkozott, és körültekintőbb munkára kér­tük a városi tanács/építést osztá­lyát. Javaslataink városunk sport- kultúrájának fejlődését kívánták elősegíteni. Márki László elvtárs észrevételeinket visszautasította és a fent említett esetekben a „nép- vagyon herdálására" hivatkozott, holott — lehet, hogy tudta nélkül — aláírásával maga Is előmozdí­totta azt. Arra la kellett volna gon­dolnia, hogy a sportvezetőknek Is érdeke a törvények betartása és sérelmezik, ha ehhez nem kapnak meg minden támogatást a tegffle- tékesebbektőU tisztelhet és, ha részt vehet egy ilyen tornán, mégis ebben a pillanatban örömömnek talán nem is ez a diadal az oka — mondta közvetlen a mérkőzés befejezése után Illovszky Rudolf edző. — Hiszen három nappal ezelőtt Dorogon olyan mérkőzést vesztettünk el, ami ma Is meg­foghatatlan előttem. Minden­esetre örök tanulságul szolgái. 68 percig 2:0-ra vezettünk és 21 perc alatt három gólt kaptunk. Ez önmaga helyett beszél, remélem még egyszer nem for­dul elő. S hogy visszatérjek az EK-mérkózésre, elmondom; első­sorban annak örülök, ha a fiúk ma esti játékára gondolok, hogy azt a depressziót, amit a dorogi kisiklás okozott a csapatban, szinte teljes mértékben sikerült eltüntetni. Bizony, aki ■ Faggat szerdán este látta, pillanatra sem gondolt a dorogi „fiaskóra”. A norvég bajnok ellem — még azt is számí­tásba véve, hogy a fredrikstadi együttes amolyan Jó magyar NB II-s színvonalú csapat, a Vasas úgy küzdött, s olyan labdarúgást mutatott be, amely legjobb nap­jaira emlékeztetett. Akik ott vol­tak a mérkőzésen, szinte egyön­tetűen megállapították. hogy a Vas« támadására az utóbbi évek legjobb csatárjátékát produkálta A középcsatár Machos ezen a ta- Mlkozón extraklasszis­ként mutatkozott tie, s úgy irá- ayltott, ahogy annakidején, évü- seóekkd ezelőtt fénykorában a legjobb Sárost György. Így az­tán ugye a vastapeon és a nép­stadiont hangulaton sem lehet csodálkozni.. > AZ EK-MÉRKÖZESEN már túl vonnak a Vasasban, e ma már senki sem beszél róla. Annál töb­bet beszélnek a dorogiak elleni vereségről, a mérsékelt bajnoki szereplésről és — Komlóról. A Komlói Bányász eddig, nem okozott különösebb gondot a Va­sas számára, hiszen az eddigi baj­noki négy találkozó mindegyike Vasas győzelemmel végződött Az 1957—58. évi bajnokságban 5A s 1:0, az 19®—52. évi bajnokságban pedig 2:1 és 1» volt az eredmény a Vasas Javára. így azután azon sem lehet csodálkozni, ha a Va­sas vezetők és szurkolók ezúttal Is hazai győzelemre számítanak. S ennek a gyözélem-várásnaik nagy­szerű bevezetője vett a szerdal kitűnő játék. — Nem árulunk «1 különösebb titkot, ha azt mondjuk, hogy Vasas-győzelmet várunk — mondta Machos Ferenc, a válo­gatott köaépcsatára. - Mégegy- saer nem mehet olyan rosszul védőinknek, mint Dorogon. Ml Fáén EUSrm—Pécsi Helyiipari 1:1 (1--0) Sőre eöon essJt a A percben sikerült az egyenlítés. Gólszerzők: Denke, illetve Vpss. Kitűntek: Egervári, Ambrus. Kozárt Illetve Befejezés előtt a Halota—Bgrósáy-teaiszverseny A hétszeres magyar bajnok térré! Ma fél tízkor és délu’án fél háromkor kerii! sor a d5ntílkre Az Idei Holota—Ugrósdy emlék­verseny legkiegyensúlyozottabb teljesítményét immár ötödször a Pécsről elszármazott Gulyás István nyújt] a A hétszeres magyar baj­nok és számtalan nemzetközi ver­seny hőse a tőle már ismert sze­rénységgel igyekszik meghúzódni a többi versenyző között és mun­A MAI SPORTMŰSOR LABDARÜGAS: WB T. mérkőzés; Pécsi Dózsa—MTK, PVSK-pálya, 14, NB I. tartalékmérkózés: Pécsi Dózsa—MTK, PVSK-pálya, 12.15. NB 111. mérkőzések: Pécsi BTC— Székesfehérvár, BTC-pálya, 9.45. Pécsi Bányász—Dombóvár; Pécs- bányatelep, 15.30. Megyei mérkő­zések: Pécsi Kinizsi—Vasas L Bá­nyász, Helyllpari-pálya, 9.30, Szik­ra—Urán SC, Kokszművek-pálya, 9.30. Postás—Porcelángyár, Postás­pálya, 9; Siklós—Pécsi Vasas, Sik­lós, 15.30, Boly—PVSK n„ Boly, 16, Szigetvár—Vajszló, Szigetvár, 16, Magyarszék—PEAC; Magyarszék, 15. KOSÁRLABDA: NB I. mérkőzés: PVSK—Székesfehérvári Építők, férfi.: PVSK tornacsarnok. 10.15. NB 11. mérkőzés: Pécsi Postás— MTK. férfi, PVSK tornacsarnok. 9. Megyei mérkőzés: Szigetvári Vö­rös Meteor—PEAC, női, Szigetvár, 9.30. Ifjúsági mérkőzés: Szigetvár —Sportiskola, férfi, Szigetvár, 10.45 Szigetvár—Szigetvári Vörös Meteor női, Szigetvár, 0.10, Mohács—PV­SK, női. Mohács, 9.40. KÉZILABDA: NB II. mérkőzés: Pécsi Vörös Meteor—Újpesti Gyapjú, női, egyetemi tornacsar­nok, 10, Pécsszabolcsl Bányász— Divatcipő. női, Pécsszabolcs, 9. Komlói Bányász—Híradó, férfi, Komló, 9.38. Megyei mérkőzések: SeDye—Szigetvár, hőt Sellye, 8.45, Senye-Szigetvár; férfi; Senye, MA, Pécsszabolcs—Mohács» íérSj Pécsszabolcs; 8.4S; Pécsszabolcs— Magyarbóly, női, Pécsszabolcs, 10.50, Kesztyűgyár—Vajszló, női, egyetemi tornacsarnok, 8.30, Kesz­tyűgyár-Királyegyháza, férfi; egyetemi tornacsarnok, 9.30; Má- rok—Pedagógiai Főiskola. női, Márok, 15, Márok—Pedagógiai Fő­iskola, férfi, Márok, 15.50, Urán SC —Komlói Bányász n., férfi, Építő­ipari Technikum diákotthona, 8.30, Pedagógiai Főiskola—Bóly, férfi Pedagógiai Főiskola, 10, Mecsek- nádasd—Magyarbóly, férfi, Me- cseknádasd, 16. Dózsa—PEAC, férfi PVSK-pálya, 9. RÖPLABDA: NB II. mérkőzések Dózsa—Szombathelyi Spartacus férfi. Tüzér utca, 9, PEAC—MTK női, egyetemi tornacsarnok, 9.30 A Magyar Népköztársasági Kupi középdöntőinek mérkőzései, PVSK pálya, 8,30. Megyei mérkőzések PEAC—Komlói Bányász. férfi egyetemi tornacsarnok, 10.30, Szí getvár—Gépipari, Szigetvár, 9, Ke szü—Szebény, férfi, Keszü, 10, Re genye—Helesfa, férfi, Regénye, lu ASZTALITENISZ: NB II. mérkő zések: BTC—SZÖVOSZ, női. Bőr gyár, 8.30, PEAC—Csepel, férfi egyetemi tornacsarnok, 9.30. TENISZ: A Holota—Ugrósdy em lékverseny mérkőzései: Balokány Üget, 8.30. Döntők 14. TEKE: NB II. mérkőzések: Epí tők—Szombathelyi Cipőgyár, Epí tök-pálya, 8, Szikra—Szombathely , SE* Kokszművek-pálya» L ka társunknak valósággal provo­kálnia” kellett, hogy olvasóink részére néhány soros nyilatkoza­tot csikarjon ki tőle. Gulyás István, aki ebben az esz­tendőben Párizsban, Wimbledon­ban, Wiesbadenben, Kattowicében, Bresciában, Hamburgban, Kitz- bülenben és a Riviérán képviselte a magyar teniszsportot, követke­zőket mondotta terveiről: — Az 1962-es esztendő részemre nem mondható szerencsésnek. Pá­rizsban a francia bajnokságon, Wimbledonban az angol bajnoksá­gon mérkőzés labdákkal már az első mérkőzésen alulmaradtam. Vigaszomul szolgál, hogy Bresciá­ban és a Riviérán több versenyt megnyertem; ennek ellenére nem mindenesetre elől igyekszünk be­bizonyítani, hogy nem véletlen volt a szerdai 7:0. s azt szeret­nénk (ehhez pedig a Komló el­leni győzelem feltétlen szüksé­ges), ha vasárnap feljebb tud­nánk jutni a bajnoki táblázaton. Mindössze három ponttal va­gyunk lemaradva az első helye­zett Szegedtől, s úgy hiszem, győzelmünk esetén feljebb is jutunk majd* A VASAS rendkívül gondosan készült fel a Komló ellen, s nem szeretné, ha Angyalföldön, az egyesület Fáy utcai otthonában „meglepetés” érné. Hlovszky ed­zőnek az általános optimista han­gulat ellenére komoly gondjai vannak. Az előző hetekben össze­állítást éppen a múlt vasárnap, Dorogon változtatta meg: Kékesi és Bundzsák ekkor került ki a csapatból. Matliesz és a kulcs- csonttöréséből felépült Fark« fog­lalta el helyüket. S amennyire nagyszerűen játszott Fark« a Dorog ellen is és a norvégok el­len is, annyira nem ment a játék Math esznek. Sem vasárnap, sem szerdán. így aztán az edzó — bár nem mondta — Matheszt minden bizonnyal kihagyja vasárnapi csa­patából. Csak még az bizonytalan, hogy Kékesinek, vagy Bundzsák- nak szorít helyet a csatársorban. MachoGt a Dorog ellen kiállítot­ták ugyan, de 6 vasárnap játszik. Előreláthatólag az alábbi csapat ellen kell feOkészülniök a komlói fiúknak: Szentmlhályi — Ihász, Mészöly, Sáros! — Bakos, Berendi — Kékesi (Farkas). Farkas (Ma­chos), Machos (Bundzsák). Pál I, Pál n. Nagy Haast a so yeme.o Világ-és Európa-liajnokság Szombaton délután a nehézsú­lynak versenyével befejeződött a budapesti súlyemelő Világ- és Európa-bajnokság. Tizenköt or­szágból 14-en léptek dobogóra, az : Egyesült Államok és Finnország ■2—2 sportolót indított, a magyar színeket pedig Ecser Károly kép­viselte. , Nehézsúlyú világbajnok: I Jurij Vlasaov (Szovjetunió) | 540 kg (177,5, 155, 207,5 kg), 2, | Schemansky (Egyesült Államok) I 537,5 kg (182,5. 160, 195), 3. Gub- ner (Egyesült Államok) 497,5 kis (172,5, 142,5. 182,5), 4. Ecser Ká­roly (Magyarország) 482,5 orszá­gos csúcsl (160, 142,5, 180). Európa-bajnofc: Jurij Vlaszov (Szovjetunió). 2. Ecser Károly (Magyarország), 9. Veszelinov (Bulgária). * A TB pontverseny végeredmé­nye: 1. Szovjetunió 39 pont. 2. Magyarország 26 pont* 3. Egyesült Államok 26 pont. 4. Lengyelország 19 pont, 5. Japán 8 pont. 6. Irán 8 pont. Az EB pontverseny végeredmé­nye: 1. szovjetunió «1 pont. 2. Magyarország »4 pont. 3. Lengyelország 22 pont. i 4. Bulgária 13 p 5. Finnország U 6. Anglia 9 Evezés A Baranya megyei válogatott keretben induló Mohácsi TE if­júsági női kormányos négyese — Bácsi, Zentai, Kürtös. Bikár, kor­mányos : Hadara — és a férfi ifjú­sági kormányos négyes — Ka- leb. Ormai, Pfeifer, Sztyepanov, kormányos: Holábt — nagy küzde­lemben Budapest bajnokságot nyertek* Csapatösszeállítása*: Ptcn DÓZSA: Tűin — Bea- de«, Kocsis, Csapák — Seréül# Halasi — Vári, Vajda, Dunai L Rádi, Török. KOMT.ÖI BÁNTASZ: Kon — Komlói, Palotás, Meaty án — Szőcs, Ma — Gazai, Molnár» Göncz. Faragó, Iván. PÉCSI VSK: Hámori t — Hon* Bong. Mohácsi. Hámori n — Vin­es«. Bakonyt — Freppán, Bér­ezési, Rózsa, becsi, Köves II. PÉCSI BTC: Beck — Kel®, Konti, Torok — Szálát Horváth — Görgényi, Haaschl, Kincsei, Győrit, Posta PÉCSI BÁNTASZ: Kovács — Ulrich, Farkas, Lombost — Kása» Pintér — Szabó. Gyórkő, Tamás, Müller, Fülöp. TASARNAPt A PÉCSI RADIO UK. szept. 23-1, vasárnapi műsora • 223A m középhullámon tIMi Tndéeftáo a Pécsi Dőano ■ MTK bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. 17.05: Szerb—harcát nyelvű műsor; őszi virágaik Zeném franc állítás. IMS: Német nyelvű műsen Tanulságos beszélgetőn, m Vá­dit :n zene. Összeállítás. 18.05: Zenés ABC 18.35: Egy élet muzsikája. Zenés beszélgetés Tarr Imre nyugdíj« mohácsi zenetanárral; 18.55: Régi melódiák. 19.25: Egy kis éjszakai eQemőraé- een. — Riportműsor. 19.45: Dallam és ritmus. 19.55: Sporthírek; 20.00: Műsorzárás; színház: Nemzeti Színház: Bajadér W<5- után 3 órakor szelvénybérlet, este 7 órakor bérletszünet). Tájszínház: Válóper másodfá­kon (este I órakor Mohácson). Parte: Kfsfilmsoirozat (délelőtt tt Órakor). A két „N” úr (fél 5, fa 7, fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Három csillag (délelőtt 10 órakor). Utazás a léggömbön (fél 5, fél T, fél 9 órakor, széles­vásznú). Délután fél 3 órakor a filmművészeti kör előadása. Kossuth: Köpeny (délelőtt 19 órakor). Feltámadás L, IL (4. 9 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárvárosi): Aranyvonat (délelőtt 10 órakor). — Legenda a vonaton (5, 7 órakor). Építők kultúrotthona: Álmatlan évek (délelőtt 10 órakor). Az utol­só vacsora (5, 7 órakor, csak 19 éven felülieknek). Bőrgyár! Művelődési Otthon: Há­ború és béke L rész (fél 5 óra­kor). Gárdony! Géza KuHútoltheei gá tenkút): Állami Aruház (7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Bá­tor csibe (délelőtt 10 órakor). A kápó (3, 5, 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalia): A barlang titka (délelőtt 10 órakor)* Darázs­fészek (5, 7 órakor). Május 1 (Vasas II.): Kettétört amulett (délelőtt 1« órakor). Húsz stól (5, 7 órakor, szé­lesvásznú). Kossuth (Mohács): orkán (dél­előtt 10 órakor). Elveszett para­dicsom (4. 6, 8 órakor, csak M éven felülieknek). Zrínyi: (Szigetvár): Hajsza dél­előtt lfl órakor). A nagy Olimpia (fa 4, fél 6, 9 órakor)* Táncsics (Slfeáós): Fehér vér (délelőtt 1» órakor). Ördög csapda (5, fél I órakort. HETFOt A PÉCSI RADIO ML szeptember 24-i, hétfői műsoré a KJ az középhullámon 17.00: Simít) harcát Sfdit műsort Hírek, Épül as ÚJ Mi• •« Ripest. Hétfői beszélgette Dalok és táncok. 17.30: Német nyetrű műsor. Magunk között... ToOrajz. Rádiónaptár. Otthonunk körúti., Könnyűzene, 18.00: Jegyzet. 18.05: Jókedvű dallamok, 18.20: Levéltári érdekességek. 18.30: Hajas Béla zongorázik, Lukovieh Gábor bőgőzik, 18.40: Déldunámtúll híradó. 19.00: Színes, tanulságos élet; -a Zenéé összeállítás. 20.80: Műsorzárás. SEtNHANc Fark: Utazás a léggömbön (fél *i fél 7, fa 9 órakor, sz0esivásznú)i Petőfi: ördögosapda (fél 5, fél 7; fél 9 órakor). Kossuth: Feltámadás L, H. (4, 8 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Kén és kenyér. Utazás Ö- Egyiptomba, Szegedi mozaik. — (Előadások u órától 3 óráig foly­tatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Súlyos döntés (7 órakor). Ságvárt Endre kultúrotthon (Uj- Mecsekalja): Mesterdetektív (fél 6, fél 8 érakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): A fehér csat (5, 7 órakor). Művelődési Ház (Szigetvár): A cirkusz lánya (5, 8 órakor). dunAntUm napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károlyi Szerkesztőség és kiadóhivatal! Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta; Előfizethető a helyi postahivatalok* nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra H.- FL Megszűnő sportlétesítmények Nagyobb segíiokéssséget! [ relmére hozzájárulok ahhoz, hogy a Káptalan utca 3. szám alatt lé­vő, az általuk az Egyháztól bérelt I kert területre a Technikum ideig­lenes sportpályákat létesíthessen Pécs, 2961. október 7. Márki László osztályvezető fómémök.m választották és így építették meg a Gyermekklinika területén tenisz­pályájukat. ügy érezzük, ez sere az „építési huliganizmus” tipikus esete. A tanács illetékes vezetői tudták, hogy a Gyermekklinlkc Msát teniszpálya létesül, hiszen ók vagyok elégedett magammal- Re­mélem, hogy a következő évben is részt vehetek több nemzetközi versenyen, és bízom abban, hogy az 1962-es pechsorozat nem fog folytatódni. — A követkző évben legfőbb cél­kitűzésem a magyar bajnokság megnyerése, ezenkívül minden kö­rülmények között részt kívánok venni a Holota—Ugrósdy emlék- j versenyen, mel-et, mint volt pé­csi versenyző becsületbeli köteles­ségemnek tartok. Reméljük, hogy teniszsportunk legjobb képviselőjének tervei va­lóra válnak, és további sikereket fog szerezni a magyar színeknek. Ma délután befejeződik » nagyszabású verseny A szombati napon a legtöbb ver­senyszámban a döntőkig jutott el a verseny. A férfi egyes döntőjébe Gulyás és Katona került, a női egyes döntőjének résztvevője Pol­gár és Brosszmann lett. A n. osz­tályú férfi egyes csak a négy leg- jobbig jutott el, ide Klein, Mó­czár, Avar és Pölhősy ekrült. A TI. o. női egyesben Bánfalviné, Nagy Agnes került a döntőbe, az ifjúsági leány egyest Nagy Agnes nyerte Rákosival szemben. >- A páros verseny számokban az k elődöntőkig jutottak a versenyzők, 1- ezekre ma délelőtt kerül sor, a dön tőket délután vívják. A szombati nap eredményei: 1- I. o. férfi egyes: Katona—Varga 1. 8:6, 6:0, Gulyás—Madai 6:1, 6:2, I. o. t- női egyes: Polgár—Szabó M. 6:1, te 6:1. n. 0. női egyes: Bánfalviné— í- dr. Bajtalné 2:6, 7:5, 6:1, Nagy A.— Kisvárdainé 6:3, 6:4, Ifi leány •e egyes: Nagy A.—Rákos 6:4, 6:2, í- férfi páros: Komáromi, Pálinkás— a, Gádi, Móczár 6:1, 6:4, Kádár, Fi­ji- scher—Major, Prihradny 6:2, 7:5, íz Gulyás, Katona—Dröszler, György n. 6:2, 6:1, vegyespáros: Pálinkás, Fe- j- hér—Katona, Polgár 6:3, 6:3, Gu- yt lyás, GaHemé—Szőnyl; Brossz­ni mann 6:2, 2:6, 6:2, Megyebajaotq labdarúgó-mérkő­zés, Tüzér utca, 108 néző, vezette: Sknonfal. Változatos mérkőzésen a pályaválasztó Helyiipari tá­madott többet, ám • veszélyesebb

Next

/
Thumbnails
Contents