Dunántúli Napló, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-20 / 220. szám

1962. SZEPTEMBER 2«. hallózás A legtöbbet fordított szerzők A Bibliographie de France című folyóirat nemrég közzétette a for- dításos irodalomra vonatkozó nemzetközi adatait. Az első helyen Lenin művei állanak, amelyeket J 961-ben 240-szer fordítottak le. Utána sorrendben Shakespeare, Jules Verne, Tolsztoj és Csehov következik. Egyetlen metropolis lesz az egész világ? Most ülésezik Párizsban a 26. nemzetközi lakásépítési és város- rendezési kongresszus. A kong­resszus résztvevőinek nézete sze­rint az emberiség gyors ütemben elváró siasodtk. Feltehető, hogy még a kétezredik év bekövetke­zése előtt az emberiségnek már öt­ven százaléka városokban jog élni és további ötven év múlva csak minden tizedik ember él majd fa­lun. 1800-ban földünkön nem volt még egyetlen milliós lakosú nagyváros, ma már ötven város lépte át a milliós küszöböt. Mindössze 160 év­vel ezelőtt az emberiségnek csak 2.5 százaléka élt városokban. Ki volt az a Beethoven? A római Beethoven teret Piazza Luigi Sturzo névre keresztelték át, a névváltoztatás azoknak a köve­telésére történt, akik a téren álló kereszténydemokrata székházban dolgoznak. Kérésüket azzal indo­kolták, hogy a hozzájuk címzett levelek egy része elveszett, mert a levélírók képtelenek megbirkóz­ni Beethoven nevének leírásával. Malacsütés-szimfónia Egy angol zeneszerző új szimfó­niájában a malacsütést zenésttette meg. A zene érzékelteti a lángba csöpögd zsír sercegését is, Páncélszekrény helyett sugárfal Egy amerikai eég legújabb talál­mánya feleslegessé teszi a pán­célszekrényeket. A* őrizni kívánt helyiséget vagy épületet harang- szerűén ráboruló sugáriallal védik: ezáltal a legkisebb mozgás és vál­tozás is teljes biztonsággal észlel­hető. A sugárfal illetéktelen beha­tolás esetén azonnal riadójeleket közvetít. Az alkalmazásához szük­séges technikai berendezés vi­szonylag egyszerű és nem is túlsá­gosan drága. Hollywood utánpótlást keres.« Darryl Zanuck, a ZOth Century Fox új Igazgatója közvetlenül Ma­rilyn Monroe öngyilkossága után „tehetségkutatókaf’ küldőn szét a világba, hogy keressenek „fiatal, romlatlan és nem hisztérikus" szépségeket Hollywood számára. Nap mint nap tucatjával küldik a filmsztár}elöltek fényképeit, ame­lyeket erre kijelölt különféle ,,szakértők" vesznek vizsgálat alá. Zanuck kijelentette, hogy a film­gyár fennmaradása kizárólag ak­kor biztosítható, ha nagyszámú utánpótlásról gondoskodnak és ha a filmgyár végre megszabadulhat a túlfizetett, túlértékelt és fegyel­mezetlen régi sztárok szeszélyeitől. Zanuck egyébként a „régi sztá­rok" elleni kirohanását meghazud­tolva, Charlie Chaplinnek kínált filmszerepet: egy bohócot kellene alakítania, aki náci koncentrációs táborba került. Tiéd a sírkő, magadnak készíteni Egy fokvárosi cég a ..Csináld magad’’ mozgalom keretében, ol­csó áron ad el síremlékeket, ame­lyeknek egyes részeit egyszerűbb, vagy luxus kivitelben lehet besze­rezni és a vevő néhány óra alatt egyedül Is könnyen öszeállíthatja. Az elkészült sirkövet a cég cse­kély ellenszolgáltatásért kiszállít­ja a temetőbe. Mitől óvja magát a hajótörött? Egy amerikai légiforgalmi társa­ság tengeri kényszerleszállás ese­tere vonatkozó utasításaiban s kö­vetkező figyelmeztetés olvasható: „Nagyon kérjük kedves utasain­kat, óvakodjanak a meghűléstől". Szeretett édesapa, após nagy­apa Tárnoki Nándor szeptember 17-én 71 éves korá­ban elhunyt. Temetése 20-án, csütörtökön fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Megválasztották az ENSZ-közpyülés főbizottságainak elnökeit Gromiko villá.sreg’gelije New York. Szerdán délelőtt — magyar idő szerint 15,50 órakor — összeült az ENSZ közgyűlés, hogy megválassza a főbizottsá­gok elnökeit és a közgyűlés 13 alelnökiét. Mint ismeretes, a hét fő­bizottság mindegyikében kép­viselve varrnak az összes tag­államok. A közgyűlés 1?. ülésszaka ri nőkének Zafrullah Khan-nak vezetésével minden egyes fő­bizottság külön-külöm tartott ülést a közgyűlési teremben, hegy megválassza elnökét. A közgyűlés Politikai Bi­zottságának elnökévé Omar Adil szudámi küldöttet válasz­tották. A Különleges Politikai Bízott ság elnöke Ecuador állandó ENSZ képviselője, Leopoído Benitez lett A Lengyel Népköztársaság állandó ENSZ küldöttét, Boh- dan Lewandowskit a gazda­sági és pénzügyi bizottság el­nökévé választották. A szociális, humanitárius és kulturális bizottság elnökévé az indiai Csandra Kaszlivalt választották. A guatemalai Guillermo Flo- res-Arendano lett a gyámsági bizottság elnöke. A holland J. P. Bonniért az ügyviteli és költségvetési bi­zottság elnökévé választották. A jogi bizottság elnökévé a görög Konsztantin Eusztathia- deszt választották. * Az ENSZ közgyűlés főbizott­ságai közül a Politikai Bizott­ság olyan fontos nemzetközi kérdésekkel foglalkozik, mint például a leszerelés, a nukleá­ris fegyverkísérletek megszün­tetése, a kozmikus térség bé­kés felhasználása, stb. A Kü­lönleges Politikai Bizottság elé tartozik többek között a dél- afrikai faj üldözés kérdése, va­lamint a palesztinai arab me­nekültek problémája. Gromiko külügyminiszter, az ENSZ közgyűlés 17. ülésszakán résztvevő szovjet küldöttség vezetője kedden villásreggelin látta vendégül a szocialista or­szágok ENSZ küldöttségeit. A villásreggelin jelen volt Péter János magyar, Kiszel- jot> belorusz, Dávid esehszlo­llélet a schnevflingeni „borzalmak éjszakája“ résztvevőinek ügyében vák, Sagdarszuren mongol és Palamarcsuk ukrán külügymi­niszter, valamint Tarabanov bolgár, Winiewicz lengyel és Mdlita román külügyminiszter helyettes. A baráti légkörben lezajlott villásreggelin részt vett az összes küldöttség va­lamennyi tagja is. Antonio Dias Lourenco élete veszélyben forog Párizs. Az Humanité jelentése sze­rint Antonio Dias Lourenco-t, a Portugál Kommunista Párt titkárát a lisszaboni Aljube börtönbe szállították, ahol Sa­lazar politikai rendőrei ke­gyetlenül kínozzák. Lourenco élete veszélyben forog. A lap ugyanakkor közli a caxaiasi börtön foglyainak le­velét, amely fényt vet a Sala- zar-rendszer áldozatainak hely zetére: sormik esek az inkvi­zíció borzalmaihoz hasonlít­ható. A börtönben mintegy ezer partugál hazafit tartanak fog­va A francia haladó szerveze­tek és számos üzem dolgozói táviratban tiltakoztak Salazar rendőrségének embertelensége ellen, követelik Antonio Dias Lourenco és a többi politikai fogoly szabadonbocsátását. Záróközlemény a nemzetközösségi értekezlet tanácskozásáról London. Az angol rajnai haderő had­bírósága hétnapos münsteri tárgyalás után, egy—három évi börtönbüntetéssel és a had­seregből való elbocsátással súj­tott 7 angol katonát, mert részt vett a schnevdingeni «borzal­mak éjszakájában’'. A bíróság megállapította, hogy 20—30 tagú német ban­dák magányos angol katonákat orozva megtámadtak és fél­holtra verték, ■ ennek meg­bosszülására a vádlottak egy éjszaka „fenevadak módjára” viselkedtek: ablakokat, utcai lámpáikat zúztak szét, autókat borítottak fel és rongáltak meg, • megtámadták az utcán járó németeket A tárgyalás fényt vetett ar­ra a szinte háborús állapotok­ra emlékeztető ellenséges vi­szonyra, amely egyes rajnai angol helyőrségi városokban a német polgárok és az angol katonák között fennáll. London Szerdán záróközleményt adtak ki a nemzetközösségi minisz­terelnökök tanácskozásáról, amelyen Anglia Közös Piac tagságának kérdését vitatták meg. A dokumentum beveze­tőben aggodalommal állapítja meg, hogy a gazdaságilag fej­letlen országokat károsan érin­ti a termékek árának hullám­zása és a kereskedelmi viszo­nyok állandó rosszabbodása. Ezért a pénzügyi segélynél is fontosabb a kereskedelmi le­hetőségek és viszonyok javí­tása, az agrártermékek világ­kereskedelmének fenntartása és növelése. A közlemény ráírni tat: a nemzetközösségi kormá­nyok hajlandók részt venni a világkereskedelem növelését célzó, átfogó erőfeszítésekben és úgy vélekednek, hogy a* európai gazdasági közösség, ■ más körzeti csoportok támo­gathatják ezeket az erőfeszí­téseket. Az értekezlet résztve­vői megvitatták a brüsszeli tár gyalások nyomán kialakult helyzetet is. A többi nemzetközösségi kor mány tudomásul vette azokat a szempontokat — folytatódik a közlemény —, amelyek az angol kormányt arra a döntés­re bírták, hogy lépjen be a Közös Piacba, ha kielégítő feltételek érhetők el, ugyan­Újabb katonai válság Argentínában Buenos Aires. Nyugati hírügynökségeik egy öntető jelentése szerint kedden este újabb válság tört ki az argentin hadseregben. Jose Comejo Saravia hadseregügyi miniszter felmentett három fő tisztet, ezek azonban megta­Komlói Vis és Csatorna­művek VIZSGÁZOTT KÜTÄSÖT azonnali belépésre felvesz. gadták az engedelmességet. A hadsereg más magas vezetőd, a hírek szerint, támogatni ké­szülnek a parancs-megtagadó­kat — a belügyminisztérium jelentése szerint azonban az országban teljes a nyugalom. A három felmentett főtiszt között van Julio Alsogaray, a jelenlegi pénzügyminiszter testvére, az első páncélos had­osztály parancsnoka, aki egy­ben a Buenos Ai réstől 20 kilo­méterre fekvő nagy Campo de Mayo katonai tábor parancs­noka is. A másik két felmen­tett tábornok: Pascual Pistari- ni, a lovasság parancsnoka, valamint Eduardo Luchesi, a vezérkari főnök helyettese. Ezek a tisztek tiltakoztak az ellen, hogy a hadseregügyi mi­niszter két nyugalombavonult tábornokot hívott vissza a hadsereg vezető tisztségedre, aktív szolgálatba: Labayru tábornokot a vezérkari főnöki tisztségre, Lorio tábornokot a főparancsnoki posztra. Pistarini és Alsogaray tá­bornokok nem fogadták el a felmentést. Csatlakozott hozzá­juk Lamissé ezredes, aki va­sárnap beszédében támadta a kormányt. A Campo de Mayo tábor fölötti parancsnokságot e három tiszt beleegyezésével Juan Carlos Ongania tábornok vette át, akit Saravia hadsereg ügyi miniszter a múlt hónap­ban mentett fel a lovasság pa­rancsnokának tisztségébőL A lázadó tábornokok a had­seregügyi minisztert azzal vá­dolják, hogy a nyugdíjazott tisztek kulcsfontosságú pozí­ciókra való visszahívásával az aktív tisztek előmenetelét aka­dályozza és azt a benyomást kelti, mintha a szolgálatot tel­jesítő tábornokokat nem tarta­ná képesnek e feladatok betöl­tésére. Az AFP szerint azon­ban a lázadók elsősorban a „Labayru-vonal at’ ’ kifogásol - ják. Labayru és csoportja a nyílt katonai kormányzat hí­veként ismeretes. Özv. dr. Neosiedler Cntalné Rozgonyi Emilia szeptember 18-án 90 éves korá­ban elhunyt. Temetése szep­tember 21-én, pénteken 4 óra­kor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló! család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanyánk, nagyanyánk, testvérünk, nász­asszonyom özv. Sebők Józsefné Dobos Zsófia életének 70. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése szeptember 21-én pénteken du. fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Jó feleségem, édes­anyánk, lányunk, testvérünk Ko- leszár Józsefné, Róth Rozália, a | Pécsi Köztisztasági Vállalat dolgo­zója szeptember 18-án 27 éves ko- j rában, váratlanul elhunyt. Teme­tése szeptember 21-én, pénteken 3 í órakor lesz a Vasas n. temetőben. | A gyászoló család, j Nagyszabású katonai gyakorlatokat rendez a NATO Keresünk azonn afl felvételre üveges, bádogos és festő szakmunkásokat Jelentkezni lehet: ÉM Baranya megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál, Pécs, Rákóczi út 56. Munkaügyi osztály. Bonn. Csütörtökön kezdődik a NA­TO kilenc napos katonai gya­korlata. A gyakorlat színhelye az északi-foktól Szicília déli partvidékéig és Washingtontól Ankaráig terjed, Így felöleli Nyugat-Németoiszág egész te­rületét is. Szeptember 20-tól az NSZK sok közigazgatási intézményé­ben lényegében hadiállapotot rendelnek el, a gyakorlatokban ugyanis részt vesz a Bundes­wehr, a rendőrség, a hadügy­minisztérium, a Vöröskereszt és sok helyi közigazgatási szerv. I Az elkövetkezendő kilenc napra a Bundeswehr parancs­nokságának szerveit és a had­ügyminisztérium több részle­gét bunkerekben és tábori sát­rakban helyezik el. E katonai intézkedéseknek, amelyeknek igen nagy jelentő séget tulajdonit az észak­atlanti tömb parancsnoksága, az a célja, hogy „biztosítsák a katonai szerveknek a polgári hatóságokkal és mindenekelőtt a hírközlő szervekkel való alka dálytalan együttműködését, va lamint, hogy összehangolják a hajózás és a légi összeköttetés ellenőrzését szolgáló intézke­déseket”. akkor azonban hangsúlyozzák, hogy az angol kormány viseli a felelősséget a végleges dön­tésért. Egyes nemzetközösségi kormányok aggodalmukat fejez ték ki ama hatások miatt, amelyeket Angliának a Közös Piacba való belépése gyako­rolhat. A közlemény hangoztatja végül, ho'gy a miniszterelnökök tudomásul vették: a brüsszeli tárgyalások még befejezetle­nek és hogy számos fontos kérdésről kell még tárgyalni. Ha újból megindulnak a brüsz- szeli tárgyalások, az angol mi­niszterek a legteljesebb mér- | tékben számolni fognak azok- : kai a nézetekkel, amelyeket a többi nemzetközösségi kor­mány az értekezleten kifeje­zett. Az esti lapok feltűnő helyen ismertetik a közleményt ilyen | Hz algériaiak tömeges részvételére számítanak a választásokon Megjelent az FLN első napilapja Algír. Mint ismeretes, Algériában ma tartják meg az el­ső parlamenti választást. A megfigyelők a szavazók töme­ges részvételére számítanak. A szavazás csütörtökön GMT 07 órakor kezdődik és napnyugtával ér véget. Csak­nem bizonyosra vehető, hogy Ben Bella áll majd a válasz­tásokból kikerülő kormány élén. Támogatói 80 százalék­ban kezükben tartják az or­1 szág ellenőrzését. Az FLN je- I löltjeinek sikere biztosra vehe­tő. Az ország minden politi­kai pártja, elsősorban az Al- j gériai Kommunista Párt arra I szólította fel a lakosságot, hogy { szavazzon az FLN listáira. * Szerda reggel jelent meg az | FLN első napilapja, az As Saab (A nép). A lap a francia i ultrák volt lapjának, az Echo d’ Algemek egykori helyisé- 1 geiben működik. Szerdán a váltósul yúák verse­nyével folytatták a súlyemelő világ- és Európa-bajnokság küz­delmeit. A negyedik napon a hű­vös idő miatt ismét » Sportcsar­nokban bonyolították le a világ­bajnok! viadalt. Ebben a súlycso­portban Indult eddig a legtöbb versenyző, mégpedig 1« országból 20 sportoló. A magyar színeket Huszita Mihály képviselte. Váltósúlyban világbajnok: Ale­xander Kurinov (Szovjetunió) 422,5 kg (130, 130, 162,5), 2. Huszka Mihály (Magyarország) 415 km (135. 120, 160), 3. Teheráni (Irán) 412,5 kg (122A 160), Váltósúlyú Európa-bajnok: Ale­xander Kurinov (Szovjetunió), 2. Huszka Mihályi Magyarország), 3. Patemi (Franciaország). VB pontversenyben: 1. Szovjet­unió 32 pont, 2. Lengyelország 13, 3. Magyarország 12 pont, 4—5. Irán és Japán 8—8 pont, 6—9. Egyiptom, Románia, Egyesült Államok és Franciaország 3—3 pont, 10. Olasz­ország 2 pont, U. NDK 1 pont. * Csütörtökön, a verseny ötödik napján a köaépsúlyúak lépnek dobogóra. Ebben indul a magya­rok nagy reménysége, Veres Győ­ző és Tóth Géza is. Biztosan jutott a Vasas az Európa Kupa 2. fordulójába Szerdán este « Népstadionban, villanyfény mellett került sor a Vasas—Fredrikstad Európa Kupa labdarúgó-mérkőzés visszavágójá­ra. Mint ismeretes, az első talál­kozón a Vasas 4:l-re győzött, s így idehaza jelentős előnnyel Indult. A budapesti mérkőzésen is könnye dén nyerteik a piros-kékek és biz­tosan kerültek az EK második fordulójába. Tassa—Fredrikstad (Mniái) 1» (5:0) Népstadion. SOOO nézd, Temette: Skorics (jugoszláv). Góllövők: Farkas X, Pál I. éa Pál n. 2—2. Jelentős előnye tudatában a Va­sas nyugodtan játszott és 20 perc alatt négy gólt lőtt. A 10. percben Ihász—Berendl—Pál I. volt a labda útja a balösszekötő maga elé tette a labdát, és 14 méterről a bal alsó sarokba lőtt. (1:0). A 13. percben Machos elfutott, önzetlenül vissza- gurított és Pál I. újból eredményes volt. (2:0). A 19. percben Mathesz— Machos—Mathesz—Farkas volt a labda útja és ezúttal a jobbössze­kötő lőtt gólt. (3:0)- Kezdés után Machos labdájával Farkas elfutott és a negyedik gólt lőtte. (4:0). A hátralévő időben Is a Vasas volt fölényben és a 45. percben Pál II. állította be a félidő eredményét. (5:0). A második félidőben a Vasas szinte bemutatót játszott, teljesen egyoldalú volt a mérkőzés. A nor­végek olyannyira védekeztek, hogy gyakran még a kapus is a 16-oson kívülre jött a hátvédeknek segí­teni. Az 56. percben szép akció végén Pál n. középen kiugrott és a kapust !s kicselezve lőtte a ha­todik gólt. (6:0). A 75. percben Machos Farkashoz játszott és a gólerős jobbösszekötő a kap» kö­zepébe lőtt. (7:0). Ez az eredmény már nem változott. A várakozásnak megfelelően a Vasas könnyű győzelmet aratott; s szinte tetszés szerint érte el -ól­jait. A Vasas védelmének nem volt munjeája, elő! Fartcas és ütachos bizonyult a legjobbnak. Végeredményben a Vasas a két mérkőzés 1!gólazánya atatea» j került az Európa Kuné m ásaSS fordulójába, ahol 16 csapat kösd. i ! alcímekkel: Evening Standard: ,,A miniszterelnökök nag' on i kelletlenül adták meg a i mehet jelet Macmikarmok’ — Evening News: „Aggodalmak, de azért további tárgyalásokat folytatnak”. Hruscsov üdvözö'te az ú) szíriai miniszterelnököt Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov szovjet t miniszterelnök üdvözlő üzen - | tét küldött Khaled Azemne'z, ■ Szíria új miniszterelnökének, beiktatása alkalmából. Hrus­csov minden jót kíván Azem- nek a demokratikus és füg­getlen Szíria javára szolgáló j tevékenységéhez. '( ■ ------­L apzártakor érkezett Huszka Mihály második helyezést ért el a váltósukban A súlyemelő VB negyedik napja

Next

/
Thumbnails
Contents