Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-31 / 177. szám
1982. JÚLIUS 31. lUAPa.o 5 A Baranya megyei Téglagyári Egyesülés félévi eredményei 3,9 százalékkal nőtt a termelékenység, növelték a kemencék kihasználtságát — Nagy az árukészlet A Baranya megyei Téglagyári Egyesülés az idei esztendőben már 30—35 százalékban gyártja a lyukacsos szerkezetű, nagyméretű téglát. Sajnos azonban igen rossz a kooperáció az építőipari vállalatokkal, mert nagyon kevés az igény az ilyen téglákra. Az első félévben több mint tízmillió darabot gyártottak, s ebből csak 1 800 000 darabot tudtak értékesíteni. A helyzetet megnehezíti még az a körülmény is, hogy az építőipari vállalatok a terveket a normál és hagyom fnányos méretű téglára kapják. A Baranya megyei Téglagyári Egyesülés nagy gondot fordít a magasított lyukacsos szerkezetű tégla, a B 30-as blokk készítésére, a hagyományos kisméretű tégla gyártása mellett. Jelenleg mégis az a helyzet, hogy 11,5 millió tégla áll készleten, amely háromszorosa az előző év hasonló idő szakának. A nagy készletnek egyik oka, hogy az utóbbi esztendőkben igen nagymérvű volt a téglagyártás felfutása. Amíg 1957-ben a Baranya megyei Téglagyári Egyesülés 60 millió darab téglát gyártott, addig az elmúlt évben több mint 83 milliót. A kapacitás természetesen ennél is nagyobb, 100 milliót min den különösebb megerőltetés nélkül tudnának készíteni. Az első féléves tervét 91,8 százalékban teljesítette a vállalat. A lemaradás abból adódott, hogy az első negyedévre is beterveztek már 1 millió tégla gyártását, sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudták a nyerstégla-készítési tervüket teljesíteni. Május— június hónapban ugyan kiváló eredmények születtek, amilyenek szinte példátlanok voltak az eddigi esztendőkben, de a nagy éveleji kiesést már nem tudták pótolni. Nyerstéglából EGY Ezen a héten a két első nap balesetmentesen telt el. Az első baleset szerdán történt. Horváth József gépkocsivezető (Drávasztára) délután fél egy körül a 12. AKÖV teherkocsiját Pécsett a Regős utcában vezette. A Sopiana Gépgyár előtt jobb oldalon parkírozó teherautót kerülni akarta, miközben az álló kocsi elől kiugrott Bencze Béla hatéves kisfiú (Felső-Balokány u. 19) és nekiszaladt a teherkocsi hátsó sárvédőjénék, majd az úttestre esett. Bencze Béla súlyos sérüléseket szenvedett s kórházbaszállítása után meghalt. A gépkocsivezető nem felelős a balesetért. Csütörtök Iván József vontatóvezető (Tarcsapuszta (fa) a Szentlőlinci Tangazdaság pótkocsis vontatójával Szigetvár felé köz lekedett s letérve az útról az egyik villanypóznának ütközött, amelyet kitépett a helyéből. 5000 forint anyagi kár keletkezett, s a rendőrség a vezető ellenőrzőlapját elvette. « Tóth István raktárkezelő (Komló. Zrínyi utca 26) CA 64—77 rendszámú személykocsijával Komlón a Szabadság úton Zobák felé közlekedett ittas állapotban, 70 km-es sebességgel. Az út jobboldalán Vilhelm Vilmos budapesti lakos kerékpárt pumpált. Tóth a háttal levő Vilhelm Vilmost elütötte, akit életveszélyes állapotban kórházba kellett szállítani. A balesetért Tóth István a felelős ezért a rendőrség őrizetbe vette, valamint bevon ták a jogosítványát, Vasárnap Varga János gyöngyfái tsz- tag Gilvánfán keresztül Csány oszróra igyekezett motorkerékpárjával. Gilvánfát elhagyva gyalogosokat előzött s ugyanakkor Orsós Mária hatéves kis lány az úttest közepére szaladt A vezető fékezett, de a jármű hátulja megcsúszott és elérte a kislányt. Orsós Mária nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A balesetért a motoros nem felelős, szabAlymagyarAzat Sok esetben a gyalogosok hibájából történik a baleset, ugyanis kevesen közlekednek a KRESZ gyalogjárókra vonatkozó rendelkezései szerint. A 61. § első bekezdése előírja, bogy gyalogjárók oSyan útvonalon, amelyen járda van, kizárólag a járdán közlekedhetnek. Ahol járda nincs, vagy azt lezárták, a gyalogosok az úttest szélén, annak legföljebb egy méter széles sávján — a szembejövő járműforgalom figyelemmel kísérése céljából lehetőleg a menetirányuk szerinti bafl oldalon — fokozott gondoskodással kötelesek haladni. AUTÓSZERELŐT, esztergályost, hegesztőt felvesz a Pécsi Fémipari Vállalat, HÜSNYUL felvásárlás 1-én, 2,5 kg-tól. Alkotmány utca 24 sz. alatt. — Pécsi Földművesszövetkezetnél. 39 700 000 darab volt a terv, s 36 436 000 darabot teljesítettek. Az égetési tervüket 92,5 százalékra teljesítették. Hogy az égetésben jobb eredményt értek el, mint a nyerstégla-készítésben — az annak köszönhető, hogy volt januárban jelentős nyitókészletük, amit égetni tudtak. Az első negyedben kiégettek 6 millió téglát a készletből, s teljesítették a tervet. A második negyedévben azonban a nyerstéglahiány gátolta a tervteljesítést. Gyártottak 9 millió magasított téglát, 425 000 B 30-as blokkot, amely több mint kétmillió kisméretű téglának felel meg, és 50 000 darab válaszfal-téglát. Az építőiparban kicsit idegenkednek a nagyméretű tégláktól, mert ez forradalmasítja az építkezéseket, s egészen új bérrendszereket kell kidolgozni a kőművesek számára is. A termelékenység 3,9 százalékkal nőtt a múlt évihez viszonyítva. Tizenöt százalékkal növelték a kemencék kihasználtságát. A selejt is kedvezően csökkent, arlnak ellenére, hogy a nagyméretű téglák készítésénél nagyobb az eshetőség a meghibásodásra. A nyers téglánál 0,8 százalékkal, az égetésnél pedig 0,3 százalékkal csökkentették a selejtet. Egy százalékkal azonban lemaradtak az önköit ség teljesítésében. A május— júniusi eredmények azonban azt mutatják, hogy ezt a lemaradást a következő negyedévben behozzák. Második féléves tervük nyerstéglából 48 300 000 db, égetett téglából 46 200 000 darab. * Építés és művészet PÉCSETT ÉS MEGYÉNKBEN igen nagyok az építőipar feladatai. Az utóbbi évtizedben egy teljesen új város épült fel Komlón, egy összefüggő, középületekkel is ellátott település Uj-Mecsekalján, felépült a Hőerőmű s a továbbiakban is az építkezések hasonló ütemére számíthatunk. Már ezért sem érdektelen az az időnként országosan is fellángoló vita, amely az építészet időszerű problémáit igyekszik tisztázni. Legutóbb Major Máté a Valóság 2. számában érintett építészeti problémákat, s Darvas József válaszolt erre a Kortárs 6. számában, bár a válasz lényegében csak Major Máté egyik tévedésére, az absztrakt irányzat túlbecsülésére és a művészeti problémák ezzel kapcsolatos idealista szemléletére világított rá. — Egyébként mindkét vitatkozó egyértelműen tudomásul veszi, magátólértetődően elfogadja azt a — Major Máté cikkében megjelenő, de másutt is meglehetősen általános — koncepciót, hogy az építészet — művészet. Ez a gondolat helyi jelentőségű vitákban is meg-megje- lenik. Úgy vélem, nem árt tisztázni, hogy valóban igaz-e vagy nem, mert szerintem építészeti problémáikról vitatkozni anélkül, hogy az építészet helyét az emberi tevékenységek között megállapítanánk, haszontalan, meddő időtöltés lenne. Az ember ugyanis rendkívül sokféle alkotó tevékenységet végezhet, s ennek a sokféle tevékenységnek csak egy szűkebb, sajátos jegyekkel elhatárolt csoportja nevezhető művészetnek. Egy cipő, ruha, vagy egy gépkocsi megtervezése, elkészítése is alkotó munka. A tudós kutatása, s kutatásai nyomán a tudományos ered mény összegezése is alkotó munka. Alkotó munka egy zenemű megkomponálása, egy Nyári szünet Szombaton megkezdték a nyá ri szünetet az Autóközlekedési Tanintézet oktatói és hallgatói. Háromhetes nyári szünet után augusztusban folytatják a tanfolyamot a jelenlegi hallgatók, sőt újabb hivatásos és „úrvezetői” gépkocsivezetői tanfolyamokat indítanak be. APPOWIPDETÉSEK Harmonium, erőshan- gú, 11 regiszteres, bérbeadó. Anna utca 10. Telefon: 35-30. ________ E ladó piaci álló tányé ros mérleg és kis be- főttes üvegek. Tiborcz utca 58 sz.____________ Kekamié, három fo- tőly kis asztallal, festett kombinált szoba, Jó állapotban eladó. — Telefon: 65-72. ________ E lcserélném Pécsett főútvonalon lévő egy szobából álló műhelyhelyiségemet budapesti egy szobáért vagy műhelyhelyiségért. — „Műhelyhelyiség” jeligére Sállal utcai hirdetőbe;_______________ T elevízió, rádió, magnó, mosógép javítás. Hohmartn, Aradi vértanúk útja 11; Telecast 43-38: Beköltözhető kettőszobás, összkomfortos vil laszerű családi ház, 700 négyszögöl összterület, lugasszőlö és gyümölcsös, buszmegállónál eladó. Kisebb balatoni villát beszámi tok. Engels út 83 sz. Pécs. Méhviasz olvasztást vállalok. — Sonkolyát küldheti postán. Telje sen új, 40 literes alu- mlniumfazék eladó vagy 30 literesre átcse rélhető. Hetényi Pécs, Táncsics utca 72 sz. Kertváros. Kis szoba, konyhás, vagy egyszobás lakásért kifogástalan állapotban lévő 125-ös Da- nuviát adnék. Ajánlatot „Megegyezünk’’ jel igére Sallai utcai hirdetőbe: Szabadrendelkezésfl — belvárosi főbérleti egy szobás, összkomfortot kp. keresek. — Szek- szárd. Hunyadi u. 3/a. Diplomás,_____________ 350-es IZS oldalkocsival sürgősen eladó. — Fürst Sándor u. 12, Csőgarnitúra, ágybetétek, vitrin, szekrények, ágyak, príma bú torok olcsón eladók. Soóky bútorüzletében, Zsolnay V. ü. 1 sz. Rizling szilváni, kiváló minőségű erős bor kapható. Balogh, Toldi Miklós út 6. I. em. 5. Telefon: 39-06. ________ M odern hálóberendezés. konyhaszekrény, toalett, szekrények, ágyak, sodronyok, vas ágyak, ágybetétek eladók. Molnár, Felső- Vámház u. 2 sz* Hálószobabútorok, — konyhabútorok, szék. fények, ágyak, tükörállványok, előszobafal, íróasztal, táskagramofon, rádió, gyermekágy, kedvezményes ár ban eladók. Soóky bú torüzletében, Zsolnay Vilmos u. l. Veszek, hagyatékot, sezlont. hármasszekrényt. sodronyokat, — matracokat, ágybetétet, vaságyakat, konyhabútort, reOramiékat, csőgamitúrát, párnázott székeket, fotelokat. Megyeri út 6 sz. Szabó.________________ O lcsó, konyhabútor, egyszemélyes rekamié hármasszekrény, — ágyak, asztalok, székek. kombináltszék- rény, televlzióasztal, íróasztal, éjjeliszekrények. hálószobabútor, szekrények, fürdőkádak eladók. Megyeri út 6 sz. Szabó. Kitűnő Singer varrógép, konyhakredenc, szekrények, kerékpár, eladó. József utca 42: Öröklakás azonnal beköltözhető 1 szoba, egy konyha és éléskamra és egy terasz- szak Cím: Pécs, Székely Bertalan u. 11 sz. Telefon: 15-50, 36 mellék. Ablakredőny minden méretben készen kapható. Rózsa Ferenc u. 2 sz. ((Alsómalom) Ablakredőny készítését, Illetve javítását vállalom. Sallai u. 39. Todenbier. Használt férfiruhát, ct pót, gumicsizmát, esőköpenyt, tisztiruhát veszek. Hetényi. Bem utca 20 szám üzletben. Hálóbútorok, konyhák. kombináltszekré- nyek, sodronybetétek, ágyak, könyvszekrény asztalok, rekamiék. fotelok, kombináltszo- bák, íróasztalok, székek, matracok, karnisok, kerti bútor, szekrények és más modem bútorok bőséges választékban Báránynál, Hal tér 1 sz. A mohácsi városi Tanács vb. Ipari műszaki csoportja több éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, vagy technikust keres műszaki vezetői beosztásba. Jelentkezni személyesen vagy írás ban, önéletrajzzal és erkölcsi bizonyítványnyal. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. KAlASZ képesítéssel, tíz éves gyakorlattal állást változtatnék — könyvelői, gondnoki, esetleg élelmezésvezetői munkakörbe. — „Könyvelő 40085” jeligére. Cim: Magyar Hirdető. Békéscsaba. Mosógépek szakszerű javítása (háznál te) — Rákóczi út fon: 26-48. 48. TeleKeresek egy nagyobb üres főbérleti vagy albérleti azonnal beköltözhető szobát. „Tinódi^ jeligére Sállal utcai hirdetőbe. szobor megformálása is de ez utóbbialkat már művészi tevékenységnek tekintjük — eltérő céljuk és módszereik miatt. HAVA SOROLJUK az építészetet? Legáltalánosabb feladata nyilvánvalóan az, hogy emberi használatra szánt épületeket hozzon létre, s ebben nem különbözik egyéb termelési technikai alkotó munkától. Van azonban speciális feladata is, amennyiben az építészet műalkotásokat hoz létre az épületekkel, s egyik másik speciális feladata is, ameny- nyiben több épület együttesével esztétikus városképet alakít ki. Műalkotások létrehozására meglehetősen ritkán van módja az építészetnek. Nyilván való ugyanis, hogy az építkezések túlnyomó tömegét kitevő lakás- és gyárépítés önálló művészi tartalmat hordozó alkotásra nem ad módot. Találkoztunk olyan törekvésekkel is, hogy az építész a funkciójától eltérő tartalmat próbált adnj üzemi épületeknek, csakhogy az ilyen törekvések egyrészt a gazdaságossági követelményeknek nem feleltek meg, másrészt mint művészi alkotások is csődöt mondtak. Marad a másik lehetőség: a városképalakítás. amely azonban már műfajilag is másfajta tevékenység, városépítészet. Ete- kintetben máris értek el szép eredményeket építészeink az új városok és városrészek kialakításában, mint azt megyénkben és városunkban Komló és Pécs új városrészei példázzák. Itt az épületek csoportosításával elérhető térhatás az építész kifejezőeszköze. Természetes azonban, hogy egész városok alkotására még a szocialista fejlődés igen gyors üte me mellett is ritkán van lehetőség. s így ez a fajta alkotótevékenység is többnyire terek, utcák kialakítására szorítkozik. Egész városok képének a kialakításába egyébként beleszólnak az esztétikai meggondolásoktól távol álló tényezők is. Pécs városképéhez például már hozzátartozik a Hőerőmű is, hatalmas, füstölgő kéményeivel, amelyek — esztétikai látványként — a város ipari jellegét hangsúlyozzák, nyilvánvalóan anélkül, hogy a hatalmas kémények megépítésére ilyen művészi megoldásból került volna sor. MINDEBBŐL az következik, hogy ha az építészetről csak mint művészeti ágról beszélünk, akkor két irányban is követhetünk el hibát. Ha ugya nis az építészet esik mint művészeti tevékenység kerül szóba, akkor a probléma leszűkül néhány középület kialakításakor szóbajöhető ilyen vagy Olyan művészi elképzelésre, ha viszont az egész építészetet tekintjük mindenestül művészetnek, akkor nemlétező funkciót : tulajdonítunk neki. Ilyen hibás alapról elindulva azután eljuthatunk odáig, hogy minden emberi alkotótevékeny- ] ség egyúttal művészet is — ! ami viszont végső fokon egyértelmű a művészetek létjogosultságának dekadens tagadásával. Más is következik azonban az „építészet = művészet” állításból. Az, hogy az építész művész lévén hivatott az emelendő épületek belső tartalmát is meghatározni, s nem csupán az eleve adott követelményekhez a lehetőségekhez képest leggazdaságosabb. legcélszerűbb és egyúttal esztétikus formát megkeresni. Csakhogy ez fából vaskarika, mert az építkezéseket mindig is más — gazdasági, technikai, kulturális, szociális — szükséglet diktálja és nem az építész alkotásvágya. i Szerintem rendkívül hasznosak az olyan viták, amelyekben az építészek azt vitatják, hogy a technika rohamos fejlődésével előtérbe került új építőanyagok és építési módszerek felhasználásával hogyan tehetnék gazdaságosabbá, gyor sabbá az építkezést, az adott célnak minél megfelelőbbé az épületeket. Nem haszontalan az a vita sem, amely az építészettel kapcsolatos esztétikai problémákat tángyal. De félrevezetőnek tartom az olyan álláspontot, amely az építészetet művészetnek tartva építkezéseink tervezésénél és kivitelezésénél csak esztétikai szempontokat hajlandó figyelembe venni, s lázadozva próbálkozik megszabadulni a meghatározott célok, a pénzügyi keretek, a szigorúan előírt követelmények „kötöttségeitől”, amelyek e felfogás szerint „gátolják a művész teljes kibontakozását”. CSAK ENNEK az alapvető kérdésnek a tisztázása után vá ük érthetővé, hogy miért helytelen építészeinknek az az álláspontja, ame y szerint a mai épületeknek (lakóházaknak, gyáraknak, középületeknek egyaránt) a modernséget, a mo dem ember életszemléletét, „a XX. század lényegét” kell kifejezniük. Azért helytelen, mert elvont ideákat tesznek építészeti élővé. Ilyen álláspontról aligha lehet messzebb jutni, mint Major Máté jut említett cikkében („Művészetünk helyzetéről” — Valóság 1962. 2.) amikor ezt írja: „ .. gyakran igen kielégítő lehet, ha az építészet többé- kevésbé szigorúan egzakt, racionális, absztrakt geometriáját, a festészet—szobrászat nem szigorú, nem egzakt, nem racionális absztrakciója oldja, tagolja, élénkíti, gazdagítja.” Ezzel az építőművészetet az épü letek díszítőművészetére redukálja ennek a díszítőművészetnek a követendő irányát pedig az absztrakt irányzatban jelöli meg. _ Csakhogy arra már a régi görögök is rájöttek, hogy az építészet mértani formáit, a rideg négyzeteket, téglalapokat és háromszögeket leginkább a természet, az emebri test változékony formái oldják, élénkítik, s nem másfajta mértani formák. AZ ÉPÍTÉSZET — mint térhatásokkal dolgozó alkotóművészet — szerintem spekulatív úton aligha jut el a mai ember érzés- és gondolatvilágának kifejezéséig. Viszont ha arra törekszik, hogy a me em bérének sokféle igényét a fejlett technika adta eszközök felhasználásával minél inkább kielégítse, akkor az eredmény előzetes esztétikai spekulációk nélkül is az lesz, hogy épületeink valóban modemek lesznek és igényeiket kielégítve érzéseinket és gondolatainkat is a leghívebben fejezik ki. Bár ellentmondásosnak hangzik, úgy áll a dolog, hogy építészeink akkor válnak igazán művészekké, ha alkotó tevékenységüket szervesen beleillesztik a sok más emberi alkotó tevékenység közé, ha feladataiknak elsősorban a gazdasági és technikai komponenseit igyekszenek megoldani. Ha ez sikerül, épületeink nemcsak célszerűek, jók és gazdaságosak, hanem egyúttal esztétikai mértékkel mérve szépek is lesznek. Mészáros Ferenc Áramszünet Áramszünet lesz 31-én, augusztus l-től 4-ig 7-töl 16 óráig csoportos karbantartás miatt az alábbi területen:- A- u. Bólyai u. Eg- ressy u. Galamb, Gárdonyi, Gyula, Erdély, Bszakme°ver-dűln Hon véd tér. Kertváros u., Makarenkő u., Málomi út. Nyárfa u„ Pannónia u., Rózsa u., Szilva u., Táncsics M. u. Tolsztoj utcákban. A pécsi járási rendőrkapitányság felhívja a közlekedési és szál iításd vállalatok figyelmét, hogy találtak 1960. őszén nagyméretű pótkereket, amelyet Igazolt tulajdonosa < járási rendőrkapitányság, Pécs, Kilián György u. 3. rí., em. 82. számú helyiségében átvehető. '7>&lőzhliez iiae-freke-t MÉH-tői vásároljon, olcsó áron! L