Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-31 / 177. szám
1962. JÚLIUS 31. "to nm A 3 Építőmunkások 3 kongresszusi munkaversenyben Beszélgetés Felvégi Ferenc elvtárssal, a Baranya megyei Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottságának titkárával A Baranya megyei Épitőipa- Vállalat dolgozol az elsők izött kapcsolódtak be az tSZMP VIII. kongresszusá- ak tiszteletére indult szocia- sta munkaversenybe. Számos •ép felajánlásukat és eredme- yüket ismertettük már eddig a nyilvánosság előtt. Most ílkerestük Felvégi Ferenc Ívtársat, a vállalat szakszerezeti bizottságának titkárát, ogy részletesebb tájékoztatást érjünk az építőmunkások ongresszusi munka versenyéül. — Milyen célkitűzések jellemzik a kongresszusi versenyben résztvevő brigádok vállalásait? — Mielőtt erre válaszolnék, zeretném elmondani, hogy a zocialista brigádok régebbi allalásait alaposan megvitatok, mivel azok elég sablono- ak voltak, s csak általában ;n arozták meg a tennivalóit és emiatt értékelni sem ehetett megfelelően. Ezután a irigádvezetők olyan határoza- ot hoztak, hogy megváltoztat- ák a munkaverseny admmiszt álását és a vállalások irályát is. Az éves vállaláson beül, amely nagyvonalakban ha- ározza meg a feladataikat, •észvállalásokat tesznek az nőttük álló termelési íelada- okra és azt a brigádnaplóban s rögzítik. — A kongresszusi munkaver- senyt nagyban elősegítette a izocialista brigádvezetők első jrszágos tanácskozása, amelyen vállalatunktól két küldött vett részt. A tanácskozás után a vál lalat összes brigádvezetője előtt számoltak be a küldöttek, 3 ezután a brigádok beszélték meg tennivalójukat a kongresszusi versennyel kapcsolatban. Ez ideig 83 brigád tett vállalást 1393 fővel. De érdekes, hogy a május elsejei ünnep előtt, külön felajánlásokat is tettek, mint a kongresszusi verseny szerves része, s ebben a szakaszban 180 brigád körülbelül 2500 fővel tett felajánlást. — A brigádok vállalása a kongresszusi versenyben elsősorban a termelés gazdaságosságára irányul. Ezen belül a termelés növelése, a határidők lerövidítése, az anyagtakarékosság, a minőség megjavítása, a munkafegyelem megszilárdítása, a szakmai és politikai ismeretek bővítése, a társadalmi munka és ehhez hasonlóak. — Talán egy-két konkrét példát a brigádok életéből, a vállalásaikról, ha megemlítene. — Rengeteg jő példa van. Kiemelkedő Pöppl Gáspár 64 fős komplex brigádja, akik a porcelángyári építkezésnél dől goznak. A brigád versenyvállalása, hogy szeptember 30-a helyett szeptember 15-én befejezik a munkát. A jó és minőségileg kifogástalan munkájuk mellett jelentős társadalmi munkát is végeznek. Például elvállalták, hogy a lánycsóki altalános iskola építkezésénél — amelyet a községi tanács építtet — összesen 500 kőműves-óra társadalmi munkát végeznek. Ezt a munkát a szabad szombatokon és a vasárnapi napokon végzik el. — Megemlíthető még az ugyancsak komplex brigádként dolgozó Balázs József kollektívája, amely vállalta, hogy a szigetvári tanácsi lakóházat július elsejére tető alá hozza, ugyancsak vállalták, hogy a konzervgyár részére készülő 12 lakásos házat október végére átadják, annak ellenére, hogy a munkálatokat egyhónapos késéssel kezdhették meg. A brigád tagjai a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy a gépek állásidejét a minimálisra csökkentik, megtakarítást érnek el az anyagfelhasználásban és az esős időket felhasználják szakmai és politikai képzettségük emelésére. Ezek csak kiragadott példák» ugyanígy lehetne akármelyik kollektíva életéből ugyanennyit vagy még többet elmondani. — Köztudomásúan az építőiparban igen sok a fiatal szakmunkás, a fiatalok részt vesznek-e a kongresszusi munkaversenyben? — Éppen a közelmúltban tar lőttünk egy értekezletet az ifjúsági brigádok vezetői részére, ahol megtárgyaltuk az ifjúsági brigádok feladatait a munkaversenyben. Részükről igen konkrét vállalások születtek a VIII. kongresszus tiszteletére. Kitűnik például a TMK műhelyben dolgozó Puchler Re zső brigádjának a felajánlása, akik a korábbi gépműhelyben dolgozó hét esztergályos munkáját az új TMK-üzem egyesítése folytán öten végzik el. Ez a brigád védnökséget vállalt a szerszámgépek felett, biztosítják a gépek előírás szerinti állapotát és karbantartását és szabad kapacitás esetén a gyorsan kopó alkatrészeket előre legyártják. Sipos Lajos kőműves ifjúsági brigádja azt vállalta, hogy a MÉK építkezésnél a földszinti és az emeleti falakat egy héttel a határidő előtt elkészítik s így a szakipari részleg is hamarabb tud majd kezdeni. — A Puchler brigád tagjai példamutatóak a tanulás területén is; a brigád valameny- nyi tagja részt vesz a szakmai továbbképzéseken, sőt tűiben beiratkoztak az építőipari technikumba, s főiskolára is jelentkeztek. Az ifjúsági brigádok vezetői határozatot hoztak, hogy a Vili. kongresszus tiszteletére védnökséget vállalnak az egyetemi városrész építkezése fölött és a nyár folyamán ott dolgozó egyetemista fiatalokkal eredményes és jó kapcsolatot teremtenek. — Milyen új hajtásai vannak a kongresszusi versenynek? — A legjelentősebb az, hogy a versenyben nemcsak a brigádok vesznek részt, vagyis nemcsak egy-egy brigádra terjed ki a verseny a szocialista címért, hanem egész építésvezetőségek, munkahelyek küzdenek azért. Elsőnek a porcelángyári építésvezetőség határozta el, hogy küzd a szocialista építésvezetőség címért. Felhívásuk nyomán az egyetemi városrész építésvezetősége is csatlakozott e versenyhez. Az egyetemi városrésznél az építők vállalásai részfeladatokra lettek bontva, például a főiskolai építkezést augusztus 31-e helyett az alkotmány ünnepére befejezik. Persze nem csupán határidők szerepel nek a vállalkozásokban, ha nem jelentős anyagmegtakarítások is. — Végezetül a kongresszusi munkaverseny nyilvánosságának biztosításáról, a népszerűsítéséről szeretnénk hal lani, valamint arról, hogy a műszakiak milyen segítséget nyújtanak a brigádoknak? — A választ a kérdés második felénél kezdem. Az építésvezetőségek műszaki dolgozód vállalták a szocialista brigádok patronálását és rendszeresen részt vesznek a brigádok értekezletein is. Elsősorban műszaki admindszitratív segítséget nyújtanak a kollektíváknak vállalásuk sikeres teljesítéséhez. Például minden tervszerinti munkára a műszakiak egyösszegű munkautalványt adnak ki. A versenyben résztvevő brigádok népszerűsítésére továbbra is nagy gondot fordítunk. A vállalat havonta megjelenő üzemi híradójában ismertetjük a kongresszusi verseny újabb és újabb eredményeit. A legjobb brigádok pénz jutalomban részesülnek, szakmánként versenyzászlót adunk az első helyezetteknek. — Feladatunknak továbbra is azt tartjuk, hogy a munkaverseny, vállalatunk általános célkitűzéseit segítse elő. A brigádok ezt meg is értik, s a jelenlegi időszakban arra törekednek, hogy a III. negyedéves lakásátadási tervünket teljesí- i tení tudjuk, sőt a terven felül 40 lakást szeretnénk átadni — fejezte be nyilatkozatát Felvégi Ferenc elvtárs. (G. I.) A VIII. VIT ünnepélyes meg nyitása Helsinkiben az olimpi ai stadionban. Telefoto — MTI külföldi képszolgálat. Kínai és szlovén bili termesztésével kísérletezik egy siklósi ísz-lag Űj szénaszárítási eljárás — Reszelt sütőtök a baromfiaknak Sok és komoly gondot okoz az állattenyésztőknek, hogy a takarmány összeállításánál milyen módon biztosítson elegendő fehérjét. Keszthelyi Zsigmond, a siklósi termelő- szövetkezet baromfitenyésztője már évek óta vizsgálja, melyik növény biztosít több fehérjét. Az erfurti kiállításról sikerült 20 szem lóbabot. 20 szem kínai takarmánybabot és 5 deka szlovéniai takarmánybabhoz jutnia. A drapp színű, fekete harántcsíkú, tarkabab nagyságú lóbab lényegesen ma gasabb fehérjetartalmú a nálunk közismert takarmánybor- sónál. Holdamként 20—25 mázsa termést ad, és betakarítása teljesen gépesíthető. A 20 szem lóbabból 14 kelt ki, amelynek termését isimét elveti Keszthelyi Zsigmond. Legalább egy fél holdra elegendő vetőmagot szeretne előállítani. Sajnos, a kínai bab nem volt csíraképes, nem kelt ki. A szlovéniai tarkabab azonban nagyon szépen fejlődik, s előreláthatólag 8— 10 kiló vetőmagot biztosít. Ha a kísérlet beválik, komoly fehérjetöbblethez juthatna az állattenyésztés. Munkahelyén, a terehegyi kacsatelepen a tsz által biztosított kísérleti parcellán uri- tököt nevelget. A sütőtök ugyanis igen magas karotin- tartalmú, és előnye a sárgarépával szemben, hogy olcsóbb, könnyen, biztonságosabban tárolható télire. A termésből az idén kísérletképpen szarvas marháknak adnak sütőtököt, de a baromfiak egy része is Több gondot fordítsanak és a taiajmunkára a a csillésre, behordásra termelőszövetkezetek Izgalmasak mostanában a jelentések. Izgalmasak, mert a számok mögött emberek, terméseredmények, kitartó, nem egyszer hősies munka van. Itt van például az aratás. A gépállomása kombájnok, aratógépek és rendrearatók ed dig 46 345 hold gabonát arattak le. A kombájnok 21 566 (a tervük 44 250 hold volt, de sajnos 34 kombájnt nem kaptak meg és ők 320 holddal tervezve darabonként erre is számítottak) az aratógépek pedig a 22 800 hold tervvel szemben 18 886, míg a rendrearatók 5093 holdat arattak le. Szerdán-csütör tökön befejeződik az aratás Ez a vélemény alakult ki a gépállomások megyei igazgatóságán. És ehhez különösen hoz zájárultak az olyan kitűnő kombájnosok, aratógépvezetők, mint akikről szó lesz. Folk József és Juhos Szilveszter, a bólyi gépállomás kom- bájnosad SZ K 3-as kombájnjukkal július 30-ig, a tervezett 320 hold helyett 573 holdról 933 tonna gabonát takarítottak be. Idén legjoljbb eredményt — ez eddig a legjobb megyei eredmény is — július 19-én n babarci termelőszövetkezetben érték ed, ahol egy nap alatt 54 hold San Pastore búzát arattak le és 776 mázsát csépeltek el. A második helyen Zombo- ri Béla ócsárdi kombájrios áll 561 holdas aratási és 774 tonna csépiési teljesítménnyel, míg a harmadik helyet Mayer Lajos, ugyancsak ócsárdi kom- bájnos foglalja el 490 hold le- aratásával és 628 tonna elcsép lésével. A kévekötőaratógépesek között Simonits György szigetvári gépállomási dolgozó vezet 353 holddal. A mélyszántás és a tarlóhántás még mindig nem kielégítő Ezt mutatják a tények is. A gépállomásnak 46 345 holdat arattak le összesen és ezzel szemben 4470 holdon végeztek nyári mélyszántást és 10 754 holdon tárcsázást. Ez bizony nem mutatja annak a helyes elvnek a megvalósulását, mely szerint akkor végeznek jó mun kát a termelőszövetkezetek, ha aratás után azonnal lezárják a tarlót. Ez a szám azt is mutatja: többet kell foglalkozni a tarlóhántással a nyári mélyszántással a tsz-ekben is, gépállomásokon is. Jelenleg 293 gépállomási traktor vesz részt a talajmunkákban. Ténylegesen a gépállomási traktorok 90—95 százaléka dolgozik, a hiba az, hogy csak egy műszakban. Legalábbis a gépek zöme. Mindössze 65 gép dolgozik két műszakban. A gépállomások képtelenek két műszakban dolgoztatni a gépek többségét, hisz emberhiány- r.yal küzdenek. Mintegy 250 —300 emberük hiányzik ahhoz, hogy a traktorokat rendesen üzemeltetni tudják. Ezért most a gépállomások megyei igazgatósága a megyei tanáccsal együtt felkeresi a termelőszövetkezeteket: adjanak traktorosokat a termelő- szövetkezetek. A gépállomások rövid időin belül kiképzik ezeket az embereket, akik később úgyis majd termelőszövetkezeti traktorosként dolgoznak majd. Azok a termelőszövetkezetek járnak el helyesen, amelyek minél több embert küldenek tanfolyamra, mert így nemcsak a gépállomá si gépiek üzemeltetésében segítenek, hanem segítenek maguknak is. így valóban minden talpalatnyi földet felszánt hatnak. 365-ből 79 Ez nem kivonási piélda, hanem annyit jelent: a 365 gépállomási cséplőgépből július 30-ig 79 csépelt a megye tér" melőszövetkezeteiben. Még itt- ott van aratni való ez igaz. De az is igaz, hogy már a zömén túlvagyunk. Éppen ezért helyes lenne, ha minél több csép lőgép üzemelne már. Minden termelőszövetkezetben azt mondják: augusztus 20-ra végeznek a csépléssel. Ha ilyen lassan indulnak be a gépek, akkor bizony nehezen lesz ebből valami. A cséplőgépek munkáját segítik majd a kombájnok is Aratás után a gépállomások ott, ahol erre szükség lesz, beállítják a kombájnokat is. Ezek keresztekből csépelik majd a gabonát. Termelőszövetkezeteink eddig jól megbirkóztak a feladatokkal. Elvégezték a növényápolást, lassan befejezik az aratást, de itt van nyakukon a borsó, az aprómag, a ga- bonacséplés, a silózás, a tarlóhántás, a nyári mélyszántás. Ezekre a munkákra a gépállomásiak felkészültek kivéve az emberhiányt, amit a termelőszövetkezetekkel közösen kell megoldaniok. Tizenöt átminősített kombájnnal és ötvennégy cséplőgéppel csépelik jelenleg a borsót. Most kaptak újabb 20 dörzsfelszere- lést a kombájnokhoz így az eredetileg tervezett 41 helyett 61 SZK 3-as és negyvenhárom aprómagcséplő csépeli majd az aprómagot, a jövő héten a bólyi Kossuth Termelőszövetkezetben silózási bemutatót tartanak a gépállomásiak. — Egyszóval ők felkészültek, de munkájuk nem lesz eredményes, ha a termelőszövetkeze tek nem biztosítják időben a cséplés, a tarlóhántás, a silózás feltételeit. A tények azt mutatják, hogy a termelőszövetkezetek többet tehetnének a cséplésért is, a tarlóhántá sért is. Most még úgy érzik ! sok helyen ráérnek: pedig az I idő nagyon gyorsan halad. — I Gyorsabban, mint gondolnák. reszelt tököt kap. A baromfiak másik része csak fele arányban kap az úritökből, míg kontrollként a baromfiak harmadik csoportját a hagyományos takarmánnyal etetik. Hä a kísérlet eredményes lesz. nagy területen termeszt majd a közös gazdaság ebből a tökféléből. Keszthelyi Zsigmond már hatodik éve próbálkozik újfajta szénaszárítási móddal, vizsgálja a széna fehérje- és ka- rotintartalmának alakulását. Legutóbb 50—60 Celsius fokon 1 óra alatt szárította meg a zsenge lucernát, amely azonnal tárolható. Míg a hagyományos módon szárított luce-- nában kilónként csak 45—50 milligramm karotin van. addig a meleglevegőn gyorsan szárított széna, 120—140 milligramm karotintartalmú. — Ezenkívül a fehérjetartalma 's jóval magasabb a szokványosnál. A részleteket még nem árulja el, hiszen egy kísérlet még vissza van. Ha ez is sikerül, akkor a jövő években már ezzel a módszerrel száríthatják a lucernát a termelőszövetkezetekben is. Zalai fiatalok Pécsed A Zalaegerszegi Ruhagyár ipari tanulói 3 napos Dél-dunántúli kirándulásuk során _tegnap este Pécsre ér- kezteli? A mai napon megtekintik Pécs nevezetességeit, majd látogatást tesznek Siklóson, Harkányban és Komlón. Megyénkből a Balaton mellé utaznak, majd visszatérnek Zalaegerszegre. Úln k ndították a K*b hegyi elevfzió dó öerenriezései a híradástechnikai ipar ág legújabb, korszerű termékét, a 20 kilowattos televízió-adót. Hétfőn délután már „hült helye” volt a berendezésnek. Az adót egysegeire, részeire szétszedve, szakszerűen csomagolva tíz teherautóval útnak indították a helyszínre, a Kab hegy re. Az adó felszerelését az autókaraván megérkező- í után azonnal megkezdik \ Kab hegyi televízió-ad ír* hatóan augusztus 20-án. kezdi meg első kísérleti adását.