Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-22 / 170. szám

r 1982. JÚLIUS 22.

RMS

7

Felforgatják a ▼árost

A Bem utca és környéke

Ezeréves

Kunmadaras

' Ä Nagykunság ősi településén, az ezeréves Kunmadarason szombaton ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg a csaknem tízezer lakosú község fel- szabadulás utáni fejlődéséről.

A századik csuklós autóbusz

' A fővárosi autóbuszüzem főműhelye szombaton délelőtt átadta a forgalomnak a századik csuklós autóbuszt.

Vízhálózat-fejlesztés

Szigetváron

Szigetváron öt év alatt 5 millió 913 ezer forintot fordítanak községfejlesztésre. 6750 négyzetméter szilárd burkolatú járdát építenek, 200 méterrel bővítik a villanyhálózatot és sor kerül a toponári árok csatornázására, valamint befedésére. Jelentősen fejlesztik a vízhálózatot 676 ezer forintos beruházással A lakásgazdálkodásra, vagyis a felújításokra pedig 673 ezer forint összeget szántak. Legnagyobb beruházással, 3 millió 125 ezer forintos költséggel megépítik a 250 férőhelyes modern, szélesvásznú filmszínházat, amelynek átadását jövőre tervezik. A mozifelszerelés beszerzéséhez 600 ezer forinttal a Moziüzemi Vállalat is hozzájárul.

Az idén egymillió kedvezményes tüzelőanyag-utalvány állt a bérből és fizetésből élő dolgozók rendelkezésére. Ebből a tavalyi 170 ezer helyett 230 ezret kaptak a nyugdíjasok.

Július 20-ig 670 ezer utalványt váltottak be az országban, hatvanezerrel többet, mint a múlt év hasonló időpontjában.

A TŰK ER Vállalat vezetői elmondták: tudnak arról, hogy időnként torlódás keletkezik

Mintája volt az összehangolt munkának, gyorsaságnak. Látszólag elképesztő zűrzavar fogadta a piacról jövő menő tömeget. Viháncoló gyermekhad ugra-bugrál az egymást keresztező árkok felett-a Széchenyi téren. „A bokádat ütöm el te, ha mégegyszer. de a hangjában több a féltő aggodalom. mint a fenyegetés

Túl vagyunk rajta, mulathatunk rajta. És mit találtak? A sokat emlegetett arannyal teli bögre most sem került elő, azonban sok érdekesség a város múltjára vonatkozólag és új problémák is vetődtek feL

Római út a Bem utcában

Megszoktuk már, hogy a Széchenyi tér — Bem utcán záporvizek sárga iszapáradata rohant alá a csatorna megépítése előtt és azt képzeltük, mindig így is volt. Ez most megdőlt. Ez az útvonal domb éle és lepusztuló, nem feltöl- téses terület. így a múlt századok alkotásai aránylag sekély mélységiből kerülitek ki. A 30-as számú buszmegállónál a Jókai tér előtt és a Bem utca kezdetén alig 140 cm mélységben az eredeti Pannon homok volt látható. Ebbe a homokba fúrták valaha a Széchenyi teret s a környező l\ázakat ke- resztül-kasul járó hatalmas pincelabirintust.

Délfelé haladva a Széchenyi téren fél méter, a Bem utcán végig 50—100 cm. között váltakozó mélységiben hatalmas kőlapokból épült utca köveit

az utalványokat beváltó ki- rendeltségeknél, ismeretesek azok a panaszok is, amelyekben szóváteszik az esetleg 6-8 hetes szállítási határidőt.

A tapasztalatok szerint egyes helyeken már a beváltási határidő lejárta előtt megkezdik a tüzelőrészletek levonását. Ez szabálytalan. A SZOT és a belkereskedelmi miniszter együttes utasítása szerint csak a beváltási határidőt követő bérfizetésnél szabad a levonást megkezdeni.

dobták ki Elég gondot és nagy erőfeszítést követelt a lapok széttörése, kiemelése. Volt köz tűk mázsás de egy ennél is nagyobb. A probléma, hogy ez az út római-e vagy középkori, esetleg mind a kettő. Több leletből rómaira lehet következtetni.

Nem tettyei kőből épült a városfal

A 16. számú ház előtt római jellegű falrészt, a halcsarnok előtt, tehát a Szigeti-kapun kívül 8 m. hosszú forróhabarcs technikával készült falat lehetett látni, alig féknéter mélységben. Ezek jól egyeznek _ a Teréz utca 9. számú ház előtt talált terazzo padlózattal, mely kétségtelenül római és alig egy méter mélységben van az utca szint alatt A Rákóczi úton, a 39-es számú háztól a Jókai utcáig és még ezen túl is szintén aránylag sekély mélységben vágták át a már régebben is ismert római épületek falait- A Citrom utca torkolatánál ke resztbevágták a középkori városfalat, a Szigeti-kapu torony falát és kaszárnyáját hosszában szedtek föl a gázosok. Ez mégsem volt olyan fárasztó, mint az imént említett római falaknak a lemetszése.

Vörös Mártonnak lapunkban nemrég megjelent cikke helyesen állapítja meg, hogy ne vigyünk be a kőztudatba eléggé meg nem alapozott állításokat városunk múltjából. Erre gondolva legyén szabad felhívni a figyelmet arra a na gyón elterjedt és makacs állításra, hogy a városfalat a Tettye fölötti kékkőből építették és a fennsík ennek a kőbányának az udvara. A Tety- tye fensík egészében a forrás mésztufájából van felépítve, a városfal s tegyük hozzá a vár és a középkori épületek túlnyomó része első tekintetre láthatóan márgából készült.

Török vízvezeték

Érdekes lelet a Lóránt palota előtti török vízvezetékcső. Török téglák háromszögébe ágyazva piros agyagcső került ki több méter hosszan a Munkácsy Mihály utca felé haladó irányba. Tehát ez az utca a török időkben is már beépített volt, mint azt az első telekfelvétel is igazolja.

Röviden meg kell említeni a Jókai téren talált vízvezető csatornát. A vízműveknek állt útjában és nagy kár ugyan, de szétrombolták, mielőtt a régészek célját, építésének idejét és módját megállapíthatták volna. A presszó előtt az építmény jura homokkő darabjai hevernek. Egyiket másikat kalcitréteg fedi, tehát vízvezeték volt. Török eredetére mutat, hogy a köveket jól- láthatóan fogazott szekercével idomították. Mindenképpen egyetlen a maga nemében, és nagy kár. hogy föltáratlan maradt.

Külön tanulmányt kell szentelni a vízvezetékek korának tisztázására. Itt csak megemlítjük, hogy a Déryné utca és Megye utca sarkán földszínre került vízvezeték csoportot, mely több szintben háromféle csővezetéket mutatott meg. A Flórián téren is kettő található, a harmadik a Bástya utcában, amely újabbkori, de jelentős nagyságú csatolna volt

Leprakórház ?

A Kossuth Lajos utca is sok rejtelmet tartogat Köztük talán legérdekesebb a 27. számú ház padlószintje alatt feltűnt 80 cm vastag falnégyszögnek a sarka. A falak az utca vonalához 30, illetve <50 fokra hajlanak. A bejárati ajtó alatt forróhabarcs technikával készült falat fúrtak át. Semmiképpen sem mutat középkori építkezésre. A Lyceum templomot a múzeum tudta és engedélye nélkül megásták és ott leprakórházat véltek felfedezni a városfalon belül! Ezt á kriptát még a század elején a tanítóképzősök találták meg az udvar felől és Szőnyi Ottó Pécsnek legjobb ismerője látta és leírta.

Végül a Zsolnay Vilmos utcára is vessünk egy pillantást. A Halász utca torkolata, környékén középkori fal és körülötte igen sok római peremes tégla volt látható, az 51. számú ház udvarán ilyenekkel veszik körül a virág- kruppokat. A 3. számú ház előtt pedig karcsú, fehérmészkőből készült oszloptöredéket dobtak ki.

Legérdekesebb mégis a Szigeti kapu környéke, melyről azonban később fogunk írni.

Somogyi Géza

é70 ezer tüzelőutalványt váltottak be

Hatvanezerrel többet, mint tavaly ilyenkor

Munka után az építőtáborokban

A Bikali Állami Gazdaságban száznegyven budapesti közép* iskolás lány dolgozik az önkéntes ifjúsági táborban, amely Hámán Kató nevéty viseli. A lányok a gazdaság földjein dől goznak, de a tábor körül is rendezik a terepet.

Salomváy Erzsébet, Mannhe im Anikó, Harsányi Judit és Pinker Ilona a habard önkéntes ifjúsági építőtábor lakói, az első hét élményeiről számolnak be az otthoniaknak » levélben

A FEGYVEREK KOVÁCSA

EGY KÉTCSÖVŰ vadászpuska tusát cserélte ki vadonatújra. amikor meglátogattam a Rákóczi utcai kis műhelyébe!.

— Az én kedves profesz- szorom puskája, Kerpel-Froni- us Ödön igazgató úré. Mára Ígértem, hogy meg lesz, hát kész is van — mondja és mutatja a szép fegyvert az őszhajú mester, Kiss Mihály puskaműves és fegyverkovács.

Hosszasan beszélgetünk szak májáról, arról az időről, amikor még nem is volt olyan 'ritka mesterség az övé.

— Egy könyv is kevés volna ahhoz, amit én el tudnék mondani. Az apám. de még az tL'^üpám is »rokon” szakmában volt mester. Patkoló és kocsikovácsok voltak, az apám kimondottan gyógykovács is Volt. Jártak hozzá még a Nagy várad környéki falvakból is. Akkoriban ugye nemigerí volt még személyautó, a városban is fiákerek jártak. A század első éveiben jelent meg Váradon az első autó, valami Sztratovszky kereskedőé. Persze olyan gyorsan nem tudott menni, hogy mi gyerekek utol ne értük volna.

Jót derülünk az első nagyváradi autó históriáján, amelyet gyakran a gyerekek toltak meg a főutcán, s aztán szaladtak mellette csoportosan, mint a katonazenekar mellett. A kis Misi gyereket végül is fogta az édesapja és elvezette Ladányi József puskaműveshez és leszerződtette négy esztendőre, hogy kitanulja a puskaműves és fegyverkovács mesterséget. Ez pontosan ötven esztendeje volt, 1912-ben.

— Tizenhatban szabadultam, két hónappal a szerződés lejárta előtt, mert ’ vittek katonának. A mesterem, meg a segéd tizenötben bevonultak. — Egyedül dolgoztam, mint öreginas. a mester felesége meg a kasszában ült. Sok munka akadt, mindent egyedül csináltam. Rengeteg embernek volt akkoriban puskája, az engedély, meg a nyilvántartás nullát ért. 1914-ben jött egy erősebb hangú császári rendelet, hogy csak engedéllyel szabad fegyvert tartani, de az is csak .rózsavíz” volt. A műhelynek nagy vevőköre volt, a bihari dzsentrik, tiszapistáék, — pardon, — gróf Tisza István kegyelmes úrék és társaik.

— A miniszterelnöknek is javította talán a fegyverét?

— Nem is egyszer. Sose felejtem el. a mesterem már a fronton volt, úgy tizenöt végén lehetett. Megáll az üzlet előtt Tisza István bricskája és maga a kegyelmes űr lép be az ajtón. A kocsisa hozta utána a vadászfegyverét. Jó Mauser fegyver volt, golyós vadász- puska céltávcsövei. Magas, erős ember volt a kegyelmes és kicsit nagyot hallott, éppen ezért erősebben is beszélt mint mások. Előző napon a bricskán ülve cserkészett őzbakra, a lovak megugrottak és a távcső letörött. Egyenest a pulthoz jött.

— Ki fogja ezt megcsinálni? — kérdezte hangosan.

— Én — feleltem neki ugyan csak jó hangosan— Te, értsz ehhez? — kérdezte megint, mire én bólintottam, hogy értek.

— Holnapra meglegyen — mondta és sarkonfordult, elment. A mesterem felesége a kasszában remegett és sokáig korholt utána, hogy miért nem kegyelmes úrnak szólítottam és hogy halkabban kell a kegyelmes urakkal beszélni. Más nap küldte a jószágkarmányzó a kocsit és kivittem a birtokra belőni a fegyvert. Az öccse, gróf Tisza Kálmán vette át tőlem a puskát, a jószágkormányzó meg fizette a számlát, ami legalább tízszerese volt a rendes árnak. Volt nekik miből kifizetni.

MINDEN KIS EPIZÓD egy

külön téma lehetne, amit a mester felidéz a régi nagyváradi éveiből. Érdeklődőm tőle, hogy Ady Endrét ismerte-e, látta-e Váradon?

— Gyakran láttam Ady End rét a városban, amikor barátaival jött-ment. Igen társaság szerető ember volt. írók, újságíróik és színészek a „Fekete Sas” vendéglőbe jártak. Igen nagy vendéglő volt, három utcára nyílt, volt ott kávéház, étterem, szálloda minden ami csak kellett. Mi, iparoslegények a Szent János utcai „Kis Pipába”, meg a „Kék fiacskába” jártunk. Egyszer Ady is bejött egyedül a Kis Pipába és oda ült az asztalunkhoz.

— Volt még egy találkozásom Ady Endrévé] — mondja

az öreg mester. — A váradi rendőrkapitány puskáját, javítottam és elvittem neki a hivatalába. Azt mondja nekem a kapitány, Jánossy Gyulának hívták, várjak egy pillanatra, amíg megvizsgálja a puskát. A szobában többen voltak, köztük Ady Endre is. A rendőr vezetőkkel vitatkozott valami újságcikken, amit Adv irt. — Valami nem tetszett a kapitánynak ...

— Hogy került Pécsre? — kérdezem a mestertől.

— Ennek megint egy hosszú története van. Elvittek tizenhatban engem is katonának. A 34. tábori tüzérezred másod- osztályú fegyvermestere lettem. Galicia, Olaszország, majd Románia volt az útirányom. s végül a háború után ide kerültem. A tanítómesteremnek itt Pécsett is volt egy üzlete az akkori Király utcában, az irányított ide engem. Sose felejtem el, 1922. január 30-án jöttem, egy szombati napon. Huszonnégy éves legény ember voltam, s itt ragadtam, mert ezen a szép Mecseken nekem is „nyílott egy virág”.

A pécsi történetek következnek ezután.

—■_ Volt egy igen kriminális vevőm — mondja — dr, Búza Kiss Gyula katonai ügyész. Életemben nem értem olyat: öt évig csináltam neki a puskáját. Csak akkor engedte csinálni, amikor ő is ott volt. Leült mellém, és nézte, amikor elment, akkor be kellett zárni a szekrénybe. Mondom öt évig javítottam.

— De érdekes volt az esetem a Littke pezsgőgyárossal is. Annak öt fajta puskája volt — belga, holland, angol, német és osztrák — mindegyikből kettő. Egyszer bejön hozzám és kérdi, hogyan lehet a puskáját elküldeni Londonba. Mondom neki, hogy postáh, s aztán később kérdem tőle, hogy miért? Mondja, hogy eltört egy rugója az angol puskájának. Megcsináltam neki. Jó „vastag” számlát írtam a londoni gyáros se csinálta volna olcsóbban.

SOK-SOK kis epizód kerekedik még, Frommer Gusztáv fegyvergyárostól gróf Be- nyovszky főispánig, az egyszerű erdőkerülők élményeitől a vadásztörténeteikig. Végül a szokásos kérdést mondom Kiss Mihálynak:

— Van-e utánpótlás a mesterségben?

Az bizony nincs kedves szerkesztő uram. Akik az én tanítványaim voltak, azok se gye rekek már. Én összesen hét fiút tanítottam ki a mesterségre és a lányomat. Egyikmásik most is a szakmában dolgozik, fegyvermesterek a katonaságnál, némelyik meg felcserélte a szakmáját másikra. Ez a baj. De talán még nem késő. A múltkoriban beszélgettünk a vállalat igazgatójával és szóba került, hogy két érettségizett fiatalember jön ide kitanulni a puskaműves mesterséget. Jó lenne, ha jönnének, mert az én időm lassan lejár.

Gazdagh Istvánt

*

»