Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-21 / 169. szám

NAPLÓ 1062. JÚLIUS 2L Négy halálos baleset Régen volt már olyan hét, hogy a közlekedési rendőr­ségnek négy nap alatt négy halálos közúti balesettel kel­lett foglalkoznia. Kedden este Lőcsei Antal motorkerékpáron vitte pót­utasként Palkó Gáspár hida­si lakost a 6-os országúton. A bonyhádi kanyarnál Paflkó vette át a vezetést, aki még nem szerezte meg a jármű­vezetői igazolványt. A hi­dasi állomás felé 70 km-es sebességgel száguldottak és elütötték a szabályosan szem bejövő Pataki Ambrus ko­vácsmestert. Pataki a hely­színen bellehalt sérüléseibe. Szerdán Baráth Ferenc, a Pécsi Erdőgazdaság Sfuper- Zetorjával pótkocsit vonta­tott, amelyen egy 16 tonnás Doser gépet helyeztek el. A vontatón Lovász József pót­utasként foglalt helyet. Ami- kór Pécsváradon a lejtős Vár utcában közlekedtek, a fék, nem bírta öl a lendülő nagy súlyt s a jármű a pót­kocsival együtt felborult. A két ember alákerült s a hely színen meghalt. Pereteken délelőtt Szemes Alajos pécsi lakos gépko­csijával a Tolbuhin útón haladt a Budai vám felé. Figyelmetlensége kö­vetkeztében Csapai Mária (Tolbuhin út 27) hatéves kis­lányt elütötte, aki kórház­ba szállítás közben meghalt. Mindhárom baleset figyel­metlenségből ered, a jármű­vezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat, nem törődtek embertársaik testi épségével. Pataki Ambrus­ban öt gyermek veszítette el édesapját, a legidősebb sem több tizennégy évesnél A vontató alatt maradottak szintén 3—3 kisgyermeket hagytak apa nélkül.., Elejét lehet venni a tragé­diáknak, ha a járművezetők figyelmesebbek, szabályosan közlekednek és nem virtus- kodnak az országúton. Ezért helyes, ha a rendőrség nem elnéző az ellenőrzések so­rán tapasztalt apróbb sza­bálytalanságoknál sem, ha­nem szigorúan megbünteti a szabálytalankodókat. Torvény erejű rendelet as alkoholismus ellen Kijózanító szoba — Kötelező elvonó kúra — Á család kaphatja meg a fizetés ötven százalékát A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Megtárgyalta és elfo­gadta az alkoholisták elleni intézkedésekről szóló törvényerejű rendelet-tervezetet. Az Elnöki Tanács elhatározta a Magyar Népköztársaság és Dahomey Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatoknak nagykövetségi szinten történő felvételét. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt. Az Elnöki Tanács most elfo­gadott törvényerejű rendelet? hatékony eszközt ad a taná­csok, az igazságügyi szervek, a rendőrség, az egészségügyi in­tézmények és az alkoholizmus káros következményei miatt sínylődő családok kezébe. Az elmúlt években államunk számos intézkedést tett az alkoholizmus visszaszorításá­ra és megelőzésére. Az erőfeszítések jelentős ered­ményeket hoztak ugyan, de az üzemi, és közlekedést balese­tek, a kórházak és az egészség- ügyi' intézmények kimutatásai arra figyelmeztetnek, hogy az ital még mindig viszonylag sok áldozatot szed. Az állami, a társadalmi és a tömegszer­vezetek előtt ezért további nagy feladatok állnak az alko­holizmus elleni küzdelemben, s e feladatok megoldásához nyújt segítséget a most elfo­gadott törvényerejű rendelet. A rendelet módot ad arra, hogy nyilvános helyen bot­rányt okozó, vagy magával tehetetlen részeg személyt a rendőrség úgynevezett „ki­józanító szobába” szállít­hassa. A beszállított személy viseli a kijózanítással kapcsolatos szál­lítási és kezelési költségeket. A tanácsok egészségügyi szak igazgatási szervei, rendelő­intézeti elvonó kezelésben való részvételre kötelezhetik azokat az idült alkoholistá­kat, akik magatartásukkal családi életük felbomlását okozhatják, kiskorú gyerme­keik erkölcsi fejlődését hát­ráltatják, környezetük bizton ságát veszélyeztetik, a köz­rendet, illetve a termelő- munkát rendszeresen zavar­ják. Az egészségügyi szakigazga­tási szervek mellett külön or­vosi bizottságok kezdik meg működésüket a főváros kerü­leteiben, megyei jogú városok­ban és a megyeszékhelyeken, továbbá az egészségügyi mi­niszter által meghatározott he­lyeken. E bizottságokhoz egy­aránt fordulhatnak államigaz­gatási, rendőrségi szervek, az alkoholisták házastársai, vagy tartásra jogosult hozzátartozói és szakszervezeti, ifjúsági, nő­Áz „Álomkastély" — Pécsett £- A FÖLDMŰVELÉSÜGYI. Minisztérium országos állat- bíráló szakbizottsága’ a na­pokban újabb, az Országos Mezőgazdasági Kiállításra küldendő állatokat jelölt ki a Bólyi Állami Gazdaság­ban. Hétfőn este remélhetőleg kedvező lesz Pécsett az időjá­rás és semmi sem zavarja meg az Országos Rendező Iroda műsorát, melyben a Szabadtéri Színpadon új nyári vígjáték pécsi bemutatójára kerül sor. „Álomkastély” címmel Ba­ráti Géza és Garai Tamás írt nyári hangulatú, könnyed, szó­rakozásit nyújtói vígjátékot. Az álomkastély, — égykori grófi kúriából átalakított luxusszálló — a Balaton partján fekszik: itt bonyolódik a történet az operett hagyományos szabályai szerint. Van benne fiatal riász- utaspár, harc a bürokrácia és mai életünk más visszásságai ellen, Kanadából édesapjával hazatérő csinos-lány és termé­szetesen boldog happy end is. A fordulatos, kellemesen szóra koztató történethez Tamássy Zdenkó komponált modem rit musú zenét Dalos László ,szel­lemes, színvonalas dalszöve­geire. A Budapesten nagy sikerrel játszott zenés vígjáték vidéki körútja során most Pécsre is eljut. A darab főszereplői kö­zött a pécsi közönség istnét láthatja Kiss Ferencet, megis­merkedhet a rokonszenves, fia tál házaspárt alakító Dómján Edittel és Káló Flóriánnal, a jó hangú Angyal Sándorral, az ügyesen táncoló Kardos Mag­dával, továbbá Horváth Gyula val, Csala Zsuzsával, Hegedűs Györgyivel, valamint előzetes bemutatkozásként az ősztől Pécsre szerződött' ifj. Latabár Kálmánnal. Ha mégis kedvezőtlen lenne az időjárás hétfőn este, akkor az „Álomkastély” pécsi bemu­tatóját kedden tartják meg 8 órai kezdettel ugyancsak a szabadtéri színpadon. tanácsi szervek; s javasolhat jak a kötelező elvonó-kezelés elrendelését. A bizottságok a kéréseket 'minden esetben gondosan megvizsgálják — az érintett személyt orvosi vizsgá­latnak is alávetik —, s ha a kő' telező elvonó kezelést indo­koltnak tartják, javaslatukat a tanács végrehajtó bizottságá­nak egészségügyi szakigazga tási szerve elé terjesztik. Az indítványról az egészségügyi szerv dönt. A törvényerejű rendelet ki­mondja, hogy a kényszer-el- vonó kezelés munkaidőn kí­vül történik, s szükséges gyógykezelésnek kell tekin­teni A biztosításra jogosultak és nem jogosultak kezelése egy­aránt ingyenes, útiköltség­megtérítésben azonban nem ré­szesülnek. A rendelet a továbbiakban intézkedik a gyermektartási kötelezettség betartásáról, il­letve betartatásáról. Eszerint a bíróság elrendelheti, hogy a házastárs, vagy a gyermek gondozója kezéhez fizessék ki az olyan személy munka­bérének, járandóságának leg feljebb S0 százalékát, aki iszákos életmódja következ­tében nem tesz eleget a gyer­mekével szemben fennálló tartási kötelezettségének. Az előírások szerint erre az ügyész tesz indítványt az ille­tékes bírósági szerveknek, amelyek azt nyolc napon be­lül megtárgyalják. Az ügyészi indítvány előterjesztését kér­heti az - érdekelt házastár-;, vagy a tartásra jogosult hozzá­tartozó s kezdeményezhetik ál­lamigazgatási, szakszervezeti, ifjúsági és nőtanácsi szervek is. A törvényerejű rendelet jú­lius 21-én lép hatályba. Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: felmelegedés. Ma néhány helyen még délutáni záporeső. holnap szá­raz, napos csendes idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 12—16, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 28—32 fok kö­zött. Előrejelzés a Balaton terüle­tére holnap reggelig: csendes, na­pos idő, eső nélkül. A hőmérsék­let napnyugtakor 20, hajnalban 15 fok körül lesz. Döntsék el végre! Reggelente az új-mecsek- aljai utazni vágyók valósá­gos totózást kénytelenek vé­gezni, vajon a szám nélkül közlekedő és á Széchenyi tér felé tartó autóbusz milyen útvonalon fog közlekedni, :— Hiszen az egyik reggel az Al­kotmány utca felől, a másik nap pedig a József Attila ut­cán át tart a város központja felé a tehermentesítést célzó járat. Ez azonban nem min­den utasnak mindegy, külö­nösen reggel, amikor amúgy- sem sok „felesleges” idővel rendelkeznek a munkába igyekvők. Sok gondolkodás­ra, kérdezősködésre pedig nincs idő, hiszen a jegykezelő udvariasan bejelenti, hogy a jármű a Széchenyi térig köz­lekedik, az útvonalról a gyors ütemű felszállás miatt nem igen lehet vitatkozni. Tegnap reggel ez a vita a háromnegyed nyolc körül in­duló 53—65 számú autóbu­szon menetközben bontako­zott ki az utasok, a jegyke­zelő és az autóbusz reze je között, amikor is az utób bt a József Attila utcai út­vonalat választotta. Többen erre megjegyezték, hogy teg­nap ugyanezen időben a já­rat az Alkotmány utca félt tartott és ők most is erre számítva szálltak fel. Ezt a véleményt támogatta a jegy­kezelő is. Voltunk néhányon akik annak reményében nem avatkoztunk a vitába, hogy most már úgy is elindultunk azon az úton, mely nekünk teljesen megfelel és talán csak nem kanyarodik vissza az autóbusz. így is történt — többek nem kis bosszúságára. Úgy vélem, hogy az ilyen vitákat nem lehet menetköz­ben eldönteni. Döntsék el az illetékesek végérvényesen a jelzés nélküli új-mecsekaljai járatok útvonalának a meg­határozásával s azt a megfele lő módon közöljék az utazókö­zönséggel. Sok bosszúságtól megszabadíthatnának egye­seket! — mer — HUSZONÖT gyermeket nyaraltat két hétig a nagy­kanizsai középiskolai leány- kollégiumban a Pécsi Bőr­gyár. A gyárban dolgozó szü­lők gyermekeinek nyaral ta­tásához 15 ezer forinttal já­rult hozzá a vállalat és a szakszervezeti bizottság. A gyári gyerekek egy másik csoportja ma érkezik meg BalatonaligáróL — MEGKEZDTÉK a borsó zsizsiktelenítését a Szederké nyi Növényvédő Állomás gázkamráiban. Az állomás mázsánként öt forintért zsi zsikteleníti a borsát a ter­melőszövetkezeteknek. A zsi­zsikmentes borsóért száz ki­lónként 15 forinttal maga­sabb átvételi árat fizet a MEZŐM AG. — AUTOMATIZÁLJAK a mozaiklapgyártást a Pécsi Cementáruipari Vállalatnál. Az automata mozaiklapgyár­tó gépsort ezen a nyáron vásárolják meg 2 280 000 fo­rintért N — ÖTVENKÉT klub műkő dik Pécsett, melyek közül kilenc ifjúsági, nyolc pedig munkás-klub. A klubok több ségében nyáron is élénk te­vékenység folyik. Bánhidi Tibor: JO REGGELT, PÁRIZSI ■i <5) Amit az első- párizsi ismerő­söm a vásárlásról mondott, az tömörségében 'is szakszerű út­baigazítás volt: — Van a biológia, a matema­tika, a numizmatika és számos más tudományág. Itt nálunk még egyet .hozzászámítanak: a vásárlás tudományát.. Valóban, az alkutól elszokott Idegen kábultan járatja körül tekintetét az árcédulákon, me­lyeket a kirakatokba, zsúfolt áruhalmazok és az üzletek előtti járdarészekre kirakott cikktömegek hegyére' tűznek. Ami a Montparnasse apró bolt­jaiban elfogadható árnak tű­nik, az a Rue Rivolin ötven százalékkal magasabb összeg­ben látható '’iszont, s ha ugyan ftz az áru ötlik az idegen sze­mébe a Champs Elysées-n, há­romszoros összeget olvashat a luxaakirakat üvege mögött. Aki biztonságosan akar be­vásárolni, az a Prisunic vagy Monoprix feliratú üzleteket keresi, ahol az egységárak rendszerében á becsapás na­gyobb kockázata nélkül el­költheti pénzét. Viszonylagos biztonságot nyújtanak a ta­pasztalatlan vevőnek az áru­házak is, de arra már nincs garancia, hogy a Bon-Marché- ben az azonos gyártmányú áruért ugyanannyit kérnek, mint a Lafayette áruház ha­talmas termeiben. . Alkalmi árustól venni vala­mit legalábbis könnyelmű­ség. Barátom széles mosollyal lé­pett be egyik nap a szállodai szobánkba, s győzelmi jelentés­ben számolt be arról, hogy az Eiffel-torony kicsinyített má­sát öt frankról háromra alkud­ta le egy montmartre-i szatócs­nál. Síó nélkül a táskámba nyúl­tam, s félmutattam neki ugyan azt a miniatűr tornyot, amit én vásároltam. Igaz, alku nél­kül —, de két frankért egy monoprix-ben. Fehérnemű a fogason Úgy mondják, a film a pá­rizsiak . számára a celluloid­kenyér. Vagyis hozzátartozik a világváros lakóinak életéhez. Tény azonban, hogy ebből a kenyérből egyre vékonyabb szeleteket vágnak a jó pári­zsiak, mert a bemutatott fil­mek nagy része csapnivalóan rossz. Az amerikai film-invá­zió néhány totálkolor eljárás­sal készült „remekének” üres­ségével csak a mozik nézőtere vetekszik, s az sem csábító, hogy például a Champs Ely- sées egyik filmszínházában, a Coliseé Gaumont-ban Yves Montand és Anthony Perkins új filmjéhez 7 új frankba (35— 40 forintba) kerül egy belépő­jegy. A francia film legjobb ren­dezői: André Cayette, Jacques Teti, René Clair, Francois Truffaut, Marcel Camus és ma­sok viszonylag kevés filmet forgatnak. Annál több fősze­repet kap BB, a filmipar üd­vöskéje, Brigitte Bardot. Leg­újabb filmjét, az „Igazság”-ot a mozik egyszerűen a művész­nő fogasra akasztott fehérne­műjével hirdetik, s a sztár nép­szerűségére jellemző, hogy a postaügyi miniszter sürgető javaslatot kapott: egy újonnan kibocsátásra kerülő bélyegso­rozatban BB képe is szerepel­jen. Az elutasítás szellemes és sokat ígérő volt: Brigitte képe csak akkor kerül majd levélbé­lyegre, ha divatba jönnek a plasztikus, háromdimenziós bélyegek. A párizsi műtermekben egyébként új csillag futott fel a filmipar egére. Stephanie Saba, az olasz származású, alig 16 esztendős leányka személyé­ben. Az „Adieu Philippine” v. „új hullám”-film főszerepében zajos sikert arat, és a jósok, karrierjét illetően, esküsznek egy égi jelre. A kislány ugyanabban a vá­roskában született, ahol So­phia Loren. A borravaló — kötelező Amíg itthon nálunk válta­kozó sikerű harc dúl a borra­való kérdése körül, a párizsiak rég lezárták már ezt a vitát. A borravaló szinte kötelező a francia fővárosban. Persze a budapesti (Vagy ép­pen pécsi) helyzetet bajos do­log összehasonlítani az ottani­val. Tűért amíg nálunk a borra­való elfogadása lényegébe! öntudat kérdése, addig Fran­ciaországban kenyérkérdéssé súlyosodik. Az éttermi felszol­gálók, színházi jegyszedők, liftkezelők és a szolgáltató ipar egyéb alkalmazottai fize­tésüknek csak egy hányadát kapják meg havi állandó illet­ményként — másik részét a borravaló aprópénzéből gyűj­tik egybe. Mégpedig könyör­telenül. A kávéházban például a bor ravaló-adás legenyhébb for­mája az, hogy a pincér a szám­la kiegyenlítése után szó nél­kül tartja a markát az utó­adományért. Hangsúlyozottab­ban kerül szóba ez a kérdés, amikor a főúr egyszerűen hoz­záadja a számla végösszegéhez az általa méltányosnak tartót; borravalót. Van azután arra is eset, hogy előbb a borravalót kell lefizetni, s csak utána kö­vetkezik a számla összeállítása. Mert mit lehessen tudni... Hozzátartozik az igazsághoz hogy kialakult a borravalónál amolyan erkölcsi felső határ is. A szokásost meg nem haladó éttermi fogyasztás, vagy a színházi helyrevezetés esetén a borravaló összege 20—30 cen­times. Aki ennél kevesebbet ad, azt neveletlennek nézik Aki többet — ’ azt korlátolt­nak. .. . ’ ­(Befejező része következik) — BEFEJEZTÉK a megyé­ben a lucerna második ka­szálását. Tarlóporozással és a kártevők elleni védelemmel készülnek fel a tsz-ek a har­madik kaszálásból történő magfogásra. — AZ UJ KOMLÓI laká­sok távfűtéséről és melegvíz ellátásáról tartottak műszaki tanácskozást a .szakemberek csütörtökön a komlói taná­cson. Az 1963-ban épülő komlói házakba 1964-ben ve­zetik majd be a távfűtést s biztosítanak melegvizet. A tanácskozás résztvevői egy . korábbi tanulmányterv alap­ján ezután végzik el a rész­letek kidolgozását. — JAVÍTJÁK a gilvánfai cigánytelep ivóvíz-ellátását. Ennek érdekében három ku­tat létesítenek a közeljövő­ben községfejlesztési alap felhasználásával. Nemcsak a kombájnon múlik Ezt bizonyította be csütörtö­kön Guth József kombájnve­zető, aki reggel nyolctól este hét éráig 402 mázsa olasz búzát aratott le és csépelt el régi magyar kombájnjával a szajkl Úttörő Termelőszövetke zetben. Ezzel a teljesítményé­vé! Guth József elérte, sőt túl is szárnyalta a korszerűbb szovjet SZK—3-as kombájnok átlagteljesítményét. — JÖVÖ kedden délután ünnepélyesen megnyitják a szigetvári GELKA szervizt. A Dózsa György út egyik üzlethelyiségében berendezett szervizben rádiókat, televízió kát és háztartási gépeket ja­vítanak. — Alomkastély cím­mel zenés vígjátékot rendez hétfőn, 23-án este 8 órakor a szabadtéri színpadon az Or­szágos Rendező Iroda. Közre­működnek: Kiss Ferenc, Dofn ján Edit, Kardos Magda, Csala Zsuzsa, ifj. Latabár Kálmán, Harmónia tánczene­kar. Jegyek az Országos Fil­harmónia pénztárában kap­hatók. — NAGY érdeklődés nyil­vánult meg az Állami Áru­házban a csökkentett árú apró cikkek iránt: egy hét alatt százezer forintos forgal­mat bonyolítottak le ezekből az árukból. A Pécsi Cementáruipari Vállalat egy fő vizsgával rendelkező IdAelamzfit alkalma? Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán. — Pécs; Siklósi út 10 sz.

Next

/
Thumbnails
Contents