Dunántúli Napló, 1962. július (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-20 / 168. szám
19«. JÚLIUS 20. mud 5 £cMtlc<z&idlc írjákBérletügyben Lapjuk június 22-i számában megjelent „Helyes volt-e” című cikkel kapcsolatban az alábbiakat közöljük. A kalauz és az ellenőr helyesen járt el azzal, hogy a panaszos részére a bérletjegyet nem adta ki. A személyi és poggyászdíjszabás II. rész III. szakasz A/9. pontja a következőket írja elő: „Ahol jegypénztár működik — annak nyitvatartási ideje alatt — a hetijegyet a kalauz nem szolgáltatja ki, az csak a jegypénztárnál váltható. — Ezenkívül hetijegyet a kalauz hétfőn. Illetve a hét első munkanapján 0,00 órától 12,00 óráig nem szolgáltat ki.” A hasonló kellemetlenségek elkerülése végett kérjük, hogy a hetljegyes utasok bérletjegyüket minden esetben az érvényességet megelőző héten váltsák meg. LAKI PÁL, a 12. sz. Autóközlekedési Vállalat szakosztályvezetője Korhadt gerendák Már több mint két éve ígérgetik házunk tatarozását, azóta már összeírtak mindent, felmérték a szükséges javításokat. A múlt évben azt mondották, hogy sortatarozás lesz, s abba a mi házunk is (Pécs, Felszabadulás út 16/1.) benn lesz. Elérkezett az az idő is, amikor egy reggel megjelentek a munkások a Sörgyár régi épületé előtt. De csak ezt az egy épületet akarták tatarozni. Ekkor éJmentünk a PIK-hez és kértük a ház tatarozását, amit ismét megígértek, s a külső tatarozást el is végezték. Csak az a nagy baj, hogy a lakás belül is igen rossz állapotban van, belül pedig nem akarnak javítani. Kívülről van egy egészen új házunk, belül viszont egérfészkes, hull a vakolat, a padlót tartó gerendák elkorhadtak. Jó lenne, ha még most intézkedne a PIK, amíg itt vannak a munkások. Horváth György Pécs, Felszabadulás út 16/1. szám. • Öregek napja az aulában Mi, egyetemi nyugdíjasok ezúton mondunk köszönetét az Orvos-Egészségügyi Szak- szervezetnek, hogy velünk is törődik, jól megszervezett öregek napját rendezett számunkra az egyetem aulájában. A szakszervezeti kulturális bi- züttsáp pedig július 8-án ki- lándu/ásí szervezett számunkra Abaligetre. Jóleső érzés, hogy így gondoskodnak rólunk, törődnek t elin k. Az egyetemi ’ nyugdíjasok Jogosan kérnek-e tőlem 10 forintot ? Azért szeretnék kérdésemre a nyilvánosság előtt feleletet kapni, mert gondolom, hogy több lakost is érint a városban e kérdés. Lakóm elköltözött és a nevén lévő gázóra-díjat a fogyasztással együtt én fizettem addig, amíg a pénzbeszedővel Személyesen nem találkoztam, s nem kérhettem meg őt, hogy írassák át nevemre a gázórát. A pénzbeszedő átíratta nevemre a gázórát, azonban a Pécsi Gázgyár az átírásért 4 forintot számított fel. Mivel a villanyóra átírásáért semmit sem kell fizetni — mondottam, hogy majd bemegyek a központba: megtudom, jogos-e ez a díj? Harmadnap a Gázgyár egy szerelőt küldött ki azzal, hogy most már 10 forintot kell fizetnem, mert különben az órát leszerelik. Szeretném megtudni, milyen alapon kérik ezt az összeget tőlem? Czving János Géptüdő — gépszív Űj rendszerű tüdő-szívpumpát szerkesztett egy pécsi orvos — A készüléket most szerelik az egyetem úiítóműheiyében Tulajdonképpen a második világháború alatt kezdődött a szívsebészet, de ezeket a műtéteket többnyire az egyszerűbb, veleszületett vagy szerzett szívbetegségeknél alkalmazták. E betegségek komplikáltabb eseteiben kockázatos lett volna a műtéti beavatkozás, tehát egyre sürgetőbbé vált egy olyan készülék szerkesztése, alkalmazása, amely ha átmenetileg is, de képes arra, hogy a szív, a tüdő munkáját a műtét ideje alatt helyettesítse. Hazánkban huzamosabb idő óta próbálkoznak az erre alkalmas készülékek előállításával, azonban az ilyen irányú igyekezet 1950-ig nemigen haladt túl az állatokon végzett kísérleteknél. Tíz évvel ezelőtt került sor klinikai alkalmazására, de csak szórványosan, miután nem felelt meg a komplikáltabb műtéti beavatkozásoknál. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1952 óta kísérleteznek e készülék, az úgynevezett tüdő-szívpumpa előállításán, * ebben a munkálkodásban dr. Ludván Sándor sebészorvos nevéhez fűződik a kezdeményezés. Az országban elsőnek ő teremtette meg, illetve készítette el az egyetlen kísérleti készüléket, amely a későbbi évek folyamán igen sok tekintetben módosult még. .1957-ben azután egy fiatal sebészorvos, dr. Kett Károly is belekapcsolódott a kísérletekbe, s a mai eredmények, illetve az állatokon végzett eddigi kísérletek igazolják, hogy nem volt hiábavaló a több éves fáradozás. Az új konstrukciójú tüdő-szívpumpa, emberi műtéteknél is alkalmazható változata most készül az egyetem újítóműhe- lyóben, s egyelőre csak annyit róla, hogy lényegesen nagyobb teljesítményű az eddigi kísérleti készülékeknél, továbbá a vér oxigén telítése is más rendszerű az eddigieknél. A készülék lényegéről elég annyi lg, hogy alkalmazásával módot ad arra, hogy „nyitott” szív mellett, illetve szíven belül is biztonságos műtétet hajtsanak végre a segítségével. E nagyszerű újítás a komplikáltabb szívbetegségek műtéti gyógyítása mellett a baleseti sebészetben is sikerrel alkal- rr ’ 1 ’ Külön özén olyan esetekben. amikor a keringési szervek elégtelensége miatt k álos Viszály fenyegeti a beteget. A készülék elsősorban automatikájában produkált újat az eddig ismert külföldi készülékekkel szemben. Előnye többek között még az is, hogy amíg a külföldi készülékek kezelésére három-négy embert is alkalmaznak, addig ennél a készüléknél két személy közreműködése is elegendő. Azonban e készülékkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy hosszú éveken át igen göröngyös utakon folyt a megteremtése. Olyannyira, hogy a tervezője Mikor látogathatják fiatalkorúak az italboltokat? saját pénzéből konstruálta, Az elmúlt évben a Belkereskedelmi Minisztérium rendeletben szabályozta, hogy mikor látogathatják fiatalkorúak a vendéglátóipari szórakozóhelyeket. A tavalyi rendelkezést most módosították. Eszerint a 16. életévüket még be nem töltött fiatalkorúak italboltba, italbolt jellegű üzletbe — sön- tésbe, poharazóba, borozóba, sörözőbe — és bárba vagy mulatóba egyáltalán nem léphetnek be. A már hatályba lépett rendelkezés azonban kimondja, hogy a szigorú előírás nem vonatkozik a kiránduló helyeken működő italboltokra és italbolt jellegű üzletekre, ha a fiatalok szüleik vagy nevelőik társaságában vannak. illetve hozta létre a jelenlegi készüléket, amihez csak az utóbbi időben nyújtott segítő kezet a legilletékesebb szerv, az Egészségügyi Minisztérium. Tudjuk, nem a legszerencsésebb „poén” ez a tudósítás végén, de meg kellett jegyezni, hogy a jövőben ne kerüljön sor ilyen disszonáns hangú befejezésre hasonló témájú tudósításainkban. — sgy — Bírósági krónika Uzsorás a törvény előtt A kölcsönzi) vállalatoktól lopott Végigfosztogatták a várost K. Károlyt, a Pécsi Hőerőmű türdőkezelöjét 1952-ben a bíróság 1090 forint pénzbüntetésre ítélte árdrágító üzérkedés miatt. Az ítéletből nem tanult s most Ismét a törvény ele kellett mennie. Volt rendes keresete, földje — tőkét gyűjtött és ezt kamatoztatta a szó legszorosabb értelmében. Pénzzavarba került embereken „segített”, kölcsönöket adott — uzsorakamatra. K. P.-nek például 2 hónapra adott 2000 forintot, havi 10 százalékos kamatra. B. A.-nak, aki Villanyban építkezett és pénzzavarba került — szívesen adott 3000 forintot, ugyancsak 10 százaié- kos kamatra, s amikor a kölcsönt odaadta, az első havi kamatot, 300 forintot mindjárt levonta, a kölcsönt felvevő mór csak 2700 forintot kapott. Az uzsora jól jövedelmezett, de K. K. kapzsisága nem ismert határt. N. P.-t és feleségét például feljelentette és polgári pert indított ellenük: azt állította, hogy a házaspárnak 2800 forint kölcsönt adott, erről elismervényt kapott, csak az elismervényt később visszavették (!) tőle. Tanúkat is állított, akik az elismervényt látták. A tárgyalás végén aztán kiderült, hogy nem adott a házaspárnak kölcsönt és a tanúk pedig bevallották: először hamisan tanúskodtak, soha nem látták a szóban lévő elismervényt, 8Z uzsorás bírta rá őket a hamis- tanúzásra. A bíróság K. K.-t 1 év és 2 hónapi szabadságvesztésre és 2000 forint kártérítésre ítélte. A szabadságvesztést 5 évi próbaidőre felfüggesztette. * R. István, a Pécsi Cementipari Vállalat segédmunkása eléggé szokatlan bűntettek elkövetésére specializálta magát. E? év márciusában a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat pécsi fiókjától egy Terta gyártmányú magnetofont vett kölcsön 2 napra. A magnetofont 1000 forintért eladta. Úgy vélte: ez az „üzlet” jól beválik — újabb ötlete támadt. A Jelmezkölcsönző pécsi fiókjától egy sötétkék férfi öltönyt és csokornyakkendőt kölcsönzött, Persze korántsem vendégségbe, vagy valami ünnepségre készülődött, hanem — a kölcsönvett ruhát a Bizományi Áruházba vitte és ott 600 forintért eladta. Más bűntetteket is elkövetett. Még az év elején betört ínkeiler János íelsö-gyükési pincéjébe és onnan egy néprádiót vitt el. A veszedelmes szarkát a bíróság 2 év és ö hónapi börtönre ítélte. »V B. Tibor és T. György — 19, illetve 18 éves fiatalembere.-; — szinte az egész várost végig- fosztogatták. Tanulni nem szerettek, a munkához sem fü 1 ö. t a foguk, de a szórakozásról, az ivásről nem tudtak lemondani. Mindketten megegyeztek ao- ban, hogy bármi úton-módon is, de pénzhez kell jutni. Először „csak” kerékpárok alkatrészeit szerelték le, eladogatták, de később már „nagyobb vadra” vadásztak, A fehérhe- gyi autóbuszmegállónál például meglesték, amikor az autó busz beállt a végállomásba es a gépkocsivezető, a kalauz kiszálltak belőle —, a hátsó ajtót felfeszitették és a kalauz pénztárát kifosztották. A pénztárban talált 203 forinton meg- osztozkodtak. Uj-Meszesen egy telefonfülkéből a kagylót zsinórral együtt ellopták, mert „rádiót akartunk készíteni”. A Sallai utcai nyilvános telefon- fülkéből a kézi beszélő mikrofonját szerelték ki —«»hasonló céllal. Állandóan azt lesték, hova lehet betörni, mit lehet elvinni. A Felső-Vámház utcai autóbuszmegállónál lévő újságosbódét is szemügyre vették, Egy éjszaka felfeszítették ss amit találtak, ellopták. Képeslapokat, totó-szelvényeket, gyufát, cigarettát, Üdvözlő lapokat .,. A bíróság á napokban mondott ítéletet: 8 Tibort 1 év ás 10 hónapi, T. Györgyöt pedig 1 év és 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. (—ray) Közlemény A Pécsi Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy július 23-tól, hétfőtől kezdődően a 3?-es jelzésű Főpályaudvar— Hőerőmű autóbuszvonalon pótkocsis szerelvényeket közlekedtet. Ezzel kapcsolatban a következő menetrend-módosítást eszközli: A Főpályaudvarról induló 5.28, 5.35, 6.25, 15.25, 17.50 órakor, a Hőerőműtől 5.40, 5.55, 6.45, 15.45 és 18.10 órakor induló járatokat megszünteti. A Hőerőműtől 14.40 órakor induló járatot 5 perccel korábban, 14.35 órakor indítja. A Főpályaudvarról 5.36, 6.35 órakor és á Hőerőműtől 5.50 és 7 órakor induló járatokat X jelzés nélkül mindennap közlekedteti. ELNÉZÉST KÉREK, hogy magántermészetű ügyeimet a nyilvánosság elé hozom, de hát nekem is van egy közeli nőismerősöm, akivel viszonylag sűrűn találkozom és minap is együtt vacsoráztunk. Megemlítettem, hogy eljegyzésre vagyunk hivatalosak. — Feltétlenül megyünk, csak kapjak cipőt. — Miért? Nem lehet kapni7 — Lehet, de nincs választék, ezek a hosszú, hegyes orrú cipők vannak és az nekem nem kell, mert kényelmetlen, mert tönkreteszi a lábat és elvégre nem mindenki divatdáma. — Ugyan, ugyan! Miért ne lehetne másikat is kapni? — Egyszerűen, mert nincs, mert elkezdték a hegyes orrút gyártani és nem tudják abbahagyni. Szerezz, ha tudsz I Ez a beszélgetés alapozta meg másnap délelőtti randevúnkat és én mint „befolyásos ember” útnak indultam két női lábbal, hogy cipőt találjak — 37-est, törpe tűsarkút, — de nem olyan kivágottat, amiből a lábujjak is kilátszanak. A Kossuth Lajos és Zetkin Klára utca sarkán lévő ruházati bolt fiatal eladója nagyon kedves, udvarias, de csak hegyes orrú cipőt tud adni, amiből a 37-es kicsi, a 38-as nagy. — Más sajnos nincs, ez most a sláger, ez fut. Azért elővesz két másfajtát Egy szürkét, aminek nem olyan tűhegyes az orra és egy pirosat. Mindkettő olyan csúnya, mint a zivataros éjszaka. A másik Kossuth utcai cipőüzletben tnem messze az Irá1/2/ & 000 nyi Dániel tértől) az ízléses vitrinek a cipők tömegét kínálják, de jobban szemügyre véve mind egyforma, mind hegyes orrú. A 37-es kicsi, a 38-as nagy. — Másfajta nincs? — Látod. Van vagy ötven féle, de választék nincs, ezt gyártják, ezt lehet venni. Másfajtát a helyi ipartól tudunk biztosítani, de nagyon korlátozott az anyagi alapunk. — Ezt Sziebl Antal, a Ruházati Bolt igazgatója mondja, aki ellenőrző körúton van és összetalálkozunk vele az üzletben. Bemegyünk a Boltív közzel szemben lévő cipőüzlet'/e. Érdeklődésünkre a válasz rövid és lakonikus: „Más, sajnos nincs.” Az Állami Áruházban: „Nem tudom, miért nincs másfajta, valamikor még tavasszal volt.” A Bem utcai üzletben: „Csak az van, ami a vitrinben látható”. Megmakacsolom magamat. Ha lúd, legyen kövér. Menjünk a nagykerhez, ott majd lesz. A Dél-dunántúli Cipőnagykereskedelmi Vállalat udvarán valóságos cipőkiállítást találunk. Együtt ülnek négy megye kereskedelmi osztályvezetői, igazgatói és válogatnak a magyar ipar termékeiből, mintegy 150 modellből, hogy melyikből mennyit rendeljenek a negyedik negyedévre. Más szóval, itt döntik el, hogy az év utolsó három hónapjában én, te, 6, mi valamennyien, milyen cipőben járunk. Interjút kérek Kabács Bélától, a MÉSZÖV kereskedelmi főosztályának vezetőjétől. — A gyáraknál nincs semmi javulás. A cipőket majdnem kizárólag ebben a túlzottan nyújtott, nyitott fazonban gyártják. Nincs megfelelő cipő a falusi hőknek, mert ott aztán igazán nem kedvelik a nyújtott fazonút. A modelltervezők erre a fajtára estek rá és nem tudnak leszállni róla. Mikuska István érdeklődik. — Melyik tetszik? — Egyik se. Szép, szép, de nem ilyen kellene. — Halljátok? Végre egy vevő bírálata! — Nem egészségesek ezek a cipők. — Nem? Látta már szórakozóhelyeken az asztalok alatt a levetett női cipők kiállítását? ÍGY TÁRSALGUNK és vitatkozunk a cipőarzenál udvarán, hogy utána Bogolin Egonnal, a Cipőnagykereskedelmi Vállalat igazgatójával folytassunk eszmecserét.-— Miért majdnem kizárólag nyújtott fazonú női cipők vannak? — Van gömbölyű orrú, alacsonyabb sarkú is. Mintegy 60 fajta pumps cipő van raktáron. Lehet, hogy nincs mindből az üzletekben, mert, ott elsősorban a sláger dolgokat tartják. Hoznak is mutatóba a nem nyújtott fazonokból. Láttunk ilyent az üzletekben is. Bőrük nem olyan szép, mint az úgynevezett divatmodelleké, enyhén szólva nem elegánsak, sarkuk trampli, de hát — mint mondják — ilyen fajtára ilyen sarok való. Ezeken nem sokat terveztek a tervezők. — Há' igen — mondja Bogolin elvtárs —, ezt a fajta cipőt gyártják exportra és ezt gyártják nekünk is. Persze, a nyugati országokban nem járnak annyit ezekben a kényelmetlen cipőkben, mint nálunk, de hát autót még minden cipőhöz nem tudunk mellékelni. Kétségtelen, hogy lehetne és kellene zártabb női pumps cipőket készíteni, de mint látta, a negyedik negyedévi ajánlatban sincs. A divat az sok mindent elsöpör és nehéz kitalálni, hogy fél vagy egy év múlva milyen lesz az igény. Itt van példának, hogy a férfi nyújtott fazonú cipők divatja kezd lejárni, pedig van még belőle. — Kicsit nagy felelősség néhány kereskedelmi szakembernek elbírálni, hogy milyen cipőben járjunk. Biztos, hogy az ő ízlésük megfelel a közízlésnek? — Piackutatással az igényt talán még nehezebb megállapítani. Rendeztek Budapesten cipomodell-kiállítást. A modellekre leadott szavazatok alapján alig néhány, nagyon divatos fajtát kellene csak gyártani, a többit pedig nem. A valóság viszont nem ez, mert a nagyon divatos fajtákból fogy. a legkevesebb és 3 vevők zöme nem azokból tevődik ki, akik a szavazataikat leadtak. Az 1963-as modelleket a múlt héten választottuk ki természetesen abból, amit a tervezők benyújtottak. Párat lábakon is kipróbáltattuk. Elmondhatom, hogy a modern cipőtervezés nem praktikus. A ktsz-ek szívesen pótolnák a hiányt, de készítményeiknek ára magasabb, mint az állami cipőiparé, ahol viszont csak nagy szériákat érdemes készíteni, mert egy-egy cipőmodell gyártásra való előkészítése (felszerszámo- zása) több tízezer forintba kerül. Az igényeket igyekszünk eljuttatni a gyárakhoz, de hát az átállásuk bizony nem történik egyik napról a másikra. TEHAT van gyárérdek, vásárlói igény és e kettő között bizony nemegyszer tengődnek a kereskedelmi emberek, akik megtennének mindent a vevőkért, ha rajtuk múlna. De hát nemcsak rajtuk múlik. így aztán megszületik a női cipőknél is az „eszi, nem eszi, — nem kap mást" változata, amelynek a végére pontként az kerül, hogy ez a divat. A divat pedig nagy úr. Hatalma fittyet hány egészségnek, kényelemnek, praktikusságnak, ofvosí kifogásnak, mert egy dologra számít, arra, amit a kedves és csinos Lengyel Gyuláné, a Cipő- nagykereskedelmi Vállalat dolgozója így fogalmazott meg: „Tudja maga, hogy milyen hiú- ak vagyunk mi, nők? Csak divatosat veszek...” Kászon József I r