Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-06 / 130. szám
6 ftlAPSLÓ 196t. JÚNIUS 1,1 Mai ellenfeleink ARGENTINA VÁLOGATOTTJA: Allé sor, balról jobbra: Simeone, Vidal, Roma, Ramos-Delgado, C, Griguol, Sacchl. Elöl: Corbatta, Pizzutti, Artime, Sanfilippo, Belem. Hazaérkeztek Mestárkil a D zsa labdarúgói Az összevont járási ba'naksógok eredménye A nyugati csoportban befejeződött a bajnokság A keleti és középcsoportban még két-két forduló van hátra Június 3-án folytatódtak az össze vont járási labdarúgó-bajnokságok mérkőzései. A nyugati csoportban befejeződött a bajnokság, csupán néhány elmaradt mérkőzés pontjai felett kell döntenie a Szövetségnek. Ebben a csoportban a Magyar szék együttese nyerte a bajnokságot. A keleti csoportban lejátszott mérkőzések eredményei több helycserét eredményeztek a bajnoki táblázaton. Meglepetésnek számit az uj-Moháes otthoni pontvesztesége a Dunaszekcsővel szemben és az ojasziak babarc! pontrablása. A második helyezett Szederkény csak nagy harc után tudott felülkerekedni a jól játszó Himesháza ellen. A középcsoportban nem Jelentett különösebb akadályt a Helyiiparinak az UJpetre legyőzése sem, a Nagyharsány szintén nagy gólarányú győzelmet aratott, nem kevesebb, mint kilenc gólt lőttek a Vé- ménd hálójába. Hidason a helyi csapat döntetlennel volt kénytelen beérni a tavasszal még veretlen Dinamóval szemben. Az esélytelennek tartott Pécsvárad viszont Vasas n. bányatelepen okozott meg lepetést .elvitte a mérkőzés egy pontját. A nyugati csoport utolsó fordulójában két mérkőzést játszottak, mindkettő meglepetéssel zárult. A Szentlőrinc megszerezte egyetlen győzelmét, a Pécsi Dózsa ni. viszont elvesztette veretlenségét, Részletes eredmények: Keleti csoport: Mohácsi TE II.— I. anycsók 2:0, Szederkény—Himes- báza 4:3, Uj-Mohács—Dunaszekcső 1:1, Versend—Erdöfű 3:1, Babarc— Olasz 1:1, Borjád—Székelyszabar 1:4. Kisnyárád—Homorúd 2:2. Középcsoport: Nagyharsány—Vé- ménd 9:0, Hidas—Dinamó 1:1, Hosz ezúhetény—P. Bányász n. elmaradt, mert a vendégek nem jelentek meg Vasas n. B.—Pécsvárad 0:0, UjPétre—Helyilpari 0:5, PBTC II. —P. Vasas II. 6:2. . Nyugati csoport: Mágocs—P. Dózsa HL 4:2, Szentlőrinc—Szentegát 4:2. Bravúros győzelemmel tarsolyé- | ban tért vissza vonattal tegnap délután Pécsre a Pécsi Dózsa NB I-es labdarúgó-csapata. A Rappan Kupa második fordulójában a Mostári Velezs csapatát otthonában verték fneg a lila-fehérek. A hazaérkezés után Kállai lÁpótot, a csapat edzőjét kértük meg, hogy nyilatkozzék a jugoszláv mérkőzésről : — Igazán jó vendéglátásban részesültünk Jugoszláviában. A mérkőzés előtt 4—S gólos vereségünket várták a mostáriak, hiszen legutóbb a Hildesheim csapatát verték meg Nyugat-Németország- ban és az I. osztályú ligabajnokság éllovasainak babérját is megtépázták már. A . mérkőzés után „totó-gyilkosok”-nak neveztek bennünket, mert a 2:l-es eredmény miatt a Jugoszláv totóban egyetlen egy 12 találatos szelvény cnm atra/tt — A Velezs technikailag képzett játékosokból áU. El lehet róluk mondaná, hogy keményebb futballt játszanak, mint amilyent a belgrádi, a novlszádi vagy a zágrábi csapattól már látott a magyar közönség. Ezúttal is beigazolódott, hogy jól jött a szovjet túra — ahol a keményebb játékkal már „barátkoztak” játékosaink — és az első félidőben jó játékkal leptük meg a mostári közönséget. A második félidőben erősebb szél volt a pályán, így a játékidő kétharmad részét a hazaiak támadták végig, azonban védelmünk jó játéka megakadályozta gólszerzésüket. A csatársorunk támadásai sokkal veszélyesebbek lettek. Ezt mutatta a szerzett két érvénytelen gólunk is. Az egyiket például — amit Török lőtt — már a játékvezető is Kasza (PVSK) nyerte a PVSK III. osztályú kardversenyét Vasárnap délelőtt 9 órakor a PVSK Déryné utcai vívótermében került sor a m. oszt. kardverseny küzdelmeinek lebonyolítására a PVSK rendezésében. Az eredetileg II. osztályúnak kiírt verseny, megfelelő számú n. osztályú vívó meg jelenése nélkül, automatikusan Ül. osztályúvá lett. Sajnos, vidéki vívók nem indultak, így ez a verseny tulajdonképpen a pécsi kar- dozók háziversenye volt. A rendező egyesület vívóin kívül rajthoz álltak a PEAC és a Sportiskola versenyzői is. A 8 Induló előmértcőzések nélkül. a u**at6 asszóibatn. mérte össze erejét. A versenyen tapasztaltak j alapján a pécsi kardozók felkészültsége jó, de ez korántsem jelenti aat, hogy nincs szükség a további szorgalmas edzések kemény munkájára. Eredmények: 1. Kasza György (PVSK) 7 gy.. 2. Keresztes Tamás (PVSK), 5 gy. 3. Kovács Gábor (Sportiskola) 4 gy 12 kt., 4. Várnagy Csaba (PVSK) 4 gy. 14 kt., 5. Marosvári József (Sportiskola) 3 gy. 10 kt., 6. Köves Péter (Sportiskola) 3 gy. 11 kt., 7. Méhes Károly (PEAC) 2 gy., 8. Sze- lenczi Mihály (Sportiskola) 0 gy. megadta és a csapat újrakezdéshez Vonult vissza, amikor — a partjelző lest látott — kisült, hogy nem adták meg az érvényes gólt. — Hogy szerepeltek egyénileg a játékosok? — A második félidőben Danka és Kocsis színvonalas játéka mentette meg a csapatot a góloktól. Halasi jól küzdött. Meglepően harcos kedvvel játszott Dunai II.« aki a korábban mutatott játékához viszonyítva sokkal többet lőtt kapura és ezt mutatta gólja is. A csapat többi tagjáról valamennyi játékosról csak dicsérő szavakat mondhatok, mert mindnyájan kivették részüket abból a játékból, ami győzelmünket eredményezte. — Miért maradtak tovább Jugoszláviában? — Nemcsak arrafelé — mint arról a pécsi szurkolók értesülhettek —, hanem visszautazásunkkor is komoly problémákat jelentettek a rossz közlekedési viszonyok. Ha már hétfőn visszajöttünk volna, akkor a játékosaink fáradtak lettek volna. így ott kipihentük magunkat és csak aztán indultunk útnak. így is sokáig tartott az utazás, mert hétfőn este fél tizenegykor indultunk el Sarajevóból és kedden délután fél négykor érkeztünk Pécsre. Végül az itthoni tartózkodás programjáról, a nyugat-németországi út és az erősítésék felől érdeklődtünk. — Szerdán és csütörtökön frissítő edzést tartunk, így nem játszunk kétkapus edzőmérkőzést. Csütörtökön délben a gyorssal utazunk Budapestre, ahonnan pénteken reggel hét órakor repülőgépen folytatjuk utunkat Hanno- wer felé. Innen — a mintegy harminc-negyven kilométeres szakaszon — autóbusszal érkezünk meg Hildesheimbe, ahol vasárnap játsz- szuk harmadik mérkőzésünket a Rappan Kupáért Az átigazolások és az erősítések felől egyelőre nem tudok nyilatkozni, hiszen most érkeztem meg. Annyit azonban mondhatok, hogy csak rendes, becsületes és sportszerű életmódot folytató játékosokkal kívánjuk megerősíteni az új bajnoki szezonra csapatunkat — fejezte be nyilatkozatát Kállai Ldpót. (Bartó) Ma: Chilében Ma»yarország-Argentína Vezeti: Arturo Yamasaki Maldonado (Perui Chilei jelentéseink a 4. oldalon APRÓHIRDETÉSEK Egyedül álló nyugdijai: nő vállalna egyeze rű nő vagy férfire mosást, főzést és takarítást lakás ellenében, megegyezéssel — „Június 15” jeligére SalLai utcai hirdetőbe. 32110 Hűvösvölgyben házhelynek alkalmas szőlő. gyümölcsös ár<>n alul eladó. Érdeklődni Magyarürőgi út 64 sz. __________________32117 S zabolcsi szőlőhegyen 440 négyszögöl szőlő pincével, hordóval és 500 dapab gyökeres vesszővel eladó. Gyulai Sándórné, Uj-Meszes, Frankéi Leó u. 27 szám. __________________3212« H áromszobás családi ház eladó. OTP-vel átvehető. 39-47 telefon. __________________32133 S zőlő eladó (Felső- Gyükés 2.) parcellázva is, beköltözhető lakással. mellékhelyiségekkel, teljes felszereléssel. Érdeklődni lehet: Pécs, Kossuth tér 7 sz. emelet. __________________»146 M odern könyvszekrény eladó. U1-Meszes, Tolbuhtn u. 67 sz. I. fern. 3 ajtó. ____________ 32141 F érfi inggallérozást vállalok. Rákóczi út 41 Kovács Gyuláné. __________________32176 S koda Spartak príma állapotban eladó. Telefon: 27-53. Lánc u. 19. _____________________32175 K iadó albérleti különbéi áratú szoba kis konyhával, üresen — vagv bútorozva, lak- bérkölcsön ellenében, jobb dolgozó gyermek télen házaspárnak. — Glm: Kertváros. Gárdonyi üt 45. 32173 Üzemek, vállalatok figyelem! Gyermekszerető nő elhelyezkedne óvodába vagy napközibe. Ajánlatokat ,.Má sodlk anya lennék” Sail»! utcai ttirdetőb«. Gyakorlott pénztáros- nő bárhova elhelyezkedne pénztárba. Aján latokat „Pontos pénzkezelés” jeligére Sállal utcai hirdetőbe. _________________ 32171 2 db. hízónak való fehér süldő eladó. Cím. Csoronlka 1 sz. _____________ 32176 K ülönbejáratú bútorozott szoba magányos férfi részére kiadó. — Munkácsy M. utca 43. ajtó L _________________32166 Z ongora bérbeadó, ke reszthúros, rövid Bő- sendoríer. Dartkó Pista u. 19. sz. Balokány fürdőnél. 32155 Tízezer Ft kölcsönnel elcserélném komlói 2 szoba, összkomfortos lakásomat hasonló pécsiért. Érdeklődni lehet Pécs, Szt. István tér 3 sz. __________________32157 M osógépjavitás, tekercselés, villanyszerelés. Grőbl testvérek. Szigeti út 8 sz. Telefon: 22-44. __________________32151 A lumínium mézeskannát vennék. Fürst Sán dór utca 12 sz. __________________32167 V ennék beköltözhető két családnak megfelelő házat, kerttel, sző lővel vagy anélkül. — „Nem a belvárosban” jeligére Shllai utcai hirdetőbe. __________________32168 E ladó házrész, egy szó ba elfoglalható. 65 000. Jászai Mari út 42, volt Brassó u. Schmálné. __________________32182 E ladó kétszer egyszo- ba, konyhás házrész, egy szoba, konyha beköltözhető. Hegyalja utoa 56 szám. __________________32152 B elváros! szoba, kony ha, éléskamrás utcai lakásomat elcserélném hasonlóért, lehet házfelügyelői is. „Belvárosban” Jeligére Sallat utcai hirdetőbe: *2158 Dauert garanciával készít Molnár József fodrászmester (Apáca) Geisler Eta u. 4 sz., emeleten. 82154 Eladó keményfa tetőgerendák, léc, cserép bontásból. Tettye u. 35 32156 Eladó Írógép 800 Ft-lól lemezlátsző 800 Ft. har monika 650 Ft-tól. Villanyborotvát. távcsövet veszek. Wágner, Rákóczi út 73/a. 32163 Hálószobabútor, Singer bobinos varrógép, mambó magnetofon olcsón eladó. Rákóczi út 73/a. 32164 Szobabútor, ágybetét eladó. — 3—6-lg a hét minden napján, vasár nap 8—12 órá ” Petőfi utca 31. II. em. 2. 31901 Hamburger gyártmányú kereszthúros páncéltőkés három peU4- los zongora eladó — vagy bérbeadó. Vak Bottyán u. 3 sz. 32063 Beköltözhetően eladd Vasas I. 147 hsz. alatt lévő 2 szoba, konyhás lakás, mellékhelyiségekkel. 400 négyszögöl telek és kert. Ugyan itt 2 db. hármas ablak tégla. kő. homok, cserép, mész, léc és fa el adó. Érdeklődni: du. 4 órátóL 404 Ocsárd 106 számú 1 szoba, konyha + melléképület beköltözhetően eladó. 32089 Elcserélném nagy szoba. konyhás lakásomat kisebb szoba, konyha, éléskamrásért „Vadrózsa” Jeligére d meket Sallai utcai hirdetőbe. Esküvőre modem rövid menvasszonvl ruhát kölcsönözzön — Ágoston tér 1 sz. 32073 Nő részére bútorozott szoba kiadó. Kassa n. 32 ez. 55 Vásároljon állami ház tulajdonban lévő házingatlant OTP-től. — Kedvezményes fizetési feltételek, adómentesség. Ingatlanok Pécsett és a megye különböző községeiben kaphatók. Bővebb felvilágosítást az OTP. területileg illetékes fiókjai adnak. 340 Harkányban vLkend- telkek nagy választék ban kaphatók 30—!0 Ft-os négyszögölenkénti árban. Kedvezményes fizetési feltételek. Bővebb felvilágosítást az OTP pécsi és siklósi fiókjai adnak. 340 Balatoni nyaraló Alsó- Bélatelepen kiadó. — Telefon: 15-50, 179 mel lék. _________________«1 K ertes házamban jutányosán, dolgozók gyermekei nevelését vállalom. Megbeszélés Bárány u. 5 sz. 48 Philips 2 karikás villanyborotva, szarvae- és vaddisznó trófeák eladók, sallai utca 12. ________ 47 Kétszemélyes rekamié konyhabútor, hálószobabútor, pároságyak, szekrények, asztalok, székek, éjjeliszekrények. sezlon, mosdó, könyvespolc olcsón el adók. Megyeri út 6. — Szabó. 42 Figyelem! Töltés és alapozási munkálatokhoz beton- és vasbetontörmelék járda készítéshez. etetővályú céljára, melegágy készítéséhez, raktározáshoz alátétnek, stb-nek kiválóan alkalmas — csökkent értékű és se lelt vasbeton termékek olcsó áron beszerezhetők az 1. sz. Épületelemgyárban, — Budapest, XI, Budafoki út 78. Érdeklődni lehet 259-472 telefonon, vagy személyesen — szombat kivételével minden ntm reggel 1# órától 2 óráig. Maeán- éoltkezőket a FAÉRT- en keresztül szolgáljuk ’ W. 343 Mérlegképes könyvelő nagy evá korlattal állást változtatna. „Gvtt- kortott” Jeligére Sállal utcai hjhrdetőb". *2216 Hálóbútorok, konyhák rekamiék. fotelok, — szekrények, páros- ágyak, íróasztal, tűzhelyek, matracok, sód ronyok és más modern bútorok, Báránynál, Hal tér 1 sz. _____________________41 L akásába légfűtő berendezést, vasszerkeze tű kandallót készít, javít Friedrich. Rákóczi út 37. Telefon: 23-87,______ 33 P olitúros hálószobabútorok. szekrények, ágyak, székek, sezlo- nok, ágybetétek, varrógépek, asztalok. — kredencaljak, rekamiék, toalett-tükrök, elő szobafal, párosszekrények, szőnyegek, kony habútorok, stelázsi, konyhaszekrények olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57.________40 Modern konyhaberendezés, hálószoba, kom bináltszekrény. ágy- nemütartó, szekrények agyak eladók. Molnár, Felső-Vámház u. 2 sz. _____________________32 B elvárosi kétlakásos ház eladó. Egyik lakás beköltözhető. Molnár- né, Déryné u. 19. 31 Eladó biedermeier szekrények, egy- és kétajtósak. kerevet snizet Kottáinál, Rákóczi Út 48. _________29 E ladó ihá tőszóba bú borok, ágyak, televizió- asztalok, konyhaszekrények. sezlonok, vitrin, párnázott ebédlőszékek, lemezfürdőkád, ebédlőasztal, szék lények, rekamiék, fo- tölyök. Kottáinál, Rákóczl út 48 sz.______28 B alatonbogiári vilila- telkemet eladom vagy központi fekvésű szőlőért, gyümöicsöséít elcserélem. — Vincze, Jókai Mór utca 20 sz. 2. ajtó.______________S3 M egbízható bejárónőt felveszek. József A. u. 41. Földszint. 13 Sürgősen eladó Hüller Schoneck Esz- szaxofon és egy 250-es Pannónia motorkerékpár. Weiman Bemát. Magyarszék. Árpád n. 3 sz. 25 Hathónapos hím puli- kutya olcsón eladó — 39-6» telefonon. M Tüzífarűrészelés Tamás Kálmán. Telefon: 39-91. György utca 6. ____________________45 Nagyméretű gumitex fürdőruhát, mely előnyösen befolyásolja alakját, 48 órán belül méretre készítek. — Fenyő, Szabadság út 7 sz._______________14 B eköltözhető öröklakás, háromszobás, össz komfortos eladó, vétel árban új személygépkocsit beveszek. Jókai u. 1 IL em. Karsai. ____________________615 F ÉRFI segédmunkásokat felvesz földmunkára a Posta Központi Kábelüzem építésvezetői kirendeltsége Pécs, Hőerőmű lakótelep 34-es Larak. — Munkaruha, vidékieknek munkásszállás és ellátási díj biztosítva.’ ____________ 56 Príma szőlő 580 négyszögöl épülettel, pincé vei. száz termő barack fával eladó, vagy családi házért elcserélhető. „Mecsék” jeligére Sallai utcai hirdetőbe.______________32224 IZS motor eladó, kismotort beszámítok. — Vfcsas IL D. tu 17 BZ. Ortlieb. 82223 Elcserélném utcai szép szoba, konyhás lakásom hasonlóra. — „Szép” Jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Lehet házfelügyelői ts. __________________32? 19 Egy kis családi ház el adó beköltözhetően. — Zidlna környék 13 sz. __________________32208 G yermek sportkocsi, használt, olcsón eladó Pécs, Hőgyes Endre u. 6 SZ.___________ 82195 r ,l92!'?EN SZÜLETETT Pueblo- , Llbré-ben, mely Limának, Peru fővárosának egyik kerülete. Kapus ként kezdte futballista spost-pálya- futását. Mint országos válogatott képviselte hazáját a venezuelai Caracasban megrendezett IH. „bolíviai játékok” küzdelmeiben. Később — mintegy két esztendeig, — a hátvéd posztján szerepelt az Ascenso egyesület csapatában, majd 1955-ben, mint profi-játékos, a Club Callaohoz szerződött. Még 1953-ban a Testnevelési Főiskolán, testnevelési tanári képesítést nyert és ez időben határozta el, hogy futball-játékvezető lesz. Eleinte az iskolai futballbainoksag ■mérkőzésein kezdte játékvezetői szárnypróbálgatásait, ma.id 1956- ban részt vett a perui futballszö- vetség által rendezett játékvezetői akadémián, amelynek sikeres elvégzése után — 1957-ben megszerezte a legmagasabb szintű játékvezetői képesítést.’ 1959-BEN, a perui futballszövet- ség felterjesztése alapján FIFA- játékvezetőnek minősítették. Ezután már szinte márka lett neve és sorozatban vezeti a jelentős nemzetközi mérkőzéseket, rrm’vek közül kiemelkedik az 1980-ban Mexicoban megrendezett: Mexico— Hollandia válogatott, valamint az Aruba szigetén lejátszott: SURINAM (Holland Antillák)—Cuaracao világbajnoki selejtező mérkőzések sikeres levezetése ... Nemrégiben vezette a brazil Santos és a perui Deportivo Munl- cipial csapatok nemzetközi mérkőzését a limai stadionban. Az L A Pécsi MHS toborzóva! egybekötött tehetségkutató-versenyt. ren dez június 9-én, szombaton délután 3—4 óra között a kisállomás alatti lőtéren. Jelentkezhet minden 12—18 év közötti fiatal —'lehetőleg úszni tudók — aki az öttusa sporthoz kedvet és adottságot érez. félidő 18. percében, 0:0-áe mérkő* zésállásnál, veszélyes támadást Indított a helyi csapat csatársora. A kiugró középcsatárt, az ellenfél egyik védőjátékosa oly durván lökte el a büntetőterületen belül, hogy a csatár elvesztette a lába fölötti uralmát, el is bukott, de a labda, közben az egyik befutó csa- tártúisa elé került, aki azt habozás nélkül kapuba rúgta . .. Igen am... de a bíró időközben füttyel megállította a játékot és büntetőrúgást rendelt el a helyi csapat javára . . i Eddig minden rendben is lett volna ... A n-est azonban a csatár idegességében, gyatrán a kapu mel 14 rúgta ... ETTŐL KEZDVE szinte pokollá vált a sportpályán a bíró helyzete .. . Hiába igyekezett működésével a legjobbat nyújtani, az „ezer- feiű cézár” fejét követelte . . . Leírhatatlan tombolás, ütemes stzte- getés, majd a coca-colás üvegeknek a pályára történt bedob olása következett... Fokozta a szurkolók dühét, hogy a helyi esc őst, a mérkőzés további részében vem tudta áttörni a szervezetlen v de- kező ellenfél védelmét, Így a vé gig füttyel és t.imbolással RÍ.-ért mérkőzés végű lis 0:0-as eldöntetett eredménnnyel végződött és Va masak! Maldonado, csak a rendőrség határozott közbelépésének köszönhette, hogy ép bőrrel úszta meg az esetet... másnap a sportsajto úgy Istenigazában lemarta és csak néhány Jóbarátja unszolására tét: le arról a gondolatról, hogy végleg „szögre akaratja a bírósipot!” ..• 1 gtiüöiülisták állasa NB 1U: ' 28 gólos: Győrfl (PBTC), 23 gólos: Helm (Mohács), 22 gólos: G, Kiss (Dombóvár), 2« gólos: Fal dl I. (PVSK), Dósai (Sz. Dózsa), I» gólos: Vincze (PVSK), 17 gólos: Kovács IV. (Székesfehérvár). I5 gólos: Homolya (Székesfehérvár).. 14 gólos: Müller (P. Bányász), Tóth (Siófok), 13 gólos: Kása (P. Bányász), Zsoldos (KMTE), 1.2 gólos: Fehér (Siófok), Jáger (Kiskunhalas), 11 gólos: Rostást (Sz. Pető.’;), 10 gólos: Györkő H. (P. Bányász), Tapasztl (Dombóvár). Osfkó (PBTC), 9 gólos: Ceglédi (B. Építők), Benács (Sz. Petőfi), 8 gólos: Krcisz (B. Építők), Horváth (PVSK). Pam- mer (KMTE), Hauschl (PBT.~, Fenyvesi, Hődör (Kiskunhalas). Megye: —x 2« gólos: Koch (Pécsszabolcs) 2* gólos: Kakuszi (Urán flO, 18 gólos: Csete (urán SCj, 14 gólos; Vasa (PEAC), Kovács (Kinizsi), Sre degkényl (Szikra), Tolnai (Sziget- vár), 13 gólos: Nyera (Szászvár), Varga (Vajszlő), 12 gólos: Koller (PEAC), Bérezés n. (Pécsszabolcs), Ágoston (Szászvár) 11 golos: Bocz H. (Szászvár). Miricó (Bóly), 10 gólos: Bischof (Vasas I.), Petruska (Előre). Bizzó I. (Vajszló), 3 gólos: Némedi (PEAC), Halena, Mázli (Pécsszabolcs), 8 gólos: Vajda (PEAC), Antal (Pécsszabolcs). Kereszti (Urán SC), Jónás (Szászvár), Abai (Bóly). Vennék hárcanszobáo, kertes, beköltözhető családi házat belterületen. „Beköltözhető” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. ____ 32191 125-ös Csepel motor el adő. UJ-Meszes, Fekete Gyémánt tér 1. IL 1 32187 Komlón szép fekvésű 3 szobás családi ház, 330 négyszögöl gyümöl csösséf beköltözhetően eladó. Kökönyös, Gárdonyi Q. a. 7. Barst. m A PÉCSI RADIO 1962. június (-1, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.0«: Szerb—horvát nyelvű műsor: Aktuális témák: Védekezzünk a burgonyabogár ellen. „Agronómus leszek”.;; — Egy középiskolás portréja. Érdékességek. Dalmát dalok. 17.30: Német nyelvű műsor: .Ifjúsági műsor. — Összeállítás. 18.00: Jegyzet. — A baranyai film- művészeti körről. 18.05: Szórakoztató muzsika. 18.30: Könyvespolc. — Versesköteteikről. 18.35: A Pécsi Rádió hangversenydobogóján. L Agócsiné, Láng! Emmi énekel. Bonsay Pál zongorázik. 1. Rubinstein: Az éj. 2. Balakirev: Almomban hallgatom. 3. Debussy: A lenhajú lány. «. Rimszklj-Korszakov: Csengve, bongva száll az ének. — II. Szeép Zoltán hegedül, Szeép Zoltánné zongorázik. l. Haydn: G-dur hegedűverseny I. tétel. 18.50: A TIT közgazdasági szakosztályának munkájáról. — rnteriú. 19.00: Magyar szerzők tánedalaibóL 19.30: Dél-dunántúli híradó. 19.50: A pécsbányatelepl férfikórus és a Radnóti Miklós Technikum kórusa énekel. Vezényel: Ivasdv- ka Mátyás. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Cigánybáró (Erkel-bérlet, este 7 órakor). Tájszínház: Nagymama (este M 8 órakor). Nagyményokon. MOZI: Park: A rendőr (fél 5, fa T és fél 9 órakor, szélesvásznú). Park-Kertmozl: Rose Bernd (Jó Idő esetén háromnegyed 9 órakor). Petőfi: Húsz évre egymástól (fa 5, fél 7 és fa 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Hoffmann mesél ma B. fa 7 és na « órakor) Kossuth Híradó Mozi: Magva* híradó, Vásárhayi színek, 10. sz. világhíradó, Erdők és emberek, Torreus. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémápt (Gyárváros): Felmegyek a miniszterhez (7 órakor). Építők kultúrotthona: Az lmok és az Írógép (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Halászlegény frakkban (3 is ' órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Méreg (7 órakor). Május L (Vasas 17): Nagyravágyó asszony (7 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülléknekt Kossuth (Mohács): Találkozás aa ördöggel (6 és 8 órakor). Zrínyi (Cipőgyár! kultúrotthon, Szigetvár): Lelkttomere: lázadása H. (fél 9 órakor). Táncsics (Siklós): Repülő 9 órakór Indul (fél 9 órakor). tarlatlátogatas Pécsi város Művelődési Háza látogatást szervez a nemzetközi fotószalon kiállítására ma, szerda este 6 őrakor. Tárlatvezető: dr. Szász János. Gyülekezés a Janus Pannónius utca 11 sz. ház előtt. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megvei tanács la ója. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Naoló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila ú. 10. ____Telefon- 15-32. 15-33. P É CS1 SZIKRA NYOMDA . Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sZ. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónáén» 11.— T ,