Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-21 / 143. szám
' MW. JON 1 üs ti. AIAPLÓ s TV-gondok a családban A TELEVÍZIÓ gyors elterjedése egy merőben új, — a mozinál és a színháznál is nagyobb körültekintést igénylő — nevelési problémát jelent hovatovább az ország minden részén, városon, falun egyaránt. Uj jelenség, új gond és valjuk meg, eddig még igencsak keveset tettünk, kezdeményeztünk, vitatkoztunk annaik érdekében, hogy a televízió hatását minden vonatkozásban felmérjük és oktató, nevelőmunkánk szolgálatába állítjuk. összefüggéseit tekintve, kettős problémát jelent a televízió. Egyik problémakomplexum a televíziós-adások és az iskolai oktatás szemléltetés egybehangolása. Ma még sajnos csak délután, sőt, inkább az esti órákban láthatjuk a TV adásait, de előbb-utóbb meg kell szervezni a délelőtti, sóit, az egyes iskolatípusok tantervével egybehangolt TV-adásokat is, ahogyan arra Keleten és Nyugaton egyaránt számos példát találunk. Éppen a Dunántúli Naplóban olvastam tavaly ősszel a lengyelországi TV-iskolárói, de tudomásom szerint a szovjet, NDK-beli, francia, angol, amerikai TV-ái- lomások is rendszeresen sugároznak kiegészítő, de önálló diákműsorokat. Könnyen el tudnám képzelni, hogy a kis falusi iskolák földrajz, fizika, természetrajz tárgyainak tanításához a TV a tamterwei egybehangol tan kísérleti bemutató adásokat sugározna, távoli tájakat bemutató TV-filmekkel segíthetné a földrajztanítást, stb. Ez persze ma még kissé utópisztikusnak tűnik, de a jövő, a perspektíva feltétlenül ilyen irányba kell, hogy alakuljon. A tv előbb-utóbb fontos kiegészítője lesz az iskolai oktató nevelő munkának. Van azonban egy másik,-legalább ennyire fontos oldala a TV probléma körének. Köztudomású, hogy a TV-készülék a legtöbb családban megváltoztatja az eddig megszokott, kialakult házirendet. A varázsdoboz elbűvöli az egész családot és főként az első időszakban műsorkezdet- től zárásig az egész család, a kicsik' éppúgy, mint a felnőttek ott szoronganak a képernyő előtt. Mi ebben a rossz, kérdezhetné valaki? GYERMEKEINK FEJLŐDÉSÉNEK fontos feltétele, hogy napirendjüket pedagógiailag hasznosan, célszerűen állítsuk össze. Semmiképpen sem helyes, ha a gyermekek a televízió rabjaivá válva elhanyagolják az oly fontos játékot, sétát, sportolást és a friss levegő helyett kora délutántól késő estig a televíziós készülék előtt ücsörögnek. A túlzásba vitt televíziózás károsan befolyásolhatja a gyerek fejlődését. Megengedhetetlen, hogy a tanulás, alvás és egyéb más szórakoztató kikapcsolódás helyett egyedül a televízió^ jelentse a tanuláson kívüli egyetlen komolyabb napirendi pontot. Mindjárt a kezdet kezdeten tehát arra kell gyermekeinket szoktatni, hogy csak a gyermek- és az ifjúsági adásokat nézzék meg. Ezek nem kötik le túlságosan a gyerekek szabad idejét, nem vonják el őktt a tanulástól. Hibát követ el az a család, ahol szó nélkül tűrik, hogy a gyerekek felnőttekkel együtt a televízió egész esti műsorát végignézzék, amely gyakran belenvúlik a késő esti órákba és olvan műsorszámokat is tartalmaz, amelv nem gyerekeknek való. Ismerek olyan családot, ahol még a kimondottan felnőttek számára sugárzott. ti zennvoltevén felü- llejcrieír tanácsolt filmeket is végignézhetik a gyerekek, mondván, hogv úgysem értik. Ez mindenkéooen káros, mert • a gyerekek fantácriáját rossz irányba téríti. Olyan Igpdések iránt kelti fel érdeklődésükéit, amelyekhez még kicsinyek. Csak helyeselni lehet azt, hogy a legtöbb szülő következetesen felkelti gyermekét a TV képernyő elöl, amikor a bemondó búcsút vesz tőlük és megmagyarázza nekik, hogy bármennyire sajnálják is, de nekik "jó, az ő érdeküket szolgálja a szigorúnak látszó szülői döntés. NEM SZABAD SOHASEM ELFELEDNÜNK, hogy a gyerekek előszeretettel utánozzák a moziba, televízióban látottakat. Nos, a felnőtteknek sugárzott műsorokban gyakran láthatnak olyasmit, aminek utánzásáért egyáltalán nem lennének hálásak a TV műsor- szerkesztőségének. Az iskolás- gyerek éppen ezért csak a számukra írt műsort nézzék meg, — ez a TV-gondofc kiküszöbölésének legfontosabb alapszabálya. A felnőtteknek szóló műsorok egyébként is legtöbbszö'r késő este fejeződnek be, amikor a gyerekeknek már reges- régen ágyban lenne a helyük. Az éjszakázó gyerek egészségi állapota gyorsan leromolhat, nyűgössé, érzékennyé válhat s mivel nem aludta ki magát, az iskolában, óra közben is elszundít, esetleg az egész tanítási idő alatt bágyadt, figyelmetlen, álmos lesz. Jő, Jő — MONDHATNÁ VALAKI — ezek a tanácsok a tanév közben még elfogadhatók, de nyáron igazán nincs szükség rájuk. Ismételten szeretném kihangsúlyozni, hogy az egészségügyi, pihenési szempontok csak másodnendűek, a lényeg albban van, hogy a gyermek egész fejlődésére, lelkivilágának, képzeletének kialakítására károsan hat egyetlen egy neki nem való jelenet. Mindenekelőtt tehát ezért kell a felnőtt műsoroktól határozott szigorral távoltartani őket, bármennyire is nehéz ezt egyes esetekben megkövetelni. Sajnos, igen csekély még azoknak a családoknak száma, amelyekben a televíziót tudatosan a gyereknevelés szolgálatába állítják. Pedig mi sem könnyebb ennél. Ha a gyerek jól tanul, rendesen viselkedik, — jutalomképpen nézhesse végig a gyermek és ifjúsági műsorokat is. Amikor viszont rossz jegyet hoz haza, vagy a magatartására érkezik panasz, egyszerűen még ball tiltani számára a TV-nézést és csak akkor engedélyezni, amikor az iskolából újra jó hírek érkeznek. A gondos szólók a TV-készülék bekapcsolása előtt rendszeresen ellenőrzik a házi feladatot, kikérdezik a leckét és csak ha minden rendben van, akkor kapcsolják be a készülé- bet. íme jó példákat is lehet találni a TV és nevelés helyes, pozitív jellegű kapcsolatára. Az apróbb jutalmazások, büntetések jelentkékeny szerepet kapnak gyermekeink nevelésében. És mert -a gondos nevelő minden helyes eszközt megragad a pozitív eredmények elérése érdekében, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a televíziót sem, mint gyermekeink nevelésének, . jellemform ás álnak korszerű, célirányos, tanulva szórakoztató eszközét. Néhány perc a Képcsarnok Vál’alat pécsi fiókjában Stranddivat A pécsi Hullámfürdőbe látogatott el a fotoriporter, hogy a teleobjektívvel „vadászva” megörökítsen néhány ízléses, jó vonalú fürdőruhát. A „vadászat” eredményéből mutatunk be néhány „trófeát”. A Képcsarnok Vállalat pécsi fiókját naponta sűrűn felkeresik a vásárlók a Kossuth Lajos utcában. Nyolc éve létesült ez az üzlet, s mind nagyobb forgalmat bonyolít le, egyre többen igénylik az ízléses, modern lakásberendezési tárgyakat. Az üzlet kirakata mögött s bent a polcokon művészkezek nagyszerű finom munkái. Apró részletekig kidolgozott ötvösékszerek, dísztárgyak, érdekes formájú vázák, amelyek miniatűr terítővei barátságossá varázsolják a lakást. A falakon eredeti festmények, országoshírű művészeinktől, s köztük látható Pécs és Baranya alkotóinak munkái is. Régi, XVIII. századbeli festmé nyék lenyomatai is kaphatók, amelyek olcsók, ízlésesek és fejlesztik a szépérzéket. Kis bútordarabokat is árusítanak, finoman kidolgozott dohányzóasztalt, kényelmes fo teleket, amelyek egytől egyig kiegészítői a modern lakbérén dezésnek. Különösen szépek az állólómpák és a kerámia tárgyak. Egyszerűek, színükkel kel lemes érzést váltanak ki az emberekből. Azonkívül nagyon szépek a kézifestésű selyemte- rítők a dísztálakkal. Bútorszövet is kapható az üzletben kü- j lönféle színekben és igen jó minőségben. A képzőművészeti, valamint; az iparművészeti tárgyakat i egyformán kézzel dolgozzák j meg a művészek, s bizony a I kéthetenkénti szállítmány meg i lehetősen gyorsan kifogy az üz j létből, egyre többen igénylik a modern, művészi lakberende- j zést kiegészítő tárgyakat. Vannak állandó vásárlók is, akiket telefonon értesítenek mihelyt új darabok érkeznek. Kedvezményesen, illetve részletre is lehet vásárolni. A képzőművészeti tárgyaknál az ár 20—30 százalékát kell azonnal kifizetni, a fennmaradó összeg törlesztésére pedig maximum egy évet vehet igénybe a vásárló. Csinos, piros, fehér betétes, egyrészes bánion fürdőruha. Nagy sikere van a pécsi bútsrkiállításnak Szinte tündérpalotává változott a Janus Pannonius utca 11 számú ház első emeleten lévő előadóterem, amelyben június 16-án nyitotta meg az idei első pécsi bútorkiáfflítást, a Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat közösen a Bútorértékesítő Vállalattal,' A pedagógus tanácsai: Mivel foglalkozzanak a gyermekek a nyári szünetben? Szécsed János elvtárs, a pécsi Petőfi utcai általános iskola igazgatója érdekes tanácsokkal szolgált a gyermekek szünidejével kapcsolatban. Mint elmondotta, a szünidő, a pihenés éppolyan élettani szükséglete a gyermeknek, mint a felnőttnek az évi szabadság. Az eltérés csak any- nyi, hogy a gyermekeknél hosszabb távú kikapcsolódásra van szükség. Társadalmunk ezernyi lehetőséget biztosit a pihenésre, a szünidő megfelelő kihasználására. Ezek egyik formája az üdülés. A gyermekek nagy száma úttörőtáborba, illetve gyermeküdülőkbe megy nyaralni. Városban ma már ritka az olyan tízéves gyermek, aki nem látta a Balatonit. Még olyan gyerek is van a Petőfi utcai általános iskolában, aki Bulgáriába megy nyaralni. . Természetesem, a gyermeküdültetés egyénenként csak néhány hétre szorítkozhat. Az alapvető probléma, a szünidő megfelelő kihasználása tehát változatlanul megmarad. ’ A kérdés az, hogy mivei is foglalkozzon a gyermek a nyári szünidőben? Sok szülő munkára küldi a gyermekét. A Petőfi utcai általános iskolában 200 olyan gyerek van, aki üzemben, állami, illetve erdőgazdaságban dolgozik naponta néhány órát könnyebb munkában. A szülők elhatározását csak helyeselni lehet, hiszen a fizikai munka aktív pihenést jelent a szellemileg kifáradt gyermek számára, nem beszélve a munka nevelő hatásáról. Magától értetődik, mértékkel kell élni itt is, a fizikai munka egy gyermeknél se tartson 2—3 hétnél tovább, mert akkor nem marad a gyermeknek ideje játékra és másra. I Help.,., ba a szülök megkívánják, hogy gyermekük heti egy-két alkalommal (többször ne!) lapozgasson bele a tankönyveibe. A két hónap ugyanis elég hosszú idő, s harcolni kell a felejtés ellen. Ez az időszak alkalmas a gyengébben ment résziek elsajátítására is. Különösen az első osztályosoknál van szükség írás-, olvasás- és számolásgyakorlatokra, mert könnyebben felejtenek, mint az idősebbek. Hangsúlyozzuk, hogy a heti két—három óra elegendő erre. Mindemellett: az életnek sok olyan apró mozzanata van, amelyet fel lehet használni arra, hogy a gyermekek ismereteit elmélyítsük. Egy mecseki kirándulás — amelyet a papával tesz meg a gyermek — alkalmas például arra, hogy a gyermek fizikai, biológiai, kémiai, általában természettudományos ismereteit megalapozottabbá tegyük. Az iskolában politechnikai oktatás folyik. A nyár nagyon alkalmas arra, hogy a fiúk- lányok ilyen tárgyú ismereteit bővítsük. Helyes, ha a marnák beavatják a lányukat a sütés- főzés tudományába, ha a papák kiskalapácsot harapófogót és más apró szerszámot vesznek barkácsolókedvű fiúknak. A gyermekek játszva, önfeledten végzik az ilyen munkákat. Természetesen figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat s azt is, hogy milyen a gyermek érdeklődési köre. Az írogatókedvű gyermeknek például ajánlatos naplót venni. Ha csak tehetjük, küldjük el a gyereket néhány hétre a vidéki rokonokhoz, a vidéki gyermekeket periig városba. Á lényeg a környezet- változtatás, ami nemcsak pihentetőan hat a gyermekre, hanem tágítja a látókörét is, hiszen a városi gyermek a falu, a falusi pedig a város életével ismerkedik meg. Még sok hasznos tanácsot lehetne a szünidővel kapcsolait- ban adni. Ilyenek: a papa és mama munkahelyének megmutatása a gyermeknek és így tovább. A lényeg: vigyázzunk, kerüljük a végleteket Az sem jó, ha a gyermeket teljesen szabadjára hagyjuk a szünidőben, viszont az is káros, ha túlterheljük. Mindennap kell néhány olyan óra, amikor a gyermek szabad s a pajtásaival játszhat. A gyermek nem felnőtt a gyermeknek feltétlenül szüksége van a szabad játékra. Befejezésül még két dologra hívta fel Széched elvtárs a szülők figyelmét Az egyik: az iskolai szabályok a szünidőben is kötelezőek a gyermekek számára. A másik: a tóz, víz és közlekedés minden szünidőben megszedi a maga gyermekáldozatait . Gondoljunk erre, vigyázzunk legnagyobb kincsünk, gyermekeink épségére — fejezte be nyilatkozatát Szécsei elvtáns. A hatalmas helyiséget ízléses díszletekkel, szépen berendezett konyhákká, szobákká ala- , kitották át, ahol a hazai, valamint a csehszlovák és német bútoripar remekeiben gyönyörködhetnek a látogatók. Modem kivitelű és olcsó 3)400 forint, a Szolnoki Bútorgyár konyhagamdtúrája, amelyhez a megszokottakon kívül kétrészes mosogató állvány is tartozik, de hatalmas sikerű a 12—13 ezer forintért megvásárolható magyar gyártmányú Hangulat szobaberendezés és a 15—16 ezer forintss árú Varia szintén szobabenen- dezési , De nem kisebb aiz érdeklődés a csehszlovák úgynevezett 028-as és 040-es szobaberendezés iránt sem. A kiállítás újszerűségére az is jellemző, hogy a magyargyártmányú szobagamitú rák egyes darabjai külön is megvásárolhatók, amely nagy könnyebbséget jelent a régebbi gyakorlattal szemben, amikor a garnitúrát csak egyben lehetett megkapni; A bemutatásra került bútorokat azonnal meg is lehet vásárolni, illetve csak lehetett, mert a megnyitás utáni első félórában minden kiállított bútor gazdára talált A bútorkiiálliítást rendező szervek már előre számítottak a nagy keresletre, ezért a vásárlók igényei szerint előjegyzés alapján pótlólag megrendelik a kiválasztott tárgyakat. A bútorkiállítás iránti nagy érdeklődést jórészt igazolja a látogatók száma, amely mér keddig is elérte az ötezret és ez a szám állandóan nő. mert a megye minden részéből érkeznék látogatók. Vendéget várunk Ha ki is mentek már a divatból a nagy trakták, a vendégváró sütés-főzés fárasztó munkája, a háziasszony, aki vendégeket vár, szeretne az asztalra tenni valami finom harapnivalót, amivel nem vall szégyent. Ehhez szeretnénk egy-két tanácsot adni. Különleges, nem drága és nagyon finom édesség a narancsos madártej. Úgy készül hogy — mint a közönséges madárfejnél — egy liter forró tejbe kanállal beleszaggatjuk az öt tojás kemény habbá vert fehérjét és kifőzve szitán lecsurgatjuk. Közben egy deci tejben megfőzzük két narancs lereszelt héját. Az öt tojás sárgáját kikeverjük öt kanál cukorral meg egy evőkanál liszttel ,a tejjel felöntjük és átszűrve hozzáadjuk a narancs ízű tejet is. Az egészet gőz fölött sűrű krémmé főzzük és a tűzről levéve, még hozzáadunk néhány kanál narancslikőrt is, esetleg néhány csepp narancsesszenciát. A krémet üvegtálba, vagy talpas poharakba töltjük, tetejére rakjuk a kifőtt habot és mindegyik habcsomóra egy-egy nyers narancskarikát fektetünk. Jól behűt- ve, apró süteménnyel körít- jÜk. Túlnyomórészt egyrészes für dőruhák láthatók, de a kétrészes is versenyképes divatban maradt. A képen: egy pincéből készült világoskék fürdőruha. Alul ferde díszítésű, gumírozott egyrészes fürdőruha, mint a kép is bizonyítja csak emeli a fiatal szőlőé lány csinosságát. J ~ __ i/ i t I