Dunántúli Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-19 / 141. szám

*962. JUNIUS 19. l%JAS®SLí® 5 Új mondatok a világhírű matematikus emlékkövére Beszélgetés Bolyai János Pécsett élő ükunokájával HA NEM MEGY ROMÁ­NIÁBA Végh Attila, a pécsi | távírda csoportvezetője, talán még most is a feledés, vagy az ismeretlenség homálya fedné a két Bolyai Pécsett élő le&zár- mazottainaik kilétét. A Maros­vásárhelyi Bolyai Múzeum igazgatójának, dr. Farczády Eleknek meghívása azonibain ismertté tette a két világhírű magyar matematikus Pécsett élő rokonait. Most itt ülök Végh Attila, a Hát Utca 45. számú lakásá­nak egyik csendes szobájában. A nap már legorbül az égről, s má a sárgult kéziratok, köny­vek és fényképek fölé hajolva idézzük a múltat. Bolyai Far­kast és Jánost ábrázoló rajzok után keresem az anyai ágon leszármazott ükunoka arcán a családi vonásokat, ős^jlö hajú férfi tenyerébe eresztett fej­jel, be-be csukódó szemmel idézj az édesanyjától, nagy­anyjától hallottakat. — Bolyai Farkas is már na­gyon tehetséges matematikus volt — szűri a lassan múló időn át szavait Végh Attila —. 1804-ben került a marosvá­sárhelyi kollégiumba. Két kö­tetes munkájában már sejtet­ni engedi a nagy felfedezést, de ereje nem volt továbbha­ladni. Elaprózta magát. Kü­lönleges kályhákat gyártott, lóval húzható csukott lakóko­csit, írt egy hibátlan erdészeti munkát, készített magának egy szerkezetet, mely kézi haj­tással vitte őt... szóval min­denbe belefogott, öt szomorú- játéka irodalmi érdeklődését bizonyítja. Egyikből írta pél­dául Kisfaludy Károly az ^Irénét”. — Nagyon bánkódtak a hoz­zá közelállók halála miatt, szociális érzékű ember volt... Farkassal szemben fia, Já­nos már csak egy dologra irá­nyította figyelmét. Bár kivá­lóan hegedült, vívott, mégis a matematika volt a mindene. Négy éves korában csillagtér- képet rajzolt, több bolygó nevét ismerte, ollóval papír­ból geometriai ábrákat vá­gott ki, pedig még írni sem tudott. Nagyszüleám mesélték... egyszer krumplit (székelyül: pityókát) darabolt a konyhán, öt éves korában. A krumpliról kis szeleteket vágott le, majd megszólalt: ... „Nini Tata, pityóka ar- cusnak, pityóka sinusát kap­tam meg”... FARKAS JEGYEZTE LE RÓLA, hogy amikor tíz éves fiának matematikai példákat vezetett le a táblán és egyszer fáradtan beleunva abbahagy­ta, János „mint az ördög” ug­rott eléje és sürgette a példa továbbfolytatását. A tizenkét- éves Bolyai János néha az is­kolában apját helyettesítette. Tizenkilenc éves korában már tudta, hogy életét a matemati­kának fogja szentelni. Huszon­egy éves, amikor megírja élete fő munkáját. Tessék elolvasni, ez még eredeti... Igen ... há­rom példány van belőle a vi­lágon. Egy az akadémián, egy Gaussnál volt, egy nálam. ... „APPENDIX. Függelék a tér abszolút igaz tudományát tartalmazza függetlenül EukíLi- des XI. axiómájának — a priori soha el nem múlható- igaz, vagy nem igaz voltától, csatolván a tévesség esetére a kör négyszögesítését” ... Gauss-mak Bolyai Farikas, János apja küldi el a könyvet, s megkéri az akkori idők leg­nagyobb német matematiku­sát, a „maitematika atyját” — ahogyan a németek nevezték, hogy ő tanítsa Bolyai Jánost. Gauss visszaír: ennek a fiú­nak én már nem tudok mit.ta­nítaná. Pedig ahogyan apja mondta: „péhés még az álla, szakáll sincs rajta”. AZ EUKLEDESI GEOMET­RIA elvetése, illetve más ala­pokra helyezése, a parabolikus világegyetem sejtése, RES- PONZIÖ és RAUMLEHRE cí­mű újabb munkái kétségtelen­né teszik, hogy nagy zseni. B. Gyelone a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiájának leve­lező tagja Newton és Einstein mellé helyezi. Csak most, a szputnyikok, rakéták, a világ­űrkutatás megkezdésekor ért­hető meg igazán Bolyai János lángelméje, ragyogó alkotása. i— Mikor is halt meg? — 1860-ban Koporsójának Csomagolóanyag VASHORDÓ ÖBLÖS ÜVEG NÁTRONZSÁK FALÁDA FAHORDÓ PAPIRDOBOZ felújított állapotban raktárról szállít az egész országba a Göngyölegfelújító Vállalat Budapest, XIII. Dagály utca 3 sz. 200-380, 200-705. — Telefon: 200-285, 375 két darabkáját itt Pécsett, üvegvitrinben őrzöm. Azóta persze máshová temették, ap­ja mellé, kriptába. Sokat szen­vedett ember volt. Kénytelen volt a hadseregben mérnök- tisztként dolgozni. Állandóan helyezgették. Lemberg, Becs, Olmütz. Temesvár... maláriát, kolerát, ideggyulladást kapott. Szociális eszméi miatt támad­ták, kiközösítették... Minden életrajzkutatója biztos volt ab ban, hogy felségét Orbán Ro­záliát nem vette el. csak együtt éltek... íme tessék az eredeti házassági anyakönyvi kivonat. Titokban esküdtek meg, mert apja nem akarta a házasságot. Csak a szabadságharc körüli idők liberalizmusa bírta rá végül, hogy megbocsásson fiá­nak, akire egy kicsit félté­keny is volt... — Romániában magyarok, románok összefogtak és kö­zösen helyrehozták a róla eine vezeti kollégiumot, szobrot ál­lítottak a két Bolyainak. Anyá mat és engem meghívtak az ünnepségre. Nagyon kedves dolog voltjíi BEMEGY A MÁSIK SZO­BÁBA, maga készítette távcső veket hoz ki. Kicsit ügyetlen kézzel állítja, nyújtja: nézzek bele.; s Ha feljön a hold, ki­ül az ablak mögé és szobájába varázsolja az égitest nagyított képét. A két nagy fárosz ki­hunyt fényű parazsa már ő, de még izzik;. j A két Bolyai nélkül szegé­nyebb lett volna földünk és ha Végh Attilának nem is érde­me, hogy ilyen ősöktől sízárma zott, mégis elismerés illeti azért a nagy odaadásért, ami­vel a tudományos intézeteink­nek segít a Bolyaiak emléké­nek ápolásában. Szüts István. Érdekes kutatási eredmények a mohácsi kórházban Szívizomgyuiladást és más betegségeket okozhatnak a parányi élőlények Közlemény Találtak egy kerékpárt, két ak­tatáskát, két erszényt kisebb pénz­összeggel, egy motor külső gumit, kisebb pénzösszeget erszény nél­kül. A fenti tárgyakat igazolt tu­lajdonosa átveheti a Rendőrkapi­tányságon, Pécs, Kilián György u. 3. sz. alatt, hirdetmény A Pécsi Elelmiszerkereslkedelmi Vállalat június 22-1 öl megkezdi a magánszemélyeik részére történő jégárusítást. A szükséges jégmeny- nyiséiget az álább felsorolt húsbol­tokban az átvételt megelőző nap délelőtt 10 óráig kell megigényelni jégárusítási blokk ellenében. 303. sz. húsbolt, Irányi D. tér 5/1. 319. sz. húsbolt Meszes, Szeptember 6. tér 6, 322. Fürst Sándor u. 44, 330. sz. Bem u. 6, 332. sz. Uj-Mecsek- alja, 3/4. sz. Sállal'u. 41. Felveszünk gépipari techni­kumot végzett GÉPÉSZTECHNIKUST és gépkocsi rakodókat vasrakodáshoz a Kohászati Alapanyagéi Iá tő Vállalat Légszeszgyár utca 30 szám alatti telepéin. _______32624 E lmaradottak voltaik régen a vidéki kórházak. A fővárosi gyógyító intézményeket meg a vidéki kórházakat nem is lehetett egy napon említeni, oly nagy volt közöttük az el­térés orvosi ellátottságában meg felszerelésben. A felszabadulás óta súlyos milliókat költöttünk a vidéki kórházakra. Gyors fejlődésnek indult a siklósi kórház, a mo­hácsiban pedig máj dem két­szer annyi orvos dolgozik, mint azelőtt. Nagyteljesítmé­nyű röntgenkészülékeket, mo­dem altatógépet, értékes labo­ratóriumi műszereket kaptak, s a felszabadulás előtti néhány külföldi folyóirat helyett, többtucat keleti és 17 deviza­igényes nyugati kiadvány kö­zött válogathatnak. A millió forintok nem vesz­tek kárba. A vidéki kórházak gyógyító tevékenysége meny- nyiségi és minőségi tekintet­ben rohamosan javult, s a tu­dományos muinkábain egyre erőteljesebben hallatják szavu­kat Erre mutatott a legutóbbi vándorgyűlés is, ahol a siklósi és mohácsi kórház orvosai ér­tékes és igen érdekes előadá­sokkal szerepeltek. A mohá­csiak többek között a szív­izomgyulladás egyik kóroko­zóját mutatták ki. Á hatodik eset a világon A tudományos szakirodalom szerint nagyon ritka az olyan szívizomgyulladás, amelyet a Coxashie nevű virus idéz elő. Annyira ritka, hogy csak öt esetben észlelték a Földön. Eb­ből 3 Európára jutott, két al­kalommal a csehszlovák orvo­sok mutattak rá. Magyarorszá­gon még nem tapasztalták. A múlt év februárjában 36 éves férfit szállítottak a mohá­csi kórházba, szívizomgyulla­dással. Noha a mohácsi orvo­sok is csak a szakirodalomban találkoztak a Coxashie virus- sal, mégis gyanút fogtak. Amint a vizsgálatból kide­rült, a gyanú nem volt alap­talan. Az elemzések kimutat­ták az említett vírust. A mo­hácsi és pécsi orvosok együt­tes munkájával felfedezték a hatodik esetet a világon. A felfedezés tudományos je­lentősége nagy. Közölni fogják a külföldi orvosi folyóiratok. Mohács nevét is számontart- ják. A legfontosabb persze mégis az a tanulság, hogy a jövőben ezzel az eshetőséggel is számol niok kell a magyar orvosoknak. A ritkaság ellené­re is fel 'kell készülni a pará­nyi élőlény esetleges jelentke­zésére. A felfedezéssel máris meg­SZOBAFESTÖ szakmunkásokat felvesz a Pécsi Vegyesipari Vállalat. Pécs, Irányi Dániel tér 9. _____________________32578 A PPÓWIBDETÉSEK Vasárnap du. 18 óra körül a Vásártér és a Madách I. utca között, vagy a buszban elve­szett egy meggyszínű tárca igazolványokkal. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom el lenében a bent lévő címre adja le. j.___________________447 C saládi ház nagy te­lekkel főútvonalon ol­csón eladó. Érdeklőd­ni: telefon 65-56. __________________32673 G yakorló zongora bér beadó. Aradi vértanúk . útja 2. sz. (volt Petre­zselyem u.) Lotzné. __________________32675 M orzsolt kukorica el­adó. m. kér. Görgey utca 6. Tel.: 33-20. ________________32676 Az Agrária Keményí­tőgyár keres egy vas­esztergályost’ azonnali belépésre. Fizetés kol­lektív szerint. __________________32648 I dős özvegyember ház tartásának vezetését vállalnám. ,,J6 gazda- asszony’* jeligére Sal­ted utcai hirdetőbe. Eladó házrész, egy- szoba beköltözhető. — Jászai Mari út 12. ___________________32658 K ülönbejáratú bútoro­zott szoba magányos férfi részére kiadó. — Munkácsy u. 43. ez., ajtó 1. __________________32659 C J álüaipoftiban lévő 175-ös Jáwa eladó. — Kossuth Lajos u. 20. _____ 32860 125-ös Danuvia jó ál­lapotban eladó. Tolbu- hin út 10. sz. Délelőtt. __________________32668 B arna tropikál zakóm benne töltőtoll, ciga­rettatárca, három kulcs, szombaton el­hagytam. Megtalálót jutalmazom. Saílai ut­cai hirdetőbe kérem leadni. __________________32670 A blakredőny készíté­sét, szerelését, ataikítá sát vállalom. Orsolya utca 10 sz.___________5 T elevízió, rádió javítás 48 órán belül Hoh- mannál, Aradi vérta­núk útja 1L Telefon: tírSL 140 Politúrozott hálószoba bútorok, szekrények, ágyak, asztalok, szé­kek. ágybetétek, mat­racok, varrógépek, re- kamiék, toalett-tükrök éjjeliszekrények, kony habútorok olcsón el­adók. Doktor Sándor u. 57. Üzlet. ____________________281 N agyméretű gumitex fürdőruhát, mely elő­nyösen befolyásolja alakját 48 órán belül méretre készítője. — Gyermek fürdőruha- különlegességek kap­hatók. Fenyő, Szabad­ság út 7 sz. 285 Fonyód központjában háromszoba, hallos nyaraló (kiadd. Vár­helyi, Fonyód. 368 Gépészi és villamos- gép kezelési képesítés sei rendelkező techni­kusokat és szakmun­kásokat keres a Pécsi Postaigazgatóság kar­bantartónak pécsi munkahelyre 1100—1500 Ft fizetéssel. Jelentke­zés Pécs, Rákóczi út 39/a. Postáig. Műzaki munkaügyé 237 Középnagyságú páncél­szekrényt bérelünk hu zamosabb időre. Lehet vidékről is. Szövetke­zetek Baranya megyei Értékesítő Központja. Bajcsy Zsilinszky út 6 sz. Üzemgazdasági osztály._____________219 B útorok olcsón, kom- bináltgarnitúra, egy- és kétszemélyes retóa- míék, hálószobabútor, szekrények, székek, asztalok, pároságyak, mosdó,, (könyvespolc, ebédlőbútor, részletre is kapható. Megyeri Út 6 SZ. 288 Kárpitozott bútorok eladók kárpitosnál. — ZsoLmay V. u. 1 sz. 32513 Faredőnyt megbízható száraz anyagból ké­szítek, javítást, szere­lést vállalok. Rozboud Tompa Mihály u. 26. ______ 32543 B alatonfenyvesen, víz­parttól cca, 300 lépés­re 250 négyszögöl, min ta gyümölcsösben lé­vő, alápincézett hydo- foros vízellátású, szo­ba, konyha, veranda, fürdőszoba, kamrából, külön melléképületből álló télen is lakható nyaraló igényesnek el adó. Bővebbet: Tóth F erene Balaton feny­ves, Dráva utca 57. 374 Revizori beosztásba mérlegképes könyvelői végzettséggel rendel­kező dolgozót alkal­maznánk. Jelentkezés önéletrajzzal ,, Ipari üzem” jeligére a Sál­lal utcai hirdetőbe. «I« Mosógépjavítás, teker­cselés, villanyszerelés, Grőbl testvérek, Szi­geti út 8 sz. Telefon: 22-44. 32151 Mosógépek szakszerű javítása (háznál is) — Rákóczi út 48. Telefon 26-48._____________32504 K árpitozott bútorok készítése, javítása. — Szijj kárpitosnál, Dók tor Sándor u. 9. Tele­fon: 22-41. ________32235 Balatonbogláron parti villa-sorba kettőszobás villa sürgősen eladó. Ajánlatokat: 12627 számra a kaposvári hirdetőbe._____ 365 B alatonfenyvesen nya ralásra szoba kiadó, lehetőleg felnőttek részére. — Értekezni: 43-38 telefonon. _________________ 286 D iesel szerelőt felve­szünk. Lakás biztosít­va. Fizetés megegye­zés szerint. — Uj Élet Tsz, ViUánykövesd. Használt férfi ruhát, bakancsot, gumicsiz­mát, férfi cipőt, szan­dált veszek. Koltai, Zetkin Klára u. 2. 32563 Belváros közepén ket­tőszoba, hallos, össz­komfortos udvari örök lakás beköltözhetően eladó. 100 000 Ft-ért. — Érdeklődni: Uj-Mé­csé kai j a 36/a. III. 2. Autóbusz végállomás­nál. 32568 Szigetvár, Almás u. 4. sz. alatti kicsi kertes családi ház beköltöz­hetően eladó. Ugyan­ott bútorok és min­denféle házi felszere- Lés eladó. 439 Perfekt, főnöző férfi­fodrászsegédet azonnal felveszek. Huba fod­rász, Pécs, Széchenyi tér 2 sz. ________ 32534 B űtort hálószobát kom bináltszekrényt, kony­habútort kedvezmé­nyes árban Soóky bú­torüzletében vásárol­hat. Zsolnay u. 1. ____ 32456 F aredőny készítésé* javítását* szerelését vállalom. (Függöny­karnisok) Atléta u. 20. (Tüzér utcai f útba 11- pályánál.) 32471 mentették egy ember életét. A 36 éve» férfi gyógyultan hagy­ta ed a kórházat. Ae elfelejtett amőba Az ugyancsak parányi ainő- bákród világszerte tudják, hogy egyes fajtái súlyos megbete­gedéseket akozhatnak a tró­pusokon. Arról is írtak a har­mincas években, hogy az En- tamőba histolitáca a mérsékelt­öv alatt hosszú ideig tartó hasd fájdalmakat, székrekedéssel (obstipatlo) váltakozó hasme­nést (diare) idézhet elő. Ná­lunk is megjelent néhány ilyen közlemény abban az időben, csak nem került be az orvosi köztudatba. Lényegében fele­désbe merült, s ezt is a mohá­csiak vették élő a feledés ho­mályából. A történet magva az előbbi­hez hasonló. Tíz hónap alatt 97 obstipatáo-ban szenvedő beteg jelentkezett nóMc, s 24-üknél nem találták meg a betegség okát. Végül az aimőbafajra kezdtek gyanakodni, a KÖ­JÁL laboratóriumában kimu­tatták a kérdéses amőbafaj je­lenlétét. Ennek a felfedezésnek is megvan a maga tudományos és gyakorlati jelentősége. Mindenekelőtt: rámutattak az elfelejtett amőbára, s arra, hogy komolyan keli venni, hi­szen — Mohácson például ez okozta a diare-betegségek egynegyedét. Másodszor: be­bizonyították azt, hogy az ambőbafaj okozta diare- betegség gyógyítható. A mohá­csi orvosok a delagil nevű gyógyszert ajánlják hozzá. Megszűnik a betegvándorlás Különösen az utóbbi a fon­tos, hiszen eddig csak azokat a betegségeket tudták meggyó­gyítani, akiknél nem a jelzett amőba okozta a diare-t. A töb­bieknél a gyógyszeres kezelés nem vezetett eredményre, ezért a betegek egyik rende­lőből a másikba, meg kórházba vándoroltak, s túlterhelték az orvosokat is. Volt olyan beteg is a mohácsi kórházban, aki már harminc éve járt az or­voshoz és szenvedett a titok­zatosnak vélt amőbáktól. A jövőben ez megszűnik. Be­látható időn belül meggyó­gyítják a diere-ben szenvedő betegeket és azok családtag­jait. Utána azokat, akik élel­miszerrel foglalkoznak, nehogy egészséges embereket is meg­fertőzzenek véletlenül. Amint Mohácson mondják, főként a legyek terjesztik a kérdéses amőbákat, de vízzel, nyers, mosatlan gyümölccsel és salátával is bekerülhetnek az emberek szervezetébe. ^ A védekezés legbiztosabb módja tehát a fokozottabb tisztaság. •— Magyar —* Az elmúlt héten különösen az itt'S vezetés okozta közúti balese­tek növelték a statisztikát. HÉTFŐ; Témái Ferenc gépkocsivezető (Pécs, Felső-Balokány u. 20.) a Bm. Építőipari Vállalat tehergép­kocsijával Má j son a Kossuth L. u. 252. sz. ház előtt elütötte a féktá- volságon belül elébefutó Szerváth Julianna 9 éves kislányt, aki a helyszínen meghalt. A helyszíni vizsgálat megállapí­tása szerint a tehergépkocsi fekje nein működött ‘megfelelően — mű­szaki szakértői vizsgálata folya­matban van. KEDD; Hoffmann Ádám (Egyházaskozár) Pécsett, a Megye utcában közle­kedett oldalkocsis motorkerékpár­jával. Haladás közben áttért a bal­oldalra. ahol nekiment a 3. sz. ház bejáratának. Hoffmann Ádám a bal lábán súlyos sérülést szenve­dett, SZERDA: Papp Jenő (Drávaszerdahely) Harkányból Siklós felé hajtott a saját motorkerékpárján pótutas­ként Petrovics Lászlót (Alsószent- márton) szállította. Menet közoen a modor hátsó gumija hirtelen le­engedett, Petrovics leugrott a mo­torról és az úttesten elesett. Pet- rovic^ László a baleset következté­ben 8 napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. PÉNTEK: Burány István (Baja) motorkerék párjával Mohácson a szőlőhegyi úton ittas állapotban haladt. Az úton felbukott, kisebb horzsolást szenvedett, a mentők a Mohácsi Kórházba szállították. Rajczi La jós gépkezelő (Kővágó- töttös) saját motorkerékpárjával Hetvehely község felől Bakonya felé közlekedett — ittasan. A 7-es számú kilométerkő közelében nem tudta bevenni az élesen balra ívelő kanyart, nekiment a kerókvető kőnek felbukott. A baleset követ­keztében bal vállkulcsa eltörött. SZOMBAT: Kardos Dezső motoros árukihor­dó (Pécs, Petőfi S. u. 46.) Szent- lőrinc irányából Pécs felé közleke­dett a saját oldalkocsis motorke­rékpárjával — ittas állapotban, mintegy 75—80 kilométeres sebes­séggel. A 10-es számú vasúti őrhaz nál lévő vasúti kereszteződéshez érve — mivel világítás nélkül ha­ladt — nem vette észre a leenge­dett sorompót és teljes sebesség­gel nekiment. Kardos Dezső a hely színen meghalt. Komcz János (Harkány, Kossuth L. út 15.) motorjával Turony felé ment — ittas állapotban. Egyensú­lyát elvesztette és egy villanyosz­lop közelében motorkerékpárjával eldőlt, könnyű sérülést szenvedett, VASÁRNAP: Végh István (Köblény, Kossuth L. u. 40.) a karászi vasútállomás fe­lől Kárász felé közlekedett kerék­párján a lejtős úton lefelé. Vele azonos irányban csoportosan baiai diákok haladtak. Végh nem tudott idejében fékezni s nekihajtott Új­vári Mária (Baja, Táncsics M. u. 36.) 15 éves tanulónak. Újvári Má­ria 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Mészáros Lajos (Bános) gépjár­művezetői igazolvány nélkül pót­kocsis Zetorral Bános és Mecsek- rákos között egy 3 méteres szaka­dékba zuhant. Mészáros Lajos — aki ittasan vezetett — és utasa Tilí Antal súlyos sérülést szenvedett. Kosik József gépkocsivezető (La- kócsa, Petőfi u. 39.) Szigetvárról Pécs felé közlekedett a 6-os főút­vonalon az AKÖV tulajdonát ké­pező tehergépkocsival. Menet köz­ben a 229. kilométerkő közelében a volán mellett elaludt ,a gépkocsi beleszaladt az árokba és egy fának ütközött. Kosik József és a gép­kocsin utazó Bandicz János (Seké­lye, Dózsa Gy. u. 7.) könnyű sérü­lést szenvedett. AZ ITTAS VEZETÉSRŐL A BTK 194. 9-a kimondja: „Aki szeszesital hatása alatt lévő álla­potban vasúti, légi vagy vízi jár­művet, avagy a közúton gépjár­művet vezet, vagy a jármű veze­tését olyan személynek engedi át, aki szeszesital hatása alatt au, ha súlyosabb bűncselekmény nem va­lósul meg, 6 hónapig terjedő sza­badságvesztéssel vagy 1 évig ter­jedő javító-nevelő munkával bün­tetendő. IFJÚMUNKÁSOK FIGYELEM! Az ÉM. Komlói Állami Építőipari Vállalat villany-, víz-, központifűtés-szerelő, épületlakatos, bádogos, és üvegező szakmában ilpaiibaHu'ékat alkaltnav Jelentkezés: Komló, Kenderföld—Szállásiad Tanuló­intézet, A bentlakást csak korlátozott számban tudjuk biztosítani. jGá I

Next

/
Thumbnails
Contents