Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-13 / 110. szám

MÁJUS S3. HiÄPLA 7 Bozsánovics Marika védelmében A NEMZETKÖZI FOTÓSZALON PÉCSETT MEGNYÍLÓ KIÁLLÍTÁSÁNAK ANYAGÁBÓL Tizennégy éves kökényt kis­lány jelentkezett a Szentlörin ei Mezőgazdasági Technikum­ba. Kérelmét a felvételi bi­zottság elutasította. Látszólag igaza van a bízott Ságnak. Sok a jelentkező, — még a kitűnő tanulókat sem tudják mind felvenni, Bo­zsánovics Marikának pedig — csak közepes eredménye van. Tizennégy éves csak Mari- i ka, de hosszú évtizedekre kell visszatekintenünk ahhoz, hogy megérthessük igazán. Valahol a felszabadulás előtt kell kez­denünk. Kökény 1945 előtt Talán ötszáz ember, dél­szláv nép lakta. Tíz kilomé­terre lehet Pécstől, de nem volt villanya, kövesútja, és te­lefonja. Meredek dombok övez te sártenger választotta el a várostól. Néhány módosabb ház kivételével mindenütt kukoricakenyeret ettek, mert a búzát eladták. A tejeskávét és teát nem ismerték, cukrot ritkán vettek a boltban. A férfiaknak két öltözet ruhá­juk volt: egy bársonyruha hét köznapra, egy bársonyruha va sárnapra. Amikor Marika édesapja legénysorba nőtt, nyáron még széles gatyában jártak az idősebbek. Padlós szoba, csak a né­hány módosabbnál volt, a töb bi földes. A házakhoz „ga­lambablakot” építettek. Szek­rény is csak egy-két házban volt található, a többiben lá­dába rakták a ruhák Motorkerékpár nem volt, ke­rékpár is csak néhány házban volt található. Három telepes rádió volt, újságot nem járat­tak az emberek. A kalendá­rium volt az egyetlen olvas­nivaló. Az iskolában egyetlen tanító kínlódott hatvan-hetven gyerekkel. Amikor a gyerek iskolába került, még nem tu­dott magyarul. Délszláv ta­nítás nem volt Egyedül a bib­liát oktatták horvát nyelven. Továbbtanuló nem volt, em­beremlékezet óta. Üzembe senki sem járt, a kisiparos is ritkaság. Mindenkiből föld­műves és napszámos lett. Nősülni csak pénzzel le­hetett. A módos ezer pengőt, a szegénylegény négyszáz pen­gőt fizetett a leánykérés al­kalmából. Ha a leánynak nem kellett a legény, visszadobta a pénzt ha a legény otthagy­ta a lányt, elvesztette^ a pénzt. Csak egyetlen autó járt a fa­luban, de az gyakran: a men­tő. Alig múlt el nagyobb ün­nep verekedés nélkül. A véres szúrkálások néha tömegvereke déssé fajultak. Élt a vérbosz- szú maradványa is: a bosszú­álló felgyújtotta haragosa szál makazalját vagy a házát. — Minden évbem tűz volt a fa­luban. Kökény — ma Verekedtek a felszabadulás után is, fáklyaként égtek a fel gyújtott szalmakazlak. A köz­véleményt az idősebbek ural­ták, s azok semmit de semmit sem akartak változtatni a fa­lú életén. A kökényi utcáról belátni Pécsre. Az öregek el­nézték a várost, de senkit sem láttak onnan szívesen. Ha a munkás népnevelni jött, be­zárták a kapukat. A múltat akarták visszahozni, hogy sem mi se változzon, minden ma­radjon, ahogy régen volt. Közben a makacs emberek elhaltak, megtörtek, megszelí­dültek. Kövesét még nincs, de vil­lany és telefon már van a fa­luban. Van tanács, kultúrház, könyvtár, futballcsapat és mo­zi. A rádió, kerékpár és mo­torkerékpár mindennapos je­lenségnek számít. Senki sem eszik kukoricakenyeret, te­jeskávét, teát isznak a fiatalab báli, kilószám veszik a cuk­rot. Padlósra készítik a szo­báikat, szekrényt vásárolnak, újságokat járatnak, könyvet olvasnak és nem verekszenek. Előretör az új, de még nem győzött teljesen. Még ma sem tanulnak tovább a kökényi gye rekek. Csak egy lány, Szinyárovics Anna volt az, aki leérettségi­zett, de ő is olyan volt, mint az üstökös, rriely hirtelen fel­tűnik és elsuhan a falu egén. Szinyárovics Annus volt és nincs, legaábbis Kökényben, mert Pécsett él. Bozsánovics Marika jelent­kezett, hogy technikumba akar menni. Szerencsés volt: az ap­ja is támogatta. A tsz és a tanács is, mindenki. Bozsánovics Marika vissza akart térni, ha elvégzi a tech­nikumot. A tsz is örült, hogy lesz agronómusa. Marika szeretne tovább tanulni Ketten tanítanak a kökényi iskolában. Grisnik Fábiánné a horvát nyelvet és az alsó 4 osztályt, Rozgonyi Márton pe­dig a felső tagozatot. Néhány év múlva csak alsó osztályok lesznek a községben. Néhány év múlva kollégiumban lak­nak majd a felsős gyerekek, hi szén nem lehet úgy, ahogy ma van: egy ember tanítja az egész felső tagozatot. Néhány év múlva így lesz, de Marika még úgy tanult, — ahogy ma van; A tanárnak magyar- és tör­ténelemszakos képesítése van. Marika fújja a nyelvtant. Jól felel irodalomból, földrajz­ból és egészségtanból, de gyen­gébb matematikából, fiziká­ból és kémiából. Hajtja ma­gát, de éra, hogy nem tud annyit nyújtani, amennyit kel lene. Nem is lehet. Van-e olyan pedagógus, akinek ideje van arra, hogy behatóbban foglal kozzék egy-egy tanítványával, amikor négy osztályt tanít egy füst alatt, egyetlen tanterem­ben? Marika szorgalmas kislány, szeret és tudna tanulni. » A papírforma Marika ellen szól. „Csak” közepes és még kitűnő tanulókat is el kell utasítani. Hogy mégis bánkó­dik? Egy kicsit igaza min. — Szentlőrinc és Kökény na­gyon messze van egymástól. Sokkal messzebb, mint a tér­kép mutatja. Magyar László A legfiatalabb kiöregedő színészek Mindig gondot okoz a szín­háznak, ha valamelyik színé­sze „kiöregedik”. Különösen sok a probléma emiatt a Ma­dách Színházban, ahol Magyar- ország legfiatalabb színészei nőnek ki szerepeikből. A Kau­kázusi krétakör című drámá­ban az egyik „főszereplő” egy kétéves kisfiú, akit Varga Zsolt, négyéves „színművész” alakít. Az ifjú emberke 1961 márciu­sában lépett először a darabban színre és bizony ma már lassan „kiöregedik” szerepéből, s sok „nehézséget” okoz Psota Irén­nek, aki egyre nagyobb erőfe­szítések árán emelgeti, veszi karjára a kisfiút. A darab előreláthatólag jó ideig megy még telt házak előtt, s a szín­ház vezetőinek előbb-utóbö gondoskodni kell az utánpót­lásról. A szerepre már két je­löltjük is van .. I Még több gondot okozott Fehér Klára Nem vagyunk angyalok című vígjátéka. A darab gyerekszerepét — nyolc­tíz év körüli ifjúról van szó — három év alatt' hárman „nőtték ki”, hiszen ebben a korban a gyerekek rendkívül gyorsan fejlődnek. A probléma — a jelek szerint, — végre ta­valy megoldódott: találtak egy kisfiút, aki már két éve „tart­ja” súlyát és magasságát... Höfer Edmuno: „A hegesztő” Hangversenyközvetítés, operaíelvétei, „Ki mit túr-adás a Pécsi Rádió send műsortervében Azok közül, akik estéről estére hallgatják a pécsi rádi­ót, bizonyára sokan kiván­csiak arra, vajon a zenei ro­vat milyen tervek, új felvé­telek megvalósításával igyek­szik színesebbé, változatosab­bá tenni a zenei adásokat? Most készültek el a tavaszi-nyári tervek, melyek közül egynéhány már meg is valósult. Így például jelentős mértékben sikerült felfrissíteni a pécsi iskolák ének- és zenekarairól őrzött archívumot. A Nagy Lajos és Janus Pannonius gimnázium daloló, muzsikáló fiataljain kívül mikrofon elé került a Széchenyi gimnázium fúvósze I nekara, felvétel készült a Köz gazdasági Technikum énekka­rának műsoráról. Közeljövő­ben szerepel a stúdióban a Leöwey Klára gimnázium énekkara, továbbá a Pécsbá- nyatelepi Férfikórus. Tervbe­vette a rádió, hogy több pé­csi hangversenyről is helyszíni közvetítést ad. A pécsi rádió munkatársai jártak az elmúlt napokban Komlón is. Felvétel készült a komlói zeneiskolában, va­lamint az országos hírnevű belvárosi általános iskola énekkarával. Műsoruk érde­kessége, hog- azokat az új magyar műveket örökítette meg a magnetofonszalag, me­lyeket nemrég mutattak: be a Zeneakadémián'. Szerepel a műsorukon őri István fiatal pécsi zeneszerző „Kicsiny a így halt meg Gelléri Andor Endre mai afttóMtgók Kollégám felsóhajt; — Hajaj! Sietek haza. Otthon « örökké szaporodnak a gondok. — Most már az embernek nemcsak a borbélyhoz kell járnia kéthe­tenként, hanem televízioszervlzbe javíttatni... * Ülünlk a vendéglőben. Terjeng a jó falatok és jó illatok hullama, a zenekar halkan játszik Tebk az idő. Csend lesz, a zenekar át­menetileg pihenni tér. Tűnődve nézelődünk. Egyikünk megszólal. „Mintha hiányozna valami.» . - — „Persze — szól a másik, néni tányéroznak”. No, nem ez hiány- zott, de eeziiokbe jut, hogy neu» is olyan régen még ilyesmi is volt. És azon derülünk. hogy mennyire elfelejtettük est a teg­napi ..mindennagosságot”. Ismerősöm aki mindig kisebb­ségi érzésekkel küzdött, a minap azzal állt elő. hogy irigyli a pá­pát. Bejelentése általános csodál­kozást váltott ki, merthogy nem ilyennek ismertük. Rövid idő műi va sikerült visszaismernünk, mert a kérdésre igy indokolt: „Azért, mert az csak a halála után talál­kozik a főnökével.’* * Anelídotázik a debreceni ven­dég. A bőbeszédűségről néldazo- dik. Balmazújvárosból koesizik két. hajdúivadék Debrecenbe. — Odafelé mondja az egyik: ..Latta milyen szép nagy bajusza van az < orvosnak”? Debrecenben eltöltik a napot, elintézik az elintézni va­lójukat és hazaindulnak. Csali Balmazújváros határában szólal meg a másik: „Oszt podrie?” „Jól kibeszélgették rnagukat.. -. Dicsekszik a népitáncos: „Azt ígérte a televízió, hogy a legköze­lebbi műsorunkról felvételt ké­szít”. Hallja ezt az epés férfi is és megjegyzi: „Ilyen alakkal...?’ „Aztán miért? Talán valami kifo- gásom van?” '— Nincs. Csak eszembe jutott, hogy nekem kisképernvös tévém JT eteszem, a könyvet és a langyos estébe bámulok, tegnap még nem tudtam és tegnapelőtt sem. Hóna­pokig beszélgettünk mindenről Vajda Istvánnal, az AKÖV főkönyvelőjével, ha fejünket szellőztetve órácskára ki­ültünk ide, míg otthon az asszonyok vacsorát készítettek. És most csak ülünk némán egymás mellett, nyúlok a könyv után... megforgatni, kézbe ven­ni, mondani valamit. — Emlékszel?... — kérdezte Vajda Pista, amikor ideült mellém és a könyv címlapjára tévedt szeme — a „Kőmű­vesekre” vagy a „Hat fillér, Hold utcá­ra"? A „Részegen” alakjaira? — Igen. Te is szereted? — Gellérit? Igen. Nagyon szeret­tem ... Hogyan is írja a „Részeden” című novellájában? — „Könnyűcske itt minden nő — morgom, és megfájdul a szívem, mert mostanában egyedül élek. — A főnök úré mind — sápad el se­gédem. — A főnök úr?! Kiszijja erőn­ket... az életünket tesszük kockára semmiért... engedélye sincs az ilyen munkához, és romba dőlhet a ház, ha robbanunk... mi pedig röpülhetünk a mennyekig... s puliarcát még nem rugdosta dagadtra senki... — És az „Egy fillér” vége 7 ... „Újra kezdem a kávéházi teraszok levelének fosztogatását. De most már megfigye­lem a nyállövedékemet. Zöld, zöld .. ■ s Isten felé elbámulva, sóhajtva kér­dem: — Uram, mikor köpök én már sonkásat, halasat, krémeset? Egy poros padra ereszkedem. Itt pihenek át egy harangszóközt, aztán gyufaszáltal rá­írom a padra: Itt járt G. A. É. 1930. jul. 4-én. Mi lenne, ha egy padra írnám a búcsúlevelem?.. TV era írt búcsúlevelet — mond- f ’ ja Vajda Pista az üveg nya­kára tévedt tekintettel. — Nem, nem írt. Nem volt ereje hozzá. — Honnan tudod? — Ott halt meg mellettem. Autóbusz kerekeinek fékje csikordul, mint mikor a csend vizébe követ dob­nak ... — Először ugyanott járt, ahol én, csak nem tudtam róla. 1941-től ő is munkaszolgálatos volt, szörnyű lehetett már ekkor is neki. Beteg volt. Vese- bántalmak gyötörték és légszomj. Alig jutott ideje Írásra, feleségétől gyerme­keitől elszakítva... A háború tizen­kettedik órájában hurcolták el Maut- hausenbe. — Te is ott voltál? — Igen. De csak később találkoztam vele ... Tudod milyen volt Maut hau­sen ?... Éjjel kizavarták az SS-legé- nyek a barakban lakó, csontig sová- nyodott foglyokat. Az egyik szakaszt valami „vétségért” gumicsövei locsol­ták. Kint húsz fok hideg volt... Ide érkezett meg Gelléri, hóna alatt egy Tolsztoj könyvvel. . . Aztán tovább szállítottak . .. Amikor megérkeztünk, egy zenekar Beethovent játszott... Mindenki zokogott... Ez volt talán a legkegyetlenebb, legőrültebb dolog ... A fasizmus a lelkeket is meg akarta törni. — A testem úgyis már . .. TJ armincegynéhány kilós vol- ■*-*- tam ... 1945 tavaszán Gellérit Gungskirchenbe vitték. Itt érte a fel- szabadulás 1945 májusában. Aztán Neu- bau-Hörschingben mór együtt vol­tunk. Én azelőtt személyesen nem is­mertem. Műveit nem lehetett kapni. Gondolhatod, hogy Fürst és- Sallai a két nagy mártír emlékére irta meg az Uk­ránok kivégzése című novelláját, amit a Horthy-fasiszták még égve sem akar­tak látni. Elbeszéléseinek nagy része csak a felszabadulás után jelenhetett meg. Az „Egy önérzet története” is, ami önéletrajz volt. Szóval... ott fe­küdt mellettem az ágyában. Rettene­tesen sovány volt már akkor, beszélni is alig tudott. A bőr pergamenszerűen száradt magas homlokára. Sárga volt teljesen és reszkettek a kezei. Csak a két szem, az égő nagy fekete szeme ... Csupa szem volt az az .ember... Ki­ütéses tífusza volt. A felszabadulást májusban még ő is megérte, de többet nem... A Neubau-Hörschingi kórház­ban egy este nagyon rosszul lett .. Fel­ült az ágyban, kinyújtotta a kezét. Szá­ja mozgott, látni lehetett, hogy monda­ni akar valamit, de a hang nem akart kijönni torkán ... Összeszedte minden erejét és nagyott kiáltott: — „Elvtársak, még hallani fogtok rólam! Elvtársak!...” D anyatt dőlt és meghalt. Lefogtuk “ a szemét. Később hazakerültem. Felkerestem az édesanyját Pesten. El­mondtam neki fia utolsó szavait. — Pedig mennyire szeretett volna élni! A „Keserű fény” című novellá­ját sokszor átolvastam. «... Amikor meghallottam a feleségem fuvoláját füttyentgetni s láttam a konyhatüzet, azt gondoltam magamban, hogy: élni — s fel is kiáltottam: — Élni! — S úgy éreztem, hogy ez az igazi hang az én igazi vágyam mind az idők végtelenéig, mindörökké s mindenekfölött.. ■” TV agysokára megyünk el a terasz- ■í ” ról, benézünk egy-egy ablakba. A Zsigák, á Lajosok már felnőtt féfiak. családjuk van. Asszonyaik talán most teszik az asztalra a forró feketét. A ka­rosszékben ülők talán most vesznek le egy könyvet a polcról. Belelapoznak... SZÜTS ISTVÁN hordócska” című érdekes, szel lemes kompozíciója is. Kom- , lón jártában ellátogatott a pé­csi rádió mikrofonja a Fekete Gyémánt étterembe, ahol Szajkó Jenő népizenekarának muzsikáját rögzítették hang­szalagra. Most készül az a népzenei összeállítás, amelyet Fónagy Gertrud, Bolla Tibor, a Pécs- belvárosi általános iskola ének kara, valamint Dörömbözö Géza népizenekara ad majd elő. A tánczene kedvelőiről sem feledkezett meg a Pécsi Rádió Az egyetemek és főiskolák Pé­csett megrendezett kulturális találkozóján nagy sikerrel sze replő Pécsi Jogtudományi Egyetem dixiland együtteséről már elkészült a felvétel, sőt sugározta is a rádió. Az új színházi évadban ta­lán megvalósulhat az a régi terv, hogy bemutassa a rádió zenés beszélgetés keretében a pécsi színház operaénekeseit. Még egy igen jelentős, művé­szi produkció tervéről kell hírt adni. Paulusz Elemérrel tör­tént megbeszélés eredménye­ként a közeljövőben sor ke­rül Mozart: Szöktetés a szeráj- bál című operájának stúdió- felvételére. A vidéki rádiók életében ez lesz az első, ilyen jellegű kísérlet. Szinte nincs olyan nap, — hogy ne fordulnának a Pécsi Rádió zenei rovatához levél­ben, vagy személyesen azzal a kéréssel: szeretnének a rádióban szerepelni A jelentkezők között akad énekes, harmonikás, citerás és egy egész sor más hangsze­res előadó. Jóleső az a biza­lom, mellyel ezek a nem hi­vatásos muzsikusok, énekesek felkeresik a rádiót. A rádió vezetősége lehetőséget kíván biztosítani tehetségük, tudá­suk bemutatására. Ezért má­jus 20-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel „Ki mit tud” műsort rendez, melyen bárki, bármilyen műsorszámmal — (ének. zene, előadóművészét, szavalat, paródia, stb.) részire hét. E meghallgatáson zsűri dönti el, hogy kik szerepelhet­nek majd a rádió nyilvános műsorában. A rádió tehát vár­ja a jelentkezéseket, hogy ez­zel is lehetőséget adjon új te* hetségek kibontakozásál*. t t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents