Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-13 / 110. szám

4 NAPLÓ 1962 MÁJUS IS. cÁ hal ászok fa a edp.dk életkalálhaica OLASZORSZÁG „Édes élet“ Valle Agricolóban t/ alle Agricolo falucs- ' ka parasztjai az idén sem fizettek még adót. Ez egyáltalán nem újdonság — a dolog évti­zedek óta ismétlődik. Akik azt hiszik, hogy Valle Ag­ricolo lakói valami nagy turpisságot eszeltek ki az adóhivatal becsapására, azok bizony tévednek. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a legszegényebb falu Olaszországban. A Caserta tartomány­ban, a Monte Capello hegy déli lejtőjén fekvő falucskának mintegy 1300 lakosa van. „Vagyonuk”: 300 kecske, néhány te­hén, egy parányi borbély­műhely és egy kocsma. A pénz itt olyan ritka, hogy szinte az egész kereske­delmet árucserével bo­nyolítják le. A kocsmá­ban például tojásért lehet bort kapni, a borbély pe­dig krumplit vagy pró- szának való lisztet fogad el fizettségül. Ezekután érthető, hogy a parasztok miért nem fi­zetnek adót. A hatósá­gok is kénytelenek ezt tu­domásul venni, persze nem minden ellenintéz­kedés nélkül. Évek óta a bojkottnak egy fajtáját alkalmazzák Agricoloval szemben. A falunak nincs áramszolgáltatása, kút- hiány miatt az emberek négy kilométer távolságra járnak vízért, s a falu kö­zelében levő utakra még cs*4c jelzőtáblákat sem tettek a hatóságok. A faluban mindössze három ember van, aki pénzt kap a munkájáért: a községtánáés ' elnöke, titkára és a községi éjjeli őr. Az utóbbinak körül­belül 450 forint a havi fi­zetése, ami Valle Agri- coloban nagy összegnek J számít. | Bizony Valle Agricolo- \ ban más az „édes élet”, j mint Rómában. \ ek 1 A halászók és a cápák el- keseredett, kíméletlen élethalál harca emberemlé­kezet óta tart. A közelmúllt- ban a fiimezők egy csoport­ja elhajózott a Csendes-óce­án vizeire, hogy filmet ké­szítsen a halászok életéről. Munkája során a két örökös ellenség harcának érdekes mozzanatait figyelte meg. Az egyik filmező elmondotta később, hogy egész idő alatt úgy érezte, hogy a halászok és a cápák a szemet szemért, fogat fogért őstörvény tisz­telői. Egy külön intézet foglal­kozik a cápák életének ta­nulmányozásával, hogy ada­tokat szolgáltasson e ször­nyetegekről a halászoknak és a tengerészeknek. Igen érdekes dolgokat figyeltek mek. Megállapították példá­ul, hogy az egy fajtához tar­tozó cápák a Föld különbö­ző pontjain különféleképpen viselkednek. Egyik helyen nyugodtak és szelídek, má­sutt vérszomjasak és veszé­lyesek. A cápavadászok kedvenc vadászterületei közé tar­tozik a Marshall szigetek környéke. A cápavadászat igen jövedelmező. Táplál­kozásra ugyan csak a má­ját használják fel, a meg­olvasztott cápazsírból azon­ban olajat kapnak. A cápák farkát szárítják, feldolgoz­zák. és főképp Kínában ér­tékesítik, ahol nagyon sze­retik a belőle készült levest. A Csendes-óceán cápaha­lászai igyekeznek minden ei képzelhető és elképzelhetet­len módon bosszút állni a cápákon, mert e szörnyete­gek nem egyszer túlijárnak a halászok eszén. A vadász évad végén a halászok igye keznek horogra keríteni egy jól megtermett példányt. Türelmesen és kitartóan kö­röznek a vizen, és a cápákat húsdarabokkal csalogatják. Ha egyet sikerült elfogniok, óvatosan kihúzzák a csónak szélére, ügyelve, hogy meg ne sebesítsék nagyon. Kife­szítik a száját és egy nagy óceáni tengeri sünt tesznek bele, amelynek tüskéi mér­gezitek. A cápa kénytelen be leharapni a sün tüskéibe. Mi helyt beleharapott a halá­szok visszaengedik a vízbe. Ez a cápa többé nem képes enni, őrült kínokat szen­ved, a tenger felszínéhez kö zel ficánkol végkimerülésig, s akkor cápatársai felfalják. Az eddigi megfigyelések alapján néhány szabályt ál­lítottak fel a cápák támadá­sának elhárítására és a me­nekülésre. A meflanéziai ha­lászok határozottan állítják, hogy soknak közülük azért sikerült megmenekülnie, mert ezekhez a szabályokhoz Brieussel felügyelő irodája néhány órán át Marseille leg­gazdagabb képtárává vedlett át a múltkoriban. Ide került ideig lenesen a tavaly elrabolt nyolc Cézanne kép. miután — sze­rencsés véletlen folytán — megtalálták őket egy marseil- le-i utcán vesztegl„ gépkocsi­ban. A 404-es Pregeot kocsira egy rendőrőrszem figyelt fel. Úgy tetszett neki, mintha szám tábláját átjavították volna. A bűnügyi osztály emberei a kocsiban, nem kis meglepeté­sükre, keret nélkül ugyan, de kifogástalan állapotban, az óriási értékkel bíró ellopott Cézanne festményekre akad­tak. Miután a képeket biztonság­ba helyezték, a kocsit a hely­színen hagyták, és a rendőrök 24 órán át lesték, hátha jelent­kezik gazdája. Ebből persze nem lett sem­mi. A nyomozás során csupán tartották magukat. íme né­hány szabály: 1. Sohasem ússzál egyedül cápáktól ve­szélyeztetett vizeken. 2. Ha a cápával találkozol, mindig úgy helyezkedj, hogy ne ke­rülhessen a hátad mögé. 3. Mindaddig, amíg a cápa el nem kezd körözni körülöt­ted, bízhatsz a megmenekü­lésben. 4. A hajótöröttek so­ha se vessék le cipőjüket és ruhájukat, mert a födetlen test jobban csalogatja a cá­pákat. 5. Ha a cápa támad, igyekezz megzavarni azál­tal, hogy az orrára ütsz, de csak a végső esetben puszta kézzel. A. Takarékoskodj erőddel, egyenletes, ritmikus mozgásokkal ússzál, ne jöjj zavarba, és ne engedd, hogy a kétségbeesés vegyen raj­tad erőt. mert a cápa megér­zi, ha félsz tőle, ha izgulsz. annyi derült ki, hogy a kocsit egy marseille-i lakostól lopták el az előző éjszaka. A képek tehát megkerültek, a rablók azonban nem. A iopást, 1961. augusztusá­ban követték el. Az őrök 13- án reggel vették észre, hogy az Aix-en Provence-i Vendome csarnokból, ahol Cézanne mű­vei ki voltak állítva, a nyolc legszebb kép eltűnt, köztük a Kártyázok, Marie Cézanne arcképe, az Ürücombos csend­élet, a Három koponya, a Ga- lambdúcos táj, Tükröződés a vízben. Az ülő paraszt, és a Teáskanna, A lopás annak idején nagy izgalmat keltett, mert egy hó­nappal előbb meg a Saint-Tro- peze-i Ammciade múzeumban történt hasonló eset. Még sú­lyosabbá tette az esetet, hogy a képeket a világ különböző múzeumaitól vagy a magán­gyűjtőktől kölcsönözték.------------------------- MARSEILLE -----------------------­M egkerült Cézanne nynlc festménye 50 ÉVE TÖRTÉNT A Titanic egy utasának visszaemlékezése A Titanic személyszállító óceánjáró hajóról, mint az emberi ész és ügyes­ség remekművéről beszéltek ötven évvel ezelőtt. Az újsá­gok dicshimnuszokat zeng­tek róla, elsüllyedhetetlen- nek mondták, még mielőtt építői a vízre bocsátották. A Titanic ötven évvel ez­előtt, 1912. április 19-én fu­tott ki először egy angol ki­kötőből. Az útirány: Ame­rika. A remekbeszabott ha­jótól mindenfei elvárta, hogy már az első útján elhódítja a Kék szalagot, amely az Atlanti-óceánt legrövidebb idő alatt átúszó hajónak ki­jár. A hajó fedélzetén 2224 boldog utas nyüzsgött. öt napon át a hajó egyen­letesen szelte az óceán vizét, gyorsan nyelte a távolságot. Az utasok gondtalanul, vi­dáman szórakoztak és mivel az út nagy részén már túl voltak, egyre inkább a meg­érkezés, a kiszállás járt a fejükben. Erre azonban nem került sor, vagy legalábbis nem úgy ahogy legtöbben elkép­zelték: ünnepélyes fogadta­tással, örömujjongással, ün­nepléssel. Mert az első út egyben az utolsó is volt. Az ötödik nap koromsötét éjje­lén valamivel éjfél előtt a büszke Titanic egy úszó jég­hegybe ütközött, léket ka­pott, s három óra múlva, másnap hajnalban félhárom­kor elsüllyedt. Az utasok kétharmada, 1513 személy odaveszett. Az alábbiakban röviden ismertetjük Edith Rosen­baum amerikai divatspecia- lista visszaemlékezéseit öt­ven év távlatából. Miss Ro­senbaum azok közt volt, akik túlélték a Titanic katasztró­fáját. Utolsó előttinek szállt az utolsó mentőcsónakba. — Két markos tengerész megragadott — mondja a ma már ősz Miss Rosen­baum —, és a mentőcsónak- ba akart dobni. Amikor meg­láttam, hogy milyen távol van a csónak a hajó korlát­jától, megijedtem. Sikoltoz­va kértem őket, hogy ne dobjanak a csónakba. Az egyik azt mondta, hogy ha nem akarok menni, tőlük akár maradhatok is. Magam sem tudom, hogy értem a csónakba, de semmi bajom sem történt. Ezután csigán leengedték csónakun­kat a vízre. Lentről felnézve az volt az érzésünk, hogy a Titanic a világon a leghatal­masabb alkotás. Magasan a fejünk fölött még sokan to­longtakb a hajókorlát hosszá­1 ban. Mintha még ma is hal­lanám a zenét, olyan tisztán csengett valahonnan a ha­jóról a fülembe, habár a dallamra már nem emlék­szem. Lassan eltávolodtunk a hajótól. A tenger ünnepélye­sen nyugodtnak és ridegnek tűnt. A kivilágított hajó sok­sok fénye visszaverődött a víz alig mozgó tükrén. Sem­miből sem lehetett sejteni, a néhány perc múlva bekö­vetkező szörnyű tragédiát. Hatvannyolcán voltunk a csónakban. Köztünk volt hét szüleitől elszakadt gyermek is. Szüleik vagy a hajón re­kedtek, vagy a tolongásban más csónakba szálltak. Csó­nakunkban többen tengeri betegségét kaptak a himbá­lódzástól, a gyerekek pedig állandóan sírtak, keseregtek, szüleiket keresték. Mi éjfél után háromnegyed kettőkor hagytuk el a Tita- nicot. Amint a távolból a hajót néztem, úgy tetszett, hogy a fények mind köze­lebb kerülnek a víz színé­hez. Kél órakor zöld rakétákat lőttek fel a hajó fedélzeté­ről: s ez volt a Titanic utolsó vészjele. Fél háromkor a kivilágított hajó első része mint valami hatalmas felhőkarcoló, az égnek emelkedett. A hajó gyorsan süllyedt, a fények egymás Után tűntek el. Ek­kor három tompa robbanást hallottunk. Mielőtt a Tita­nic örökre eltűnt volna a víz felszínéről, ordítást hallot­tunk. Nemsokára fényt láttunk: a Carpathia nevű hajó volt. Felfogta a Titanic SOS se­gélykérését, és megmenté­sünkre ' sietett. Ekkor már derengett. Valamennyi men­tőcsónak a hajó köré»sereg­lett. A fedélzetre érve so­kunknak úgy tetszett, hogy mindannyian megmenekül­tünk: csupa ismerős arcot láttunk. Csak későb tudtuk, meg, hogy mennyien marad­tak ott. \T irradatkor a tenger ’ már csendes volt, mintha mi sem történt volna a szörnyű éjszakán. Csak néhány szalmaszál és fada­rab úszkált a vizen ... JAPAN A% egzotikum függönye mögött J apán az egyetlen or­szág a földön, ^me­lyik már megélte az emberi­ség lidércnyomásos rémét: az atomtámadást. A rémü­let még ma, 17 évvel Hiro­sima után is lázasan él az emberekben, a nukleáris őrület elleni tiltakozást szün telenül táplálja azoknak az élőhalottaknak az árnyéka, akik túlélték ugyan a ször­nyű napot, de azóta is ma­gukban hordják a halált. Ez a fantóm, a kínaiakkal szemben a népben mélyen élő bűntudat és az ország nők mosolyognak a járóke­lőkre és csalogatják a gaz­dag közönséget a fényűző vendéglőkbe és kabarékba. A japán könyvesboltokat elárasztották amerikai de­tektív regényekkel. A mo- ■ zikban látható amerikai fil­mek hasonló színvonalúak. A pornográf könyvek gar­madáját nyiltan árusítják, még az egyetem kapuiban is. Hatása felmérhető az er­kölcsök lazulásán: „előleg” ez az új divatos jelszó a há­zasság előtti viszony . meg­jelölésére. A munkanélküliek és otthontalanok fekhelye egy daráé. papír, amelyet egy tokiói éjszakai mulató bejárata előtt íert- tenek le. életére ráterpeszkedő ame­rikai befolyás gyűlölete szab ja meg a mai japán embe­rek gondolkozását. Látszó­lag sok minden rendbejött a felkelő nap országában. A látszat vékony leple alatt azonban mély problémák, láthatatlan sebek rejtőznek. Japán fejlett ipari ország, mely óriási óceánjáró ha­jókat épít, modern rádió­kat, televíziókat gyárt. De A japán tömegeket még az atombomba emlékénél és a yenki gazdasági körök po­lipkarjainak halálos ölelésé­nél is fájdalmasabban s szenvedélyesebben fordítja szembe az amerikaiakkal az ifjúság kérdése. Az amerikai szellem befolyásának, a co­mics, film szellemi szeme- . tének tudják be az ifjúság tömegeinek eltévelyedését, a huligánbandák garázdái­A hírneves tokiói balettiskola növendékei tánctanulmá- nyaik szünetében a régi japánt társasági szabályok szerint teáznak. A balettiskolákban szigorúan őrzik, a régi hagyo­mányokat. az ősi japáni „viselkedést”, amelynek a nemzeti balettben változatlanul nagy szerepe van. házak alapárkainak kiásá­sánál mégis a csákány es a lapát az egyetlen eszköz. A falvakban, a mezőgazda­sági munkánál még mindig a faekének van a legna­gyobb szerepe. Gépet Ja­pánban csak ott használnak, ahol a kézimunkához viszo­nyítva nagyobb jövedelmet biztosít. A japán munka­erő olcsó és ezért előnyösebb a tőkéseknek. Nagyon sok a nincstelen paraszt. Nem «mintha nem volna elegendő megművel­hető föld, amint azt egyes burzsoá teoretikusok állít­ják, hanem azért, mert an­nak elosztása aránytalan. Amikor leszáll az est, To­kió, Oszaka és más japán városok főútcáin kigyullad­nak a különböző reklámok vakító fényei. Az óriási rek lámokról hiányos öltözetű tálén orgiákba csapó szerel­mi szabatosságot. Az ország sokkal lassab- 'í"iban gyógyul ki szelle­mi sebeiből mint az anyagi pusztulás okozta sebekből. A japánok még mindig új eszméket keresnek és a fia­talok még inkább, mint az öregek. A háborús vereség, a megszállás zűrzavara, — amelynek során az ameri­kaiak teljesen saját képmá-. sukra akarták átalakítani Japánt, nagyobb veszteséget jelentett az ő számukra, mint az idősebb nemzedék számára. A fiatalok nem tudnak beletörődni a sor­sukba, nem él bennük a hagyományok iránti mé­lyen gyökerező tisztelet, ami 1 az öregek számára elviselhe­tőbbé tette a helyzetet. K. 1. j í i i » i i » t i < t 1 ( i i ( i t í l t í { i ; * ; 4 j V 4 4 5 I s \ 4 4 v I s 4 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents