Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-27 / 122. szám

Jósé Vidal de Campo, a diák­ból lett tanító Sok más érdekességgel trak- tált minket, a legnagyobb kincsről azonban megfeled­kezett. Jósé Vidal de Cam- poról például nem beszélt. Nem tudom, mennyi néger vér van a tizenhat éves le­génykében, ő sem tudja, s amint láttam, nem is nagyon érdekli. Az újszülötteket csak akkor írták be az anya- könyvbe, ha fehér emberpa­lánta látta meg a napvilágot, vagy a szülők meg tudták fi­zetni a kereszteltek szövetsé­gének tagsági díját. A bara- coai dombok alján nem so­kat adtak, erre a szokásra. Talán ez is hozzájárult, hogy a fiú Fidel Castro felhívásá­ra az elsők között hagyta el a havannai középiskolát, és Armando Barrera Mora milicista Nem volt véletlen, hogy Jósé Vidal de Campo és Ar­mando Barrera Mora mili­cista az elsők között jelent­keztek. Jósé elhalasztotta vizsgáját, az érettségizett Ar­mando pedig még az orosz nyelv tanulásának is nekilá­tott. Annyira meg akar ta­nulni oroszul, hogy Szovjet­unióba mehessen biológiát ta­nulni. ANTONIN VAVRUS Casablanca belvárosában tágas és világos, forgalmas su gárutakon paloták, szállók, felhőkarcolók, elegáns üzlet — és bankházak sorakoznak. Csak a mélykék ég, a pálmák; oleanderek és gránátalmafák, a lefátyolozott nők és humu­szos arabok emlékeztetnek arra, hogy Afrikában vagyunk. Casablancában,' amelynek a lakossága az 1907-es 20 ezerről ma már hétszázezerre gyarapodott — úgyhogy itt. lakik Ma- rakkó törzslakoságának mintegy tizede — két világ talál­kozik: a gyarmatosítók és az afrikaiak, akik Casablancá­ban a francia uralom végét siettették, majd 1956-ban meg­szüntették. THAIFÖLD '■“FRANCIAORSZÁG'" Kiaértethajó a Vixeayai öbölben A Vizcayai öbölben a nyílt tengeren egy gazdátlanul úszó hajóra bukkantak. Egyetlen élőlény sem volt rajta. Egy részét ellepte a víz, de nem süllyedt el egé­szen, hanem ilyen helyzetben lebegett a tenger színén. Spanyol halászok bukkantak rá, s azonnal értesítették a hatóságokat. A hajót bevon­tatták a bilbaói kikötőbe. A hajó neve „Cádof. Brest francia kikötőben regisztrál­ták, halászhajónak használ­ták. Április derekán indult el Brazília partjai felé, ahol négy hónapig kellett volna maradnia. Hogyan rongálódott meg, mi történt a legénységével megfejthetetlen rejtély. A parancsnokló Jean Quermel- } len kívül még 11 tengerész teljesített rajta szolgálatot Hogy a rejtély még na­gyobb legyen, a fedélzeten egy tengerész különös hely­zetben levő holttestére akad- ' tak. Megállapították, hogy Jean Moulin tengerész. * A fedélzet alá vezető lépcsőhöz volt kötözve, s a huzal a nya­kát is körülfogta. A rejtély akkor sem tisztá­zódott, amikor a hajót tel­jesen kiemelték. A többi ten­gerész holtteste nem volt a hajón, s a mentőcsónak is hiányzott. Moulin kilétét a zsebében talált igazolványé­ból állapították meg. De mi történt a többiekkel és magával a hajóval? Talán valamilyen újkori kalózok támadták meg, s a tengeré­szeket a tengerbe dobálták. Ha pedig a vihar elől mene­tűtek a mentőcsónakba, ho­va lettek? Különben is a ha­jó indulása óta nem volt sem­milyen nagyobb vihar a ten­gernek ezen a részén. Ez a titokzatos eset sok más hasonló és rejtélyes esetre emlékeztet. Például a „Frederic Arcá­ra, amely 1874-ben indult el Setteből, Vera Cruz irányá­ba alkoholrakománnyal. A tengerészek leitták magukat, fellázadtak és a tengerbe dobták a kapitányt. Ezután egymásnak estek, és kiirtot­ták egymást az utolsó szálig. A hajó egyetlen tengerész nélkül hetekig hányódott a tengeren. 1927-ben a Hatteras fok­nál zátonyra futott a négy- árbocos „Tarlou”, s a legény­ség eltávozott. A hajót azon­ban ismét kiszabadította a hullámverés, s teljes tíz esz­tendeig kóválygott gazdát­lanul a tengeren. A „Marlborough” 1890-ben indult el egy újzélandi kikö­tőből 23 tengerésszel és egy nővel a fedélzetén. 23 évvel később találták meg üresen a Horn fok környékén. A „Cador” csak pár napig volt „kísértethajó”, rejtélyét mégsem lehet megfejteni. Elő­ször a hajó Brestben élő tu­lajdonosa próbálta megma­gyarázni a dolgot. Szerinte valószínű, hogy a legénység a tengerbe veszett,. amikor elmenekült a süly- lyedni kezdő hajóról. A sze­rencsétlen Jean Moulint pe- * dig senki sem kötözte a fe- 1 délzeti lejáróhoz, hanem ő maga gabalyodott vakrémü­letében a kötelekbe. Felakadt, s teteme a hajó ringásától, göngyölődött a huzalokra, s 1 most úgy látszik, mintha j megkötözték volna. Ez a ma- \ gyarázal lehetséges, de nem 1 valami meggyőző. , CASABLANCA A betű erejével Az az öreg taxisofőr, aki minket a repülőtérről a vá­rosba szállított, igazi lokál- patriótához híven büszkén mutogatta a sziklatömböket és megmagyarázta hol fejt­hető hófehér, rózsaszínű, vö­rös vagy szénfekete már­vány. Megmutatta azt a pusz­tuló ültetvényt is, amelyen az amerikaiak a második vi­lágháború után abbahagyták az ananásztermesztést, mert olcsóbban szerezhették be a Hawai ^szigetekről. olvasókönyvvel, petróleum lámpával felvértezve Isla de Pinosra jött tanítani az írás- tudatlanokat. Kiderült, hogy született pedagógus: tizenhét embert tanított meg néhány hónap alatt írna, és olvasni. Alig szokta meg a mocsarakat ko­molyan megbetegedett. Az istennek sem akarta otthagy­ni a szénégetők viskóit, ahol négy őszhajú, fogatlan „ta­nítvánnyal” bajlódott. Egy napon hordágyon szállították el. Hét kilométert gyalogol­tak vele az országúiig, ahol már várt rá a mentőautó. Három hét múlva megszö­kött a kórházból, ahol csak a penicilin mentette meg az életnek, és gyalog tért visz- sza ugyanazon az ösvényen. Az írástudatlanság elleni kampány vezetője sokat be­szélt róla még mielőtt sze- ményesen megismerhettük volna. Véletlenül találkoz­tunk, amikor Jósé Nova Ge- ronába jött, hogy jelentkez­zék az elektrotechnikai ipar­iskola előkészítő tanfolyamá­ra. Akkorra már egy szál anal­fabéta sem volt a szigeten. 2753 írástudatlan előtt nyílt meg az írott és nyomtatott szó világa, ötszáz önkéntes tanító avatta be őket a betű vetés rejtelmeibe. Három­száz olyan brigádos, mint Jó­sé Vidal de Campo, vált egy évre diákból tanítóvá. A többiek katonák és milicis- ták voltak. Egyikük, Arman­do Berrera Móra ezenfelül még levelező ütőn tovább ta­nult. Naponta hat órát aludt, a többi idejét szolgálattal, az írástudatlanok oktatásá­val és egyéni tanulással töl­tötte. Egy szép napon beállí­tott a helyi népművelési bi­zottság irodájába és sürge­tően a vezetőnek szegezte a kérdést: mi lesz azokkal, akik megtanultak írni és ol­vasni. Ha abbahagyják az írás-olvasás gyakorlását, ha­mar elfelejtik, amit tudnak. — Ki kell találni valami mozgóiskolát, vagy valami ehhez hasonlót... Nemcsak neki támadt ilyen gondolata. Az erőmű egyik segédmunkása is azzal a ja­vaslattal jött, hogy létesítse­nek iskolát, rendes esti isko­lát a hajdani írástudatlanok számára Nova Geronában. Pedagógiailag megfelelően alátámasztott hasonló utasí­tások érkeztek Havannából is. Csak lenne elég ember. Tanulnivágyók tömegével vannak, de tanítók... Ha még csak az esti tanításról lenne szó. az elemi iskola ta­nítói legalább kezdetben va­lahogy csak bírnák. De a szi­get távoli zugaiból az embe­rek nem járhatnak esténként iskolába, nem hagyhatják ott a boksákat, a kőbányákat, a halászhálókat, vagy az épít­kezéseket. őket kell felkeres­ni. Valakinek vállalnia kell az összekötő szerepét a taní­tók és a tanulók •között. uta­zó tanítók kellenek, akik vál­lalják, hogy az agyonzötyög- tetett terepjárón eljussanak hozzájuk, elbeszélgessenek, kajivítsák a feladatokat, vizs- \ gáztassanak, aztán újra bele- temetkezzevek munkájukba. Sziám — húszezer pagoda királysága, fehér elefántok és sárgaruhás szerzetesek or­szága, titokzatos birodalom a világ peremén, amely so­hasem hódolt be az idege­neknek. így ismertük Thai­földet gyermekkori tarka könyveinkből. Az idő feltar­tóztathatatlan múlása azon­ban eloszlatta a romantika fantasztikus ködfüggönyét. ... Az IL-18-caI 12 óra alatt érünk Rangunba. Megregge­lizünk a repülőtéren, aztán még kb. egy órai repülőút következik az Air France Társaság Cometa gépén, s máris Bangkokban vagyunk. Fehér elefánt helyett egé­szen korszerű, kondicionált (szabályozott hőfokú és ned­vességtartalmú levegőjű) korszerű autóbuszt bocsáta­nak rendelkezésünkre. Da- rázsderekú és csábos holly­woodi mosolyú idegenveze­tőnk a repülőtértől a szállo­dáig négy nyelven hívta fel figyelmünket Bangkok ..Ke­let-Velencéje”, „Azsia-gyön- gye” nevezetességeire. Thaiföldet elég gyakran a szélsőséges ellentétek orszá­gaként emlegetik Valóban megdöbbentőek a lépten-nyo- mon megnyilvánuló politikai és társadalmi ellentétek. A hatalmat évek óta kato­nai klikk és a mögötte álló nagyburzsoá és földesúri osz­tály bitorolja. Az amerikai imperializmust kiszolgáló Thaiföldi szegény gyerekek Bangkok egyik kínai negye­dében Thaiföld gazdasági életé­nek alapja a rizstermesztés, amivel a parasztok három­negyed része foglalkozik. A rizseladás Thaiföld tő kivi­teli cikke. Ám azok, akik sa­ját kezükkel alapozzák meg a nemzet gazdagságát, sze­gényes bambusz- és nádvis­kókban tengődnek, a külön­féle kórok és az éhínség örö- közös útitársuk. A bangkoki kereskedők fel­háborodva mesélték, milyen nagy károkat okoz nekik az amerikai rizs dömpingje Thaiföld hagyományos pia­cain. Az Egyesült Államok nemrégen a thaiföldi szállít­mányok kiszorításával nagy- mennyiségű rizst szállított Indiának. Az eset olyan nagy botrányt okozott, hogy az Egyesült Államok kénytelen volt hivatalosan megnyug­tatni a thaiföldi kormányt, hogy „tekintettel a két or­szág barátságára és jó vi­szonyára”, a jövőben ez nem fog megismétlődni. Az Egye­sült Államok szemében azon­ban másodrendű dolog a ba­rátság, különösen akkor, ha nyereségről van szó, mert néhány hónap múlva ismét nagy mennyiségű rizst tett partra a szó szoros értelmé­ben Thaiföld kapujában, Singapooreban. „Myang Thai”-nak, „szabad emberek országának” nevez­ték a múltban Sziámot. Thaiföldén most mind gyak­rabban emlegetik az ország régi nevet. A thaiföldi dolgo­zók milliói ádázul gyűlölik a nemzeti érdekeknek ellent­mondó politikát, mely az im­perializmus agresszív erői­nek támaszpontjává és ugró­deszkájává változtatja az or­szágot Sz. Kiszeljov A fehér város fényei és árnyai Marokkó népe híres, csodálatos építészeti alkotásairól, az épületek művészi- omamens-díszeiről. De azok az emberek, akik közül ezek a művészek is kikerültek, a „fehér vám­son”, kívül, nyomorúságos primitív kunyhókban laknak. Ez a francia gyarmatosító politika eredménye. A marokkói nép nyolcvanöt százaléka még mindig analfabéta. Medina keskeny közeivel, az arab város utcáival, ala­csony és higiéniai berendezések nélküli házaival kiáltó el­lentétet képez a belváros fényűzésével szemben. A szűk műhelyekben készülnek itt a marokkói népművészet híres termékei: szőnyegek, agyagárúk és bőrkészítmények. A nyitott boltokban, olyan tarkaságban, mint az ezeregyéjsza­ka meeéi, kíiylije áruit a keleti kereskedő. MAPI® i' 1962.. MÁJUS £?. ‘ IHAlfULU Borús fellegek ,,Keletgyöngye99 egén kormánykörök politikájának mozgatóercje a félelem sajál népüktől, a haladó erők fej­Irírl óeÁífll

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents