Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-24 / 119. szám

6 MAP8-A A Pécsi Dózsa vasárnapi ellenfele a Rappan Kupéban! Dl m l Hú: Hét ii i§ z 1$ © n BLAITVV—WIT AMSTERDAM Feat bajról jobbra: H. Koers, F. Petterson, G. Altból, W. Conrad, J. Royé. — Alul: G, Clement, M. Koeman, A. Mul, E. Sparendam, W. Bleljenberg, B. Hughes. Már mintegy IS éves múltra néz vissza a hagyományos és nagyon népszerű Budapest—Pécs—Buda­pest kerékpárverseny, amelyen minden esetben a magyar kerék­pársport színe-java mérte össze erejét. Részívett az egész élgárda. E hagyományos találkozó 1962. évi versenyére 'most szombat—va­sárnap kerül sor a szokásos út" vonalon, és időben. Eltérés mind­össze annyi lesz, hogy a Hal tér helyett Pécsett — a Zsolnay utca lezárása miatt — a óéit Ujmesze- sen, a gyógyszertár környékén Je­lölték ki. A rajtra Budapesten szombaton — május 26-án — kerül sor reggel 9 órákor az Osztyapenkó emlékmű előtt, b a mezőny A kora délutáni órákban érkezik városunkba. A második napi versenyre a Széche­nyi térről Indulnak el a verseny­zők, vasárnap reggel 9 óraikor. Az előzetes hírek szerint az Építők rendezésében sorra kerülő kétna­Az isszevont járási iálsríp-iajtiÉsíiÉ eredraényei Megszakadt a Lánycsők sikersorozata — Már bajnok a Magyarszék Vasárnap folytatódtak az ösz­szevont járási bajnokságok küz­delmei. Mindhárom csoportban több érdekes és az első hely szempontjából fontos mérkőzés­re került sor. A keleti csoport­ban a Szederkény és Ldnycsók, a középcsoportban Hidas és Nagyharsány, a nyugati csoport­ban pedig Magyarszék és Sellye játszott rangadót. A listavezetők egymás elleni találkozójából a pályaválasztók kerültek ki győz lesként, ezzel megszakadt a Lány csók tavaszt sikersorozata, a Hi­das beérte pontszámban a Nagy- harsányt, és a Magyarszék az újabb két pont birtokában már bajnoknak érezheti magái. Részletes eredmények: Keleti csoport: Klsnyárád— Borjád 0:1, Versend—Székelysza- bar 2:2, Szederkény—Lánycsók 1:0, Hlmesháza—Babarc 1:2, Üjmo- hács—Erdőíü 0:0, Olasz—Duna­szekcső 0:3. Középcsoport: Hidas—Nagyhar sány 3:2, Véménd—Hosszúhetény elmaradt, mert a vendégcsapat nem jelent meg, Ujpetre—Ce­mentipari 1:2, Pécsi Vasas IL— Fécsvárad 5:2, PBTC H.—Helyi­ipari 1:0. Nyugati csoport: Magyarszék — Sellye 2d. A bajnokság állását Keleti esoport: L Lánycsók 20 10 1 Szederkény 30 13 t «dó 4 46:26 A BTC női asztalitenisz-csapata veretlenül lett első a megyebajnokságban Tavaly az NB n-ből kiesett bőrgyári női asztalitenisz csa­pat ez évben nagyszerűen sze­repelt a megyebajnokságban. 12 mérkőzésből 24 pontot szereztek é? ezzel az eredményükkel 190 Százalékosán nyerték el a me- gyebajnoki címet. Kedden este a Béke sörözőben baráti vacso­rán vettek részt a szakosztály tagjai és Leipám István sportköri elnök, valamint Gyulai Sándor edző értékelte c csapat teljesít­ményét. A győztes csapat Július 23— 24-én osztályozó mérkőzéseken vesz részt Budapesten. Ha to­vábbra is tartják jó formájukat és lelkesedésük sem csökken, ősszel ismét az NB H-ben indul­hatnak. A megyebajnok csapat tagjai a következők; Tlllmanné, Kovácsné, Pozsárkóné, Almási, Czomkáné és Szegletiné. Remél­jük, hogy az osztályozó mérkőzé­seken és az NB n-ben többször láthatjuk csatasorbana a csapat egyik erősségét, Szegletinét isi 3. SzékelysZá 19 11 3 5 40:20 25 4. Üjmohács 19 9 6 4 38:29 24 5. Versend 19 7 6 6 50:34 20 6. Babarc 20 7 5 8 42:40 19 7. Dunasz. 19 8 2 9 42:39 18 8. Himesháza 20 6 6 8 43:41 18 9. Erdőfű 18 6 5 7 30:25 17 10. Olasz 20 7 2 11 27:49 16 11. Kisnyárád 19 8 5 10 26:33 15 12. Borjád 18 3 4 11 17:37 ti 13. Homorúd 1* 2 1 16 19:74 5 1. Moh. TE H. 21 18 1 2 102:17 39 Középcsoport. 1. P. Helyiipar 14 12 1 1 41:10 25 2. Nagyhars. 15 9 2 4 39:21 20 3. Hidasi B. 15 10 — 5 39:25 20 4. Vasas n. B. 14 6 3 5 29:22 15 5. P. Dinamó 15 5 4 6 28:21 14 6. Üjpetre 16 7 — 8 25:35 14 7. Pécsvárad 14 4 4 6 21:25 12 8. Hosszúh. 14 4 1 9 15:28 9 9. Véménd 14 4 — 10 21:38 8 10. P. C.-lp. 14 : 1 1 10 19:52 7 1» PBTC n» 19 15 2 2 69:25 22 2. P. B. EL 20 13 3 4 87:34 29 6, p, v, n. 18 5 4 10 43:46 14 Nyugati csoport: 1. Magyarszék 11 8 2 1 33:12 18 2. Mágocs 10 8 1 3 20:12 13 3. Sellye 11 5 2 4 23:25 13 4. Szentegát 10 4 1 5 20:16 9 5. Kővágősz. 9 3 1 5 16:34 7 6. Szentlőrlnc 9 — 1 8 4:22 1 7. Szigetvári Vasas a. Sásd 9. Hetvehely 10. Vásárosdombó visszalépett visszalépett visszalépett törölve L P. D. HL 10 x pvsk n, m 2 — 36:19 1 l 53 tő pos versenyen idén la nagy tömeg rajtol, s szintén az egész maayar élmezőny. Többek között a közel­múltban lezajlott Béke-verseny magyar résztvevői Is .akik az el­ismerésre méltó negyedik helyet szerezték meg e nagy tekintélyű vetélkedésen. A Pécsi Spartacus kerékpárszak­osztálya két csapattal is rajtol. Az első csapatban Dévai I., Dévai H., Mahó és Horváth kap helyet, a második csapat tagjai a következő összeállításban veszik fel a küzdel­met: Kozma, Mátis, Géczi, Garádi. Lőrincz edző véleménye szertnt a csapatok tagjai még soha nem vol­tak ilyen jó formában. Különösen Dévai n. időeredményei biztatók. Mahó jelenleg kisebb meghűléses betegséggel bajlódik, de remélik, hogy a feljavult Dévai Jánossal, az L csapat megnyeri a Budapest— Pécs szakaszt, s az egyéni győztes is a nyolc pécsi fiú közül kerül ki. A kétnapos összetett pontverseny megnyerésére már nincs esélyük, mert ebbe beleszámítanak más fil­ternek pontjai le. * Ma, csütörtökön délután kezdő­dik a Balok-ny ligeti teniszpályá­kon, a megye egész teniszéletét megmozgató esemény: Baranya me gye és Pécs város egyéni tenisz- bajnoksága. A szövetség vezetői úgy határoztak, hogy az NB-és baj­nokságok fordulói miatt, a ver­senyt hét közben, több délután folyamán bonyolítják le. A mai napon kívül még pénteken, szom­baton és a jövő hét töDb napján is folynak majd a küzdelmek. Az őt hagyományos felnőttszámon kí­vül, ifjúsági lány és fiú egyesben is rajthoz áll nagy számú fiatal gárda a bajnoki címért. így mint­egy 50—60 indulóra számítanak • sportág pécsi szakemberei. A nők mezőnyében az „örökös bajnok” Tamásy LLa elsősége szin­te biztosnak látszik, a jő formában lévő dr. Bajtayné és CziDulkáné előtt, mig a férfiaknál a sokat fej­lődött fiatal Wébel elhódíthatja a bajnokságot a szintén „örökös bajnok” Laczkó Páltól, aki több mint 10 éve minden bajnokságot megnyert a megyében. A magasabb osztály csapatbaj­nokságai zökkenőmentesen foly­nak. A PEAC NB H-es női csapata kitűnő rajtot vett, mig a másod- osztályból kiesett Vörös Meteor férfi együttese, az NB DJ-ban is csak közepes teljesítményt tud nyújtani .Megsokszorozott munka folyik a Pécsi Spartacus elmúlt évben alaku't tenisz-szakosztályá­ban, mert a jövő évben már az NB iu-ban szeretnének szerepelni. * Egyre nagyobb «gyeimet kelt hétről hétre kézüabdás körökben a Pécsi Bányász NB H-es férfi csapatának szereplése. Az újonc másodosztályú csapat tetszetős, ügyes kombinációs játékkal, kitű­nő gólképességükkel most a hete­dik forduló után, veretlenül, 4 pon tos előnnyel, a tabella élén állnak. A másik öröm, hogy mögöttük a második helyet szintén pécsi esa­Ablakredöny készíté­sét, illetve javítását vállalom. Saljai u. 39. Todenbier. __________368 S koda Spartak 440 jó állapotban eladó. Kör- áilatorvös, Somogy- apátL Telefon: 9. ______________________376 Egy pékáraié, két fo- töly, és két szókból ál­ló garnitúra eladó, ké­szítőnél. Érát Károly kárpitos. Felszabadu­lás út 99 sz. volt. Mo­hácsi út.____________379 H arkányi nyaraáótélep legszebb részén telek 12 köbméter kővei és építési engedéllyel el­adó. Pécs. Mezőszél u. 14 sz.____________406 S inger varrógép, antik olajfestmény, ágygar- nitúra eladó: József utca 43 se. «10 Veszek viselt férfi öl- tönyököket, külön za­kót, nadrágokat. Po­sták. Bartók Béla u. 17 sz.________________413 V áros közelében ki­sebb gyümölcsöst. — (szőlőt) kis épülettél keresünk. INKÖZ. Bá kóczi út 39/b. 414 Igényesnek különbe- járatú szoba, fürdő­szoba : használattal, — kettő személy részére, június elsejére kiadó. Kossuth L. u. 8 sz. — Varga._______________415 H áz eladó háromszo- ha. összkomfort azon­nal beköltözhető. — Ba 1 csv ZsUtnsZkv út 38 sz._________ 416 P oiitúros hálószobabú tor áron alul, konyha­bútor, páros, sötét ágyak, szekrények, an tik fotelok, könyves­polc, éjjeliszekrények olcsó sötét hálóbútor eladó. Megyeri út 6. — Üzletberendezést ve­szek. __________«0 J ő karban lévő Re­nault személy kocsi el­adó. Kis Ernő utca 43. 8—4 órái^ 30-ä2 tete­tek r“ Skoda U02-es jó álla­potban eladó. — Pécs, Jászai Mari u. 26. ______________________«27 Nagyméretű német perzsaszőnyeg, újsze­rű állapotban 2500 Ft­ért eladó. Bartók Béla utca 37. L cm. balra. _____________________426 S palettás ablak zsalu­val, a bllakszá rnyaik, aj tószámyak eladók. — Gábor utca 2. Kossuth mozinál. 429 Balatoni enyvesen víz- parti 2 és 3 ágyas szo­ba kiadd. Telefon: 43-08. 431 Uj kétszőba. hallos, komfortos leszeparált házrész lakáscserével beköltözhetően eladó. Hunyadi János u. 37. 432 175 köbcentis Jáwát veszek. Lyoeum u. 3. 433 Belvárosi ház, egyszo- ba. összkomfort be- költözhetőséggeü ol­csón eladó. Molnár, Déryné u. 19 sz. 435 Hekamié. toalett, mo­dem konybaberende- zés. szekrények, ágyak hálőberendezés eladók. FeJső-Vámház u. 2. 436 Beköltözhető kétszo­bás házrész, nagy kert tel, 90 ezer Ft-ért el­adó. Felső-Balokány u. 14/1 sz.___________439 B elterületen 200 négy­szögöl gyümölcsös­kart eüadó, vagy bér­be. felesbe kiadó. — Munkácsy M. u. 29 sz. 440 Eladó mély gyermek­kocsi. kisipari, nagyon szép. Hunyadi János út 2 EZ._____________446 E ladó szőlő 1300 négy­szögöl. háromszobás, komfortos, beköltöz­hető lakással, gazdasá gl épülettel a Tettye közelében. Érdeklődni Szilágyi Dezső u. 11. Délután 5—7 óra kö­zött, BM Szép gyümölcsös rész­ben szőlő, pellérdí busz végállomásnál el­adó. Érdeklődni: Lang cipész Pécs. Jókai tér 6 sz. 4SI Hálószobabútor, kom- bináltszekrény, reka- mié, konyhaszekrény, ágybetét, ágyak, éjjéld szekrények, sezton el­adók. Szabó, Kossuth tér 6 sz. 492 Kertváros. Gárdonyt Géza utca 9 sz. kisebb családi ház eladó 65 ezerért, beköltözhető­en. 453 Moszkvics igényesnek eladó. Pécsvárlad. Kos suth u. 32 sz. «54 Pécsváradl háromszo­ba, komfortos lakáso­mat pécsi kettőszobá­sért cserélek. Pécs- várad. Kossuth u. 32. 455 Fűrészport vidékre va gontételben szállít a Bútorlap és Faáru Kis ipari Termelő Szövet­kezet. Budapest, IV. Tavasz u. 39—4L 321 Mánia 209 sz. ház. 600 négyszögöl szőlő. 650 négyszögöl gyümöl­csös teljes felszerelés­sel edadó. Féld Adám. 31671 Egy kis szobáért köl­csönt adnék. „Magá­nyos” jeligére Saljai utcai hirdetőbe. 31682 Faredőnyt megbízható száraz anyagból ké­szítek. javításit, sze­relést vállalok. Tom­pa Mihály u, 26 sz. Bozboud. ____________ 18750 M odem hálószoba­bútor eladó. Geister Eta u. 13 sz. du. 5 óra­kor. 31642 Nagy-Szkókó 31 szám alatt szőlő eladó, la­kás beköltözhető. — Cím: Kossuth Lajos u. 39. Kalapüzletben. ____________________31664 P aljacs 65 számú ház beköltözhetően éladó. ____________________31668 E ladó hálószobabúto­rok, konyhaszekré­nyek, pároságysk, sez Ionok, szekrények, sportkocsi, toalett-tük rök, rekamiék. kis- szekrény, sodronyok, párnázott székek, fo- tőlyök Kottáinál, Rá­kóczi út 48 sz. 447 Beköltözhető szoba, konyhás öröklakást vagy házrészt, vagy kisebb szőlőt, gyttmöl esőst épülettel vennék „Ármegjelölés” jel­igére Sállal utcai hir­detőbe. ' _______________31683 K onyha és szobabútor ágybetét eladó. 3—5-ig vasárnap 8—13-ig, Pe­tőfi u. 31. IL em. 2. ____________________31690 E ladó Komlón a Baj­csy Zsilinszky u. 24. sz. háromszoba, össz­komfortos családi ház azonnal beköltözhető. ____________________31691 Vezető és szervező készséggel rendelkező általános mérnököt vagy gépésztechnikust felvennénk termelési csoportvezetői beosz­tásba azonnali belépés sei. Fizetés 2400 Ft-ig, Jelentkezéseket „Szer vező” jeligére Sallai utcai hirdetőbe ké­rünk. 31646 Ház eladó Szigeti úton Dózsánál, beköltözhe­tő lakáEsaL Lugos ut­ca U sz. 31695 Floderozott (festett) kömbináltszekrény el­adó. Pécs, Torda u. 35 31693 Elcserélném szoba, konyhás, éléskamrás. meUékhelyiséges fő- bérteti lakásomat két­szobásért „Megegye­zünk” jeligére a Ka­posvárt Magyar Hir­detőbe: ______________________323 S ötét sima komplett háló, sodronnyal, mat rácokkal eladó. Tom­pa Mihály u. 39. L em 3 csengetés: 436 Egy új áBapotban lé­vő mély gyermekkocsi eladó. Alkotmány u. 87 sz._____________31635 F onyődliget központ­jában kétszotoa. kony­hás. új villa eladó. — Cím: Vörös Sándor Kaposvár. Kisfaludy u. 9 sz._____________320 B alatoníenyveseu egy v illatéi tik eladó. Nagy fákkal, kúttal. a víz­hez. állomáshoz közel. Telefon: 15-98. du. 5 után. 31659 U ooo Ft kölcsönért egy szoba, fürdőszoba és konyha használat­tal azonnal kiadó. — „Gyöngyvirág” jeligé­re Sallai utcai hirde­tőbe.______________31660 E lrepült egy pár fe­hér magyar búbos ga­lamb. Kérem a meg­találót. értesítsen. Al­kotmány n, 44. Tele­fon: 32-58. 31666 Két nagyszobás, egy kisszobás, kizárólagos modem összkomfortos társbérleti lakásomat elcserélném, két kis­méretű, összkomfortos társbérletire vagy más félszobás, összkomfor­tos főbérletlre. Érdek- lődni: 34-55. 31667 Beköltözhető ház el­adó. Kaposvári utca 10 sz,______________31645 Z sebóra: Schaffhausen (IWC) modem, lapos fémtokban. új álla­potban eladó. Kossuth Lajos u. 36. udvart emelet, lépcsővel szemben. 31616 Elcserélném kétszoba, konyha, éléskamráé lakásomat nagyobb méretűre, ugyanott vi­lágos háló eladó. Du­gonics u. 16 sz. 31616 Háromszobás, kertes, családi ház beköltöz­hetően eladó. Dertco- vics u. 3. (volt Klapka U.) 31586 Gyermektelen házas­pár különbéiáratú al­bérleti szobát keres konyha használattal június 1-tőL Domltir Károly, Lánycsók. IL Lajos u. 46 sz. 31584 Eres albérleti szoba- konyhás lakást kere­sek. „Két évre” jel­igére Sallai utcád hir­detőbe. 31583 Szőlőkapálást válla­lunk. „Szorgalmas” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. ____________________31652 E gy ötszázas, ikerben geres Puch oldalkocsi Val olcsón eladó. — Komló. Varosilov u. 22 sz._____________31650 K ülönbejáratú bútoro­zott szoba férfiak ré­szére albérletbe kiadó Érdeklődni: Magyar­ürög 71 sz. ____________________31648 M ecsekalja Alsóhe­gyen autóbusztól 10 percre 400 négyszögöl szőlő. 570 négyszögöl gyümölcsös, lakható épülettel eladó. Érdek lődni: Madarász Vik­tor u. 6 sz. udvarban. ____________________31647 M ély gyermekkocsi el adó. Pécs. Endre utca 17 sz. L em. 8. Ér­deklődni 4 óra után. 31533 Rendes házaspárnak küiönbedáratú 2 helyi­ségből álló üres albér letet adnék kölcsönén „Tettye” jeligére Sai- lai utcai hirdetőbe. 31578 pat, a hasonlóan jóképességu játé­kosokból álló P. Dózsa foglalja el. Reméljük, e két csapat közo.c dől majd el a bajnokság kérdése, a hosszú idő után ismét lesz váro­sunknak NB I-ben szereplő férfi- csapatai is. A tavaszi szezon utolsó forduló­jában — pár hét múlva — kerül sor a két csapat közötti rangadóra Pécsújhegyen, az új kézilabda- stadionban, ^ As idei tavasz eddigi legnagyobb atlétikai esem én ere kerül sor a pécsi Dózsa atlétikai szakosztályá­nak rendezésében vasárnap dél­előtt 10 órai kezdette a Tüzér ut­cai pályán. Itt rajtol Dél-Dunánt-d valamennyi számottevő atlétája, az egyesületi bajnokság során. Baranya. Somogy, Tolna, Zala me­gyék és Baja város mintegy 20 egyesülete vesz részt az 1962-es év L fordulóján, ahol előreláthatólag mintegy 200 versenyző indul. Az elmúlt évben a PVSK szerez­te meg a győzelmet Baja előtt.. Valószinüleg az idei évben is a va­sutas atléták a bajaiak és a ren­dező Pécsi Dózsások között dől el az elsőség kérdése. * Az NB H-es ököivivA-bajnokság szünetében a PVSK csapata több felkészülést szolgáló mérkőzést vív a közeljövőben. Vasárnap délután a Pécsi Dózsa labdaxúgó-csanatá- nak- kupa-mérkőzése után a PVSK sportcsarnokban a Budapesti Be­lő; arm is NB I-es csapata ellen lép nek szorltóba a vasutas ökölvívók. Körülbelül — Dóra, Szaif, Gomb­kötő D„ Jámbor, Kovács, Fodor, Pancsa, Bereczky, Pataki és Kósta összeállításban. * A hét elején a VT8T helyiségé­ben tanfolyam indult a cselgáncs­bírók részére Dóra János vezetésé­vel. A hat foglalkozáson a szabá­lyok elméletének és gyakorlatúnak ismertetésén kívül, előadást halla­nak a leendő birók, a Kilián Test- nevelési Mozgalomról, és sport­egészségügyi ismeretedet a elsajá­títanak. * Kedden délelőtt n város vala­mennyi középiskolás testnevelő tar nára továbbképzésen vett részt, ahol Czéfo László, a Nagy Lajos Gimnázium testnevelője tartott elő­adást részükre „A játék lélektani feltételeid c&nmeL KŐHALMI MOSOK Május 27-én. vasárnap de. 19 órakor Pécs város Művelődési Há­zában (Déryné u. 18.) mutatja be műsorát az irodaim! színpadok táj bemutatója keretében a szombat- helyi és győri irodalmi színpad. A szombathelyiek műsora: A leg­drágább címmel, versek az édes­anyáról. A győriek műsora: Opti­mista tragédia címmel dráma- keresztmetszet. Belépés díjtalan, Í2 IB IH. fe 3 nttfiläg AZ NB ÜT góilBvő-UstáJáS 26 góllal Gyóríl, a megyebaj nők* Ságban pedig 25 góllal Koch ve* zet. A góllövőlista állása: NB m.: 26 gólos Győrt! PBTC» 23 gólos: Heim Mohács, G. Kiss Dombóvár, 20 gólos: Falud! I« PVSK, 19 gólos: Dósai Sz. Dózsa» 18 gólos: Vince PVSK, 16 gólos: Kovács IV. Székesfehérvár, 1S» golós: Komolya Székesfehérvár» 14 gólos: Müller Bányász. 13 gó­los: Tóth Siófok, 12 gólos: Zsol­dos KMTE, Fehér Siófok, Jáger Kiskunhalas, 10 gólos: Kása Bá­nyász, Oskó PBTC, Tapaszt! Dom bóvár, 9 gólos: Rostáid Sz. Pe­tőfi, 8 gólos: Czeglédi, Kreisz, B» Építők, Hődör, Fenyvesi Kiskun­halas. Megyei bajnokságban 29 gólos: Koch Pécsszabolca, 21 gólos: Kakuszi Urán SC, 16 gó­los: Csete Urán SC, 14 gólos: Ko­vács Kinizsi, 12 gólos: Tolnai Szigetvár, Varga Vajszló, 12 gó­los: Koller PEAC, Szederkényi Szikira, Nyers, Ágoston Szászvár» Bérces n. Pécszabolcs,. li gólos: Bocz n. Szászvár, Mirkó Bóiy» 16 gólos: Vass PEAC, Bischoff Vasas 1» í gólos: Néraedi PEAC» Mazil Pécsszabolca, Petruska Előre, Bizző L Vajszid, 8 gólos: Vajda PEAC» Jónás Szászvár» Abai Bóly. SIKK A területi osítályozóra készül* Pécsszabolcsl Bányász sakkozói előkészületi mérkőzést játsza­nak a Bp. Vasútépítő csapatá­val. A verseny érdekessége, hogy s vendégcsapatban a női indu­lók vannak túlsúlyban. A pécsi sakkozók ezen a versenyen sze­mélyesen is meggyőződhetnek a háromszoros magyar bajnoknő Siéné (Hönsch Irén) kiváló já­tékáról. Közöljük a versenyzők­kel, valamint az érdeklődőkkel, hogy a versenyt vasárnap 9 óra­kor rendezik a pécsszabolcsl Pus kin kttitúrházban, Kézilabda Daaiatéli Kapa Május 19-én Keszthelyen bo­nyolították le a középiskolák ké­zilabda Dunántúli Kupáját. A küzdelmekben kilenc csapat vett részt. Pécs színeit a Bányaipari Technikum, a Széchenyi Gim­názium és a Nagy Lajps Gimná­zium képviselte. Nagy küzdelem után az alábbi sorrend alakult ki: L Keszthelyi Gimnázium, 2. Pé­csi Bányaipari Technikum, S, Győri Révay Gimnázium, 4. Széc­henyi Gimnázium, S. Nagy La­jos Gimnázium, Heti totótippjeink Belváros területén vi­rágos, kertes udvar« ban lévő kettőszobás, fürdőszobás, mellék helyiségekből álló la- kósomiait elcserélném egyiszoba. komfortos lakásért a belváros be rtilefcén. — Címeket „Kertes udvar*: jeligé­re Sallai utcai hirde­tőbe. 31576 Beköltözhető kettő- szoba, konyhával, há- romszobás. kertes, gázvezetékes, mellék­helyiségekkel ellátott ház eladó. Nyíl utca 22 SZ. 32641 Használt férfiruhát, bakancsot gumicsiz­mát férfi félcipőt szandált veszek. Kol- tai. Zetkin Klára u. 2 sz. 31361 L Vasas—Spartet Tmxvs 2. MTK—Bánik Ostrava 3. Dinamó Zagreb—FTC 4. Czrvena Zvezda—Honvéd 5. Juventus—Spartak Hradec t. Atalanta—Partizán 7. Bologna—Slovan Bratist. 8. Fiorentitia—Vojvodina 9. DVSC—DVTK 10. Sz. Építők—Cegléd 11. Szombathely—BVSC 12. Kaposvár—B. Spartest» Népsport Nép arab Népszava B Napi* 1 1 i 1 1 1 I X 1 1 X X 1 l * 1 X 1 X 1 X 11 X 1 1 l lxí t 1 X 1 1 2 l 2 1 1 t 1 1 X 1 1 X l 1 z 1 X 1 X 1 1 X 1 1 3 2 1 1x2 1 2 I 1 X X 1 t x 2 1x3 1 A PÉCSI RADIO 1902. május 24-1, csütörtöki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb—horváí nyelvű műsor: Állványokon szárítják a szénát Kátolyban. A pártszervezet tevékenységének köszönhető ... Riport Kulturális seregszemle Pécsett — Tudósítás. Népszerű dalok. 17.30: Német nyelvű műsor: Az NDK Állami Népi Együttesé­nek műsorábóL Sablonok nélküL — Kommentár. Három jelentős esemény előtt. — Gyevi Károly jegyzete. Az iztnényi Herold-duó énekel. Nagyhajmás tegnap és ma. Mun­katársunk, Radványi József Írása. Strauss: Meséik a bécsi erdőből. 18.00: Vatikáni politika. n. ívsz. 18.10: Pécsett először. Részletek a Pécsi Kamarakórus májún 31-i hangversenyéből. 183)0: Munkásportrék, (termi törté­netek. — összeállítás. 19.10: Dél-dunántúli híradó» 19.30: Gyöngy Pál dalaiból: 19.45: Kör! ára ton az éjszakai nyu­galom őrzőivel. — Riportra űeor. 20.00: Műsorzárás. SEINHÁ3: Nemzeti Színház: Nincs előadás. Tájszinház: Balett-est (Budapesti vendégjáték), MOZI: Park: Ha velem tartaafi <8ft £, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásmlL Petőfi: Az utolsó tanú (fél 3, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Apát keresünk (fél 5^ fä 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Hatalmas szárnyak, 2. sz. sporthíradó. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Építők kultúrotthon»: Májusi fagy (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Félbesza­kadt dal (7 órakor): Május L (Vasas H.); Vadállatok a fedélzeten (7 óra' or). Kossuth (Mohács): Mindenki ár­tatlan? (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Iskola társak voltunk (fél 9 órakor). Művelődési Ház (Szigetvar): Dani (8 órakor), Táncsics (Siklós): A fogadó (fél 9 órakor). DÜNÁNTÜL1 NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállairit Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. lü. Telefon: 15-32, 15—33. PÉCSI S >')’•-** a NYOMDA ~ Pécs. M; .* ■ '-aly u. 10. gz. Te; Előfizette nái es ffiőflzités; cl *ar Post.». aostaliivátaiak» • esítŐIméL ■ te-apra U,= 9

Next

/
Thumbnails
Contents