Dunántúli Napló, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-20 / 116. szám

»**. MATO'S 19. Gl APU A A pécsi gázellátás ügyében ■ Legutóbb a Pécsi Műszaki Szemle közölte dr. Krassó Sándor tanulmányát a pécsi gázellátás helyzetéről, a vár­ható nehézségekről. Tehát a pécsi gázügy „nyomtatás­ban” is nyilvánosságra ke­rült. ,Az említett szaktanul­mány és más rendelkezésre álló anyag alapján írjuk ol­vasóink "tájékoztatására a következő cikket. Amikor 1934-ben felépült a Pécsi Kokszműveik,. nevében is azt hordozta, hogy elsődleges , terméké a koksz. A gázt éve­ken ét lánggal elégették. Ek­kor még senki nem gondolt aura, hogy 1962-re Pécs lesz az a város, aihol Budapest után a legtöbb gázt állítják elő és fogyasztják. Ezt a gázt azon­ban nem elsősorban a háztar­tások használják. Bájuk az összes gáztermelés 18,9 szaza- léka jutott 1961-ben. A többit a Pécsi Porcelángyár, a ven­déglátóipar, különböző üzemek égetik'el. Az igények a jelen­legi szinten nem maradnak. Gondoljunk csak arra például, hogy Meszes, amely ^ legalább olyan sűrű lakosságú mint a belváros, egyáltalán nincs be­kötve a gázellátásba, Pécs la­kásainak 24 százalékai, A város lakossága is többet akar fogyasztani. De a Porcelángyár is többet alkar f ogyasztani és más gázigénylők is jelentkeznek mint például a XlV-es Autójavító Vállalat új telepe évi 206 ezer, vagy az egyetem új klinikai tömbje évi 365 ezer köbméterrel. Ezenkívül — minit ismeretes, — Pécsre tervezték az új mű­szaki porcelángyárat, _ amely­nek igen tetemes a gázigénye, a keramzit üzem is nagyfo­gyasztóként jelentkezik a lát­határon, új gázkemence is épül a Porcelángyárban, úgyhogy az igények kielégítését a jelen légi körtíüSnéhyek között már á mostani fogyasztás mellett is csali nphc^HT. lehet biztosí­tani. DaTKrassó Sándor ösz- szesífci a már említett tanul­mányában a várható gázigényt és a Pécsi Kokszmtevek kapa­citását, ami lényegesen nem változik a rekonstrukció elle­nére sem. -Ebből az derül ki, hogy mór 1963i->ban (!) 'gáz- hiánnyal kell számolni, mert 29 millió köbméternyi igény helyett csak 25,6 máMót tud előállítani. A következő évek­ben a Kokszműveik gázterme­lése az évi 22—23 millió köb­méternél stagnál, viszont 1965- ben az igény már harminc­hárommillió köbméter, 1968- ban 45,5 millió, 1970-ben pe­dig 49,5 millió. Ezek a számok magukért is beszélnek és töb­bek között azt jelentik, hogy amennyiben történik sürgős intézkedés, talán már 1962—63 telén korlátozni kell a lakosság géz­fogyasztását, vagy a különböző szervekét. Azt is jelenti, hogy kérdésessé válhat az új porce­lángyár felépítése Pécsett. Tehát a gáz, amire 1934-ben még alig volt szükség — a Kokszművek kapacitását figye lembe véve — és jó részt a le­vegőbe engedték, ma azzal a veszélyei fenyeget a hiánya miatt, , hogy gátolni fogja a vá­ros fejlődését, a lakosság igé­nyeinek kielégítését. A kérdés tehát jogos: Mit lehet tenni, merre van a kive­zető út? Az első kézenfekvő lehetőség a Kokszművek fejlesztése len­ne .Erre azonban nincs mód a szón másjetlilegű igénye helyett és ilyen beruházásról szó sincs Ém. Baranya megyei Tég­lagyári ES felvesz: közpon­ti javítóműhelyébe (Pécs, Felszabadulás u. 14.) gya­korlott LAKATOST (esztergályost) a Sásdi Téglagyárba ÜZEMGfiPÉSZT (lakatost) Jelentkezés a fenti mun­kahelyeken vagy az ES központjában, Pécs, Rákóczi út 11. Sásdon munkásszál­lást, üzemi étkeztetésben ebédet biztosítunk. ÍS423 A másik, hogy bekössék Pé­cset is valamelyik földgázkútba például a tőlünk nem messze lévő babócsaiba, vagy a Zala megyeibe, esetleg az épülő or­szágos gázkörvezetékbe. Ez utóbbit azonban nem vezetik erre a jelenleg ismert elkép­zelés szerint. Marad tehát a harmadik lehetőség a pécsi bányák ma még nagy­részt felhasználatlan metán- gázának eljuttatása a fogyasz­tókhoz. A metángáz bányából való „kiseivattyúzása” 1957- ben kezdődött kísérteti jelleg­gel a Pécsi Szénibányászati Tröszt vasasa aknáján. Ekkor még mindössze 492 ezer köb1 méter gázt hoztak felszínre és abból is levegőbe engedtek 331-et. A kísértetek azonban eredményesnek bizonyultak a pécsi bányákban, terjedt a me támiecsapolás* növekedett a felszínire „szívott” géz meny- nvisége. 1961-ben már 5 661 000 köbméter metángáz „jött fel” a bányából, amiből 3 323 000 köbmétert a levegőbe enged­ték. Ez nem mondható éppen jó energia gazdálkodásnak, de okát nem Pécsett találtjuk. — Régebbóta szó van már arról, hogy a pécsi bányák „rémért” megszelídítjük és bekényszerít jük a gázvezetékbe. Erre le­hetőség is nyílna, ha a vár­ható mennyiséget nézzük. Eb­ből az derül ki, hogy ebben az évben hat, 1965-ben kilenc, 1969-ben és a további években 11 millió köbméter metán­gázra tehet számítani a pécsi' bányákból. A ilecsapolás eddi­gi üzemete majdhagy zavar­talannak mondható és a jö­vőt illetően is enre tehet szá­mítaná. Igen érdekes energia a metángáz. Kalóriája kb. 7000 míg a Kokszművekben előállí­tott gázé csak 3800. Ez azt is mutatja, hogy a metángázt duplán tehet számítani, ha a jelenleg használt gáz fűtőérté­kéhez viszonyítjuk. Ezenkívül nagyon olcsó .és jeienteg ára sincs. A Szénbányászati Tröszt ugyanis „kiszívja” a széntele- pekbőli, hogy biztonságossá tegye a bányaművelésit, de felhasználásáról gondoskodni nem tud. Ha a majdnem dup- lakalóriájú metánt a jelenlegi, pécsi 1,14 Pt-os gázáron szá­mítjuk, akkor is megdöbben­tően nagy számot kapunk, ha levegőbe engedjük és a most még „ámélküli“ bányagáz nagyon is drága tesz abban a a pillanatban. Hogyan tehet háztartási gáz­nak felhasználni a metánt? Ennek bőséges irodailima van és itt csak arm szorítkozha­tunk, hogy a leglényegesebbet mondjuk el. Egyik mód, hogy gázvezetéken eljuttatná a Kokszműveikhez, ahol hozzá­keverik az általuk termelt kamragázhoz. Ez általában 10 százaléknál ’magasabb nem le­het, a metángáz magas oxigén­tartalma és a korrózió veszély miatt. Ezzel a módszerrel te­hát a metánnak csak egy ré­sze lenne felhasználható. A másik lehetőség olyan bontó­berendezés üzembeállítása, amely tehetővé teszi az egész mennyiség vezeték-be juttatá­sát. Ilyen berendezések kül­földön működnek és alkalma­sak a földgáz, illetve a benzin bontására is. Csakhogy ez je­lenleg nem más, mint vágy. Iratok már születtek a metán- gáz felhasználásáról. 1959-től 1961-ig négy program készült, de érdembeli tárgyalás, döntés nem született. Emiatt a tervek elkészítésére gondolni sem te­het. A metángéz íelhasználását két lépcsőben látják megvaló­síthatónak a szakembereik. Az első? hogy csővezeték épülne a metánlecsapoló állomás és a kokszmű között és az így ér­kező gázt a kamragázhoz ke­verve juttatják a fogyasztók­hoz .A berendezés működteté­séhez dr. Krassó szerint is mintegy négy fő foglalkozta­tása szükséges. A második lép­cső a m-etánbon-tó berendezés üzembehelyezése, amire optimista számítás szerint 1966 előtt számítani nem te­het.’ Ez mostani elképzelések szerint 25—30 millió forint kő rül lenne, de ismert, hogy rö­vid idő alatt megtérülne. A második lépcső „kicsit távo­labb” van, viszont az első meg valósítása elkésett. Az Építésügyi Minisztérium Finomkerámiai Igazgatósága minden előzetes tárgyalás nél­kül rátervez a Pécsi Kokszmü- vekire, de egy fillért nem • irá­nyoz elő a gáztermelés fej­lesztésére. Vagy a Nehézipari Minisztérium egyszer sürgős­nek ítéli a pécsi metánberuhá­zást, máskor meg időhiány miatt nem tud vele foglalkoz­ni. (!) A gázigény növekszik, de a Kokszművek semmiféle fejlesztési programot nem ka­pott és kilátás-ba sincs. Vagy olyan „apróság”, hogy például a Pécsi Gázszolgáltató Válla­lat a tervezetében több gázt akar értékesíteni mint ameny- nyit a Kokszművek termeinek Ugyanakkar eltérések vannak a növekvő gázigények meg­ítélését illetően is. Egyik szerv évi 1 müllió köbméterre gondol ja a növekedést, a tények vi­szont arról beszélnek, hogy az utolsó öt év átlagában minden évben 2,2 millió köbméterrel emelkedett a pécsi gázfogyasz­tás. Tervek készültek újabb la kasok gázbekapcsolására, gáz­berendezések üzembehelyezé­sére, — viszont gáz nem lesz elég. Ez tényleg nem mond­ható valami példás együttmű­ködésnek. Nagyon jó lenne, ha mi­előbb megoldódna, vagy leg­alábbis nyugvópontra jutna ez az ügy. K. J. Festői dombok közé szorult ez a település. Mindössze öt­venkét ház, iskola, posta és egy féligkész kultúrház. Valamikor art mondták: „Terecsenypusrtán a halotta­kat is a kéményen keresztül ■viszik ki.” — így igaz ez — mondja a település legidősebb embere, Kirsch Józsi bácsi. Hetven­négy éves. Tizenhat éves ko­rában került Terecsenypusrtá- ra, vagyis ötvennyolc éve. — Akkor még kunyhók voltgk itt — meséli —. Olyasfélék, mint a cigányoké. Ezt kaptuk Hegkezdik a korai kelkáposzta szüretét A Mohácsról Ka&ed felé vezető út mentén hatalmas ká­poszta-tábla zöldéül. Az Uj Barázda Termelőszövetkezeté. Éppen most ballag a szélén két ember. Az egyik TaragMa Ká­roly, a közös gazdaság főker­tésze, a másik, Tassi Sándor, a MÉK körzeti felvásárlója. Ép­pen terepszemlét tartottak, vajon mikor kezdhetnek hozzá az ádventi kelkáposzta szedé­séhez? Mindkettőjük véleménye szerint napokon belül. Egyéb­ként az idén a későd kitavaszo­dás miatt mintegy három he­tet késtek a kelkáposzta szü­retével. A mohácsi közös gazdaság­nak nagy jövedelmet jelent ez a húsz hold korai kelká­poszta. Hozzávetőleges számí­tások szerint félmillió forin­tot. Ez pedig nem megvetendő összeg még az első félév befe­jezése előtt. Az élelmes mohácsiak azon­ban nem elégednek meg azzal, hogy egyszer termeljenek egy évben ezen a területen. A fő­kertész azzal dicsekedik, hogy a szürettel párhuzamosan uborkát, zöldbabot vetnek a földbe. Ezt a munkát szaka­szosan végzik, hogy mindig le­gyen friss zöldbabjuk és cse­mege uborkájuk. A korai káposzta termelé­se, art mondhatnánk mohácsi specialitás. Kísérleteznek vele az ország más vidékén, tájain is, de olyan eredményekkel, mint itt a Duna partján, sehol sem dicsekedhetnek. Büszkék is erre a mohácsiak és egyre jobban kihasználják ért a te­hetőséget. a Biedermann bárótól, meg három magyar hold földet. A kunyhók szalmatetősek voltak és az ajtón jött ki a füst. Ezért mondták, hogy a halottakat is a kéményen visszük ki. így volt. A három hold földért húsz forint bérletet fizettünk és mindenkinek a báróhoz kel­lett menni dolgozni: negyven, meg hatvan krajcárért. A taní­tó is közülük került ki. Nem volt annak diplomája, az is olyan cseléd volt, mint mi. Csak többet tudott valamivel nálunk. Ilyen idők jártak errefelé akkoriban. Mutatnának régi házat, de nem találnak a régiekhez még hasonlót sem. Takaros, szép házak sorakoznak most. Leg­többjük kék zsalugáteres, a kerítés is sok helyen világos­kék. Ebből is látszik, hogy a falu lakód többségükben né- metajkúak. — Sokan jöttek át, amikor Németiukafán megszűnt az üveggyár. Vagyis, nagyon régen. A németlukafai üveggyárnak ma már csak a helye van meg és csak a régi öregek emlékez­nek arra: az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagot a ké­rni erdőből hordták. A felsőtagozatos gyerekek öt kilométert gyalogolnak télen klumpában, mire Almamellék­re érnek iskolába A Kapos­vár felé vezető műútról is ne­héz megközelíteni, nyaktörő horhos vezet a faluba a fes­tőién szép erdőn keresztül. Az udvarok tiszták, a házak szé­pen meszeltek és nem egy há­zon fénylik a tábla, melyen ez olvasható: „Tiszta udvar, ren­des ház.” Jéger Ferenc bácsin nem látszik meg a 69 év, még most is dolgozik, mint ahogy dol­gozik a hetvennégy éves Kirsch Józsi bácsi is, aki ép­pen a szőlőből jött haza, ami­kor „elfogjuk” egy kis beszél­getésre. Nincs itt hiba szorga­lomban. Pintér Árpád, a mos­tani tanító úgy jellemzi az it­teni embereket, mint a szor­galom megtestesítőit,1 akik mindenből pénzt tudnak csi­nálni. Van olyan család, aki hóvirággyűjtésből 2000 forintot keresett. Még gyűjtögetnek is. Gyűjtik a fekete szedret, ami legalább annyi pénzt jelent, mint a hóvirág és gyűjtik újabban az éti esi gát is. t A légi és az új keveredik itt egymással. Vannak még sokan, akiknek négy-öt elemijük van, de vannak már heten olya­nok is a felnőttek közül, akik dolgozók iskolájában elvégez­ték a nyolc általánost. Az is­kolába jelenleg 15 gjrerek jár. Ezek közül hat cigány. Milyen tanulók? A tanító leint, amikor mondanám, hogy » a cigány­meg AaLLqaiiák a hegeilamet“ SZÁRNYAL ÉS VIHARZIK, hol magasba szökken, hol alázuhan. Pedig a vékony lázas­szemű ember nem versenyművet játszik rajta, nem is népdalt, csak trillákat, futamokat, de ezek úgy bomlanak ki a csillogó fakehelyből, mint bimbóból a szirmok. A hegedű karcsú, ragyogó teste akkor is vonzza magára a tekinteteket, amikor alko­tója és első megszólaltatója óvatos boldogan elhelyezi a barátságos kis műhely falán, ösz- szes alkotásai közűi ez az utolsó a legféltet­tebb kincse szívének. Nem azért, mert ez a legfiatalabb, hanem mert úgy érzi, ebben si­került leginkább sűrítenie három évtized kí­sérleteit, tapasztalatait. Ennyi ideje gyakorolja ugyanis a tatabányai Szendöfi Pál a hegedű­építés gyönyörű művészetét. » S ennél is régebben történt, hogy egy tehet­ségesen hegedülő, égőszemű fiúcska, egy „iga­zán jó” hegedűért esdekelt szüleinek. De a jó hegedű nagyon drága volt, s a küszködő apa örült, ha a mindennapit biztosítja családja számára. Ekkor határozta el először Szendöfi Pál, hogy hegedűt készít. Es tizenhárom éves korában álla alá szorította első munkáját. Igaz, hogy ez csak kezdetleges jószág volt, de amikor a fiú először cincogtatta meg a húrt, valami ismeretlen melegséget érzett. Néhány év múlva berendezte szegényes műhelyét. „VAGY MESTERHEGEDLT csinálok vagy semmit” — jelentette ki családjának már az első napon, s így is tett. Vagy kétezer hege­dűt szedett szét és rakott össze, de csak 17-et készített el. Közben megnősült, jöttek a gye­rekek — mind a hat csaknem egymás után, — de inkább állandó munkát vállalt a tatabányai gépgyárban, minthogy elvét feladja. Annyi engedményt tett csak önmagának, családjá­nak, hogy néha elvállalta egy-egy beteg he­gedű gyógyítását. Aztán ez az időszak is el­múlt, ma már csak a hegedűnek el. A mester harmincszor 365 napon át, amikor esténként lefeküdt, egyetlen nagy célról ál­modozott; a mesterhegedűről. Egész leikével, tehetségével, minden mesterségbeli tudásával ezért küzdött. S most itt a hegedű. Sárga, mélytüzű lakkja diadalmasan ragyogja be kis műhelyt, nem látszanak rajta a nagy tu­sok, kemény harcok, elkeseredések és öröm- újongások évtizedei. Alkotója boldogan pihenteti rajta •szemét, s így vall; — KEZDETTŐL FOGVA olyan hegedűt akartam készítem, amely művészileg egyenlő értékű a nagy olasz mesterek, Stradivari és Guameri hegedűivel. Kísérleteim során min­dig oda érkeztem el, ahol a cremonai mesterek abbahagyták. S ekkor határoztam el, hogy egyesítem a két mester hegedűinek jjó tulaj­donságait anélkül, hogy akármelyiküket is utánoznám. Egyesítem a Stradivari utolérhe- tetlenül bájos, tisztán csengő hangját, a Guar- neri hatalmasan zengő, a legnagyobb^ hang­verseny-termekben is győzedelmeskedő hang­jával. Most úgy érzi, sikerült. — Ezek után mit szeretne még elérni? — Hogy a szakértők, hegedűművészek, zenekritikusok meghallgassák hegedűmet. I.eghőbb vágyam, hogy rádió-hangversenye­ket rendezzenek, ahol a legkitűnőbb művészek felváltva szólaltatnák meg az olasz mester­hegedűket és az enyémet. A SZAKEMBEREN szerte a világon évszá­zadok óta keseregnek afölött, hogy úgy látszik, a cremonai mesterek magukkal vitték a sírba n hegedűkészités titkát. Igaz ugyan, hogy ügyes iparosoknak sikerült már néha néha a régi olasz hegedűk hű mását elkészítem, de csak külső­leg. Mit ér a test, ha hiányzik belőle a lélek! Szendöfi mesternek sikerült volna ez elő­ször 300 év után? Miért ne lenne lehetséges, hiszen a művészi fejlődésnek nincs határa, az csak fokozatokat ismer. _ RAPAI PIROSKA ötvennyolc éve lakik ezen a pusztán Kirsch Józsi bácsi, aki egyben a falu legöregebb em­bere is. gyerekek biztosan lemaradnak a többiektől. Nem így van öt mindjárt példát is mond. Or­sósék példáját. Az egyik Or­sós-gyerek most katona. Gép­lakatos szakmát tanult, most meg az autóvezetést tanulja. Az öccse is géplakatosnak ké­szül, a másik meg a Szigetvá­ri Cipőgyárban szeretne dol­gozni. Az Orsós-gyerek csere­pes házat épített. Kultúrára szomjaznak az emberek. Amikor magőelten- tünk fotóriporter kollégám­mal, mindenki art hitte, vil­lanyt, hozunk nekik. Integettek az udvarokról és azt kérdez­ték: lesz-e villany? Villany és kultúrház. Több éve építgetik már a kultúr!lázat, de még mindig nincs befejezve „Hej, ha itt kultúrház lenne, alckor lenne ám élet!” — mondja az öreg Kirsch, meg a két fiata­labb ember: Bodrog János és Babocsai János. Szorgalmas emberek és na­gyon várják a villanyt, amely kultúrát, szórakozásit, szebb életet hoz nekik is. ,, Ssatai János ~ Erb János 1 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents