Dunántúli Napló, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-22 / 94. szám
4 1962. Április 2*. MÄkd izlandi riport Ii'port Tpxasból Egyedül az elszabadult repülőgépen Egy fiatalasszony nem mindennapi kalandja a levegőben 1961. MÁJUS 14-én éjjel, Donald Péter, a dallasi* repülőtér éjjeli ügyeletese kétségbeesett női hangot hallott rádiófelvevőjén: „Segítség! Segítség! Könyörgöm, segítsenek rajtam!" Donald megpróbált összeköttetésbe lépni a hang tulajdonosával, de ez nem sikerült neki. A nő úgy látszik, nem hallotta a hangját, mert továbbra is makacsul ismételgette: „Segítség! Segítség!” Donald erre telefonon értesítette a repülőtér főnökét, hogy valószínűleg valami furcsa dolog történik valamelyik repülőgépen. Valóban, körülbelül ezer méterre a föld felett egy magánrepülőgépben nem mindennapi esemény játszódott le. Betty Black, karcsú, vöröshajú fiatalasszony a rémülettől és a kétségbeeséstől zokogva szorongatta a kezében a mikrofont és segítségért kiáltozott. Előtte, a padlón szívgörcsben fetrengett a férje, Spencer Black pilóta. Bettynek fogalma sem volt hogyan kell egy repülőgépet vezetni, sőt azt sem tudta, merre tart a gép. Egy do- • log volt csak világos előtte: • Dallas (Dailes) város Texas útimban (USA) SiO ezer lakossal. az irányítás nélkül maradt gép, bármely pillanatban összeütközhet egy másikkal. Betty tudta, hogy gyors orvosi beavatkozással meg lehetne menteni férje életét. Tanácstalanságában megragadta a kormányt és valahogyan egyensúlyban tartotta a gépet egy ideig. A repülőgép állandóan körberepült és egyre lejjebb ereszkedett. Percek múltával egy kissé lehiggadt, öntudatlan férjét valahogy elhelyezte a székben, dörzsölni kezdte a szíve tájékát. Már 37 perc telt el a szívroham óta és Spencer még életben volt. A DALLASI REPÜLŐTÉREN időközben tudomást sze reztek a dologról, és mindent megtettek, hogy segítsenek a bajbajutott repülőgépen. Állandóan fenntartották a kapcsolatot a repülőgép rádióle- adójával. „Közeledik!" — jelentette az ellenőrző toronyból az ügyeletes. A repülőgép azonban túlságosan magasan volt ahhoz, hogy megkezdhesse a leszállást. A KÉTSÉGBEESETT fiatalasszony látta kivilágított repülőteret és megpróbálta arra feléj» irányítani gépét. Elszántan eltaszította magától a botkormányt s a gép majdnem teljesen függőlegesen zuhanni kezdett a föld felé. Ez idő alatt a megfigyelőtor nyon hét ember minden erejét megfeszítve segíteni akart a bajbajutott repülőgépen. — Lentről is látták, hogy a gép célt tévesztett, nem a repülőtér, hanem a város felé zuhan óriási sebességgel. Izgatottan adták le utasításaikat: „Húzd magad felé a botkormányt! Húzd magad felé a botkormányt! A városra zuhansz! A városra zuhansz!” Betty ekkor hallotta meg először a hangot a rádión. — Görcsösen maga felé rántotta a kormányt s a repülőgép egy hajszállnyira egy híd fölött suhant el. Megkönnyebülten felsóhajtott és már feszülten figyelt az utasításokra. AZ ELLENŐRZŐ TORNYON levők továbbra is adták neki az utasításokat. — Túl meredeken jössz! — Túl gyorsan! — Túl meredeken és túl gyorsan! Az asszony hallotta mindezt, de félt bármihez is hozzányúlni, nehogy elrontsa az eddigieket. Elhatározta, most már hagyja a gépet ahogy van lesz ahogy lesz. Mikor látta, hogy pontosan a beton pálya fölött repül, kikapcsolta a motort; megölel te a férjét és lehúnyta a szemét. — Ez volt a legborzalmasabb leereszkedés, amit életemben láttam — mondta ké sőbb a repülőtér igazgatója. — A repülőgép 25 fokos szögben zuhant neki a betonkifutó mellett levő gyepnek, körülbelül 20 méterre felugrott, száz métert repült a levegőben és ismét lezuhant. A repülőgép motorja a hatalmas ütődéstöl kiszakadt a gép törzséből és a földbe fúródott. BETTY BLACK a ronccsá zúzódott repülőgép egyik szárnyán feküdt eszméletlenül. Bal karja két helyen eltört. Állkapcsa három helyen. Amikor magához tért, ez volt az első szava: — Szóljon valaki a gyerekeknek, hogy megérkeztünk. Jó tíz perc telt el, míg férjét kihúzták a roncsok közül, de már halott volt. A kórházban később megállapították, hogy még földre érkezés előtt ki szenvedett. — Mégis boldog vagyok, hogy életben maradtam, hogy legalább én visszatérhettem a gyermekekhez — mondta — Többé azonban nem ülök repülőgépbe, amíg meg nem tanulom legalább azt, hogyan kell vele leereszkedni. Vendégségben egy halásznál 4 heringhalászaton nem™ csak felejthetetlen élményekkel gazdagodtam, hanem jó barátokra is találtam az egyszerű . halászok között. Helgi Andersson halász például miután a jó fogás eredményeként új lakásba költözhetett, mint halásztársát meghívott lakásavató ünnepségére, s egyben, hogy bemutasson családjának. Lakása kissé távol esett Reykjavik belvárosától, ahol többnyire egy-két emeletes tornyos házak emelkednek, amelyek kisvárosi jelleget ad nak a 73 ezer lakosú fővárosnak. Andersson, a fiatal halász már a jövő Reykjavikjában lakik a tengerparton. A közelmúltban ugyanis itt épültek az apró halászházak tövébe előregyártott betonelemekből óriási torony házak. Amikor Andersson tengerpartra néző, négyszoba kom íortos lakását megpillantottam, ugyancsak elcsodálkoztam. Feltűnően kevés bútorral, de ízlésesen berendezett lakásában otthonosan éreztem magam, s egy pillanatra kétely költözött belém, valóban Anderssoné-e mindez, akinek a hajón sokszor oly sajnálatra méltó külseje volt. —. Tetszik a lakásunk? — kérdezte a házigazda. — Szép és tágas — mondtam. — Igen de nagy árat fizettünk érte. Hosszú évekig szu- terénben laktunk a gyerekekkel. Sehogysem tudtunk ren r£as lakáshoz jutni. Igaz, ak- TPkor még kereskedősegéd voltam és jóval kevesebbet kerestem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy halász lesz belőlem, mivel kamasz koromban iszonyodtam a tengertől. Ma már szégyellem, de féltem, mert sokan ottmaradtak, — mesélte az életéről. — Most már nem fél? — kérdeztem. — Legyőztem félelmemet. Egészséges gyerekeket szeretnék nevelni, s azt pincében nem lehetne. Azért mentem halásznak, hogy sokat keressek, s íme megértük — mondja nagyon fáradtan, mintha már nem is örülne szép otthonának. Gyerekes büszkeséggel mutatta meg konyhájukat, a beépített acélmosogatót és szekrényeket, mindazt, amiről évekig álmodott. — Jövőre már idevezetik a város közepéből a most fel fedezett gejzír vizét, s azzal fűtik majd az új lakónegyed házait. A gőzfűtés 40 százalékkal olcsóbb lesz a mostani olajfűtéssel szemben — tájékoztatott. Mindezt jó volt hallani, de amikor elárulta, hogy milyen sok lakbért kell fizetniük, — megrémültem. Havi fizetésének a felét. — Esd nem lehet sokáig bírni — jegyeztem meg — Valóban, de úgy terveztük, az asszonnyal, hogy mint sokan mások két szobát kiadunk egyelőre, amíg kicsik a gyerekek, ez a mostani lakásínségben könnyen megy. Felesége igazi északi típusú, magas, szőke asszony, — Jóformán egész nap dolgozom — meséli a fiatalA szemközti házban van Anderssonék otthona is Reykjavik új negyedében mely előregyártóit betonfalakból épült fel két év alatt. Ludmille és Igor elhatározták, hogy egybekel nek. Amint Norilszkba értek, megrendezték szerény esküvőjüket. A fotoriporter abban a pillanatban örökítette meg őket, amikor a házasságkötő előtt kimondták a boldogító igent. Norilszk őslakói: VihYovék és barátaik a város egyik terén. asszony. — Mindent nekem j kell csinálni. Többnyire kötök és varrók. Készruhát, kon j fekciót képtelenek lennénk I vásárolni. Errefelé az még sajnos utolérhetetlen. Beszélgetésünk közben vidáman készültek a vendégek fogadására. Sok-sok palacsinta, kávé és a jellegzetes- izlandi étel „skyr” (habtúró) ke rült az ünnepi asztalra, a hal mellé. If éső éjjelig tartott a lakás**■ avató kis összejövetel, s úgy éreztem magam közöttük, mintha izlandi lennék, velük énekeltem kedvelt népdalaikat s amikor elbúcsúztam tőlük a sarkfényű éjszakában, haza menet éreztem: a náluk töltött estét nem fogom elfelejteni. Norilszk belvárosa: a Lenin sugárút 1962 telén. 1956 májusában több száz ifjú és leány indult útnak Moszkvából a távoli Norilszk felé, hogy várost építsenek az északi sarkkörön túl. A Jeniszej folyó ragyogó napfénnyel, cirógató tajgai szellővel fogadta őket. A moszkvai fiatalokat motoroshajó szállította Dudinka kikötőjébe, mintegy száz kilométernyire attól a helytől, ahol\ a sarkkörön túli kohászok fővárosa épült. A fiatalokra nehéz, de izgalmas munka várt. A telepesek között i'Olt Ludmilla és Igor Hosszú volt az út Norilszkig, a fiatalok össze - barátkoztak, szerelem szövődött közöttük. A városba érkezve meg is tartották a szerény esküvőt. Azóta hat esztendő telt el. A Vihrov házaspár mögött nem könnyű út áll. Most m , r megteremtették egzisztenciájukat, van egy kislányuk is, Szvetlána. Ludmilla technikus a norilszki fémkohászati kombinát tervezőirodáján, férje mechanikus a kombinát egyik üzemegységében. Kiépült, megszépült Norilszk hat év alatt. Kulturális intézményeivel, saját TV-központ- javai filmszínházával modem várossá vált. Több iskolája, zeneiskolája és főiskolája van. Á városi vendéglők és étkezdék étlapjain megjelentek a helyi ételek. Vidáman, jól élnek azok a fiatalok, akik 1956-ban jöttek ide. Isztambuli riport Az elveszett reménység utcája Az idegenvezető szoIgálatkésE es udvarias. Megmutatta a vendégeknek Isztambul főterét. Tak- szimot, amely számos ünnepség sz nhelye és a városi közlekedés gócpontja. Az idegenvezető a Takszimba torkolló Isztiklal utcába is elvezeti a külföldit. Itt van a közel kétmillió lakosú Bősz porusz-parti nagyváros központja. Ebben az utcában, az egyik pazar épületben rendezkedett be az Amerikai Tájékoztató Központ, mely nagy reklámot csinál a tengerentúli életmódnak és rágalmakat terjeszt a Szovjetunióról és más szocialista országokról. Az ut cán le s fel száguldoznak az amerikai hadsereg rendszámtábláig? viselő autók és idomtalan autóbuszok. Lépten nyomon NATÓ-kato- nákba ütközik a járókelő. A város fő ütőere hosszú folyosóra emlékeztet, amely végig húzódik a sok isztambuli domb egyikének gerincén. Két világ él egymás mellett ebben a keleti viszonylatban nagy városban: a szavakban ki sem fejezhető szegénység és a határt nem ismerő pompa. Sztambul főútcá.ján is ez a két világ találkozik: a nincstelenek és az ápolt bőrű uraságok világa. .. . Az autók özönében a hátán óriási kosarat cipelő ember fut versenyt a fényesre lakkozott lukszuskocsikkal. Kora reggel, amikor a gazdag naplopók az éjszakai dáridó után még az igazak álmát alusszák, ő már elviselhetetlen teher alatt görnyedve messzi útra kél. örökké siet, hogy egy kis pénzt kereshessen. Este agyongyötörtén tér haza a családjához. hogy másnap elölről kezdje a napi lótást-futást. A görnyedt hátú hordár hidegbesi-me- legben mezítláb szaladgál. Csak néha veszt fel a szegények lábbeli jét — az olcsó gumicipőt. Az utca másik jellegzetes figurája az ószeres. Százával róják látástól vakulásig az Isztiklalt, hogy fáradsággal keressék napi kenyerüket. Rekedten kiáltoznak: —- Ócskaruhát keresek. Gombamódra szaporodik a munkanélküliek száma, s már meg- I haladja az ötvenezret. Ez a sors érte Ali földművest Is, akivel Sztambulban ismerkedtem ' meg. Fáradtan, sorsa miatt el- i keseredve üldögélt az egyik fény- ] űző palota márványlépcsőjén és j állandóan szívta a csjbukot. Mel- ■ lette hevert összegöngyölt és szíj- ; jál átkötött derékalja — a hosszú j útra induló paraszt nélkülö^he- j tetlen kelléke, meg elemózsiás há- I ziszőttes gyapjúzsákja. A felesége j csecsemővel a karján és két riadt tekintetű kisfia a mellettük elrobogó autókat figyelte. — Uram — szólítja meg Ali a járókelőket. — nem volna számomra munkája? Szótlanul elhaladnak mellette. Senki sincs részvéttel nagy nyomora iránt. — Otthon, a faluban egy talpalatnyi földem sincs — meséli Ali. — Azelőtt az ági (a kulák) földjein dolgoztunk. Valahogyan eltengődtünk. De most elűzött minket. Kenyér nélkül maradt a család. Komor kép tárul az isztiklali járókelő elé, de még vigasztalanabb a munkásnép helyzete a kis városokban. „Igv nem lehet élni!'» — mondogatják egyre gyakrabban a törökök. A Matroszov nevű motoros hajó a Jeniszej fo lyón, mely hat évvel ezelőtt sok moszkvai fiatalt vitt az északi városba. Képes riport Norilszkból Város és lakói — hatéves múlttal
