Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-11 / 59. szám
Háscros n. KIAPLÓ Télvégi helyzetkép az épülő mecseki tüdőszanatóriumnál Program szerint haladnak az építkezéssel — 1962-ben tető alá kerül az épület — Műanyag festékkel vonják be a külső es belső falakat Érdekes megoldású lesz a szanatórium külső és belső festése. A falakait műanyag „em- fix” festékkel kenik be, amely vékony hártyát alkot a falon és a külső nedvességet egyáltalán nem engedi át. A 12 holdas területet elfoglaló mecseki tüdőszanató- nium szép környezetben épül fél. Szebb helyre, jobb helyre nem Is építhették volna. Minden bizonnyal jól érzik majd magukat ott a betegek és a kör nyezet is hozzájárul gyógyulásukhoz. Az építőmunkások becsületesen dolgoznak és jó eredményről adhattak számot a télvégi időszakban. (ffi) A Mecseken valamivel szárazabb a hideg és a leesett hó nehezebbéin olvad. Erdélyi Gábor építésvezetővel és Storcz János művezetővel járjuk az épülő tüdőszanatóriumot Már így, ilyen íélig kész állapotban is imponáló az épület, s az első emelet tetejéről gyönyörű tájkép tárul a sawmMS eB& A művezető arra a kérdésre, hogy az építkezés üteme megfelel-e a tervezettnek; így válaszol: — Jól haladunk, nemhogy le maradásunk volna, de inkább előrébb vagyunk. Túljutottunk azokon a nehéz szikla vésése- ken és moot mér megy, mint a karikacsapás. Az emberek meg igazán igyekeznek. Négy brigádunk van, egy kőműves-brigád Kleer Antal vezetésével akkor a Tánezoa Gergely ács- brigádja és két kubikos-brigád Scheich Ede és Spórák László vezényletével. Nem panaszkodhatunk az időre se, bár most rossz, de januárban még jó volt. Év végére minden meg Annak időjén 'sokat vitatkoztak, hdgy hol építsék fél ezt a sáÉMttáriumot. Végül is a Mandulás meűűefctá területre esett a választás. Nagyon szép hely, jói választattak. Erdélyi Gábor építésvezető részletesebb felvilágosítással szolgál. —■ A 300 ágyas tüdőszanató- rium építése tavaly május 23- ón kezdődött el és az 1961-es terv szerint csak az előkészítési munkáltat kellett elvégezni. Ritkán találkozunk ilyen nehéz tereppel építkezés közben. Körülbelül 8 ezer köbméter követ kellett kitermelnünk. - Nem is kubikosok voütafc akkoriban az emberek, hanem va lóságos kőfoámyászofc, kompresz szarral és fejtökaftapáccsai. Évvégére készen voltunk az erdő irtással, a tereprendezéssel és az útépítéssel, sőt terven félül elkészült az A épület alapja egészen a földsziniti födémig. Az idei munkásaitokról a kővetkezőket mondja el Erdélyi divtára: — Az összes épületeit tető aló kell hozni és a vakolásokat mintegy 60 százalékban be kell fejezni. Jövőre csak a vakolások folytatása és a szakipari munkák maradnak. A tüdőszanatóriium épületéről érdemes egy-két közelebbi adatot ia megjegyezni. A kilencven méter hosszú épülethez még két szárny csatlakozik a felső részen. Az egyik szárnyban lesz a kazánház, a másikban pedig a nagy fogadóterema. Természetesen ezeken kívül még nagyon sok minden más te helyet kap a főépülethez csatlakozó szárnyakban, hiszen azok is három négyszintesek lesznek. Az úgynevezett nagy épülettömb méh lett egy L-alakú kisebb épület helyezkedik el, ahol a szama- tórium nővérei laknak majd. A nagy épület a város felől négy emeletesnek látszik a terep lejtése miatt. Valójában a kizárólag szanatóriumi rész három egész szinten húzódik, s minden szinten huszonöt szoba lesz. A legfelső rész egy úgynevezett traktus mélységű szint lesz, amely messziről úgy tűnik, mintha napozó tetőterasz lenne. A szobák méretezése eléggé tágas, egy szob ban négy beteget helyeznek eL A szobák ablakai nagyok, 3,22 méter szélesek és 2 méter magasak, a központi fűtést az ablakok alatt építik be, az egyik falrészben pedig beépített szak lényeket helyeznek el. Szakszervezeti választás a kesztyűgyárban Március 8-án délután a Doktor Sándor kultúrház ízlésesen feldíszített dísztermében az igen nagy érdeklődés közepette zajlott le a Pécsi Kesztyűgyár szakszervezeti küldöttközgyűlése. A közgyűlésen megjelent Varró József elvtárs a Bőripari Dől gőzök szakszervezeti elnökségének tagja, Bogár József elvtárs, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára, valamint a kesztyűgyár párt- szervezetének képviselője, igazgatósága, a KISZ és a tömegszervezetek képviselői. Tóth Józsefné, az üzemi szadi szervezeti bizottság titkárának beszámolóját 28 hozzászólás, igen élénk vita követte. Ezután megválasztották az új szakszervezeti bizottságot számvizsgáló bizottságot, társadalombiztosítási tanácsot és a társadalmi bíróságot. Hallos A Pécsi Általános Építő KTSZ szombaton tartotta mérlegzáró közgyűlését, ahol értékelték a tavalyi munkát és kiosztották az osztalékot, amely tagomként egyhavi fizetés összegének felél meg. Tavaly a szövetkezet jól dolgozott, az éves tervet 103,8 százalékra teljesítette. A szövetkezeit dolgozódnak száma is évről évre növekszik, s idén már meghaladta a háromszázat. Az egy dolgozóra eső termelési érték is mind magasabb, 1960-ban 69 201 forint volt, tavaly pedig 80 389 forint. 1961- ben 36 lakást építettek és számtalan toldalékra és tatarozásra kötöttek szerződést. Lakásokon kívül 3 hónap alatt felépítették egy üzemrészt a Pécsi Vasas KTSZ részére. Azonkívül számos tenmeiőszö- vetkezatoek építettek gazdasági épületeket és legtöbbjét határidőre vagy határidő ©lőtt átadták használatra. 1962- ben a szövetkezeit még több munka elvégzésére törekszik. Az óv végéig emeletráépítésből 33, egy és kétszobás családi hazákból pedig 67—87 lakást szeretnének felépíteni. Pécsi fotók VILLANYSZERELŐKET, ELEKTRIKÜSOKAT felvesz a Komlói Szénbányászati Tröszt Villamos Üzeme azonnali belépésre. Jelentkezés az Qzem munkaügyi osztályán Komló, Kossnth-akna 26. sz, 10 233 A kozármislenyi tsz-nek 30 vagonos magtárt, 300 férőhelyes disznóhizlaldád és 30 férőhelyes sertésfiaztatót építenek. A vasasd tsz-ben 32 vagonos magtárt, 100 férőhelyes növendékmarhadstállót, Nagyárpádon és a mólóim tsz-ben ugyancsak marhai stállót, hizlaldát és magtárt építenek a Pécsi Általános Építő KTSZ dolgozói 3 000 000 forint ér- I tätben. Egy friss, csemegének számító könyvújdonságról számolhatunk be olvasóinknak. Csütörtökön jelent meg a Városi Idegenforgalmi Hivatal kiadásában a PÉCSI KÉPESKÖNYV. Néhány kivételtől eltekintve, a Mecseki Fotoklub 17 tagjának művészi felvételeit, összesen 157 képet, ötnyelvű bevezető és címjegyzéket tartalmaz ez a korszerű, sokoldalúan szerkesztett album, amely önköltségi áron, 24 forintért kerül a túristák ■és városunkat szerető pécsiek kezébe. Harkány a nyárra készül Bővül a strand területe — Higanygőzlámpák a parkban belépült az új autóbusz állomás a tavasz sem érkezett meg, de Harkányban már most a nyárra készülnek. A községeit csinosítják, hogy a szezon kezdetére megszépülve fogadhassa a pihenni vágyó vendégeket. Idén újabb 3000 négyzetméterrel növekszik a parkosított terülteit. Az úit mellől eltűnik a „dzsungel” s itt is sétányok, padok lesznek. A pihenőpadokat felújítják és újlakat is helyeznek el a parkban, a strandon és a község utcáin. Mintegy 200 pad lesz idén a parkban és 30 a községben. Jut belőle az állomás környékére te. A fürdőhely tisztántartása érdekében 200 új hulladékgyűjtőt: szerelnek feL Az eddigi fára drótozott szemétkosarak helyébe szerezte be ezeket a községi tanács. A parkban új éléhnászer- és zöldségpavilon létesül, de a nyaralótelepen is megnyílik egy éleim iazerpavilon. Az üdülőtelepen mintegy 200 épület van és ezért vált szükségessé itt balt létesítése, annál is inkább, mert egyre épülnek még víkendházak. A nyaralók építése még nagyobb arányú lehetne, mert sok üzem, intézmény, sőt, termelőszövetkezet is szívesen építene dolgozói részére üdülőt, ha erre engedélyt kapna. Sajnos, egy rendelet esst megakadályozza, mert kimondja, hogy (magánszemélyeken kívül) csak 150 személyes vagy ennéd nagyobb üdülőket szabad építeni. Ezt viszont a kisebb, de talán még a nagyobb vállalatok sem tudnák megtenni, hiszen tetemes költséget jelentene. Ráadásul még ka sem tudnák hasizmálini egész évben. A harkányi tanácson több mint 250 vállalat, intézmény és termelőszövetkezet üdülőépítési kérelmét jegyezték fel. Szinte az ország minden részéről jelentkeznek az olyan vállalatok, amelyek kisebb, egy-kétszobás nyaralót kívánnak létesíteni Harkányban. Szerény számítások szerint is hetemként mintegy 1500 dolgozó esik ed a harkányi üdüléstől a rendelet miatt. Az illetékeseknek felül kellene vizsgálniok ezt, s ha mód van rá, Harkányt fel lehetne szabadítani a rendelet hatálya alól. Az illetékes szervek figyelmébe ajánljuk a javaslatot, amelynek megvalósítása sok ezer dolgozót segítene hozzá az olcsó és kellemes harkányi üdüléshez. Tavaly mintegy félmillió vendége volt Harkányinak. Idén ennél többre számítanak, valószínű, hogy a kedveltté vált üdülőhelyet több mint hatszázezren keresik fel. A nagyarányú idegenforgalom megköveteli azt is, hogy a vendégek elhelyezését és ellátását még jobbá tegyék. Ennek érdekében ■ fiz©; tővendégsaolgátet bővítésére törekszenek Harkányban. A strand területének növelése ugyancsak a fürdővendégek érdekében történik. A fürdő még a szezon kezdete előtt több mint háromezer négyzetméternyi területtel gyarapszik, mert a Kossuth-fürdő felőli részből ennyit a strandhoz csatolnák. A tervék szerint a fürdő május elsejétől teljes kapacitással üzemel. Ekkorra elkészül az új 1500 személyes vállfás öltöző, amelyet 610 ezer forint költséggel építenek. Tíz új kabin létesítése is szerepel a tervek közt, amelyeknek májusban keli élké- szülndök. A vendégeket az eddigi fa heverek mellett nyugágyak is várják már az új szezonban. A fürdővállalat beszerzett 10 csőváz;® nyugágyait, ezeket a strandolok kölcsönvehettk. A & he verőket fokozatosan ilyenekkel cserélik fed. A strand területén megnyíliik egy új vendéglátó egység is. A lepketetős, büférendszerű épületben hideg és meleg ételeket vásárolhatnak majd a fürdőzők anélkül, hogy a strandot el kellene hagyniuk. A strandon egyéb meglepetés is várja majd a fürdőzőket. Az új medence körüli elhanyagolt területet parkosították és a két medence -között összekötő járda épül. Nemcsak a strand szépül, fejlődik. Az egész község készül a szezonra. A park jelenlegi világítását kicserélik s nyáron már higanygőzlámpák világítják meg esténként az utalt. A modem műanyag armatúrák felszerelését hamarosan megkezdik. A Harkányba autóbusszal érkezők bizonyára meglepődnek, amikor az eddigi megálló helyett az új MÁVAUT állomáson szállnak ki. A nyiaralóteteppel szemben elkészült ugyanis az autóbusz áldomás. Szépül, csinosodik, fejlődik Harkány. A nyárra készül, hogy még kellemesebbé tehesse vendégei számára az itt töltött napokat. Hillebrand Lajos l .. Á tizenharmadik havi fizetés Mérlegzáró közgyűlés a Pécsi Általános knítíí K1 SZ*nél egyszóval a Somogyvári brigád egykori tagsága, ma is a gyors vágathajtás legjobbjai közé tar 1 óznak. Hogy Sotnogyvárival hibák voltak? — Hol van már a tavalyi hó..: Térjünk azonban néhány szóra vissza a Horváth-brigád- hoz és mondjuk meg konkrétan, miben tévedett hét a kollégánk. Abban, hogy nem rakta szigorúan múlttidőbe, amit Horvétíhékról feljegyzett. Tévedett, amikor néhány vélemény re építve pellengérre állított olyan embereket, akik a legkevésbé szolgáltak rá (Somogy- vári brigádjáról van szó) és Horváthékait, akik már jóval a riport megjelenése előtt letérőben voltak arról a „fekete salaikkal” meghintett útról, ahova a riporter állította őket. De talán nem is jó ez a kifejezés, hogy letérőben vannak, sokkal inkább jellemző rájuk, hogy olyan útra tértek, amelyik ezután már csak felfelé vezethet Tanúság erre a legutóbbi versenyfelhívásuk is, amelyet a pécsi szénbányászok hoz intéztek a megye legjobb elővájó és feltáró csapata címéért Vagyis túl vannak mér ama „legnehezebb méteren”, amit követendő útként jelölt meg számúkra az újságíró. Legyen hát ez az egész Horváth- és Somogyvári -ügy egyformán tanulságos azoknak is, akik „tájékoztatnak” és annak is, aki megírja. . __ Pálinkás György! do bta: hogy az akna pártszervezete, szakszervezete nem kis mértékben volt hibás abban, hogy Kocsis Éva újságíró — ahogy mondani szokás — egyoldalúan fogta meg a problémát. Jó lett volna, ha ilyenek is belekerülnek abba a riportba: — őszintén resteUjük, hogy Horvá thékkal idáig fejlődtek a dolgok. Sanyarú vigasz, hogy tettünk a csapathoz páírtbizal- mit. Neki kellett volna ott máz golódmia, ha a pártszervezet mozgatta volna. De ha nem biz tűk meg semmivel, mit is várhattunk volna tőle. AZUTÁN az is káderül, hogy a lehető legrosszabb időpontban jelent meg a riport. Arra az időre, amikor már „mozgolódott” a pártszervezet, akkor, amikor már „mozgolódott” a Horvéth-brigád, amikor már beneveztek a szocialista brigádversenybe. — Majdnem szétrobbantotta, amit mi lassacskán felépítettünk. Horváth János is itt akar • ta hagyni a brigádjait, — mond ta Pavliesek elvtárs. És mit mondanak a pértfoi■ zottságon? Azt, hogy abban a l riportban méltánytalan hangon ■ beszéltek a Somogyvári brigád i róL Igaz-e abból egy szó is, • hogy ez a brigád a „sárban” a „lezüliésfoen”, a „rokkanti ságban” leledzik? Enyhén szól- s va nem igaz. Háttá Imre, ülés i Gyula, Bánkuti István, Mésza- . ros László, Tiillmann József, ■ nem volt bezárva előtted, te is i bekopogtathattál volna. 1 — De hát ón nem kopogok. 1 Nem szeretek én nyüzsögni se- ' hd, senkinél. Hát nem furcsa : az is, amikor behív a főmér- : nők és térképet tereget elém? Hogy mondjam na.. „ kisebb- , sági érzésem van, amikor ilyen ■ helyekre hívnak. Az egészen s más, amikor én megyek rekla- i máini vastámokért, egyebekért. : Az keli azért ráverek az asz- i t alra is:.. Furcsa logika, annyi biztos. Egyfelől restélOikedés, kisebb- i ségi érzés”, másfelől asztailra- ’ verés, ha a szükség úgy kívón- . ja. Szükség? Nincs ebben vala- mi olyan is, amiből feljebb már , idéztünk? „Horváthékat csak i a pénz érdekli ...” Lehetséges, i hogy csak ez sarkallja, amikor i reklamál a főmérnöknél? Pav- . licsek József is erre gondolhat,- amikor újra megszólal. 1 — Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekünk is van némi közünk ehhez a kettőséghez, " amit a János mondott. Amikor _ egy régebbi ankéton rnegkér- s dezték tőlünk, hogyan járul- > tűnik hozzá politikailag Hor- n váthék országra szóló eredményeihez, bizony csak azt mond hattam, sehogy, mert Hor- váthék sem járultak hozzá sem politiitoailiag, sem társadalmilag..; y Milyen jó lett volna, ha a d pesti újságíró kollégánk is :- hallja ezt, ha feljegyzi ezt is; a Pevlicsek elvtárs azt is eimon’ fiút” a faaragtarté nagy családba. Másfelől azért sem könnyű, mert Horváth János sem vette minden tekintetben zokon a ráolvasott „bűnlajstromot. Lámcsak, mit mondott: i.VoLt abban a riportban sok igazság *.. « Nem tagadta az italt sem, nem tagadta, hogy a „métereken” kívül nem igen érdekelte ■ a világ folyása sem őt, sem a brigádtársait. És most nézzük meg azt is, miben ellenkezik a véleménye a riportban elmondottaktól. — A Mecsek, meg a negyven korsó koholmány, pedig ahogy rtondtam, szeretem az italt. "Másfél éve a tájára sem men- ‘ tünk a Mecseknek. Ezt ha kell, tanúkkal bizonyítom. Az sem egészen úgy történt, hogy a ,száraz métereken” kívül nem érdekli más a brigádomat. -Igaz, sohasem kezdeményeztünk, de ha hívtak, én álltam oda a brigád helyett is. ELMONDJA, hogy a szervező titkár hogyan beszélte meg vele a szocialista brigád mozgalom feltételeit, amit ő el is fogadott, de „arról nem tehet” hogy e beszélgetésen kívül nem hívták meg egy következőre. „— Én azt hittem, azzal el van intézve minden, hogy beszélgettünk”. Pavliesek József közbeszól. — Azért ne hidd János, hogy fehér bárányka vagy. Tudtad te jól, hogy hói a szakszervezeti iroda, a pártirodai Soha