Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-06 / 54. szám
6 "napló 1962. MAKCRJB C ÜK l|ül§ ÉUBBUl Közepes színvonalú mérkőzésen is biztosan győzött a Pécsi Dózsa Vereséget szenvedett a Komló Győrben A labdarúgó NB I-ben A Pécsi Dózsa—Dorogi Bányá sz találkozón a második félidőben Dunai II. kiugrott a dorogi védők gyűrűjéből és a góllövés pillanatában Fellegi felvágta, am tért a játékvezető ll-est ítélt. Képünkön: Ditnai II. érvényesíti a büntetőt. A PÉCSI DÓZSA CSAPATA a Dorogi Bányász jó képességű együttesét fogadta' vasárnap. A dorogiak az elmúlt vasárnap az MTK együttesét győzték le és az őszi szezonban is bebizonyították, hogy a csapatukkal minden NB I-es együttesnek komolyan kell számolni. így hát a vasárnap öszr szeseneglett 15 ezer néző nagy küzdelmet és színvonalas mérkőzést szeretett volna látni. A színvonal Nyilatkozatok, vélemények a Pécsi Dózsa—Dorojr mérkőzésről BUZÄNSZKY JENŐ, a Dorog edzője; — Ilyen gyengén talán soha nem játszott csapatunk, azonban még így is egy kissé túlzottnak tartom a gólarányt. Az alacsony színvonalú mérkőzés első félidejében csapatunk többet volt a labda birtokában, mint a hazaiak, de adódott gólhelyzeteiket nem tudták kihasználni. Ebben a játékrészben a hazaiak védelme jól állt a lábán. A második félidőre már feljöttek a pécsiek is és ekkor fedezeteink csődöt mondtak. Szerintem az erőn lét játszott döntő szerepet, melyben lemaradtunk a pécsiek mögött. Csapatunkból nem nagyon lehetett valakit is kiemelni, talán a fáradhatatlan Kertes, utána Csór! és helyenként Oláh elégített ki, a pécsiek közül pedig Dunai IL, Török és Serédi. KÄLLAY UPÖTj a Pécsi Dózsa edzője: — Szeretnék egyszer már komplett csapattal játszani. A múlt héten Kocsis, most pedig Dunai I. sérült le. Ettől függetlenül egy-két játékosunk nagyon gyenge napot fogott ki. Az igaz, hogy nagy volt a tét, mert játékosaink tisztában voltak azzal, hogy mit jelent számunkra ennek a mérkőzésnek elvesztése. Ez ideges légkört teremtett közöttük. Az első félidőben belső csatáraink nem mozogtak eleget és így megkönnyítették az ellenfél védelmének a dolgát, de nem is nagyon vállalkoztak lövésire sem. A győzelemnek nagyon örülök, mert remélem, hogy a fiúk sokkal nyugodtabban fognak játszani már a Csepel ellen is. A Dorog sportszerű játékban és nagy küzdelemben maradt alul. Nekem az ellenfél csapatából Prohászka, Pálmai, a szemfüles és gyors Kertes helyenként Csőri, a mieink közül Györkő, Török* Dunai IL £5 Serédi tetszett. CHERE GYULA« játékvezető: ■- Az első főidőben naigyon álmosan játszottak a csapatok. A Pécsi Dózsa játékosai jobb erőnlétükkel ellenfelük fölé kerekedték a második félidőben és ezzel nyerték meg a mérkőzést. A ll-es jogossága egy pillanatig sem volt vitás. Játékvezetői szempontból könnyű mérkőzés volt, mert mindkét csapat játékosai, végig sportszerű keretek között küzdöttek. A két pécsi gőllovő és akinek a gólokat lőtték ? aaSk a jobsarkot és nem te tágítottam a gondot attól, amíg a háló meg nem rezdült. Éreztem, hogy sikerül berúgni. TOROK BAHNT, m P. Dóara balszélsője: arca csakúgy ragyogott a boldogságtól a mérkőzés végén. Hogyne ragyogott volna, hisz megtört a jég, ő is a hálóba talált, először pályafutása alatt az NB I-ben. — A héten azt álmodtam, hogy végre sikerült gólt lőnöm — mondotta Török Bálint. Aztán az újságban olvastam, hogy a közönség is már ezt várja tőlem és hogy biztatni is fognak. Amikor álmomat elmondtam a fiúknak, azonnal ki is adták a „parancsot”, hogy a Dorog ellen kell is lőnöm legalább egy gólt. Amikor a labda hozzám került, egy pillanatra meglepődtem, de most nem gondolkoztam, hogy rálőjem-e. Láttam, hogy Il&u kissé jobbra mozdult és én erre jobb lábbal (!) a kapu baloldalába helyeztem a labdát, igazán nagyszerű érzés volt! Játékostársaim legalább úgy örültek, mint én. Mondták is a meccs végén, hogy csak álmodjam máskor is, azt, hogy gólt rúgtam . s. ELKU KAROLY* a Dorogi Bányász kapu védője: “ Az első félidőben a mleijvk még bírták erővel, de a folytonos Pécsi Dózsa- támadások felőrölték erejüket. Ekkor a pécsiek jobb erőnléte is kidomborodott, ami eldöntötte a mérkőzés sorsát. Dunai n. igen tehetséges és gólerős játékos, aki emellett remekül cs°lez is a várakozáson alul maradt. Különösen az első félidőben játszottak kiábrándítóan a csapatok. A támadások a túlkombinál ás miatt rendre elakadtak és csak a 16-osig jutottak. A második félidő eleje mindjárt gólt hozott. Dunai n. Csupáktól kapott labdával átment a védőkön és a 16 méteres bombalövése a kapu bal sarkába vágódott. Ettől a perctől kezdve már többet és veszélyesebben támadott a Pécsi Dózsa, mert a gól valósággal föllelkesítette őket. A sorozatos tárna dósok ismét góllá érlelődtek, szín tén Dunai n. révén. A balszélső kitört a védők közül, Fellegi viszont felvágta, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Dunai H. félmagasan a bal sarokba helyezte. A két gól ellenére sem játszott a Pécsi Dózsa kielégítően. A dorogi csatárok a gólok ellenére sem törtek le, hanem állandó támadásokkal kísérleteztek, de a megerősített pécsi védelem mindig helyt tudott állni. A mérkőzés harmadik gólját Török szerezte, aki egy ügyes és gyors támadás alkalmával Györikőtől visszakapott labdát 8 méterről, az álló dorogi védelem mellett a bal sarokba emelte. Végeredményben a Péosi Dózsa a bajnokság szempontjából egy igen fontos mérkőzést nyert meg, megérdemelten. Gólhelyzeteiket sokkal jobban kihasználták, mint ellenfelük, a Dologi Bányász. A játék képe viszont nem elégített ki, mivel a sok pontatlan átadás és egy-két játékos gyengébb teljesítménye miatt a mérkőzés csak a &ö zepes színvonalon mozgott. A lilafehérek együttesének védelméből ismét Csupák emelkedett ki, de a Kocsis helyett játszó Csordás sem keltett csalódást. Bendes a második félidőben jeleskedett. A fedezetek közül Halasi volt a jobb. A csatársorban Györkő egy-két szép húzásával és gyorsaságával vetette magát észre, mig Dunai I. sérüléséig átlagos teljesítményt nyújtott. Rádi, a középcsatár szerepében gyengén játszott. A támadásokat lelassította és labdatartoga- t ásóval hátrányos helyzetbe hozta csapatát. Dunai n-őt két gólja dicséri, de régi hibáját még mindig nem tudta levetkőzni. A túlzásba vitt cselezés és labdatartogatás a folyamatos és gyors támadásokat lelassította, úgy, hogy a védelem mindig tisztázni tudott. Tőrök mindkét félidőben jól küzdött, több kitűnő elfutása és beadása volt, azonkívül első gólját a labdarúgó NB I-ben ezen a mérkőzésen rúgta. A vendégcsapatból Lakat, Csőri, Oláh és Kertes játszott jól. A KOMLÓI BÁNYÁSZ balszerencsés vereséget szenvedett Győrben. Már az első percekben, sajnálatos szabálytalanság révén Kun kapust a győri csatárok megrúgták és ezáltal kéztörést szenvedett. Lehetetlen volt tovább védenie a komlói kaput. Palotás állt be helyére és ezáltal a vend égegyüttesből két kulcsember esett ki. így a támadást támadásra halmozó győri ötösfogat igen veszélyes volt és az első főidőben három gólt ért eL A Komlói Bányász Játékosai min dánt megtettek a sikeres szereplés érdekében és a mezőnyben semmivel sem Játszottak rosszabbul, mint a vendéglátó csapat. A tizenhatoson azonban támadásaik elakadtak a jól záró győri védelmen. A második félidőben a komlói csapat átcsoportosított és ekkor is jól játszott a mezőnyben. Sok tapsot kaptak a győri közönségtől. Sajnos, egy kapus-előnyt pótolni egyetlen egy csapat sem tud. A lelkesedés nem volt elég a döntetlen elérésére sem. A Komlói Bányász a következő mérkőzésein nehéz helyzet előtt áll. A tartálé- kok találkozóján a másik kapus, Lukács is megsérült a térdén. Vasárnap a bajnokság éllovasa, az Újpesti Dózsa látogat Komlóra és ilyen körülmények között nehéz lesz helytállnia a bányászcsap at- nak. Eredmények: Ferencváros—Vasas 3:0 (1:0). Csepel—MTK 2:1 (0:1), Győr—Komló 4:0 (3:0), Salgótarján —Tatabánya 0:0, Szeged—Özd 2:0 (1:0), Pécs—Dorog 3:0 (0:0). 1 Sporthírek Totóeredmények: 2, 2* x, 1, h h 2. 1, 2, U 1, 1. * A röplabdázók téli teremmérk6* zései során négy mérkőzést játszottak: Eredmények: női csapatok: Janus Pannonius—PEAC II. 59:13, férfi csapatok: PEAC—Bányaipari Technikum 51:38, Ped. Főisk.—Gépipari Technikum 49:39, PEAC—Dózsa U. 49:45. Vízilabda: Pécsi Dózsa—Ceglédi Vasutas 5:5 (2:0, 0:2, 2:0, 1:0). Budapest. A vidéki rangadón balszerencsével játszott a Pécsi Dózsa. A lila-fehérek végig kezükben tartották a játék irányítását. 8 másodperccel a befejezés előtt még a pécsi csapat vezetett 5:4-re. A ceglédiek az utolsó harmadban feljöttek ős egyenlíteni tudtak. A pécsi csapat ezzel az eredményé- vei a Téli Kupában a 8. helyen végzett. Az országos vidéki ifjúsági ökölvívóbajnokságok versenyei károm napon keresztül folytak Szolnokon. A pécsi ökölvívók jórésze nem jutott el a döntőkig. A negy- váltósúlyban az 1.—2. helyért vívott mérkőzésen a pécsi Patakit erős vérzés miatt a debreceni Pappal szemben leléptették. A középsúlyban Kovács a döntő mérkőzésen szoros küzdelemben alul maradt, az egri Stóhlmayerral szemben. így az országos bajnokságon a pécsiek között a második helyen végzett Pataki es Kovács indulnak. A megyei középiskolás asztalitenisz-bajnokságot Komlón tartották. A fiúknál Tóth, a siklósi gimnázium tanulója győzött a komlói Kertész előtt. A harmadik helyen Béres (Szentlőrinc) végzett. A lányok versenyéit a pécsiek egymás között döntötték el. A bajnokságot Pápai (Leőwey) nyerte, második Strauf (Janus Pannonius), harmadik Kovács (Leőwey). Párizsban a Montreal sportcsarnokban rendezték meg a Párizs— Budapest városok közötti birkózóviadalt, melyen a magyar csapat 7.5:0.5 arányú biztos győzelmet aratott Őszintén be kell vallanunk, hogy a Pécsi Dózsa—Dorogi Bányász találkozón nagyon keservesen született hazai győzelemnek voltunk Bzemtanúí. Azonban nagyon helyesen jegyezte meg hazafelé menet egy szurkoló: „A két pont a fontos, a számszerű eredményből pedig nem olvasható ki az, hogy milyen körülmények között született”. Az első félidő meddő játéka után szinte gyógyírként hatott Dunai Anti remekbeszabott, ballábas hatalmas gólja. Ekkor a közönség önfeledten ünnepelte azt a csapatot, amelyiket pár perccel előtte, — nagyon helytelenül — hangosan kifütyült Szegeden, — amikor a pécsiek vezettek — a közönség hangorkánnal buzdította csapatát, a pécsi közönség egy része pedig, amikor a csapat nem tudott kibontakozni, füttyel és szidalmazással adott nemtetszésének kifejezést, buzdítás helyett. DUNAI n. ANTAL* a P. Dózsa balösszekötője: öltözködés közben mondotta: — Nagyon röstellem, hogy az első NB I. ÄLLASA ! félidőbeü Játékunkkal nem tudtuk tapsra ragadtatni a közönséget. Nagyon kellett nekünk ez a két pont és ez idegessé tett bennünket, — hát amikor a közönség kezdett kifütyülni bennünket — Amikor egy előre vágott labdával elmentem őrzőm mellett, akkor már „gólszagot” éreztem. Aztán minden erőmet beleadtam ballábas lövésembe, mely a háló bal alsó sarkában kötött M. Érdekes volt a második gól előtti helyzet. Danka rúgta ki a labdát, mely a középfedezet fölött átszállt. Már a 16- oson belül jártam, amikor ráfordultam a labdára és ekkor rúgták ki alólam támaszkodó lábamat. A ll-es előtt jól megnéztem magamL Ü. Dózsa 18 12 3 3 39:18 27 2. Vasas 18 12 2 4 41:21 26 3, Tatabánya 18 9 4 5 29:18 22 4. Ferencváros 18 7 6 5 25:18 20 5. Bp. Honvéd 18 8 4 6 36:27 20 6. Dorog 18 8 3 7 23:25 19 7. Pécs 18 8 2 8 27:26 18 8. MTK 18 7 3 8 34:30 17 9. Salgótarján 18 5 6 7 23:27 16 10. Ózd 18 7 1 10 27:46 15 fi. Szeded 18 5 4 9 21:29 14 12. Komló 18 4 5 9 21:32 13 13. Győr IS 3 7 S 19:34 13 Vfc» Cityt*! tt A t M 3036 B Sohasem lehet tudni, mit akar csinálni. Első góljánál nem gondoltam, hogy olyan messziről és olyan nagy erővel lövi rá majd a labdát. A ll-esnél sejtettem, hogy a bal sarokba lő, el is mozdultam, de olyan erős volt a lövés, hogy nem védhettem. Török is becsapott, mert ott viszont jobbra mozdultam el, de ő jobblábbal a kapu baloldalába helyezte a labdát. Kuo Tibor, a Komlói Bányász kapása nyilatkozik Balszerencsés vereség Győrben — Miikor szombaton Győrbe indultunk, arra még korántsem számítottam, hogy ilyen sérüléssel térek haza. És ami a legborzasztóbb, mindez a mérkőzés első perceiben történt, mégpedig a következőképpen. A 2. percben Vári a jobbszélrői ívelte be a labdát, mire én kifutva elvetődtem és megfogtam. A következő pillanatban érkező Pió, mikor már birtokomban volt a labda, a kezembe rúgott és én a nagy fájdalomtól elengedtem. Ezt már nem volt nehéz kapuba Juttatnál Győrben a kórházban az orvos megáDaptdást vagy rúgás okozta, vagy talán „egy kiálló” nagy kőre vetődtem. A vasárnapi emlékezetes mérkőzésre visszagondolva, nagyon meglepett Arany assy Jóitéfcveaető hangja, aki látva a kartörés okozta fájdalmamat igen „kemény** szavakkal, valósággal vissza akart zavarni a kapuba. — Mindenesetre, a karom úgy rúgták meg és ebből kifolyólag törött eL Sajnos, a következő mérkőzésein már nem védhetek, de a legnagyobb baj viszont az, hogy Lukács, a tartalék kapusunk Is a g^^^jgéifcőzéaen tésdöérttlést Pontot adott le a PVSK S&ekssárdon Biztosan győzött a BTC a Bajai Bácska ellen A labdarúgó NB Hl-ban Az NB II 1-ban is kemény küzdelmeket vívtak csapataink, a bajnokság megnyerése, a helyezés és a kiesés szempontjából. A PVSK az NB III. éllovasa kénytelen volt Szekszárdion 1 ponttal megelégedni, míg a második helyezett, Pécsi BTC 4 gólt lőtt a Bajai Bácska kapujába. A Pécsi Bányász és a Mohácsi TE idegenben döntetlent ért el és a Pécsi Vasas vereséget szenvedett Dombóváron. A Pécsi VSK vasánnap Szekszárdim a Dózsa csapatával játszotta bajnoki mérkőzését Ezen a találkozón a vasutascsapat nem tudta megismételni elmúlt heti jó szereplését, és így kénytelen volt megelégedni 1 ponttal- Bár a PVSK csatársora sokat kezdeményezett mindkét félidőben, de az ötös fogat tagjai hadilábon álltak a góüövésseL A mezőnyben gördülékenyek voltak támadásaik, de a 16-oson a Jól záró Dózsa védelemmel nem tudtak megbirkózni. A heüyzeteket te rendre kihagyták. A 42. percben spocrtsze rűtlen jelenet után Hámori Il-őt kiállította a játékvezető és így a második félidő-ben tíz emberre} játszott a vasutas csapa*. A Pécsi BTC itthon Játszotta bajnoki mérkőzését a Bajai Bácskával Már az első percekben látszott, hogy a bőrgyári csapat technikai és erőnléti fölényben van. A BTC mindkét félidőben többet kezdeményezett, támadásai mindig veszélyt jelentettek a Bajai Bácska kapujára. A vendég csapat játéka erőtlen volt és védelmüket is többször átjátszottál Csatársoruk erőtlenül játszott, így érthető, hogy igazán gólveszélyt nem tudtak teremteni a BTC kapuja eflőtfc, ahol a Jólzáró védelem könnyen szereibe a bajai támadásokat A Mohácsi TE a Bajai Építőkhöz látogatott a hét végén, ahonnan az egyik pontot sikerűit elhoznia. Az első percekben mohácsi rohamokkal kezdődött a félidő és a vendégek két gólt értek eL Ezután érthetetlen okokból a csapot védelemre rendezkedett be. Állandóan az ő térfelükön folyt a játék és a bajai, csatárok valóságos tűzijátékot rendeztek a kapujuk előtt. A nagyfokú védekezés megbosszulta magát, mert végül is az Építők kiegyenlített és kis híja volt, hogy mindkét pontot ofcthontartotta. A Pécsi Bányász bajnoki mérkőzésen a Szekszárdi Petőfivel Játszotta idegemben. A bányász-csapa* is 2:0-ás vezetésre tett szert a játékidő első részében, de a rossz taktika miatt a szekszárdiak még a vezetést is megszerezték. A Pécsi Bányász az utolsó perceikben erősített és sikerült a mérkőzés egyik pontját megszerezni. A Pécsi Vasas a Dombóvári Vasutassal Játszott szintén idegenben és vereséget szenvedett. A dombóváriak mint már megszoktuk, tőaülű rendkívül lelkesen harcolták végig mindkét félidőt és az utolsó pillanatokig küzdöttek a két pontért. A Vasas korszerűen játszott ezen a találkozón, de a kínálkozó helyzeteket nem tudta kihasználni. Végeredményben a hazai együttes megérdemelten nyert Eredmények: Szekszárdi Dózsa— PVSK 1:1 (1:0), Pécsi BTC—Bajai Bácska 4:0 (2:0). Siófok—Kiskunhalas 2:1 (0:1), Ercsi—Székesfehérvár 0:0, Dombóvár—Pécsi Vasas 2:1 (1:1), Mohácsi TE—Bajai Építők 2:2 (2:1), Szekszárdi Petőfi—pécsi Bányász 3:3 (2:2). (Fertőt) A PÉCSI RADIO 19Ct március 4-t keddi nrtwis • 22M m középhullámom 12-00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Busójárás Mohácson,. 4 Zenés összeállítás. 17.30: Német nyelvű műsor: Harkány: a betegek Mekkája. — Jegyzet. A helikopter, mint modem munkaeszköz. Vámvizsgálat. — Vidám fúvószene. 18.00: A jó munkáért.., — Sertés ajánddkműsor nőnapi köszöntőül: 18.40: Dél-dunántúli híradó. 19.00: Színes, tanulságos élet —* Zenés összeállítás. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Balett-est (Verdi-bérlet, este 7 óraikor). Kamaraszínház: Nincs előadás. Tájszínház: Nem angyal a feleségem (Gődrefcereszturon, este fél 8 órai«»). — Elveszett fid (Siklóson, eeáo M| — A magyar labdarúeó-váiogatoít világbajnoki felkészülése során szerdán nemzetközi mérkőzést játszik Ausztriában, ellenfele az osztrák labdarúgó-bajnokság éllovasa, a Linzer ASK less. — A magyar együttes kedden wggj ntazfk el Untba, KOZR Park: A bosszú (fél S, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Pesti háztetők (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: A tetten ért vadorzó (fél s, fél 7 és fél 9 óraikor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, A szeretet nevében, sz. világhíradó, 3. rz. vi!"',Vr-dV Teddy Mackó (Előadások U órától folytatólagosan 3 óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Hajnal gyermekei IS ég ( órakor). Építők kultúrotthon»: Bambi (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécsseabolcs): Dr. Faustot elvitte ea ördög (5 éa 7 óraikor). Rákóczi (Mecsekalja): Salemi boszorkányok (7 órakor). Gsak 18 évem felülieknek! Május í. (Vasas IL.): A piros autó «tasai (7 orakor). Kossuth (Mohács): Békét az ért» hőnek k én t órakort. Zrínyi (Szigetvár): Ofcusuiufl- hészek W és I órakort. Táncsics (Siklós): Utazik a cirkon (I órakor). DUNÄNTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Borianya megyed Bizottsága és a megyei tanács lapia. Felelős szerkesztő: Vasvári Fereao Kiadja a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihalv o. 10. sz. Terjeszti a Magyar Pos-a. Előfizethető a helyi postahivats nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hőnapra U,« 1