Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-04 / 53. szám

4

ftlAIH-Ó

1M8. MÁRCIUS L '

ZUHOGNAK a kalapácsok, csikorognak a kifeszített rozsdás szögek s a kirakatok léc- kereted egymás után dőlnek az utcára, bontják az ósdi portálokat a Kossuth Lajos utcában. Ezeket valaha szériában gyártották és az emelet magasságig takarták az ízlésesen megépített palotát. Mély boltíves bejárói a. díszes lépcsőháza mutatja, hogy nem lakóháznak készült, emeletén termek sorakozhattak. Mulatónak készült. ügyes pécsi polgár emeltette nagy jövedelem reményében úgy másfélszáz évvel ezelőtt. A széphangzású Hattyú

nevet kapta, mely ma is ott díszeleg a párkány fölé emelkedő lécen. A munkások vidám terefere közben szórják le a sok pont, szemetet, ami évtizedek folyamán összegyűlt, és egyáltalán nem gondolnak rá. hogy tulajdonképpen temetnek egy elmúlt világ, a kapitalista Pécs korhadó, törmelékét takarítják.

Az öreg épület mindezt nyugodtan tűri. mént ahogy nyugodtam tűrte azt is, amikor egy másik önmagát túlélt világ szakadozó, megfakult köntösét takarták be ezek a valaha ragyogónak tűnő régi portálok.

bardosi Németh János:

Ooidliu 'Tj&mikan

PontusI tájon, míg a tengerár verte a partot, zordon szírtfokon búsait a költő, ősöm, rokonom, kit Júliája holtig hazavárt.

És ő is várt, a szabadító hír nem ért el hozzá élve soha már, magábaroskadt, mint egy zord madár, a dal maradt csak rab-gyógyító-ír,

A dal, amely a veszte volt a sok hamis hang közt a bátor, szárnyaló: halott a zsarnok, kiapadt a tó.

De él a bánat ma is, gonoszok, melyet a költő sírt szívében el, míg hullt a hó, s megőrült a tenger.

Vajon álmodik-e még a fényes régi világról, mikor termeiben adott találkozói .egymásnak három vármegye nemessége egy-egy bál keretében. Ott nyüzsögitek a hozományvadász gavallérok, hogy a fakuló családi címert újra aramyoztat- liassák valami gazdag polgárlány vagyonával s ott kellették magukat férjet kereső kisasszonyok, kiknek már nevükön, rokoni összeköttetéseiken kívül csak ez a néhány féltve- őrzött családi ékszerük volt a külszín megmentésére.

A század második felében a születő polgári Magyarország idején mindez még jobban előtérbe került. S a fitogtatott pompa már csak takaró volt. Még mindig megtelik a mulató, de már egyre jobban elmosódnak a határok nemes és polgár között. Kevés a független párszáz holdas, annál több az egyház, a főnemes végetien birtokain tiszteskedő jószág- kormányzó. ügyész, kasznár. gazdatiszt és itt vannak a ho- noráciorok (birtokos nem nemes) és a megyék hivatalnokai.

EZÜSTÖS FEJ, sok szenve| déstől barázdált drága, szomorú arc kereste emlékeit a száz- ; év előtti Hattyúról, miközben ; múltbanéző szemei elíátyoio- zódtak.

— Már hónapokkal előbb beszéltünk ruhákról, frizuráról és készültünk a rnegyebálra. Vajon «14 lesz-e Tóni »

Kajdacsról. Daliás szép szál ember volt — rebegi s tekintete meleggé válik. Az országutakon egyik határ a másikat érte. A Hétfejedelem, a Korona, Magyar Király szobái mind el voltak foglalva. Mi egy kisebben a Pontyban szoktunk megszállni. Egész nap kellett míg megpihentünk,, rendbeszedtük magunkat, mert hosszú volt ám az út Lengyeltől Pécsig.

— Másnap aztán öltözködés. De sok mindent föl kelta ti szedni, a miedert, a turnürt, a sok alsó és felső szoknyát, majd leszakadt a derekunk. Végre minden együtt volt. Apa is előveszi selyemoilin- derét, de csak kezében merte vinni, nehogy valami forrófejű hazafi fejére lapítsa ezt a bécsi divatot. A Hattyú ragyogóan Itt volt világítva, kapualja, lépcsőház;, emeleti termek. A nagyteremben talán száznál is több gyertyafény. Igen megnéztek, azt mondják szép voltaim — tette hozzá magyarázóiig —. fiatalemberek nagyon körülvettek, mert tudod, az apám gazdag ember hírében állt. Aztán a férfiak elvonultak a mdléktermekbe politizálni, inni, kártyázni, mi meg fiatalok, táncoltunk pod- kát menüettét, csárdást.

— És persze, a francianégyest is ugye — kérdeztem.?

— Az zárta be a táncok sorát éjfél előtt minden alkalommal.

— Boldog, szép idők lehettek!

— Talán a férfiaknak. De mi. asszonyok, mit szenvedtünk, amikor láttuk, hogy az egymást követő mulatságok hogyan pusztítanak el mindent, hogy megyünk tönkre és süllyedünk mind mélyebbre le. Ez az idő a nemesség haláltánca Volt. Valami francia zenész írta ezt a művet s ha behúnyl szemmel hallgatom, látom a csupasz csontvázak őrült kavargását, hallom kísérteties zörgésüket. Nem tehetek róla, de olyankor újra. meg újra a Hattyú báljai jutnak eszembe. Nem tudtak elszakadni a múlttól, nem tudtak beilleszkedni az új rendbe s az unokái'« örülnek, ha egy kis íróasztalt kapnak, ahol lyukas könyökkel is még úrnak képzelik magukat.

A PLÉHPONTYOT levették a boltíves kapu felől, emeletes bérház épült a helyén, a Haty- tyút is most varázsolják újjá ügyes kezek s kezdődik az ódon ház harmadszor magújuló s remélhetőleg szebb élete S. G.

c4 kis keyedíí

A Mecsek felől süvöltve, élesen csa pott a hóvihar a Széchenyi térre. Az öreg éjjeliőr szemöldökig húzta sapkáját, nyaltát lejjebb engedte kabátja gallérjába, fázófan topogott a szaporodó lióhain. Hu- yorogva nézelődött, majd botjával intett az esti hírlapárusnak, aki a lámpaoszlop mellett keresett menedéket télig elázott újságjai nak. Az bólintott és mindketten odahú- zódtsak a sarki építkezés tógiarakása mellé.

Ebben az ©gettóidéit rázó kavargásban csak az utcai ampák pangtak, «mber meggandoüita imagát, hogy kitegye a lábát otthonról.

De mégis..!

Túl az úttesten

szaka lián árnyék

rajzolódott az Állami Áruház kirakatára. Nehéz, súlyos volt tömött formátlan puhaságában. Keze bágyadtan verődött térdéhez. Tes tét kopott melegbe -takarta, fedetlen fejét széthull ém citálta. Időnként meg állt, mintha levegőt venne. Tétován imbolygót*. Már áléra hanni látszott, de nem. Lábát jó magasra emellfbe — egy- kettő — és nékrlen- düiit.

Furcsa kacagást hagyott a téren és eltűnt az Elefánt söröző szögletén.

Hóna alatt egy kis hegedűt szorongatott.

*

Száz cigány húzta a búcsúztatót Horváth Géza, a kis Ádi temetésén. A gyászoló özvegy mél lett egy ser apróság állt. Nem tudták ők, mi történik körülöttük: mert meet is

úgy szólt a hegedű, mint máskor, a csel

ló is úgy zokogott, mint otthon, csak most többen, sokkal többen muzsikáltak. A gyerekek látták, ds nem értették, miért sírnak a nénik, miért takarják arcukat zsebkendőjükkel a bácsik. Akkor dobbant n&gyob bat kis szívük és hajlott pityergésre szájuk, mikor anyjuk könnyező arcán állt meg tekintetük. A Ids barnaságok meg ilüetődve hallgatták - búcsúzta.ót, aztán ők is dobtak egy- egy göröngyöt a koporsóira. Ott térdeltek anyjuk mellett, mikor lehajtott fejük fedett tovatűnt az utolsó nóta: „Lehullott a rezgőnyáor- fa ezüst színű levele ..Közöttük egy nehézkes mozgású kisgyerek fáradtan nézett, nézelődött, időnként megbillent a feje.

Egy sírhanttal több lett a temetőben, egy nagy családiban kevesebb lett egy emberrel.

*

Kis Ádi családidnak: kenyéhkerső vonó helyett, kenyér- kereső kézre lett szüksége. Özvegyen maradt félesége vál lnlkozortt rá. Hiszen az előtt is dolgozott, most aztán kétszeres terhet tett váEá ra az étet Szerényen, csendesen végezte munkáját, a gyerekeket tisztón járatta, iskoláztatta valamennyit Nem szűkölködtek éppen, a mindennapit előteremtette a becsületes munka, a szorgalom és a szeretet

A gyerekek nőttek, az emlékek távolodtak, 6 már csak akkor tolul könny a szemükbe, mikor mind együtt voltak és valaki közülük megpengette apjuk félnie őrzött hegedűjét.

... Bizonytalanul áiilt meg a vendéglő ajtajában. Zöld kabátkája mindig nyi, va volt kerek, kócos feje nem tűri sapkát, Fekete szemét réveíegen hord. la egyik asztaltól a másikhoz. Himbálod zó lépteivel hol lassan hol meg gyorsan járta körűi, a helyiségeket, vagy leült egy kis asztalhoz.

Jóindulatú embe rek tésztával kínálták, a türelmetlenebb pincérek sürgősen eltávolították

Amit kapott, elfogadta, nem köszönte meg soha, csak nézte, nézte az aján dékazót és nem tiltakozott, ha elküldték, ment tovább.

Hová?

Ahol emberek vad lak, ahol muzsika- szót hallott.

Édesanyja éjszaka is dolgozott, apai kéz nem fegyelmezhette. Ment a kis gyerek, hóna alatt a kis hegedűvel, — amelyiken már húr sincs — és megy ma ásíts ‘ *

Nincs szándékom ban más érzelmei ben a hegedő sebet feszakítami. És ahné- zését kénem az édes anyának, mert kérése nélkül idéztem a múltot és vázoltam a jelent. Segíti szándékkal teszem ezt.

A gyereknek eire van szüksége. Segítségre. Olyan szervre, intézményre, ahoi nevelő irányításával képességeinek megfelelő munkát végezhet. -A gyerek apjának emléke, az édesanya és testvérei nyugsó- ga kéri ezt tőlünk és az emberség. Mert ö volt, aSdt bukdácsol ni láttam, hóna alatt kis hegedűjével, abban a februári hóviharban...

Nagy István

PÁL JÓZSEF:

7őa fii a nyár

Ugye eljössz velem? Lent Ormánságban. Besence táján van egy kis patak.

Sátrat verünk a vén tölgyek alatt.

Meglátod, ott hajcihőznek a kerge zöldarany szitakötők, míg keszegre lesünk a nyúlánk sás közül.

Később elmégy. Vonz a rét fűszer-illata.

Én meg tüzet rakok, s ha pattog már a ía, elkészítem a megfogott halat.

S ha már alkonyul, hívlak, s megkínállak agyagbansült hallal, friss vízzel — majd

a fáknak

sokáig hallgatjuk csillagcsaló neszét.

MEGFAKULT ALMOK

GALAMBOST LÄSZLÖ:

Hófehér fészke vagy

.Az akarat oszlopai pillád mögött ledőlnek, alszol, az izmos kábulat gödröket ás a csöndnek.

Kinyílé lilioma vagy, egy fény-alatti tornak, inged hullámzó szármáin ujjaim föllobognak.

A külvilág villámait levezetik az árnyak, alszol, hófehér fészke vagy szerelmünk madarának.

oha nem szórta gazdagabban

^ sugarait a tavaszi nap. rnini 1915. május 15-én. Legalábbis az a húszéves fiú úgy látta, aki égő homloltát a vasúti fülke ablakához szorította. Nem tudta megérteni, hogy mi rejlik e két szó mögött: „Katonai behívóparancs”, de ösztönösen érezte, hogy valami nagyon sötét, nagyon nyomasztó, amit az ismeretlen jövő számára tartogat.

Akkor már Európa-szeríe dörögtek a fegyverek. A szentendrei gyár vezetősége kérte Kren János lakatossegéd felmentését a katonai szolgálat alól és ez most némi reménnyel töltötte el. Az a furcsa szorongás ott a mellében még csak fokozódott, amikor egy júliusi napon, a pécsi állomásról kigördült velük a front ra induló vonat. A zsebe teljesen üres. Volt ugyan öt koronája, de még az indulás előtt odaadta a vak katonák segélyezésére. A parancsnok megható szavakkal beszélt róluk, meg aztán minek a fronton a pénz, úgy sem veszi hasznát.

Estenként a tábortűz világánál írta

leveleit özvegy édesanyjának, melyben a visszatérő rím: „Édesanyám, mi hír a felmentésemről?” Hat hete voltak a fronton. Kren József százada tíz napig tartalékban volt, amikor megérkezett a lelkendező anyai levél: „Kedves fiam. tudatlak, hogy megérkezett Pécsre a felmentésed és kértem, hogy azonnal küldjék utánad. Vigyázz magadra, édes fiam!" Aznap este még a csillagok is szebben ragyogtak és az éjszaka folyamán a Mecsekről álmodott. Az erdőben járt, harsogott a vadászJcürt, riadt őzek vágtattak a bokrok között, nyomukban a vadászok. Valaki vállon ragadta, és megrázta. Kábultan ébredt.

— Gyorsan, gyorsan felkészülni! — fújják a riadót!

Hajnali három órakor indultak el

erőltetett menetben az arcvonal felé.

Este Icilenckor, holtfáradtan egy komlóültetvény mellett pihentek meg néhány percre, amikor újabb parancs érkezett: „Első és második szaltasz rajvo- nalba, harmadik és negyedik szakasz tartalékot képez!” — és Kren József honvéd a második szakaszban volt..

Gyilkos sortüz fogadta őket az első dombtetőn és nekik a harmadik dombit, kellett előrenyomulniok. Égő falvak világánál pillantotta meg Ikva folyó víztükrét. Reggel már a folyón túlra is látott. Tüzérségi támogatás mellett háromsoros rajvomalba fejlődve jött az ellenség. Miért is kell itt lennem? — tűnődött egy pillanatra, de erre most. nem volt idő. Balra a harmadik szomszédja egyszer csak felkiált: „Bekerítettek bennünket!” Kren honvéd megfordul és csak azt látja, hogy egy nagy darab ember készül ráugrani — aztán elvesztette eszméletét. Földreomló testére a becsapódó srapnel terített földtakarót. Mellette megbékélt arccal az imént még ellenséges katona.

eszélgetésre ébredt. Korom' Le sötétség vette körül s .ama' f j zok mégis reggelről beszél- tek. Felült, tapogatózott, 'körül ötté merev testek és sötétség . .. sötétség. A hangok már távolodták, amikor utánuk szólt:

— Hé emberek! — kik maguk?

— Na ezt se hittük volna, hogy valaki itt életben maradt — lépett vissza a három katona.

Illatos szénaágyat készítettek a lovaskocsira. mely a hátsó vonalba szállította a sebesültet. Könnyű női lépteket hal lőtt, aztán föléje hajolt valaki. Ruhájának illata édesanyját juttatta eszébe. Aztán érezte, hogy oda, ahol a kötés szabadon hagyta arcát, egy forró könnycsepp hull...

A gödöllői Vak Katonák Intézetében mind. gyakrabban jutott eszébe Mariska, a bájos pécsi lány. Milyen kedvesen

mosolygott rá akkor is, amikor legutoljára találkoztak. Aztán ment az idegen betűkkel formált bátortalan levél: „És ha mégis, így is megosztaná velem az életet..." és jött a lelíter.dezö válasz: „Boldogan, egy életen át!”

A távirat nem érkezett meg a szülői házhoz, de a katona igen. Az állomástól -• Felső-Ba lokeny utcáig vezette őt hűséges segítőtársa a fehér bot. Aztán megtartották az esküvőt utána boldogan tapasztalták, hogy jók az emberek. Senkinek nem kellett mondani, mii tegyen. Amikor megkapta a trgfikenoi’- délyt. az egyik helyről deszkát, ,? másikról festéket, üveget kaptak s a desz-, kát a lábadozó luitonáli forrnál**': állvánnyá, pulttá, kirakattá, A nyitás napján az áruval tömött Rákóczi úti trafikot megrohanták a vevők.

És ma is a Rákóczi úton, a 49/2 szám alatti trafikjukban árulják cikkeiket Mariska néni és Józsi bácsi, akit örök mementóként ma már Ikvai Józsefnek hívnak. Fejüket belepte a dér, szívükben békesség honol. Úgy vigyázna1: egymásra, olyan szeretettel beszélne : ma is, mint annakidején, amikor Beák Mária először fogta meg a szerető kezet. hogy soha többé el ne engedje.

/A r első tavaszi, langyos napok /M rendszerint, a Mecseken ta- f /B látják a két kis öreget, Ilyen '— kor Mariska néni élénk színekkel rajzolja le a tájat, a fiókáit etető feketerigót, a vidáman vo- rándozó mókusokat. Józsi bácsi arcán szelíd mosoly ül és mindent lát, amiről felesége mesél, pedig színes álmai a hosszú esztendők alatt már men-tn- kultak, sötétekké váltak, de a tti-" még nem felejtette el. Nem feledte rí Verát sem, ahol utoljára látta kéknek az égboltot, szürkének mag néha vörösnek a fólyő vizét. És mindez miért? miért?!?

Bíi—Lá j

A

♦

I