Dunántúli Napló, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-22 / 68. szám

2 1962. MÁRCIUS 22. HÚSZÁN KEZDTEK Kedves ünnepségen emlékez tek meg a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem fiataljai a KISZ fennállásának 5. évfor­dulójáról március 21-én. öt évvel ezelőtt, röviddel az ellen forradalom után húsz fiatal alakította meg a pécsi egyete­mek és főiskola KlSZ-szerve- zetét. Megalakulásuk után nagy lendülettel kezdték meg az ideológiai harcot az ellen- forradalom által elterjesztett ellenséges, illetve egyes meg­tévesztett fiatalok téves néze­tei ellen. A kommunista fiatalok meg állták helyüket, az ifjúsági szövetség kis létszámmal mű­ködött, de már az első hóna­pokban hatalmas eredménye­ket ért el. 1957. április 4-én Ünnepi előadással nyitják meg Pécsett a francia filmnapokat ;Áprihs 12-től hazánkban francia filmnapokat rendez­nek, Két filmet mutatnak be, egy megrázó filmdrámát és egy vígjátékot Megismerheti a közönség Henri Colpi világhírű alkotását, amelynek címe: Ilyen hosszú távoliét. A na­gyon szép, mély és igaz mű­vészi eszközökkel életre kel­tett történet főszereplői: Alida Valii és Georges Wilson. A francia filmnapok műsorán szereplő másik újdonság, víg­játék, címe: A szép amerikai. A francia filmnapokra, ame­lyet Budapesten és Pécsett is ünnepi előadással nyitnak meg, francia művészdelegáció érkezők hazánkba. Egy döntés kétféleképpen Két papirt hozott a na­pokban Papp Bagoly Sándor botykapeterdi lakos a szer­kesztőségbe. Mind a két hi­vatalos papirt egy és ugyan­azon személy írta alá. Az egyiket 1961. május 22. dá­tummal, a másikat pedig 1961. november 5-i dátummal. Az aláírás nem változott, de a lényeg igen. Papp Bagoly Sándor hét hold zárttelepítésú diófást vitt a közösbe. Ezért nyil­vánvalóan térítés jár. Jángli Béla, a szigetvári járási ta­nács mezőgazdasági osztá­lyának kertészeti előadója 1961. május 16-án ki is ment Botykapeterdre és megálla­pította a gyümölcsös érté­két. 1961. május 22-i dátum­mal a. botykapeterdi Hajnal­csillag Termelőszövetkezet kapott egy értesítést, amit Bán Ferenc írt alá. Ebben az értesítésben többek kö­zött ez állt: „A diós korona­alakító metszése jó, tösarjak részben eltávolítva. A diós állománya közepes, 9920 fo­rintért átvehető." Ezt írták a tsz-nek. Papp Bagoly Sándor hosz- szú ideig futott a pénze után. Bement a járási tanácshoz is. Az utánjárásnak meg is lett az „eredménye”, 1961. november 5-i kelte­zéssel, ugyancsak Bán Fe­renc mezőgazdasági osztály- vezető aláírásával kapott egy hivatalos értesítést, melyben a 30/1960. (XII. 19.) FM. szá­mú rendeletre hivatkozva a gyümölcsös értékét 3 200 fo­rintban állapították meg. Nem egész hat hónap alatt: kétféle döntés. Ez egy ki­csit sok. Ezt mondja Papp Bagoly Sándor és ezt mond­juk mi is. A hivatalos írást az ember mindig cáfolhatat­lannak tekinti ma is. Annak, de. csak akkor, ha az az írás hat hónap alatt nem válto­zik meg. Ebben az esetben pedig megváltozott, Nem tudni mi­ért? Erre még azt sem mondhatja az ember: „Nem tudja a bal kéz, hogy mit csi- ■ nál a jobb kéz", mert mind­két értesítést ugyanaz a kéz írta alá. Erre a kérdésre csak a szigetvári járási ta­nács mezőgazdasági osztálya adhatja meg a választ. (SZALAD hazánk felszabadulásának év­fordulója alkalmából rendezett ünnepségen a hallgatók fele kivonult. A megkezdődött po­litikai munka bizonyítékaként. A KISZ egyre nagyobb teret hódított. Ma már jelentős po­litikai erőt képvisel, az ifjú­ság élete szinte elképzelhetet­len a KISZ irányítása, tevé­kenysége nélkül. A szövetség tagjainak tanulmányi átlaga jóval felülmúlja a többiekét. Élenjárnak a társadalmi mun­kában. Nyáron ifjúsági építő­táborokban dolgoznak, építik az új egyetemi városrészt, a tanulás mellett a fizikai mun­kában is megállják helyüket. A KISZ ötéves fennállásá­nak ünneplése mellett, még egy jelentős eseményt ünne­peltek tegnap az egyetem fia­taljai. Egy éve avatták kollé­giummá a diákszállójukat. 1960 tavaszán lett az egykori Szent Mór Kollégiumból szo­cialista szellemű orvosokat ne­velő Balassi János Kollégium. Schmidt Attila Eltemették Bakos Pál rendőralezredest Katonai díszpompával temet ték el szerdán a Farkasréti temetőben Bakos Pál rend­őralezredest, a párt és a mun­kásmozgalom régi harcosát. Az MSZMP Központi Bizott­sága, a barátok és harcostár­sak nevében Szerényi Sán­dor, a Központi Bizottság tag­ja, a pártfőiskola igazgatója búcsúzott az elhunyttól, majd a Belügyminisztérium pártbi­zottsága és a munkatársak képviselői mondottak búcsú- I beszédet; Felsőoktatási intézmények kulturális szemléje Pécsett A felsőoktatási intézmények 1962. évi kulturális szemléjé­nek területi bemutatóit ápri­lis 6—7—8-án Pécsett rendezi meg a Pécsi Tudományegye­tem állam- és jogtudományi karának KISZ-szervezete. A három pécsi felsőoktatási in­tézményen — a főiskolán, az egyetem orvos- és jogi karán — kívül még kilenc dunántúli és fővárosi egyetem, főiskola, és akadémia küldte el neve­zését. A Pécsi Nemzeti Szín­ház kamaraszínházában a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Há zában, valamint az egyetem aulájában rendezendő bemu­tatókon Budapestről az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, az Orvostudományi Egyetem, az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egye­tem, az Áltetarvostudományi Főiskola, a Kertészeti és Sző­lészeti Főiskola, valamint a Gödöllőd Agrártudományi Egye tem, a Budapesti és a Kapos­vári Felsőfokú Tanítóképző Akadémia kultúrcsoportjai vesznek részt. A Pécsi Pedagógiai Főiskola 6 szavaiéval, a 30 tagú kama­rakórussal, a 100 tagú ének­karral nevezett a szemle be­mutatóira. A Tillai Aurél ál­tal vezetett énekkar negyed­órás műsorán Sosztakovics, Kodály és Bartók művek sze­repelnek. A pécsi főiskolások tánccsoportja (a „Pántldkázó”- val és a Sárközi leánytánccál), négy énekes és hangszeres szólistájuk is részt vesz majd, de a társastáncversenyről sem maradnák távol A Pécsi Tudományegyetem állam- ég jogtudományi kará­nak hét tagú dixiland stílus­ban játszó zenekara Apáti Já­nos vezetésével szeretne nagy sikert aratni. A pécsi joghall­gatók öt szavaiéval, két éne­kes és hangszerszólistával ne­veztek a szemlére és részt vesz a vetélkedőin a szellemi öttu­sa csapatuk is. A színját­szók már régóta készülnek és Saul Lewitt: „Parancsra tet­temé című drámáját adják elő a kulturális szemlén. A Pécsi Orvostudományi Egyetem irodalmi színpad jel­legű műsorában „Higgyétek, hiszem én is” címmel nagy költők békeverseit tolmácsol­ja. Az orvostanhallgatók ne­vezési listájukon szerepel két szavaló, 80 tagú énekkar és 13 tagú kamarazenekar. A szín­játszócsoport Marcel Aymé: „Az életjegy" című darabját Turián György rendezésében adja elő. Részt vesz a szem­lén a tánczenekar, szellemi öt­tusa csapat, szólisták és azok a fiatalok, akik a társastánc- versenyen indulnak. (Barié) Centenáriumra készül a szászvári iskola Az északi Mecsek kicsiny bányászközsége Szászvár há­rom évvel ezelőtt korszerű hat-tantermes iskolát kapott, emellett azonban még ma is használják a község száz év­vel ezelőtt épült iskoláját. A centenáriumi évfordulóról az idei tanév végén emlékeznek meg, az iskola tanári kara és tanulói az ünnepségre már most készülnek. A falu és a járás terüietéről összegyűjtik az iskola történetével kapcso­latos dokumentumokat és azokból emlékkiállítást rendez nek. A rajz és kézimunka szakkör tagjai legszebb mun­káikat állítják ki az iskola öntevékeny művészeti csoport­jai pedig ének-, táncszámok­Imi MÉSZÁROS FERENC ÉS TÁLAS GÉZA KISREGÉNYE / »■> — Nem, nem igaz — tiltako­zott sápadtan Josip. — Felesleges tagadni. Min­dent tudunk. Eugen Kvater- niktől kapta a megbízást. Tőle kapta az útlevelet és a fegy­vert is. Zarko Josip homlokán iz­zadság gyöngyözött. Hirtelen felpattant és rá akart* vetni magát Pexcsecre. de az őrnagy pisztolya megállította.. — Fölösleges ügrálmda — szólt rá Percsec — tudjuk, hogy nem akárki bátor fickó, azért sem haragszom, hogy most le akart ütni. Barátok között van. Percsec vagyok, Ante Pavievics jó barátja. Zarko Josip megkönnyebbül­ten ült le. i — Velünk jön Jamkapusztá- ra — mondta Percsec — ott biztonságban lesz és nyugodtan megvárja, míg * körözőplaká­tokat. lemossa az eső a falaik­ról. De még egy kérdésem van. Miért ment vissza Jugoszlá­viába? — Volt ott egy kis elintézni­valóm — hajtott* le a fejét Josip. — Egyéni bosszú? — rán­colta a homlokát Percsec. — Nem. Anyámnak Ígértem meg. hogy bármi lesz. meglá­togatom.. Súlyos betegen fe­küdt, Mire hazaértem, már el­temették. A sírjánál majdnem elkaptak... — A szentimentalizmus bará­tom — mondta fejcsóválva Percsec — a szentimentaliz­mus a mi szakmánkban veszé­lyes. Végzetes könnyelműségbe sodorhatja az embert. Tehát még ma indulunk J*nkapusz- tára. A Frigyes laktanyában le" zajlott kihallgatás eredménye­ként tehát négy fővel gyarapo­dott Horváth Emil úr „mező- gazdasági munkás*inak” a szá­ma. Percsec-Horváth nem is sejtette, hogy a négy közül kettő az ő végzetét hozza ma­gával. Az egyik tudatosan, jól megalapozott terv szarint, * másik akaratlanul, azzal a jel­lemvonással „szentimentaliz- musával”, amelyet Percsec ve­szélyesnek teliéit. Vladeta MiEcevics örült vol­na, ha látja, milyen sikeresen halad terve egyik részének végrehajtása. A másik része azonfo*n annál. sikertelenebb maradt. A jugoszláv királyi külügy­minisztérium ugyanis nem várta meg, hogy milyen ered­ményekkel jár Ivan Karlovics küldetése, hanem Milicevics jelentése, s az azzal egybehang zó, más vonalon érkezett je­lentések alapján előbb októ­ber 20-án, majd november 14- én budapesti követsége útján jegyzéket intézett a magyar kai, színjátszással szereped­nek a centenáriumi ünnepsé­gen. Szászvár iskolai oktatá­sának történetét — ezen be­lül a száz éves iskola történe­tét — Várszegi Alajos, az is­kola tanára dolgozta fel. Pécsett két iskolában a Gépipari Technikumiban és a Közgazdasági Technikumban — lesz félévszázados alapítási jubileum, amely alkalommal a Közgazdasági Technikum Radnóti Miklós költőnek a ne­vét veszi fel, az iskola park­jában pedig a költő emlékmű­vét helyezik el A májusban sorrakerülő ünnepségen a köl­tő életét, munkásságát ismer­tető kiállítást nyitnak meg az iskolában. kormányhoz A jegyzékben fel sorolta, hogy hol tartózkodnak a terrorcselekményekre szer­vezett usztasa csoportok, s til­takozott a jankapuszitai kikép­zőtábor fenntartása ellen is. A jegyzékre Horthy kormá­nya semmiféle választ sem adott. Pospisil úr gyümölcsei A jankapusztai táborban za­vartalanul folyt r a kiképzés. Folyhatott, a csendőrök távol­tartottak minden illetéktelen közeledőt. Vlado, a sofőr, akit minden­ki csak így emlegetett a tá­borban, noha itt egészen más­sal foglalkozott, mint autóve­zetéssel, szorgalmasan vezette a lőkiképzést. A „mezőgazda- sági munkások” egy-egy cso­portja naponta énekszóval in­dult a határba „munkára”. Ci­vilben voltak, mint általában a parasztok, de szerszámok helyett fegyvert vittek a vál­lukon, s vidám dalok helyett lllllllllll Pillanat lllllllllll MOZIOVODA Körülbelül egy évvel ezelőtt írtam arról: könnyíthetne a Moziüzemi Vállalat a gyer­mekes szülőkön. Ha lenne például a mozikban gyermek­óvoda, addig ott hagyhatnák a szülők a gyermekeket, amíg megnéznek egy filmet. így azok a szülők is eljárhatná­nak az előadásokra, akik nem tudják kire hagyni gyerme­keiket. r,illan Rales — „EST A JAZZ VILÁGA BAN” címmel könnyűzenei estet rendeznek ma, március 22-én este a Pécsi Tudomány egyetem Állam- és Jogtudo­mányi Karának Kollégiumá­ban. A hetenként rendszere­sen megtartott előadások ke­retében legközelebb irodalmi előadást hallgatnak meg a pécsi joghallgatók. — KÜLFÖLDÖN is szíve­sen vásárolják a baranyai szőtteseket. A Pécsi Háziipa­ri Szövetkezet idén 22 ezer méter szőttest szállít a Szov­jetunióba. — KIJELÖLTÉK a Sziget­váron felállítandó Zrínyi- szobor végleges helyét A költő Zrínyi szobrát az új szigetvári parkban helyezik el — TIZENKÉT tantermes ál­talános iskolát építenek Mo­hácson. Az új iskolát az 1962—63-as tanév kezdetére adják át rendeltetésének. — TÖBB, mint húsz féle kötött pulóvert, kulit, mohair szoknyát mutatnak be ma délután öt órakor a Széche­nyi téri Tünde női ddvat- szaküzletben a bolt dolgozói. A bemutatott ruhadarabok a helyszínen megvásárolhatók. — TÁRSADALMI munkát szerveznek Mohácson: a vá­ros üzemeinek, vállalatainak, intézményeinek dolgozói ed­dig mintegy 21 ezer óra tár­sadalmi munkát ajánlottak fel a város szépítése érdeké­ben. pattogó, harcias indulókat énekeltek. Odakint azután el­foglalták a leállásokat és órák- hosszat gyakorolták a célbalö- vést, különböző testhelyzetben, álló és mozgó célokra. Időnként megjelent Valérián és Marton-Metzger százados is. Rendszerint elégedetlensé­güket fejezték ki. Az ő ötletük volt az is, hogy „gyakorlatia- sabbá” kell tenni a lőkikép­zést. Nem elég a körökre osz­tott papírcéltábla, hanem az élő célra hasonló figurákra kell lövetni. — Ez nem sportlövészek edzőtábora — fejezte ki néze­tét Marton-Metzger — hanem határozott feladatokra készü­lő harcosoké. Ezt a kiképzések egyetlen percében sem szabad elfelejteni. VIadó erre azt eszelte ki, hogy szalmából, viaszból és enyvezett papírból bábut ké­szíttetett az ügyesebbkezű ter­roristákkal. Arra törekedtek, hogy ezek a bábuk minél in­kább hasonlítsanak I. Sándor egyenruhás alakjára. — No, no, valahogy így kép­zeltem ... — mondta legköze­lebb Marton-Metzger, de még mindig elégedetlen volt. — Az élő figura nem fog maguknak egyhelyben megáll­ni. Gyakorolják a lövést moz­gó célra. Ez sem okozott különösebb problémát. Előbb csigával zsi­nóron vontatták az állványra szerelt figurát, majd olcsón beszerezték néhány kiselejte­zett gebét, s azok hátára vagy szekérre ültették a „királyt”. A már gyakorlottabb lövészek erre a lovagló bábura adták lé jól célzott lövéseiket. (Folytatása következik.) A mozióvodából persze Pé­csett semmi sem lett. De lett Zalaegerszegen. Ép­pen a napokban olvastam a Zalai Hírlapban egy kis szí­nest a mozióvodáról. Az új­ságíró a gyermekekkel beszél­getett, akiknek szülei a fil­met nézték. A gyermekek is jól szórakoztak, a szülők is. Zalaegerszegen bevált a mo zióvoda, vajon miért ne vál­ttá be Pécsett is? (SZ) — ÖTVEN kilométer hosz- szúságú vízcsőhálózat van a pécsi bányákban. A vízcső­hálózat hossza 1957 óta több mint negyvenezer méterrel nőtt. — ÁTALAKÍTJÁK Kom­lón a rendelőintézet előterét, amelyben új orvosi rendelőt és orvosi szobát létesítenek. — 17 EZER 500 páros ex­portszállítmányt indít útnak ezen a héten Angliába és Lengyelországba a Pécsi Kesztyűgyár. — IRÓSZERBOLT nyílik a Jókai téren. Az új boltban garanciális írószer- és böHö- toll javítást is vállalnak. — BESAVANYODOTT, ér­téktelen rétet hasznosítanak 40 holdas halastó létesítésé­vel a baranyaszentgyörgyi Uj Erő Termelőszövetkezetben., Jólraűködő cigány művészeti együttesd! alakultak és szerepelnek si­kerrel Baranyában. A# ateó- szentmártoni cigány tánccso- port jelenleg a környező fal­vakat látogatja műsorával. Legutóbb Siklós nagyfalun szerepeltek sikerrel. Gyöngyösmellékein — ahol huszonnégyen alapismereti ^ tanfolyamon vettek reszt — Forró József igazgató kezde­ményezésére alakult meg az iskolai hallgatókból a cigány művészeti együttes. Forró József a tanítási órák közötti szüneteket használta fel a dalok és táncok megismerte­tésére és bemutatására. Ezt az újonnan alakult együttes olyan szívesen vette, hogy műsorukkal az ifjúsági kul­turális seregszemlén is bene­veztek. — DIVATBEMUTATÓ lesz március 24-én este az Olimpia étteremben, 25-én délelőtt a Pannóniában, 25- én este a pécsszabolcsi Pus­kin kultúrotthonban. A divat bemutatókat a Pécsi Ruha­ipari Vállalat és a Pécsi Föd rászdpari Vállalat rendezi. — HÚSZEZER forintot for dltanak idén a szigetvári já­rásban a járási és községi könyvtárak fejlesztésére a községfejlesztési alapból. Idojárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: erősen felhős idő, sok felé hava­zás, később, főképp az ország déli felében esők, mérsékelt, helyen- kémt élénk délkeleti, keleti szél. Az éjszakai lehűlés gyemgiil, a nap pali felmelegedés fokozódik. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet O—mínusz 3, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütör­tökön plvs>z 2—plusz 6 fok között. A DÉDÁSZ Pécsi Üzlet- igazgatósága, Légszeszgyár u. 13. sz. azonnali belépés­sel három VILLAMOSIPARI TECHNIKUST ÉS EGY GYORS- ÉS GÉPIRÖNÖT KERES. Jelentkezés: Személyzeti osztályon. 316

Next

/
Thumbnails
Contents