Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-17 / 40. szám

A MAGYAQ SZOCIALISTA MUNKÁSPÁBT BABANYA MtSVEI BIZ0TTSÁ6AÍS A MEGYEI TANÁCS LAfclA1 XIX. ÉVFOLYAM ARA: 5« FILLÉR M. SZÁM A kubai kiüü^ymixüsztériuin küldöttsége az országgyűlés ülésszakán. Befejezés előtt állnak a francia—algériai tárgyalások Ankét a rendőrklubban ! A parlamentből jelentjük Kijelölték az új pécsi vásártér helyét VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! IMS. FEBRUÁR 17 | SZOMBAT Megkéseli állt az országgyűlés ülésszaka As Elnöki Tanács beszámolója, a külügyi bizottság határozati javaslatai. az 1962. évi állami költségvetés szerepel az ülésszak napirendjén Pénteken délelőtt megkezdődött az országgyűlés ülés­ezaka. Néhány perccel 10 ón előtt benépesültek • képviselői padsorok és • kanotok. Résztvett me ülésen Dobi István, * Népköztársaság el­nöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, dr, Münnich Ferenc, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Csergő János, Wcu Pál, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy József né, dr. Néz­Az Elnöki Tanács beszámolója Kiss Károly elvtárs beszéde »dl Ferenc, Nyers Rezső, Pap János, Páter János, Taüss Já­nos, dr. Trautmann Rezső miniszterek. A páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy Dögéi Imre képviselő mandátumáról lemondott, s a Somooy megyei választókerület megürese­dett képviselői helyére Bognár József pótképviselót hívták be. Bejelentette továbbá, hogy kilenc képviselő nyújtott be Interpellációt. Az elnök javaslatára az országgyűlés elfogadta az ülés­szak tárgysorozatát. Az első napirendi pont a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának beszámolója. Kiss KáraSf, se, Hfcndki Ta­nács titkára ezután beszámolt az Elnöki Tanács munkájáról. Rámutatott, hogy Népköztár­saságunk az elmúlt időszak­ban tovább bővített* nemzet­közi kapcsolatait: új nemzet­közi szerződéseket kötött, csat­lakozott érvényes nemzetközi szerződésekhez, kiterjesztette diplomáciai kapcsolatait, több követséget, nagykövetségi rangra emelt, s számos volt gyarmati államot független államnak ismert el Hazátok tekintélyének növe­kedését. nemzetközi kapcsola­tainak egészséges fejlődését bizonyítja, hogy jelenleg 55 országgal tar­tunk diplomáciai kapcsola­tot, — csupán az utóbbi tíz évben 25 országgal vettük fel a dip­lomáciai kapcsolatokat. — s Budapesten jelenleg 34 ország diplomáciai képviselete műkö­dik, további 6 ország nagykö­vete, illetve követe van ha­zánkban akkreditálva. Népköz- társaságunk 34 kormányközi nemzetközi szervezet tagja. Kiss Károly ezután az El­nöki Tanács hatáskörébe tar­tozó állampolgársági ügyek in­tézéséről számolt be, s meg­állapította: egészséges itünet, hogy az utóbbi időben megnö­vekedőit a magyar állampol­gárságot kérők száma, s a nemzetközi egyezmények ered­ményeként csökkent a kettős állampolgárok száma is. Húsa törvényerejű rendelet Az elmúlt évben az Elnöki Tanács 20 törvényerejű rende­letét adott ki. A jelentősebb törvényerejű rendeletekről szólva az Elnöki Tanács titká­ra megemlítette a községiéj- lesztésről kiadott- törvényerejű rendeletét, amely elősegíti a tanácsok és a lakosság új, szo­cialista tartalmú kapcsolatá­nak kiépítését» igflffissrtsásSt ték a községiejlesztési hozzá­járulás kivetését is, s mint a tapasztalatok mutatják, az in­tézkedés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A vízgazdálkodási társula­tokról és a természetvédelem­ről szóló törvényerejű rendeli­tek a mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében előállt új helyzetnek megfele­lő rendelkezésekkel segítik a dolgozó parasztok munkáját. Az Elnöki Tanács megtiszte­lő feladata, hogy kitüntetése­ket adományozáson a szocialis ­ta építésben kiemelkedő érde­meket szerzett szellemé és fi­zikai dolgozóknak, s megkü­lönböztetett esetekben kül­földi állampolgárokat fa ki­tüntet. A kitüntetettek között volt a világ első űrrepülője, Jurlj Alekszejevics Gagarin őr­nagy, akinek Népköztársasá­gunk egyik legmagasabb ki­tüntetését nyújtották át. A kitüntetett személyek kö­zött társadalmunk minden ré­tege, képviselve rótt: Ipari munkások, parasztok, tudósok, művészek, egyhá« szcméljTsé- 0ek is. 1961-ben az Elnöki Ta­nács csaknem háromezer dol­gozónak adományozott külön­böző kitüntetéseket. A magas elismerésben részesültek fele nehéz- és könnyűipari, egyötö­de pedig mezőgazdasági dol­gozó. Kiss Károly ezután a taná­csok irányításával foglalko­zott Hangoztatta, hogy ax El­nöki Tanács a beszámolási időszakban rendszeresen fog­lalkozott az államigazgatási területi és szervezeti beosz­tás továbbfejlesztésével. In­tézkedései eredményeként 71 község 142 ezer lakosa kapott új járási igazgatási beosztást. A termelőszövetkezetek mun­kájának elősegítésére a közsé­gek között nagy számban haj­tottak végre területcseréket Továbbiakban rámutatott, hogy a tanácsok a gazdasági irányításban jelentős, fejlődé­sen mentek át, s nagy gyakor­latra tettek szert A kisebb hibáktól eltekintve — megol­dották a rájuk bízott feladato­kat Az álbsmhatalotn egyes helyi sowveinek kapkodó, rsrndszortelon munkáját mind­inkább felváltja a tervszerű, átgondoltabb és határozottabb irányító tevékenység. A taná­csok és a termelőszövetkezetek vezetőinek kapcsolata ugyan­csak javult, legtöbb helyen jónak tekinthetjük de a taná­csok és a termelőszövetkeze­tek tagjainak kapcsolata még javításra szorul. Több Jól dolgozó termelőszö­vetkezeti tagot kell bevonni az államhatalom helyi szer­veinek munkájába. — A megyei és a járasd ta> rácsoknak és szerveinek a ter­melőszövetkezetek megszilár­dítására irányuló munkája ja­vult. A járásokban ma is a mezőgazdaság állami irányítá­sából. illetve a termelőszövet­kezetek megszilárdításából adódó feladatokat tekintik a tanácsi vezetés legfontosabb kérdésének. Kezdeti nehézsé­gek után viszonylag gyorsan — ha nem is eléggé — kiala­kultak azok az új módszerek, amelyek alkalmassá teszik a tanácsokat a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet irányítására. — összegezve megállapítha­tó. hogy a járási tanácsok a mező­gazdasági termelés és a szö­vetkezeti gazdálkodás álla­mi irányításának legfonto­sabb szerveivé váltak. A járási vezetők teljes fele­lősséggel és létkiismerettei teljesítik feladatai kait Kezde­ményezések történtek, hogy a testületi munkában is közpon­ti kérdéssé váljék a mezőgaz­dasági termelés állandó fej­lesztése. Központi szervetek a megnövekedett feladatok ellá­tásának biztosítására a közel­jövőben újabb intézkedések­kel erősítik meg a járásokat — Ezentúl valamennyi ta­nácsi szinten meg kell köve­telni, hogy a vezetők ne csak államigazgatási szemlélettel dolgozzanak. Gazdaságszer­vező vagy kulturális, vagy ép­pen államigazgatási tevékeny­ségük közben mindinkább tá­maszkodjanak a lakosság egy­re bővülő, közügyefcben szíve­sen közreműködő rétegére. Sok elismerésre méltó kezdeményezés Foglalkozott ezután az El­nöki Tanácshoz, vezetőihez és tagjaihoz a dolgozó nép szé­les rétegeitől érkező bejelenté­sekkel, s rámutatott: . — A bejelentések elintézé­sét az Elnöki Tanács tárgyuk nak megfelelően az ügyek gon dós megvizsgálása, szükséges esetekben a dolgozók szemé­lyes meghallgatása, közlésük alsóbb szervekkel való meg- vizsgáltatása, vagy ha más szervek hatáskörébe tarto­zik, hozzájuk való továbbítása útján látja el. — Itt említem meg — mon­dotta — hogy egyes szervek még gyakran lélekteienül. fe­lületesen, sőt lelki ismeretlen ül intézik a lakosság ügyeit A bürokrácia régi maradványa mellett hol itt, hol -*.t sár iád ki új hattá* jót. pénzt bosz- S7.iv**- . takaríthatnának meg, (Folytatás a 2. oldalon }

Next

/
Thumbnails
Contents