Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-13 / 36. szám
fbbb.ua» n. ivAV»e.0 3 Közelebb a modem bányaműveléshez 'Vizesfojtás a robbantásoknál — 100 darab PR—24-t*s fúrógép A szállítás teljes gepesítese — 3,5 millió forintos tamegtakaritás Távirányítású berendezések a löld alatt Érdemjegy vagy statisztika? meszest általános iskolában tapasztaltam, mert ott vagyok „illetékes’’ szülő, de azt hiszem, a jelenség nem elszigetelt, s ezért szóvá kell tennem. Arról van szó, hogy a félévi bizonyítványosztás után szülői értekezleten az osztályfőnökök (nem egyik vagy másik, hanem szinte valamennyi) az érdemjegy indoklásakor statisztikai meggondolásokra is hivatkoztak. Olyasmire, hogy ez, meg ez a tanuló nem érdemelt volna ugyan ötös1, ebből vagy abból a tárgyból, de megadták neki, hogy az osztálynak, illetve az iskolainak kellő számú kitűnő tanulója legyen. Azt hiszem, aki bármely más iskolában hasonló indokolást hallott, egyetért velem abban, hogy ez súlyos problémák elé állítja a kedves szülőt. A gyerek ugyanis néhány napja már hazahozta a bizonyítványt, büszkén megmutatta, megkapta érte a dicséretet, a jutalmat, ahogy illik, s a szülői biztatást is: „csak így tovább!” De most kiderül, hogy az a tökéletesen egyöntetűnek látszó kitűnő bizonyítvány kissé szépített. Mondjuk például számtanból négyesnek kellene ott állnia. A dicséret, a jutalom, a biztatás tehát nem volt egészen helyénvaló, mert a „csak így tovább” helyett azt kellett volna mondani: „Szép az osztályzatod, örülök neki, de kár, hogy ezt az egy tantárgyat nem olyan szorgalmasan tanultad meg, mint a többit...” Ez már, ugye, egészen mis. De jóvátehetem-e ez' a nevelésben hibát utólag? Mit szólna a gyerek, ha azt mondanám neki: _ Te ezt az ötöst nem is érdemelted mea, ú gy igyekezz, hogy ezután valóban meg is illessen. Meglehet, hogy csodálkozva nézne rám: — Csak nem hiszed apukám, hogy a tanáraink igazságtalanul osztályoznak? Nem, dehogy, távol legyen tőlem a gondolata is. A gyerek bizalma nem rendülhet meg tanáraiban. Tehát ne tegyek semmit? Hallgassak? Ennek meg az az eredménye, hogy a gyerek azt hiszi, jobban már nem is tanulhatna, mint eddig és azt az egy tárgya ezután is csökkent buzgalommal tanulmányozza. Arra meg gondolni is rossz, mi lenne, ha a teljes igazságot közölném a gyerekkel, s megmondanám, hogy az az ötös nem igaz’ anem csak olyan „statisztikai” ötös. Arra a következtetésre jutna, hogy felesleges törnie magát a jó érdemjegyekért, hiszen az ískof -ak ezután is szüksége lesz jó statisz: fkára ' ' lő számú kitűnő tanulóra tehát azt az ötöst ju is, úgy is megkapja. Hiába töröm a fejem, sehogy sem jó ez Sehogyan sem tudom elkerülni azt a látszatot, mintha csakugyan .örtént volna valami igazságtalanság. Azt is tapasztalaiból — még u- ját gyermekkoromból — tudom, hogy a gyerek előbb-utóbb úgyis tudomást szerez a statisztikai szempontokról. Akkor pedig da a tanári tekintély is, meg a szülői is. Volna egy egészen szerény javaslatom. Csak egy icipici módszerbeli változtatás. Mindö’ z- sze annyi, hogy az iskolákban ne a félévi es évvégi osztályzatok lezárása előtt, hanem után készítsenek statisztikát a tanulmányi eredményről. Előbb írják be az érdemjegyeket a bizonyítványokba, kinek-kinek érdemei, tényleges eredményei szerint, s azután készítsenek kimutatást, csoportosítsák, átlagolják és tanulmányozzák az így kapott adatokat. Szerintem ez az apró, sorrendbeli változtatás sokat használna a tanári kar igazságosságába vetett hitnek, meg a statisztikának egyaránt:• — drmf — Befejeződött a vadászati szezon Mit jelent az új vadásztörvény ? — Baranyában is felfrissítik a vadállományt A Komlói Szénbányászati Tröszt elkészítette az 1962-es műszaki fejlesztési tervét. A 12 oldalas tanulmány részletesen megjelöli a tennivalókat, amelynek eredményeképpen a komlói üzemek a gyakorlatban is közel kerülnek a modem bányaműveléshez. A komlóiak mér az elmúlt években jelentős lépéseket tettek a műszaki színvonal emelése érdekében és kialakították a termelési koncentrációkat üzemi és munkahelyi szántén. Tavaly már igy termelt a Kossuth és az Anna-akna, ez évben pedig belép a III-as és a Béta-akna koncentrációja is. Megfelelően fejlődött a gépesítés. A rakodás és a szállítás mellett egyre nagyobb mennyiségű szenet jö vesztenek a gépek. Ugyanez a helyzet a vágatbiztosításoknál is, hiszen 1961-ben az összes vágatoknak 81,7 százaléka korszerűen volt biztosítva, Korszerű művelési technika alakul ki A feltárásoknál és az előkészítéseknél ebben az esztendőben „éveket” szeretnének előrelépni. A fúrási munka megjavításait célozza a sűrített levegő hálózatának a korszerűsítése és a hálózati nyomás növelése. A tröszt 100 darab nagyteljesítményű, szovjet gyártmányú PR—24-es fúrógépet rendelt, s ha azt megkapják, akkor szinte teljes egészében megoldható a ma még fennálló fúrási probléma. A robbantásoknál mindenütt bevezetik a jól bevált vizesfojtást A meddőfelrafcást jelenleg teljesen a gépek végzik, e helyeken a teljesítményt kívánják emelni. Azokban a frontfejtésekben, ahol a szén elszállítása nem gravitációs úton történik, ott póncélkapa- rókart állítanak üzembe és így a szenet rájövesztéssel kézrakodás nélkül szállítják el. A pajzsos fejtésekben ugyancsak kézirakodás nélkül, szkréperrel fogják a szállítást megoldani, így az összes géppel felrakott szén mennyisége 1962-ben 300 ezer tonna lesz. Az Anna- aknán befejeződnek a szállítószalag és a rakodógép együttes alkalmazásának kísérletei. Érdekes kísérleteket folytatnak a nagyobb színttávolság alkalmazására a meredekebb dőlésű telepeknél. A kísérle- . tektől függően a III-as és a Béta-aknára a nagyobb szinj- osztásra való áttérést megtervezik. Uj fejtési módokat alkalmaznak A tervek szerint ebben az évben közel 1800 darab új acélsüveget és támot szereznek be, amelynek révén a Kossuth bánya 4100 darab támmal és 3200 darab süveggel fog rendelkezni. Az acélbiztosítással ellátott fronthomlok hossz évi átlagban 475 folyóméterre emelkedik. A beszerzendő fémtám és fémsüveg értéke körülbelül 4.3 millió forint, viszont a használatukkal megtakarítható fa értéke évente 3.6 millió forintot jelent- A nagyobb mennyiségű acélbiztosító-szerkezetek léte szükségessé teszi egy jól felszerelt javítóműhely létesítését. Ezt is megvalósítják ebben az évben és decemberre elkészül a javítóműhely, amelyet felszerelnék megfelelő hidraulikus préssel, hőkezelő kemencével és támnyomásínérő berendezéssel. A fejtési jövesztéseknél találunk legtöbb újdonságot. Ilyen többek között a robbantással való jövesztés, amelynek az a lényege, hogy a meredek, vékony telepekben biztosítás nélküli, a homlokkal párhuzamos fúrólyukból robbantással jö vesztik le a szenet A gépi jövesztést szinte teljes egészétjén a széngyalu biztosítja. Az eddigi tapasztalatok alapján és kedvezőbb geológiai körülmények között jobb teljesítmény várható, mint tavaly és jöveszt majd le a gyalu. A III-as aknán tovább folytatják a kísérleteket, az eddigi tapasztalatok alapján javított kiadásban elkészített szénfűrésszel. A fejtési munkahelyek szállításának további gépesítése már nem lehetséges, hiszen a lapos telepekben a front- homlokra szerelt páncélkaparós szállítás már általánosnak mondható. Szállítási rekonstrukció és automatizálás A koncentrációk üzembehelyezésével ez év végére az alapvágati szállítás 80 százalékban, a fővágatok szállítása pedig 100 százalékosan gépesítve lesz. A Béta-aknán a földalatti és a külszíni szállítás rekonstrukciója 1962 második felére elkészül, a Kossuth I.- afcna rakodóin és a Xlakna VIII. szinti rakodóin a kiszolgálást az év elejére teljesen gépesítik. Az itt nyert tapasztalatok alapján fogják gépesíteni a Béta-újaknai rakodókat is. Újabb 100 darab nagycsillét szereznek be ebben az évben és ezzel a széntermelés 80 százalékát nagy csillével szállítják a komlói bányaüzemben. Legújabb talán az automatizálási folyamat, amelyet az él-1 terjedt koncentrációk hoznak magukkaL Ugyanis a koncentrációk létesítésével sok gépi A ceruza szaladt a papíron. Ilyeneket jegyeztem fel a villányi termelőszövetkezet zár- számadó közgyűlésén: „Negyvenkét forintot fizetnek munkaegységenként.” örömteliek az emberek. A jó munka eredményeként okleveleket is ad az elnök a tagoknak. A tagok büszkén veszik át. Mellettem megszólal valaki: „örülhetnek is. mert az oklevélnek értéke van. Sok pénz van mögötte. Ha nem volna jövedelem, akkor senki sem örülne az oklevélnek.” Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam ezen a napon Villányban. Én azt hiszem, ezek a tények mindennél többet mondanak az 1961-es évről. De sokat mondanak a tervek is. Az idei gazdasági évben tovább bővül a villányi termelőszövetkezet. A nagy- harsányiak is hozzájuk csatlakoztak és így nem kevesebb, mint 3971 holdon gazdálkodnak az idén. amelyből 2748 hold a szántó. Négyszáznegy- vennyolc család és 494 tag műveli meg ezt a területet. Bizony nem kis gond ennyi embernek munkát adni és ekkora területen okosan, jól gazdálkodni. Mert jól akarnak gazdálkodni az idén is a villányiak. 13,5 mázsa búza termést. 13 mázsa ősziárpa, 17 mázsa kukorica termést terveztek erre az évre. A szőlőről sem feledkeztek meg: nyolcszázezer oltványt készítenek az idén. Az állattenyésztésben is élőre kívánnak lépni. 2400 liter tejet akarnak ebben az évben mindenegyes tehéntől fejni és az egy tehénre eső borjúszaporulatot 0,8 akarják növelni. A malacszaporulatot is növelik. Egy koca után évente 11 malacot akarnak leválasztani. Figyelembe vették az áruértékesítést is. A tervük szerint 2400 mázsa kenyérgabonát. 500 mázsa sörárpát, 800 mázsa burgonyát, 12 400 mázsa cukorrépát. 320 mázsa uapraíorberendezés együttes működésére van szükség. E berendezések szakszerű kezelése és felügyelete biztosíthatja csak a nagyobb termelékenységet és a munkavédelmi előírások betartását. Ezt oldják meg 1962- ben — először a Kossuth-bá- nya VIII. szintjén — a távműködtetés és távjelzés kiépítésével. Bányabiztonság A bányabéli munkahelyek és elsősorban a frontfejtések jobb megvilágítása érdekében 15 darab turbófénycsöves lámpát vásárolnak. Ami a sapkába épített lámpákat illeti, a komlóiak egyelőre csak reménykednek, pedig nagyon nagy szükség lenne azokra is! A bányabiztonság megjavítását célozza az az intézkedés, hogy az 500-as gumdszalagok ékszíjjas meghajtását átépítik fogaskerékszekrényesre, amivel teljesen elhárítják az esetleges tűz keletkezését Sok minden szerepel még az idei műszak intézkedési tervben. Egy cikk keretében nem lehetett a teljességre törekedni. De annyit el lehet mondani, hogy a komiéi bányaüzemek ez évi műszaki fejlesztési programja jelentős mértékben közelebb viszi e nehéz viszonyok között levő termelési ágat a modem műveléshez. Gazdagh István 588 000 forint értékű vegyes zöldséget értékesítenek. 416 hektó bor és 360 000 szőlőoltvány is szerepel az értékesítési tervükben. Ezenkívül eladnak még 112 hízott marhát, 850 sertést, 100 hízott juhot, 30 mázsa vágó baromfit. 1200 hektó tejet. 70 000 tojást és 11 mázsa gyapjút. E számokat csak leírni könnyű, teljesíteni annál nehezebb. A feladatokból is világosan kitűnik: van mit lenniük az állattenyésztőknek, növénytermesztőknek. Természetes, hogy a villányi termelőszövetkezetnek is az önköltség csökkentése, a dolgozók jobb munkakörülményeinek biztosítása érdekében az idén is vannak beruházási feladatai. A múlt évben például nagyon rossz körülmények között hizlalták a sertéseket. Emiatt magas volt az elhullás, rossz volt a daraértékesítés és rossz körülmények között dolgoztak az állatgondozók is. Ezért határoztak úgy, hogy az idén építenek egy ötszáz férőhelyes sertéshizlaldát. Ebben az évben két öntöző- berendezést építenek és öntözésre is felhasználják azt a két csőkutat is. amit a tanács építtet a termelőszövetkezet területén községfejltesztési alapból. Az öntöző berendezésekkel mintegy 200 holdnyi területet láthatnak el vízzel és ezzel könnyen megduplázhatják ezen a területen a termést. Ez pedig art jelenti, hogy már az első évben teljes egészében megtérül az öntöző- berendezés beruházási költsége. Az idén teljesen gépesítik a termelőszövetkezetet. Eddig hét traktoruk volt. ezután any- nyi traktoruk lesz. hogy minden munkát a maguk gépeivel végezhetnek el. De nemcsak a növénytermesztést, az állattenyésztést is gépesítik. Ebben az évben fejőgépeket szerez nek be. Már most gondolnak arra, hogy fokozatosan szakosítsák lennddaaMkcnUilnt, A ittA vadászpuskák egy időre megint szögre kerültek, megjött a tilalmi időszak, február elsejével Baranyában is végétlányi termelőszövetkezet egyre inkább szőlőtermelő szövetkezet lesz. A második ötéves terv időszakában 150 hold új szőlőt telepítenek a villányi dombokon a harsány! hegy oldalában. Felkészülnek a nagyobb mennyiségű szaporítóanyag előállítására is. Ebért újabb 15 holdon létesítenek anyagtelepet. Ezek a gondoláitok foglalkoztattak a zárszámadó közgyűlésen. A beszámoló elhangzott, az emberek jókedvűek, táncolnak, örülnek az eredményeiknek. örülnek a munkájuk eredményének. A következő zárszámadáson biztosan még inkább örülnek, hisz ha a tervüket valóra váltják, akkor még több pénz kerülhet a takarékbetétkönyvekbe, több bútort vásárolhatnak. ért a téli vadászati szezon. Ez alkalomból Szántódi Péter*, megyei fő vadászati előadót kérdeztük meg, milyen eredménnyel zárult az idei vadászat s milyen irányban halad a vadgazdálkodás Baranyában? — Az első kérdésre sajnos jelenleg még nem adhatok választ, bár valóban igaz, hogy a hálós nyúlbefogás kivételével február elsején megszűnt a vadászat, de a kilőtt vadak számáról — amellyel a vadászat eredményét konkréten lemérhetnénk — még csak ezután küldik be a járások és a vadásztársaságok jelentéseiket. — Még egyet elórebocsáta- nék, a tanács hatáskörébe csak az apróvad tartozik, a nagyvad az erdőgazdaságé. Egy általános kép azonban már az idei vadászatról is kialakult. Nyugodtan megállapíthatjuk — ami rendszerint ilyenkor derül ki —, hogy megyénk vad állománya gazdag. Az azonban egyáltalán nem öröm, hogy az idei vadászat alatt igen sok volt a gondatlanságból eredő baleset, Különösen kezdő vadászoknál, de előfordult tapasztalt régi vadászoknál is, hogy a nyúl vagy szarvas helyett vadésztársaik combját, vagy bokáját lőtték meg. — A második kérdésire válaszolva elmondhatom, hogy vadgazdálkodásunk fő iránya most a hasznos szárnyasok, fogoly és fácán elszaporitása. Elzek igen hasznos vadak, a fogoly is és a fácán is sok rovart és gyommagot elpusztít. Az elmúlt évben több, mint 1000 fácáncsibét, ezenkívül igen sok öreg fácánt hoztunk más megyékből, elsősorban a Tata környéki fácánosokból. Például az erdősmecskei vadász- társaság 170 fácánt kapott vér- frissítésre, elszaporitásra. Fokozatosan felfrissítjük a megye vadnyúl állományát is, 4 holdra hagyunk meg egy nyulat. A MAVAD kb 500 vadnyulat her zott más megyékből elsősorban az Alföldről. Minden vadásztársaság köteles 12 nyulat vásárolni, hogy ezzel a körzetbe tartozó vadnyúlóllományt felfrissítsék. A nyulakat karácsonykor helyezték ki a nyúl bő területekre. Egy vadásztársasághoz általában 10 000 hold föld tartozik. — Itt említeném meg, hogy az új vadásztörvény, melynek a napokban jelent meg a végrehajtási utasítása, kimondja, hogy ezután « termelőszövetkezetek is alakíthatnak területükön vadásztársaságokat, fel* téve ha a tsz területe 5000— 6000 holdnál nagyobb. Ez a törvény főként a most egyesült nagy tsz-eket érinti. Ekkora területeken már lehet okszerű vadgazdálkodást folytatni. A tsz-nek természetesen fizetni kell a vadászati jogdíjat és a vadgazdálkodási hozzájárulást: Mivel azonban a vadászat ma már egyre több ember, s te- • gyük hozzá a múlttól eltérően egyre több kisember, szórakozása, szenvedélye feltehető, hogy egy ilyen vadgazdag megyében a tsz-ek érdeklődést tanúsítanak majd az új lehetőség iránt. — A vadászat teljesen még sem szünetel. Nincs tilalom íz erdei szalonkára. Ez a vándormadár általában március elején ér hozzánk. A szalonka dél ről jön, ahol a telet töltötte, nálunk csak átvonul, északon költ, már a Kárpátokban is, de megfigyeltek költést Heves megyében is. Májusban aztán ió* az őzbak kiselejtezés, az öreg vagy rokkant bakokat ilyenkor kilövik. Augusztusban kéz dődik a vízivad szezon, végül szeptemberben a szarvasvadászat. A vadászat kedvelői minden évszakban megtalálják szó rakozásukat, hódolhatnak kedvenc sportjuknak. — Rónaszékinó — — RÖVIDESEN megnyílik a Kossuth Lajos utcában a Pécsi Kiskereskedelmi V általát „ezer apró cikk”-et árv- •itó üzlete, amelyben hajcsa- jarótól kezdve a műanyagcikkekig minden háztartásban használatos apróságot árusítanak majd. (S zalai) A San Remo-i műsor A Mecsek Művészegyüttes ének-, zene- és tánckara va ■■árnap délelőtt nagy sikert aratott a Pécsi Nemzeti Színház ban. A műsor fénypontja a tánckar San Remoban bemutatott „Magyar Táncszvif’-je. Nagy összehangoltságról tanúskodott a három együttes közös száma: a lakodalmas tánc. Foto: Czikó A tervek valóra válhatnak Gépesítik a négyezer holdas villányi tss-t — Két öntöző- berendezést vásárolnak — fokozatos szakosítás gót, 2500 mázsa kendert és * I