Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-11 / 35. szám

*9*8. FEBRUAR 11 NAPLÓ 5 , Influenzajárvány kezdődött megyénkben Interjú dr. Hajnik József főorvossal, a megyei Közegészségügyi es Járványügyi Állomás járványügyi szakorvosával A mohácsi ünnepi hetek előkészületei Tél végén, tavasz elején a hurutos, náthás megbetegedé­sek kisebb-nagyóbb járványo­kat szoktak előidézni. Az utób­bi napokban azonban a szoká­sosnál is nagyobb mértékben keresik fel. az emberek az or­vosi rendelőket. Erről beszél­gettünk dr. Hajnik József fő­orvossal, a megyei Közegész­ségügyi és Járványügyi Állo­más járványügyi szakorvosá­val. , ' — Beszélhetünk-e valamifé­le járványos megbetegedés­ről? — Igen. Megyénk területén most kezdődő járvány eseté­ben a járványszerűen fellépett betegségből az influenza A 2 típusú vírusát tenyésztettük ki. Ez a vírus okozta fiz 1957, majd az 1959. évi úgynevezett ázsiai influenza járványt is.-— Mikor és hol jelentkezett nagyobb mértékben megyénk­ben ez a náthajárvány? — A járvány kialakulását Komlón vettük észre január végén, ahol a napi megbetege­dések száma a kezdeti négy-— ötszáz után február 3-ig elérte a négyezres számot. — A Komlón észlelt járvány helyi maradt-e vagy onnan to­vább terjedt-e megyénk terü­letén? — A járvány tovaterjedéséi Komlóról február ötödikén ta­pasztaltuk, a Komlóit környező járásokban, ahoi február öttől a mai napig mintegy 54M meg betegedé« kmlakulásárói té­riünk, és az ae értesül esőnk, hogy Pécsett ie ez időtől kezd­ve jelenrttaeaSc tfiraKgeam a be­tegség. — Várható-e a járvány to­pábbi terjedése? — Tekintettel ama, hater ■ Járvány otoozója az A 2 vírus és ennek a vírusnak sajátossá­ga: az általa okozott járvány- hullám igen szélesen terül ei, országokat, sőt világrészeket érint. Ezt a megállapítást az 1957-es és 1959-es ugyancsak A 2. vírcgs által okozott jár­vány lefolyásából állapíthatjuk meg amikoris ez az úgyneve­zett ázsiai influenza messze keletről, Ázsiáiból indulva rö­vid két hónap alatt az egész kontinensen elterjedt. < Nem szabad azonban a járvánnyal ú kapcsolatban pánikszerűen ar­ra gondolnunk, hogy most minket erősen fenyegető ve­szély előtt állunk. Az influen­za vírusoknak a változékony­ság igen nagy sajátosságuk amin azt értjük, hogy a ví­rus az egyik járványidőtől kez­dődően a másik járvány kiala­kításának idejéig megbetegítő képességében megváltozik. — Például sokan emlékezhetnek még az 1918-as nagy spanyol­influenza járványra, amelyik 1951-ben ismétlődött meg, de ekkor már a járványt okozó ví­rus megbetegítő képessége any nyira legyengült, hogy az ak­kor Angliában kialakult jár­vány Magyarországra érkezve csak kisebb meghülésszerű be­tegségeket tudott kiváltani, jár vámyt nem is okozott. Remél­jük, hogy ez esetben is az 1959-es A 2. típusú vírus nem lesz olyan súlyos, mint akkor volt, s nem fog országosan el­terjedni. — Melyek a betegségnek megnyilvánuló tünetei? — Típusos esetben a beteg­ség hirtelen magas. 38—40 fok körüli lázzal kezdődik, erős fej, izom és végtagfájásokkal és csak ezután néhány nap múlva lépnek előtérbe a hu­rut*» — nátha, köhögési-tüne­tek. A betegség általában 4— 8 nap alatt zajlik le, de utána a láhbadozást idő elnyúlhat akár fiCotbic -K, A múttt évi bányásznapon ümepeiíék az üzemszerű ba- nyászkodás megkezdésének szá zadik évfordulóját a nógrádi bányászok. Egyik Nógréd me­gyei bányászközeégben, Máfcra- szőllőeön él a legidősebb ma­gyar bányász, a századik szü­letésnapját most ünneplő Pal- kovics Gyula. Az idős bányász itegyven éven át dolgozott a nógrádi szénmedence különbö­lábadozási időszakban a be­teg már nem fertőz, mert a heveny tünetek alatt a szerve­zet ellenálló anyagokat termel ki, amelynek a szervezetbe ju­tott kórokozókat elpusztítják. A jelen vírus által okozott megbetegedések esetében az el lenálló képesség az eddigi ta­pasztalatok alapján körülbelül két évig tart. Ez a magyará­zata, hogy az influenza járvá­nyok kettő—három vagy ennél hosszabb évek eltelte után is­métlődhetnek meg. — Mi a helyes védekezés a betegség és a járvány tovater­jedésének meggátlására? — Tekintettél arra, hogy a betegség a légúti szerveinknek a megbetegedése, az elterjedé­sét a beteg ember köhögése, tüsszentése segíti. Ezael a fő védekezési mód is adva van. Ha betegek vagyunk, köhög­jünk vagy tüsszentsünk zseb­kendőbe, ne látogassunk olyan helyeket,, ahol sóik ember tar­tózkodik és az egészséges em­berek is a személyi higiéniát tartsák legfontosabb felada­tuknak. Kerüljék a kézfogást, a gyér mekek csókolgatásét. Az ellen­álló képesség megerősítéséért fogyasszunk sok C vitamin tar­talmú tápanyagot. (Citrom, esi0 keszörp, savanyúkáposzta, paprika sífej Ajánlatos a gya­kori tarököbMéa sós vízzel, hi- permangármal. GtMf Ferenc ző üzemeiben és negyven éve ment nyugdíjba. Palkovics Gyufának a na­pokban adták át a Nógrádi Szénbányászati Tröszt kétezer forint pénzjutalmát és egyéb ajándékait. Szombaton, száza­dik születésnapja alkalmából, újabb bányászküldöttségek kö­szöntötték mátraszőliósi ottho­njában az ország legidősebb bányászát A Bartók Béla Művelődési Ház fennállásának és működé­sének 10. évfordulóját ünnepi: Mohács város lakossága 1962 májusában. Hogy ezt a jubileu mi ünnepséget emlékezetessé tegyék, s a város lakossága: méginkább a művelődési ház köre tömörítsék, nem csak egy díszünnepséget, hanem egy egész ünnepség-sorozatot ren­deznek, amelynek már meg­kezdték az előkészületeit. A legutóbbi’ tanács vb-ülésen elfogadták azt a tervet, hogy több hétre elosztva rendeznek olyan kulturális esemény-soro­zatokat, amelyek valóban meg­mozgatják Mohács városának valamennyi rétegét és tartós, szép élményt szereznek a la­kosságnak. Az ünnepi hetekkel az a céljuk, hogy a műsorok­kal, rendezvényekkel tükröz­zék, milyen eredményeket ér­tek él eddig a város kulturális életében és megszabják a to­vábbi feladatokat. Az ünnepi hetek műsorát már összeálla- tottók, sok érdekes, szép szín­foltja lesz ennek az ünnepség­sorozatnak. A megnyitót, a jubileumi díszünnepséget a mű velődési ház nagytermében .tart fák. Ugyancsak a művelődési házban terveznek egy képző- művészeti kiállításit a Képcsar­nok közreműködésével. Alkal­muk lesa itt a látogatóknak a vásárlásira is. A művelődési házban tartják a Mohácsi Jenő Klub névadó ünnepséget, ame­lyet Siptár Ernő, a Pécsi Peda­gógiai Főiskola tanára nyit meg. Emién kerül sor Mohácsi Jenő író, kö&tő és műfordító eenfiéktáblájánák a leleplezésé­re a szülőházánál Ruhabemu­tatót is terveznék, népviseleti ruhák bemutatásával egybekap fül MII llszáz isktiai isztüf az ízmekbei A dolgozók általános és kö­zépiskoláiban a jelenlegi tanév ben kétszázezren tanulnak. En­nek elérését segítette, hogy je­lentősen megnövekedett, s ma már az ötszázat is meghaladja az üzemekbe kihelyezett osztá­lyok száma. Például a mező­gazdasági technikumok csak­nem nyolcvan kihelyezett osz­tályában mintegy háromezren tanuknak. csolva. Egész estet betöltő mű­sort adnak a művelődési hó ’ művészeti csoportjai, mind­egyik a repertoárja legjavából vá’ogatja ki a bemutatásra ke­rülő műsorát. Az ünnepi hetek alatt állandó klubműsor és klubfoglalkozás lesz a klubban A legifjabb közönség számába bábelőadást tartanaik, népmű­vészeti kiállítást szerveznek. Egész estet betölt a „Harminc éve alakult a sokac népművé­szeti kultúrcsoport” című mű­som k. Népi táncokat és Móricz Zsigmond Pillangóját mutatják be. Tímár Henrik, a pártiskola tanára, vetítettképes előadási tart a munkásakadémia kere­tében „A béke és a kommuniz­mus perspektívája” címmel. Az ünnepi hetek alatt kerül sor az úttörőcsapatok kulturális seregszemléjére, valamint a KISZ Steinmetz Mifclós kultu­rális szemle járási bemutatóira. A járás és a város legjobb cso­portjainak bevonásával szabad téri felvonulást rendeznek. ‘ A művelődési ház színjátszó szak köre bemutatja a „Mélyek a gyökerek,, című színművet, az irodalmi színpad pedig „Népek barátsága” címmel állít össze műsort. Tartanak egy önálló értelmiségi estet a klubban, Az Országos TáksKéfcpémztár szombaton este az Egyetemi Szín­padon rendezte meg a gépkocsi nyereinénybetéthönyveli harmadik sorsolását. A húzáson resztvettek azok a tízezer forintos betétköny­vek, amelyeket 1961. októbír 31-lg váltottak, valamint azofc az ötezer forintos betétkönyvek, amelyeket 1961. május 1. és Július 31. között váltottak, s lflee. január 31-én még forgalomban voltak. Az alább felsorolt saroaetú és számú betétkönyvek a mellettük feltüntetett személygépkocsit nyer­ték: UN* FT-OS BETÉTKÖNYV**: Tozat: Szóm: Gyártmány: 1 19 Moszkvics 1 4.090 Trabant 1 4.863 Moszkvics 1 5.566 Skoda 2 4.069 Moszkvics 3 803 Fiat 600 3 1.532 Trabant 3 1.911 Skoda 3 2.946 Trabant 4 1.022 Skócia 5 3.209 Trabant 7 496 Zastawa 8 1.954 Trabant 8 3.378 Trabant 9 1.092 Moszkvics egész estet betöltő műsora leS2 még a szimfonikus zenekarnak, a pécsi szimfonikusok zeneka­rának, amelyet az ŐRI rendez, a Pécsi Nemzeti Színház bemu­tatja egyik operáját a művelő­dés- házban. Egésznapos szak- szervezeti napot tartanak, amelyeknek műsoráról a szak­szervezetek megyei központja gondoskodik. Pécsi írók, költők találkozói át tervezik a mohácsi dolgozókkal, Tüskés Tibor, a Jelenkor szerkesztője, a „Jelen­kor íróinak harca a szocialista hazafiságra való nevelésért” címmel tart előadást, Fodor András fővárosi író pedig áz ifjúságnak tart előadást az ol­vasás fontosságáról. A művelődési ház szakkörei kiállításon mutatják be tíz évi munkájuk eredményét. Ismerd meg Mohácsot címmel egy na­gyobb szabású kiállítást is ren­deznek, amelyen képekkel, fényképekkel, grafikonokkal és rajzokkal mutatják be Mo­hács új életét. A mohácsi ünnep! hetekre színes műsorfüzetet állítanak össze. A mohácsiak úgy tervezik, ha jói sikerülnek az idei ünne­pi hetek, akkor a jövőben min den évben megrendezik. 9 1585 Skoda 14 177 Trabant 14 273 Zastawa 15 o.624 Skoda 1« 2.421 Moszkvics se 1.527 Skoda w 1.926 Trabant 30 2.467 Zastawa 20 4.426 Simca 20 5.138 Moszkvics 30 5.500 Skoda 20 7.706 Zastawa 20 7.859 Renault 20 10.713 'Trabant 26 10.999 Trabant 20 13.206 BMW 20 13.337 Skoda 20 13.399 Zastawa 28 16.411 Moszkvics 28 18.701 Trabant 20 21,916 Zastawa 20 22.042 Moszkvics 20 23.507 Skoda 20 23.566 Skoda 20 23.828 Trabant 20 32.147 Skoda 5000 FORINTOS BETÉTKÖNYVEK: 17 500.241 Za* -wa 17 500.316 Moszkvics 20 512.593 Trabant A kisorsolt betétkönyvekről ké­szült hivatalos nyereményjégyzék — ,,hirdetmény ”-t — február 12-én 'adja ki az OTP. Századik senletésaapjái a stgrádi íriszt megajándékozta Palkovics Gyulát, a legidősebb magyar hányásét A harmadik gépkocsinyeremény- betétkönyy sorsolás eredménye A z első képen kissé sema- tikus beállításban, de a matrózblúzos leánykori báj ha­misítatlan jegyeivel tekint a minden érettségi tabló „diri­gált” középpontja felé, ahon­nan kihagytuk az osztályfőnö­köt. az igazgatót, hogy a fi­gyelmet egyedül csak reá, Csatár Erikára tereljük. A másik képen már Szabó Istvánnét, „született” Csatár Eri kát mutatjuk be „csodatevés” közben, amit szaknyelven koz­metikának neveznek a fod­rászipar berkeiben. De miért akarjuk elsősorban Csatár Eri­kára terelni a figyelmet? Mi­lyen érdekeset tartogathat szá­munkra egy tizennyolc éves érettségizett lány élettörténete. Előre meg leéli mondani, semmi rendkívülit. Egysze­rűen arról van szó. hogy az érettségi tabló szőkehajú. bar­nahajú, kontyos vagy éppen eopfos, de mindenképpen ked­ves kis seregéből őt választot­tak ki riportunk főszevepló- #éiü. Miért? Mert tudómé­svaikra jutott, hogy a, színjeiét érettségi bizonyítvány ellenére is a kozmetikai pályát vá­lasztotta, holott a legtöbb fia­tal ilyen bizonyítvánnyal már egy lépéssel messzebb kíván jutni, valamelyik főiskolán vagy egyetemen. Éppen Csatár Erika lett vol­na a kivétel? Ezt akartuk meg­tudakolni tóle hét évvel az érettségije, hat évvel a már említett pályaválasztása után. így került sor a másik fény­képre és a 20 perces interjúra Szabó Istvánnéval. — Di miért éppen rólam, velem? — kérdezte meglepőd­ve.— Hiszen rajtam kívül na­gyon sok lány vitt haza ilyen „kisdiplomáf a gimnáziumból és a legtöbbjük egyetemre sem pályázott. — Na, de a feles bizonyít­vány ?... Erre kicsit zavarba jön, szemmel láthatóan érzékenyen érinti a kérdés. — Hát megmondjam? ... S amikor belekezd, a soron- lepő vendég talán észre sem veszi, hogy a karcsú, ügyes ujjak a szokottnál több időt fordítanak az ápolás, a szépí­tés boszorkányos ceremóniájá- ra, — Az úgy. volt — kezdi hogy valóban tovább akartam tanulni. Bölcsész szerettem Válna lenni. Nagyon kedvelem a történelmet,, a magyart, s a bizonyítványom révén nem is lett volna különösebb akadálya az egyetemi felvételnek. De­ltát, az anyagiak... Nevelő­anyám csekély fizetéséből csak ms érettségire futotta Aztán nmasony lettéin, sfcW'fafoHC' SCBM&CÍC’it' CtiOifák anya lettem, mit mondjak még. ¥/"adóban nem mondott so­r kot, de amit elmondott, érdekes és értékes volt. Töb­bek között az, hogy a férje, — akkor még vőlegénye — abban az időben egyetemre járt és a házasságért a közös ügyért valakinek, valamilyen áldoza­tot is kellett vállalnia. Csatár Erika gondolkodás nélkül vál­lalta. — őszintén megmondom, eszembe sem jutott, hogy ál­dozatvállalás volt a részemről, amikor lemondtam az egye­temről. Hiszen sokat kaptam érte kárpótlásul. Vegyészmér­nök férjet és szemünk fényét, Esztert, a kislányomat. De a szakmámat is szeretem, hat év alatt hozzámnőtt, hozsáido- multam. Érdekes változatos munka ez. Kedves történeteket, derűs históriákat mesél el a vendé­gekről, a kozmetikáról, a hiú­ság, a szépség csarnokának kulisszatitkaiból. Hiúság, — csak asszony a neved?!... Hiszen a tizenhatéves bakfis­tól a nyolcvan éves matrónáig, a r tárkapendelyes ■: cigánylány­tól, a népviseletes . élemedelt korú falusi asszonyságig, egyre többen hódolnak itt , Szépség istennőnek. De egyre-másra bekopognak ide bajuszos negy­venes •:férfiak- „szarkaláb vasa­lásra”, -de fiúk is, pattanásos arcú kamaszok, hogy pirulva, hebegve előadják panaszaikat, amelyekre legtöbbször a szü­lök helyett is itt kapják meg * helyes választ, a szaktaná­csot, Egyszóval, nem egyhan­gú, nem mindennapi mester­ség a kozmetika. Már-már befejeznénk az in­terjút azzal, hogy Szabó Ist­vánná mégis a szíve szerint választotta meg életpályáját, amikor meglepő fordulat kö­vetkezik. — Most a férjemen a sor, ő segít nekem. Ezúttal ő halasz­totta el kedvemért á marxista esti egyetemet, hogy a gyerek- nevelésben és más egyéb ne­héz házi teendőkben szabad időt biztosítson a számomra. Lám csak, mik derülnek ki?!... Szabó Istvánná még­sem mondott le eredeti tervé­ről. A szegedi egyetem bölcsész ,karának első éves levelező hallgatója s ha minden jól megy... — Akkor mégis csak tanár lesz — jegyzi meg, de azonnal hozzáteszi: — Persze, az sem lesz nagy baj, ha nem jutok el a katedráig, mert az sem utol­só dolog, ha magasabb művelt­séggel ittmaradok a kozmeti­kumok, a szépítőszerek biro­dalmában. Semmiképpen sem hiszem, hogy a tanulás pasz- szió, és azt sem, hogy csak a tanári katedrán hasznosíthat­nám. S miután az érveléseibe nem tudtunk belekötni, az ö szavai­val fejeztük be az interjút. :— Eszter, mégcsak négy éves múlott, de úgy hiszem, nagyon sokat segíthetek neki, ha majd ő is elkezdi a tanulást az első szárnypróbálgatást. Márcsak ezért is megéri. Nem igaz? ;.. A zt már nem akartuk még- kérdezni, hogy a dicsé­retes energiát csak Eszterké- I», egy szem leányára akarja pazarolni? Márcsak azért sem, mert ebben a kérdésben Szabó Istvánt is interjúvolni kellett volna. Hiszen ő sem passzióból hogy emellett nem volt-e jóelőre neki is egy titkos ter­ve, hogy Eszterig mellett a következő jövevényt, talán ép­pen Istvánkát vezesse, segítse apai szigorral, a hétlaka tű tu­domány titkainak megismeré­sére. végezte el az egyetemet. A hőerőmű megbecsült vegyész­mérnöke. Mégis mit lehetem Hám, Hát ezért is szép, ezért sem passzió megverekedni a tudo­mányokért. P. GK fi 0

Next

/
Thumbnails
Contents