Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-28 / 49. szám
6 napló 1981. FBBRüAm ,Lctbdarúgás üivei' A képen látható ,,labdarúgás” egy »peciMUs módja az erőnléti felkészülésnek. E módszert má r több NB I-es csapat is átvette mert nemcsak az erőt fejleszti, h anem felfrissíti a lábizmokat és némileg a labdakezelés csiszoló sához is hozzájárul. A romániai UEFA tornára készülő ifjúsági válogatott keret egyik kedvelt gyakorlata volt a tatai edzőtábo rban. Hogy is volt csak? Szegedi mozaikok Mindenki óvatos, tapogatózó játékot várt a szegedi találkozón, s •helyeit egy változatos, jóiramú mérkőzést láthatott a szépszámú nézősereg. Amikor • 12. percben Dunai Anti jobb belsővel a kapu baloldalába helyezte a labdát, a nézőtéren olyan tin csend honolt, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani — nem tokáig, mert két perc múlva egyenlített Szeged és égy újabb percen belül a vezetést is megszerezte. Nosza, megjött a szegediek hangjai.., * A lt. percben Dezeőfl előretört és a 16-os bal sarkánál hirtelen lövésre szánta el magát. A labda, mintha zsinóron húzták volna, úgy Vágódott a jobb kapufa „vinKHjé- re”. Még percek múlva 1« zúgott a taps. * A szegediek vezettek, de a lelátón a pécsiek játékát dicsérték elragadtatással. Volt olyan néhány jelenet, amikor egyből vándorolt a labda lábról-lábra úgy, hogy a szegedi játékosok csak nézni tudták. Dunai XL tört veszélyesen a kapura. A védők már verve voltak, amikor Mészáros kétségbeesetten kiindult kapujából. Mintegy nyolc méterre a kaputól Anti egy cselt csinált balra és a jobbra eldőlni készülő kapus mellett az üres kapura gurított. Egyszerre három szegedi Játékos iramodott a labda után és Sándornak sikerült a gólvonalról kivám a labdát * Boros faképnél hagyta Rendest. Kocsis támadta a szélsőt is mindketten földreestek. Ernőt levitték a pályáról ét ekkor megszólalt egy pécsi szurkoló mellettem: „Régóta látom játszani Kocsist, de nem emlékszem, hogy valaha t* úgy kellett volna levinni a pályáról. Félek, hogy valami komoly baja történt.” igaza volt. A jelet játékos bal válla kifordult és a második félidőben csak rtatUztált a pályán. • Miközbe« Kocsist ápolták, egy magas, szemüveges férfi nyitott az öltözőbe, dr. Sontágh Ferenc, a Szegedre származott lelkes Pécsi Dózsa szurkoló. Mosolyogva mondta, hogy lejött a lelátóról, mert annyira szurkolt a pécsieknek, hogy a szegediek már nem jó szemmel nézték. Hiába I — a Mecseket még a Tisza sem tudja feledtetné! • Dunai í. beadását Török egy alkalommal tisztán kapta a kapu előtt. Csak egy pillanatra látszott megtorpanni, hogy rálője-e, de ez elég volt Szabónak, hogy a labdát elrúgja előle. Ha ez a tétovázás beleidegződik a fiatal játékosba, sohasem mer góllövésre vállalkozni. Egy vérmes szegedi szurkolónak Semmi sem tetszett Állandóan hangoskodott szidta Csupákot, hogy agyon rugdossa játékosaikat. Egy alkalommal Nemes és ZaUáx összecsapott es Zallárt két percig - a partvonalon ápolták, majd tón- 1 tikálva tovább Játszott — Na látja kérem, egy sérültjük ven, azt Is saját játékostársa rúg- \ *n le — fordultam feléje Többet nem szidta Csupákot ». L Eladó azonnal beköltözhető kétszoba, kony ha, előszobás családi ház 65 ezerért Pécs- szabolcs. Hun u. 4 sz. Györkő. ___________1565 R e karaiét, vi trines kettőszemélyes új. modern fazonút készítek. Kenderest Erzsébet u. 19 sz. ________4075 B udapesten egy szobakonyha, félkomfortos lakásomat elcserélném pécsi hasonlóra. Cím: Pécs. Nagy Lajos u. 1 Kurais Zsófia. ___________________9550 N yaralóra befejezéséhez 10 ezer forint kölcsönt keresek augusztusi visszafizetésnél 3 ezer forintot adok jutalmul. ..Fedezet” jeligére. Sallal utcai hirdetőbe kérek. ____________________9619 E lcserélném pellérdl ál lomáshoz 10 percre fék vő 1200 négyszögöl Bzántót Nagyárpádhoz közel fekvő bármilyen földdel, lehet kisebb is. Érdeklődni Nagy- árpád. Fő tér 43 sz. Török._____________9549 E ladó Fonyódligeten esyszoba. konyha, élés kamra és WC-bS! álló nyaraló épület, vízhez közel, külső belső vakolathiánnyal. Érdeklődni: Somogyi ád. Hunyadi János utca 1 sz. alatt lehet.__________105 V ennék háromszobás házat, házrészt, öröklakást 40 ezer kp. többi havi részletre. Kétszobás belvárosi cserelakás van. ..Részlet” Jeligére Sallal utcai hirdetőbe. ___________________9594 C saládi ház eladó 3 szoba, konyha, nyári- konyha éléskamra beköltözhető. Zóla u. 33. ________________ 9595 K árpitozott bútorok úiak eladók. Kárpitosnál. Zsolnay V. u. 1. ___________________9597 E sküvőre modern rövid menyasszonyi ruhát kölcsönzőből. — Ágoston tér 1. Telefon 4ML » Eladó ara modern egyenes vonalú ebédlő Cím: Gábor utca 4. I. em. 5. ___________9601 E ladó egy komplett háló és nyolc darabból álló szalongami túra, költözés miatt. Cím: Hlmesháza. körzeti orvos._______________9602 J ó állapotban lévő Wartburg kocsi sürgősen eladó. — Komló, Sztahanov utca 5 sz. Ürge József._______9603 E ladó kettőszoba, össz komíortos öröklakás belvárosban, földszinten, beköltözhető. — „Garázs” jeligére Sállá! utcai hirdetőbe ___________________9606 S zoba, konyhás lakást, biztosítok 17 ezer Fi | kölcsönért. „Azonnal beköltözhető" jeligére Sallal utcai hirdetőbe. 9610 Vizsgázott kazánfűtőt kisegítőnek meghatáro zott időre felveszünk. Pécsi Kossuth Cipész Szövetkezet Pécs. Madách Imre utca 16 sz. ____________________115 A zonnal beköltözhető 2 szoba, konyhás lakóház. Istálló, és sertésól mellékhelyiségekkel Szentdénesen, Petőfi út 2 szám alatt olcsón eladó._______US V adonatúj, csontszínú német konyhabútor és bordó csőgarnitúra eladó. Cím: Mohács. Tol btihln út 54. Telefon: 492. 419 Hat va ti hú rom csapat — 700 játékos — 4&2S gól Az Esti Pécsi Napló kézilabda terem-kupa küzdelmei a nyilatkozatok tükrében A SZÍNVONALRÓL: DR. BUZANSZKY BÉLA, a szövetség elnöke: — A hiányosságok és hibák vizsgálatából is leiiet tanulni, ezért én most a negatívumokkal kezdem. Bár a terem mérete nem ad alkalmat magasszintű csapatjátékra, mégis túl kevés volt az igazi csapatjátékot mutató együttes. Sokat egyénieskedtek a játékosok. Gyors, leütés nélküli Labdatovábbitásból szőtt támadásokat a kelleténél kevesebbet láthattunk. Kimondott csapatmunkát csak a bányászlányok mutattak. — Kekés új dobásmód alkalmazását láttuk első osztályú játékosainktól. Általában alacsonyabb osztályú csapatainknál volt szembe tűnőbb a színvonalemelkedés. Főleg technikailag fejlődtek sokat. Ez elsősorban vonatkozik a Mohácsi Farost férfi, a Mohácsi Vörös Lobogó női, Magyarbóly férfi, női, Bóly férfi és a Kesztyűgyár női, férfi csapatára. Legtöbb találkozón sok volt a dulakodás, gyakran fogtak a játékosok, úgy látszott, mintha nem is akarnának arra törekedni, hogy tiszta eszközökkel szerezzék meg a labdát. Véleményem szerint ez a hiányos felkészülésből adódott. A FEGYELEMRŐL: DE. CSÍZEK ANTAL, a fegyelmi bizottság elnöke: — A játéktéren lényegesen javult a fegyelem. Csökkent az időlege« kiállítások száma, s végleges csak két alkalommal történt, pedig a csoportok ban a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt, szinte minden hétre jutott egy rangadó. A játékosok mégsem feledkeztek meg magukról a küzdelem hevében. — Annál sajnálatosabb esetek történték a sípszó után. Gyakran előfordult a játékvezetők szidalmazása, és az öltözőkben általában parázs hangulat uralkodott, amelyekre a közös öltözők és fürdők is alkalmat adtak. Szerencsére ez nem volt Jellemzője az egész tornának. Kirívóan fegyelmezetlen csapat nem akadt. Talán a két elsőosztály bajnoka, a Pécsi Bányász női és a Komlói Bányász férfi csapata volt a legpéldamutatóbb. A vidéki csapatokra általában semmi panasz nem akadt. Aránylag sok kettois igazolás fordult elő. Körülbelül tíz alkalommal kellett tárgyalást folytatni, s legtöbbször eltiltást alkalmazni. A küzdelmek során a legfegyelmezetlenebb a közönség volt. Nagyon gyakran alaptalanul tüntetett egyes csapatok vagy játékvezetők ellen. A JÁTÉKVEZETÉSRŐL: PÉTER TIBOR, • Játékvezetői testület titkáé»: — Teremben nehezebb feladat hárul a játéikvezetőkne. Érthető ezért, hogy lassan lendültek bglg a bíráskodásba. Hiba volt, hogy eleinte nem láthattunk egységes felfogást. Súlyosbította a munkát, hogy a nézőközönség már eleve ellenségesen viselkedett egyes csapatok, s elsősorban a Komlói Bányásszal szemben. Állítom, alaptalanul. Az egyik legtisztábban véde kező együttes volt. Öröm, hogy nőtt a játékvezetők száma. A nemrég véget ért tanfolyam végzettel »>>í<SéSQi»a»gwi»y)6»win A Dunántúli Napló sporífoto-pályázata Szerkesztőségünk 1962. március l-töi november 1-ig nagy sportfoto-pályázatot indít, amin a hivatásos fényképészeken és riportereken kívül, valamennyi amatőr részt vehet. Pályázatunk valamennyi sportágra, versenyekre, edzésekre és a sportágakkal kapcsolatos témákra kiterjed. Pályázatunk ideje alat. minden vasárnap közöljük a hét legjobb képét, amiért a szokásos honoráriumot fizetjük. A pályázat mindem hónapja végén, ugyancsak közöljük a legjobb sporfotót, amit értékes könyvjutalomban részesítünk. Pályázatunk végén neves fotóművészekből és szakemberekből álló zsűri Ítéli oda a díjakat és dönti el a helyezéseket. A sportfoto-pályázat anyagából december hónap folyamán kiállítást rendezünk Pécsett, amelyre úgy tervezzük, hogy ma ország «eves sportfotósait Is meghívjuk, legjobb kollekciójukkal. A pályázat dijai: I. díj: 1000 forintos vásárlási utalvány. H. díj: 806 forintos vásárlási utalvány. XII. díj: 509 forintos vásárlási utalvány. IV—V. díj: Egyéves előfizetés a Foto című folyáiratra. (A vásárlási utalványok csak fotócikkekre válthatók be az utalványon megjelölt OFOTERT boltban). A képeket 13x18-as méretben kérjük beküldeni, a hátlapján feltüntetve a szerző nevét és pontos elmét! Egyben arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázók a negatívot feltétlenül őrizzék meg, ugyanis a kiállításra kerülő képekből nagvitásokat kérünk. Eladó 660 négyszögöl jó szőlő, fiatal gyümölcsfákkal. Házhelynek alkalmas, villany, víz van. Érdeklődni: Ürög 71. ___________________8638 H álók, konyhagamltú- rák, ágyak, szekrények. székek, rekamié egy- és kétszemélyes, politúrozott garnitúra, hármasszekrény, vitrinek. tűzhelyek, asztalok. ebédlőgamitúra, sezlonok és egyéb bútorok nagy választékban Báránynál. Hal tér 1 sz. — Vásárkor nyitva. 408 Hősugárzó prima, egészen új 220-as. 220 Ftért eladó. János u. 11. Kovács.___________ 402 Háber József motoros fafűrészelő Garai u. 24 szám. Telefon: 44-45. ____________________463 H ázrész beköltözhetően eladó. Felső-Vám- ház utca 69 sz. 401 KÜIönbejáratú szóbánkhoz férfi lakótársat keresek. Nyíl u. 29. Fűtés van. 400 Fafűrészelőgép új állapotban. teljes felszereléssel együtt eladó. — Megtekinthető: Vak Bottyán u. 23 sz. 9611 Tamás Kálmán tüzlfa- fürészelő. — Telefon: 38-91. György utca 6. ___________________*96 E sküvőre fehér szőrme kulibunda, boleró, és pelerin kölcsönzés. Teréz utca 5 sz. 397 Gyümölcsös 700 négyszögöl a mecsekaljai állomás mellett házhelynek is alkalmas, eladó. Doktor Sándor u. 43 sz. 9612 Hálószobabútor, konyhabútor. kombinált- szekrények, ágyak, ágybetétek, sodronyok matracok, előszobafal Soóky bútorüzletében eladó. Nagy Lajos u, 11. Fémipari buszmegállónál;____________9616 E ladó két ágy matraccal. két éjjeliszekrény olcsón. Alső-Balokány utca 25 sz. 9625 Sportzsákanyag újdonságok érkeztek ragyogó színekben, emlékkel készülnek. Rákó- czl út 40/1-ben. 116 ültessen rózsát! Különleges újdonságok gyönyörű színek. Szállítás postán. Kérjen díjmentes fajtajegyzéket Szálkái ró Tankertészet. Buda beat. D*l- «. M> «I Veszek esőgamltúrá- kat, relcamiékat. hármasszekrényeket, vitri neket, hálószobabúto- rolcat. sezlonokat. — Koltai. Rákóczi út 48. 417 Eladó hálószobabúto*- rok. konyhaszekrények. sodronyok, uez- lonok. matracok, ágybetétek, szekrények, asztalok, gyermekágy, kályhák. Koltainál, — Rákóczi út 48. Vásárkor nyitva. 416 Modem, sötét fumlros háló ágybetéttel áron alul sürgősen eladó. GáL Kolozsvár u. ■ sz. 415 Részletre Is eladnám harkányi félig kész V+kend házamat kp ló ezer Ft. Gál. Kolozsvár utca 9 sz. 414 Konyhabútor, ids- és nagyméretű asztalosnál eladó. Szilágyi DezaA «tea s o. tn Zongora, bécsi, rövid eladó. Telefon: 43-81. 6—8 óráig._________9614 M agas kölcsönt adok egy szobáért. Telefon: 25-03, 410 Négy 300 n. öles szőlő őszibarack, mintaszerű állapotban házhely nek eladó. Tiboré u. 46 sz. Hegte, 467 Vidékre 9 hónapos gyermek mellé háztartási alkalmazottat felveszek. Mezőszél u. 33 sz. Délután 4-től. 406 KÜIönbejáratú bútorozott szoba március elsejére kiadó. Igényes két fiatalember részére. Értelmiségi dolgozóknak fűtéssel, fürdő szoba használattal. — Teréz utca 5 sz. ____________________465 Ú jszerű állapotban lévő. fekete prima Pannóniámat elcserélném elsőrendű bamaszlnű ptaninóért. — Telefon: M-9fc M Príma Praktioa Fx3 fényképezőgép. kisfilmes nagyítógép sok tartozékkal 4500 Ft-ért Terta 426—G zenegép sok lemezzel eladó. — Vak Bottyán «. 71. 394 Pogányban ház eladó. Cím: Pogány, Kossuth Lajos utca 19 sz. 393 Danuvla motorkerékpár eladó. Netnrava, Hőgyes Endre u. 36. sz. Telefon: 54-4». 291 Kétszoba. összkomfortos öröklakás, lakáscserével eladó. Petőfi u. 54. fszt. 2. ____________________389 F otelok, székek rádió, ruhafogas, sezlontaka- ró, képrámák eladók. Hunyadi út 22 sz. ______________m UJ. szép konyhás zek- , fény. modern ágyak, kerekasztal eladó. — Szilágyi Dezső a. M. asztalos,____________384 M odern konyhaszekrény. varrógép, kombi náltszekrény, takarék- tűzhely. toalett, szekrények. ágyak, bútorfélék eladók Molnár FeteS-Vámbáx n. 2 sz. ja Beköltözhető kétszobás komfortos kertes ház eladó. Tolbuhln u. 196. 9600 Cirokmag (olasz szakáll) nagyobb tételben is eladó. Egy nylon ha risnyakötőgép eladó. Pécs, Nagy-Postavölgy 16 sz. Szikinger, Elcserélném szekszárdi 2 szobás, összkomfortos belvárosi lakásom, hasonló, vagy egyszobás, összkomíor tos belvárosi pécsiért. Cím: Szekszárd. dr. Koncz. Hunyadi u. 3. 352 Konyhabútor, függöny karnis minden méretben kapható. Atléta u. 20 sz. — (Tüzér utcai futballpályánáL) 3S3 Fekete Pannónia sürgősen eladó. — Pécs, Nagy Lajos u. 13 sz. Pappék. ___________9628 B écsi zongora eladó. Tímár utca 19. Mad as. Balatonfenyvesen vasúthoz. vízhez közel — vlllatelek 40 ezerért eladó. „Kék Balaton” jeligére Sallal utcai hirdetőbe. 9630 Két vagy háromszobás kertes családi házat keresek megvételre — azonnali beköltözéssel. Értesítést „Március” jeligére Sallal utcai hirdetőbe. 9633 Dolgozó házaspár különbéi áratú bútorozott szobát keres azonnalra „Bölcsödé” jeligére Sallal utcai hirdetőbe. 9641 is már kaptak kisebb feladatot. Így bemutatkozhattak a női játékvezetők is. Az is eredmény, hogy egyre több a független játékvezető, aki sem mint játékos, sem mint edző, nem működik, és legtöbb játékvezető már alkalmazta az elmúlt év végén nyilvánosságra hozott új szabályokat. A RENDEZÉSRŐL: DR. RÉDEI TIBOR, szövetség főtitkára: — Az időpont kijelölése, a csoportbeosztás és a lebonyolítás jól sikerült ebben az évben. Úgy érzem, hogy a közönséget is kielégítettük a műsor körültekintő össze állításával. Sajnos, nem tudtunk megfelelő helyet biztosítani, de ez nem rajtunk múlott. A versenybíró ságba az idén több fiatalt vontunk be, akik kisebb hibák ellenére — beváltak. A jövőben is számítunk rájuk. Jövőre tehát nem kívánunk a jól bevált rendszeren változta trj. azonban szeretnénk a kővetkező kupát végre egy nagyobb teremben megrendezni. Talán akkor min den jelentkező csapatot foglalkoztatni tudnAnk. Egy tervet azonban mindenképpen megvalósítunk: jövőre ifjúsági csoportot Is szervezünk! A SZÁMOK TÜKRÉBEN: «3 csapat vett részt m. Hű küzdelmekben, s ebből kereken 29 volt a vidéki csapatok száma. A terem- és az időhiány miatt sajnos 14 csapó, nevezését kellett visszautasítani. Növekedett a Játékvezetők száma. A terem-loipáa» S3 Játékvezető működött közre. A 7 forduló során a résztvevő 63 csapat mintegy 70# Játékosa 4625 gólt lőtt az ellenfél kapujába. Az eredményesség terén elsősorban a férfiak jeleskedtek. Ok 3020 gólt, mig a nők csak 1005 gólt lőttek. legtöbb gól a férfi H/c. osztályban esett — 674 — és legtöbb gólt a résztvevő csapatok közül a Széchenyi Gimn. együttese lőtte, — 126-ot. Legjobb gólarán nyal a Pécsi Bányász NB I-es női csapata zárta a tornát. (117:41). Mindkét első osztályban ők lőtték a legtöbb gölt, és ők kapták a legkevesebbet. Az egész mezőnytien a legtöbb gólt — kereken 50-et — az 500 ITSK játékosa, Tóth lőtte. Az I. osztály góllövő listájának élmezőnye: 1. o. női: 1. Szmolkáné i (P. Bányász) 37 gól, 2. Bor (P. Bá- f nyász) 36 gól, *. Halasi (P. Építők) > 33 gól. > L o. férfi: 1. Baranyai (P. Bányász) 31 gól. 2—3—4. Csikós (Kom5 lói B.), Appelchoffer (Komlói B.), > Somogyi (P. Dózsa) 26 góL (Somogy vári) Rútor&lakltást. Javítást fényezést, valamint új bútorok készítését szakszerűen vállalok. id. Bischofí asztalos, Bartók Béla u. 37. 412 Eladó Exakta-Warex fényképezőgép, varrógépek, antik olajfestmények. József u. 42. Délelőtt, 3» SAKK Pécsi Kinizsi—Győri ETO Tíf A hat tartalékkal felálló és a három éljátékost nélkülöző Pécsi Kinizsi értékes győzelmet aratott Győrben. A győzelmeket szerezték: Vetrtényi, Ivánfi, dr. Sándor, Tóth és Zsitkovszki. Döntetlenül játszottak: Sándor, Mühl, Schenk és Tákos. Vesztettek: dr. Horváth, Kocsis és Havas. H labffar^i Szoye'sé^ben íialoiiu ERCSI FELLEBBEZETT Az Ercsi Kinizsi megfellebbezte a Pécsi Vasas—Ercsi mérkőzés óvása ügyében hozott elsőfokú határozatot. A fellebezésben foglaltak szerint a sportkör jóhiszeműen járt el és ezért r.e.y- telennek tartják a fegyelmi bizottság döntését. Mivel a fellebbezések tárgyalása az MLSZ hatáskörébe tartozik, a szövetség azt felterjesztette Budapestre. Április 4-én játsszák le a Porcelángyár—Vajszló mérkőzés* A két sportkör kérelmére a szövetség hozzájárult, hogy az őszi Idényből elmaradt Porcelán- gyár—Vajsziló megyebajnoki mérkőzést ne február 25-én, hanem április 4-én rendezzék meg. Ugyancsak e napon kell. megrendezni az ifjúsági csapatok mérkőzéseit is. Lengyel Zoltán, az Ifjúsági válogatott edzője A megyei Ifjúsági válogatott volt edzője, Beranyi Ferenc másirányú elfoglaltsága miatt tisztségéről lemondott. Utódjául Lengyel Zoltánt — a volt kiváló képességű labdarúgót, aki jelenleg a Pécsi Kinizsi edzője — jelölte M a szövetség. lengyel Zoltán a megbízatást elfogadta és hamarosan megkezdi az ifjúsági válogatott tavasai felkészítését. Megjutalmazták a zaSvetaég munkatársait Szombaton délután 3 órakor bensőséges ünnepség színhelye volt a megye tanács kls-tanács- terme. Ékkor jutalmazták meg aa 196L évben kiváló társadalmi munkát végzett szövetségi munkatársakat Értesüléseink szerint 20 társadalmi munkást részesítettek tárg y j utaiorrtban. A legkésőbbi kezdési Idők: Az idény kezdete előtt a sző* vétség közül a legkésőbbi mérkőzés kezdési időket: február 28-óg 14 óra 90 perc, március 1- töl 15-dg 15 óra, március 16-tól 31-dg 15 őrá K pere, április 1- től 15-ig 16 óra 96 perc, április 16-tól 30-ig 17 óra, május 1-től 15-ig 17 éra 96 pere, május 15-től 18 óm. az um. m. Állasa: L PVSK 16 19 1 2 45:11 Jl 1. PBTC 16 10 3 3 31:20 23 3. Mohácsi TE 16 8 5 3 3023 21 4. Sz.-fehérvár it 8 4 4 37:22 20 5. B. Építők 16 7 6 3 21:13 20 6. Kiskunhalas 16 7 3 6 23:20 17 7. P. Bányász 16 6 4 6 34:19 16 8. Sz. Dózsa 16 5 6 5 22:23 16 9. B. Bácsflca 16 7 1 t 22:30 15 18. Dombóvár 16 6 2 8 27:31 14 11. Ercsi 16 5 3 8 £2:26 13 12. Siófok 16 4 4 8 24:33 12 13. KMTE IS 5 2 8 18:32 13 14. Sz. Petőfi 16 4 4 8 15:34 12 15. K. Dózsa 16 3 3 10 18:32 f 16. P, Vasas 15 1 9 M 737 7 Szombaton befejeződött Brings ionban az angol nemzetközt asztalitenisz-bajnokság, amelyen a magyarok közül a kétszeres Európa- bajnok Bérezik Zoltán szerepelt a legjobban. Megnyerte a férfi egyest és Lukácsnéval a vegyespárost. Nagy csalódást okozott az ugyancsak kétszeres Európa-baj- nok Földiné, aki a döntőben szinte minden ellenálld* nélkül szenvedett vereséget. A PÉCSI RADIO 1962. február 22-1, szerdal műsora a 223,8 m középhullámon: 17.06: Szerb—horvát nyelvű műsor, 17.3«: Német nyelvű műsor- 18.00: Riportműsor. — A Pécsi Szén bányászati Tröszt Kutatási Osztályáról. 18.15: Egyveleg Csajkovszkij művel bői. Közreműködik: Anita Gura, Peter Andern — ének, Willy Stech — zongora, Berlini Filharmonikusokat vezényli: Kurt Schröder. 18.25: Hírek, tudósítások. 18.35: Magnetofonnal Baranyában. — Néprajzi műsor. 18.5«: Dél-dunántúli híradó. 19.10: Könnyűzene. 19.35: Kommentár. 19.40: Népi muzsika. 26.60: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (Mozart-bérlet, este 7 órakor). Kamaraszínház: Elveszett fiú (este fél 8 órakor). Tájszinház: Cirkuszhercegnő (este I érakor). Mohácson. MOZI: Park: A levegő kalózai (fél S. fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: A kápő (fél 5, háromne- negy 7 és 9 órakor, szclesvásznú). Kossuth: Felfelé a lejtőn (fél 5 fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Két szüret Markazon. Jean Jaurez, Mindent tudni akar. Hajók, daruk, kapitányok (Előadások U órától föl tatólagosan a óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Délibáb minden mennyiségben lt és 7 órakor). Építők kultúrotthona: Megöltek egy leányt (5 és 7 órakor). Jószerencsét (Pécs Szabolcs): Az lmok és az írógép (5 és 7 órakor). Rákóczi (Meesekalja): Szerelem és a másodpilóta (7 órakor). Május 1. (Vasas n.): Megmérge* a családom (7 órakor). Kossuth (Mohács): Utazik a cirkusz (6 és 8 órakor). Járási Művelődési Ház (Szigetvár): Ember Holdon (3 órakor). Táncsics (Siklós): Julius Caesar (8 órakor). * Fiatalok a családban címmel tart előadást ma du. 6 órakor Pécs város művelődési házában (Déryné u. 16.) dr. K lemen László, főiskolai tanár. Belépés díjtalan. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkásnál* Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló La pjda d óvá IlAlat Felelőn kiadó Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. Telefon- 15-32. 15-33. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály >. 10 sz. Terieszti t Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalok* nál es kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11.— T% t a