Dunántúli Napló, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-22 / 44. szám

IMS. FEBRUAR SS. NAPLÓ 5 Megnyílt Pécsett a pályaudvari .bisztró" if „Itt vannak az elsfi tavaszlmnökök“ A tél még ' vissza-visszacsap hideg szelekkel, hóviharokkal, de már megérkeztek hazánkba a legelső tavaszhimökök. A Madártani Intézetben közölték, hogy az ország több vidékén láttak már mezei pacsirtát, sőt számos helyről örvös galamb- pár érkezését is jelentették. — Ugyancsak a legkorábbi tava­szi madarak közé tartozik a bibic, most azonban — a pa­csirtához képest — kissé- kés­nek az előőrsei. A visszaérkező vándorokon kívül a tavaszt idézik harsány „kicsdtér. kicsi­tér” szóval a széncinkék is, amelyek nálunk telelnek ugyan de a hangjuk csak „akkor jön meg”, amikor a böjti szeleken megérzik a közelgő tavasz le­heletét. cÁ qiees irói oan s zó Elkészült az Utasellátó korszerű, modern pályaudvari bisztrója a pécsi pályaudvar várótermében. A hagyományos szendvicsektől eltérően hideg krémeket, grill-pecsenyét, presz- szókávét is árusítanak. Ez az új 1étesítmény az országban a legszebbek közé tartozik. Foto: Czakó. Grszáp' »alvázat víz ?rol tervezésébe Az Építésügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Főigaz­gatóság országos pályázatot hír det víztároló tervsorozat elké­szítésére. A pályázaton min­denki részt vehet. Az érdeklő­dők harminc forintért vehetik át' a tervpályázati kiírást az ÉM. Tervezési Főosztályán (Bu dapest. V. kerület. Beloiannisz utca 2—4, 5. emelet 5.) s ugyan itt kell átadni a kész terveket május 8-ig. A legjobb munkák díjazására 48 000 forintot irá­nyoztak elő. Mi a giccs? Meghatározása lényegében könnyű és egyszerű, elegendő ha fellapozzuk valamelyik lexikont. „Művészietlen eszkö­zökkel, többnyire pusztán anyagi érdekből készült, hamis vagy sekélyes mondanivalójú, legtöbbször érzelgős, olcsó ha­tásokra törekvő munka, amely a felületes szemlélőre — kü­lönösen a kispolgári ízlésű kö­zönségre — tetszetős megjele­nésével, rutinos ábrázolásával hat." Meghatározása könnyű, lé­nyegében a „kiválasztása” is, de mennyivel nehezebb a giccs térhódítása ellen harcolni. A giccs elleni frontális támadást nálunk az utóbbi esztendők hozták meg — de elsősorban a képzőművészet terén. És bár a giccs „megjelenése” a képző­művészetben a leggyakoribb — mégsem lehet területi szem­pontok alapján korlátozni. Hogy a giccs az olyan terü­leteket sem kerüli el. mint az irodalom, a zene a lakberen­dezés — annak bizonyítására szolgáljon néhány nyilatkozat a szakemberektől. Pákolitz István Író — Az irodalmi giccs főjel­legzetessége a felületes szem­léletből eredő szentimentaliz- mus: a szirupos, sosem a lé­nyeget megmutató hatásvadá­szat. Persze, különbséget kell tennünk a giccs és a kifejezet­ten tehetségtelen írás között. A formai biztonság, a költői kincstárból előszedett kellékek ugyanis gyakran megtévesztik az olvasót — az ilyen írások Gyümölcstermelő ankét Pécsett Holnap délután fél négy óra­kor gyümölcstermelő ankét lesz a Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házában. A tárgysorozat első pontjaként Csányi Sándor földművesszö- vétkezetá igazgatósági elnök a gyümölcsfák pótlásáról, a vé­dekezésről. a műtrágya és nö­vényvédőszereik beszerzéséről bőszéi, valamint a szakmai to­vábbképzés és az értékesítés kérdéseiről. Ezután dr. Maliga Pál, a Kertészeti Kutatóintézet tudományos főmunkatársa tart előadást „Hogyan fokozható az őszibarack termelése?” cím­mel. Pécsett is végeznek pllyaalkalmasséii vizsgál A hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamra jelentkezőknek pályaalkalmassági vizsgát kell előzőleg tenniök. Ez a rendel­kezés a legutóbbi időkig nagy­ban megnehezítette a tanfo­lyamra való jelentkezők hely­zetét. mivel csak Budapesten végeztek a vizsgálatot. A vidéken lakó gépkocsive­zető-jelöltek felvételének meg­könnyítése érdekében, a Közle­kedési és Postaügyi Miniszté­rium üzembehelyezett egy kü­lönleges autóbuszt, melyet 1 millió 500 ezer forintos költ­séggel pályaajikalmasságot vizsgáló műszerekkel szereltek fel. Az új, korszerűen felsze­relt autóbusz menetrendsze­rűen járja az országot és a na­gyobb városokban műszerei segítségével pályaalkalmassági vizsgálatot végeznek. Pécsre február 23-án érkezik először az autóbusz. Az automatizálás és a közgazdaságtudomány Zinhóber Ferenc dr. az ,-Automatizálás és a termelési eszközök termetese“ című könyvéről A Kossuth Könyvkiadó 1962. í. negyedévi könyvújdonságai között jelenik meg dr. Zinhó­ber Ferencnek, a Pécsi Tudo­mányegyetem Állam- és Jogtu­dományi Kara dékánhelyettesé nek az „Automatizálás és a termelési eszközök termelése” című könyve. Ez alkalommal kerestük fel a jogi kar politi­kai gazdaságtani tanszékének vezetőjét, a mű szerzőjét, hogy nyilatkozzék művével kapcso­latban, amelyben a marxista gazdaságtan egyik fontos kér­désének tudományos elemzésé­vel találkozhat az olvasó. A könyv keletkezésével kap osolatban dr. Zinhóber Ferenc elmondotta, hogy nehézségek­kel kellett szembenéznie, mert hazánkban teljes munkafolya­matot automatizáló gépsorok még nem működtek és ezért az automatizálás gazdasági haté­konyságával való foglalkozás során külföldi, főként szovjet tapasztalatokra és irodaiamra volt utalva. Kéthónapos Szov- jetunióbeH tartózkodása és az NDK-ban tett látogatás alkal­mával nyílt nagyobb lehetősé­ge a gyakorlati ismeretek és anyagok megszerzéséhez. „E két ország közgazdászainak és mérnökeinek baráti segítsége nélkül szinte lehetetlen lett volna e tudományos probléma megoldása” — mondotta Zin­hóber elvtárs. —1 Mi késztette a mű meg­írására és miért éppen ezzel a problémával foglalkozott? — tettük fel a kérdést. — Minden tudományágnak számtalan megoldatlan problé­mája és feltáratlan területe van, A közgazdasági tudomá­nyokban is így van ez. és hogy Fontos hazai és nemzetközi események az eszperantó-mozgalom idei programjában Mozgalmas esztendejük lesz az idén a magyar eszperantis- táknak. Májusban Budapesten ülésezik a nemzetközi vasutas .eszperantó kongresszus, amely nek békeharcos tagjai részére az Országos Béketanács esz­perantó bizottsága békegyűlés’ rendez; augusztus 30-án a ju­biláns cnaágaa eszperantó kongresszus keretében békeak- tívaértekezietet tartanak, to­vábbá képviseltetik magukat az augusztusban Koppenhógá- ban sorrakerülő eszperantó- I világkongresszussal egybekö­tött békegyűlésen; ezenkívül több határmenti béketalálko- | zón is részt vesznek a magyar ' TTif iTT^ á'Vif ezek köziül a megoldatlan prob­lémák közül miért éppen ezit, vagy azt a témát választja az ember, erre nehéz válaszolni. Mindenesetre a termelés teljes automatizálása olyan új jelen­ség a technika fejlődésében, amelynek gazdasági-társadalmi vonatkozásai alig tisztázottak és ezért is különösen vonzóak. A kommunizmus anyagi-tech­nikai bázisának megteremtésé­ben a termelés automa­tizálásának alapvető sze­repe van és lesz is. Az e területen végzett kutató­munka közvetlenül a gyakor­latot hivatott segíteni és az ön­magában hatalmas ösztönző erőt ad a tudományos kutató számára. — Milyen kérdésekkel foglal kozik a könyv és milyen össze­függéseket sikerült feltárnia benne? — A termelés automatizálá­sa a korunkban kibontakozó technikai forradalom új, élet­erős hajtása. Automatizálás fo­galmán manapság már a ter­melés teljes automatizálását értjük. A termelés teljes auto­matizálása az utóbbi évtized­ben bontakozott ki. Itt már nem valamilyen részműveletet végeznek auto­matikusan a gépek, hanem eigy termék, vagy alkatrész tel­jes előállítását. Az ilyen auto­mata gépsorok, több egyedi automata gép összekapcsolása révén jönnek létre. Az ilyen gépsorok gyakran több száz műveletet végeznek anélkül, hogy az ember közvetlenül be­avatkozna a technológiai folya­matba. — Jlárí ilyen üzemekben is? — igen. így például a Szov- i jetunióban is láttam dlyan mű i helyeket, ahol az egyes alkat- j részeket, golyósesapágyakat, I hengerblokkokat, annak min­den részműveletét, az öntéstől a csomagolásig, a gép maga végzi. A teljes automatizálás Gépészmérnököt vagy gépésztechnikust vesz a Pécsi Kesztyűgyár J eientkezni az üzemünk személyzeti osztályán, _______________ b etört a közfogyasztási cikkek területére is. Például Moszkva több mint 5 millió lakosságá­nak kenyér- és péksütemény- ellátását 6 olyan automatizált sütöde elégíti ki, ahol a lisztet és a termékeket az üzemen be­lül emberi kéz nem érinti. A termelő munkás tevékenysége itt az automatagépet irányító bonyolult elektromos berende­zések ellenőrzésére korlátozó­dik. — Kik használhatják fel a munkát és mikor jelenik meg? — Mint tudományos munka, elsősorban a közgazdaságtan és a műszaki tudományok mű­velői és Ismerői számára hoz­záférhető. A közel kétszáz ol­dalas mű V. fejezete, amely a Szovjetunióban, Angliában, a franciaországi Renault Művek­ben és egyebütt működő auto­mata műhelyek működésének leírását, az automatizálás fo­galmát és társadalmi hatását tárgyalja, minden ilyen kérdés kánt érdeklődő számára hasz­nos ismereteket tartalmaz. A mű előreláthatólag március kö ziepén jelenik meg — fejezte be nyilatkozatát dr. Zimhóber Ferenc, (Bártó László) sokszor a „filozófiai'’ mélység látszatával jelentkeznek. A giccsnek egyik lényeges eleme tehát a látszat: a lényegesről a felszínesre tereli a figyelmet. — A giccs elterjedésének oka gyakran a közönségsiker, amely egyúttal anyagi sikert is jelent a „portékát” szállító írónak. Példát bőven szolgáltat minden műfaj. Talán először kellett volna említenem a vi­lágnézeti elmaradottságot, a bizonytalanságot, az erre-arra kacsintgatást. ami jó táptalaj a filozófiai, az általános em­beri sehovanem-tartozásnak, pem utolsó sorban a sírva- vígadó búsmagyarkodásnak. — A giccsszerzők nagyon jól tudják, hogy a felszínes írás könnyen emészthető. Az iro­dalmi giccs elleni harc legfon­tosabb lehetőségét az elvi kri­tikában. az őszinte vélemény nyilvánításban látom. Ehhez, elismerem, hogy bátorság kell, de másképpen nem igen megy. Az irodalom művelése több a puszta foglalkozásnál: társa­dalmi tett, hivatás. Nádor Tamás zenekiitikus — Zenei giccs? Ha nem is rendeztek még tipikus példá­nyaiból kiállítást, ha nem is állítottak össze egész estét be­töltő „giccsparádét”, a képző- művészetben és az irodalom­ban jelentkező giccsek mellett — sajnos — belőlük sincs hiány. A zenemű .is azáltal vá­lik giccsé, hogy többnek, ne­mesebbnek hazudja magát, mint ami valójában. Az őszin­te, igaz érzelmeket kifejező népdallal szemben épp a ha­zug romantikái ú érzelgősség teszi giccsé a kávéházi ma­gyarnótákat. Strauss, Lehár, Jacoby zenei képzettsége ott tükröződik a könnyű fajsúly ellenére is igényes i muzsiká­jukban. A zene-iparosok, a dilettáns nótaszerzőlc futósza­lagon termelt „árui” már nél­külöznek minden eredeti öt­letet. egyéni színit. Ismert dal- lamfordulatokat alkalmaznak, nem egyszer tetszetős formá­ban — ami csak fokozza a giccses produktumok veszé­lyességét. Az pedig egyenesen felháborít, amikor nagy meste­rek alkotásait hallom „átköit- ve”. Csak egy példát: Chopin kis remekműve az E-dur etűd. Miért van az, hogy sokan mégis szívesebben hallgatják az eredeti, zongorára kompo­nált mű helyett az ízléstelenül megszövegesíteitt, dizőz által kificamított tempóban énekelt „Száz éve már...” változatot? Pedig ha valami, akkor ez giccs a javából. Úgy vélem, hogy a zenében jelentkező giccs fogalmával az emberek csak kevéssé vannak tisztában. Érdem,es volna hát a képzőmű­vészet és az irodalom mintájá­ra a zene területén fellelhető giccsekből is tanulságos össze­állítást rendezni. Vida Gyula tervező- mérnök, — A lakberendezés esetében tovább kell lépni a képzőmű­vészeti fogalomnál, hiszen ez esetben a giccs a gyakorlattal kapcsolatos és bonyolultabb. Használati tárgyakról, búto­rokról van szó, amelyeka us legfontosabb szerepük, hogy praktikuscik és esztétikailag is megnyerőek legyenek. Az új és modern lakáskultúrának az a lényege, hogy nem komplett összeállításból áll, hanem kü­lön álló. de tovább fejleszthe­tő egységekből. — Ma már az avult lakbe­rendezési szemponthoz sorol­juk a feleslegesen nagymére­tű bútordarabokat, amelyek valósággal lomtárrá teszik a modern lakást. A giccs la­kásban nemcsak képzőművé­szeti téren jelentkezhet, de olyan lakberendezési szem­pontban is. amely szerint „kö­telező” a két ágy, a két szek­rény. az ágyaik felett a nagy kép, stb. Az új formától nem szabad félni a lakásban sem, hiszen a bútor az. használati tárgy, funkciói szerint az em­ber igényeit elégíti ki. Ez vo­natkozik a nagyméretű háló­szobáktól. a hatalmas kombi­nált szekrényektől kezdve a bútortextil mintáikig és a fal- színekig. — Igaz. hogy az embernek nagy százaléka még ma is az úgynevezett „komplett” dolgo­kat szereti a bútor, a lakáskul­túra terén, de ebben elsősor­ban a kiskereskedelem irányí­tói a felelősek, hiszen görcsö­sen ragaszkodnak a régi. meg­szokott hagyományokhoz. S bár sokan szeretnének moder­nül, praktikusan berendezked­ni. alig van erre lehetőség, mert az országban csak elvétve lehet a modem, a praktikus bútorokhoz és lakberendezési tárgyakhoz jutni — meglehe­tősen borsos áron. — Ismétlem, a lakberende­zés területén bonyolultabb a giccs fogalmának gyakorlati meghatározása, de a lényege ez. Szakítani kell a régi. ne­héz hagyományú lakáskultúrá­val, és bátran kell alkalmazni az újat. a modernet. A terve­ző szakembereknek is, de első­sorban a kiskereskedelemnek. íme néhány válasz. Mert a giccs nemcsak „képzőművé­szeti” ügy. Mindenütt fellelhe­tő, mindenütt leleplezhető. Csak körül kell egy kaíísit nézi. Talán figyelmesebben, minis eddig. Thiery Árpád A lie'yje,,yí'<,'e! maninuláll — a kár 21 ezer forin! Havas Emil, a mohácsi vár rosi tanácsnál helypénzbesze- dőkénit dolgozott. A helyjegy­tömböket azonban nem vette nyilvántartásba és ezek ellen­értékét sem fizette be. hanem saját céljaira felhasználta. Havas Emil 1960 február óta mintegy 21 ezer forint kárt okozott a mohácsi városi ta­nácsnak. A kárt megtérítette. A mohácsi járásbíróság a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sikkasz­tás bűntette miatt a vádlottat 1 évi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a terhelt enyhítésért fellebbe­zett ÍTÉLETIDŐ — SZÉL VIHAR ANGLIÁBAN Az angliai Lanark­shire ban a szél elér­te az óránkénti 123 imérföldnyl sebessé­get. A képen: a szél­vihar által Iddömtött hatalmas fa rázu­hant egy teherautóira Claygate-ban. A so­főr szerencsére meg­menekült. MTI Külföldi képseolg. I %

Next

/
Thumbnails
Contents