Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-07 / 5. szám

▼RAG PROLETÁRJÁT, EGYESÜT JETEK! ÖRÖM 1 H hl4SSZÖ/VYOKNAK Termelőszövetkezeti zárszámadó közgyűlések előtt Egy év munkájáról kell szá­mot adni. Ki kell állni a tagság elé, el kell mondani, hogyan vezette a tsz-t a vezetőség, hű képet kell adni a valóságos helyzet­ről, a vezetőség mindem tagjá­nak munkáját értékelni kell. Világosam meg kell mutat­nia a mérlegnek, hogy a tsz termelési alapja hogyan áll, van-e jó feltétele a következő évi gazdálkodásnak. Ez a termelőszövetkezet ve­zetőségének a feladata, köte­lessége. De a vezetőség ennek a feladatának sem tud jól ele­get tenni, csakúgy, mint más feladatainak, ha a pártszerve­zet nem áll mellette, ha nem segíti hatékonyan a zárszáma­dás előkészítésében. A pártszervezetbe tömörült kommunisták élénk figyelem­mel kísérik a zárszámadó köz­gyűlések előkészületeit, magúik is ré&ztvesznek abban. S hogy egységes állásfoglalásuk le­gyen, alaposan, elemző módon tudjanak hozzászólni a mun­ka, a gazdálkodás, a vagyoni helyzet kérdéseihez, párttag- gyű lésep beszélik meg azokat, még a tsz-zárszámadó-közgyű- lés előtt. A kommunisták a taggyűlé­sen megbeszélik azt is, mi­képpen érvényesültek az alap­szabály előírásai a termelőszö­vetkezet gazdálkodásában. Na­gyon helyes az a törekvés, hogy a közgyűlések előtt a pártszervezetek taggyűlést tar­tanak, mert az ott közösen ki­alakított vélemény és állás­foglalás döntő mértékben le­het befolyással a következő évi gazdálkodásra, a fegyel­mezettebb munkára, a terve­zésre, a jövedelem elosztására. A párttaggyűlésekre nem­csak azért van szükség, hogy a tsz közgyűlésén a kommu­nisták egységes állásfoglalása biztosítva legyen, hanem azért is, mert a közgyűlés őszinte légkörének megteremtése ér­dekében a taggyűlés után még sokat tehetnék. Mivel már megismerték a taggyűlésen a gazdasági eredményekről szó­ló beszámolót, fel tudják ké­szíteni a tsz összes tagjait a közgyűlésre. Ismertetni tudják a tényleges helyzetet, meg tud­ják magyarázni az esetleges félreértéseket, az eddigi veze­tésben előfordult hibák okait. Ilven módon az egész tsz-tag- ság egész évi munkájáról mondanak véleményt, önma­guk munkájáról és másokéról egyaránt. A zárszámadások előüáístzíté- se során pontosan számbavet- ték az álló- és fogyóeszközöket. A mérlegek pontosan mutatják a tsz vagyonát, s mutatják, müven kötelezettségei vannak a szövetkezetnek. Ez anyagi, vagyoni kérdés. A pártszervezet taggyűlé­sén körülbelül ehhez hasonló módon kell számot adni arról, hogy a kommunistáknak a tsz gazdagítása, erősítése érdeké­ben végzett termelő munkája mennyit ér — és miért ér ép­pen annyit. A mérleg, amelyet a pártszervezet a kommunis­ták egész évi munkájáról mu­tat, azt fogja bizonyítani a taggyűléseken, hogy mennyi jó példa esik a mérleg egyik serpenyőjébe és mennyi rossz a másikba. Ezt pedig hívják önbírálatnak vagy kritikának, mindegy, a lényege az, hogy őszinte és félre nem érthető, nincsen tekintettel sem a ve­zetőkre, sem a vezetettekre, eredményt és hibát egyaránt tnérlegre tesz. Csak így lehet bevonni az egész tsz-tagságot a zár­számadó közgyűlések előkészí­tésébe. A párttaggyűléseik fő célja az legyen, hogy segítsé­gükkel az egész tsz-tagság tisz­ta képet kapjon az egész évi gazdálkodásról, s minden tag világosan értse meg, hogyan értékelik a munkáját a töb­biek, mi a véleménye arról a vezetőségnek. De a tagságnak is megvan az a joga, hogy ki­nyilvánítsa véleményét a veze­tésről, a vezetőségről, a hibák­ról, azok okairól, — meg arról is, hogy miképpen lehetne el­kerülni a hibákat az új évben. Nem titok, hogy volt Bara­nyában néhány olyan tsz-veze- tőség a múlt évben, amely a valóságnak nem megfelelően mutatta ki a takanmányalapot a zárszámadó közgyűlésen. Er­re a hamis adatra építettek, s ráfizettek, nem volt elég a ta­karmány, tönkrementek az állatok, mert hitelt sem kap­tak, kölcsön-tákarmányt se tudtak már szerezni. S mind­ezt azért, nehogy a tagságnak rossz véleménye legyen a ve­zetőségről. Az idén nem sza­bad ilyesmit megengedni sehol. Volt olyan eset is több helyen, hogy az állatokat nem mérle­gelték, csak úgy becslés alap­ján állapították meg a súlyu­kat, amikor a zárszámadást készítették. Becsapták ezzel saját magukat is a vezetők, de a tsz tagságát is. Helytelen következtetéseket vontak le a nem hiteles adatokból, termé­szetes hát, hogy a látszólag ids hanyagságok megbosszul­ták magukat, s nagy károkra vezettek. Néhány termelőszövetkezet­ben nem volt jó a prémium­rendszer. Sablonos volt, nem a tsz saját viszonyainak meg­felelően volt megállapítva, ezért voltak, akik igazságtala­nul jutottak prémiumhoz, má­sok, akik megérdemelték vol­na, nem kaptak. Nem alkal­mazták a célprémium rend­szerét sem, pedig ezzel serken­teni lehet, anyagilag is érde­keltté lehet tenni a tsz-tagsá- got. Mindezeket a kérdéseket alaposan meg kell tárgyalnia a pártszervezeteknek a taggyű­léseken, még a zárszámadó közgyűlések előtt. A kommu­nistáknak saját hibáikhoz való őszinte kritikája, amely a zár­számadó közgyűlésen is meg­nyilvánul, előreviszi, segíti az új év munkáját, az egész gaz­dálkodást a tsz-ben. Ha a párttagyűlések után a pártonkívüli aktivistákkal is megtárgyalják a gazdálkodás eredményeit, még jobb, még eredményesebb lesz a közgyű­lés. A pártszervezet pártonkí­vüli aktívái a zárszámadás előkészítésében a taggyűlésen elhangzottak alapjául tudnak részt venni, s ilyen módon kétszeresen járulhatnak hozzá az őszinte légkörű, jövőbete­kintő közgyűlések sikeréhez. Helyes, ha a párttaggyűlésen résztvesznek a községben mű­ködő tömegszervezetek vezetői is, akkor is, ha nem párttagok. Az is nagyon jó, ha a tag­gyűléseken a felsőbb pártszer-, vek vezető munkatársai is megjelennek, ott felszólalnak és választ ádnak a rutában fel­merült kérdésekre. A kommunisták felelősség- teljesen, a szocialista mező- gazdaság megszilárdításáért érzett felelősségük teljes tuda­tában így tudnak hozzájárulni § zárszámadások sikeréhez. Ifjúsági lakásépítési társulás • Jövedelemé! osztás a isz-ekben • Feltárják a Harkány környéki thermálvizeket • Két repülőgépet kap a Bő yi Állami Gazdaság Az Erősáramú Gyártmány fejlesztési Intézetben sikerrel vizsgázott néhány új elektromos háztartási készülék. Az új gyártmányok jellemzője, hogty a kiváló minőség mellett igen tetszetős kivitelűek. Valamennyit formatervező művész mintázta. Ezek után egy kívánság maradhat hátra; minél hamar abb találkozhassunk vétóik az üzletekben. — A közkedvelt „Kukta gyorsfőző megszépült változata. Újszerűsége, hogy hőfoka szabályozható Üzemeink, vállalataink jelentik Célgépeket helyeznek üzembe a Sopiana Gépgyárban 3600 kárpitozott garnitúrát gyártanak a Mohácsi bútorgyárban Soksizinű, mindannyiimk szá mára érdekes tudósítás kereke­dett azokból a telefonokból, melyeket szombaton a megye és a város üzemeinek, vállala­tainak vezetőivel lebonyolítot­tunk. íme: Soiiana Gépgyár — 1962-ben több célgépet ál­lítunk munkába, egyes munka folyamatok megkönnyítésére. A festőműhelyben például me­leg festékszóróberendezést mű­ködtetünk az exportgépek fes­tésére. Az RT 80-as típusú re- volver-eszitergapadot a forgá­csolt munkadarabok gyártásá­nak meggyorsítására használ­juk fel. Ezzel nemcsak egysze­rűsítjük a munkafolyamatot, hanem időt is nyerünk. Szigetvári Konzervgyár —' 36 százalékos termelés- emelkedést kell elérnünk 1962- ben, Zöldbomsó-komzerv gyár­tásunk példáid kétszeresére emelkedik a tavalyihoz képest, s idén mintegy 100 vagon lesz. Még feltűnőbben emelkedik az ivólevefc gyártása, ezekből a tavalyi húsz vagonnal szem­ben 110 vagonnyit készítünk. Befőttekből tiz vagonnal több készül nálunk, mint tavaly, a dzsem-termelés két és félsze­resére emelkedik. Uj cikkünk lesz a „Zakuszka”. Ez zöldség­gel töltött papri kah üvely, s egyelőre csak exportra készül belőle hatvan vagonnyi, mely kereken félmillió üveg. A házi­asszonyok örömére emelkedik sűrítettparadicsom termelé­sünk, s így körülbelül tíz va­gonnal többet tudunk belőle belföldi fogyasztásra juttatni, mint tavaly. Mec'ekvidéki Üzemi Vendéjiátó Vál aiai — Nagyon örülünk, mert kaptunk egy 140 ezer forintot érő „Jégrakéta”-gépet, mellyel parfészerű hűsítő csemegét fo­gunk gyártani. Az általunk gyártott csemegét rúd- és koc­ka alakban hozzuk majd forga-, lomba. A termelés előrelátha­tólag március végén kezdődik, ettől kezdve nemcsak a kis­kereskedelmi vállalatok bolt­jait látjuk el, biztosítjuk azt is, hogy az utcai árusok is kapjanak belőle. A sztaniolíba csomagolt, fagylaltlapátkával ellátott tizdekás „parfé”-kocka előreláthatólag 3 forintba ke­rül majd. A háziasszonyoknak is jó hírt mondhatunk: félkést- áru-tenmeiésünk idén tovább nő, 1962-ben a tavalyi 1 460 000 forint helyett 1 800 000 forint értékű felkészárut állítunk elő. Mohácsi Bútorgyár — Az új évben nem gyár­tunk sezJonokat, ezek helyett mintegy 24 millió forint érték­ben 3600 kárpitozott garnitú­rát készítünk. A kárpitozott garnitúrák egy részéhez — ezerötszázhoz — kombinált- szekrényt is adunk a kereske­delemnek. Kombináltszekrény- ből háromszázzal készítünk többet mint tavaly. Agrária Keményítőgyár — Az idén 243 helyett 270 vagomnyi alapanyagot haszná­lunk fel a keményítőgyártás- 1 hoz. A tavalyihoz képest lénye gesen több dextrint és szivarka ragasztót állítunk elő. Előre­láthatólag jó exportunk lesz keményítőből. Az első ex part­szállítmányt január végén Ju­goszláviába küldjük. Az új év nevezetessége, hogy befejeződ­tek az 1956 óta folyó hidrocik- lon-kísérletek. A kísérletek si­kerrel jártak és ennek ered­ményeképpen lényeges változá sokat eszközölhetünk a techno­lógiában. | Dobi István fogadta új szófiai nagykövetünket Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke, szombaton fo­gadta Cséby Lajost, a Magyar Népköztársaság új szófiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét az állomáshelyé­re közeljövőben történő eluta­zása alkalmából, Hazaérkezett az állami Hangversenyzene ar Több mint kéthetes sikeres szovjetunióbeii vendégszerep­lés után szombaton hazaérke­zett a Magyar Állami Hang­versenyzenekar. Fogadásukra a Nyugati pályaudvaron meg­jelent Meruk Vilmos, a Mű­velődésügyi Minisztérium szín házi és zenei főigazgatóságá­nak vezetője, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének, az Országos Filharmóniának, á Rendező Irodának, valamint a nemzetközi koncert igazgató­ságnak számos tagja, jelen Volt a Szovjetunió budapesti nagykövetségének képviselője Több tízezres tömeg tüntetett Párizsban az OAS ellen Párizs (MTI). Párizsban szombaton dél­után újabb nagy antifasiszta tüntetés zajlott le. A Francia Kommunista Párt, a CGT és a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség felszólította a párizsi dol­gozókat, a demokratákat, hogy a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának épüle­te előtt tüntetéssel válaszolja­,.Falusi szoba” a tárgyi néprajzi gyűjtés gazdag anyagával az új bogádi iskolában. nak az OAS terroristáinak csütörtök este a pártközpont ellen elkövetett merényletére. A belügyminiszter betiltotta az OAS elleni tüntetést és szombatra virradó éjjel ötezer csendőrt vezényelt a főváros­ba a párizsi rendőrség meg­erősítésére. Sem a rendőrségi tilalom, sem a Belgiumból át­dobott OAS-különltményekrői terjesztett hírek nem riasztot­ták vissza a párizsiakat Már a kora délutáni órákban több menetben vonultak a Francia Kommunista Pártnak a város szívében fekvő székháza felé. A rendőrök és a csendőrök autókkal és sűrű sorfallal zár­ták el a pártközponthoz veze­tő utcákat. Négy órakor már hatalmas tömeg vette körül a rendőrgyűrűt. A tüntetők ke­rülték az összetűzést, ezért is­mét több menetbe tömöfüüek és végigvonultak a belváros ut cáim. A széles bulvárokon meg­akadt a forgalom és másfél órán át a tüntetők „Gyilkos OAS!’” — „Útját álljuk a fa­sizmusnak!” — „Halál a gyil­kosokra!” — „Békét Algériá­ban!” jelszavaiktól visszhan­goztak a párizsi utcák. .A szombat délutáni tüntetés, amelyen mintegy 30 ezer mun­kás, értelmiségi és diák vett részt, ismét kifejezésre juttat­ta a francia demokraták el­szántságát, hogy a degaulleista hatalom bűnös tétlenségével szemben a maguk erejére tá­maszkodva útját állják a fa­siszta összeesküvőknek. „ü númltw mmi ilMuaillliimtiE IMS. JANTTÄK 1 [ VASÁRNAP I NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, ARA: 7# FILLÉR S. SZÁM á

Next

/
Thumbnails
Contents