Dunántúli Napló, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-21 / 17. szám
10 KIAPLÖ tm. íanvAm Meg ezil?s edzését a ^alak-kenu »álo afon A válogatott edzéseit a téli időszakban teremben rendezik meg. Jó hözdeíem, nelretések, nagy közönségsiker a területi egyéni ökiivívó-iiajnokságokon Tegnap a megyei Ifjúsági és felnőtt ökölvívó bajnokságon Bodnár Sándor (P. Dózsa) pontozással győ- zött Marosszéki Ferenc (PVSK) ellen. Szombaton délelőtt kezdődtök meg az idei megyei egyéni ifjúsági és felnőtt ökölvívó-bajnokságok. Már a délelőtti mérkőzések Is hoztak néhány meglepetést. A legnagyobb meglepetést a vasutas Fodor n. szolgáltatta, aki háromszor is padlóra küldte a Dózsa jóképességű versenyzőjét, Orbánt. Jani Pál, a PVSK újonc versenyzője pedig itt nyerte meg első bajnoki mérkőzését a Vasas n. Bányász versenyzője, Melex ellen. A délutáni felnőtt mérkőzések során általában az ökölvívás küzdő Jellege domborodott lel, de emellett néhány találkozó minden tekintetben színvonalas mérkőzést hozott. Feltűnt Fodor I. jó formája és Fodor n. keménysége, aki este is kiütéssel nyert Cseperka ellen. A szombat délutáni mérkőzések eredményei: Szekeressel (PVSK) szemben Bertát (Dózsa) erős vérzés miatt leléptették, Fodor L (PVSK) pontozással győz Boros (P. Bányász) ellen. Lakatossal (P. Bányász őszemben Hoífercsdk (Vasas n. Bányász) feladja. Fodor LL (PV SK) kiütéssel győz Cseperka (Dózsa) ellen, Győri (Komlói B.) pontozással győz Kovács (PVSK) ellen, Baksa (P. Bányász) flönto fölénnyel győz Brozovácz (P^’K) ellen, Kovács (Dózsa) ellen Pancza (PVSK) feladja, Jónással (Dózsa) szemben Bodnár (Dózsa) feladja. Joó (PVSK) pontozással győz Gyu- rlczával, (Vasas n. B) szemben, Varróval, (Dózsa) szemben Nagy (PVSK) feladja, Ragoncsa (P. Bányász) pontozással győz Bátal (Vasas n. B.) ellen. A vasárnap délelőtti felnőtt egyéni bajnoki cím az alábbi pártok között dől majd el: Légsúly: Kocsis (Vasas IT. B.)—Horváth (Dózsa). Harmatsúly: Simon (Dózsa)— Fülöp (Komló). Pehelysúly: Szekeres—Fodor L (mindkettő PVSK). KBnnyűsúly: Lakatos (P. Bányász) —Fodor H. (PVSK). Kisváltósúly: Győri (Komló)—Baksa (P. Bányász) Váltósúly: Kovács—Jónás (mindkettő (Dózsa). Nagyváltósúly: Oláh (ig. alatt)—Joó (PVSK). Kózéosúly: Kovacsics (PVSK)—Torna (Dózsa). Félnehézsúly: Kerekes (PVSK)— Varga (Dózsa). Nehézsúly: Ragoncsa (P. Bányász)—Mattyenszád (Dózsa). Mai SPORTMŰSOR ASZTALIT1WISZ: a meeryebajnokság vo^senyei. Egyetemi Tornacsarnok, 9. ÖKÖLVÍVÁS: a megyei ifjúsági és felnőtt bajnokságok dőn tői, pécsszabolcsi kultúrotthon, 10. kézilabda: az es« Pécsi Napló Terem Kupa mérkőzései, PVSK tornacsarnok: Építőipari Technikum-Pécsi Bányász in., női, 8. Pécsi Bányász III.—Eogád, férfi 8.25, Botfád— Kesztyűgyár, női 9, Mohács— Boly, férfi 9.25, Vörös Meteor- Pécsi Bányász n., női 10, Építőipari Technikum—Pécsi Dózsa ii. férfi, 10.25, Szentlőrinci KSK—Építők n. női 11. Gép- iuari—Siklós, férfi 11.25. Leő- wev Klára Gimn.—Szentlőrinci Technikum ,női 12, Magyarbóly —Srentlőrinci Technikum, férfi 12.25, Magyarbóly—Porcelángyár, női 13, Pécsi Dózsa—Janus Pannonius Gimn. női 13.25, Tanács-agok fogadóórái I. kerület Január 14-én délután 5 órakor Hartmann Lafosné Andrásbányavölgy 7. Januar IS-én délután S órakor Ramc'rd, Ferencné Kőrös u. 7, este 6 órakor Fodor Ferenc újmeszesl pártház. II. kerület Január 12-én este 7 órakor Pu- mothi Károly Nagyárpád. Január 24-én este 6 órakor Dar- nyt József kertvárosi munkásklub. III. kerület Január 22-én délután 5 órakor Balogh Jánosné Bartók Béla u. 3., Szász Antalné Petőfi u. 64., Sziklai József Buzássy A. u. «., Illés Gyula Tiborc u. 69., Pálinkás György Buzássy A. u. 16., Berk’ Fülöp volt Vasváry szőlő. Január 23-án délután 5 órakor Bérces István, Kisszókó 6., Dani Sándorné Bállcs u. 4., Szélig Rezsővé és Nagy György Ifjúság u. 5., Kanizslai Istvánná és Gócz Béla Aranyhegy, Kertészeti Vállalat, Balogh György Középdaindol 2., Maiorlaki János Szentkút 30., Bős tás Antal Hajnóczy J. u, 17, Senye—Márok férfi 13.56, Setylye—Mohács, női 14.25. PEAC II.—Mecscknádasd férfi 14.50, Urán SC—Pécsi Dózsa férfi 15.25, Vörös Meteor—Pécsi Építők női IC.10, Pécsi Bányász— Pécsszabolcsi Bányász férfi, 16.45, Mohács—PEAC férfi 17.30, Mohács—Pécsszabolcsi Bányász n. női 18.05, Pécsszabolcsi Bányász IL—Pécsi Dózsa III. férfi 18.30, 500. ITSK—50«. ITSK férfi 19.05. Nem rossz a magyar csapat helyzete Szakemberek a labdarúgó VB beosztásáról Kint ismereten, elkészült a labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztása, a magyar csapatot Angliával, Argentínával és Bulgáriával egy csoportba osztották be. Nemzeti válogatottunk esélyeit illetően kérdést Intéztünk a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárához, hogy a szakember véleményéről tájékoztassuk olvasóinkat. Molnár József a kővetkezőket mondottal —> And azt Illett nagyobb szerencsénk la lehetett volna a sorsolásnál. igen erős ellenfelek ellen kell felvennünk a küzdelmet Magam részéről bizakodó vagyok, bogy legjobbjaink kiharcolják s nyolcas döntőbe való jutást A labdarúgás történetében még nem volt verhetetlen tizenegy. Számtalan példa volt arra, hogy esélytelennek tartott csapatok a világbajnokságon meglepetéseket szereztek. A mostani VB-n példa eme Kolumbia és Bulgária. — Kétségtelen, hogy a csoport másik három résztvevője Igen Jó Játékerőt képviselő együttes, de vajon melyik VB résztvevőről nem mondható el ugyanez. Megítélésem szerint a Jól Időzített felkészülés eredményes szerepléshez vezethet, melyhez nagy segítséget nyújthatnak a dél-amerikai turnén szerzett tapasztalatok. A felkészülési Időszakban a magyar labdarúgás minden hívének egy emberként kell tömörülnie a válogatottunk mögött. Minden vezetőnek tudása legjavával és tapasztalatainak rendelkezésre bocsátásával kell elősegítenie a felkészülést. Ez esetben aa eredmény nem maradhat <k Kiváncsiak voltunk Káliéi lápót, a Pécsi Dózsa edzőjének véleményére Is, ezért őt is „meg- kömyékeztük”, megkérdeztük, hogyan látja a magyar csapat helyzetét? — Először a rádióból értesültem a világbajnoki labdarúgó-mérkőzések sorsolásáról. Szerintem nem rossz a magyar csapat helyzete. Bár a bolgár labdarúgók a kemény játék hívei, nem féltem tőlük technikásabb csapatunkat. A bolgárok a hazai pályától távol még nem diadalmaskodtak fölöttünk Az angolok a világbajnokságokon általában mérsékelten szerepeltek. Az utóbbi időben mintha kissé feljöttek volna, de gátló hatással lehet rájuk a 6:3 és a 7:l-re emlékezés. Szerintem a legnehezebb ellenfél Argentína csapata lesz. A féllg-meddig hazai környezetben játszó dél-amert- kai csapat az Idén kitűnő játékerőt képvisel. A dél-amerikai szovjet portya óta azonban megnövekedett a már-már eltemetett európai csapatok tekintélye. A gyors, kemény dél-amerikaiakkal szemben a szintén keménynek mondható magyar védelem sikerrel veheti fel a harcot. Ehhez azonban csatáraink harclasabb felfogásának kell párosulnia. Ha Sándor jő formában lesz a világbajnokság Idején, akkor az ő küzdőmodora sokat javíthat csatársorunk helyzetén. Mindent egy mondatban nagyon találóan fejezett ki Baróti Lajos szövetségi kapitány, amikor azt mondotta: „Nekünk a chilei világbajnokságon 90 percig küzdő játékosokra lesz szükségünk.'* Két hét múlva Nenverisztr rendezik meg a Diinántú s laplé Kupát Az év első nagy labdarúgó eseménye Eddig három ízben küldötteik a résztvevő csapatok a Dunántúli Napló Kupáért. A mérkőzéseknek mindig komoly közönségsikere volt annak ellenére, hogy a kiírás időpontja téli hónapra esik. Az edzők és a labdarúgó szakosztályok vezetői örömmel nevezik be csapataikat a kupaküzdelmeikre, mert a mérkőzéseken alkalmuk nyűik megfigyelni azokat a hiányosságokat, amelyek rendszerint fagyos, nehéz talajon a szokásosnál jobban Teremkézilabda-mérlcőzések az Esti Pécsi Napló Kupáért Tegnap délután és este Pécsett, a PVSK Sportcsarnokban folytatódtak a teremkézilabda-mérkőzések az Esti Pécsi Napló-kupáért. A in. fordulóban a férfi bányászcsapatok rangadójának színvonala a várakozásnak nem felelt meg, de a rutinosabb komlóiak megérdemelten győztek. A nőknél a Pécsi Bányász NB I-es csapata nagy gólarányú győzelmet aratott az Építők együttesével szemben. Szoros eredményt és színvonalas játékot hozott a Pécsszabolcsi Bányász—PEAC női csapatainak találkozója, de szép és eredményes játékkal rukkoltak M a márokl lányok Is. Eredmények: Férfiak: Komlói Bányász—Pécsi Bányász 10:1 (43}. Góllövők: Ketnlnger 4, Schwan X, Balázs, Appelschoffer, Csíkos és Kovács, illetve Baranyai 5. Wágii er 2 és dr. Dombi. Bányaipari Technikum—Komlói Bányász EL 19:9 (3:4), Porcelángyár—Pécsi Vörös Meteor 20:14 (8:7), Pedagógiai Főiskola—Urán SC 7:8 (4:3), Széchenyi Gimn.—506. ITSK 21:9 (13:7). Nők: Pécsi Bányász—Építők 20:4 (10:2), Góllövők: Bor 8, Holub és Szmolkáné 6—6. Illetve Halasi 3 és Kozma. Pécsszabolcsi Bányász— PEAC 143 (5:1). Góllövők: Trapp 5., Antal 4, Hetényl 1 és Boa, Illetve dr. Dombiné, Lippól 3—3, Borkó és Király. Márok—Pedagógiai Főiskola 13:7 (7:1), Kesztyűgyár—Janus Pannonius Gimn, EL «3 (33). A megyei asztalitenisz-verseny első napja Sporíhfrek — A Pécsi BTC labdarúgó szakosztályának vezetés ge felkéri Ifjúsági játékosait, bogy január 23-án, kedden délután fél 3 órakor Jelenjenek meg a BTC-pá!yán. — A Labdarúgó Edzők Tanácsa értesíti tagjait, hogy a szakmai továbbképzés során hétfőn este 18 órai kezdettel az Urán SC tornatermében (Dózsa legényszállás, Szigeti út 3b.) Molnár László tart bemutató edzést. hogy a leányversenyzőkkel Is legalább olyan komolyan kellene foglalkozni, mint a fiúkkal, akkor ugrásszerű fejlődés állhatna be a leányoknál, mert a meglévő anyag nem rossz. Első napi eredmények: Fiú serdülő: 1. Vlcze (Gépipari), 2. Szabó (Vörös M.), 3. László (3ásd) és Kovács (P. Postás). Leány serdülő: 1. Szalai (Sásd), 2. Abai (Bóly), 3. {ovács (Sásd), és Illés (Siklós). Ifjúsági leány: 1. Pápai (Leőwey). 2. Stumpf (Janus), 3. Kovács és Szálai (Sásd). Az Ifjúsági páros, vegyespáros és egyéni versenyekről lapzártáig nem érkezett eredmény. kiütköznek. Ezeket a hiányosságokat és hibákat aztán az első bajnoki mérkőzésig van alkalom ó- tolni, vagy javítani, i felkészülés és csapatkialakitás szempontjából Is hasznos a mérkőzések megrendezése. A közönség — mely az ószi Idény után hosszú hónapokra kénytelen volt búcsút mondani a labdarúgó- pályának — egyenesen csemegének veszi a kupaküzdelmeket. Kiválaszt magának egy csapatot (rendszerint a legsportszerűbben játszó együttest) és ezt lelkesen biztatja, egy kicsit „felülbírálja” • Játékvezetők ténykedését, megkritizálja a lazsáló Játékost, elismerően nyilatkozik az Igyekvőről, szidja a rossz talajt. Egyszóval a közönség la készül a bajnoki nyitányra. Az eddigi Dunántúli Napló kupamérkőzéseken szép küzdelmeknek lehettünk szemtanúi. Egyszer a Pécsi Bányász rukkolt ki lelkes Játékkal, egyszer a BTC sportszerű Játékfelíogással és magatartással. Sokáig emlékezetes marad a PVSK-nak a BTC fölött aratott tavalyi diadala, mely a mérkőzéssorozat egyik legszebb fegyverténye volt. Izgalomban nem volt hiány. A 11-es rúgások élményszámba mentek. Ebben Garami jeleskedett. A közönség hangos tetszésnyilvánítása mellett célozgatta meg mosolyogva hol a Jobb, hol a bal hálótartó vasat, de mindig halálos biztonsággal a kapuba, és nem fölé, mellé, vagy a kapus ölébe. Ezért várja most Is s kupaküzdelmek beindulását érdeklődve a pécsi közönség. Az Idei találkozóknak van új érdekessége is, A két, NB n-t megjárt NB m-as egyesületünk mellett, most a Pécsi Dózsa labdarúgóin kívül az NB I-es Komlói Bányász Is részt vesz. A komlói együttes kulturált és lelkes játékával sok hlvet szerzett magának. Bizonyára most Is népes tábor kíséri el a csapatot Komlóról. Már tavaly la tapasztalhattuk a csapat Játékán, hogy a legjobbak között a helye. Nem véletlen szüleménye, hogy a* NB I-be kerültek, hanem a kitartó és Jól megalapozott munkáé. Már csak két hét választ el bennünket a Dunántúli Napló Kupa elsó mérkőzéseitől, ugyanis február 1-én délután bonyolítják le a Komlói Bányász—PVSK és a Pécsi Dózsa—BTC találkozót. A bajnokság „előjátékán” bizonyára nagy küzdelem alakul majd ki az elsőségért és a helyezésekért. Tamási a gyárvárosi általános iskola tanulója először vett részt asztali tenisz-versenyen. Közel 120 versenyző Indult a megyei serdülő és ifjúsági egyéni asztalitenisz-verseny első napján. A nap meglepetése, hogy a serdülő leányok csoportjába egyetlen pécsi versenyző sem került az első négy közé, a fiúknál viszont három pécsi versenyző jutott a legjobbak közé. A versenyen minden Járás képviseltette magát és az indulók magas száma azt bizonyítja, hogy megnőtt. az érdeklődés megyeszer- te az asztalitenisz iránt. A színvonal mérsékelt volt és nagyon •ok megjegyzés hangzott el arról, ■fa. Edzésben a játékvezető Nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor a szemlélő egyetlen embert lát egy sportpályán edzeni. Nincs akivel versenyezzen gyorsaságban, rugalmasságban, nincs, aki tréfás bemondásaival jókedvre hangolja, s mégis vasszorgalommal végzi edzését — egyedül — Páldl Ede NB I-es játékvezetőnk. Sötétkék svájcisapkában, bordó melegítőjében rójja egymásután a köröket. Fehér dorkója már átvette a PVSK edzőpályájának fekete salakszlnét. Arcáról patakzik a verejték és mégis az ő kedves, lebilincselő mosolyával fordul felém, amikor a többiekről és felkészülési terveiről érdeklődöm. — Sajnos, egyedül kell ed zenem. Szóltam néhány társamnak, ígéretet is kaptam, de partnert szerezni nehéz dolog, pedig a játékvezetőnek Is nagyon fontos az Időben történ' felkészülés. Már alig vártam a téli hónapokat, amikor Jól megérdemelt pihenőre térhetek. Két hét elteltével azonban még sokkal erősebb vágyat éreztem a játékvezetés iránt, mint az Idény közepén. Minden játékvezetőben él ez a „meszállottság”, s ez alól én sem vagyok kivétel. A téli hónapokban egy kissé megnőtt a pocakom és ezt a felesleges három kilogrammot most le szeretném adni. Már sikerült 80 dekától megszabadulnom; Ezt a felkészülést feltétlenül szükségesnek tartom. Téves hitben ringatózik az a játékvezető, aki ezt hiszi magáról, hogy a fiatalsága. vagy gyorsasága már elég biztosítékot nyújt az eredményes Játékvezetéshez. A hiányos edzésnél az első félidő csak lemegy valahogy, de a második félidőben aztán rendszerint kiütközik a fáradtság. elfogy az erő, amely aztán az éles megfigyelésre, az azonnali helyes döntésre is kihat és egy aránylag Jó elsőtélídöbell teljesítményt képes egy Ilyen beállott zavar teljesen lerontani. Persze, a jó felkészülés mellett Is lehet rosszul vezetni egy mérkőzést. Elég egy rossz behatás, mely a Játékvezetőre idegesltőleg hat, máris oda az eredmény. Van olyan eset. amikor még ez sem fordul elő és mégsem megy és ezt semmivel nem lehet megmagyarázni. Mindenesetre a lelki- ismeretes felkészülés a legjobb alap a megfelelő tátékvezetéshez. — Az idény beindulása előtt kétévenként ellenőrző vizsgát kell tennünk. Most éppen szabad esztendőben vagyunk és ezt továbbképzésre használom fel. melyre az Országos JT tematlkála alapján készülök. Több egyesülettől kaptunk meghívást szabálymagvarázó előadásokra. Ezeken az előadásokon konkrét eseteket elevenítünk fel a múltról és őszintén bevalljuk azt Is. ha a Játékvezető tévedett. — Azért már nagyon, nagyon várom a Dunántúlt Napló kupa- mérkőzéseket.. ahol Ismét megszólalhat már-már berozsdásodott sípon, De Mm mm* * úa vagyok Így ezzel, hanem Pécsett legalább még ötvenen remélik, de csak tizenkettőt ér az a szerencse, hogy valóban részt is vehet a találkozón. Értesülésünk szerint a játékvezetők Idei felkészülésében az okozott késedelmet, hogy nem állott rendelkezésre tornaterem, mivel azokat a különböző egyesületek a zsúfolásig megtöltik. Páldl Ede játékvezetőhöz hasonlóan azonban még nagyon sokan megoldhatnák ezt a problémát és valljuk meg őszintén, ez nem is volna káros hatással a pécsi Játékvezetőkre, 1 vasárnapi A PÉCSI RADIO 1962. Január 21-1, vasárnapi műsora a 223,1 m középhullámon: 17.00: Szerb—homrát nyelvű műsor: Népi kincsek nyomában. i. — Néprajzi összeállítás. 17.30: Német nyelvű műsor: Ahány ház, annyi szokás. — Összeállítás. Zene mindenkinek. 18.00: Keringőest. 18.30: A ház közbeszól. — Vidám, zenés játék. 19.25: Zenés tarka-barka. 19.55: Sporthírek, totóeredménye*. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Cirkusziiereegnő (délután 3 és este 7 órakor). Kamaraszínház: Mecseki tél (délután lél 4. este fél 8 órakor). ZENE: Liszt-terem: A sextettöl a decet- tlg. Zeneiskolák V. bérleti hangversenye. (Délelőtt 10 órakor.) MOZI: Park: Ceruza és radír (délelőtt 10 órakor). Én és a tábornok fél 3, fél 5, lél 7, lél 9 órakor). Petőfi: A barlang titka (délelőtt 10 órakor). Megszállottak (léi 5, fél 7, lél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Ezerarcú hős (délelőtt 10 órakor). A fehér csat (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Ifjúsági filmszínház (Leőwey Gimnázium): Zápor (6 órakor). Gárdonyi Géza kultúrotthon (is- tenkut): Ludas Matyi (6 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Hárman jöttek az erdőbő’ (délelőtt 10 órakor). Leon Garros keresi a barátját (5 és 7 órakor). Építők kultúrotthon»: Próba- kisasszony (délelőtt 10 órakor). Kenyér és rózsák (5, 7 órakor). Bőrgyári művelődési otthon: Borús reggel (fél 3, fél 5 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Négyen az árban (délelőtt 10 órakor). Mamlock professzor (3, 5, 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Elloptak egy villamost (délelőtt 10 órakor). Az esőcsináló (5, 7 órakor). Május 1 (Vasas n.): Légy jó mindhalálig (délelőtt 10 órakor). — Amerika egy francia szemével (3, $, T órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek! Kossuth (Mohács): Játék és álom (délelőtt 10 órakor). Vadállatok a fedélzeten (4, 0, 8 órakor}. Zrínyi (Szigetvár): Két kis jegesmedve (délelőtt 10 órakor). A bosszú (fél 4, fél 6, I órakor). Táncsics (Siklós): Normandia Nyeman (délelőtt 10 órakor). A macska kinyújt'a karmait (6. 8 órakor). hctfO: A PÉCSI RADIO 1962. Január 22-1, héttői műsora • 223,8 m ' Széphullámon: 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsort Hírek. A kommunizmus országából.. ■ Hétfői beszélgetés: A tanulásról,. Népdalok. 17.30: Német nyelvű műsor: Szilárd alapra építenek. — Kommentár. Otthonunk körül: Sietni Is lehet. Szórakoztató zene. Népszerű dallamok. 18.00: Jegyzet. 18.05: Babai Gyula népi zenekara Játszik, közreműködik a Zengő Népi Együttes énekkara. 18.35: Virágzó mezőgazdaságért. 18.55: Napjaink apróságaiból. — Zenés összeállítás. — Közben Dél-dunántúli híradó. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Szünnap. mozi: Park: Megszállottak (5, 7, 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Megszállottak (fél 5, fél 1, fél » órakor, szélesvásznú). Kossuth: A fehér csat (fél 5, tél 7, fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Korsós tánc, 10 sz. sport- híradó, Carmen, Egy tucat papa. (Előadások U órától 3 óráig folytatólagosan.) Ságvári Endre kultúrotthon (OJMecsekalja): Nem ér a nevem (fél 6, fél 8 órakor). Fekete Gyémánt (G’árváros): A macska kinyújtja karmait (5, T órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): A bosszú (5, 1 őrakott. 4 T i 4