Dunántúli Napló, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

TILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜUETEK! DUHIJMilTULI m v/mm IMI. DECEMBER 34. VASARNAP | % MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA É# MEGYEI TANÁCS LÁPJA XVIII. ÉVFOLYAM, ÄRA: 1 FORINT 303. SZÁM Karácsony, 1961 Régi falusi népszokás, hogy karácsony este a nagyobbacs­ka legénykék csapatokba ve­rődve végigjárják az utcákat és kereplővel, kolomppal olyan zajt csapinak, hogy a harmadik határba is elhallatszdk. A „kó­lóm pólók” talán nem is tud­ják, hogy tulajdoniképpen a ré­gi-régi szelleműzések kései mását játsszák eä, amelyek­kel a babonás emberek annak idején a gonosz szellemeket, a rontást igyekeztek lakóhelyük tői távoltartani vagy elűzni. Ma már persze játékos hagyo­mánnyá szelídült ez a hajdani szokás, — de mégsem árt róla beszélni, mert egy nagyon ér­dekes összefüggésre vezeti rá az embert. A primitív emberek úgy vél­ték, hogy a hangos ének, kiál­tozás elriasztja a gonosz szel­lemeket és velük együtt tova­tűnik a gond, a bánat, a szen­vedés, amelyből ugyancsak ki­jutott a föld fiának a történe­lem valamennyi szakaszában. Aztán elmúltaik az ünnepekés hogy. hogynem a rontás, a gond. megint csak bekopogta­tott a szegény emberek abla­kán. Mit . sem használt a nagy hűhó, babonás hókusz pókusz. Ha visszaemlékezünk az utóbbi három négy évtized ka­rácsonyaira igen szembetűnő összefüggést, fedezhetünk fel. Karácsony táján minden újság a békéről írt, minden valami­re való politikus hitet tett a béke mellett. Az imperialisták egymásra licitálva bizonygat­ták békeakaratukat, ágáltak, handabandázitak, „békéséit” játszottak és közben évről év­re növekedett a háborús ve­szély. Kongó frázisaik nem ér­tek többet a falusi kolornp za­jánál és róluk mégcsak azt sem mondhatjuk el hogy leg­alább hittek abban, amit mondtak, hogy valóban el akarják kergetni a rontást, a közelgő háború rémét. A karácsonyi békeszózatok arra voltak jók, hogy elterel­jék a figyelmet, elaltassák az emberek lelkiismeretét, és ha­mis illúziókba ringassák őket. Abban a társadalomban, amely a háborúban látta az országok közötti normális viszonyt, a békét két háború közötti átme­neti időszaknak tartotta — ez nem is lehetett másképp. Két világháború szörnyű tanúsága bizonyítja, hogy mit érnek a leghangzato&abb békeszólamok is. — őszinte akarat, a béke Védelmét biztosító tényleges éri, hatalom nélküL A lenini békedekrétum sza­va: mentesek voltak minden frázistól, a legegyszerűbb em­ber is kiélezhette belőle az őszinteséget és a béke megte­remtőiére, megvédésére irá­nyuló megalkuvás nélküli el­szántságot. Talán kissé furcsa, hogy nem a betlehemi angya­lok békeszózatát idézzük, sót éppen a karácsonyi vezércikk­ben fejtegetjük a karácsonyi, a békemisztifikáció népámító, hamis voltát, de a történelem megtanított bennünket arra, hogy a békéhez vezető utat a földi élet valóságában és ne a mennyei szférákban keressük. Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győ­zött, Lenin a győztes Sorrad»­lom nevében felhívással for­dult a világ valamennyi had­viselő hatalmához, a harcok beszüntetése érdekében, külö­nösen felhívta Anglia, Fran­ciaország és Németország ön­tudatos munkásait, hogy: se­gítsenek „sikeresen tető alá hozni a béke ügyét s ezzel együtt a dolgozó és kizsákmá­nyolt tömegek felszabadítását mindennemű rabság és kizsák­mányolás alól”. Rabszolgaság... kizsákmá­nyolás ... hogy kerülnek ezek a szavak a karácsonyi vezér­cikkbe? Hogyan függnek össze ezek a nagyon is direkt poli­tikai fogalmak a karácsonyi ünnep általánosan kialakult jel Hegével. A válasz egyszerű. Ma azért ünnepelhetünk béké­ben és boldogan, mert a rab­szolgaság és kizsákmányolás alól felszabadult szovjet nép, a szocialista tábor elég erős ahhoz, hogy megőrizze, bizto­sítsa a világ békéjét. Hazánk­ban azért jut minden lakásba karácsonyfa, azért örülhetünk a karácsonyi ajándékozás tisz­ta örömének, mert szabadon, országunk gazdájaként, ma­gunk használjuk fel, amit dol­gos kezünk, szorgalmas mun­kánk megteremtett. A szocia­lista társadalmi rend mind­örökre kitörölte a ma és a jö­vő szótárából a szegények ka­rácsonyfája, az ínségkonyha, a munkanélküliség fogalmait. Bármilyen furcsán hangzik, a karácsony, — amely voltakép­pen egyházi ünnep, — a szo­cializmusban válik igaza ün­neppé. A felszabadulás előtti kará­csonyok. romantikája mögött ott settenkedett a nemzeti nyo­mor és csak arra volt jó a nagy ünnep, hogy a dolgozók nagy részét még inkább rádöbbentse nyomorúságos helyzetére. Ma mindenkit terített asztal vár karácsonykor. Minden szülő meg tudja ajándékozni gyere­keit. Szinte eltűnt a különbség az egy évben egyszeri nagy ünnep és a többi vasárnap kö­zött. Szocializmust építő társa­dalmunk ma átlagosain, folya­matosan többet biztosít dolgo­zó tagjai számára, mint a múlt hamis csifiogású karácsonyai. Az emberiség mándiiinkább ] felismeri, hogy a béke nem az ! égiek áldása és mindentől függ j csak éppen a jámbor óhajok- i tói, „a nragasságbeli”-ektői I nem. Régen a csillagokra te- ! kintetlek, „fentiről” várták a ] békét és a boldogságot. A mi; csodálatos kórunk új csillago- ; kát teremt és az égre repíti, j hogy liirdei.se az emberi tu- j dás, és békeakarat diadalát. J Senki sem áilitja, hogy nm i mór minden szép és jó, hogy a ; mai karácsonyon mindén ki- j vánság teljesül, — de össze- ! hasonlíthatatlanul kevesebb a j meg nem valósuló álmok, a j kiábrándulás, a csalódás okoz- j ta könny, mint a múltban. Ma i kevesebb a szónoklat, a ka- 1 rácsonyi csindaratta. Nem annyira hivatalt» már a kará­csony, mäht azelőtt. Tagadhr-’ latiamul szebb. boldogabb. • azonban, mert nemcsak a ki-, vételezettek, de a társadalom j többsége számára biztosít bé- j két, jólétet, boldogságot. W.W, * aa00CO00«XX»0!»»»y5000CXX)CCO0ű00C300000(»(>D000000000CIC>0COCO000O000<XXX>0O0rXiCgXO®0O' DCeilem es ka ráes ő n ij i ünnepeket kitúrnunk ke does &ioa sóinknak <XXXXX^5COOOCX»CX»OCCKX>CO<XJCOOC'JOaXX2<XXXXXXX. ^XXOCOOXXiOOCOCCOCXXiGOŰC OO0OQGOO CWOGOQi Egy hét múlva húzzák a IL III. és a IV. békekölcsönt Egy hét múlva december 30-án és 31-én tartja az Or­szágos Takarékpénztár az, év utolsó államkölcsön sorsolá" sait a II., a III. és a IV. bé­kekölcsön 1961. második fél­évi húzását. A sorsolásokat, mindkét napon az egyetemi színpadon tartják. Szombaton délután fél há­rom órai kezdettel a II. béke kölcsönt sorsolják, amelynek 133 000 kötvényére 26 400 000 forint jut. Vasárnap délelőtt 10 órái; kezdettel két óra alatt — bo­nyolítják le a.Hl. és a IV. bé­kekölcsön húzását. 159 000 Hl. békekölcsönre 45 000 000 forin­tot sorsolnak, a IV, békeköl­csönre, amely nemcsak az év utolsó húzása, hanem egyben a 100. államkölcsön sorsolás is — 115 000 kötvénytulajdonos­nak 27 600 000 forint jut nye­remény és törlesztés formájá­ban. Foto: Erb. 0 katangai tartományi kormány nem hagyta iává Csőmbe és Adoula me Elapadását f Újabb vét fürdő Ehsabethville-ben A kutamgai tartományi kor­mány pénteken ülést tartott és meghallgatta Kibwe „pénzügy- miniszter'’ beszámolóját, aki részt vett Adoula és Csőmbe ki tanai tárgyalásain. Az ülés után a kormány szóvivője ki­jelentette: „a kormány illeték- télen arra, hogy jóváhagyja azt a nyilatkozatot, amelyet Csombére Kitonában kény- szerítettek. A nyilatkozat szö­vegét a katangai parlament elé kell terjeszteni, mert e kérdésben ez az egyedüli ille­tékes szerv”. Hírügynöikségeik ezzel kap­csolatban megjegyzik, aligha sikerül egyhamar összehívni a katangai parlament tagjait. A képviselőik ugyanis a harcok kirobbanása után szétszéled­tek és valamennyien a kör­nyező dzsungelekbe menekül­tek. U Thant az ENSZ ügyvezető főtitkára pénteken a Bizton­sági Tanácsnak hivatalosan beszámol t AdouLa és Csőmbe tárgyalásairól. U Thant nyo­matékosan hangsúlyozta, Csom/be minden fenntartás nélkül tette azt a nyilatkoza­tát amelyben elismerte a leo- poldviUe-i kormány fennható­ságát a szakadár tartomány felett A főtitkár beszámolójában kitérít Csombénak Ralph Bun­dle főtitkárhelyetteshez inté­zett levelére is. Ebben Csőm­be azt állította, hogy „felhatal­mazás nélkül” kezdte meg a tárgyalásokat Adóul ávaL U Thantnak ehhez nem volt semmi hozzáfűzni valója. Az ENSZ szóvivője pénte­ken közölte, hogy a külföldi zsoldosok és a katangai csend­őrök újabb vérfürdőt rendez­tek Elisabethvillerben. A fehér zsoldosok & a csendőrök ház- rói-házra jártak a katangai főváros afrikai negyedét és könyörtelenül gyilkolták azok­nak a törzseknek a tagjait, amelyek nem tudták szó nél­kül elviselni C.sombéék em­bertelen terrorját. AzMSZMÍ* Központi Bizottsá ának távlata William Gallacherhez A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János első tit­kár táviratban üdvözölte Wil­liam Gallacher elvtársat. Nagy-Britannia Kommunista Pártja elnökét nyolcvanadik születésnapja alkalmából Január elsejétől 142 vagon szenet termel naponta a komlói Iil-as akna Telefon interjút kértünk az ünnepek előtti napon Dobos József elvtárstól, a komlói III- as akna üzemvezetőjétől. Há­rom kérdésre kértünk választ. — Decemberben milyen ered ményt ért el a Horváth-csapat? — E hónapban is tovább tartják jó formájukat Horváth Jánosék és jelenleg a 135. mé­ternél tartanak az első szint 8-os telepében. — A jövő évben mennyit termel a Ill-a» akna naponta? — Jelentősen emeljük 1962- ben a napi teljesítményünket, elsejétől kezdve naponta 142 vagon szenet kell biztosíta­nunk. Ennek érdekében ala­kítjuk a munkahelyeinket nagykapacitású koncentrált te­rületekké. Az új koncentrá­cióban szeretnénk újabb paj­zsokat beépíteni, egy szénfű­részt üzembehelyezni és a ha­gyományos frontfejtéseket két szintire megnyújtása. Uj barátság szövődött a fenyőfa alatt. Egycsapisra elválása hatatlan barátok lettek Jánoska, a harmonika és a MaeL

Next

/
Thumbnails
Contents