Dunántúli Napló, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-25 / 278. szám

2 1961. NOVEMBER 25. Jő ütemben halad Pécsett az egyetemi városrész építése Az északi épületrészekben Crytal fűtés lesz Jövőre 30 millió forintos beruházás Nagyarányú építkezés kez­dődött tavaly nyáron Pécsett a Szigeti országút, az Ifjúság, a Kürt és a Honvéd utcák ál­tal határolt területen. Itt épül fel az új egyetemi városrész. Az építkezés folyamán több mint 30 ezer köbméter földet mozgatnak meg, ami már magában is tekinté­lyes munka. Szükség van erre, nemcsak azért, mert az Ifjúság útja és a terep 3—5 méteres szintkülönbségét kellett eltün­tetni, hanem azért is, mert a hatalmas épületek alapjai és a földfelszín alatti részek elhe­lyezése ezt megkívánja. A főépület T-alakú, a szárával északfelé néző nyolcemeletes, tizenegy szintes klinikakom­plexum lesz, amelyet föld­alatti folyósópár köt össze a gazdasági tömbbel. A főépületben a kórtermek, műtők, labodatóriumok lesznek elhelyezve. Több mint húsz felvonó \»égzá itt az emeletek közötti személy és teherszállí­tást. Az építkezéshez pedig több mint 12 ezer köbméter vasbetont használnak fel s csak a beépített betonvas mennyi­sége meghaladja a 140 vagon mennyiségét. Az is érdekes, hogy a zsaluzáshoz 66 ezer négyzetméter fát használnak fel. Többezer négyzetméter­nyi üveg, csempe és mozaik­lap is szükséges a főépület­hez. Természetesen a felszerelés és a berendezés is a legkor­szerűbb lesz. Az északi részben például Crytal fűtést szerel­nek, ami annyit jelent, hogy a betonfalakba, födémekbe épí­tik be a fűtőtestekét, csöveket s így a falak melegítenek. Lég­kondicionáló berendezések tartják egyenletes klímán a speciális helyisé^fek (laborito­ri um, hűtőkamra, stb.) levegő­ik- jét A klinikai részt oxigénveze- »'■ tékek hálózzák be s így a i kórtermek egy részében kü­lönleges oxigénes kezeléseket Is végezhetnek és a műtők­ből televíziós kamerák köz­vetítik a műtéteket a tante­rembe. Pécsett a legnagyobbarányú építkezés az egyetemi város­rész építése. Jelenleg a 170 méter hosszú főépület földalat­ti részének a munkálatai és a gazdasági rész építése folyik. A gazdasági tömb, amely há­rom részből áll (konyha, ga­rázs, kazánház) falazása mun­kálatai már befejezéshez kö­zelednek s még az idén tető alá is kerül. A főépület keleti részén az alapozás és pillérek készültek el s a többi résznél is hamarosan befejezik az ala­pozást. Bár a gazdasági tömb építésénél élőre nem látható nehézséget okozott a haitalmas mennyiségű rétegvíz, ami miatt egyébként egy méterrel magasabban kellett kezdeni az építést, a munkák szépen ha­ladnak. Az építkezéssel egyide­jűleg a mélyépítő munkákat is végzik. A csatornázás pél­dául már ugyancsak majdnem kész a főépületnél is. Idén ti­zenhétmillió forintot terveztek az egyetemi városrész építésé­re s ha az időjárás megfelelő lesz, akkor 18,5 millió forint értékű lesz év végére a Bara­nya megyei Építőipari V. által végzett niunka. Jövőre még ennél nagyobb összeget, 30 milliót tesz ki az előirányzott beruházás értéke. Az egész egyetemi városrész költsége pedig meghaladja majd a 200 mil­lió forintot. Ebben az összegben már a felszerelés, berendezés is sze­repel, viszont a meglevő épü­let (Dózsa) átalakítására fordí­tandó költségeket nem számol­ták hozzá. Noha az épületekre sem emeletet nem húznak, sem le nem bontanak, mégis sokmililió forintot költenek az átalakításra. A tervek szerint még a második ötéves terv folyamán elkészül az új egye­temi városrész s 1965 év vé­gére már felszerelve átadják rendeltetésének. H. L. Vita a Jelenkor szerkesztőségében Pénteken este a Jelenkor szerkesztőségében tartott vita­esten a Jelenkor c. folyóirat IV. évf. 5. számát vitatták meg a folyóirat szerkesztői, szerzői és olvasói. Szász István vitaindító be­szédében elmondotta vélemé­nye,, a folyóirat legutóbbi szá­máról. Néhány szerkeszeti aránytalanságtól eltekintve e számot sikerültnek értékelte, majd a folyóiratban közöl' műveket egyenként elemezve rámutatott arra az e számban is tapasztalható hibára, hogy a folyóirat mintegy kívül áll az élet sodrásán. A bevezető után élénk “Vita alakult ki. Tüskés Tibor a műfaji sokoldalúságról, mint a folyóiratban megvalósítandó szerkesztési elvről beszélt, Szöllösy Kálmán a szűk, kör­ben mozgó, az életet nem is­merő költők fásultságát, be­felé fordulását bírálta, mások a bonyolult valóság művészi ábrázolásának problémáját ve­tették fel. A vita értékét az adta, hogy a vitatkozók a konkrét folyóiratszám bírála­ta kapcsán a mai irodalmi életben jelentkező általáno­sabb problémák megvitatásáig jutottak el. Amsonyohhal beszélgettem Pécsújhegy. Nők Iskolája. Arról beszélgetünk, hogy az emberiség békében és jólétben akar élni. És ha az emberiség így akar élni, meg is teremti magának az örök bé­két és jólétet — A programban szépen benne van mindez — mondja az első hozzászóló — de az is benne van. hogy miképpen lehet mind ezt a szépet és jót megteremteni. A második,'aki hoz­zászól, ezt mondja: — Jaj, de jó lenne megérni! Hruscsov azt mondta, hogy ve­lük együtt jutunk el mi is a kommuniz­musba. Hogyan is lesz az? — Hát honnan tud­nánk azt előre? — kérdez vissza válasz­képpen aki harmadik rtak szólal meg — azt még csak úgy körül­belül lehet tudni, csak elképzelni lehet ma még. Itt aztán már vitat­kozni kell. Minden­ki beleszól a témába. S aki azt hitte vol­na, hogy a beszélge­tés csak a háztartás teljes villamosítása, az ingyen étkeztetés. a díjtalan utazás, meg az ingyenes nap­közi otthonos ellátás körül fog forogni, az tévedett. * Ezek az asszonyok szívükkel és ■ értel­mükkel fogták fel a szovjet nép nagy párt ja új programjának üzenetét. Egyszerre fogták fel a szíveik­kel és értelmükkel, szép harmóniában egyesítették a vágyak és a lehetőségek széles útjait önmagukban. Vitatkoztak és kér­deztek — és meg­egyeztek abban, hogy az a párt és az a nép, amelynek ilyen prog­ramja van, semmikép pen nem akarhat há­borút, csak békét. — Mert jólétet és meg­elégedettséget, örö­möt okozó teremtő munkát nem lehet bé ke nélkül elképzelni. Megvalósítani pedig még nehezebben. Az SZKP új prog­ramja a béke és a jó­lét soha nem látott cső dálatos dokumentu­ma. Olvasmánynak is izgalmas, valósággá válásához elérkezni pedig boldogító érzés, emberhez méltó cse­lekedet lesz. Gy. K. A Lenin atomjégtörő az Északi tenger vizein. A képen: a ,eytórő hajó orra könnyedén töri ketté a hatalmas jégtáblákat. MTI. Külföldi Képszolgálat. / — KISZ-politikai körök, valamint a Világ térképe előtt című előadássorozatok kezdődtek a múlt héten a pécsi Postaigazgatóság és a Pécsi Bőrgyár KlSZ-szerve- zetében. Az előadásokat két­hetenként tartják. A Solfó nyerőszámai: 11, 15, 56, 58, 79 A lottó 47. játékhetének nyerőszámait pénteken Ruda- bányán, sorsolta a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatóság. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 11, 15. 56. 58, 79. A legközelebbi jutalomsorso­láson a 44. játékhét szelvényei vesznek részt. PÉoSTÖl-didansKfg í*ai Igen érdekes és hasznos kez­deményezésnek tűnik a tele­víziós oktatás bevezetése. A kísérletet tavaly kezdték. Az első ütemben 900 falusi iskola számára sugároztak műsort. Adásaik kapcsolódtak az isko­lák tanmenetéhez, a tanítási időben ágyazható módon foly­tak és rövid idő alatt is köz­kedveltté váltak. A TV-iskola természetesen nem pótolja a rendes iskolát, csupán kiegé­szíti. Természetrajzi, biológiai folyamatokat, kísérleteket, a tananyagokhoz tartozó törté­nelmi eseményeket, személye­ket dokumentumokat, érdekes embereket mutált be és ezzel egészíti ki, alátámasztja a szemléltetési gondokkal küzdő falusi iskolák munkáját. Októ­ber negyedikén újra megkez­dődött a TV-iskola az általános iskolák V.—VIII. osztályai számára. A televíziós készülé­keket a nem hivatalos pénz­ből, hanem a szülői munkakö­zösség társadalmi segítségéved szerezték be a legtöbb iskolá­ban. Úgy hiszem, nekünk is érde- dem.es volna megfontolni ezt a kezdeményezést. Nálunk is so­kat segíthetne az egy-két tan­erővel dolgozó kis falusi álta­lános iskolák nevelőinék. A lengyel álltalános iskolák­ban igen erős és sokoldalú if­júsági szervezet működik. Kül­sőségedben, nevében átvette a cserkészmozgalom hagyomá­nyait, de téved, aki azt hiszi, hogy a formával együtt a tar­talom is konzerválódott. Szó sincs róla. A lengyel úttörő vagy ha úgytetszik cserkész- mozgalom nagyon tiszteletre méltó, becsületes célokat tűz tmagii elér Tágjait a» oszág gazdasági, kultirráEs, társadal­mi fejlődésére irányuló ak­ciókra, a szocializmus építésé­re mozgósítja. A csapatok kol­lektív feladatokat vállalnak. Ez a közösen végzett társadal­mi tevékenység jelenti a len­gyel úttörő-csaptokban folyó nevelőmunka alapját. Jellem­zésképpen felsorolok néhány ez évben lebonyolított akció- programot: segítség az aratás­nál, fásítás, otthonép ütés, szé­pítés, gyűjtések, játékok gyár­tása, út, vasútépítés, közre­működés a rendőrség közle- kedésvédedmi, rendezvénybiz­tosítási munkájában, műem­lék, park, természeti kincsek védelme, gyerekgondozás, ját­szóterek rendjére ügyelés, stb. Az akcióprogramok a szabad­idő hasznos foglalkozásokkal való kitöltésével, kollektív életre nevelő elfoglaltságot bdtaosítanak a serdülő fiatalok számára. Egy beszélgetés kapcsán né­mi bepillantást nyertem a mai lengyel színházzal, a mai tár­gyú színpadi művekkel kap­csolatos viták kulisszái mögé. A probléma ugyanaz, mint nálunk: az emberek érdeklő­dése a színház iránit sokkal nagyobb, mint bármikor, de ez nem érződik a színház látoga­tók számának alakulásán. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a lengyel állam is igen jelentős áldozatokat hoz a színházkul­túra érdekében, — egy nézőre például 18 zloty dotációt fi­zet —. akitor érthető, hogy a művészeti, irodalmi berkekben ma mindén vita kiindulópont­ja az. hogy merre tartson a lengyel színház? Mit írjanak, mit játszanak, hogy a közön­ség necsak egyes darabokra, de minden előadásra „bejöj- iűKvUSwr at% — énacre a Tri­buns Luduban is találni uta­lást —, hogy soha annyi ak­tuális tárgyú színdarabot nem írtak, mint napjainkban. A minőséggel azonban itt-ott még baj van, elég sok a gyen­ge darab, a drámák témája megoldása gyakran túlnehéz. Az egyszerű ember helyett a „fenkölt lelkek” problémái uralják a lengyel színpadot. A Teatr című színházi mű­vészeti folyóirat a drámaírói értekezlet után írt tanulmá­nyában ezt így fogalmazta meg: — „Az avantgardista darabok, amelyek másutt pon­tosan meghatározott helyet foglalnak el, csak bizonyos színházban és pontosan meg­határozott közönség számára kerülnek bemutatásra, nálunk központi helyre kerültek és a mai dráma csaknem kizáróla­gosan, reprezentatív formájává váltak. Ezek a darabok csak­nem kizárólag, a mitológiai téma a történelmi jelmez, az alluzos metafora vagy a tor­zító groteszk nyelvén beszél­nek a mai kérdésekről. Akad­nak ezek között olyanok is, Krakkó: Ikarus magyar turistákkal. amelyek sok hasonlóság elle­nére megőrizné k eredeti és sajátos jellegüket, mint pél­dául Rózevicz Kartoték c. darabja, Mrazek szatírái. Óriási többségük azonban el­riaszt és megdöbbent utánzó jellegével. Túlságosan sok ben­nük a kölcsönzés, a divatos íróktól és túlságosan kevés az eredeti ötlet nemcsak forma, hanem , a tulajdonképpeni problémák a tartalom tekin te­tében is.” Mit kívánnak ezzel szemben a lengyel színházlátogatók? Egy Nowa Huta-1 építészmér­nök ezt így fogalmazta meg: — Az igazi, komoly, nagy problémák mellett vigyenek színpadra a mindennapi élet apró eseményeiből is. Lássák be végre a színpadi szerzők, hogy nem lehet mindenki hős, politikus, vagy filozófus. A jól adagolt eszmei mondanivaló helyett az életközelség, a min­dennapi kisigazságok eszmei hatása nevelje, a mindenek- előt szórakozni vágyó nézőt Ebből is látszik, hogy az élet bármelyik területéhez nyúlunk, a problémák hasonla­tossága mindenütt szembetűnő. Testvémép — szocializmus építő nép — vagyunk, gond­jaink is hasonlóak. Meggyőző­désem azonban, hogy itthon is, ott is Megbirkózunk épí­tőmunkánk sokféle formában jelentkező nehézségeivel és semmi sem akadályozhatja meg előrehaladásunkat, orszá­gaink további felvirágzását. Úti jegyzetem végén köszöne­tét mondok mindazoknak, akik utamat elősegítették. Minde­nek előtt a kielcei Stovo Ludu szerkesztőségének, lengyel új­ságíró kollégáimnak. Az ő figyelmes gondoskodásuk, va­lóban felejthetetlenné tette ezt a két hetet számomra, amely­ről a lehető legpontosabban és hitelességgel igyekeztem tájékoztatni a mindig kedves olvasót. — Vége —- Y«rárt Ferenc — EREDMÉNYES. kísérle­teket végeztek a Pécsi Ken­derfonógyárban a Textilipari Kutatóintézet és a gyár mun­katársai. Az előfonaxak vegyszeres főzésével a szálat fele olyan vékonyra tudják készíteni, mint a régi mód­szerrel. A fonal minősége ki­fogástalan. Év végére hozzák meg a döntést miképpen ve­zessék be az új módszert. — A MODERN építőművé­szet címmel Tillai Ernő Ybl- díjas tervezőmérnök, novem­ber 29-én 18 órai kezdettel a Városi Művelődési Házban tart előadást. — GÉP- & gyorsíró-ver­senyt rendez november 25- én 15 órai kezdettel a KP- VDSZ Pécsett, a közgazdasá­gi technikum kereskedelmi tagozatának épületében. A versenyre eddig tizenhatan neveztek be, s pécsieken kí­vül Mágocsród, Sásdról és Villányból is érkeztek jelent­kezések. A versenyt az Orszá­gos Gép -és Gyorsíró Bizott­ság által kiküldött zsűri érté­keli. — AVARKORI SÍROKRA bukkantak Szebényben a ha­lastó nagyítása közben. Agyagedényt, ezüst fülkari- kát, üveggyöngyöket talál­tak. A Csele völgyét szegé­lyező domboldalakban a neo­lit kortól a honfoglalás ko­ráig létesült települések és egy római rabszolgatelep ma­radványainak nyomát fedez­ték fel. A jövő évben me& kezdik az ásatásokat. — EGY KILOMÉTERREL bővítik a villanyhálózatot Dunafalván 1962-ben. A bő­vítési munka során 141 ezer forintot használnak fel. — TISZTASÁGI FÜRDŐT építenek a jövő évben Kis- nyáridon. A fürdő építéséhez 80 ezer forinttal járul hozzá a községi tanács. — AZ ŰJ-MECSEKALJAI játszótér vízhálózatának épí­tésére 50 ezer forintot költ 1962-ben a III. kerületi ta­nács. — 15—20 HOLDAS öntözé­ses kertészetet létesít a hir- di Béke völgye Termlőszövet- kezet a jövő évben. — A MOHÁCSI GÉP­GYÁR megkezdte az „Attila" nevű, 130 férőhelyes, sze­mélyszállító hajó újjáépíté­sét. Időjárásje lentps Várható időjárás szombat es­tig: sokfelé köd. A Dunántúlon és északon felhős idő, néhány helyen ónosesővel, esővel Gyenge légáramlás. Az éjsza­kai lehűlés kissé mérséklődik. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet mínusz négy, plusz kettő, ■ legmaga­sabb nappali hőmérséklet hol­nap: északon nulla, plusz öt, deka giusa öt—tíz fok tóAjfií» A É 4

Next

/
Thumbnails
Contents