Dunántúli Napló, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-19 / 273. szám

1961. NOVEMBER 19,

3

L I B I KŐ K A

(Színházi jegyzet)

Gibsoo színműve — a Libikóka — lényegében nemcsak írój bravúr, hanem a szerzó, továbbá a mindenkori rendező és a mindenkori két színész együttesen szervezett, művészileg átgondolt bravúrja. A bravúrokat — a látszattal ellentétben — ritkán szüli a véletlen, és éppen ezért a Libikóka is hiába van telítve érzelemmel, hiába gazdagabbak a szokottnál a mű jellemei — az előadás csak egy logikus, kimért és fegyelmezett szintézisben keresheti a teljesség igényét.

Ez a gondolat alapvetőd- meghatározza a Pécsi Nemzeti Színház élőadását.

Lendvay Ferenc

Jászai-díjas rendező koncepciója szemmelláthatőain az, hegy Jerry és Gittel, a darab két szereplője szokatlanul közel állnak az írói gondolat centrumához, a darab tartalmát, dramaturgiai egységét e két ember lelkivilágának belső mozgása teremti meg. Ilyen adott, .esetben a rendezőnek gondosan kell ügyelnie arra, hogy^ez a belső mozgás ne aprózodjpn fel érzelmi részletekre, a részletek, sokszor egy- egy gesztus szépsége ne terelje el a néző figyelmét a dráma mély, és őszinte lelki konfliktusáról.

Két ember vívja önmagával ezt az ádáz, sokszor kíméletlen belső küzdelmet. Az egyik a válófélben lévő, fiatál neb- rascai ügyvéd, aki még mindig kétségbeejtően szereti a feleségét, és aki tulajdonképpen azt sem tudja végérvényesen önmagában tisztázni, hogy az ösztönök kielégítését kívánta-e Gittéitől vagy a társtalanság elől menkült. A másik ember: Gittel, a magányos, modern nagyvárosi lány, akinek a betegség. a sebtében felcsípett szeretők és legfőképpen a belső társtalanság — összetörték az álmait. A lány Jerry iránti szerelmében érzi meg először az életében, hogy van egy olyan világ, egy olyan nagyszerű, belső harmónia, amit eddig csak áhítozott, és amit a fiúktól az ágyban sohasem kaphatott meg.

Lendvay Ferenc finomabb gondot fordít Gittel érzelmeire, fokozatosan, sokszor a lehető legegyszerűbb eszközökkel emeli Jerry fölé a lány erkölcsi és lelki erejét, és bár helyenként Gittel alakjának ilyetén megformálása emlékeztet a drámairodalom néhány, szinte klasszikussá vált nőalakjára — Gittel személyében válik győztessé a darabban a magasabbrendű az ala- csonyabbrendű felett.

Különös és hangsúlyos szerepet szán a rendezés Tess- nek, Jerry válófélben lévő feleségének, aki kívülről — telefonhívásaival és leveleivel ad a darabnak mindig egy-egy fordulatot. A rendezés látható szándéka, hogy Gittel lelki és erkölcsi magasabbrendűségél nem is annyira a férfivel folytatott konfliktusban, rhint inkább a „láthatatlan” ellenféllel vívott ádáz harcban bizonyítsa be. Gittel lényegében Tess ellen harcol, hiszen Tess mindenütt ott van, ott van a férfi minden harmadik mondatában, ott van az interurbán telefonokban, a levelekben és % «áloperes idáaésékbea. da m

a harc nem látványos, hanem belső. Jerry ellen nem is lehet harcolni, mert Jerry — eltekintve még a szerelmes férfi logikátlanságától is — akaratgyenge ember. Ellene nem lehet harcolni, és hogy Gittel érte harcol — az tulajdonképpen szimbólum, mert a lány az eszményért harcol Lendvay Ferenc rendezői koncepciója most is — mint legutóbbi produkciójában — az egyszerűség és a fegyelem. A drámai tartalom és a drámai forma fegyelmezett, arisz- to tel eszi értelmezésű egysége. Helyenként az egyszerűség mellé inkább a színpadi, teát- rális játék lefékezését választja, semiminthogy a naturalista vagy teátráiis hatásokat alkalmazná. Csupán a darab fináléjában, az utolsó telefonjelenetben engedi szabadon Gittel érzelmeit, és ezzel a jelenettel Gittéi álmainak ösz- szeomlásával teteti fal a koronát a lány drámájának ábrázolására.

Spányik Éva

Jászai-díjas művésznő láthatólag az előbbiekben említett magasabbrendűségre, Gittel magasabb morális erejére építette fel a szerepét Alakításai közül Gittel alighanem a legemlékezetesebbek között marad.

A dráma első részében, a Jerryvel való megismerkedés kicsit fonák, kicsit frivol és kicsit nyűt jeleneteiben inkább vadóc, inkább egy jobb sorsra érdemes, csupaszív modern lányt ábrázol, akiben aligha okoz lélektani bonyodalmat, ha egy ismeretség második estéjén lefekszik a férfivel. Megszokta, de tart egy bizonyos

rendet, és ebben a rendben helyenkénti közönségesség még a prüden téri ára alkalmas és hajlamos nézőkben sem kelti az utcalány közönségességét. Gittel szomorú, egykedvű kis világában — amelynek legfőbb gondjai közé a táncterem bérlete és a krónikus gyomorfekély tartozik — a szerelem nem olcsóság, hanem egy olyan tartaléktár, amelyből Gittel minden melléje vetődött férfinek jószíwel és őszintén alamizsnát tud adni.

Spányik Éva a darab első részeiben, jeleneteiben is nagyszerűen érzékelteti a fölényt, érzékelteti a lány belső, romlatlan tisztaságát. Lépésről lépésre építi ki maga körül a közönség rokonszenvét, ahogy ő is lépésről lépésre ébred tudatára annak, hogy tulajdonképpen nem áldozatnak született. Jerryn először csak segíteni akar, mint ahogyan soksok férfin „segített” már. Beleszeret a magányos férfibe, és huszonkilenc évének minden belső erejével meg akarja teremteni, újra akarja teremteni azokat az álmokat, amelyeket a varrógépe mellett és az egykori táncpróbákon építgetett

Nógatja a férfit, hogy tegye le az ügyvédi kamarában a vizsgáját, minden figyelme és gondolata a férfié, de mindvégig önérzetes és büszke, mert érzi és tudja, hogy tulajdonképpen lidércekre épült ez a szerelem. Csak pillanatokra képes elhinni, hogy igazi szerelem ez, és ha néha bele is feledkezik a közös jövőjükbe — mindvégig szomorúan és gyanakodva fogadja Jerry fogadalmait Nagyon gazdag és nagyon finom eszközökkel ábrázolt alakítást nyújt Spányik Éva, helyenként pedig szinte felejthetetlen, mint például, amikor Jerryt először viszi fel a lakására, vagy a második felvonás utolsó jelenetében, amikor súlyos gyomorvérzéssel és a közelgő nagy csalódás gyanújával küszködve hallgatja a férfi féltékeny vádjait, vagy a darab fináléjának csendes beletörődése.

Bánffy György

Jerry alakítása hasonlóképpen az előadás bravúrja. Rendkívül gazdag, logikusan komponált és finom, de egyszerű színekkel ábrázolt alakítás.

A dráma folyamán Jerry fejlődése, belső, lélektani mozgása lényegében ellenkező előjelű, tehát nem emelkedő, hanem süllyedő tendenciájú. A

közönség Jerryt az első jelenetekben egy magányos, szerelmében csúfosul csalódott, érzékeny lelkivilágú emberként ismer meg, aki elsősorban attól a világtól menekül, amelyben a felesége mellett élt, de az előadás folyamán kiderül, hogy ez az erőteljes és rokonszenves színekkel felvázolt kép tulajdonképpen hazug. Jerry a valóságban gyáva és akaratgyenge, még akkor is, ha alapjában véve mindvégig becsületes szeretne maradni.

Az a körülmény, hogy Gittel ábrázolása oly remekül sikerült, az annak is az eredménye, hogy Bánffy alakítása hasonlóképpen sokoldalú, erőteljes és mély pszichológiájú. Bánffy egy pillanatig sem hagy kétséget, hogy Jerry tragédiájának mi a gyökere, mert bár Jerry — más, gyakorlatiasabb és viszonylag férfiasabb alapon — visszatér a feleségéhez — az élete tragédia, mert a feleségét körülvevő világ hihetőleg ugyanaz maradt, és azt szépségflastramofckal, megváltoztatni nem lehet. Jerry tragédiája a gyávaság és tehetetlenség, és ennek jellemnek a finom részletességű ábrázolása nagy mértékben meghatározza a közönségnek a lány iránt táplált rokonszenvét is.

Bánffy György is kevés eszközzel játszik, viszont a kevés eszközzel is remekül érezteti azt a kettősséget, ami megosztja Gittel és a felesége között. Jerry egyszerre vágyódik a felesége után és el akar — becsületesen — szakadni Gittéitől, és egyszerre fordulna el a felesége emlékétől és világától és maradna meg Gittel mellett. Rendkívül bonyolult lelki állapot és rendkívül bonyolult színészi feladat. Bánffy György a teljesség igényével ábrázolja. A többi mellett különösen ragyogónk azok a jelenetei, amelyekben egy síkba emeli a mai felelőtlen ember logikáját Benvenutó Cellini felületes derűjével: „beleszórtam a kardomat, kihúztam és letöröltem,...” — vagyis gátlásom nincsen, csak én vagyok, és bármi történik is körülöttem, az csak annyira tragédia vagy derű — ameny- nyire én látom.

összegezve: a pécsi Szombat esti Színház premierje nemcsak íród bravúrt jelent, de a rendező és a két színművész együttes, művészileg átgondolt bravúrját is.

~~y

Thiery Árpád

Fürtöt Gusztáv•’

Vá

rosi ősz

A Fény uralmának vége; a Homály jött el, utcák és terek csöndben behódolnak, vergődnek színei fogyó lomboknak, már csak piakát, vagy ruhadarab zöldéi,

vagy neoncsövek nyugtalanul zsongó fénye. Mindenre rászáll a békés hullámú merengés, téged is elfog az égre borult borongás, s a fáknak bódult előérzete. Hangulatod ha

szépre

kívánod fölfrissíteni séták jő ízével: levelek sorsát láthatod. A szél is veled lépdel, megelőz, elmarad, ugrál, bukfencez, mászik

háztetőre, száll sikló villamosra, mit bánja, szabad, vagy nem szabad, átfut a másik oldalra is, bár pirosat int a jelzőlámpa...

Zsikó Gyula:

Groteszk és arabeszk

(Bálványok)

A MEGSZOKÁS ez a renyhe rém,

Évezred hizlalta ülepén ÜL Feje satnya, haja rengő,

Alatta zápul a jövendő,

*

A PÉNZ a legöregebb bálvány.

Minden istenek nagypapája.

Láthatatlan. Rítusa nincsen.

Mindenki — titokban imádja.

*

VÉNUSZ a millendorfi: hájas.

A milói: szép karcsú nőstény.

Változhatott százszor az eszmény, ömlött eléje arany és vér.

*

AMON-RA, Buddha, Mitras, Zeus,

Jehova, Odin, Jézus Allah...

Mennyi isten! S mennyi vért ivott!

A véredet ember, te balga!

Fábián Zoltán:

Három kiáltás

Egy kisregényt és huszonkét rövidke történetet olvashatunk a kötetben, amelyet a Táncsics Kiadó nemrég jelentetett meg. Fábián Zoltánt — e kötet tanúsága szerint — írói alkata az egészen rövid, csipkefinomságú, Urai novellák felé vonzza. Erről tanúskodik a kötet cimadó kisregénye, a „Három kiáltás” is, amelyet műfaji tekintetben nem is a kisregények, hanem a novellák kategóriájába kellene sorolni szerkezeti sajátosságai és lírai hangvétele miatt.

Érdekes és művészien tömör stílusa hiteles légkört tud teremteni figurái körül. Erénye, hogy történetkéit javarészt az életből leste el, problematikája a mai ember érzésvilágához közelít. Szívesen és szeretettel jelenít meg fiatalokat. A felbukkanó és eltűnő, pillanatnyi hangulatokat mesterien idézi fel. Néhány írásában a Tanácsköztársaság hősi napjaira tekint vissza. A hős forradalmárokat azonban mind kisregényében, mind az „Első kakasszóig” és „Akkor kelt a holdP

című novellájában az elbukás pillanatában ábrázolja. Emiatt törhetetlen hitük, helytállásuk a „szép halál” teátrális pózává oldódik.

A címadó kisregényt emellett nem eléggé indokoltan apró részecskékre tagolja, s a fejezeteket sem csupán számozással választja el, hanem azzal a fogással is, hegy újra vissza-vissza tér (a kisregény végén negyedszer is) a töltés oldalán haldokló kommunista parancsnokhoz, ezzel a szerkesztési móddal azt érzékeltetve, hogy a mozaik- szerű, térben és időben szeszélyesen elhelyezett történések csupán a haldokló agyában felvillanó emlékképek Ez a szerkesztési mód egyúttal modorossá is teszi a kisregényt. Ábrázolásbeli

torzulás, hogy a vörös dandár parancsnokának hősi halálát belső indítékokból igyekszik magyarázni, s emiatt a hősiesség már-már irracionális konoksággá válik. Az önként vállalt műfaji korlát, a szűkszavúságig fejlesztett tömörség a rövid történeteket szinte balladaszerűvé teszi. A vázlatosan megrajzolt figurák kissé idegenül mozognak *

világban, és valami közelebb* ről meghatározhatatlan sorsszerűség lengi körül őket. Egy-egy történetének szereplőit egymástól a meg nem értés, a közöny vagy éppen az irigység, gyűlölet fala választja el, még a fiatal szerelmesek párbeszédei is — erre a „Miért a szerelem” című novella a legjobb példa — kölcsönös idegenkedésről vallanak. Egyik-másik történetkének — pl. „Közjáték a varrógépen” — éppen az a központi problémája, hogy a szereplők bátortalanul megkísértik áttörni ezt az embereket egymástól elválasztó ködfalat. De bár balladai hangvétel és sorsszerűség jellemzi is Fábián Zoltánnak ezeket a rövid írásait, az kétségtelen, hogy távol áll a dekadenciától, hőseit nem a passzív belenyugvás jellemzi, hanem inkább, mint a „Gép mellett” fiatal gépészét: a közömbös vagy éppen ellenséges környezet megértésére és legyőzésére irányuló igyekezet. Talán éppen ez az. ami az egyébként is érdekes, olvasmányos kötetet egyúttal rokonszenvessé is teszi.

s i—ej