Dunántúli Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-12 / 241. szám
IMI. OKTÓBER 12. NAPLÓ 5 Ötéves tervünk — béketerv Vélemények, nyilatkozatok A szerda reggeli lapok közölték. hogy az országgyűlés jóváhagyta a második ötéves tervet. Az ipar. a mezőgazdaság a kereskedelem, a közlekedés szakembereit, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket egyaránt közelről érinti az ötéves terv jó végrehajtása. Többektől megkérdeztük, mi a véleményük az ötéves terv parlamenti vitájáról, mi tetszett a vitában legjobban, hogyan kívánnak hozzájárulni az új ötéves terv megvalósításához. NAGY BÉLA, a Pécsi Szénbányászati Tröszt beruházási osztályvezetője: — Nagy ér- ggf deklődéssel ol- ■ vastam a lapok ban. hogy az országgyűlés jó váhagyta a második ötéves tervet. Vártuk már az ötéves terv jóváhagyó sát. — Ez volt ugyanis annak a feltétele, hogy a tröszt tervjavaslatát a minisztérium megvizsgálhassa, teljesíthesse, esetleg módosíthassa. A beruházások területén nagy jelentősége van a perspektivikus tervezésnek, hiszen a beruházások több évig tartanak, éves tervek alapján tehát nem lehet biztosítani a beruházások megvalósításának időpontját sem. — Nekem különösen tetszett Blaha Béla képviselő felszólalása a vitában, amikor a beruházások koncentrálásáról és a szén minőségének a javításáról beszélt. Mindkét szempont benne van az általunk készített tervjavaslatban. Már az 1961-es terveinkben is szerepelt ez a feladat és ez az elv. Ipari beruházásainknak több mint ötven százaléka megy egy bányára; István-ak- na befejezésére van összpontosítva. azzal a céllal, hogy 1963 év elején a termelésbe beléphessen. Az újonnan elkészített István-aknától 1963- ban ötven vagon, 1966-ban pedig már 150 vagon nyers szén termelését várjuk el. A koncentrálás éppen úgy jellemzi 1962-es terveinket, mint az 1961-es tervet. (Ebben a tervben az ipari beruházások fele az előbb említett István-akna befejezésére, negyed értéke pe dig a durvamosó rekonstrukciójára van előirányozva.) A mosó üzem durva részlegének rekonstruálásától azt várjuk, Moszkva—Lenin* rád társasutazás A KISZ Baranya megyei Bizottsága a téli külföldi utazási program keretéin beliül 1962. február 16—20-ig 13 és fél napos moszkva—leningrádi utat szervez. Részvételi díj: 1750.— forint p’usz 485 forint zsebpénz (33 rubel). Jelentkezési határidő; 1961. november 20. Jelentkezni lehet a megyei, járási, városi KlSZ-bizottságo- kon. Jelentkezésikor 500.— formtot kell befizetni, a visszamaradó összeget pedig 1962. január 15-ig. hogy a kokszolásra alkalmas szénmennyiség megháromszorozódjék. Ilyen értelemben minőségjavító beruházásnak tekintjük — mondotta Nagy Béla elvtáns. FELVÉGI FERENC, a Baranya megyei Építőipari Vállalat szb.-titkára: — Az országgyűlésnek az ötéves tervjavaslat feletti vitájából — és magából az ötéves tervből is — az látszik, hogy ez az új népgazdasági terv nagyon alaposan megfontolt számításokra, realitásokra, a békére épül. Ezt igazolja, hogy nagy fontosságot tulajdonítottak a felszólaló képviselők a gazdaságosságnak, de emellett az építkezések építési idejének megrövidítését is hangoztatták. Már az országgyűlés összehívása előtti időikben is sokat beszéltünk — és terveztünk — az átfutási idő csökkentéséről, annak lehetőségeiről és módjairól. Az átfutási idő ugyanis nem csupán anyagellátási kérdés, hanem munkaszervezési feladat is. A szakszervezeti bizottság nagyon fontosnak tartja. hogy az építőipari dolgozók is megértsék ezt és támogassák a szakvezetést ebben. — A vitában arról is szó volt, hogy el kell érni a lakóházak építési idejének felére való csökkentését. Jó lenne elérni ezt mindenféle építkezésen Baranyában, de nem tudom most még megmondani, hogy milyen sikereket érhetünk el ezen a téren. Azt azonban mondhatom, hogy mindenütt, ahol ez tőlünk függ, menni fog a dolog, — sőt talán még a felénél is rövidebb időre tudjuk majd csökkenteni az építési időt. Ehhez azonban szükség van a műszakiak jó munkaszervezésére, az anyagellátás és mun kafegyelem gyors megjavítására is. SZILAGYI jözsefné. az Állami Aruház pártszervezetének titkára — A belkereskedelmi minisz tér elvtárs azt mondta az országgyűlésben, hogy 1965-ben már a textiláruk hetven százalékát fogjuk konfekcionált formában árusítani. — Én figyelmesen olvastam az országgyűlési tudósításokat, nagyon érdekel a kereskedelem terve, a nagy egészen belül, és úgy látom, hogy meg is tudjuk valósítani. A textiláruk konfekcionált formában való árusításáról szóló megállapítások érdekelnek mégis leginkább, mert ez az emberek ízlésének nevelésével is összefügg. — Az Állami Áruház jelenlegi konfekciója 57,5 százalék, a méteráru pedig 42,5 százalék. Ahogy én ismerem az elárusító gárdát, meg. a kisegítő üzemünk teljesítőképességét, úgy látom, hogy Baranya megyében a tervidőszakban csak 65 százalékban tudjuk megvalósítani amiről a miniszter elvtárs beszélt. Nagyon sokat fejlődött a konfekcióiparunk, de az emberek még nem szoktaK meg a készruházatot, sokan vannak akik szívesebben készíttetnek maguknak felsőruhát szabónál. A választékot kellene elsősorban bővíteni ahhoz, hogy elérjük mi is a hetven százalékot — mondotta Szilágyiné elvtársnő, majd hozzátette, hogy mindent meg fognak tenni az Állami Aruház dolgozói, hogy az ötéves tervben kitűzött feladatokat jól teljesítsék. hAnzs LÄSZLÖ, az OTP megyei igazgatóságának hitelcsoportvezetője — Az ötéves tervből az ország további felvirágoztatásának feladatait látom kibontakozni. Az én tetszésemet főleg a lakásépítési program nyerte meg. — Nekem is hosszú ideig megoldatlan lakásgondjaim voi tak, ezek már megoldódtak, mégis ezt tartom fontosnak, hogy mások hasonló gondjai is megoldódjanak. Megvalósítható, reális célok az új népgazdaság! terv célkitűzései. Na gyón helyeslem, hogy az országgyűlés felhatalmazta a Minisztertanácsot arra, hogy kösse meg a békeszerződést Németországgal, írja alá azt a mi kormányunk is a Szovjetunióval és a többi államokkal együtt, amelyek hajlandók erre, Az ötéves terv a békés építés programja, megvalósításához béke kell. Ha meglesz a német békeszerződés ezzel tovább növekszenek a béke erői, gyengülnek a háborús uszítok, nyugodtabban dolgozhatunk az ötéves terv végrehajtásán. * Csak néhány nyilatkozat, ■— de ezekből is látszik, hogy optimizmus, meggondoltság határozottság él az emberekben. A dolgozó ember bízik a jövőben. hisz a béke győzelmében, kész a békés építőmunka józan tervének végrehajtására. Gy. K. — B. E. Baranya megye állami ipara 111,6 százaiéira teljesítette a harmadik negyedéves tervet 44 ÉS FÉL MILLIÓ DARAB ÉGETETT TÉGLÁT GYÁRTOTTÁK A TÉGLAGYÁRAK. — A PÉCSI DOHÁNYGYÁR 642 MILLIÓ DARAB CIGARETTÁT KÉSZÍTETT — KÖZEL 100 EZER MÄZSA KENYERET FOGYASZTOTTUNK HÁROM HÓNAP ALATT A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága elkészítette a harmadik negyedév ipari tervteljesítésének előzetes jelentését. A jelentés ugyan kizárólag „száraz” számokat, tényeket tartalmaz, azonban a számok mögött meg elevenedik az élet és láthatóvá válik, hogy ipari üzemeink dolgozói milyen derekas munkát végeztek ebben a negyedévben is. Pontosan egymilliárd 266 millió és 534 ezer forint annak a termelésnek az értéke, amelyet az ipari üzemekben a harmadik negyedévben terme! tek. Ez a termelési érték 11,6 százalékkal magasabb, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakáé volt. Érdekes megnézni, hogy a termelés ilyen magas emelkedésében nem az játszott szerepet, hogy a munkások létszáma emelkedett, -hanem a termelékenység növelése volt a döntő, hiszen a munkások állományi létszáma mindössze 2,6 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi hasonló időszakban. Ami a termelési mennyiségeket illeti, igen nagy az ingadozás egyes üzemek között. E téren sok minden közrejátszott, hiszen az új hőerőmű például egy év .alatt jóval megduplázta termelését, ugyanakkor a Szikra Nyomda még annyit sem produkált, mint a tavalyi esztendő harmadik negyedévében. Az okok nagyrészt ismertek e tekintetben, s nem szorulnak bővebb magyarázatra. Általában az üzemek jól állnak az éves terv teljesítésében. Persze vannak olyan üzemek, ahol a negyedik negyedben nagyobb lesz a termelés, vagy a szolgáltatás mint az előző negyedévekben. Például gázból és villamosemergiából nagyobb lesz a fogyasztás decemberben, mint tegyük fel júliusban volt. Mit és mennyit gyártottak egy negyedév alatt az üzemek? Nehéz lenne mindent felsorolni, hiszen csak a leglényegesebb termékekből legalább har mine féle van, a feketeszéntől a szikvizig. Számokban érdekes és szépen mutat az égetett tégla gyártása; a harmadik negyedévben a megye téglagyárai pontosan 44 millió 525 ezer darab égetett téglát gyártottak. Ennyi téglából közei másfél ezer családi házat lehetne építeni! Ha már a családi házaknál tartunk, akkor azt is felsorolhatjuk, hogy a negyedévben 31 948 tonna cementet és 7794 tonna égetett meszet gyártottak a megyében. Érdekes a könnyűipar termékeinek a mennyisége. Például női bőrcipőből 108 ezer 539 párat készítettek három hó nap alatt, férfi cipőből pedig 29 és fél ezer párat készítettek a megye üzemeiben. Csupán felsorolásképpen: A harmadik negyedévijen 267 ezer 946 pár bőrkesztyűt, 826 tonna vasöntvényt. 642 millió darab cigarettát, 3524 köbméter farostlemezt, 782 tonna porcelánszigetelőt. 347 tonna kender fonalat. 214 ezer 700 négyzet- méter felsőbőrt, közel 21 ezer mázsa befőttet és gyümölcsízt, helyi eladásra több mint 31 ezer hektoliter tejet és így tovább, termelt Baranya megye állami ipara. A lakosság fogyasztásának mértékét a kenyér, tej, zsír és hús termelésének alakulása jelzi legszemléltetőbben. Ebben a negyedévben majd 100 ezer mázsa kenyeret ettünk meg, elfogyasztottunk 14 ezer 174 mázsa húst és több mint 6 ezer mázsa zsírt. Lassan vége lesz az 1961-es esztendőnek. Egy negyedév van vissza, sőt annyi sem. Sok üzem nyugodtan, minden 1 hajrá nélkül teljesíteni tudja az éves tervet, azonban néhol nagyon meg kell fogni a munkát, hogy helyt álljanak. — Jól állnak a tervteljesítésben a Mohácsi Farostlemezgyárban, ahol az éves tervnek 86.3 százalékát már teljesítették. A Téglagyári ES, a Cementáru- ipari Vállalat, az Építőanyagipari ES, a Szigetvári Kisgép- gyártó Vállalat már túl vannak a 80 százalékon. Erőteljesebben kell dolgozniuk, ha a tervet teljesíteni akarják, a 7. sz. Kőbánya Vállalat, a Bere- mendi Cementmű, a Pécsi Vegyesipari Vállalat és a Pécsi Szikra Nyomda dolgozóinak. A harmadik negyedév szép eredményei és az éves terv eddigi szakaszának kiváló tervteljesítése minden biztosítékot feltételez ahhoz, hogy év végén hasonlóan jó eredményekkel zár megyénk ipara. Becslések szerint a tsz-ekben a iegmagasabb a holdankénti szöiafermésát'ag Baranyában Az ország legdélibb borvidékén, a baranyai szőlőskertekben jó két hete tart már a szüret. A világhírű vörösbor hazájában, Villányban például az állami gazdaság 900 holdas szőlészetében háromszázan sze dik és hordják a termést. amely mennyiségben ugyan a tavalyi alatt marad, a minőEgy búcsú, két „cirkusz“ Püspöklakon A Csőtávvezeték hegesztéséhez nagy gyakorlattal rendelkező felveszünk. Jelentkezni; ÉM Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, Pécs, Rákóczi út 56. szóm, munka ügyi osztály. 66434 z augusztus 27-i búcsút sem felejtik el egyhamar Püspöklakon. Ezt a búcsút két „cirkusz” teszi emlékezetessé. Az egyik cirkusz valóban cirkusz volt, minden idézőjel nélkül. A búcsúra jöttek. Leütötték a sátort, s már mint ilyenkor szokás, nagy csinnadrattával bejelentették műsorukat. Hadd járuljanak ők is hozzá a búcsú „meghitt” hangulatához. S nem is akármilyen cirkusz volt. Cirkuszos lovakat, sőt medvét is láthattak a kíváncsiskodók. — Ezt már mi is megnézzük — mondta társainak Heinrich János 20 éves fiatalember, püspöklaki lakos. Ügy is tettek. Összeverbuválódtak egy csoportba és elindultak — előbb a kocsmába. Mert búcsú ugye nem múlhat el kocsmalátogatás nélkül, ha benne van ez a bibliában, ha nincsen. Azért búcsú — mondták —, hogy ok legyen az ivásra. Az ok megvolt, bor is akadt, ittak is. Így „megerősödve” testben és lélekben, indultak a cirkusz felé. — Nyissuk ki a medve ketrecét — szólt az egyik és máris ugrottak. Cibálták a ketrecről a láncot és sikerült is kinyitni az ajtót. Azzal igazán nem törődtek, hogy mi lesz, ha a vadállat kijön ... Szerencséjükre a medvének több esze volt, csak a pracli- jait nyújtogatta kifelé s nem élt a gyorsan kapott szabadulási lehetőséggel. Közben megérkezett az idomító is, gyorsan visszaláncolta a ketrecet. — Egy ütéssel a földön fet- rengenek mindannyian — mondta a bandának. — Mit? A te ütésedtől nem ijedünk ám meg — kakaskodtak a banda tagjai és kihí- ,vóan néztek az idomítóra. — Nem is az én ütésemről Van szó, hanem a medve tenyeréről — válaszolt a cirkuszos. — Ja, az más — mondták, aztán rápillantottak a hatalmas állatra és elinaltak... IT zzel azonban korántsem lett vége a „cirkusznak”. Sőt most következett az „igazi”. Heinrich János és társai nem nyugodtak, hanem éjjel ismét visszalopakodtak a cirkuszhoz. Mondani sem Kell, hogy előzőleg ismét a kocsmában jártak. — Ott vannak a lovak, kössük el őket és lovagoljunk — volt az indítvány. Több sem kellett. Már oldották is' a kötőfékeket és ültek az állatok hátára. Gyia, gyia, hallatszott a kiabálás és „nyalka huszárként” vágtattak az éjszakába, sarkantyú helyett pedig kődobá- lással buzdítva nagyobb vágtára a lovakat. Amikor ezt a szóratozást megunták — pihenni ismét a kocsmába mentek. Ott érte őket a virradat, meg a cirkusz vezetője is. Szó ami szó, felelősségre vonta őket az éjszakai huszároskodásért. Heinrich erre felkapott egy széket. A vége az lett, hogy Heinrich kapott egy pofont. — Na ezt megbánod — mondta és szaladt haza — a konyhakésért. — Agyonszúrom a cirkuszost — mondta, miközben kabátja alá rejtve a 16 centiméter hosszú pengéjű konyhakést, kiszaladt a házból. Heinrich bátyja és nővére — látva a dühtől megbőszült „öcsikét”, szaladtak utána. Heinrich bátyja utói is érte öccsét és vállalkozott a kibé- kítésre. Kérte a cirkuszost — Németh Józsefet — beszéljék meg a dolgot, miért ütötte meg az öccsét? Németh elmondotta az esetet, mire Heinrich bátyja megjegyezte: „Jól tette, ha pofon vágta”. Az „öcsike” pedig ott állt mellettük, figyelve egy ideig a beszélgetést, majd amikor látta, hogy az igazság nem feléje hajlik, kabátja alá nyúlt, egy ugrással Németh előtt termett és a konyhakést Németh mellébe döfte, aztán futni kezdett. A megszűrt ember pedig kezét a vérző mellére téve szaladt utána egy darabig, aztán összeesett. 1 gy végződött a püspök- 1 laki búcsú. Azaz még nincs vége. Ennek a második „cirkusz” szereplőinek a megyei bíróság rövidesen kiosztja fellépésükért a „tiszteletdíjat”. Csak egy a kívánság: a „tász- teletdíj” olyan legyen, hogy mindörökre elvegye ezeknek a huligánkodóknak kedvét hasonló „cirkusz” rendezésétől. Elég egy faluban egy cirkusz ... (Garay) ség azonban kitűnő: egyes fajták cukortartalma eléri a 24— 25 fokot. Ugyancsak szüretelnek a szőlőbirtokos közös gazdaságok is. Több mint négy és félezer hold termését szedik. A tsz-ek évről évre nagyobb területen szüretelnek. ,A korábbi esztendők telepítéseiből az idén ötven hold fordult termőre. jövőre pedig újabb '85 holddal gyarapodik a szüretelhető terület. Az eddigi becslések azt mutatják,'hogy Baranyában az idén a közös gazdaságok vezetnek terméseredményeikkel szőlőből. Holdankénti átlaguk az állami gazdaságokénál 30 kg-al, az egyénieknél pedig 50 kg-al magasabb. Kiemelkedik közülük a babar- ci Béke Tsz, amely 20 holdas szőlőjében 16 mázsás holdankénti termést ért el. A megye bortermelő közös gazdaságai termésüknek hetven százalékát adják át az államnak a tavalyi 40 százalék helyett. A legnagyobb szőlőtei fnelő tsz-ek, mint például a szederkényi, versendi. vémén- di a szüret után a Pécsi Állami Pincegazdaságba szállítják a szőlőt. Gépek átcsoportosításával az idén először rendezkedtek itt be feldolgozásra s összesen 4000 mázsa szőlőt préselnek ki. A szőlő nagyüzemi feldolgozásával ugyanis egyöntetű minőségű, egységesen kezelt bont nyernek. Ez a módszer gazdaságosabb is. — Legkevesebb 5—6 százalékkal több lét nyernek, mintha a közös gazdaságok pincéiben préselték volna ki. Százhatvanötezer televízió-előfizető van hazánkban Az országban egyre több * család tölti estéit otthon, a televízió készülék előtt. Ezt bizonyítja a posta statisztikája is. Frissebb adatok szerint jelenleg százhatvanötezer televízió előfizető van hazánkban, ebből a fővárosban kilencvenezer, Budapest környékén pedig harmincezer. Az országos televízió-hálózat fejlesztésében az Idén jelentős eredmény volt a keleti mikrohullámú lánc megépítése. Jelenleg a budapesti nagyadó műsorát hat közvetítő állomás továbbítja, s ezzel az ország kétharmad részién biztosítanak jó vételit. Egyedül a Dunántúl van mostoha körülmények között, amelynek jórészétől a hegyek „eltakarják” a jelenlegi adókat. A dunántúliaknak sem kell már sokat vámiok, a posta ugyanis a Kab hegyen építi fel az országos televízió gerinchálózat utolsó nagy állomását. Az év végéig elkészül a magyar gyártmányú húsz kilowattos adóberendezés, amelynek felszerelését különféle szigorú ellenőrző mérések után a jövő év elején kezdik meg. A Kab hegyi adót előreláthatólag a jövő év közepén helyezik üzembe. 5