Dunántúli Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

NAPLÓ tML SZEPTEMBER ML ősszel, legkésőbb október Köze­péig fejezzük be a szamóca föl- űleper) ültetését. Ilyenkor előnyö­sebb a telepítés, mint tavasszal, mert a tövek megerősödnek a fagyokig és jövőre már terem­nek. Lehetőleg tápanyagban gaz­dag, nyirkos, napos helyen ter­meljünk szamócát, mert akkor ad legnagyobb termést. Gyümölcsfák alatt, félámyekos helyen sokkal kevesebb terem. Telepítés előtt bőven adjunk Istállótrágyát, és azt lehetőleg 25—30 centiméterre for­gassuk alá talajelőkészltéskor. Ez azért szükséges, mert az eper 3—1 évig termeszthető egy helyen, te­hát hosszabb időre kell ellátni tar­taléktápanyaggal. A legbővebben termő „egyszer termő” fajtákat, mint például az Eszterházi korai, ostorindával sza­porítjuk. Gondos kertész, ha sa­ját anyagból szaporít, szamóca- éréskor leszűr egy egy pálcát a legszebb termést hozó tövek mel­lé és ezekről szedi a szaporító­anyagot. Ez azért fontos, mert ál­talában a meddő, vagy gyengén termő tövek hozzák a legerősebb sarjakat és mivel szaporításkor a legerősebb sarjakat ültetjük szét, így ha nem vagyunk elővigyáza­tosak, a kis termőképességű egye­diket szaporítjuk el kertünkben. A jól termő tövek indáit a gyö­kérképzés elősegítése oéljából ka­páláskor takarjuk le helyenktot földdel — így ilyenkorra már sza­porításra alkalmas, erős gyoké*>- zetű tndasarjakat szedhetünk. Lehetőleg Ids íöldlabdával szed­jük az Indasarjakat, Így biztosabb az eredés. Ha messziről szereztünk szaporító anyagot, akkor a szál­lítás közben elszáradt győkérvége- ket ültetés előtt vágjuk vissza. Kiültetéskor 40x40 em-es sor- és tötávolságra ültetőfával olyan mély lyukait készítünk, hogy a győ kérzet jól elférjen és ne hajoljon vissza. Olyan mélyre tegyük a pa­lántákat a földbe, hogy a szív- levelek ne kerüljenek föld alá.. Ültetés után feltétlenül öntözzük a növényeinket és száraz időjárás esetén ezt pár hétig — a begyö- küresedésig — Ismételjük meg né­hányszor. Az új telepítésű szamó­cát tanácsos november végén szal­más írágyával letakarni felfagyás ellen. A túlvastag takarás káros, mert alatta könnyen klpáHk a nö­vény. Tavasszal első munkánk a trágyamaradványok össcaegsreb- lyézésne, majd porltanyíteuk mega növénykék. körül a talajt. Kiskerté». Megkezdődött a Munkásakadémia előadássorozata az Építőipari Vállalatnál A Baranya megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál az elmúl* évben is nagy sikere volt a munkásaka­démia előadásainak. Az 'ded tan­évben még nagyobb az érdeklődés és közel háromszázan jelentkez­tek, hogy részt vesznek az akadé­mia előadásain. A tavalyi tapasz­talatok alapján állították össze az előadások tematikáját és a válla­latnál négy helyen tartanak elő­adásokat. Az előadások tematikájában az időszerű politikai kérdésektől kezdve a legkülönbözőbb szakmai ismeretekig mindent meg lehet találni. Többek között ilyen elő­adásokat hallhatnak a Látogatók: második ötéves tervünk és az épí­tőipar, az SZKP programtervezete, a szocialista munkaverseny elvi alapjai, jelentős magyar újítások és találmányok az építőiparban, nagyméretű latelemek, blokkok, panelek, lakóházak építése előre­gyártott elemekből, ducolások és állványozások, a makadámútak, beton utak, aszfaltos és kátrányos burkolatok készítése és Így to­vább. A speciális szakmai előadá­sok mellett számos munkavédelmi és jogi témájú előadások te sze­repelnek a tematikában, mint pél­dául a munkaszerződés, munka­ügyi viták, bérezés és bérrendszer, az építőipari dolgozók egészségvé­delme és balesetvédelme, stb. Fi­gyelembe vették az olyan aktuális társadalmi és erkölcsi kérdéseket te, melyekről a vallás erkölcs és társadalom című előadás, vagy pe­dig a ßzerelem, házasság és valós című előadás keretében hallhat­nak újat és érdekeset a látogatók. A munkásakadémián résztvevők Látogatási Lapot kapnak, 6 az aka­démia elvégzése után oklevelet. Az akadémia előadássorozataiban visz szakérdezés vagy vizsgáztatás nincs. Az első előadásokat szep­tember 20-án tartották meg, ame­lyen igen nagy volt az érdeklődés. Az akadémia havonként kétszer tart előadást a kijelölt napokon és helyeken, összesen négy helyen tartanak előadásokat, mégpedig a vállalat központjában, a Tüzér ut­cai munkásszálláson, a Málomi úti szálláson és a Platói szálláson. 50%-os utazási kedvezmény a budaiesti uenzetkizi bélyeükiállítás alkalmából Szeptember Sl—október 1. körött nemzetközi bélyegtetánitást ren­deznek Budapesten. Ez alkalom­ból a vidéki látogatók *0 százalé­kos vasúti kedvezménnyel utaz­hatnak a fővárosba. A meneUked- vezmény odautazásra szeptember "'22-én 0 érától október 3-án IS óráig; visszautazásra pedig szep­tember 23-án is órától október 4-én 24 óráig érvényé«. A kedvez­ményes utazást bárki lgénybervehe- tí az IBUSZ irodában kapható iga­zolvánnyal. Anyakönyvi hírek Safllettefci Me* hittak. Angyal Agnes Németh CSSSa. Féterfal Irén, Hódossy Tünde, Katona Agnes, Hock Anna, Ábel Erzsébet, Béri Ildikó, Féderek Erzsébet, Tancsík Zsuzsanna, Ku­kái Judit, Kereäcee Erika, Tég- láasy Győző, Fibuschek Gizella, Riesz József, Török Béla. Zeless- kó Ferenc, Jakabovlas Valéria, Latin Erika, Tasnádi Klára, Né­meth János Vertró Zita, Nagy Zsuzsanna, Csirke Ferenc, Szabó Sándor, Kőhalmi János Szabó Zoltán, Kilián János Feld Zoltán, Varga Klára, Németh Márta, Pata- csi Zoltán, Miklós István, Hagen­dorn Armin, Gál Zsuzsanna, Jo- vánovlcs Péter, Pap Tünde, Gon- da Valéria, Torna József, Czagaia László, Pálinkás Lajos Paréj István, —^ —.--M__. »-« »■*.. - a . a MMrogBC KOUJnaS Számár Ferenc lakatossoged és Szalay Agnes fürdősaakmunkás Bank Pál kubikos és Szegedi Ju­dit gépkezelő, Sehnábet Gyula autó- és motorszerelő és Ko­vács Erzsébet szemfelszedő kis­iparos Varga Sándor rakodómun­kás és Cseml Anna, Horváth Já­nos autószerelő és Szalad Hona könyvelő, Hornyák József aszta­lossegéd és Harkal Erna, Hor­váth Jénő szabósegéd és Száll Terézia ápolónő, Rádl István se­gédmunkás és Váezi Ibolya cso­magoló, Sárközi László segédmun­kás és Vas Ibolya, Karádi Ferenc felszolgáló és Tótat Irén búféve- zető, Révész Sándor technikus és Tőrök Emma telefonközpontkeze- lő, Odor Lajos operátor és Mátrai Valéria, Jávorka Miklós vasút­építő és Orsóval Mária, Gayer Ádám lakatos és Mackó EteL Közlemények Áramszünet lesz 35-én. hétfőm reggel 7—17 óráig a Zsolnay u. északi oldalán a Farkas István ut­cától a Zsolnay gyárig, a Farkas István u. keleti oldalán, Alsóba- lokány utcában, Felaóbalokány utcában a Farkas István utcától kelet felé eső területen a Halász utcában. 25- én 7—13 óráig nagyfeszüRségi hálózat karbantartása miatt az alábbi területeken: Vasút u., Las- kó u. és környéke, Eszakmegyer, Siklósi vám és környéke, Szövet­ség u., Táncsics M. u.. Kertvá­ros, Nagyárpád, Pajnát-puszta, Siklósi Laktanya és környéke, Postavölgy, Remény puszta, Me­gyeri szőlők és Málom, valamint Verseny u. a PVSK és Postás Sporttelep és a Siklósi út mind­két oldalán a Siklósi vámtól dél felé. Szeptember 23-án 7—13 óráig az alábbi területen: Kertváros, Me­gyeri szőlők, Málom, Málomi lő­tér. 26- án, kedden 7—17 óráig nagy- feszültségű hálózat átépítése miatt az alábbi községekben: Keszü, ké­szül szeszfőzde, Gyód, Péter pusz­ta, Regényé, Szent Pál puszta, Sző­ke, Szilvás, Kökény, Kökény pusz­ta, Bosta, pogányl repülőtér, Po­gány, Szalánta, Németi, Eszterág- puszta, Katalin puszta, Turony, Csamóta, Szőkéd, Gazé, Vas­kapu puszta. Szava, Kertészeti Vállalat Megyeri úti területén, va­lamint a Vízművek P. L, P. ti-, P. XV„ P. XVL kutaknál. « Eszperantó tanfolyam kezdőd ív, Jelentkezni lehet a Doktor Sán­dor Művelődést Házban (Kevuth L. a. 13.) A KISZ *m a SiaJntreeverafaik A Pécti BoAdnygyór VEGYÉSZMÉRNÖKÖT Doktor Sándor Művelődési Háza és a városi tanács képzőművésze­ti köre új tanévére jelentkezni le­het a művelődési ház irodájában (Kossuth Lajos u. 13.) vagy a fog­lalkozásokon. Foglalkozások kedd, csütörtök, péntek 5—8-ig. Tíz éves kortól fölfelé jelentkezhet bárki, aki a rajzolásban, festés­ben, szobrászatban kedvét leli, vagy az ezlrányú szakiskolákra felkészülni kíván. — JtítemtteeBés munkaügyi osztályom. Szaklecltniátiskepie tanfolyamok a Géoipari Technikumban A pécsi Gépipari Technikumban meginduló automatika-, villamos­gépek és művek-, valamint gyár­tástechnológia (forgácsoló) szak- tecluiikusképző tanfolyamok felvé­teli vizsgált szept 3t)-án szomba­ton és 1-én, vasárnap tartjuk. A felvételi vizsga tárgyai: az automa­tika, azonkívül a vűlamosgépek és művek tagozaton: matematika és fizika, a forgácsoló tagozaton ma­tematika és mechanika. A szak- tanfolyamok elvégzése és a vizs­gák sikeres letétele után a hallga­tók oklevelet kapnak. A szaktech­nikus oklevéllel rendelkezők a Kohó- és Gépipari Minisztérium rendeleté szerint az oklevélben megjelölt szaknak megfelelően a következő mérnöki munkakör be­töltésére jogosultak: energetikus I.—II.. üzemmérnök, tervező, szer­kesztő mérnök, norma technoló­gus, gyártás és művelettervezési vezető, fődiszpécser, üzemvezető. A tanfolyamról bővebb felvilá­gosítást a Gépipart Technikum Igazgatósága (Pécs, 43-sa tér i, te- tefon: 25-71) ad. Jelentkezni lehet 1961. szept. 26-éág. Közűiét részére 3 szoba, ösB3ácomfae*tes CSALÁDI HATAT vásárolunk a belváros terü­letén. — címet: INKÖZ-ben, Rákóczi út S9/b H Fajdalommal tntfitjiik, v hogy szeretet* Jé féri. M«- ap«. após. nagyapa, testvér t és rokon Mester lézsef «September O-ét a éves ko­réba« elhünyt. Temetés« ZS-éa. hétfőn l Arakor len a pécsi fcftrte- metöbea. A péwili anted ra Szövetkezetek Baranya négyei Értékesíti Központ érte­tett a mohácsé kelkáposzta és saláta, siklósi járásiján a korai cukorborsó termelőket, hogy szeptember 25-étől a mohácsi és siklósi MÉK kirendeltségek megkezdik a termelési szerződések megkötését. Már most kössön termelési szerződést 10 százalékos szerződéses felárat, termelési szaktanácsot biztosítunk. (—) fiatjuk, hogy a legjobb fele­ség, édesanya, anyós, nagy­anyánk, dédfkénk és kedves rokon Lehmans lirtatné Möller Márts életének n. évében tente, de türelemmel viselt seen vé­dés után elhúnyt. Temetése vasárnap, 24-én délután 4 órakor lesa a péesnabolcai temetőben. 53 833 helyett. A gyásxotó rációd. í szí és téli szükségleteit mosl szerezze be a Bizományi Aioházban Nagy vafcasatékben kaphatók férfi és női átmeneti kabá­tok, «Mfcafcétok, gyermefcruhák és leértékelt méteráruk, kmíehcióéruk. VATMfatok részére is nagyobb mennyiség ben kapható vtattaruha. — Különféle bútorfétesége* ugyanesofc nagy választékban. ■ M Fájdalommal tndatjnk, hogy szeretett Jó édesanya, anyós, nagymama éa kedves rokon ízt. Dobszai Hítzál ié Kovács Rozália szeptember 23-án te éves korában elhúnyt. Temetése 23-én. hétfőn 1 órakor lesz a pécsi közteme­tőben. A gyászoló család. 761 Szeretett Jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon Mu$ át Mátyás nyugdija« hányára szeptember 22-én SS éves ko­rában hosszú szenvedés után elhúnyt. Temetése 24-én, vasárnap délután 4 órakor less a péesbányatelepi temetőben. A gyászoló család. TS9 A pécsi ISIISZ-.roda az aluli aítálmszkUlinjárataSral Ma: Sneptemlber Tt: SIKLÓS—HARKÁNY üdülők, nyaralás részére Swptemlber 17—28: BUDAPEST—YAC szállással, 2 étkezéssel Saapticmtoei' 29 SIKONDA—ABALIGET délelőtti túra üdülőknek 27.— Ft 19«,— n *7,— Pl 39 október I: BÖRZSÖNY—CSERHAT BwtnwwCf nrrwAt—Ipoly völgye—Zebegóny (2 napi efltát&asal) 26«,— rt Október 1: Október 8: SIKLÓS—HARKÁNY Kémet nyetvű tóra TIT vezetővel, külön ebéd 1« Tt H- W Október 7—to Alföldi Irodalmi tóra HafcdrOa—Kecskemét—Nagykóröa Btegad. 3 napi eRátásaal S90,— W Október 14—15: SZOMBATHELY—KŐSZEG—VELEM szállással, étkezéssel, gyalogtúra a kőszegi hegyekben. m- rt 58 791 Vásároljon festéshez, takarításhoz, mosáshoz mindent egy he yen reggel 8 órától este 7 óráig 1. sas. Háztartási Bolttar Pécs, Széchenyi tér 8. sz. 55 768 A pécsi IBUSZ 9 napos társasotazást indií Moszkvák ofctóber 24-én és novem­ber 14-én. Részvéten díj: 1779,— Ft Költőpénz 30 RM 481 Ft-ért Jelentkezéskor 300 Ft előleg fizetendő. MAY dolgoséin sk vaséti kedvezmény 15 78« TSSceúhetóriyi Zengő Gyön­gye M. G. Tax. képestté 14 FŐKÖNYVELŐT keres. Ftastes megogyenós ne­rint Érdeklődni saernélyesen vagy levélben a tez vetette* généi. Hearaúhetéay, FS m. IflS. is. GYORS- «8 GÉFTRÖNÖT aásúgyi Mtetertáiium Ftevá- sártásl KkteddWte Pécs, Saéeheayl Mr to—11. L M. ■ 791 Egy fiatal gépműhely gyakorlattal fel­vesz az £M. Baranya mc gyei Téglagyári ES. Jelent hené» a központban. Pécs Rákóczi út 11. sz. Műszaki osztály. 55 802 A pécsváradi földművessel vetkezet időszaki munkán felvesz I its, I kBmüves 1 asztalos SJnkemberL Jelentkezés 25­tól 9 órától a földmű vessz* vetkezet központi irodájá ban. Bérezés kollektív sze rint. útiköltséget feüvéte1 esetén térítünk. 55 79i / Oki. 1-án IBUSZ-különvonat indul Budapestre / Részvételi díj 59 Ft­Jelentkezés csütörtök délig 35 773 f Solymár János 7» éves, bzomor József 71 éves, l«ndval József 77 éves. Matt Mátyázsné se. Krei­ner Katalin 79 éves, Stummer Se­bestyénné sz. Stribdeh Anna a éves, Horváth Károly 88 éves, Köves György 81 éves, Varga Le­ios 47 éves. Egervári Ferenc ga éves, Tóth Ignácné rcz. Górnia Ka­talin « éves, Török Hona 1 hó­napos, Nyitray Jóasefrté sz- Bá­lára Mária 68 éves, Galina Adám- né se. Beüla Irén 58 éves, Grosz Józsefné sz. Schlódar Mária 81 éves, Rákóczi Ferenc 88 éves, Tar Sándor I hónapos, Torda Marian­na 1 napos. Bors Györgyi M éves. Mi ki*is István 1 napos, Ri- barics József 8 hónapos, örv. Fá­bián Fenencné tsz. Feil Erzsébet *S éves, özv. Pap Ferencné szül. Gölöncsér Rozália 7» éves, Németh Ferenc 70 éves. Gyűri LásZLóné «*. Papp Kornélia *7 éves. Latin Erika 1 napos. Szabó Jánoesné sz. Horváth Irén 36 éves, Martin Ist­ván 70 éves, Bed égi Imre 90 éves, Bocvátít tetvármé az. Bauer Mé­rte te éves.

Next

/
Thumbnails
Contents