Dunántúli Napló, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-20 / 222. szám
WJLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SÜHÁNTÚLI NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI1L ÉVFOLYAM, 222, SZÁM ARA: 5« FILLÉR 1961. SZEPTEMBER 26. SZERDA Exportra termel a Vasas KTSZ Készülnek a barkácsoló asz tálkák Svájcnak. (Tudósítás a 3. oldalon.) ti ország 31 városában lösz lakásszövetkezel Budapesten & kilenc vidéki nagyvárosban tavaly mintegy 1600 szövetkezeti lakás épült, a 17 lakásszövetkezet alakult Az idén megháromszorozták a szövetkezeti lakások építésének előirányzatát Az Építésügyi Minisztérium kivitelező vállalatai csaknem ezer új otthont már átadtak, s rövidesen befejezik a mimikát a hátralévő majdnem 4000 szövetkezeti lakásban is. Az eddig átadott új otthonok már gazdára találtak, a így az idén újabb 20 lakás- szövetkezet alakult az országban. Kiegészült a lakásszövetkezettel rendelkező városok sora is Veszprémmel, Szombathellyel, Mosonmagyaróvárral, Hatvannal és Nyíregyházával Az év végéig előreláthatóan er szágszerte még majdnem 30 lakásszövetkezetet szerveznek. Ezekből jut már Sztálinváros- nak. Várpalotának, Egernek, Salgótarjánnak. Gödöllőnek. Szentesnek, Ceglédnek és más nagy településeknek is. így decemberben az ország 31 városá ban lesz már egy vagy több lakásszövetkezet. Megnyílt az ENSZ-ko*gyfilés 16. ülésszaka A Pravda vezércikke a közgyűlés feladatairól Az ENSZ-közgyűlés XVI. ülésszaka az eredeti terveknek megfelelően, kedden magyar idő szerint este nyolc árakor összeült Az ünnepi külsőt öltött közgyűlési teremben több mint. ezer delegátus foglalt helyet. Zsúfolásig megtelt a saj,tópáholy és a közönség számára fenntartott karzat is. A terem közepén elhelyezett emelvényen Bolondtól, az előző közgyűlés elnökétől jobbra üresen maradt a néhai Hammarskjöld főtitkár helye. A közgyűlés XVI. ülésszakát Frederick Boland, az előző közgyűlés elnöke nyitotta meg. Az ülést három perc után elnapolták. A közgyűlés szerdán délelőtt — magyar idő szerint 15.30 órakor — ül ismét össze. G. Ivan Smith, az ENSZ sajtószolgálatának vezetője közölte, az ENSZ-titkárság egyelőre úgy működik, ahogy a főtitkár távollétóben szokott Az ADN és nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint Ali Sastroamid- jojo, Indonézia ENSZ födele- gátusa hétfőn visszavonta el- nökjeligtségét és ezzel lehetővé tette, hogy Monzsi Szlim, Uí kollégiumokkal gazdagodott a szabadegyetem A Tudományos Ismeretterjesztő Tánsulht Baranya megyed Szervezete a 1961/62-es tanévben immár nyolcadszor hirdeti meg a Munkácsy Mihály Szabadegyetem kollégiumait és nyelviskoláját. A szabadegyetem kollégiumaira csak október elsejétől lehet jelentkezni, de a nyelviskolai oktatás szeptember 18-án megkezdődött. Eddig már több mint 500 jelentkezője van a nyelviskolának. Orosz, német, angol, francia és olasz nyelvű tanfolyamokra jelentkezhetnek az érdeklődők. Az idegen nyelvek anyanyelvi kiejtésének minél jobb megértése és elsajátítása érdekében bevezetik a magnetofon- később a hangosfilm-oktatást is. A TIT társadalom- és természettudományi kollégiumainak száma nagyobb mint az előző években volt. Újból meghirdetik a 2 éves, főként a fiatalság körében nagy érdeklődést kiváltott etikai kollégiumot, s megismétlik a tavaly először nagy sikerrel lezajlott vallástörténeti kollégiumot. A pszichológiai kollégium a több éves, megalapozó, általános lélektani ismeretek után az idén még sokkal érdekesebb, a. mán dennapi élethez közel' álló lélektan néhány területét tárja fel. Egészen újszerű a Nemzetközi kérdések c. kollégium, amely a leghivatottabb szakemberek vezetésével akar feleletet adni napjaink legégetőbb világpolitikai kérdéseire. A természettudományi kollé giumok egyik legérdekesebbje a csillagászat — űrhajózás kollégium. Az egészségügyi—biológiai kollégium napjaink számos égető problémája mellett főképpen századunk orvostudo monyának a legizgalmasabb ágával, a sebészettel foglalkozik. Egy évi szünet után ismét meghirdetik a kertészet-—szőlészet kollégiumot Érdeklődés I« tarthat számot a híradásTunézia képviselője egyedül szerepeljen a közgyűlés XVI. ülésszakának elnökjelöltjeként. Sastroamidjojo ezt az ENSZ tagállamok afrikai— ázsiai csoportjának hétfőn tartott zárt ülésén jelentette be. Mint mondotta, helyesnek tartja, hogy a közgyűlés új ülésszakának elnöke a függetlenné vált afrikai országok egyikének képviselője legyen Washingtoni jelentések szerint Salinger, a Fehér Ház sajtótitkára bejelentette, hogy Kennedy elnök valószínűleg pénteken, vagy a jövő hét elején felszólal az ENSZ-közgyű Lés ülésszakán. AZ AMERIKAI ENSZ- KÜLDÖTTSÉG TÁRGYALÁSAI Mint * Reuter jelentette, Rusk amerikai külügyminiszter kedden sürgős tanácskozásra hívta össze az amerikai ENSZ-küldöttség tagjait, hogy megvitassák a Hammarskjöld utódlásának kérdésében folytatandó taktikát. A PRAVDA VEZÉRCIKKE AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS ŰJ ÜLÉSSZAKA ELŐTT ÁLLÓ FELADATOKRÓL A Pravda keddi vezércikkében az ENSZ-közgyűlés új, XVI. ülésszakának keddre kitűzött megnyitásával kapcsolatban rámutat arra, hogy az Új ülésszak előtt álló sok nagy- fontosságú nemzetközi probléma között első helyein áll az általános és teljes leszerelés. A vezércikk emlékeztet arra, hogy Hruscsov két évvel ezelőtt terjesztette dó az ENSZ-ben az általános és teljes leszerelés szovjet tervezetét, a múlt ülésszakon pedig újból felszólította az ENSZ tagjait a leszerelés megvalósítására. A vezércikk rámutat arra, hogy ugyancsak a Szovjetunió kezdeményezésére került e magas nemzetközi fórum élé korunk másik nagyfontosságú kérdése, a szégyenletes gyarmati rendszer teljes megszüntetésének problémája. A kongói és az angolai események, az algériai gyarmati háború, a tuniszi intervenció azonban arra mutatnak, hogy a gyarmatosítók nem akarják figyelembe venni áz ENSZ- közgyűlés XV. ülésszakán a gyarmati kérdésre vonatkozólag elfogadott nyilatkozatot. A Pravda ezután kifejti, hogy az ENSZ új ülésszaka különösen feszült nemzetközi helyzetben ül össze. Az Egyesült Államok, Nyugat-Német- ország és más NATO-tagálla- mok kormányai lázas sietséggel részleges mozgósítás jellegű intézkedéseket tesznek. Egyes meggondolatlan nyugati magasrangú politikusok nyíltan új háborúval fenyegetőznek. így válaszolnak arra a szovjet javaslatra, hogy le kell ülni a tárgyalóasztalhoz és alá kell írni a német békeszerződést, Nyugat-Berlint pedig de- militarizált, szabad várossá kell változtatni. Befejezésül a Pravda vezércikke kiemeli, hogy a szovjet küldöttség és a többi szocialista ország küldöttséged mindent megtesznek majd a közgyűlés ülésszakának sikeréért, de nem minden függ tőlük. Sok függ más országok, köztük az Egyesült Államok, Francia- ország és Anglia küldöttségeinek álláspontjától -- * I Fejíesi rekord a komlói Béta-aknán A Béta-aknán is alkalmazzák az igen termelékeny pajzsos fejtést. Eddig geológiai akadályok álltak fenn és ezért kiemelkedő eredmény nem szü letett. A múlt héten megszűntek a nehézségek és teljes kapacitással működött a pajzs. Két napon keresztül a pajzs két és fél métert haladt lefelé. Ezalatt az idő alatt született meg a komlói bányászok rekordja, ugyanis műszakonként egy-egy dolgozóra pontosan 5,8 tonna szén kitermelése jutott, ami viszont rekordot jelent, mert ennyi fejteljesítmény még nem volt a komiói bányaüzemekben. — Jelenleg újabb nehézségek akadályozzák a pajzs előrehaladását, ugyanis a telepet kettéosztó közién (vágaton) kell átvinni a pajzsot. Megkétszereződik a pécsi bányák \ sűrítettlevegő- ellátása A Győrgy-aknai kompresszorházat október 15-én átadják az építők Az úi beruházások összege meghaladja a 25 millió forintot A bányák energdaéQáitáse igen kényes dolog. A legtöbb munkahelyen a gázok miatt robbanásveszély áll fenn, éppen ezért kizárólag sújtólcg- biztosabb energia a sűrfbettlé- vegő. Van-e elegendő kapacitás. Nincs. A meglévő kornp- ’■''ssaordk jelenleg már nem tudják biztonságosan kielégíteni az igényeket György-aknán, István -atonán Elegendő zöldséget tárol télire a MÉK Diót hoznak más megyékből — Épül az új raktár A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy a MÉK már készül a télre, a tartósító üzemben készítik a savanyúságot, telnek a burgonyásvermek, padlásra került a vöröshagyma. Az említettek mellett a napokban a zöldség téli tárolását is megkezdték. Az 1959— 1960-as télre mindössze 170 vagon árut tárolt a MÉK. 1960. decemberében 341 vagon áru volt raktáron. Ez év telére azonban még a tervezett 383 vagon árunál is többet tárolnak, összesen mintegy 423 vagonnal. Ezenkívül a földművesszövetkezetek a működési területükön még vagy 50—60 vagon árut raktároznak a télire s így megyénkben összesen 500 vagon áru várja a raktárban a telet a tavalyelőtti 170 vagonnal szemben. Burgonyából 30 vagonnal, vöröshagymáiból 17 vagonnal tesznek el többet, mint az elmúlt évben. Almából 50 vagon. sárgarépából és gyökérből 20 vagonnal lesz. Az ugyan csak 20 vagon fejeskáposzta mellett elegendő mennyiségű kelkáposzta, fekete retek, ka- taráb, cékla, aéüw, téma és fokhagyma is van. Mákból korlátlan mennyiség áll rendelkezésre és javul a dióellátás is, mert a megyei felvásárláson kívül társmegyékből is hoznak diót Baranyába. A Szövetkezetek Baranya megyei Értékesítő Központja már a jövő évre is készül. A Megyeri úton már épül egy 103 méter hosszú, 200 vagon befogadóképességű raktár. A légkondicionáló berendezéssel ellá tott 23 millió forintos költség- gl épülő raktár azonban a tervek szerint csak jövő év de- ceml)erére készül el. Csak a ki vitelező a Baranya megyei Építőipari Vállalat segíthet abban. hogy a raktár ínár a nyárra elkészüljön és a júliusi hőségben itt hűthessék a zöldárut. Ha ez megvalósul, lényegesen javul Pécs és Komló ellátásai A tervek szerint a mohácsi tartósító üzem részére jövőre nagy betonkádakat is építenék s abban savanyítják majd a káposztát. Igv nagymennyiségű hordó szabadul fel és jövőre már az eddiginél lényegesen több paprikát meg uborkát savanyíthatnak. A MÉK a jövő évben 3140 holdon zöldséget, 500 holdon új burgonyát, 4000 holdon óburgonyát és 400 hold mákot, 50 hold gyógynövényt és 150 vagon étkezési babot termeltet Jövőre a tsz-ek kétszer akkora öntözéses területen termelnek szerződéses zöldárut mint az idén. s így biztonságosabb az áru termesztés. A felvásárolt és a tárolt mennyiség nagyságára jellemző, hogy a MÉK ebben a negyedévben majdnem any- nyi árut értékesített mint 1958 ban az egész évben. és a pécsszabcdcsi légaknán építenek, vagy bővítenék újabb kampressizorházakat. A pécsi trösztnek jelenleg az ösz- szes sűrítettlevegő-kapacitása 64 500 köbméter/óra. (Az ada- | tokban nem szereped a vasasa ' bányaüzem). A három új beruházás eredményeképpen 66 ezer köbméter/óra kapacitást kapnak, vagyis pontosan kétszer annyi Desz a sűrítettlevegő mennyisége, mint a jelenlegi. Az új beruházások összege 26.7 millió forint, amelyben benne van a gépek ára, a szerelés költsége és az építkezési kiadások. Igen jelentős a György-ak- nai kompresszorház bővítése. Az építést a Komlói Építőipari Vállalait végzi, s úgy néz ki a helyzet, hogy a jövő hónap közepére be is fejezik az építkezést és akkor meg lólet kezdeni a kompresszorok beszerelését. A kompresszorok egyébként ott állnak ládába csomagolva az épület előtt. A György-aknai kampresszorhá* Isitván-akna és a pécsbányate- lepd Széchenyi-akna között fék szik és mindkét bányaüzemnek szolgáltait energiát. Ezzel a bővítéssel a György-aknai kampresszorház kapacitása a 12 ezer köbméter/óráról 30 Baranya megyei gépek az építőipar országos kiállításán Ajz építőipari újítók és feltalálók III. országos kiállítását az elmúlt héten nyitották meg Budapesten a városligeti kiállítási épületben. Az építőipari gépek között helyt kapott a Komlói Építőipari .Vállal újításaként született két kisgép is: a vakolatsimító és a műkőcsiszoló. A két kisgépet a látogatók működés közben tekintették meg, mert hetenként kétszer szakmai bemutatót tartanak az érdeklődők ré-<?énA ezer köbméter'órára emelke? dik. A három darab 6 ezer köbméter/óra teljesítményű kompresszor, az épület bővítése és a szerelési munkák költsége 4.5 millió forintba kerül. Az egész 30 ezres kapacitás a jövő év közepéire lép üzembe* Az egyre bővülő István a kn» sűrítettlevegő-ellá tás árnak biz- tosítása érdekében egy régi épület átalaikításával építi*, fel az új kompresszorházat. Itt két nagyteljesítményű •— egyenként 15 ezer köbmétert óra — turbókom presszor t szerelnék fel, amely 13 millió forintba kerül Ugyancsak új kompresszorház épül majd a szabolcsi légaknán. A légaknánál három darab hatezer köbméter/óra teljesítményű komp resszort szerelnek fel 9.2 millió forintos költséggel. Ez a két beruházás 1963 végére készül ed. Érdekességként keld megemlíteni, hogy a bányában legalább húszféle gép, vagy más alkalmatosság használ sűrített levegőt Talán a legkevesebbet a közismert fejtókalapá- csók fogyasztanak, hiszen a nagyságukból függően percenként 1.2—1.5 köbméter a szükségletük. Egy hetven méter hosszúságú kapairóberendezcs — a magasság, az irány és a terhedéstól függően — általában 25—30 köbméter sűrített- levegőt fogyaszt el percenként. A szénjövesztést végző Rammgerät percenkénti fogyasztása 50 köbméter. Ezenkívül sűrítettlevegő hajtja a fúrógépeket, szállítószalagokat, rakodógépeket, stb. A bányákban a legtöbb sűrítettlevegő a parciális szedlőztető-berendezé- sefcne megy ed, az összes kapacitásnak mintegy 40—45 száTailÁTra. * technikai kollégium, s a műszaki szakosztály ál tad meghirdetett két kodlliégium: a közlekedéstörténet és a bányaművelés problémái. Mindkettőt a MTESZ saakegyesületeivel együttesen bonyolítják le. A szabadegyetem előadói egyetemi és főiskolai tanárok, s igen sok esetben országos hírű szakemberek. Az előadásokat gazdag szemdétetés (kísérlet, vetítés, költőd és zeAéi művek bemutatása, helyszíni bemutatók, kirándulások, stb.) kíséri.