Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-14 / 164. szám

M6L JÚLIUS 11 NAPLÓ 3 Egészségesen fejlődnek a kisipari szövetkezetek Ülést tartott a KISZÖV megyei választmánya Bányászuiítők tanácskozása Komlón 374 javaslat az első félévben — Hatvanhárom újító kapott pénzjutalmat Megyénk kisipari szövetke­zetei előtt nagy feladatok áll­nak a második félévben. Ezek­ről a feladatokról tanácskozott nemrégiben a KISZÖV megyei választmánya és sok hasznos útmutatást adott a szövetkeze­tek vezetőinek és dolgozóinak Megyénk szövetkezetei má­jus végéig az éves tervi dadá­tokat 36,3 százalékra teljesítet­ték, annak ellenére, hogy azok jóval magasabbak voltak a múlt évinél, megvalósításukat a felfejlődés, az átszervezések és a többször előforduló anyagellá tási nehézségek akadályozták. A feladatok közül első hdyre a részlettervek tdjesítésének fontosságát kell állítani, ha éves feladataikat maradéktalanul meg akarják valósítani. Valamennyi szövet­kezetnek el kell készítenie fel­adatainak elvégzését biztosító intézkedési tervét. A tapaszta­latok azt bizonyítják, hogy je­lenleg a kisipari szövetkeze­tek többségében hdytelenül nem az intézkedési feladatterv képezi a vezetés mindennapi alapját, sőt például a duna- szekcsői vegyes KTSZ a több­szöri bírálat ellenére még je­lenleg sem rendelkezik ilyen tervvel. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani a javító- és szol­gáltató, valamint a méretes tevékenység bővítésére Ennek érdekében növelni kell a fiók-, illetőleg a murikafdvevő háló­zatot. A cipőjavításban elen­gedhetetlenül szükséges a mi­nőségi munka megjavítása, a határidők lerövidítése érdeké­ben a gépesített, központi ja­vítóműhelyek létrehozása. A textilruházati, az autó-, a mo­tor-, a háztartási kisgépek, a rádió és televízió szerviz­szolgálata és javítása érdeké­ben is szükség van a fiókháló­zat szélesítésére. A szövetkezetek vezetői a jövőben fordítsanak nagyobb gondot az dőzékeny, kultúrált, higiénikus kiszolgálás feltéte- leinék megteremtésére, külö­nösen a murikaátvevő-helyek- nél, a fodrász és fényképész, a méretes renddt tevékenységet kifejtő szövetkezeteknél. Mind azon hdyiségeket, ahol a meg­rendelők és a szövetkezetek kapcsolata lebonyolódik, ki kell tatarozni, a berendezéseit fd kell újítani, egyszóval a szocialista kisiparhoz méltóan vonzóvá kell tenni a lakosság számára. Fordítsanak nagyobb gondot a cégtáblákra, a kira­katok ízléses dekorációjára. A htsz-ek készáru'ermelését célszerűen kell megszervezni, hogy biztosítsák kifizetődő jel­legét, a termékek önköltségé­nek csökkentését. A vasápar- ban például Pécsett az elmúlt években hat szövetkezet jött létre, amely maga után vonta a szakmunkások, a gépi beren­dezések szétforgácsolódását. Ennek következtében kialakult egy olyan helyzet, hogy egyik helyen szűk kapacitás van, a másik helyen pedig nincsenek kihasználva a gépek. A szak­emberek és a gépek helyes el­osztásával, a korszerű munka- szervezéssel elérhetővé válna a termékek önköltségének csők kerítése, a lakosság szolgálta­tásait kielégítő ágak kapacitá­sának növelése. A készárutermelés terén el­engedhetetlenül szükséges, hogy valamennyi szövetkezet­ben alkalmazzák a bevált ter­melési eljárásokat, mert csak így tudnak megfdelni a keres­Tetten érték a betörőt Szabó Lajos hatszor ült már betörésért, lopásért. A leg­utóbbi — július 8-i — betöré­ses lopáson ismét rajtavesz­tett. Este 9 óra felé „szaglászni” indult a Tettyére, hol van va­lami gazdátlanul, mit lehet könnyűszerrel elemeim. A Tettye dűlő 3. sz. ház „meg­felelt elképzdéseinek”. A ke­rítésen bemászott, az ajtó üve­gét benyomta s máris özv. Tóth Károlyné lakásában volt. Gyors és alapos munkát vég­zett. összepakolt 4 lepedőt, 4 dunnahuzatot, 3 függönyt, 9 törülközőt, 5 párnahuzatot, 9 törlőruhát, 1 ágy térítőt, 2 kis­párna huzatot, 2 díszterítőt, 1 női ruhát, 4 abroszt.., szó­val, ami a keze ügyébe akadt mindent. Aztán azon az úton, amelyen jött — a benyomott üveges ajtón és a vaskerítésen át — indult vissza. Már majd­nem sikeresnek könyvelte, d az „akciót”, amikor a keríté­sen kívülre érvén, találkozott Kálcsevics Károly műszerész­szel, aki a Tettye dűlő 4. sz. házban lakik és éppen a Su­sogó vendéglőbe igyekezett szódavízért. — A tettyei turistaszállóban laktam, máshova költözöm — — Na ne mondja, hiszen azt építik, ott nem lakhatott. En­gem akar „átrázrii” — mond­ta Kálcsevics és közelebb lé­pett Szabóhoz. Erre a betörő futásnak eredt, Kálcsevics utána és sikerült Szabót d- gáncsolnia. Amikor a tolvaj vesztét érezte, a földön fekve zsebe után kapkodott s egy nagy konyhakést rántott dó. De Kálcsevics sem ijedt meg saját árnyékától s dulakodni kezdtek. Közben odaérkezett Simon Lajos postai alkalmazott, aki Kálcsevics kérésére rendőrért sietett. De jött Takács Béla tímársegéd is, így már ketten ■„tartották sakkban” a fenye­getőző betörőt. A rendőrség 10 percen bedül a helyszínre érkezett... A 61 éves özv. Tóth Károly­né — aki a Susogó vendéglő­ben pohámosó — csak az „ügy lezajlása után, de még ott a helyszínen értesült a be­törésről — meglepetve látta, hogy a rablött holmik az övé. (—ray) keddem és lakosság igényei­nek. A cipőtermelésben vala­mennyi megyei szövetkezete nek a pécsi Kossuth KTSZ- ben bevált termelési módsze­reket kdl átvennie, mert csak így tudnak nagyüzemi módon, rentábilisán termelni. A fehér­nemű KTSZ-ék dőtt példa­ként állhat a pécsi Hámán Kató KTSZ-ben végrehajtott eredményes termdési átszer­vezés, a szinkronszáLag beve­zetése, melynek segítségével szinte megkétszereződött a termelés, csökkent az önkölt­ség. i Megyénk szövetkezetei kö­zül többen termelnek export­ra. Az exportra készülő áruk­nál különösen nagy gondot kdl fordítani a minőségi kö­vetelményekre, a tervfelada­tok betartására. Az exportra termdő szövetkezetek terv­feladataikat csak úgy tudják teljesíteni, ha napi tervek alapján dolgoznak. További fontos feladat az exporttermé­kek önköltségének szakadatlan csökkentése, ezért minden szö­vetkezetben meg kell vizsgál­ni, hogyan tudnák termékeik előállítását olcsóbbá tenni. Ezen a téren is jó példát mu­tatott a pécsi Kossuth Cipész KTSZ, ahol a közelmúltban, mintegy 10 forinttal csökken­tették az egy pár cipőre eső önköltséget. A szövetkezetek továbbra is kezdeményezzék ú\ exiorira képes termellek termelését. A pécsi Vasas KTSZ részéről történt ilyen kezdeményezés az első negyed­évben. További lehetőségek nyílnak az exportáruk terme­lésében a pécsi és szigetvári faipari KTSZ-eknél is. Termé­szetesen ehhez nagyobb támo­gatást kell kapniok a szövet­kezetek felsőbb szervdtől is. A második félév feladatai­nak sikeres végrehajtása meg­követeli, hogy az dlmúlt fél­év tapasztalatait megyéink va­lamennyi kisipari szövetkeze­tében közgyűlésen megvitassák és a dolgozók segítségévd kö­zösen valósítsák meg a meg­növekedett fdadatokat. (Mitzki) ugyan kevesebbet, 624 újítást nyújtottak be. de ebből 238 olyan újítás volt, amelyet el­fogadtak és be is vezettek. Az idei esztendő I. féléve minő ségileg még jelentősebb javu­lást mutat; hat hónap alatt 374 javasla­tot nyújtottak be, amelynek a népgazdasági eredménye csaknem megközelíti a ta­valyi év összes újításainak gazdasági eredményét. Az újításokkal foglalkozó bányászoknak és műszakiak­nak miden segítséget megad a tröszt. Időben eljuttatják a dolgozókhoz az évi újítási fel­adatterveket, az újítók rendel­kezésére áll a Kossuth-bánya- üzemben az újítóműhelyi A beszámolóból az is kitűnt, hogy néhány területen van­nak még hibák. Például több jelentős újítás bevezetése né­ha vontatottan halad. Több komolyabb gazdasági ered­ménnyel járó, vagy a dolgozók egészségügyi helyzetének javí­tását célzó újítást korábban is be lehetett volna vezetni, de azok indokolatlanul elma­radtak. Például a Benkő— Kerner-féle vizespatron, a Heidecker-féle vízautomata, a Hajnal és társai által benyúj­tott Diesel-mozdony sújtólég biztonságának növelése. Hosz- szan sorolták a tanácskozáson, hogy az idei I. félévben kik kaptak újításukért díjat. Töb­bek között Kaposvölgyi József 18 000 forintot kapott, Markos Ferenc és Hermes Miklós a Kossuth-bánya dolgozó* 12 )0O forint újítási díjat Kaptak azért, hogy emelővitlá- szer­kesztettek a fúrólyukakhoz. Fischer Jenő és Szabó János Kossuth-bányai dolgozók az emelőláncpáiya alsó és feljő meghosszabbításának megoldá sáért 2000 forint újítási díjat kaptak. Hajnal József Ä= há­rom társa 8000 forint újítási díjat kapott. Fischer József lakatos a nagymányoki szén­osztályozónál a porelszívó be­rendezést oldotta meg és 9150 forint újítási díjat kapott. — Egyébként az 1960-ban benyújtott újí­tások elő- és utőkalkulált gaz dasági eredménye több mint 6 millió forint, az újítóknak kifizetett összeg pedig 354 695 forint volt. A komlói bányászújítók az elhangzott beszámoló után hoz zászólásaikban sok jó *aná- csot adtak a vezetőknek és műszakiaknak, hogy méa job­bá váljék munkájuk a ‘vöszt és az egész népgazdaság ered­ményeinek megjavítása érde­kében. Végezetül 63 kiváló újító ka­pott 200—600 forintig terjedő pénzjutalmat, összesen 18 500 forint értékben, majd megvá­lasztották a hattagú küldött­ségüket a harmadik országos újítási tanácskozásra. Beváltak az új kereskedelmi formák Gyorsabb a kiszolgálás — Sok helyen könnyebb lett a kereskedők munkája — Meg kell oldani az előrecsomagolást JÓK-E az új kereskedelmi formák? Mennyiben segítik a kereskedelmi hálózat jobb ki­használását? Kulturáltabb-e ezek alkalmazásával a lakos­ság áruellátása? Termeléke­nyebb, gazdaságosabb-e a ke­reskedelmi munka? — Ezekre a kérdésekre akartak választ Ahol mindig üdezöld a fű Mit ér 60 milliméteres eső a kánikulában? — Öntözik a hegyet Tavasztól őszig a legelőn * Évszázadok óta így megy. Nyár közepén egyszer csak le­kopik, kiég a legdő füve, a lelegelt fű víz hiányában nem fejlődik tovább. Ilyenkor ro­hamosan esik a tehenek tej­hozama. hogy aztán a szeptem béri esőktől észretért legelőn újra emelkedjék. így van ez nemcsak az Alföldön, de a csapadékosnak mondott Bara­nyában is néhány mélyebb fekvésű rész kivételével. A le­gelő, ez a nagy tartalék, épp az év két legkritikusabb hó­napjában esik ki a takarmá­nyozásból. És így volt ez a legutóbbi időkig a Bikali Állami Gaz­daságban is. Tavaly ilyenkor, július közepén be kellett te­relni a marhát, mert nem volt fű. Igaz, akkor inkább csak a növendék állományt legeltet­ték s csak azóta térték át a tehenek szabad tartására. Ez a tény, a szabadtartásra való teljes áttérés erősen ráirányí­totta a reflektorfényt a legelő kérdésére. A gazdaság szakem béréi kidolgozták a legelők ön­tözésének tervét, bízva a gyors sikerekben, illetve abban, hogy a hatás azonnali és alapvető lesz. Az idei tavasz csapadékos volt. a nyár viszont annál ke­vésbé s így korán, már június­ban meg kellett Kezdeni az öntözést. A központi majorban négy esőztető vízágyú öntözött. Ez a legelő új telepítés, ezért megvárták, míg megerősödik a fű és lékaszálták, holdan­ként 40 mázsa zöldtömeget adott: Ezután megkezdték a legeltetést, majd az öntözést; Amelyik — 2—3 holdas — sza­kaszt estig lelegeli az állat, azt még aznap éjszaka megtrá­gyázzák és hajnal felé meg­kezdik az öntözését. Holdan­ként egy mázsa pétisót szór­nak ki az öntözés előtt, ezen­kívül kihordják a fejősistálló­ból összegyűjtött trágyalevet. A meleg napokon az öntözést is a hűvösebb éjszakai, hajna­li órákban végzik, hogy a fü­vet le ne forrázzák a hideg vízzel. 60 milliméter csapadé­kot permeteznek ki csőszerű­én, ezt azután három hét múl­va újra megismétlik. Ez a 60 milliméter még a legnagyobb kánikulában is elegendő a fű­nek ahhoz, hogy jól fejlődjék, megfelelő takarmányt nyújt­son az állatoknak a követke­ző öntözésig. Ilyen módszerrel 300 hold legelőt öntöznek a bikali gaz­daságban, ami az összes lege­lőterületük 60 százaléka. És az öntözés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ugyanazok a legelők, amelyek tavaly ilyenkor már kopárak lekopot tak, értéktelenek voltak, most friss zöldek és a dús növény­zetük kiváló takarmányt nyújt a legelő állatoknak. És mind­ez 60 milliméter csapadéknak köszönhető. Györgyi-majorban például az üszőket tavasztól őszig a legelőn tartják minden kiegészítő takarmány nélkül. Ebben az évben már a fejős teheneket is legeltetik április derekától október végéig meg­szakítás nélkül, ilyen folyama­tos legeltetésre még nem volt példa a gazdaságban. Erről a legelőről a fejőstehén létfenn­tartását és plusz napi 6 liter tej termelését biztosíthatja, minden más takarmány fo­gyasztása rtéikül. Számításokat a szakemberek még nem vé­geztek, de ez a tény jelentősen lecsökkenti a takarmányo­zási költségeket. A bikaliak azonban kiegészítő zöldtakar­mányt is adnak, mert a tehe­nek nem tartózkodnak állan­dóan a legelőn. ,A nagyobb termelésű egyedek pedig ter­mészetesen pótabrakot kapnak literenként 40 dekát. Matild-majorból például — ahol még nem öntözték a le­gelőt — a brigádvezető már néhány nappal ezelőtt jelen­tette, hogy beterelték az álla­tokat, mert a legelő lekopott, fűállománya nem fejlődik. — Ezekben a forró hetekben ugyanígy járt volna a többi legelő is, ha nem öntözik. — Most a vízágyúkkal Matild-ma jor segítségére sietnek. Elő­ször 100 hold mélyebb fekvé­sű legelőt öntöznek meg, majd megkísérlik a kb 200 hold hegyi legelő megöntözését is. A völgyben lévő patakból ne­héz lesz a vizet a hegy tete­jére feljuttatni, de két motor összekapcsolásával előrelátha­tólag sikerülni fog. Ez egy újabb jelentős lépés lesz a baranyai hegyi legelők prob­lémájának megoldásához. A hegyi legelők öntözésével óriá si teret nyithatunk asásdi já­rásban — és még néhány já­rásban — a szarvasmarhate­nyésztés előtt s valóban kis Svájcot varázsolhatunk me­gyénk közepébe; & Rné sí kapni azok a járási, illetve vá­rosi népi ellenőrök, akik nem­régiben vizsgálatot tartottak a pécsi és baranyai boltokban. Azon már nincs sok vita, hogy valóban jók-e az új el­adási formák, mert sokkal több érv szól a korszerű ön- kiszolgálás és gyorskiszolgálás, mint a hagyományos módszer mellett. Több, új formában mű­ködő bolt egészen kiugró ered­ményeket ért el részint ha­gyományos időszakához ké­pest, részint a még régi mó­don árusító boltokkal szem­ben. Főként a termelékenység emelkedett igen nagy mérték­ben, ami munkaerő-átcsopor­tosítást tett lehetővé. Az Ágos­ton téren például 47 százalék­kal emelkedett a bolt termelé­kenysége, míg a Pécsi Élelmi- szerkereskedelxni Vállalat 181. számú hagyományos boltjában alig mutatkozik némi forga­lomemelkedés. ERDEKES, de hasznosnak egyáltalán nem mondható ver­sengés alakult ki a megyében működő kereskedelmi válla­latok között, a boltok új rend­szerűre való átalakításában. Ez néhány esetben „ködösítés­hez” vezetett. Így történt Sás- don is, ahol az önkiválasztó boltok egyáltalán nem felel­nek meg az önkiválasztó jel­legnek. A méteráru- és kötött­áruboltban például mindössze négy nikkelezett rúd jelenti az új formát, amelyeken csak elpiszkolódnak, tönkremennek a rájuk férő ruhadarabok. Ilyen ködösítésre nincs szük­ség. Annál inkább szükség van arra, hogy a vállalatok csak olyan helyiségeket alakít­sanak át az új kiszolgálási for­máknak megfelelően, amelyek jól szolgálják a célt. A Kos­suth La.ios utcában nemrég létesített önkiszolgáló bolt L alakjával iskolapéldája annak, hogy hogyan nem szabad új­rendszerű boltot létesíteni. Az üzlet áttekinthetetlen, zsúfolt, s forgalma 152 ezer forinttal csökkent. A vizsgálatnál kiderült, hogy míg jó néhány pécsi üzlethe­lyiségben előnytelenül hat az önkiszolgálás, szép számmal vannak boltok, ahol lehetne, mégsem alkalmazzák az új módszeredet. Ilyenek többek között a nyugati városrészben lévő fűszerboltok, amelyeket a népi ellenőrök javaslatára rövidesen gyorskiszolgáló rendszerűvé alakítanak át. Ál­talános tapasztalat, hogy zárt lakótelepüléseken, ahol túl­nyomórészt törzsvásárlókból áll az üzletek vevőköre, az ön- kiszolgáló formát kell előny­ben részesíteni a boltok átala­kításánál. Azokon a helyeken, ahol az átmenő forgalom nagy, vagy ahol az üzlethelyiségek adottságai folytán a gyors­kiszolgálási forma látszik meg­felelőbbnek — gyorskiszolgáló­boltokat kell létesítem. Való­színűleg e szempontok figye­lembevételével alakítják át gyorskiszolgálóbolttá a komlói 17. számú nagy forgalmú, ma még hagyományos keretek kö­zött árusító élelmiszerboltot, valamint a 61. számú élelmi­szerboltot. Az önkiszolgáló kereskedel­mi módszer továbbfejlődésé­nek akadályai is vannak. Egyik fő akadálya, az előre- csomagolás, ma még igen ala­csony színvonala. A megyében nem kapható még csomagolt cukor — ezeket zsákokban kapják a boltok — kevés az előrecsomagolt rizs, zsír sava­nyúcukorka és más áruféleség. A javaslatok között egyéb­ként találunk olyant is, hogy érvényt kell szerezni annak a kormányhatározatnak, mely a létesülő lakások számától füg­gően, nagy kapacitású, korsze­rű üzleték létesítésére kötele­zi a beruházót. Javaslat tör­tént arra vonatkozóan is. hogy az illetékesek véssenek sálat az alapvető tárgyi feltételek­kel nem rendelkező, törpe ön- kiszolgáló boltok további erő­szakolt létesítésének. Javasolták, hogy az új for­mában működő boltok tanulói a tanuló idő meghatározott ré­szét hagyományos boltban ‘olt­sák el, és viszont, hogy elsa­játíthassák mind az új. mind a régi, de magát még mindig „tartó” formát. ÜGY VÉLJÜK, komoly se­gítséget nyújtott a kereskede­lem dolgozói számára a népi ellenőrök munkája, n"»’-- új kereskedelmi formák ' "'b­fejlesztésében fog máj. első­sorban gyümölcsözni. H. A Komlói Szénbányászati Tröszt újítói csütörtökön dél­után megbeszélték az újítási munka feladatait és eddigi ta­pasztalatait. Tanácskozásukon részt vett Kómár András elv­társ, a Bányászszakszervezet titkára, valamint a Nehézipari Minisztérium és a Találmányi Hivatal képviselője. A Kos- suth-bányaüzem kultúrtermé­ben Piegl János trösztigazga­tó ismertette a komlói bányá­szok újítási munkájának há­rom éves eredményeit. Komlón sokat tettek az újí­tók annak érdekében, hogy a jó módszerek, munkaeljárások segítsék a termelést és a ter­melékenység emelkedését. Tavaly a benyújtott újításdk gazdasági eredményeképpen a tröszt dolgozói másfél nap­pal több nyereségrészese­dést kaptak. 1960. januárja óta új módszert vezettek be az újítások ügy­intézésére. Egy központi újí­tási csoport létesült, amely az egész • tröszt újítási munkáját összefogja. A központosított vezetés számszerűen még nem hozott eredményeket, de mi­nőségileg érezhető, hogy he­lyes volt az újítások intézését tröszti szinten összefogni. A tények a következőket bizo­nyítják: 1959-ben 900 újítást nyújtottak be s ebből az elfő- I gadott és a bevezetett újítá­sok száma 246 volt. 1960-ban

Next

/
Thumbnails
Contents