Dunántúli Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-23 / 172. szám
' WL TOLTTTS TS. S Ä P t 0 3 Néhány hétre pécsi képzőművészeik és írók a Baranya megyei tanács, Pécs városi tanács és a Szakszervezeteik Baranya megyei Tanácsának ösztöndíjával ellátogatnak Baranya üzemedbe, bányáiba és termelőszövetkezeteibe, hogy alkotó munkájukhoz élményt szerezzenek. Néhányukait megkérdeztük, mire kívánják féUhasznáfai a kapott lehetőséglet, Kelle Sándor — Bár nem Baranyában születtem, 17 éves karomtól ide tartozom; Itt érettségiztem, kúsztam, futottam a dombokait újonc karomban és készültem a Képzőművészeti Főiskolára. Ottani kampazáci- ós tanulmányaimat már baranyai paraszti életbe helyeztem hiszen meg is szerettem a megyét; arattam nyaranta búzáját és jártam vászonnal felvált. Baibarcszőlős—Szava— Ócsárd, —Diósvisziló volt sokáig szűkebb hazám. Aztán Mohácsra kerültem fiatal tanárnak, tizenöt éve Pécsett élek. Sajnos, olyan ritkán kerülök a régi ismert községekbe, szüléim lakóhelyére, pedig nagyon szeretném megfesteni a régi dombokat nagy táblákkal és az új embereket csoportosan. Ezt a lehetőséget kaptam meg most. Egy hónapot töltök Szaván és Babarc- szőlősöm Bizse János •—* Egy hónapi gondtalan munka feltételeit biztosítja az ösztöndíj. Munkatervems a pécsi és pécskömyéki bányák életének tanulmányozása. Eddig már több vázlatát készítettem a Széchenyi akna környékén. Most azonban összefüggően négy hetet töltök a pécsi bányavidéken. Ez az idő alkalmas lesz arra, hogy számos benyomást gyűjtsék és sok rajzot, vázlatát, tanulmányt készíthessek. Természetesen ez csak a mumkater- vem első része, mert célom az, hogy az ott látottakból és tapasztaltakból néhány olaj- festményt készítsek. Négyheti tevékenységem egy éves mun- katervem első fejezetét jelenti, a megismerést és anyag- gyűjtést, amelyet köveit a rendezés munkája és a kifejezésre való törekvés, Tóka Vendel — Én először is köszönetét mondok az ösztöndíjat adományozó szerveknek, hogy lehetővé tette számomra az új paraszti élet megismerését Célom az, hogy minél többet legyek együtt a termelőszövetkezet dolgozóival, miközben sokat rajzolok, mintázok, talán még festék is, Thiery Árpád — Véleményem szerint a mai irodalom lényege abban van, hogy az írók alaposan, a legfinomabb műszerekkel megfigyelik a mai embert, a mai kor bonyolult társadalmi és lélektani motívumait, egy új társadalmi és morális rendszer kialakulását — és ezt ábrázolják.- Természetesen ehhez Ui v/B mamr lelkiismeretesen és hozzáértően kell figyelni a mai élet dialektikáját, az írónak új és új kollektív élményekre van szüksége. A nagy társadalmi és emberi átmeneti állapot lélektani pillanata az érdekes, azt kell elcsípni, hiszen komink szervezett és technikailag roppant fejlett állapota ellenére is — az osztály társadalmak évezredeinek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ember visszakanyarodhasson egy alapvető társadalmi kiindulóponthoz: képességei alapján mindenkiből minden lehessen. Mostanában az átalakulás lélektanának nagy pillanatait a magyar falu, a parasztemberek sorsában lehet megfigyelni. Soha vissza nem térő időszak ez, amit alaposan megfigyelni riporteri és irodalmi feladat egyaránt. A magam részéről Kovácsszénájára megyek szeptemberben egy hónapra, és egy kisregény terve mellett elsősorban riporteri szemmel szeretnék körülnézni, Kende Sándor — A Jelenkorban jelent meg egy novellám, amely arról szól, hogy egy árva elhagyott gyereket a pártszervezet szárnyai alá vesz; gyerekének fogad. Ezt a témát szeretném most kibontani nagyobb méretekben. Október hónapban megyek ki Komlóra, egy olyan MTH intézetbe, ahol állami gondozott gyerekek is vannak. Szeretném megismerni az életüket, örömeiket, gondjaikat A regényben azt szeretném megörökíteni, hogyan emelte fel őket a társadalom és ők hogyan találták meg helyüket a társadalomban. Pál József — Azt hiszem, országosan is egyedülálló az a juttatás, amit az ösztöndíjakkal a pécsi írók és képzőművészek kaptak: egy hónapnyi időt eltölteni termelőszövetkezetekben, üzemekben, valóban élményt fog jelenteni valamennyiünk számára; Eddig alig egy-egy órára kukkanthattunk be szervezett üzemi látogatások során az ipari életbe s most egy egész hónapnyi időm lesz. Valamelyik környékbeli bányában szeretném éltölteni ezt az időt s olyképpen, hogy az akkor éppen újonnan bekerült csoporttal részt vennék az egyhetes oktatásban és utána le is mennék velük dolgozni. Természetesen nem úgy minit „író” — hanem mint egy „messziről jött ember”. Nem szeretném, ha szerepet játszanának előttem az emberek. S hogy mi fog ebből születni? Nem akarok „bányász-témájú” ciklust írni. A fejlődő Pécs érdekel inkább s jó lenne most már látni egyszer nem a könyvtáros helyéről is. Szöllössy Kálmán — Nagyon örültem ennék a pályázatnak. Azt hiszem itt Pécsett olyan formáját találtam meg az irodalom támogatásának, ami a lehető legjobb és talán követendő példa is. Ez az egy hónap lehetővé teszi a leglényegesebbet, a gond- | tálán anyaggyűjtést. Erre szeretném az időt én is felhasználni. Egy hónapon keresztül emberekkel beszélni, közel kerülni hozzájuk és rengeteg jegyzetet csinálni. Ha ez mind megvan, az a sok jegyzet majd csak összeáll valamivé. Hogy miért éppen Komlót választottam? Van valami, ami Komlón izgalmasabb, mint Pécsett. Nem az. hogy jobban szeretem, vagy jobban ismerem. Nem. Én igazán Pécset szeretem. De Komló 15 évvel ezelőtt még 3000 lakosú, világtól elmaradt, jelentéktelen falu volt. Tizenöt év alatt, a városok történetében szinte elképesztően rövid idő alatt várossá nőtt. Olyan emberek kerültek ide, akiket egy nagy városban szinte lehetetlen megtalálni. Itt pedig mind együtt vannak. És ők csinálták meg a várost. Engem a város érdekel. Hogy ez az itt élő közösség, BEMUTATJUK: BERTHA BULCSÚ Még 1954-ben egy magas, vékonydongájú fiatalembert mutatott be egyik munkatársnőm Zalaegerszegen a megyei könyvtárban. Félszeg volt, zavart, s nevét — amit a bemutatkozások jó szokásaként épp hogy mormogott — csak később tudtam meg közös ismerősünktől, amikor már elment. Verseket hozott. S ahogy most visszagondolok rá, nem tetszettek a versei. Talán csak két sor árulkodott arról, hogy az akkor még tizenkilenc éves legénykének lesz mondanivar lója, ismeri az embereket és nyitott szemmel jár máris. E két sorral a Sztálinvárosi Vas műben című versét zárta le. Még ma is emlékszem rá: s oly nyugodt már a kohász, mint • vén kukoricacsősz. A jól végzett munka utáni nyugalmat egy másik nyugalommal világította meg: az öreg emberek nyugalmával. S a hasonlító kapcsolás miatt a „vén”-nel nemcsak kort fejez itt ki, de azt is elmondja vele, hogy mély és bölcs az a nyugalom. Egy évig maradt Zalaegerszegen. A pécsi irodalmi élet vonzotta, s 1955-ben át is költözött. A zalaegerszegi betonlap-készítést fémnyomással cserélte fel. A város irodalmi atmoszférája ösztönzőleg hatott rá, s itt Pécsett írta meg első novelláját, a Fuvarosokat, melyre országosan is felfigyeltek. Termékeny időszak következett, de verset többet nem írt. Egymás után születnek a novellák, az Eszmélés, A hegyvidéki, Jégnovella, — melyet Estera Lawnik lengyelre is lefordított és a varsói 270 ezer példányszámú Nowa Wies-ben jelent meg a Jelenkorban történt közlés után —, A fehémézésü ember, A fűtő- ház messze van, Forró szél jött, Citerás, Elakadnak a vonatok, Talán egy cigaretta. Időközben rendeződtek élet- körülményei s jelenleg az Esti Pécsi Napló munkatársa. Azt hiszem, hányatott ifjúkora jóelőre meghatározta mondanivalóját és egyénisége, jelleme novellaformáját. Hősei — néhány novellájának címéből is lehet következtetni erre — fuvarosok, fűtők, segédmunkások, vasutasok, vagy ahogy mondani szokták: az egyszerű emberek, Hétköznapmiközben elhagyta a múltját, maga is átalakult és városivá f lett. Komlóivá. Közben történté velük sok minden, ami sehol máshol, mint egy épülő városban nem eshetett volna meg. Közöttük sok derűs esemény is. Engem ezek a derűs események érdekelnek, és azok az emberek, akikkel ez történt Hogy milyen lesz a formája? Még magam sem tudom. Alakul már, de erről inkább beszéljen az; ami majd kialakul. Simon Béla — Nagy örömet szerzett nekem a pályázat elnyerése. Az augusztus közepéig tartó időt Siklóson, Alsószentmár- tonban és Harkány vidékén töltöm, mert ezt a vidéket ismerem legjobban és az itteni tsz-ek életéből szeretnék mozzanatokat megörökíteni. Azi1 elkövetkező egy hónap lehető-? séget nyújt számomra, hogy1 szocialista életünk fejlődésé-1 ről és eredményeiről — köz-1 vétlen élmény útján — beszámolhassak. Egyben örömmel1, keresem fél a nyáron régi ba-\ rátáimat, akik a közösben dől-1, goznak, hogy velük, róluk,1 vonalakban, formákban, szí-1, nekben mondhassam el nap-1, Halász Mlárial1 Nagy István r jaikat tárja élénk, de, úgy hogy hőseinek környezete kerét marad, mintegy díszlete a benső küzdelemnek, drámának. Ez és nyelvének ízes meg jelenítő ereje — a költő még mindig él benne — adja meg írásainak sajátos Bertha-i hangulatát. A fentebb felsoroltak közül csak egyetlen, a Jégnovella foglalkozik a múlttal, s a hőse sem önmagával- önmagáért, saját emberségéért vívja meg küzdelmét. A magános ember küzdelme ez — nyugodtan mondhatjuk: saját és családja létéért — az őt kizsákmányoló, kiszipolyozó orgazdájával. Egyetlen órára sürített éjszakán megöli a Balaton jégén, azonban élete, sorsa nem lesz könnyebb szörnyű és mégis felmentett tettének elkövetésével, mert a szemtanúból új kizsákmányoló támad. De álljon itt a befejezés Bertha Bulcsu megfogal-: mazásában: „Ettől kezdve, hajnaltól késő estig kellett, halásznom. Veszélyes vizeken, jártam. Sokat éheztem. Többször kerültem törvény elé. Az első télen elfagyott a kezem, később a lábam is.” Egyszerű, mondatokat ír. S ily egyszerűek szerkesztésében novellái is. Nincsenek az eseményeknek mellékszálai. Az 1961-es év nagy és meg-* erdemelt örömet tartogatott! számára. A Szépirodalmi! Könyvkiadó szerződést kötött ] vele novelláinak kiadására.! Kötete 1962 első felében jele-] nik meg. Pál József BARDOSI NÉMETH JANOS: timber i győzelem Azon a napon forrón mellbevágót! valami abból, miért a világot, az élet boldog izeit imádom. Izgalmam egy volt szerte a világon, hogy új jött i. . ;bb az ember isméi mert földön ti „kon tekint szét. Ez több a tűznél, mert a tűz világa első volt csak. hogy próbáit kiállja az értelem, de itt az akarat több és minden acél akadályt ledöntött Az ember bátran átlépte a Földet, s a mesék, álmok várai ledőltek. Több ez, amit a századok emeltek, bár tett volt minden: egy-egy emeletnek Galilei és Kepler merész álma, amelyért hajdan készen volt a máglya, íme való lett: a Végtelen felett az első ember ürgépe lebegett. „A Föld a Kozmosz kikötője csak!” Mit mondjak erre, testvérek, mit mondjak? Iszonyatos, ha haszna annyi lenne, egy új név került a Történelembe, ha nem tanulnánk meg: a szárnyas ember, a csillagok szép fényéhez emel fel. A bolygóközi rakéták világán ne lássunk árnyat és ne sírjunk árván. A Föld legyen a bölcsőnk anya-kézben, legyünk mindig az emberségre készen, ne dideregjünk itt se, ahogy ottan nem félt a Hős a roppant csillagokban. BÜZÄS HUBA: rOá(m Nem is a nyomtatott betű örök, nem is a cirkalmazott szó,* szeretnék verset írni a suhanó folyók futó fodraira síma tavak égszín vizére, erdők ölén, a bükkös alján a nyúlfutastól zörrenő avarba: szeretnék verset írni, vésni a szökkenő mezőn s a réten a lángoló pipacs-parázs közé, vagy sziklabércen zöld mohába, kaszálón szitkozódó szélbe, mikor vad kéjjel szénarendet borzol; szeretnék verset festeni, rikkantani fecskékkel föl a tengerkéktintájú égre, ha felhőbodrokat pipálnak lomha hegycsúcsok, szeretnék verset olvasztani, önteni a szövőgyárak gépei s az ívelő hidak sötétlő száz vasába; szeretnék verset szántani barázda közt fekete földeken; s szeretném érlelni a versem déli nappal a búzatábla sarkán, mikor csupán egy pont a viharfellegen az énekes pacsirta, hogy műveim örök életre keljenek; öreg halászok olvasnák a víztükörben s a bükkös alján ébredő csavargó, pipacs-mezőn csókos szerelmespárok, a sziklabércen tanuló diákok; a szélben olvasná a versem kaszálókon egy barnahátú ember, aki a csorba kaszát egyre kalapálja; az égen olvasná a versemet a messze röppenő pilóta s egy tisztcletkört jegyzetelne mellé; és olvasná a munkás is a gyárak egyre mozgó gépein, sofőr, mikor megáll egy híd előtt, parasztember, ha szántana egy délelőttön s a sárguló búzában u, versem nyílana, mint kék búzavirág és hirdetné a boldogságot, békét és olvasnák mindig, amíg a világ — világ lesz! Aztán egyszer pihenni is szeretnék, mikor fehérlő utakon jönnek a vén árnyékszakállas esték. LANG MARIA: (ílégi fiiéit itiea Sétálsz gyanútlan és egy fordulónál Váratlanul megváltozik a kép, Úgy érzed, mintha kilépnél a mából, S tűnt gyerekkorod tárulna eléd. Kőkerítések, rajtuk sűrű háló Kúszónövényből; nem-tudod-nevű. De felnőtt szád is érzi még az ízét, Napsütött íz ez, langyos-keserű. A vas-kapuk most is föléd merednek, S te öntudatlan a magasba nyúlsz (Fejed felett keresed a kilincset) S a benti neszre a falhoz lapulsz. Az ablakokon cinkos zsalugáter, Lugas alól egy pad int: gyere be! S kilép a hegy a kertek oldalából Mint ős fatörzsek mosott gyökere. „Ki az életbe ”
