Dunántúli Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-17 / 114. szám

6 NAPLÓ 1961. MÁJUS 17. Vasárnap: honvédelmi nap A Magyar Honvédelmi Sportszö­vetség május 21-én nagyszabású honvédelmi napot rendez a Me­gyeri út melletti réten 10 órai kezdettel. Az MHS különböző szakosztá­lyaiban lázas készülődés folyik, hogy a honvédelmi nap alkalmá­val tartandó különböző bemutató­kon megállják a helyüket. Műsoron szerepel többek közt egyéni és kötelék mürepülés, bal­lonvadászat. Bekötött, zuhanó és tömeges ejtőernyős ugrások. Az ejtőernyős ugrások szinpompáját növeli az, hogy az ugrásokat szí­nes ernyővel hajtják végre. Műso­ron szerepel még a TV-ből már ismert budapesti motoros akro­bata csoport. A sportolók felvonulása után kerül közvetlen sorra a szovjet fegyveres bemutató. Ezt követi a modellező-, lovas- és kutyabemu­tató. A honvédelmi nap színhelyére a PKV sűrített járatokat indít. A rendezőség a jármüvek megőrzé­séről, valamint büfészolgálatról gondoskodik. Műsor után sétarepülést te ren­deznek a város lelett V. K. Kispályás labdarúgó-baj nokság Tegnap délután a rossz idő elle­nére folytatták a kispályás labda­rúgó-bajnokságokat Az időjárás nem kedvezett a labdarúgóknak, de ennek ellenére majdnem min­den mérkőzés izgalmas küzdelme­ket hozott Mindössze egyetlen egy mérkőzés maradt el, a Bm. Épí­tők—MÉSZÖV, amelyre az utóbbi csapat nem Jelent meg. Ikedmé- nyek: I. osztály: Megyei Tanács—Sör­gyár 0:2, MÁV Igazgatóság—Bm. Vendéglátó 6:1, Sopiana A.—'Ter­ményforgalmi 0:2, MÁV Fűtőház— Szakipari Ép. 0:2. Bm. Építők— MÉSZÖV mérkőzés elmaradt Do­hánygyár—Vasnagyker. V. 1:0. n. osztály: Szikra Nyomda—Me­csek vidéki Uv. 2d), Nádor Szálló— MÁV Villamos 0:4, Élelmiszer I.— Sopiana B. 1:5, Autójavító—Egye­tem 0:2, Állami Aruház—Bőrgyár Karbantartó 0:«, Gázmű—Sopiana C. 0:5. III. oeztály: I. kér. Tanács—Tej­ipari 3:2, Élelmiszer IT.—MÁV Ál­lomás 0:2, Gépipari Techn.—Bőr­gyár Készáru 2:5, Urán Kutató— MÉH 1:0, Urán Hidro n.—Vasas Építők 1:6, Pécsi Tanbánya—Urán Eicosztályzó 1 d). „Egy új nagycsapat van kialaknilan“ Sebes Gusztáv előadása Komlón Hétfőn este a Komlói Városi Ta­nács nagytermében, a Komlói VTST meghívásának eleget téve, Sebes Gusztáv — a Magyar Test­nevelés! Sporttanács tagja, az is­mert labdarúgó-szakember — tar­tott előadást mintegy 200 főnyi lelkes hallgatóság előtt „Labda­rúgásunk Időszerű kérdései” cím­mel. A labdarúgó-sport több százéves történetének ismertetése után a magyar labdarúgás kezdeti lépé­seiről beszélt Sebes sporttárs, majd személyes élményeiről, munkás­ságáról a magyar labdarúgó-sport­ban. Sok évtizedes tevékenység alatt felmerült problémákból leszűrve, egy tapasztalt, nagytudású szak­ember szemével nézve, röviden így foglalta össze labdarúgó- sportunk előtt álló sürgető felada­tokat. Több mint kétezer fiatal játékos vált meg a magyar labdarúgástól az ellenforradalom után. Közel­múlt sikereink is igazol] ák, hogy ezt a súlyos vérveszteséget milyen korán és milyen mértékben ki tudtuk heverni. Ez azt a tényt támasztja alá, hogy országszerte nagytömegű tehetség rúgja a lab­dát. Játékosan jragban tehát nincs égető hiány, s megfelelő előkép­zettségükkel sincs súlyos problé­ma. Ügy látom, minden adottsá­gunk és lehetőségünk megvan ah­hoz, hogy méltán képviselhessük jövűben is az ország színeit, s ne hozzunk szégyent a magyar labdarúgó-sport hírnevére. Egy dologban azonban feltétlen felül kell múlni az előző évek, sőt évtizedek munkáját a játé­kosnevelésben! Egy bizonyos fokú intelligenciát, műveltséget kell kifejleszteni a já­tékosokban. vagy megkövetelni tőlük, hogy megszerezzék. Ez elő­segíti együttérzőbb, j'őszellemű kollektívák kialakulását. Jobb ba­ráti összhangot Műveltség nélkül nem érthetik meg igazán a helyes életmód szükségességét, nem sze­rethetik meg a munkát. örvendetes haladás tapasztalható ezen a téren legtöbb élvonalbeli csapatainknál. A játékosok mind nagyobb többségben Jelentkeznek edzőiknél, hogy tovább szeretné­nek tanulni vagy egy szakmát elsajátítani. Bár ez a gondolat a kívántnál még lassabban tör utat. Az edzőknek, a vezetőknek kell ezt a nézetet beléjük nevelni. A szellemi műveltség nagy segítsé­gül szegődik a labdarúgó-pályán. Sokan teszik fel napjainkban azt A magyar női kezilafoíla­váfiogatott Pécseit Több nagy erőpróba előtt áll ebben az évben országunk női felnőtt kézilabda válogatottja. Leg közelebbi ellenfele Románia együttese. A két nemzet legjobb­jainak találkozójára a nyár ele­jén kerül sor Debrecenben. A magyar válogatott csapat fel­készülésének egyik állomásaként Pécsre látogat, ahol június 8-án mérkőzést vív városunk váloga­tottjával. A rendkívül érdekesnek Ígérke­ző találkozón Pécs színeit előre­láthatólag az NB I-ben — mint újonc — biztatóan szereplő Pécsi Bányász játékosai képviselik el­sősorban. A pécsi kézilabda élet e kiemelkedő eseményére az Épí­tők pályáján kerül majd sor. A két csapat találkozója előtt, a közelgő hat város tornájára ké­szülő Pécs város női ifjúsági vá­logatottja méri össze erejét a me­gye ifjúsági válogatottjával. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett gyermek, férj, édesapa, testvér, nagyapa és rokon Nagy József Vasas I. lakos 47 éves korában hosszas szenve­dés után f. hó 14-én el­hunyt. Temetése 17-én, fél 4 órakor lesz a Vasas I. halottas házból. 311 HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett jó édesanya, anyós, nagymama, testvér és kedves rokon özv. Higi Vilmosné Bausz Margit május 15-én, életének 65. évé­ben hosszú szenvedés után el­huny!. Temetése 17-én délután 7. arakor lesz a terehegyi teme- f ő'mn. 412 Gyászoló család. KÖSZÖNET­NYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik drága halottunk Soós Edéné temetésén megjelentek, koszorúk és virágok kül­désével nagy fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mon­dunk a szülészeti klinika orvosainak ápolóinak ál­dozatos munkájáért, a Mü. M. 506. Iparitanuló- Intézet igazgatójának, ta­nárainak, dolgozóinak együttérzésükért, vala­mint Matusz Lajos iko- szorúkészí tőnek. 413 Gyászoló család DLNÁNTÜLI NAPLÓ A Masvar Szocialista Munkáspárt Briranva megyei Bizottsága es a megyei tanács lapia. FeiC-V. «e-kesztö- Vasvári Ferenc Kiad 'a a Dunántúli Napló t,ap kiadóval la la * Feless Iciadó- Braun Károly q7„rt''s7.Túses és kiadóhivatal- pens Tózsef Attila u. 10. Telefon- 15-32. 15-33­_______ ‘ PFCSJ SZIKKÁ NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u. 10- sz- ' Terleszti a Magyar Postai ■ófizetési díj V hónapra 11.— W% KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk min­den ismerősnek és rokonnak, akik felejthetetlen kisfiúnk Bükkösdi Attila temetésén részt vettek és ezzel fájdal­munkat enyhíteni Igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Vámház utcai iskola tantestü­letének és tanulóinak, vala­mint a belvárosi iskola kisdo­bosainak megjelenésükért, ko­szorúk és virágok küldéséért. WS _\ gyászoló család. a kérdést, hogy eiakulhat-e ki a közeli években az ötvenes éviek­hez hasonló nagycsapat? Válaszom: Igen! Szerintem például a belső- hármasnak minden adottsága meg­van ahhoz, hogy világhírnévre te­gyen szert. Albert, Göröcs, Tichy a maguk korában rendelkeznek már olyan tudással, mint nagy elődeik hasonló életkorban. Az összeforrottság hiánya azonban nagy hátrány náluk. De a többi poszton is szépszóm­mal akad tehetséges fiatal. Az előadás után a hallgatóság közül közel húszán intéztek kér­dést Sebes sporttárs felé. Ezekre adott két érdekesebb válasz: Való­színűleg a következő bajnoki év­ben visszaállítják az NB I. tartalék, bajnokságot, a másik, hogy az NB I. B. kérdése még bizonytalan, kidolgozására és megvitatására csak ezután kerül sor. Hsl miveMinli at 7 Esélyek és veszélyek öt héttel a befejezés előtt az NB 111-ban Az NB m. 25-ik fordulója, an­nak ellenére, hogy nem fukarko­dott meglepetésekkel — nem tisz­tázta az első hely kérdését. A forduló meglepetései közé tarto­zott a két bajnokjelölt — KMTE és PVSK — valamint a kiesés ellen küzdő PEAO váratlan vere­sége. A KMTE és PVSK veresége nagyban növelte a Kaposvári Kinizsi bajnoki esélyeit. A PV­SK pedig teljesen kikapcsoló­dott az első hely megszerzéséért folytatott versengésből. A Vas­utas csapatnak már akkor sincs esélye a bajnokság megszerzé­sére, ha valamennyi hátralevő mérkőzését megnyeri, mert öt hátralévő mérkőzésen öt pont behozhatatlan előnyt jelent. Az NB m. 1960-61 évi bajnok­sága most mar bizonyos, hogy a két kaposvári csapat között dől el. Ugyanis a jelenlegi harmadik helyezett Bajai Bácska számára is leküzdhetetlen a két pontos előny ledolgozása. így a korábbi 5 bajnokjelölt száma kettőre csök­kent és a Bajai Bácsika, PVSK és Székesfehérvári MÁV, már csak a jobb helyezés megszerzéséért folytathat harcot: A két bajnokjelölt közötti ver­sengést minden valószínűség sze­rint a június 4-én sorrakerülő KMTE—Kaposvári Kinizsi mérkő­zés eredménye dönti él. A je­lenlegi helyzet a következő: 1. K. Kinizsi 25 15 5 5 63:27 35 2. KMTE 25 15 4 6 S0:30 34 Hátralévő mérkőzések: Kinizsi; PVSK (o), Bonyhád (1), KMTE, (j), Szekszáxd (o), Bajai Építők <i). KMTE: PEAC (i), Bajai Bácska (o), Kinizsi (o), Kaposvári H. (i), Kiskunhalas (o). Kinizsi, vagy KMTE még bi­zonytalan, de az már biztos, hogy június 18-án Kaposvár is­mét NB Il-es labdarúgó csapat­tal rendelkezik. Az NB HL versenykiírása sze­rint 4 csapat esik ki. A Pécsi Bá­nyász, Kiskúnhalasi Dózsa és Ba­jai Építők múlt vasárnapi leg­jobbkor jött győzelmükkel lát­szólag már biztonságban érezhe­tik magukat. A 10-ik helyezett Ba­jai Építőket 6, a il-ik Kiskunha­last 5, és a 12-ik Pécsi Bányászt 4 pont választja el a „legjobb kiesőjelölt” Mázai Bányásztól. A Pécsi Bányász mellett szól az a körülmény Is, hogy úgy a Máza, mint a PEAC, még Pécsbányára látogat, igy a papírforma alap­ján még 4 pontot tudnak gyűj­teni a Bányászok, 25 pont pedig elegendő a bennmaradáshoz. A PEAC menthetetlennek látszik. Az egyetemi csapat csak akkor tud na megkapaszkodni az NB in­ban, ha valamennyi hátralevő mérkőzésüket megnyernék. Ez — a tavaszi mérlegük alapján — azonban ieh.-teilen. A Mázai Bá­nyász a legjobb esetben 5—6 pon­tot tud még szerezni, ez sem mu­tatkozik elegendőnek arra, hogy jövőre ismét az NB IH-han ját­szón. A Kaposvári Honvéd és a Bony­hádi Vasas helyzete teljesen re­ménytelen, már nem -menekülhet­nek meg a kiesés elől. Befejezésül a tavassal leját­szott tíz mérkőzés eredményei alapján ismertetjük az NB m. ál­lását. A legjobban a Kaposvári Kinizsi és KMTE szerepeit, 16—16 pontot szereztek, legrosszabb tel­jesítménye a Pécsi Bányásznak és Kaposvári Honvédnek van 5—5 pontot gyűjtöttek csak össze. A legtöbb gólt a Bajai Bácska lőt­te 27-et, a legkevesebbet a Bony- hád 8-at. A PVSK csatársorának gyengeségét mutatja a 9 adott gól, viszont a jó védelem melleit szól a legkevesebb kapott gól. Az NB m. állása a tavaszi eredmények alapján: A PÉCSI RADIO 1961. május 17-1 szerdai műsora a 223.1 m középhullámon 17.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Májusi esőben, összeállítás. Aranyat ér-e a májusi eső? A májusi eső és a tavaszi me­zőgazdasági munkák. Dalok az esőről. Egy tányér meleg leves... El­beszélés. Most is aktuális: Hogyan tehet­jük gazdaságosabbá a szarvas- marliatenyésztést ? Innen-onnan ... Érdekességek. 17.30: Német nyelvű műsor. Szív küldi szívnek szívesen. „Április a májusban”. Zenés összeállítás. Népdalok és kórusok. 18.00: Dél-dunántúli zenéi együtte­seinek seregszemléje. Közremű­ködik: a komlói Béta-akna fú­vós zenekara, a Zengő Népi együt tes, a Somogy megyei népi­együttes, a véméndi és bólyi kórus, a mohácsi tamburazene- kar, valamint a Mecsek Művész- együttes énekkara. 18.25: Asszonyok a szocialista bri­gádban és otthon. Somogyvári Vall riportja. 18.40: Tánezene. l. Harsányi: Uhu. (Kovács Erzsi) 2. Sas: Néma cimborám. (Korda György) 3. Tibor: öröm az élet. (Váradi Magda) 4. Breitner: Nem min* denki Romeo. (Breitner János) 5. Zsoldos: Pest felé szökik a nyár. (Ákos Stefi). 6. Viski: Hü­velyk Matyi. (Harsányi-együttes). 19.00: Dél-Dunántúli híradó. 19.20: Klasszikus operettek. 1. Strauss: Cigánybáró-nyitány. (Berlini Filharmónikusok). 2. Mi- löcker: Dubarry-sanzon. (Lend- vay Andor) 3. Lehár: Mosoly országa-kettős. (Házy Erzsébet és Melis György) 4. Zeller: Ma­darász-dal. (Péter Anders) 5. Ja­cobi: Sybill-kettős. (Neményi Lili és Baksay Árpád) 19.40: A normarendezés tapasztala* tai a Komtól Szénbányászati Trösztnél. 10.05: A Pécsi Kamarakórus éne­kel. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház Érdekházasság feste 7 orakor) Kamaraszínház: Olympia (este fél 8 órakor) MOZI: Park: A riksákuU (fél 5. fél 7, és . Eé! 9 órakor). Kossuth: Egy pikoló világos fél 3, fél 1, fél 9 órakor) Petőfi: A kobra akció (fél 5, fél 7, fél 9 órakor) Kossum Huauo Mozi: Magyar híradó, Erdélyi román lakodalom. Itt nincsenek lepkék. Kollégium,- Viszontlátásra Szeged. (Elö”':Vaok 11 órától folytatólagosan s óráig). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Hivatlan látogatók (5, 7 órakor) Építők kultürotthona: Idegen gyermekek (5, 7 órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Af­rikában jártunk (5. 1 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Nagy Ca­ruso (7 órakor) Május 1 (Vasas H): Napjainkban történt (7 órakor) Ifjúsági filmszínház (Leöwey gímn.) Boszorkány (6 órakor) Kossuth (Mohács): Rejtjel (6, 8 órakor) Zrinyi (Szigetvár): Szembesítés (fél 9 órakor) Táncsics (Siklós): Romeo, Júlia és a sötétség (fél 9 órakor) Mopresszo a Pannónia Szálló nagytermében: Szerelem, ahogy az asszony akarja (fél 6, fél 8 órakor) 1 K. Kinizsi 10 7 2 1 20:8 16 2. KMTE 10 8 — 2 23:10 18 3. Bajai B. 10 6 2 2 27:13 Í4 4. Csepel A. 10 4 5 1 17:11 13 5. PVSK. 10 5 3 2 9:6 13 6. Szí. MÁV. 10 6 — 4 27:17 12 7. P. Vasas 10 4 3 3 14:15 11 8. K. Dózsa 10 5 — 5 21:17 10 9. Kisfc D. 10 5 — 5 12:20 10 10. Sz. Petőfi 10 4 — 6 18:21 8 11. Bajai É. 10 2 4 4 10:15 8 12. Bonyh. V. 10 3 1 6 8:23 7 13. PEAC 10 2 2 6 16:19 6 14. Mázai B. 10 2 2 6 9:21 6 15. Pécsi B. 10 2 1 7 10:15 5 16. K. Honvéd 10 2 1 7 10:20 5 Közlemény Áramszünet lesz n, is, i9-*én 7—16 óráig kisfeszültségű háló­zat karbantartása miatt az alábbi utcákban: Kassa utca 1—19, Vas Gereben u. 36—58, 41—55, Tompa M. utca 40—58, 39A—51» Szilágyi Dezső u. 38/2—54, 21/1—35, Mártí­rok u. 14—68, 19—35, Kolozsvár u. 2, 4, 6 TÜZÉP-telep, Nagysze­ben utca, Dárda u. Közgazdasági Technikum, valamint a MÁV bér­ház területén. Kedvezőtlen időjá­rás esetén az áramszünet elmarad. A megyei kézilabda-bajnokság m últheti fordulójában találkozott Fóly és a Mohácsi Gimnázium csapata egymással. A bólyi pályán lejátszott mérkőzésen a hazaiak hatalmas küzdelemben 19:18 arányú győzelmet arattak a mohácsi gimnazisták együttese felett. ■4%. idójArísjeleités Várható időjárás szerda estig: mérsékelt északi, északkeleti szél. Ma erősen felhős idő, sokfelé eső­nél, néhány helyen zivatarral. Holnap az ország északi felében nehány órás napsütés, délen több helyen újabb esők. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—10, legmagasabb nappali hőmér­séklet holnap 15—19 fok között. Előrejelzés a Balaton területére holnap reggelig: mérsékelt északi. északkeleti szél. Felhős idő, to­vábbi esőkkel. A hőmérséklet nap­nyugtakor ÍZ, hajnalban 9 fok körül lesz. Elcserélném összkom­fortos, nagyméretű, társbérletben elkülö­nített kettő + személy zetis szobámat, külön gáz, villany, szoba összkomfortosra. Vá­rosház utca 2 sz. n. 7. ____________ 16193 Éles éréi nérb utcai na gy szobámat szoba, kony- hásra megegyezéssel, hétköznap hat után. Kertváros utca 10 sz. Szűcs. 16185 Könnyű, jobbos oldal­kocsi eladó. Fürst S. utca 29/1 sz. . ___287 E ladó Landler u. 20. számú kétszer kétszo­bás ház, kétszoba be­költözhető. esetleg kü­lön is eladó. 16177 Kis háztartásom veze­téséhez bejárónőt du. 2-ig felveszek. Vágó, Kossuth L. u. 45 sz. 16217 Jókarban lévő sport gyermekkocsi eladó. Hőgyes Endre u. 11. Telefon: 29-5L, 16215 Hálószobabútorok* — szekrények. ágyak, asztalok, éjjeliszekré­nyek, kanapé, konvha bútorok, kredencaljak, toalett-tükrök. sezlo- nok olcsón eladók. —, Doktor Sándor u. 57. Bútorüzlet. 321 Vennék sürgősen jó állapotban lévő Pan­nóniát havi 500 Ft-os törlesztésre. „Biztos pénz” jeligére Sallai utcai Hirdetőbe. ____________________16214 H armonikát, rádiót, magnetofont, gramo­font, pisztont, gitárt, villanyborotvát, írógé­pet veszek. Wagner, Rákóczi út 73/a. ____________________16213 B eköltözhető kettőszo­bás ház eladó. Érdek­lődés „Fizetéskönnyí­tés” jeligével Hirdető­be. Sallai u. 8 sz. ____________________16212 Cseh gyermek mély­kocsit veszek. 52-66. Selmeczi.__________16211 B oger elektromos jazz gitár, 136x135-ös keleti perzsaszőnyeg, török, japán kardok eladók. Hőgyes E. u. 36. ______________________309 Elveszett vörös fehér­csíkos kandúr macs­kám jutalom ellené­ben leadni. Igló utca 1 sz. ajtó kettő. ___________________16208 K omlói háromszobás. tanácsi főbérleti össz­komfortos lakásomat elcserélném • hasonló pécsiért, esetleg két­szobásért megegyezés­sel. Komló, Arany János utca 19. fszt 1. 16207 Azonnal "beköltözhető kétszobás komfortos ház ugyanott gyümöl­csös eladó. Tolbuhin út 196 sz. ____________________16206 Keresek albérleti üres szobát nagyméretűt. Cím: Jókai Mór utca 45 sz. H. em. ____________________16205 Egyedülálló nőnek sző lömben baromfi gon­dozásért otthont és tartást adnék. Levele­ket „Otthon” jeligére a Sallai utcai Hirdető­be;_________________16202 Könyvszekrény, irat- szekrény, páros és egyes ágyak, székek, hálóbútorok, konyhák asztalok, női íróasztal, képek, hármasszek­rény, és más bútorok. Báránynál, Hal tér 1. 323 Veszek modem hálót, hármasszekrényt, ülő­bútort, rekamiét, kom bináltszekrényt, kony­habútort, sezlont. Bá­rány, Hál tér 1 sz. ______________________322 Vennék egyszoba. konyhás, kertes házat 200 négyszögölig. Pécs, Kertváros., Gyárváros. Kovács-rt\eleo, ármeg­jelöléssel. Cím: Búzás István Szekszárd. — Kertváros, Ocskó Lász ló utca 13 sz. 16232 Megyeri úton házhely megkezdett építkezés­ül, sok épületanyag­gal eladó. Értesítést Főpostára, Kulcsár névre._______________319 B elvárosban családi ház eladó, 3 szoba be­költözhető. Nagy-Fló- rián utca 14 sz. Kö­zépső csengő. _____________________317 H asznált férfi ruhát veszek, hívásra ház­hoz megyek, ötvösné, i utca 23. Zsol- nay utca mögött. Szer­dán, szombaton pia- con vagyok. ________315 S zőlőt feles művelésre vállalnék. 1 szoba, konyhás lakással. Ér­tesítést Szigeti-tanya, bognárműhely, Pécs, címre kérem. _______312 S zalufák. keményfa gerendák, oszlopok, szekrény, ágy és szőlő egy Mi. eladó. Érdek­lődni: Virág u. 20. reg­gel 8-ig és 18 után. 310 Keresek 10 000 forint kölcsönt megegyezés szerint. Fedezet van. Ajánlatot: „Biztos” jeligére a Sallai utcai Hirdetőbe. _______________16219 B or kanható Ott Bélá­nál, Báthori u. 15 sz. Bejárat a kertből. 287 Elcserélném utcai szo­ba, konyhás lakáso­mat reptéri bármilyen lakáséit. Alkotmány u. 51. Hanákné. ____________________ 307 S zoba, konyhás, vagy kétszoba, konyhás üres lakást keresek. Aján­latot: Mandula utca 24 szám alá kérek, — Gieszler. 305 Magánjáró MIB-motor autogénhegesztő, ko­vács szerszám, új pa­rasztkocsi részben is, nagyméretű cserép, léc, szalufák eladók*. Pécs, Bartók Béla u. 12 sz._____________ 304 V eszek hálószobabúto­rokat, ágybetéteket, sodronyokat, matraco­kat, íróasztalokat, sez- lonokat, hármasszek­rényeket, ágyneműtol- lat .rekamiét, vas- és faágyakat, fehér- és szürkemárványt, szek­rényeket. Koltai, Rá­kóczi út 48 sz. _____________________299 A Isó-Balokány u. 30/1." sz. ház szabad kézből eladó. Érdeklődni le­het: Molnár Mihály. Komló, Béke-telep III. s. 1.________________285 S zekrények. ág^ak toalett, konyhabútor, sezlon, sodronyok el­adók. Felső-Vámház u. 2. sz. Üzlethelyiség. 294 Modern konyha eladó. Pécs, Vöröskereszt u. 1 szám. 314 Eladó dió hálószoba 7500 Ft-ért, két kis asz tál, székek, 3 matrac. Pécs. Dárda u. 3 sz. — Telefon: 45-13. 308 Kandallót, légíűtőbe- rendezést készít, javít, Friedrich, Rákóczi út 37 sz. Telefon: 23-87. _______________________222 L akosság figyel méh'*’ A Pécsi Bádogos és Szerelő KTSZ értesíti a gyárvárosi vevőit, hogy Fürst Sándor u. 13 sz. alatti részlegét megnyitotta. Vállal: bádogos és szerelő ja­vítási munkát, vala­mint új munkára ren­delést felvesz._______199 Honvéd u .26 számú emeleti házrész beköl­tözéssel eladó. ________________16223 í róasztal. sarokreka- mié, szalongamitúra eladó. Rákóczi út 39/d. L em. i. ajtó ____________________16220 E ladó 125-ös Danuvia. vagy felülfizetéssel nagy motorért cseré­lek. Pécs, Vadász v. 3/1 sz._______________W? B arna háló eladó. -- Athinay u. 3. HL em. 4 ajtó. Menekültbe- ? du. 5 órától. in

Next

/
Thumbnails
Contents