Dunántúli Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-12 / 110. szám
NAPLÓ 1961. MÁJUS IS. M mivelőtflnnlc U s>zéialcaxxuHkj ? Á Labdarúgó Szövetségben hallottuk Az NB 111. javuló fegyelmi helyzetére mutat ez a Körülmény, hogy az NB Ill-as fegyelmi bizottságnak szerdán ismét nem volt tárgyaim valója. Annál több ügye volt a megyei fegyelmi bizottságnak. A Mohács—Pécsszabolcsi Bányász mérkőzésen kiállított Kiss Pál László mohácsi és Halena Sándor pécsszabolcsi, a Boly—Szigetvár mérkőzésen kiállított Redőny i János bólyi és Zsigmond László szigetvári labdarúgókat egy-egy bajnoki mérkőzéstől tiltották el.-k Kárász Ferenc volt versendi labdarúgót kettős igazolás vétségének megkísérlése miatt ez év augusztus 7-ig tiltotta el a bizottság. Az NB III-as intéző bizottság május 15-én, hétfőn, a szövetség elnöksége pedig 17-én, szerdán 17 órás kezdettel tartja következő ’ ülését. •k A szövetség hozzájárult, hogy a PEAC—Bajai Építők mérkőzést szombaton rendezzék meg. A mérkőzésre a Tüzér utcai pályán 17 ófakor kerül sor.-k Á vasárnapi NB III-as és megye- bajnoki fordulóban több, az első helyezés és kiesés szempontjából fontos mérkőzésre kerül sor. Ezért a szövetség több mérkőzésre ellenőrt rendéit ki. Így szövetségi ellenőr lesz a Pécsi Bányász— KMTE, Kaposvári Kinizsi—Székesfehérvár, Villány—Mohács és Pécsszabolcsi Bányász—Pécsi Urán mérkőzéseken. Lutz György, a Komlói Bányász tehetséges, ifjúsági korban lévő középcsatára meghívást kapott a magyar ifi válogatott május 17-i budapesti edzőmérkőzésére. Lutz- ra az UFA—Baranya mérkőzésen figyeltek fel az országos vezetők. * A csoportgyőztes megyei ifi válogatott kéthetenkénti közös edzéssel készül a július első felében Tatán megrendezendő hatos döntő mérkőzéseire. A baranyai ifiken kívül Budapest közép, Budapest dél, Heves, Borsod és Győr megye ifi válogatottja került a döntőbe. Tichy „bombaformában“ Honvéd győzelemre számít Babolcsay György edző — Jó kis csapat ez a „Tichy és Bozsik” — hangzott el nem is egyszer szerdán délután Gyöngyösön a helybeli NB III-as csapat Bp. Honvéd elleni barátságos mérkőzésén, a nem egészen igazságos szurkolói vélemény. Közel 3000 néző szemlélte a játékot, amelyen az NB i-es csapat: Faragó — Szőcs, Józsa, Dudás — Galambos, Törő- csik — Cserjés, Bozsik, Tichy, Gi- licz, Nógrádi összeállításban játszott. A szurkolóknak talán any- nyiban volt igazuk, hogy a belgrádi kitűnő játék után Tichy ezen a mérkőzésen is olyan óriási formában játszott, hogy a második félidőben a Ilonvéd-vezetőknek már „csendesíteni’» kellett Tichyt. Úgy rohant fel és alá, lőtt és adogatott a válogatott csatár, mintha csak akkor kezdte volna a játékot. Mellette az „öreg” Bozsik József okos erőbeosztással úgy irányított, cselezett, helyezkedett, mint valamikor fénykorában . . ; Az edzőmérkőzésen a Bp. Honvéd mindössze egy helyen cserélt, a kapuban Kiss váltotta fel Faragót. Kotász — hiányzott, a fedezet háromhetes eltiltása még nem járt le, s így szombaton délután sem lesz ott a piros-fehérek csapatában. Ha még azt is elmond juk, hogy a Honvéd-csapat csak lassan melegedett játékba, s ennek eredményeként a helyiek érték el az első gólt, s hogy erre az egyre héttel válaszolt a Honvéd, (amiből négyet Tichy szerzett), s hogy Tichy Lajos hatalmas tapsot kapott levonuláskor* körülbelül mindent elmondtunk, amit a Bp. Honvéd hétközi kirándulásával kapcsolatban el lehet mondani. Ez történt tehát szerdán délután Gyöngyösön a Bp. Honvéd—Pécsi Dózsa találkozó Honvéd főpróbáján. Hogy azonban némi -fogalmat alkothassunk a fővárosiak jelenlegi csapatáról, ahhoz egy kicsit messzebbre kell visszatekintenünk. Sebes Gusztáv, a csapat jelenlegi szaktanácsadója, tavaly nyáron került a Bp. Honvédhoz. Az első félévben bizony nem a legszerencsésebb szériája volt az együttesnek, hiszen ekkor, azaz a jelenlegi bajnokság őszi idényében a csapat így végzett: 10. Bp. Honvéd 13 3 4 6 21:26 10 A Dózsa megyei meghívásos atlétikai versenyén az ifjúságiak 3000 méteres síkfutásában Jakabos, a lila-fehérek kitűnő versenyzője nagyszerű (8:52.8 mp) idejével az első helyen végzett. (Jakabos középen.) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik '.'clejthetetlen férjem és édesapám. Sonnet Kálmán temetésén megjelenésükkel, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a ^áeSi Közlekedési V. igaz- a ’óságának és összes dol- '•zé.iának a mély együttérzésért és a szép búcsúzik tatéért. Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, testvér és kedves rokon Kovács László egyetemi dolgozó május 10-én, életének 38. évében váratlanul elhunyt. Temetése ma du. fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. 401 Gyászoló család | 398 Gyászoló család OVN-*NTfLI \ \PLÓ ai Szocialista Munkáspárt megyei Bizottsága es * megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadja a Dunántúli Napló Lap kiadóválla la t Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. _ Telefon 15-32. 15-33. (>■ -• - ? IKRA NYOMDA ■ ■’»v’Mrhálv o IQ 3?- i?: e§zti r. Magyar Posta. n n«tvi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 11.— Ft, Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett jó feleség, felejthetetlen drága jó édesanyánk, nagymamánk és kedves rokonunk Breiinlieffner MM Hauck Borbála életének 67. évében május 11-én csendesen elhunyt. Temetése május 13-án 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Sok-sok kísérletezés és alapos megfontolás után alakult ki az a tizenegy, amely egészen kis változásokkal most hétről hétre pályára lép. S hogy a Bp. Honvéd szakvezetői jó munkát végeztek, azt bizonyítja a tavaszi idény sikersorozata. Ha csak a tavaszi mérkőzéseket vesszük alapul, akkor ugyanis ez a Bp. Honvéd bizonyítványa: 4. Bp. Honvéd 8 2 5 1 11:8 9 Ennél szemléltetőbb kép — úgy hisszük — nem szükséges annak bizonyítására, hogy milyen nagyot javult az együttes a tavaszi idényben. Előtte ugyanis, — a tavasszal szerzett pontokat véve alapul' — csak az MTK, az Újpest és a Vasas áll, de tavaszi veretlenségét az az NB I. tizennégy csapata közül legtovább még így is a Bp. Honvéd tartotta. Egészen a legutolsó, április 23-i fordulóig veretlen volt a Bp. Honvéd, s ekkor Csepelen egészen váratlanul vereséget szenvedett. Ezen a mérkőzésen azonban Gilicz már a játék elején súlyosan megsérült, az első félidő nagy részét öltözőben töltötte, szünet után pedig a halszélen statisztált. Tavaly, augusztus 14-é.n, a bajnokság harmadik fordulójában — mint sokan tálán emlékeznék még — Pécsett 0:0 volt az eredmény, s a játék nagy csalódást okozott. A pécsi csapat bizony elég rosszul játszott, s a Honvédtől is többet vártak. Akkor ez volt a két csapat összeállítása. Pécs: Zengői — Farkas, Kocsis, Bendes — Kresz, Hegyi — Csupák, Pécsi, Opova, Dunai, Rádi. Bp. Honvéd: Faragó — Szőcs, Bányai, Dudás — Bozsik, Kotász — Galambos, Kazinczi, Tichy, Cserjés, Szilasi. Azóta „sok víz lefolyt a Dunán’* s bizony elég nagy változáson ment át a fővárosi együttes. Kazinczi nemsokára már újra játszik — de a Tatabányában, Szilasi visszatért oda, ahonnan a Honvéd- ba ment, azaz Ózdra, Bányait pedig már nemigen szerepeltetik. Többen az akkor játszottak közül nem ott szerepelnek majd szombaton. ahol Pécsett. — Tichy valóban kiváló formában van. Eddigi pályafutása alatt alig érte el ezt a formát, amiben jelenleg van, Bozsik is nagyszerű „karmester” volt Gyöngyösön, de Gyöngyös nem Pécs, s gondolhatják: Pécs ellen sokkal nehezebb lesz, arról nem is szólva, hogy Kotász sem szerepelhet még — •mondta csütörtökön délután Ba- bolcsay György edző: — Kétségtelenül győzelemre számítunk, de a harcos felfogásban küzdő pécsi csapat ellen bizonyára igen nehéz dolgunk lesz. A pécsiek el akarnak kerülni a kiesési zónából, mi viszont csak akkor remélhetünk jobb helyezést, ha győzünk. E^ekután biz- 03 vagvök abban, hogy küzdelmes mérkőzést játszunk majd a kispesti „biLliárdasztalon”, mert állíthatom, a mi pályánk gyepénél kevés jobbat lehet ma az országban találni. Ha semmi sem jön közbe, ez a csapat lép pályára: Faragó — Szőcs, Solti, Dudás — Galambos, Törőcsik — Csinos, Bozsik, Tichy, Nógrádi, Gilicz. Az edző által megadott összeállítás csak azért érthetetlen, mert Solti és Csinos az utóbbi idő ben nem jutott szerephez. A csepeliek ellen — három héttel ezelőtt — főleg szünet után, óriási nyomás alatt volt a Csepel kapuja, a csepeli védők azonban nagyszerűen védekeztek. Bozsikot állandóan zavarták, Tichyt ketten is fogták, s mindkettőlüket igyekeztek a labda átvételében akadályozni. A csepelieknek sikerült. S ami nekik sikerűit, miért ne sikerülhetne az a pécsieknek is?... A PÉCSI RADIO 1961. május 12-i, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: | 17.00: Szerb—horvát nyelvű műsor: Népdalok. Hírek. Lemeztárunk újdonságai. Az idény-napközi otthonokról... A ,,Ládó”-együttes műsorából. Baranya megye délszláv-lakta községeibe látogat a Mohácsi Sokac Népi Együttes — tudósítás. i’amburazene.' ínnen-onnan — érdekességek. ..30: Német nyelvű műsor: Induló. A megoldás. — Jegyzet. Ballagáson. — Riport. Hírek, érdekességek. Részletek Weber: a Bűvös vadász és Wagner: Lohengrin című operájából. í.8.00: Akiket Pécsett is szívesen hallgatnak. Közreműködik: Szabó Miklós. Domenico Mödugno, Psota Irén, Danny Kaye. Eartha Kitt, /Vicp Torriani, Kovács Erzsi, és Frankie Laine. 18.25: Levelekre válaszolunk. 18.35: Baranya ipara az első negyedév tükrében. — Interjú. 18.45: A Zeneművészeti Szakiskola leánykara énekel. Vezényel: Agócsy-László. Zongorán kisér: Laky György. 1S.05: Dél-dunántúli híradó. 19.25: A pécsi népi zenekar játszik, Fazekas István tárogatózik. 19.45: Két vers — egy novella. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Érdekházasság (este. 7 órakor). Kamaraszínház: Olympia (este fél 8 órakor). .............. MOZI: P ark: A riksakuli (fél 5, fél 7, és fél 9 órakor). Kossuth: Szembesítés (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Petőfi: a kobra-akció (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Erdélyi román lakodalom* Itt nincsen«3’” lepkék. Kollégium, .Viszontlátásra Szeged. (Előadások 11 órától folytatólagosan 3 óráig). Mopresszó (a Pannónia Szálló nagytermében): Dandin György •v>! pal p órakori. Fekete Gyémánt (Gyárváros): Serdülő lányom (5 és 7 órakor). Építők kultúrottliona: A rejtjel ■ 5 és 7 órakor). Jószerencsét (Péesszabolcs): a mainkban történt (5 és j órakor). Rykóczi (Mecsekalja): Zápor :8 órakor). Május 1. fVasas EL): Hívatlan Ír'“ r‘cf-*tók 17 órakor). Kossuth (Mohács): Négyen az árban (6 és 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Afrikában iá rh ink ffél 9 órakor). Táncsics fS’klós): A hajnal -j-vermeke (fél 9 órakor). — AZ URÖGI Hunyadi János Művelődési Otthonban május 13-án este 7 órakor a MŰM .V’O-as iparitanuló-intézet kultúregyüt- tese vendégszerepei. * A KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Háza szabás-varrás tanfolyamot indh haladók részére május 12-i kezdettel. Jelentkezni lehet: május 12-én délután Í7 óráig a művelődési ház irodájában. 15984 UJ TÁNCISKOLA kezdődik május 16-án, kedden este 7 órakor a KISZ és Szakszervezetek Művelődési Házában. (Kossuth L. u. 13.). Tanít: Balog. MODERN TÁNCBEMUTATÓ lesz Pécs város Művelődési Házában (Déryné u. 18.) ma este 7 órai kezdettel. A műsoron harm ne tánc. Közreműködik a művelődési ház táncklubja és tánczenekara, énekel: Kovács Árpád és Fenyvesi Mihály. Belépődíj 5 és 3 forint. | megnyerni és ezért nagy harcot vívnak az MTK-val. A PVSK női csapata vasárnapi győzelmével a nyolcadik helyen áll és ezzel már bebiztosította magának a bentmaradást az NB I- ben. A kitűzött célok közül a legfontosabbat elérték, minden dicséret megilleti őket edzőjükkel együtt a nagyszerű tavaszi szereplésért. A most következő cél már a jövő megalapozását jelenti: beépíteni a fiatalokat a csapatba. A fiatalok már az őszi, de különösen a tavaszi idényben megmutatták, hogy van bennük tehetség és szorgalom. A csapat rendelkezésére öt-hat olyan játékos áll, alá alig lépte túl az ifjúsági kor határát, de már technikailag és erőnlétileg is megfelel. A vasutas lányok a tavaszi kitűnő szereplésüket vasárnap is szeretnék folytatni, habár győzelemre nem számítanak. Jól szeretnének játszani, hogy méltó ellenfelei legyenek a kitűnő vendégcsapatnak. A Magyar Likőripari Vállalat értesíti vevőit, hogy május 22-rtől 31-ig az árukiszállítás leltározás miatt szünetel. 205 Megalakult a megye első sportköri KiSZ-alapszervezete Több mint 80 KISZ-tag a Pécsi Dózsában — AZ MHS megyei elnökség pécsi modellező klubja május 14-én délután 3 órai kezdettel az új-mécsé kai jai modellező ^pályán rendezi meg a műrepulő modellek megyei bajnokságát. A versenyben indul az - 1960. évi Dunántúl bajnoka is. Tegnap délután a rendőrség Sör- ház'utcai klubhelyiségében a Pécsi Dózsa versenyzőinek több mint félszáz KISZ-tagja gyűlt össze, hogy megalakítsa a sportkör KISZ-aLapszervezetét — amely el-: ső a megyében. Különösen az úszók és kézilabdázók jelentek meg hagy számban, de felfedezhettünk több atlétát, labdarúgót és vízilabdázót is. Molnár Ferenc, a pártbizottság titkára nyitotta meg az alakuló gyűlést, amelynek célja, hogy egy közös alapszervezetbe tömörítse a Pécsi Dózsa Sportkör fiataljait. A megnyitó beszéd után KUpka Sándor, a városi KISZ-bi?ottság •titkára ismertette a sportkör ki- szistái előtt a KISZ szerepét és feladatait az ifjúság nevelésében. A jelenlévő sportolók képviseletében Bonyár Lajos, a magyar úszóválogatott keret tagja fejezte ki örömét a szervezet megalakulása miatt, majd Szigeti Lajos, az I. osztályú úszócsapat edzője tett hozzászóláséban több nagyon hasznos javaslatot a meginduló közös munkára. Indítványozta, hogy rövid időn belül dolgozzák ki és indítsák meg a „Jó tanuló, jó sportoló” mozgalmat, amely az úszóknál már régebb óta hasznos tapasztalatokkal folyik. Maid javasolta. hogy a sportolók közül mind többen végezzenek a nyár folyamán társadalmi munkát, de Pécsett, hogy edzésldesés ne történjen. Végül reményét fejezte ki, hogy az egész egyesület munkáját segíteni fogja a következő időszakban — éppen a KISZ*-szer- Vezet által — kialakított, meleg, baráti összhang, a különböző szakosztályok között. Mindezek nagyban gyarapítani fogják a jó közösségi szellemet. Kővári Ferenc, a vízilabda- csapat edzője arról beszélt, hogy a most megalakított KlSZ-szerve- zet fűzze szorosabbra a kapcsolatot a sportolók munkahelyével, vagy iskolájával. Javasolta egy mozgalmasabb klubélet létrehozását is. A megalakított jelölő bizottság Bukocs József vezetésével ezután javaslatot tett az alapszervezet vezetőségi tagjaira. A tagság által is megszavazott vezetőségi tagok rövid megbeszélés után szétosztottak a tisztségeket. Ezek szerint: a Pécsi Dózsa KlSZ-alapszerveze- tének titkára Katona Sándor (kézilabdázó). szervező titkár Hang János (kézilabdázó), gazdasági felelős Vinkovits Anna (kézilabdázó). agitációs felelős Nagy Gyula (kézilabdázó), kultúrfelelős Fekete Gábor (vízilabdázó), sportfelelős ScKwara Nándor (labdarúgó) és ifjúsági felelős Keszthelyi Erzsébet (úszó). Végezetül Kiss Dezső, a Baranya megyei KISZ-bizottság titkára kívánt eredményes munkát és reményét fejezte ki, hogy a sportkör KISZ-tagiaiból egy egymás munkáját segítő, ifjú kommunista közösség alakul, amelynek nevelő hatása és a kialakított kitűnő szelleme az eredményekben is megmutatkozik majd. Szövet kezetü nk r % r • r * r uj es javító munkával áll a lakosság rendelkezésére építő, asztalos, lakatos, bádogos, szobafestő, mázoló, villanyszerelő, rádió és televízió javító részlegeinkkel. Vállalunk cserépkályha beépítést raktárkészletünkből. Műszaki KTSZ, Sellye. 399 Gyászoló család. Egy-két szobás kertes kis családi házat keresek megvételre. Ajánlatokat „Készpénzben fizetek” jeligére Magyar Hirdető Pécs, Sallai u. 8 sz. alá kérem leadni. ____________________16069 2 50-cs Pannónia príma állapotban, sürgősen eladó. Ugyanott egyszemélyes rekamié. félháló, toalett-tükör, sodronyok, éjjeliszekrények, hálószobabú- tor, gyermekágyak olcsón kaphatók. Kiskeregzt u. 15 sz._______19_4 A blakredőny készítését. alakítását szerelését vállalom. Orsolya utca 10 sz. 117 Elcserélném egvszoba, konyha mellékhels'i- séges házfelügyelői lakásom főbérletiért. — Sallai u. 48 sz. LI1 A szigetvári gépállomás mérlegképes főkönyvelőt keres azonnali belépésre. Lakást adunk. — Jelentkezés Pécs. Megyetanács Gépáll. Igazgatósága, vagy Szigetváron. 153 Modem hálóberendezés, konyhabútor, szék rények, ágyak, toalett sodronyok eladók. — Felső-Vámház u. 2 sz. Üzlethelyiség. 164 Háromszoba, Ikonyha beköltözhet őséggel ház eladó. Cím: Bartók Béla utca 45 sz. 178 Gyors- és gépírás tanítását vállalom. Jelentkezés 15-éig. József Attila utca 5 sz. 180 Helesfa 10 számú kis családi ház. beköltözhetően eladó. 1W Veszek hálószobabútorokat ágyakat, konyhaszekrényeket, sezlo- nokat ágybevétek et, matracokat, szekrénye két, toalett-tükröket, fehér- és vörösmárványt. Koltai, Rákóczi út 48 sz. ____________200 M agánjáró szalagfűrész eladó, kompletten motor nélkül mindennemű motor rátehető. 600x16 fúvott gumival. Mágocs, Dudás Zoltán. ____________ 204 Ü dülésre fizető vendégszobáidat biztosítunk magánosok és vállalatok részére is. Idegen- forgalmi Hivatal ki- rendeltsége, Fonyód. 262 Ragyogó sportzsák- anyag újdonságok érkeztek. Érdemes megnézni. Rákóczi út 40/1ben készülnek kisiparosnál. WH2 350-es DKW motorkerékpár és háromnegye des női kerékpár sürgősen és olcsón eladó. Pécs, Rákóczi út 5 sz. alatt. __________ 228 E gy idős házaspárt . v. C '7 e^’edi idős nőt vagy férfit eltartanék lakásért. — Gondozását vállalnám Szent Vince u. 72. ____________________16050 B udapest Ül. kerület (Békásmegyer) 264 négyszögöl telken. lé^- vő egyszoba, komfortos. ipari áramos házat értéktérítéssel cserélnék pécsi háromszo bás összkomfortos ház ra. ,Sürgős’’ j ellgére Sallai u. Hirdető. ____________________16057 P ríma állapotban lévő DKW géokocsi sürgősen eladó, esetleg némi részletfizetés lehetséges Szent Vince u. 22 sz. 15379 Az erdokoszorúzta bér cek gyönyörű völgyében szépen berendezett lakással nyugdíjképes, vezető állásban lévő intelligens asz- szony nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló intelligens férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Válaszokat „MÁV felügyelő — Bognár mester előnyben” jeligére a Jókai utcai hirdetőbe kérek. 282 125-ös Mátra Sachs üzemképtelen állapotban olcsón eladó. Cím Komló, Telefon: 18-93. ______________________259 Kanapé négy fotellel eladó. Báthori u. 10. — Megtekinthető csak délután. 16013 Parketta I. o. tölgy eladó. Érdeklődni este 6—7 óráig. 15-87 telefonon. 16056 1 Keresünk megvételre két sodronyos összecsukható vaságyat. — Telefon: 12-01. Papp. 16019 250-es Csepel oldalkocsival eladó vagy szólóért elcserélhető. — Fürst Sándor u. 29/1. 16025 Két képzett Juhászt azonnalra felvesz a bicsérdi Aranymező Termelőszövetkezet. — Fizetés megegyezés szgrint. 230 Parkettát. faredőnyt minden méretben hely színen felszerelve készítek. Felső-Vámház utca 43 sz. 16003 Hajhullás ellen szakszerű kezelés villany masszázzsal. Schneider fodrásznál, Városház u. 22a * Ötheti szünet után vasárnap ismét megindulnak a térti kosárlabda NB I. küzdelmei A PVSK férficsapata Szombathelyen, a női együttes itthon mérkőzik. Hosszú szünet után vasárnap ismét pályára lépnek férfi kosárlabdázóink, hogy folytassák küzdelmeiket a bajnoki pontokért. A férfi csapat az utolsó mérkőzése után is edzésben maradt, hogy kellőképpen felkészüljön a véghajrára. Az edzések több alkalommal szabadban folytak, mivel a vasárnapi mérkőzés Szombathelyen szabadtéren lesz. Mérkőzéseket játszottak, de edző társ hiányában ezt főleg egymás között. Nem volt zavarta,la.n a készülődés sem, mert Szamosi betegsége, valamint Banna válogatottsága miatt nem vehetett részt a csapat munkájában. Sajnos, Szamosi még vasárnap sem tud játszani. Az előbb említett zavarok miatt nem a legjobb előjelekkel utaznak a PVSK kosarasai Szombathelyre. Növeli a kedvezőtlen előjeleket az is, hogy a vendéglátók mind jobb formát árulnak el, amit a MA VÁG legyőzésével is bizonyítottak. A vasárnapi találkozót ezek szerint nyíltnak kell tekinteni, annak ellenére, hogy Szombathely a kiesés ellen küzd. A PVSK-nak is fontos a két pont megszerzése, mivel nem adta még fel a reményt a negyedik hely megszerzéséért. A Pécsett sorrakerülő női találkozón az egyik legjobb magyar csapatot, a több válogatottat szerepeltető Budapesti Vörös Meteort láthatják a sportkedvelők. Csapatuk az egész év folyamán a legkiegyensúlyozottabb együttes volt, amit az is alátámaszt, hogy négy játékosuk tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely veretlenül nyerte Franciaországban az EB selejtezőt. A PVSK elleni mérkőzésre keményen készülnek, mert a bajnokságot szeretnék