Dunántúli Napló, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-07 / 106. szám
r fMf. MÁJUS % NAPLÓ s Gyarapítónak»pécsi tsz-eic Pécs nyolc termelőszövetkezete erőteljes lépésekkel halad a gazdasági erősödés utján: A malomi Rákóczi Tsz- ben például május 8-án állat- összevonás lesz. Ugyanez a Vasas I-i Buzakalász Termelőszövetkezetben 15-dg fejeződik be A városi tanács mezőgazdasági osztályának közbenjárására 100 élőhasi üszőt és 130 kocasüldőt kapnak a tsz- efc a Tenyészállatfargalini Vállalattól. Ezekkel és a háztáji gazdaságokból bekerült tenyészképes állatokkal megalapozhatják az állatállományukat. A tenyészállatokat főként az újonnan alakult, illetve taglétszámban és területben jelentősen megerősödött tsz-ék között osztják szét, főként a mecsekaljai Mecsek Gyöngye, málomi Rákóczi, a Vasas I-i Búzakalász és pécsszaboicsá Szabad Föld Termelőszövetkezetben. A nyolc közös gazdaság idei tervében 1000 sertés hizlalása szerepel, vagyis körülbelül 110 ezer kilogramm sertéshúst adnak a városnak. Az év végéig 113 hízómarhát adnak le, ami 500 kilós átlagsúllyal számolva 56 és félezer kiló marhahúst jelent Pécs lakosságának A pécsi tsz-eknek tavaly csak 60 tehenük volt, az idén pedig — a TEGI-tcá kapott állatokat is beleértve —■ 200 lesz. Ez a szarvasmarha- állomány a borjúszoptatási idény kivételével napi 1600 liter tejjel tud hozzájárulni városunk ellátásához, A huszonnegyedik helyen Megyénk tanácsi könnyűipara egymillió forinttal maradt adós az első negyedévben A megyei tanács v. b. ipari osztálya tegnap délelőtt értekezletre hívta össze az irányítása alá tartozó vállalatok vezetőit. hogy a közös tanácskozáson értékelést adjon I. negyedéves munkájukról. A szokásoktól eltérően az értekezlet ezúttal csak kisebb mértékben foglalkozott a gazdasági mutatók elemzésével, nagyobb részt az intézkedési terv s ezen belül a teljesítmény-alapok végrehajtásának állásáról, eredményeiről tájékoztatta az értekezlet résztvevőit. Rapp elvtárs, a megyei tanács ipari osztályának vezetője behatóan elemezte a vállalatok műszaki, technológiai feladatainak végrehajtását. Ezek között olyan fontos feladatok szerepeitek, mint a termelőkapacitás, s ezen belül egyes gépfajták, termelőberendezé- sek kapacitásának felmérése, a fontosabb termékekre történő technológiai utasítások elkészítése, illetve műveletelemekre való felbontása, valamint a műveletelemek normaidőszükségletének meghatározása. összefoglalva az így felépített műszaki normát, kiadták-e időre próbaelszámolásra, s megelőzte-e mindezeket a munkanapfényképezés, veszteségidő-tanulmányo- zás. amelynek ki kell terjednie minden olyan termékre, amely szériában kerül legyártásra. A Komlói Szénbányászati Tröszt április havi tervét 102,5 százalékra teljesítette. A komlói bányászok május elseje tiszteletére elhatározták, hogy a terven felüli 20 ezer tonnás vállalásukat 33 ezer tonnára teljesítik: Eddig 12 962 tonna szenet termeltek terven felül, amely évi vállalásuk 39 százaléka. Az idén már a tsz-ek is vásárolnak járvasilózót Ez az év az első, amikor a termelőszövetkezetek már nagy munkagépeket is vásárolnak. Nem,. mintha az előző években erre nem lett volna mód, de termelőszövetkezeteink olyan kis egységek voltak, hogy egy aratógépet vagy méginkább kombájnt nem tudtak volna területükön kihasználni. Ebben az évben, mivel a tsz egyesülésekkel nagyobb területű közös gazdaságok alakultak, már a szezonjellegű nagy gépek kihasználása biztosítot- tabb. Az idén negyven termelőszövetkezet vásárol kévekötő aratógépet és harminc járva- silózót. A 40 darab ZVZ—244- es lengyel kévekötő aratógép a FÖMAV budapesti raktárában van, s a kiutalás kézhezvétele után 10 napon belül el kell a gépeket hozni, Mivel a megyében lengyel aratógép még nem dolgozott, ajánlatos a tsz-szakemberek figyelmét felhívná, hogy a ZVZ—244-es aratógép kardán-csatlakozója hat bordás. Amelyik erőgépnek tehát nyolc bordás a kardán-csonkja, azzal az aratógépet üzemeltetni nem lehet, illetve a munkagépet kell átalakítani nyolc bordásra. A gépek szétosztása az igé- lyék, illetve az adottságoknak megfelelően történt a járások között; Amelyik gépállomás kevesebb aratógéppel rendelkezik, elsősorban a körzetébe tartozó tsz-ek kapják meg a gépeket. Hasonló a helyzet a járvasilózó gépeknél is. Egyre több termelőszövetkezet igényéi speciális, erő-, illetve munkagépet A következő évben pedig már sor kerül néhány baranyai tsz komplex gépesítésére is. Ebben az évben a gépállomások is megtették az első — bár még nagyon kezdeti — lépéseket a gépjavító üzemmé válásra Ma még csak aratógópet vásárolnak a tsz-ek, de jövőre már kombájnt is, s ez új feladatot jelent majd a gépálloTELJESlTMÉNYELSZÄMOLÖT azonnalra felveszünk, Pécs, Villamosgépjavító KTSZ, Heim P. u. 5. sz. TeL:15-23. 81 12962 ionná szenet termeltek terven leiül a komlói bányászok A Pécsi Szénbányászati Tröszt 104.5 százalékra teljesítette áprilisi tervét másokon. Egyre több termelő- szövetkezet köt gépjavítása szerződést a gépállomásokkal, ugyanakkor a tsz-en belüli gépkarbantartást is erősen kézbevette a tanács. Most van nyomtatás alatt egy könyv, mely a megyében, illetve a tsz-ekben meglévő erő- és munkagépek típusonkénti karbantartásáról szól. Csak erőgépből 14 féle típus található meg a tsz-ekben, s ezért a kis könyv hasznos szolgálatot tesz majd a tsz-vezetők- nek, gépészeknek; A beszámoló kitért az ezekkel kapcsolatos ellenőrzések eredményeire s megállapította, hogy néhány vállalat kivételével csak részben, vagy hiányosan hajtották végre a kapott feladatokat. Például a teljesítmény-alapok rendezésével kapcsolatban különösen a Szigetvári Kisgép- gyártó Vállalat, a Siklósi Faipari Vállalat és a Mohácsi Bútorgyár van lemaradva. Most, hogy a határidő szorítja őket., rohammunkával igyekeznek korrigálni a késést, ami félő, hogy elhamarkodott, megalapozatlan, illetve hamis' eredményeket von maga után.j. A beszámoló elemzően rátér a normarendezéssel kapcsolatos kérdésekre, valamint az intézkedési terv egyes pontjainak végrehajtására vonatkozó rész-! letekre. Elsőként az 1961. évi I. negyedév eredményeit ismertette. Hangsúlyozta, hogy a népgazdaság tanácsi köny- nyűipara 1961. évi I. negyedéves tervét 100,9 százalékra teljesítette és ezen belfll megyénk könnyűipara csupán 97,1 százalékra teljesítette tervét s ezzel a 24 tanács közül a 21. helyen végzett. Megyénk könnyűiparának első negyedéves tervfeladata az volt, hogy az 1959. év I. negyedévéhez képest a termelését 11 millió forinttal növelje. Sajnos, ebben a teljesítésben közel egymillió forinttal maradt adós megyénk tanácsi könnyűipara. A lemaradáshoz elsősorban a mohácsi és a Siklósi Faipari Vállalat, a Komlói Helyiipari és a Mohácsi Vegyesipari Vállalat 100 százalékon aluli teljesítménye járult hozzá. E négy vállalat közül a Komlói Helyiipari Vállalat április havi eredményei alapján sokat javított a lemaradáson és minden remény megvan arra, hogy a II. ne-j gyedévben behozzák a lema-j radást. cAnyák napjára legszebb ajándék a virág — a Rózsa virágüzletből Rákóczi út (volt villamos kitérőnél). Vasárnap is nyitva Reggel az Otthonban „Baranya megyei Szociális Betegotthon“ — ez a felirat áll a mohácsi országút mel lett, Mohács peremén a nagy drótkapu felett; Gyönyörű tavaszi pompában virít a gyümölcsös, halvány rózsaszínű és fehér virágok fogadják a látogatót. Beljebb az udvarban fenyőfákat ültetnek, távolabb, a konyha felől jóillatú aknamártásról árulkodik a levegő. Sülthús illatát is érezni ugyanonnan. Könnyű megállapítani, hogy jó ebéd lesz. Ragyogó fehérben fogadja a kiváncsi vendéget Cseperka Dezsőné, az otthon vezetője, a nagy melegben is jó hűvös, orgonaillatú irodájában. Füzettel a kezében éppen megérkezik a főnővér, Weber Erzsébet, aki egyúttal szakszervezeti titkár is az otthonban: Takarítás előtt érkezünk. Mégis ragyogó tisztaság, rend, nyugalom. A szobákban halkan szól a vezetékes rádió. Házastársak is vannak ebben a jól felszerelt otthonban, két személyes berendezésű szép szobákban. —* Borsi Ferenc bácsit is itt találjuk feleségével. Feri bácsi 80 éves, a munkásmozgalom veteránja. A kis szoba falán, az ágya fölött oklevelek, kitüntetésekről tanús kodó okmányok, keretben; Egy oklevél a Tan ácsköztársasági Emlékérem adományozásáról . tanúskodik, egy másik a párt megalakulásának 40. évfordulóján bizonyít ja, hogy Borsi Ferenc a párt alapító tagja. Oklevéllel tüntette ki a párt és a népfront az 1954-es tanácsválasztásokon végzett jó munkájáért. Gyönyö-. rű porcelán ajándék- tárgyak a mozgalomban végzett njunka elismerésére, képek; emlékek. Borsi Feri bácsi a szociális otthon fegyelmi bizottságának elnöke. Sok érzékeny, beteg. gyógykezelés alatt álló ember a lakója ennek az otthon nak. Akadnak kisebb nagyobb nézeteltérések is néha, kell hát a fegyelmi bizottság, amelynek hivatalból az otthon vezetője is tagja. Azt mondja Borsi bácsi, hogv legtöbbször úgy van az, hogy aki panaszt tesz, annak nincs igaza, — dehát igyekszenek mindig helyesen és megelégedést® határozni; A mosoda üzemben van, megnézzük azt is. Az elektromos mosógép hatalmas habokat eregetve mos 6a a ruhákat. Hét itt már akad egy kis hiányosság. Minden rendben van, csak az a baj, hogy a ruhák szárítása nincsen meg oldva. Teregetéssel szárítanak, pedig itt, ahol 130 gondozottal kell számolni, jó lenne, ha gyors szárítási módszerekkel dolgozhatnának. Mángorlójuk nincsen, az kellene, mert az szárítana is, vasalna is mindjárt. Havonta kétszáz lepedőt, sok köpenyt, fehérneműt, zsebkendőt kell masniok. márpedig azok szárítása és vasalása nehéz a régimódi munkamódszerekkel. Máskülönben nincsen hiba. a három villany vasaló mellett három asszony fürgén és hibátlanul vasalja a ruhákat. Megnézzük még a konyhát is; Amit látunk. teljesen igazolja feltevésünket — valóban Ízletes, bőséges ebéd lesz. A szociális otthon gazdaságában gyönyörű hízókjovak. A hízók közül tíz naponként vágnak egyet-kettőt; A lovak a szükséges felszerelés és élelmiszer szállításához kellenek. „Szociális betegotthon”. — Az elnevezésben pontosan benne van a rendeltetése De aki csak olvassa, vagy hallja, nem is tudja elképzelni, milyen áldozatkészséget, hősi helytállást jelent ebben az otthonban ápolónőnek lenni. — Olyan embereket ápolni és gondozni, akik öregek, betegek, — némelyikük súlyos beteg. Varrnak fiatalon ide került súlyos betegeik is. Mosdatni, etetni, gyógykezelni őket, takarítani kő- ’• rülöttük. felügyelni rájuk — mindez ha-j tártaién hivatásszere-; tetet, áldozatos munkát követel; { Akik ebben az ott-- honban dolgoznak, megérdemlik érte a társadalom elismerését és tiszteletét. Hálásak érte nekik azok, aikiket gondoznak és szeretettel ápolaak, gondoskodva testi és szellemi igényeik kielégítéséről. Könyvtár. televízió, kultiir- szoba, napfényes és tiszta szobák, hozzáértő vezetés együtt van itt, a mohácsi városszélen, a megyei szociális betegotthonban! Gyev! Károly JUuél tty#íde&ahifáU&z. „írjál édes fiam, tudod, hogy ünnep az nekem. Olyankor átmegyek a szomszédokhoz, mutatom nekik, nézzék csak. irt a fiára... Most, tudom, hogy ha 'ágúdnál rám, ha itt (ennél, mert te nem szereted az érzékenységet, nem érted, és dühös vagy, ha sírok es nem tudom megm,'>ieiani, uugy miért. Nem baj kisfiam, csak egészségesek legyetek a családoddal együtt, és ha két-három sort is, de írj- Csókol benneteket izeretö Édesanyád.” /É múlt télen, amikor a fiadnál látogatóban voltál, és £ néhány percig egyedül maradiam a szobában, — igaz, hogy illetéktelenül — beleolvastam a leveledbe. Az asztalon volt, hosszú, szarkalábos betűkkel, púder, kölni, nyakkendő és képeslapok között. Este a fiáddal .színházban voltál, de én is ott ültem, két székkel távolabb. Sokszor rád néztem és láttam, Hogy végigszipogtad a.z előadást. Amikor Peer Gynt a haldokló édesanyja mellé ült. és halkan, szárnyaló képzelettel mesélt Oze-nak — kicsúsztak szemedből a könnyek. Nem tudom, hogy mire gondoltál a színházi előadás alatt. Talán Öze anyó szomorú szavai indítottak meg, talán a fiad, a szemedfénye közelsége. Azt hiszem, ha nem tévedek — mégis inkább az utóbbi, hiszen ti édesanyák olyan egyformák vagytok, ha a gyermekekről van szó. Az enyém is ilyen, a másé is. Mindenetek a gyerek, aki számotokra felnőtt korában is kisfiú vagy kisleányka marad, és akinek ti mindent, de mindent oda tudtok adni, a legnagyobb áldozatok árán is. A fiad sokszor mesélt rólad. Elmondta, hogy valamikor, az ő kiskorában, még sudár és szép asszony voltál, hogy özvegyen nevelted fel és a háború alatt egy ideig az ínségkonyháról hordtad neki a néhány kanál meleg levest, és te sohasem vacsoráztál. Elmondta, hogy amikor az első betűt papírra vetette, és te a háta mögött álltái, a kövér tintabetű mellé pottyant a könnyed. Elmondta, hogy menynyi aggódó éjszakát virrasztónál át betegágya mellett, és hogy a régi kalendáriumokban őrződ a fiad gyerekkori fényképeit, és ha néha el is küldöd levélben, hogy az unor kák is lássák, soha nem felejted el a kísérő levélben a figyelmeztetést: a képeket ne felejtsétek el visszaküldeni. A fiad elmondta, hogy az esküvőjén te is ott álltái a rokonság között és egy kicsit fájt is neked az egyszerű, állami szertartás, örültél, hogy a fiad családot alapított, hiszen ez az élet rendje, te is így tetted fiatal korodban, de fájt. Meg tudja ezt valaki magyarázni? Elmondta azt is, hogy egyszer gyűlésre mentél és életedben először szólaltál fel. Az előadó arról beszélt, hogy az anyák az élet éltetői, a béke hívei, az anyák soha nem akarnak háborút. Mert anyák. Egy bölcs arab mondás szerint — a dolgokat rendszerint az ellentétjeik alapján lehet megkülönböztetni. Tűz és víz, anya és háború. Te azt hitted, hogy a fiad nem is tudja, hogy milyen sokszor álmodoztál, hogy titokban mindig arra gondoltál: mi lesz belőle, meddig bírják majd a szárnyai, és a régi könyvekben, a kalendáriumokban mindig kétszer is átböngészted azokat a történeteket, amelyeket a híres emberekről írtak. Ilyenek vagytok ti édesanyák. A mitológiai hősasszonyoktól Gorkij feledhetetlen Pelagéjáig — Ibsen Öze anyájától a mai, egyszerű, modern édesanyákig. Ti vagytok a gyermek legjobb, legbensőbb ’ barátai, akihez mindig bátran, bizalommal fordulhatunk akár a legnagyobb örömben, akár a legnagyobb bajban. Ti vagytok azok, akik mindent csodálatos, finom ösztönnel megérezték és megértetek. A gyerek a ti neveteket tanulja meg először, az első lépéseket felétek teszi, és mielőtt elalszik, a ti arcotokat látja. Ti vezetitek el először az iskolába, és tulajdonképpen ti búcsúztatjátok el az életbe is. Ezeket soha senki sem félejti el. Az élet sok megpróbáltatás elé állítja az embert, megtanulhat gyűlölni és szeretni, megállapodik a saját lábán és családot alapit — de az édesanyának mindenki szívében van egy rejtett, háborítatlan sarok, ahol megőriz mindent, ami az édesanyjához fűzi. Sokszor leírják, mondják — anyának lenni szép hivatás. Az. Roppant sok gond, néha néma, csendes szenvedés, aggodalom, sokszor öröm és boldogság — de szent hivatás. Ezen a napon, minden évben az év egy napján kinyílnak az emberekben a hála virágai, de ne hidd, hogy csak ez az egy nap az, amikor a fiad rád gondol, és mi is az édesanyánkra gondolunk. Tudom, te mindennap félénken, kicsit szégyellősen megkérdezed a postást, hogy van-e leveled, és tudom, hogy mindennap a fiadtól várod, de ne hidd, hogy ha nem ír — megfeledkezett rólad. Tudom, hogy te amióta kikísérted egyszer az állomásra, amikor a fiad elindult az életbe, azóta visszavárod. És néha jön, rövid, sietős látogatásokra, és jönnek — néha rendszertelenül — a levelek. Tudom, hogy nagyon sokszor gondol rád. Tudom, hogy mindig szeretettel emlékezik rólad, és ő éppen úgy neveli a gyerekeit, mint ahogyan te nevelted őt. Emberségre, tisztességre, becsületre. Azok a magok, amiket te hosszú-hosszú esztendőkön át elszórtál, jó földbe jutottak. Tovább élnek, és mindig is tovább élnek. Ma a ti napotok van, titeket ünnepiünk. Ez egy kicsit ünnepélyesen és kötelezően hangzik: Anyák Napja, de a te fiad sem bízza az édesanyák iránti szeretetet erre az egyetlen napra. Mi sem. Ezt szerettem volna neked megírni — másfél év óta. És hogy ezt nyilvánosan tettem, azt hiszem nem baj. Olvassa csak minden ember, minden édesanya, hiszen tulajdonképpen minden édesanyának szerettem volna elmondani. Thiery Árpád 39 falusi ifjúsági szövetkezet van Baranyában Jelenleg harminckilenc Baranya megyei község általános iskolája mellett működik ifjúsági szövetkezet 1648 taggal. Közülük a legtöbb a mezőgazdasági politechnikai oktatással összehangoltan működik. 1961-ben harminckilencezer forintot ruháztak be, főképp szőlő, gyümölcsös, málnás és fűz- vessző-telep létesítésére. Közös vagyonuk az év elején huszonötezer forint volt. Ezt decemberre hatvanötezer forintra kívánják emelni. Év végére száztizenötezer forintos közös jövedelemre számítanak és százhatvanháromezer forintnyi termelvényt kívánnak közösen értékesíteni. A termelvények legnagyobb része házinyúl kukorica és fűzvessző. Építkezési beruházásaik is vannak, mintegy huszonhétezer forint értékben. Melegágyakat, nyúl- ketrecet és baromfiólakat akarnak ezen az összegen építeni; Május első hetében a termelésben előljár a Kossuth- bánya 105,9 százalékos, a III- as akna 104,3 százalékos és Nagymányok 104,3 százalékos eredményével. Sok nehézséggel küzdenek a tervteljesítés biztosításában a Béta-aknai dolgozók. Most lépnek üzembe az új koncentrációk és emiatt májusi teljesítményük eddig 94,7 százalék. A bányászok azonban a hónap folyamán rövid idő alatt behozzák lemaradásukat. A komlói tröszt májusban eddig 101,7 százalékra teljesítette tervét; A Pécsi Szénbányászati Tröszt 104,5 százalékra teljesítette április havi tervét. —• 4400 tonná szenet termeltek terven felül. Áprilisban a legjobb eredményt Pécsbánya érte ej 104 százalékos teljesítéssel. Szabolcs 103,5 százalékra, Vasas 102 százalékra teljesítette tervét. A jó eredmények elérésében nagy szerepe volt a május elsejét megelőző ünnepi dekádnak. Május első hetében a pécsi széntröszt 101 százalékot ért el, 164 tonna szenet tér mettek terven félül. A legjobb eredményt Szabolcs érte el 101,2 százalékkal;