Dunántúli Napló, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-18 / 66. szám

XVIII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM ARA: 50 FILLÉR 1961. MÁRCIUS 18. SZOMBAT Br. Hünnich Ferenc elvtárs Debrecenben Kádár János elvtárs látogatása a tizenharmadik kerületben Ölest tarlóit a városi tanács végrehajtó bizottsága. Dr. Müranich Ferenc eávtárs, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke pén­teken Hajdu-Bihar megyébe látogatott Debrecenben, a megyei pártbizottság székhá- zábam Gödör Ferenc, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Hajdu-Bihar megyei bizottsá­gának első titkára fogadta. Délelőtt a megyei pártbizott­ságon megbeszélést folytatott a megyei párt végrehajtó bi­zottság tagjaival, a megyei pártbizottság osztályvezetői - vei, járási és városi pártbi­zottságok titkáraival, a megye időszerű politikai és gazdasá­gi kérdéseiről; A koradélutáni órákban el­látogatott a debreceni gör­dülőcsapágy gyár új üzemébe, ahol tájékoztatták Debrecen új, fejlődő nagyüzemének munkájáról. Ezután dr. Mün- nich Ferenc megtekintette az üzemet és elbeszélgetett a dolgozókkal, majd Debrecen jelentősebb üzemeinek igazga­tóit és pérttitkárait tájékoz­tatta az időszerű kérdésekről Egészségügyi és munkavédelmi hónap A Köjál és a Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szaikszervezete kö­zös szervezésében április 1-től április 30-lg egészségügyi és munkavédelmi hónapot szer­vez. Ez idő alatt a vállalatok minden egységénél egészség­ügyi és munkavédelmi szem­lét tartanak. Cél többek kö­zött, hogy a boltokban, rak­tárakban mindenütt tisztaság legyen, ami jelentős része a kulturált kereskedelemnek. Dr. Bertóti István, országos vadászati főfelügyelő tájékoz­tatása szerint a nemrég lezá­rult 1960—1961-es téli vadá­szati idényben különösen bő volt a zsákmány apróvadból: oz idényben körülbelül 750 000 nyulat és több mint 130 000 fácánkakast ejtettek a vadá­szok, ami kereken 15 százalék­kal több a tavalyinál. A ko­rábbi évekhez képest emelke­dést mutat az élővadbefogás is. Fácánból kereken 20 000-et, nyúlból 40 000-et foglak be, részint a hazai állomány vér­felfrissítésére, részint expor­tálásra. Az élőnyúl- és fácán­export ugyancsak körülbelül 15 százalékkal emelkedett egy év alatt. Külön említésre mél­tó, hogy a mezőgazdaság bio­lógiai növényvédelménél rend­kívül fontos fogolyállomány az utóbbi években észrevehe­tően megnőtt, s az I960— 1961-es idényben — hosszú évek óta először — több ezret kilőhettek és befoghattak anél­kül, hogy a törzsállomány kárt szenvedett volna. A tervek szerint az idén tovább bőví­tik a fogolyvadászatokat és több százezer kerülhet már terítékre. A szalonkahúzás után első­nek a szokottnál két-három héttel korábban kezdődő túzok- dürgés ad majd lehetőséget érdekes vadászatokra. Külö­nösen az alföldi megyékben szaporodott el ez az Európá­ban már ritkaságszámba me­nő nagy vadmadár. Az előre­láthatólag április elején kez­dődő túzokvadászatokra szá­mos külföldi vadászvendég Is érkezik. Ugyancsak nagy az Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken Sándor Jó­zsefnek. az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetőjének és Kiss Dezsőinek a budapesti pártbizottság titkárának, a Központi Bizottság tagjainak társaságában látogatást tett a tizenharmadik kerületben. Először a Ganz Daru és Ka­zángyárba látogattak, ahol a vendégeket Kiss János, a kerü­leti pártbizottság első titkára, Tóth Ferenc, az üzemi pártbi­zottság titkára és Tóth Sándor gyárigazgató fogadták, májd az üdvözlés után — Kincses István kohó- és gépipari mi­niszterhelyettes részvételével — rövid megbeszélést tartot­ták a gyári pártbizottság ta­nácskozó termében. Tóth Sán­dor igazgató ismertette a gyár múlt évi eredményeit, ez évi i feladatait, a műszaki fejlesz­tést szolgáló terveket, beruhá- ' Tunisz (MTI). Mint a Reuter és az AP jelenti, Mohamed Jazid. a Szabad Algériai kor­mány tájékoztatásügyi minisz­tere pénteken sajtóértekezleten nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint kormánya kész hivatalos tárgyalásokat kezde­ni a francia kormánnyal, A nyilatkozat hangoztatja, hogy az algériai kormány csü­törtöki ülésén megvizsgálta a katonai és politikai helyzet legutóbbi fejleményeit, vala­mint a francia kormány már­érdeklődés a külföldi vadá­szok körében az őzvadászatok iránt. A jelentések szerint az őzállomány veszteség nélkül és igen jó kondícióban telelt át, az őzbakok novemberben levetett agancsa helyén máris szépen fejlődik az új. A még barkában levő őzagancsok alakra és nagyságra a legjobb évek rekordját Ígérik. zásökat. Ezután a vendégek megtekintették a különböző üzemrészeket. A meglátogatott üzemrészek sorába tartozott a kazánműhely is. ahol többi kö­zött Kína. Törökország és más külföldi államok részére továb­bá hazai szükségletre — pél­dául a pécsújhegyi erőműtelep részére — megrendelt kazáno­kat szerelik Össze. Az üzemlátogatás befejezé­se után — a koradélutáni érákban Kádár János elvtárs részt vett a gyár dolgozóinak a darugépműhelyben rendezett gyűlésén, s tájékoztatta az egy­begyűlteket az időszerű poli­tikai és gazdasági kérdésekről. A gyűlés után az üzem poli­tikai és gazdasági vezetőivel, valamint a munkásság képvi­selőivel folytatott baráti esz­mecserét. s válaszolt a hozzá­intézett kérdésekre. A tájékoztató után Tóth Fe­renc üzemi párttitkár a dol­cius 15-én kiadott közleményét A Szabad Algériai kormány kedvezően értékeli a francia kormánynak azt a szándékát, hogy hivatalos küldöttségek út­ján tanácskozásokat kezdjenek az algériai nép önrendelkezési jógáról. Az algériai kormány a francia közleményt pozitív válaszának tekinti arra a ja­nuár 16-án kiadott nyilatkoza­tára, amely hangoztatja, hogy a Szabad Algériai kormány „felelősségének tudatában a maga részéről hajlandó tanács­kozásokat tartam a francia kormánnyal az algériai nép sza­bad véleménynyilvánításának lehetőségeiről. Ennek a céljá­ból most az Algériai Köztár­saság kormánya intézkedése­ket tesz. hogy létrejöjjön a két kormány hivatalos küldöttsé­geinek találkozója” -— hangzik a közlemény. A Reuter és az AP diplomá­ciai forrásokból szerzett érte­sülései alapján tudni véli. hogy az algériai küldöttség vezetője Belkaszem miniszterelnökhe­lyettes és külügyminiszter lesz. A hírügynökség szerint az al­gériai küldötség még ebben a hónapban útinak indul Svájc­ba; gozók nevében a gyár legfon­tosabb termékeit bemutató díszes albumot nyújtott át Kádár elvtársnak. A gyárlátogatás után a tizen­harmadik kerületi pártbizott­ság székházéban Kádár János elvtárs a kerületi párt végre­hajtóbizottság tagjaival folyta­tott hosszabb, szívélyes meg­beszélést a kerület életének különböző kérdéseiről; Pénteken a Földművelésügyi Minisztériumban Keserű János földművelésügyi miniszterhe­lyettes tájékoztatást adott a mezőgazdaság helyzetéről, to­vábbá a növénytermesztés és az állattenyésztés időszerű fel­adatairól. Elöljáróban elmon­dotta, hogy az ország mezőgaz­dasági termőterületéből jelen­leg 4,5 millió hold tartozik az állami gazdaságokhoz, 8,8 mil­lió hold pedig a mezőgazdasági termelőszövetkezetek birtoká­ban van. így a szocialista szektor aránya eiérte a 90,9 százalékot. A legutóbbi adatok szerint az összterületen belül a szőlő- területnek kereken háromne­gyed része tartozik a szocialis­ta szektorhoz. A szövetkezetek száma or­szágosan 4775, a termelőszö­vetkezetekbe tömörült csa­ládok száma 1107 479-re, a tagok száma pedig 1251 850- re emelkedett. A mezőgazdaság idei terme­lési fel,adatairól szólva Keserű János hangsúlyozta, hogy az elmúlt évihez képest 7,9 szá­zalékkal kell növelnünk a nö­vénytermesztés és az állatte­nyésztés hozamait. Az előirányzat szerint ke­nyérgabonából az idén kereken háromezer vagonnal termelnek többet a tavalyinál, elsősorban a terméshozamok növelésével. 1 A búza holdanként! hozamát a A városi tanács végrehajtó bizottsága tegnap ülést tar­tott. Megvitatta többek között a város 15 éves fejleszésd ter­véről készített beszámolót (la­punk március 15-i számában részletesen tájékoztattuk er­ről olvasóinkat), valamint a tavalyi 9,7 mázsáról 10 mázsá­ra, a rozsét a tavalyi 6,8 má­zsáról 7 mázsára kell növelni. A szemestakarményok idei ter­melési előirányzata tízezer va- gonyi emelkedést mutat. Eb­ből hétezer vagon jut a kuko­ricára. Itt ugyancsak a hozamok eemlésén van a hangsúly. A tervek szerint az ősziárpa múlt évi 11,3 mázsás holdan- kénti hozama 12,4 mázsára emelkedik, a kukorica hozamait pedig nagyjából a tavalyi szinten igyekeznek tartani, s elérni a 14,2 mázsás szemtermést. A termőterület a múlt évi 2,4 millió holdról 2,5 millió holdra növekszik. Hasonlóan nagyarányú fej­lesztést irányoz elő a terv az olajos növényeknél, továbbá a szőlőnél, a gyümölcsféléknél és a zöldségnél. Napraforgót például a múlt évi 120 000 hold helyett az idén 220 000 holdon termesztenek, a holdan­ként! átlaghozamot pedig a ta­valyi 5,7 mázsáról 7,4 mázsára igyekszenek növelni; Az állattenyésztés fejleszté­séről szóló idei tervek a ta­valyinál 1500 vagonnal több szarvasmarha-, 500 vagonnal több sertés- és ugyancsak 500 vagonnal több baromfi­hús termelését irányozzák elő. A tejtermelést 30 miliKő liter­rel növelik a múlt évihez ké­pest. Ennék érdekében már az idén 2o'o00-rel növelik a te­hénlétszámot, az egy tehénre jutó tej hozamot pedig a múlt évi 2300 literről 2370 literre. A tojástermelésben az egy tyúk­ra jutó tojáshozamot a múlt évi 81-ről 85-re kívánják emel­ni, hogy ilymódon az idén 40 millióval több tojást adhassa­nak fogyasztásra. Az idén ke­reken 150 000-rel szaporodó juhállomány előreláthatólag 800 tonnával több gyapjút ad a tavalyinál. A juhok nyírási átlagát a tavalyi 4,1 kilóról 4,3 kilóra akarják növelni; A növénytermesztés és állat- tenyésztés idei nagy feladatai­nak támogatására az állam megfelelő anyagi eszközöket mozgósít. A tervek szerint ez évben kereken ötmilliárd forinl jut a mezőgaz­dasági beruházásokra. Ebből 1,8 mdlliárdot költenek építkezésekre, a többit gépek, gépi berendezések és egyéb, a termelést segítő beruházásokra fordítják. A traktorok számát városa kereskedelem tavaszi felkészülését (erről március 16-i lapunkban számoltunk be). A városfejlesztési terv végleges elfogadására, illetve megvitatására majd a már­cius 28-án tartandó tanácsülé­sen kerül sor. 38 840-ről 41120-ra növelik az idén. A gabonakombájnok szá­ma — a rendre arató gépekkel együtt — a múlt évi 5200-ról 6100-ra, a pótkocsik száma pe­dig 26 000-ről 29 000-re növek­szik az év végéig. A műtrágya felhasználás aránya is jelentő­sen növekszik: a rendelkezés­re álló adatok szerint a múlt évben a szántóterület minden holdjára 81 káló műtrágya ju­tott, az idén átlagosan 100 ki­lót használhatnak fel egy-egv holdra; Az öntözőit mezőgazdasági terület a tavalyi 162 000 holdról 195 000 holdra nö­vekszik. A közös gazdaságok­ban az idén 87 000 szarvas­marha, továbbá 567 000 ser­tés, 30 000 juh és kereken egymillió baromfi számára építenek férőhelyet. — A gyorsáramú fejlesztést — a fokozott állami támogatás mellett — szubjektív feltételek javulása teszi lehetővé —, hangsúlyozta a miniszterhe­lyettes. — Ma már elmond­hatjuk, hogy a termelőszövet­kezeteink zöme túljutott a kez­deti nehézségeken. A feladatok teljesítésénél számításba ve­hetjük azt, hogy lényegesen ja­vult a közös gazdaságokban a szakmai irányítás és a munka szervezettsége, emellett a köz­ponti, valamint a megyei és járási irányító Szervek is el­sősorban a közös gazdaságok megszilárdításán munkálkod­hatnak. Az időszerű tavaszi munkák­ról szólva Keserű János el­mondotta, hogy a szokottnál körülbelül két héttel korábban tavaszodott ki, s ez azt jelenti, hogy máris a körmünkre égett a munka. legsörgeliii feladat a tavaszi szántás: kereken két­millió holdra tehető a tavaszi szántásra váró terület, ebből körülbelül 500 000 holdat szán­tottak fél eddig. A soron következő sürgős feladatok között sze­repel az őszi vetések ápo­lása. Az ország különböző vidékei­ről érkezett jelentések szerint a kalászosok mindenütt jól te­leltek, számottevő kár nem ér­te őket és többségükben jó ter­mést ígérnek. Kitűnő állapot­ban vészelték át a telet a csak­nem 300 000 holdon vetett nagytermöképességü külföldi búzafajták. Keserű János miniszterhe­lyettes végül ismertette a nö­vénytermesztés és állattenyész­tés távolabbi feladatait. Hárommillió forint értékű betonelemeket, téglát, tetőcserepet cementárukat, csempét, mozaikla­pot, asztalosárut adtak el magán építkezőknek a Pécs-Szekszárdi TÜZÉP Il-es telephelyén ebben a negyedévben, A vásárlók 80 százaléka kislakásépítésre vásárolta «£ építőanyagokat. Az idén már több százezer foglyot lőhetnek a vadászok A szabad a'gériai kormány kész hivatalos tárgyalásokat kezdeni a francia kormánnyal 8,8 millió holdon gazdálkodnak a tsz-ek 1 251850 a tsz-tagok száma A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VtEfitrmSEEtBÍSÁl, egyesüljetek! DUNÁNTÚLI M NAPLÓ Siitkérezi a Széchenyi téren

Next

/
Thumbnails
Contents