Dunántúli Napló, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-05 / 31. szám

a NAPLÓ 1961. FEBRUAR 5. A vasárnap SPORTJA A harminckettedik születésére A pécsi sport nagy családja új taggal gyarapodott: megalakult a harminckettedik sportkör, a Pécsi Köztisztasági SE! Mi kellett ehhez az új sportkör­höz? Elsősorban a bázis amelyre felépítik azt. amely majd az éltető elemét adja. Azután kellettek lel­kes. áldozatkész emberek, akik a vezetés sokszor gondokkal, fe­lelősséggel járó szerepkörében munkát vállalnak. Végül kellettek 8 p or toló fiatalok, akikért mindez történt és akiknek má>s dolguk nem is lesz. minthogy él­jenek a lehetőségekkel és majd ha egyszer elérték a megfelelő tu­dást, tisztes eredményekkel szol­gálják meg a gondoskodást. Vajon megvoltak-e a feltételek o pécsi harminchéttédiknél? Nagyrészben igen! Adva volt a bázis, a szocialista üzem, a Köztisztasági és Karban­tartó Vállalat, amely a maga közel hatszázas létszámával, gazdaságos működésével feltétlenül hivatott arra, hogy otthonává váljék a sportkörnek is. Megvannak az em­berek, akik eddig is nap nap után tartalommal töltötték meg a vál­lalat létesítményeit és akik most majd várhatóan vidám, eleven éle­tet visznek abba az új sportközös­ségbe afnelynek életrehívását ma­guk szorgalmazták. Megvannak azok az emberek is, akikből kikerülhetnek az új veze­tőség tagjai, a szakosztályok inté­zői, irányítói. A vállalat fiatal igazgatója, Csorbics József nem hiába áUott sportbarát hírében, most is az egyik leglelkesebb kez­deményező volt. Kívüle máris többen vállalkoztak arra, Rolléder Károly, ifj. Zeleni József, Bender László többek között, hogy tapasz­talatukkal, sportszeretetükkel ké­zenfogva vezessék a pécsi sport legifjabb „gyermekét?*, ök hatá­rozták él már a megalakulásnál, hogy a három szakosztály döntően a vállalat dolgozóinak és hozzátar­tozóinak testkultúráját szolgálja majd. És a fiatalok? Sokan már hónapokkal megelőz­ték az új sportkör születését. Mint KISZ-csoport megszerezték az olimpiai jelvényt és közel fél­eve tanul az üzemiekből álló kis tornászcsapat Csaba Andrásné keze alatt. A labdarúgók ßz őszig gyakorolnak. azután majd megpró­bálkoznak a városi II. osztályban. Az asztaliteniszben kedvet érzők pedig már szorgalmasan ütögetik a kaucsuklabdát a vadonatúj asz­talok fölött. Lassan megindul « vérkeringés a Köztisztasági SE- ben! Pécs város sporttársadalma me* leg szeretettel köszönti legifjabb gyermekét. a második ötéves sportfejlesztési terv során életre- hívott első sportkörét! T. Z. Hi újság o sportvilágban? Portisch vereséget szenvedett Terromolinos (AP). A spanyol nemzetközi salckverseny pénteki 10. fordulójában a jugoszláv Gli- gorics legyőzte a spanyol Pomart s így most ők ketten állnak a ver­seny élén egyformán 7.5 ponttal. Portisch Lajos, miután a spa­nyol Farre elleni 9. fordulóbeli fügeőiátszmáját elvesztette, most a délafrikai Heidenfelddel került szembe. A találkozó a 40. lépésnél függőben maradt. Rózsavölgyi István újabb győzelme az Egyesült Államokban Az Egyesült Államokban vendég­szereplő Rózsavölgyi István, pén­teken este a New York-i Madison Square Gardenben rendezett fe- dettpályás atlétikai versenyen a mintegy 15 000 főnyi közönség előtt elindult az egy mérföldes futóversenyen. A magyar fiú 4:06,0 perces idő­vel győzött. További érdekesebb eredmények: 60 yardos férfi gátfutás: 1. H. Jones (amerikai) 7.0 mp., nem hivatalos fedettpályás világcsúcs beállítás. 60 yardos női síkfutás: 1. Vilma Rudolph (amerikai) 6.9 mp. nem hivatalos fedettpályás világcsúcs beállítás, _______________________ D UNÁNTÚLI NAPLÓ ▲ Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Vasvári Ferenc Kiadia a Dunántúli Napló Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. József Attila u. 10. Telefon: 15-32. 15-33.___ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Terjeszti a Magyar Posta. Bőfizethető a helyi postabivatalok- > nál és kézbesítőknél. Befizetési díj 1 hónapra 11*2 Ft. Indul a Dunántúli Napló Kupa A MA KEZDŐDŐ KUPAKÜZ- oeleivimel immár hivatalosan is megindul a tavaszi labdarugó évad, a ma és jövő vasárnap le­játszandó két mérkőzés már a oajnokság főpróbája lesz. Az edzők és szakvezetők szűk­szavú nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a ma kezdő­dő kupaküzdelmeket mind a négy vezető baranyai csapat komolyan veszi és vérbeli kupaküzdelemre van tehát kilátás. A Dunántúli Napló szerkesztő bizottságát az a cél vezette három évvel ezelőtt, amikor a Dunántúli Napló kupa­küzdelmeket beindította, hogy se­gítséget nyújtson a legjobb, legje­lentősebb baranyai csapat felké­szüléséhez, lehetőséget nyújtson a főpróbára, a csapatok felkészülé­sének komoly formában történő felmérésére. Ez a fontos, és a dél­után kezdődő mérkőzéssorozaton ezt kell mindenekelőtt szem előtt tartani. A város sportszerető szúr kolótömeged számára nem mindegy, hogy milyen formában, milyen felkészülési fokon lépnek a pá­lyára legkedvesebb együttesei. A kupaküzdelmek lehetővé teszik, hogy mindegyik csapat hozzá mél­tó, komoly edzőtárssal mérkőzhes sen és így reálisan fel tudja mér ni a játékosok felkészültségét, erőnlétét, és persze az eseteges hiányokat, pótolnivalókat is. Az idén különösen fontossággal bír az, hogy a pécsi, baranyai csa patok valóban felkészülten, kellő formában kezdjék meg a bajnoki küzdelmeket. A Kupában részt­vevő valamennyi csapat előtt igen nagy feladatok állnak, szinte mindegyik számára sorsdöntő le­het a tavaszi forduló. A Dózsa helyzete közismert. Kilenc pont­tal a tizenegyedik helyen áll, rá­adásul a tavaszi sorsolás sokkal kedvezőtlenebb mint az őszi volt, összeállítási gondok, eltiltás, be­tegség akadályozta a csapat veze­tőségét a végleges csapat kialakí­tásában. A kupaküzdelmek so­rán valamennyi számításba jöhe­tő játékos csatasorba áll. Bárhogy alakuljon az eredmény, a két mér kőzés mindenképpen választ ad a Dőzsa-vezetők gondjaira, segít kialakítani a Tatabánya ellen pá­lyára lépő lila-fehér tizenegyet. Sokan azt mondják —, és ez időn­ként meg is látszott a csapat já­tékán — hogy a Dózsa az idén semmiképpen nem eshet ki. Diós­győr, Debrecen valóban eléggé elmaradt és oly kevés ponttal ren delkezik, hogy a „papírforma” szerint kevés reménye lehet a bentmaradásxa. No, de a papír­forma még nem minden. Néhány „peches” mérkőzés, és a pár pon­tos előny máris nullára apadhat... elvégre nincs lefutott mérkőzés... igen fontos tehát, hogy a Dózsa már a kezdet kezdetén jó formá­ban, eredményesen szerepeljen, hisz a kezdeti sikerek biztosít­hatják az idegölő hajrában oly fontos nyugodtságot, magabiztos­ságot ... A PÉCSI SZURKOLÓK szeret­nének választ kapni arra is, hogy vajon sikerült-e a bőrgyári játé­kosokat megfelelően felkészíteni a tavaszi nagy erőpróbákra. A BTC gárda az őszi szezon végén kissé „leeresztett”, és bizony most tavasszal ugyancsak meg kell emberelnie magát, hogy biz­tosítani tudja NB Il-es jogát, Komló jóképességű és a jelek sze rint jól felkészült együttese min den bizonnyal hasznos partnerük lesz, hisz a csoport második leg­jobbjaként érzékeltetni tudja, mi­lyen erőkifejtésre lesz szükség a zöld-fehér fiúknak, a tavaszi si­keres szerepléshez. KOMLÓ — Pécsett mindig nagy kérdőjelnek, nagy ellenfélnek szá­mított. Az NB II nyugati csoport­jában kétségtelenül a legjobbak közé tartozik és még mindig tit­kos esélyese a bajnokságnak. Ha erre — a hírek szerint — nem is aspirál mindenki Komlón, annyi mégiscsak biztos, hogy a jelen­legi előkelő helyezésüket minden­képpen meg akarják védeni. — az ő számukra is hasznos lehet a soronkövetkező két kupamérkö­A SORT valakinek mindig zárni kell. Ezért, és csak ezért beszé­lünk végezetül a PVSK-ról. Rossz kezdés, biztató folytatás — ez jel­lemzi őszi szereplésüket. Helyezé­sük. szerzett pontjaik alapján, az eléggé súlyos játékosfluktuáció ellenére Is esélyesnek tartják igen sokan a bajnokságra, az NB n-be való visszajutásra. A vasárnapi mérkőzés minden bizonnyal jó erőpóbát jelent a vasutas csapat számára és választ ad néhány égető összeállítási problémájukra. Mindent egybevetve a pécsi kö­zönség igazi futballcsemegét kap a most következő mérkőzéssoroza­ton. Bízunk abban, hogy Ígéreté­hez híven valamennyi résztvevő csapat tudása legjavát nyújtja, és sportszerű. baráti küzdelemben készül a tavaszi nagy feladatokra. V T. Meglepetések a kézilabda teremkupa - mérkőzéseken Tegnap délután a PVSK torna- csarnokban folytatódtak az Esti Pécsi Napló kézilabda, teremkupa mérkőzései. A mérkőzések elsőszá­mú meglepetése: vereséget szenve­dett a Pécsi Bányász csapata az Urán SC-től. Eredmények: I. A. női: Pécsi Bányász—Leö- wey Gimnázium 12:6 (8:4). Vezette Légár. A fáradtan mozgó Bá­nyász lányok a vártnál nehezeb- 'ben győzedelmeskedtek a lelkes és fürgén mozgó gimnazisták fe­lett Gőllövők: Szmolkáné 4, Bor, Kaffka 3—3, Becker 2, Illetve Or­sóval, Planics, Kutnyák, Pfeffer- maiL I. A. férfi: Urán SC—Pécsi Bá­nyász 16:11 (6:4). Vezette: Buzánsz- ki dr. Az Urán csapata végig kezében tartva a játék irányítását, megér­demelten nyert az erős edzéseket folytató és gyenge formát mutató Bányász együttes felett. Gőllövők: Szabó Gy. 8, Homolai 4, Szabó S, Boskovits, Illetve. Romaics, Liszt. I. B. férfi: Porcelán—Dózsa 17:17 (11:6.) I. B. női: Bányász H.—Szentlő- rinc 16:4 (8:1). II. C. férfi: Széchenyi Gimn.— Szentlőrinc 23:12 (11:6), Leöwey— 508 ITSK 13:10 (6:4). // Bal mHTelnrf'ünk ^ TJO'l & zalait ázzunk» VASÁRNAP: A PÉCSI RÁDIÓ 1961. február 5-i, vasárnapi műsora a 223.8 m középhullámon: 17.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Furulyakettős Az új paraszti élet bölcsőjénél. Szív küldi szívnek szívesen. Szép melódiák... Románcok, tamburazene. Népi táncok. 17.30: Német nyelvű műsor: An einem Sonntagsmorgen. A Kretzer-duó énekel. Az NDK életéből. Ingeborg Gebauer: Bücherwelt. Stauss parafrázis zongorára, Vidám kopácsolás. Útközben. Operett-melódiák. 18.00: Részlet Händel: Jephta c. oratóriumából. A pécsi Liszt Fe- renc-kórust és szimfonikus zene­kart Antal György vezényli. (Hangfelvétel). 18.25: Levelek fiatalokhoz. Dr. Sip- tár Ernő főiskolai adjunktus ol­vassa fel írását. — Pénz. 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. 19.05: Szombat este a pécsi szóra­kozóhelyeken. — Zenés riport- műsor. *» 19.45: Majdnem vihar kerekedett. — Gyevi Károly írása. 19.50: A vasárnap sportja. Totó­eredmények. Totó-Lottó rejtvény pályázat. 20.00: Műsorzárás. NEMZETI SZÍNHÁZ: Tűzijáték (délután 3 és este t órakor). KAMARASZÍNHÁZ : Harmadik nélkül.. ? (délután fél 4 órakor), Figaro házassága (Köz­lekedési-bérlet, este fél 8 órakor). MOZI: Park: Császár parancsára (dél­előtt 10 órakor), Az el nem kül­dött lévél (fél'5, fél 7, fél 9 óra­kor). Kossuth: Főnyeremény (délelőtt 10 órakor), A szevilliai borbély (5, 7, 9, órakor). Délután fél 3 órakor filmkör előadás. Petőfi: Májusi emlékek (délelőtt 10 órakor), A szevillai borbély (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Ifjúsági Filmszínház: (Leöwey Gimn.): 2x2 néha 5 (6 órakor). Gárdonyi Géza (Istenkút): Csen­des don H. (6 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Fekete zászlóalj (de. 10 órakor). Ellopták a hangomat (5, 7 órakor): Épitök Kultúrotthona: Telhetet­len méhecske (délelőtt 10 órakor): Francis (5, 7 órakor). Bőrgyári Művelődési Otthon: Magasabb elv (fél 3, fél 5 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Die­se az aranyhajú királylányra (délelőtt 10 órakor), Rejtjel (3, 5, 7 órakor)­Rákóczi (Mecsekalja): Katona- szív (délelőtt 10 órakor), Rovere tábornok (5, 7 órakor). Május 1. (Vasas II.): Kaland a vonaton (délelőtt 10 órakor), Ser­dülő lányom (3, 5, 7 órakor). Kossuth (Mohács): Igor és tár­sai (délelőtt 10 órakor). Az elvará­zsolt herceg (4, 6, 8 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Fekete gyön­gyök (délelőtt 10 órakor), Megha- sonlas (fél 4, fél 6, 8 órakor). Táncsics (Siklós): ördögi kör (délelőtt 10 órakor), Holtak boly­gója (6, 8 órakor). HÉTFŐ: A PÉCSI RÁDIÓ 1961. február 6-i, hétfői műsora a 223,8 m középhullámon: 17.00: Szerb-horvát nyelvű műsor: Bunyevác táncok. Napról-napra ... Hírek, tudó­sítások. Dráva menti Becsárác. Téli séta a Mecseken . .. Riport. Hétfői beszélgetés: A női szép­ség fogalma a múltban és nap­jainkban. Vetélkedő. 17.30: Német nyelvű műsor : Schweitzer: Apróságok. Keringő. , Paraszttanácsadőnk: Dúvad és nemesvad. Stock. Karcolat. Heute ist ein ... — néptánc. Wohl György meg az ifi-brigádok Paul Lincke müveiből. 18.00: Monori Magda és Wagner József magyarnótákat énekel. Kísér: Horváth Géza népizene­kara. 18185: Virágzó mezőgazdaságért. 18.45: Blanter és Miljutin operett­jeiből. l. Blanter: Az Amur part­ján. (Fux Martin zk) 2. Miljutin: Nyugtalan boldogság . — Tajga dal (Melis György). 3. Miljutin: Nyugtalan boldogság — szerelmi kettős. (Petress Zsuzsa és Melis György.) 19.00: Déldunántúli hiradó. 19.25: Farkas feldolgozása: Szov­jet békedalok — egyveleg. (Bajai helyőrség fúvószenekara, vez. Halász János.) 19.40: A túlzott érzékenységről. — Jegyzet. 19.50: Vidám hangszerszólók. 1. Pécsi: Dörmögő Dömötör. (Hor­váth Gyula — fagot.) 2. Dietrich: Cirkusz-galopo. (Szabó Ferenc — xilofon.) 3. Huba: Egy kis vi­dámság. (Morvái Bálint — kla­rinét.) 20.00: Műsorzárás. NEMZETI SZÍNHÁZ: Szünnap. KAMARASZÍNHÁZ: Szünnap. mozi: Park: Ingovány (fél 5 f© 7, fél 9 órakor). Kossuth: A see villái borbély (5, 7, 9 órakor). Petőfi: A szevilliai borbély (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Kossuth Hiradó Mozi: Magyar hiradó. Előzzük meg a gyermekek hátgerineferdülését. Egy tucat pa­pa, Labdarúgó iskola. Az agyag poétája. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan.) Fekete Gyémánt (Gyárváros): Fatima (5 és 7 órákor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Ser­dülő lányom (5, 7 órakor). K özlem vnyek Bemutatjuk a Dunántúli Napló Kupa egyik esélyesét, a Pécsi Dózsa labdarúgó-csapatát. Az Egyetemi Könyvtár vezető­sége értesíti a könyvtár olvasóit, hogy szakipari munkák végzése miatt a könyvtárat február 5-től 13-ig zárva tartja Áramszünet lese 6—18-ig hét­köznapokon 7—16 óráig, szomba­ton 7—12 óráig Patacs község te­rületén, a nagy- és kisfeszültségű hálózat átépítése miatt. A H. kerületi Nőtanács február 9-én este 6 órai kezdettel ifjúsági ankétot rendez a Nagy Lajos Gim­názium I. emeletén lévő terem­ben. Előadó: Dr. Tamási! István, a fiatalkorúak bírája. Pataki Mihály országgyűlési kép­viselő február 7-én Újhegy üzem­ben, délután 2—4 óráig. Szőlőhe­gyen délután 4-től1 II. 6 óráig fogadó­órát tart. Találtak egy gépkocsiponyvát a harkányi úton. Igazolt tulajdo­nosa átveheti a Honvédelmi Sport- szövetségnél, Majláth u. 2. »TrYYYVYYYYTYYTTYYYY?YTTYTYYYYYTYYTTYVTTYYTYT?YYY?'rYYTT?YW?VTTfYTTYfT'r?YYTVYYT»YTT?TYYYYTYYTTTTYYYVyYYYYTYYTYY?TfTYVYtYYYYY Rábapordánytó! a Testnevelési Főiskoláig Két pécsi TF-levelczö helyet kér a „harmadik asztalinál If ét, egymástól merőben kü- lönböző arc és termet és mégis annyira egyformák ők ket­ten: Németh József 508-as MTH kollégiumi nevelő és Nagy Sán­dor, a hosszúhetényi általános is­kola testnevelője. Talán a sport kimondhatatlan szeretete, vagy az egymás mellett eltöltött hosszú hónapok formálták őket eggyé — nem tudni. Mindkettő a Testneve­lési Főiskola levelező tagozatának hallgatója. Nagy utat tett meg a rábapor- dányi általános iskolától a TF-ig ► Németh József. Mindig olthatatlan vágyat érzett a sport és tanulás iránt. Ez a vágyakozás akkor nyert részbeni kielégülést, amikor 1950-ben katonai szolgálatra bevo­*nult. Itt ismerkedett meg a tulaj- >donképpeni sporttal. Főleg a láb- fajátékok érdekelték, de 613 cm-es ► távolugrása atlétikai tehetségét is - dicséri. A középtávfutásban 1500­on jeleskedett, télen pedig a sí­sportot űzte. 1953-ban elvégezte a sporttiszti iskolát és kiskunhalas­ra került testnevelőnek. A követ- * kező évben sí járőr-csapata — 28 csapatot megelőzve — a 2. helyen végzett, ö maga állandó résztve­vője volt a hadseregbajnokságok­nak. Tornászcsapata 1954-ben az 5. helyen végzett az orszáaos ver­senyen. Kiváló nevelőmunkdjdért soronkívül hadnaggyá léptették elő és Pécsre helyezték. Másfél évi szívós munkával virágzó sport­életet teremtett itt is. Munkájáról — „Kiváló testnevelő” címmel — kisfilm készült. Mind jobban é* jobban érlelődött benne az a gon­dolat, hogy beiratkozik a Testne­velési Főiskolára. Igen ám, de a kérdőíven ott állott egy furcsa kitétel• „Gimnáziumi, vagy az ez­zel egyenértékű érettségit mikor tette le?” ... Szíve úgy összeszo­rult. mintha acélkapcsok szorí­tották volna — de nem sokáig. 1959-ben egyszerre kapta kézhez az érettségi bizonyítványát és a TF levelét, melyben arról értesí­tették, hogy felvették a levelezői tagozatra. Pár nap múlva a tor­nász segédoktatói tanfolyamot is sikerrel fejezte be. Nem egészen egy év múlva már zsebében la- pult az 1. osztályú tornaverseny bírói minősítése. a9v vtát az örömi amikor a két pécsi fiú egymásra ismert a TF folyosóján. Szemé­lyesen itt ismerte meg egymást a ma már elválaszthatatlan, két jó barát., Németh József és Nagy Sándor, a hosszúhetényi általános iskola testnevelője. Nagy Sándor a Testnevelési Gimnázium tanuló­ja volt. A sport minden ágát sze­rette, de öt is a labdajátékok felé húzta a szíve. 1954-ben került a hosszúhetényi általános iskolához testnevelőnek. Előtte nem volt ott szakember és a kezdet annál is inkább nehéz volt, mert nem volt tornatermük sem. Ennek dacára a járási szpartakiádon első, a me­gyein'a hetedik helyen végzett az iskola csapata. Tavaly ősszel, munkájukat a Szovjet Testneve­lési Akadémiáról Zsdanov elvtárs is megszemlélte és elismeréssel nyilatkozott a mostoha körülmé­nyek között végzett jő munkáról, mert — mint mondotta — valami­kor ő is ilyen körülmények kö­zött tanított. Nagy Sándornak, is régi vágya volt a TF-re kerülni. Többször próbálkozott, de hol sérülés hol egyéb körülmények akadályozták meg célja elérésében, de a végén mégiscsak sikerült! Tulajdonképpen miért ez a nagy törekvés?..* Szinte egyszerre válaszolnak* — Nagyszerű érzés fiatalokkal foglalkozni. Látná csak cl gyer­mekek ragyogó tekintetét, amikor a testnevelési órára készülnek!.. > Egyik-másikban, mintha csak ma­gamat látnám ö» mondotta Nagy Sándor. — A sport egészséges, jellemes embereket formál, olyanokat, mint Héder János és a többiek. Ilyen embereket szeretnénk nevelni né­pi demokratikus államunknak, hogy izmosodjék, formálódjék if­júságunk testben és szellemiekben egyaránt fed erősítette meg a 1 II. mondanivalót Németh József. Ve­rejtékezünk, küzdünk egymással a birkózószőnyegen és a ringben, hogy a gyakorlati dolgokat elsa­játíthassuk, miközben tanköny­veinket kiterítjük magunk melléj hogy mozdulataink és fogásaink helyességét ellenőrizhessük. Nem is jöttünk zavarba a vizsgán, ami­kor egy-egy fogást kellett bemu­tatnunk. Sokat köszönhetünk a Pedagó­giai Főiskola testnevelési tanszéké­nek, akik a legmesszebbmenő segítséget nyújtják nekünk min­den vonatkozásban. A TF-en az egyik tanár meg- jegyezte, hogy ismét 1200-an je­lentkeztek, s mire végéhez érnek — három asztalnál is elférnek és abból is kettő mellett tanárok ül­nek. Akkor, ott nagyon megfogad­tuk, hogy annál a harmadik asz­talnál mindketten ott leszünk, bármennyire fáradságunkba is ke­rül! A félévi vizsgákon sikeresen túljutott ez a két vas­szorgalmú ember. A konferen­ciákon is pontosan megjelennek s a félévet megelőző táborozáson is részt vesznek, de azért egy kicsit irigykedve tekintenek Köszeni Gá­borra, az Egyetem utcai testneve­lőre, aki már ötödéves, és mint levelező hallgató, nemsokára bú­csút int a TF sok vihart látottm óreg falainak* —­...... r i ^> Vasárnapi sportműsor: LABDARÚGÁS: : Dunántúli Napló Kupa. Tüzér ► utcai pálya. Pécsi Dózsa—PVSK ► 12,30. Komlói Bányász—Pécsi BTC t 14 óra. KÉZILABDA: ► PVSK csarnok. Kémes-Komlói: ’ Gimn. II. férfi mérkőzés 8,30. ► Kémes—Komlói Gimn. női mérkő-t zés 9,05. Mohácsi TE—Vörös Me-J , teor II női mérkőzés 9,30, Mohácsit ' TE—Komlói Gimn. férfi mérkőzése 9.55. Építők—Ped. Főisk. női mér-1 kőzés 10.30. Dózsa—Ped. Főisk. férfi : mérkőzés 10.55. Urán II.—Bányászt n. férfimérkőzés 11.30. Elektromost —Mecseknádasd férfimérk. 12,05, £ Kinizsi—501. ITSK női mérkőzést 12,40. 500. ITSK—501. ITSK férfit mérkőzés 13,05. Magyarszék—Mé- í rok női mérkőzés 14 óra. Pécs-t szabolcsi Bányász II—Marok férfit mérkőzés 14,25. Janus Gimn.—t Sellye női mérkőzés 15 óra. Építő-1 ipari—Sellye férfi mérkőzés 15,25. f Komlói Bányász II—Szekszárd férfi ►: mérkőzés 16 óra. Komlói B.—PEAct: női mérkőzés 16.35. Komlói B.—►: PEAC férfi mérkőzés 17 óra. Pécs- ► < szabolcsi Bányász—Vörös Meteort1 női mérkőzés 17,35. Pécsszabolesi ► < Bányász—Gépipari férfi mérkőzést1 18 óra. Szigetvár—Siklós férfi mér-►< kőzés 18,35. 506. ITSK—Kesztyű-1! gyár férfi mérkőzés 19,10. ts RÖPLABDA: tí Mohácsi Gimn.—Nagy Lajost- Gimn. kerületi középiskolai döntő. tt mohácsi ált. gimn. tornaterme 9.30.tt ÖKÖLVÍVÁS: f Pécsi Dózsa—Dombóvári Vasutas ► 5 területi ökölvívó bajnokság, SOr-t® báz u. 8., 10 óm, ós

Next

/
Thumbnails
Contents