Dunántúli Napló, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-25 / 48. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IDUMÁMTÚÜ NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Magyar—szovjet mezőgazdasági napok Baranyában XVIII. ÉVFOLYAM, 48, SZÁM ÁRA: 90 FILLÉR «HI1. FEBRUÁR 25. SZOMBAT Az országgyűlés befejezte munkáját Antonin Novotny elvtárs is felszólalt a pénteki ülésen Pénteken folytatódott az országgyűlés ülésszaka, Kilenc óra előtt néhány perccel megteltek az ünnepien kivilágított ülésterem képviselői padsorai. A karzatokon üzemi, hivatali dolgozók foglaltak helyet, Részt vett az ülésen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, Somogyi Miklós az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, dr. Doleschall Frigyes. Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy józsefné, dr. Nez- vál Ferenc, Nyers Rezső, dr. Sík Endre, Tausz János, Traut- tnann Rezső miniszterek; Kilenc óraikor érkezett az országgyűlés üléséire Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, valamint kísérete. A képviselői! meleg szeretettel, hosszan tartó tapssal köszöntötték Antonin Novotnyt és kíséretének tagjait. A diplomáciai páholyokban ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására február 20-án baráti látogatásra hazánkba érkezett Antonin Novotny elvtárs, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságánál! első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke. (Nagy taps,) Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy Antonin Novotny elvtárs és a kíséretében lévő csehszlovák barátaink eljöttek mai ülésünkre. Országgyűlésünk és egész népünk nevében őszinte testvéri szeretettel üdvözlöm Antonin Novotny elvtársat, valamint a kíséretében lévő elvtársakat. (Nagy taps.) Rónai Sándor ezután a magyar és csehszlovák nép barátságáról szólt. Kedves Novotny elvtársi Kedves Elvtársaink! Engedjék meg, hogy e gondolatok jegyében, a magyar nép és az országgyűlés nevében sok-sok sikert kívánjak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság vezetőinek és minden dolgozójának. (Nagy taps.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Antonin Novotny elvtárs, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke kívánja üdvözölni az országgyűlést. (Hosszantartó nagy taps.) Közös célért «lolgoxnnk, egy úton haladunk Antonin Novotny elvtárs beszéde Pénteken délelőtt kilenc órakor a KISZ és Szakszervezetek Doktor Sándor Művelődési Házának nagytermében megnyitották az MSZBT, a megyei tanács és a mezőgazdasági propagandában érdekelt többi állami és társadalmi szerv rendezésében a magyar—szovjet mezőgazdasági napokat. A megnyitón részt vevő állami gazdasági, termelőszövetkezeti, tanácsi, földművesszövetkezeti és más területen dolgozó szakemberek Pék János megyei főállattenyésztö megnyitó szavai után meghallgatták Tóth Mártonnak, az Állattenyésztési Kutató Intézet osztályvezetőjének beszámolóját, Földvári János felkért hozzászólónak, a megyei tanács elnökhelyettesének hozzászólását, majd a megjelentek közül is többen elmondották véleményüket a szovjet mezőgazdaság fejlődéséről és az ebből a fejlődésből eredő ránk háruló feladatokról. Pék János elvtárs megnyitójában elmondotta, hogy megyénkben is sokat segítettek a szovjet szakemberek. Megemlítette, hogy nálunk járt Magya r—csehszlovák közös közleményt írtak alá Antonin Novotny bevezetőül átadta a képviselőknek, a Magyar Népköztársaság dolgozó népének a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népe, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Köztársaság kormánya forró üdvözletét Kijelentette: nagy megtiszteltetés számára, hogy felszólalhat a Magyar Népköztársaság legfelső állami szervében, az országgyűlésben, Örömmel fogadta el Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Dobi István élvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívását, hogy baráti látogatást tegyen országunkban. — Magyarországi tartózkodásunk alkalmával — mondotta — találkoztunk városi, falusi dolgozókkal. Ezek a baráti találkozások gazdag élményt és sok örömet nyújtottak számunkra. Nagy hatással volt ránk a magyar munkásosztály, a magyar dolgozók szilárd elhatározása, hogy győzelmesen befejezik hazájukban a szocializmus építését. Mint az Önök barátai, szívből örülünk a Magyar Nép- köztársaság általános fejlődésének. Számottevően túlteljesítették hároméves népgazdasági tervüket. Az ipari termelés 1960-ra 1957-hez viszonyítva — 40 százalékkal emelkedett, vagyis a tervezettnél 18 százalékkal több. A nemzeti jövedelem ugyanakkor közel 20 százalékkal nőtt. A magyar munkások és műszakiak joggal lehetnek büszkék az új üzemekre, az általuk gyártott új iparcikkekre. A szocialista termelési viszonyok a mezőgazdaságban is túlsúlyra jutottak. A szántó- terület 90 százalékán ma már nagyüzemi termelés folyik. — falvaikban alapvető társadalmi. gazdasági változásoknak lehetünk tanúi. Közben a me- lőgázdasági termelés i kedett és 1958—1960 között csaknem 12 százalékkal haladta meg az 1955—1957 évek átlagát. Képviselő elvtársik! Engedjék meg, hogy gratuláljak önöknek és a Magyar Népköz- társaság valamennyi dolgozójának szocialista hazájuk építésében elért jelentős sikereikhez. (Nagy taps.) A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke ezután a népeink közötti barátságot méltatta, Antonin Novotny a továbbiakban elismeréssel szólt a Magyarország és Csehszlovákia között állandóan bővülő árucsereforgalomról, a gazdasági együttműködés további szélese déséről. A gazdasági együttműködés bővülését külön jegyzőkönyv és az 1961—65 évre szóló hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény alapozza meg A Magyarországról Csehszlovákiába irányuló kivitel 43 százaléka gép, több mint 52 százaléka nyersanyag és 4,4 százaléka fogyasztási ciki! lesz. A Magyarországra irányuló kivitelünk 36,7 százaléka gép, több mint 59 százaléka nyersanyag, és 3,6 százaléka fogyasz tási cikk, A kölcsönös árucsereforgalom tavaly már meghaladta az 1949. évi forgalom háromszorosát. Tovább szélesítik az együttműködést a gépiparban, a vegyiparban & az alumíniumiparban. Különösen hasznos lesz, hogy a KGST keretében egész iparágakban tökéletesítjük a termelési kooperációt, — s ez alól nem kivétel a mező- gazdaság sem —, hogy még fejlettebb műszaki színvonalon, magas termelékenységgel, jő minőségben és minél olcsóbban termelhessünk. Ez alapvetően hozzájárul a magyar és csehszlovák nép anyagi és művelődési színvonalának. további emeléséhez. így segítjük elő a szocializmusnak a kapitalizmus felett aratott világméretű győzelmét az egy főre eső termelésben. Az elnök ezután hangsúlyozta, hogy a világon egyre szembetűnőbb az erők eltoló-, dása a szocializmus javára. Ez jelentősen hozzájárul a béke megőrzéséhez, megszilárdításához. A Szovjetunió, a szocialista országok következetesen hirdetik és alkalmazzák a békés egymás mellett élés, a békés versengés politikáját a két világrendszer, a szocialista és a kapitalista világrendszer között. Ez a politika egyre több (Folytatás * S. oldalon.) Pénteken délben befejeződtek a magyar—csehszlovák tárgyalások. A tárgyalások befejeztével közös közleményt írtak alá az Elnöki Tanács fogadótermében. A közös közleményt magyar i részről Kádár János, az MSZ- I MP Központi Bizottságának el- [ ső titkára, csehszlovák részről I Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke írta alá. Az aláírásnál magyar részről megjelent dr. Münnich Ferenc a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Kiss Károly, Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja; dr. Sik Endre külügyminiszter, Benke Valéria művelődésügyi miniszter, Hollai Imre, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, valamint több minisztérium számos vezető munkatársa. Csehszlovák részről jelen voltak az aláírásnál Antonin Novotny kíséretének tagjai: Rudolf Strechaj, a Csehszlovák Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a csehszlovák kormány elnökhelyettese, Václav David, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter, Stanislav Vlna miniszter, az Állami Tervbizottság első elnökhelyettese, Frantisek Faraga, a Szlovák Kommunista Párt galán- tai járási pártbizottságának első titkára, Václav Dolezsal, a jesenicei termelőszövetkezet elnöke, Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. Elutazott Antonin Novotny elvtárs Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és kísérete ötnapos magyarországi látogatás után pénteken délután elutazott hazánkból. Antonin Novotny elnököt és kíséretét ünnepélyesen búcsúztatták. A Nyugati pályaudvar előtti téren több ezer fővárosi dolgozó gyűlt össze. Megjelent a búcsúztatásnál Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér hajós, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai; az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetői; Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy Józsefné, dr. Sik Endre, Tausz János miniszterek; Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, a gazdasági és kulturális élet számos más vezető személyisége. Ott voltak a búcsúztatásnál a budapesti csehszlovák nagy- követség tagjai. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Antonin Novotny elnököt hosszantartó éljenzéssel, tapssal köszöntötték a fővárosi dolgozók. A díszőrség parancsnoka jelentést tett. Üttörők virágcsokrokkal kedveskedtek az elnöknek és kísérete tagjainak. Felcsendült a magyar és a csehszlovák Himnusz, s közben huszonegy tüzérségi össztűz köszöntötte az elnököt. Antonin Novotny, Kádár János és Kiss Károly társaságában elhaladt a díszőrség előtt és köszöntötte azt. Ezútán Antonin Novotny mondott búcsúbeszédet. Antonin Novotny elnök szavaira Kádár János elvtárs válaszolt. Ezután Antonin Novotny, Kádár János és Kiss Károly társaságában elhaladt a téren felsorakozott dolgozók előtt. A dolgozók zászlókat lengetve, meleg szeretettel köszöntötték Antonin Novotnyt és éltették a magyar és a csehszlovák nép testvéri barátságát. Antonin Novotny és kísé- zwte ezután * pályaudvar üvegesamokába ment, ahol szívélyes búcsút vett Kádár Jánostól, Kiss Károlyiéi, dr. Münnich Ferenctől és dr. Sik Endrétől, majd beszállt a liü- lönvonatba, amely a Rákóczi induló hangjai mellett gördült ki a pályaudvarról. Antonin Novotnyt a szobi határállomásig elkísérte Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Hollai Imre, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője, Púja Frigyes külügyminiszter- helyetfes, Lóránt Imre vezérőrnagy, Radványi János, a külügyminiszteri um proto- kollosztályának vezetője, valamint Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Az elnökkel együtt tért vissza prágai állomáshelyére Marjai József, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete. A szobi állomásé« katonai tiszteletadásban részesítették Antonin Novotnyt, majd szívélyes búcsú után az elnök különvonata folytatta útját Csehszlovákiába. Sevcsenko elvtárs, aki értékes útmutatásokat adott a silókukorica termesztésben, de kaptunk segítséget szovjet szakemberektől a törzstenvé- szetek kialakításában is. Tóth Márton elvtárs több mint egy órás előadásában azokról a nagy eredményekről beszélt, amelyeket az elmúlt években a szovjet mezőgazdaságban elértek. Ehhez a kérdéshez kapcsolódott Földvári János elvtárs hozzászólása, aki rámutatott néhány olyan megyei feladatra, amit ha megoldunk: lényegesen előbbre juthatunk a mezőgazdasági termelés növelésében. Ezek között említette a silókukoricát, amelynek termesztését még mindig sok helyütt félreértik és csalamádét termesztenek silókukorica helyett. A másik igen nagy lehetőség: a rétek és legelők jobb kihasználása. A megyénkben lévő mintegy 110 000 hóid rét 40—50 százaléka fertőzött. Ha ezt a fertözöítséget, a legelők nyári kiszáradását meg tudnánk akadályozni: lényegesen javítani tudnánk állataink takarmányozásán. A sertéstenyésztésnél megemlítette: az egyoldalú takarmányozás miatt sok sertés elpusztult. Különösen nagy hibák voltai! a sertéstenyésztésben. Veit olyan tsz., ahol igen kevés malacot neveltek, de vannak olyan termelőszövetkezeteink is, amelyeknek a példáját érdemes követni. Ilyen többek között a lány- csóki Csillag, ahol egy koca után évi átlagban 19 malacot neveltek fel. Nagy még a különbség az egyes termelőszövetkezetek között. Ezt jól bizonyítja a következő is. Addig, míg a baranyahídvégi termelőszövetkezet száz holdra számítva 103,2 mázsa húst és hétezer liter tejet adott, vannak olyan termelőszövetkezetek is, mint például a martonfai, amely 100 holdra számítva mindössze 2,8 mázsa húst és 1800 kiló tejet adott dl az államnak. A feladat az, hogy ezeket a gyenge termelőszövetkezeteket rövid időn belül felhozzuk a közepes termelőszövetkezetek mellé. Szabó Mátyás elvtárs, a bó- lyi Kossuth elnöke is szót kért. Ö is a feladatokról beszelt és javaslatot tett a résztvevőknek: indítsanak egy versenyt- a termelőszövetkezetek között. Legyen a versenynek három pontja, de egy célja: a több áru termelése. Javasolta: minden termelőszövetkezet tűzze ki célul, hogy már ebben az évben 100 holdra számítva adjon el az államnak 80 mázsa húst, 15 000 liter tejet és 6000 tojást. Szilágyi M. Józsefné arról beszélt, hogy jó így összejönni néha és megtárgyalni a mező- gazdaság előtt álló feladatokat. Az utolsó hozzászóló a fiatal szakemberek, a most kikerülő szakemberek képviselője, Tantos József, a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum negyedik éves tanulója volt, aki a most végzői! nevében Ígéretet tett: mindent elkövetnek a termelőszövetkezetekben, az állami gazdaságokban a mezőgazdasági termelés fellendítése érdekében.