Dunántúli Napló, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-20 / 17. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! f L JWMÁMTOLI / NAPLÓ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA a Minisztertanács elfogadta az 1361. évi állami költségvetés tervezetét Bővítik, a megyei döntőbizottságok hatáskörét IXVUI. ÉVFOLYAM, n. SZÄM ÁRA: 50 FILLÉR 1961. JANUAR 20. PÉNTEK A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megvitatta és elfogadta az 1961. évi állami költségvetés tervezetét, s felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a költségvetésről szóló törvényjavaslatot az országgyűlés legközelebbi ülése elé terjessze. A kormány módosította a döntöbiráskodási eljárásra vonatkozó egyes rendelkezéseket. A most elfogadott rendeletek bővítik a megyei döntőbizottságok hatáskörét és egyszerűsítik az építkezésekkel kapcsolatos vitás ügyek elintézésének módját. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. Kultúra és mezőgazdaság Mezőgazdaságunk szocialista fejlődése az utóbbi években olyan gyors iramot vett, hogy túlszárnyalta korábbi terveinket. Még a tőkés országok eddig buzgón rágalmazó tollnokái is kénytelenek vagy elhallgatni vagy valami újfajta magyarázatot keresni. A falvakat járó, a szervezkedésben segítő munkások, városi dolgozók érdekes új jelenségekről számolnak be: sok helyen maguk a dolgozó parasztok sürgetik a szövetkezet megalakítását Elmondhatjuk, hogy valóban a parasztság tudatának tömeges méretű és meglepően gyors változásának vagyunk tanúi. Az a nemrég még makacs ragaszkodás a saját földön való egyéni kínlódáshoz. amely sokhelyütt még néhány éve is úgy látszott, hosz- szabb időre megakasztja egy- egy falu fejlődését, hamarosan teljes egészében a múlté lesz. Ebben a változásiban természetesen annak a gazdasági előnynek van legnagyobb szerepe, amelyet a szocialista nagyüzemi gazdálkodás ígér a dolgozó parasztnak. De ezek az előnyök már hat-nyolc évvel ezelőtt sem voltak ismeretlenek. Voltak milliomos termelőszövetkezeteámk, volt számos olyan eleven példa, amely kézzelfoghatóan bizonyította a szocialista nagyüzem előnyét. Ahhoz, hogy a fejlődés ennyire meggyorsuljon. kétségtelenül még néhány, ugyanebbe az irányba ható tényezőre volt szükség. És e tényezők közül semmiképpen sem szabad kifelejtenünk a falu kulturális fellendülését. A kulturális fellendülésnek vannak kézzelfogható, számokban kifejezhető jelei is, például a művelődési otthonok, mozik, könyvtárak számának gyarapodása, a legtöbb faluban megtalálható televíziós készülék és a rádió minden családi otthonban. De mindezek önmagukban csak eszközök. amelyek megkönnyítik a kultúra terjedését. A fetvilá- gosultság, a műveltség, kultúrált gondolkodásmód már kevésbé mérhető. Annak a bizonyítéka éppen a falu fejlődésében tapasztalt gyors változás. ___ N em csupán arról van szó természetesen, hogy a sajtó, rádió, televízió, a mozi, a kul- túrház egyúttal igen alkalmas eszközei az agitációnafc. Közvetítésükkel könnyebb, gyorsabb a szocialista fejlődés vonzó lényeinek a megismertetése. Ez is lényeges, de az a folyamat, amely valóban a dolgozó parasztok tömegeinek a tudatát változtatja meg, sokkal bonvolultabb. A szövetkezésre való közvetlen felhívásnál talán még nagyobb jelentősege van annak, hogy a falu kulturális fejlődése során a dolgozó parasztok látóköre bővül, túljut a maga szűk portáján túl a falu határán. Észreveszi, hoav van emberibb élet, mint ff földhözragadt egvéni ga^H'Slknd-Ss. Észreveszi, hogy lehat szebben jobban, emberibb módon élni. Vágyai és igényei támadnak a kulturáltabb élet iránt, amelyet már nem csupán a természet szeszélyei miatti szüntelen aggódás, a megélhetésért vívott harc, a gyakran értelmetlennek érzett munka tölt ki, hanem helyet kapnak a szebb, magasabbrendű törekvések is. És ezek a magasabb igények szükségszerűen felvetik a kérdést: hogyan lehet mindezt elérni? Az élet pedig szinte naponta válaszol a kérdésre: egyedül sehogy, csak másokkal összefogva. Az egyéni vágyak csak úgy teljesülhetnek, ha szoros egységbe forrnak a közös célokkal, az egész falu, az egész ország felemelkedésével. Az a dolgozó paraszt, aki gondolkodásában idáig jutott, már nem tekinti az eddig egyetlen mentsvárnak tartott magántulajdona elleni támadásnak a szövetkezésre való felhívást, hanem felismeri, hogy éppen ez az út az, amelyen eljuthat saját vágyai megvalósulásához is. Nem hagyhatjuk ki a tudatformálás tényezői közül az iskolát scan. Az iskola padjaiból ma kikerülő fiatalok többsége számára ugyanolyan idegen az egyéni gazdagodás útjának a keresése, mint ameny- nyire új a mai öregek számára a szocialista nagyüzem. És az előbb emlegetett magasabb igények is frissebbek, hevesebbek a mai fiatalokban, mint az öregekben, akiknek az iskolában annak idején, ha egyáltalán elvégezték a2 elemi iskolát, a meglévőbe való belenyugvást, megbékélést, a keresztényi alázatosságért hirdették, s akik valóban az iskolán kívül is korán megtanulták a lemondást, a nélkülözésit, az igénytelenséget. De a mai élet ezernyi változása az öregeket is gondolkodásra, az új jelenségek megértésére készteti és ezt a késztetést csak erősíti a fiatalok megváltozott gondolkodásmódja. Korai lenne azonban még azt állítani, hogy a meggyorsult fejlődés a dolgozó parasztok tudatának teljes és gyökeres változását tükrözi. A szocialista gazdálkodás még további fejlődést igényel. Eddig is gyakran tapasztalhattuk, hogy ha a közös gazdaságban valami probléma jelentkezik, a szövetkezetbe már belépett dolgozó parasztok közül is sokan az egyéni múltjuk megszépített emlékeit idézik. Még csak az első lépés történt meg, hogy dolgozó parasztságunk valóban szocialistává váljon, s hogy a további lépéseket is megtegye, ahhoz a kulturális fejlődés még fokozottabb ütemére lesz szükség. De erre már nemcsak szükség lesz, hanem nagyobb lehetőség is, hiszen a szocialista nagyüzem szervezettebb munkája, egy- egy falu minden lakójának összefogása meg tudja teremteni azokat a körülményekért, amelyek között a dolgozó parasztok további tanulása, művelődése az eddiginél is sokkal szélesebb méreteket ölthet. M. F. II szocialista világrendszer az enbeii társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik Az SZKP Központi Bizottsága plénumának határozata a kommunista és munkáspártok képviselői értekezletéről Termelő szövetkezeti tagok „ társasutazása66 budapesti operaelőadásokra Az IBUSZ belföldi csoportja, s az Operaház szervezési és bérletosztálya az újjáalakuló magyar falu kulturális színvonalnak emelésére figyelőidre méltó kezdeményezést valósít meg. Vidéki termelőszövetkezetekből, állami gazdaságok ból társasutazásokat indít Budapestre, ahol a mezőgazdátok dolgozók egy-egy opera« előadást tekintenek meg. A következő nagyobb csoport, amelybe eddig 620-an jelentkeztek, februárban Debrecen környékéről jön Budapestre. A társasutazások szervezését egyelőre kísérletként kezdte1' meg, s amennyiben beválna!’ a jövőben állandósítani kívánják au**. Moszkva. (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága január 18-án véget ért bővített tel jes ülésén jóváhagyta az SZKP Hruscsov vezette küldöttségének a kommunista és munkáspártok képviselői értekezleten végzett tevékenységét és politikai vonalát. Az ülés határozata a kommunista és munkáspártok novemberi moszkvai tanácskozásának eredményeiről kimondja. hogy a plenum helyesli as értekezlet nyilatkozatát és a világ népeihez intézett felhívását, s elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogv a Szovjetunió Kommunista Pártja tevékenységének minden területén tartsák be a dokumentumokban foglalt értékeléseket és következtetéseket. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma rámutatott, hogy a kommunista és munkáspártok értekezlete világtörténelmi jelentőségű esemény volt. Az értekezlet eredményeként „ékesen megmutatkozott a kommunista és munkáspártoknak a marxizmus—leoá- nizmus alapján álló megbonthatatlan egysége, az a szilárd H'degtonvlia készítményeit gyárt a Mecsekvid ki üzemi Vendég átó Váiialat Csütörtökön délelőtt tartott árubemutatót a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat. A bemutatón 25 féle hideg- konyha készítményt tekintett meg a bemutatón résztvevő 50 boltkezelő és a kiskereskedelmi vállalatok képviselői. A vállalat a megrendelésnek megfelelően a jövő héten már különböző hideg salátákat, hideg sülteket, halkocsonyát és töltött tojásféleségeket is készít. elhatározásuk, hogy továbbra is úgy fogják oltalmazni a nemzetközi proletár szolidaritást, egységet és testvéri barátságot. mint a szemük fényét.” A nyilatkozatban felvetett új eszmék és tételek — állapítja meg a határozat — a marxizmus—leninizmus alkalmazá sát és továbbfejlesztését jelentik olyan viszonyok között, amikor a nemzetközi helyzet és az osztályerőviszonyok mind inkább határozottan a szocializmus javára tolódnak eh A nyilatkozat valamennyi kommunista és munkáspárt közős eszmei platformja és harci programja. A plénum hangsúlyozta, hogy a kommunista és munkáspártok értekezletén elfogadott a világ népeihez intézett békekiáltvány nagy jelentőségű ama harc szempontjából, amely az emberiségnek a háborús veszélytől való megszabadításáért folyik. A nemzetközi kommunista mozgalom elmélete és politikája számára elvi jelentőségű — állapítja meg a továbbiakban a határozat — a jelenkor átfogó marxista—leninista jellemzése, amelyet a nyilatkozatban találhatunk. E kornak az a fő jellemvonása, hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma — hangzik a határozat — mélységes megelégedéssel állapítja meg, hogy a „tanácskozás részvevői egyér telműen értékelik pártunknak a nemzetközi kommunista moz galom előtt szerzett érdemeit”. „Pártunk tevékenységének és tapasztalatának ez a magas elismerése a szovjet kommunistákat még aktívabb harcra lelkesíti országunkban a kommunizmus felépítéséért, ami elsőként mutat utat az egész emberiség ragyogó jövője, a szocialista tábor erejének további megszilárdítása és a világ békéje felé. A Szovjetunió Kommunista Pártja a jövőben is folytatja a különböző társadalmi rend szerű államok békés együttélésének lenini politikáját. „Mindaddig, amig a leszerelés nem valósul meg. az SZKP mindent megtesz azért, hogy a kellő szinten tartsa hazánk védelmi erejét, mivel ezt lényeges feltételnek tartja a béke megőrzése, az egész szocialista tábor biztonságának általános elősegítése szempontjából” — mutat rá a határozat. Mint a határozat megjegyzi, a Szovjetunió Kommunista Pártja, a többi testvérpárthoz hasonlóan, a szocialista tábor erejének és legyőzhetetlenségének fő forrását a kommunista és munkáspártok, a szocialista országok népei egységében és összefogásában, a marxizmus—leninizmus eszméihez való ragaszkodásában látja. Az SZKP „fontosnak tartja a tanácskozás megállapítását a nemzeti felszabadító mozgalomnak a világhelyzet alakulásában betöltött növekvő szerepéről, a gyarmati rendszer végleges felszámolásának, független nemzeti demokratikus államok megalakulásának fokozódó lehetőségeiről”. A határozat hangsúlyozza, a szovjet nép nemzetközi feladatának tekinti, hogy minden erkölcsi és anyagi támogatást megadjon azoknak a népeknek amelyek az imperialista és a gyarmati iga lezárásáért, független nemzeti létükért és fejlődésükért harcolnak; Pécsbánya lel! smst az első! A Pécsi Szénbányászati Trösztnél 1961. január 17-én, kedden értékelték az elmúlt negyedév munkaversenyeredményeit. A bányakerületek közötti verseny győztese — 214,6 ponttal — ismét Pécs bánya lett. A meghatározott verseny- pántokat Újhegy-üzem, Uj- hegy-MEO és az építészeti üzem dolgozói maradéktalanul teljesítették és azért a céljutalom teljes összegét megkapják. A nau nkawers any kiértékelés eredményeképpen a győztesnek járó vándorzászlót szombaton, január 21-én 18 órakor adják át ünnepélyes külsőségek között Pécsbáinya dolgozóinak. Megkezdőd az építkezések az országos mezőgazdasági kiállítás területén Az idén újra megrendezik a hagyományos országos mezőgazdasági kiállítást és vásárt. A vásárvárosban már megkezdődtek az ópítkezéseik, Az építkezéseik megkezdésével egyidöbeei a részvétei szervezése ás megindult. A jelentkezést feltételeket és a jelentkezési lapokat eljuttatták már a mezőgazdasági nagyüzemekhez. A termelőszövetkezetek jelentkezését a megyei tanácsok gyűjtik ösz- BZ», az állami gazdaságok és gépállomások pedig az illetékes területi igazgatóságoknál jelentkezhetnek • kiállításra. Befagyott a Balaton A Dunán megindult a jégzajlás — Felhősödé« jön — Havazásra nincs kilátás A Január eleji „tavaszt" hirtelen tél váltotta fel a Balaton vidékén. A szigligeti-öböl partján, ahol néhány nappal ezKitűnő fűtőanyag „Pécsiesebb" nevén totón jobban ismerik: slamm. Azaz — szakszerűen — iszapszén, amelyet a Pécsújhegyi Szénmosó termel. És mennél nagyobb a termelés a bányákban — az pedig állandóan nő, — annál nagyobb mennyiségben kerül bele a hatalmas fekete tavakba. Ott leszikkad kicsit, aztán szállítják. Mert kitűnő, nagyértékű fűtőanyag. Aki egyszer megismerte, hogy milyen jól ég, milyen komoly a hőkiadása, az hosszú évekig hűséges marad hozzá. Igaz, hogy az „elegáns“ briketthez képest kissé talán piszkosabb — főleg, ha nem szikkadt — viszont nem is kell annyit kínlódni a cső meg a kémény kormozásával és jobban melegít, mint a brikett. — Én már tíz éve ezzel tüzelek — mondja Solymár Ottani háziasszony — és nagyon megszerettem. Persze legjobb még nyáron hazaszállíttatni és n. pincében szikkadni hagyni. T/an egy remek cserépkály- ' ánk. Ha megrakom reggel j slammal, egész nap meleget | éA ét entere, mire hazaérek, előtt még szirmán bontogatta a mandulafa virága, csütörtökön reggel már mínusz 14.6 fokra süllyedt a hőmérő higanyszála. Befagyott a Balaton, s már csak a tó közepén látni keskeny vízcsíkot. A hirtelen ránk köszöntött hideg meglepetéseket okozott a folyókon és tavainkon: míg szerdán csak hártyásodott a Duna felszíne, csütörtökön megjelentek a jégtáblák is. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint valamennyi magyarországi folyón megkezdődött a jégzajlás. Amennyiben a hideg nem enyhül — szombaton már 40—50 százalékos zajlás várható a Dunán, ami azt jelenti, hogy a víztükör félém jégtáblák úsznak. A Tisza felső szakaszán és néhány mellékfolyón csütörtökön helyenként már állt a jég. A Velencei tó befagyott Az idei télen csütörtökön hajnalban süllyedt legmélyebben a hőmérő: az ország legtöbb vidékéről mínusz 10— 15 fokot jelentettek. A talaj- menti rétegekben Debrecenben húsz fokig süllyedt a hőmérő higanya. A Meteorológiai Intézel központi előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint a következő napokban számítani lehet a hideg mérséklődésére. A párásodás, íél- hősödés erősödik, az éjszakai fagyok gyengülnek, jelentős mértékű havazás azonban egyelőre nem lesz. kellemes, fűtök otthon vár. . Emellett nagyon olcsó is. — Mennyiért adják a stammet? — kérdeztem a pécsi ! széntrösztben. — Nagyfogyasztók részére az „újhegyi tó“ mázsánként 13.30 ■ forintért, amely sokkalta alacsonyabb, mint bármelyik ki- sebbértékű szénféleség ára. Ami pedig a kisfogyasztólcat illeti, a TÜZÉP az illetékes. — Korlátlan mennyiségben tudunk kitűnő minőségű slam- mot szállítani, — •mondja az elvtársnő a kereskedelmi osztályon. — Mázsánként 15,70 forintba kerül. Elmondja azt is, hogy minden ellenkező és rosszindulatú híreszteléssel szemben, gyorsan és zökkenő- mentesen szállítanak, a rende- léet követő két napon belül. Ami pedig a minőséget illeti, az újhegyi MEO-tól érdeklődjünk. — Az iszapszenünk igen nagy kalóriaértékű, átlagosan 3600—3700 kalóriás. És emelI lett igen jó a hőkiadó képessége — mondta ár. Somkuthy elvtára, az újhegyi MEO-n. Véleménye rntsmm a háztartás I sok fűtésére is, az «pari üzemek fűtésére is alkalmas. — Mi azonnal, bármilyen tételben Pécsre és környékére tudunk slammot szállítani, — mondják a 21-es AKÖV fuvarvállaló irodáján. A rövid megrendelés után teherautóval, rakodóval segítenek, hogy hamar otthon legyen a megrendelt slamm. Ami pedig a magánfuvarosokat illeti, nos, ott sincsen már az a helytelen szokás“, hogy előre kellett egy bizonyos mennyiségű obulust a kocsisnak adni, hogy ennek segítségével gondosan „megvizsgálja“, hogy a szállítandó slamm latyak-e, vagy stabil „lekvár“. Ma a fuvarosok javarésze becsületesen és gyorsan viszi a slammot. Persze azért „negatív kivételek“ is akadnak. De ilyen esetekben ma már a KIOSZ is keményebben rákoppint a körmük hegyére .. -. Summa-summárum: a zagy. vagyis a slamm, megéri a 15,70 et. Még akkor is, ha egy kicsit I latyakos. j ss SZIGETI — I